Békés Megyei Népújság, 1987. január (42. évfolyam, 1-26. szám)

1987-01-08 / 6. szám

1987. január 8., csütörtök NÉPÚJSÁG o SPORT SPORT SPORT SPORT II lila-fehérek felkészülési „háromszöge”: Rekordnevezés az asztalitenisz VB-re Kórház utca — Hideg volt! — sum­mázta a lehető legegysze­rűbben a tegnap délután történéseit a középpályás Steigerwald, amikor a re­pülőtéri gyakorlást követően a lilák, legalábbis kívül, fe­ketére váltott szerelésben feltűntek bázishelyükön, a Kórház utcában. — Valóban „borotválja” egy kicsit, de alig hinném, hogy valaki is fázott volna — kapott a szón Csank Já­nos vezető edző majd így folytatta: — Igyekeztünk ki­használni a bőséges terüle­tet, vagyis főként a futás tette ki a program jó részét. Ezzel már azt is elmondtam, hogy kifejezetten alapozó jellegű munkát végzünk. Persze, a körülmények is megszabják ezeknek a na­poknak a programját. Az el­ső héten ötször — reggelen­te — teremben, négyszer szabadban gyakorolunk. Ami az első négy edzést illeti, jó a hangulat, senkivel sincs gond. Aztán a ráhangolódás után emeljük az adagokat. Most itthon készülünk, a kö­vetkező két hetet viszont Hajdúszoboszlón, a megszo­kott helyen töltjük, vagyis az Okisz-üdülőben. Ennél feltehetőbben job­ban érdeklik a szurkolókat a Békéscsabai Előre Spartacus háza tájáról a személyi hírek. Az ősszel műtéten átesett já­tékosok közül Fecsku, Ta­kács József és Szekeres már könnyített munkát végezhet, ugyanígy a legpechesebb jel­zőt magáénak mondható Gu­lyás kapus is, aki eddig mindössze három félidőt töl­— tornaterem tött a pályán lila-fehér szí­nekben. Kovalik János vi­szont hétfő óta a Volán SC játékosa, a közös megegye­zéssel történt szerződésbon­tás nyomán. Alighanem hi­ányzik majd a békéscsabaiak közül Vigh is, aki ellen köz­lekedési kihágás miatt eljá­rás folyik, noha ügye még nem fejeződött be teljesen. Bár még nincs nálunk, egy új szerzeménye is van a li­láknak: a szolnoki Szabó SE-ben lévő Csathó Sándor­ral előszerződést kötöttek. Ha a MÁV MTE kiadja, már akár tavasszal játszhat. Ugyancsak a mezőtúri kato­nacsapatból lesz próbajáté­kos hamarosan Tamás Ist­ván, ő csatárt játszik. Ha­sonló a státusza Nagy Györgynek, aki a Bcs. Agyagipar labdarúgója. Há­— repülőtér rom junior korú is lehetőség szerint az alapozás résztve­vője: így Pápa, Belvon és Bánfi, bár utóbbi az ifi­válogatottban szerzett sérü­lését gyógyítja. Igen jó hír, hogy Kurucz február 13-án leszerel és csatlakozik a fel­készülés záró szakaszában a Kórház utcaiakhoz. Ezek után Such Sándor technikai vezető névsorral szolgált. Az alábbiak készül­nek pillanatnyilag a Bartók Béla utcai BM-tornaterem- ben, a repülőtéren, illetve a Kórház utcában: Leboniczky, Baji, Gulyás, Megyesi, Vigh, Fabulya, Ottlakán, Szenti, Varga, Pásztor, Csanálosi, Steigerwald, Adorján, Takács J,. Pisont, Kelemen, Fecsku, Szekeres, Takács Z. r. i. Cselgáncs úttörőolimpia: Brandt Róbert bronzérmes Esztergomban, az úttörőolimpia országos döntőjén Brandt Ró­bert bronzérmes lett. Tíz súly­csoportban a négy területről súlycsoportonként 12 cselgáncso- zó vehetett részt az országos döntőn. Békés megyét két dzsú- dós képviselte; az Eleki Általá­nos Iskolából: Brandt Róbert és Pugymea* István, mindketten Nedró Vazul tanítványai. Brandt két győzelem után a csoportelsőségért a harmadik összecsapáson bírói döntéssel ve­reséget szenvedett. A bronzére­mért vívott találkozón biztosan győzte le ellenfelét, és felállha­tott a dobogó harmadik fokára. Pugymer egy győzelemmel és két vereséggel a 7. helyen vég­zett. Röviden ® A Gyulai SE területi baj­nokságban szereplő labdarúgó­csapata is megkezdte a felké­szülést a tavaszi fordulóra. Csa­thó Miklós vezető edző elmond­ta, a játékosállományban legfel­jebb annyi változás várható, hogy hamarosan két leszerelő labdarúgó kerül hozzájuk, pon­tosabban visszaigazol. Ezek: Gál Attila és a Szeol AK-ból a gyu­lai származású Grezsa, aki kö­zéppályást és csatárt játszik. Mezőberényben az idén is megrendezik a teremkézilabda tömegsportbajnokságot. A ver­senysorozatot az 1. sz. általános iskola tornatermében bonyolítják le. Nevezési határidő: Január 10., melyeket Henger Péter címére (Mezőberényi 1. Sz. Általános Iskola) kell elküldeni. Rekordszámú résztvevőt vár­nak az Üj-Del­hiben február­ban nyíló 39. asztalitenisz-vi­lágbajnokságra. Hatvan ország már biztosra jelezte indulási szándékát, ám a szervezők további tíz nemzet nevezésére számíta­nak. Az eddigi csúcsot Svéd­ország tartja, az 1985-ös gö- teborgi VB-n 68 ország ver­senyzői álltak asztalhoz. Indiában harmadszor ren­deznek asztalitenisz-világ­bajnokságot: 1952-ben Bom­bay volt a helyszín, 1975- ben Kalkutta. Most a fővá­roson a „sor” a vendéglátás­ban. A versenyeket az Ázsiai Játékokra épült, korszerű In­dira Gandhi Sportcsarnok­ban bonyolítják le február 18. és március 1. között. Ram Nivasz Mirda, textil­ipari miniszter, a szervező- bizottság elnöke sajtóérte­Lapunk hasábjain is ol­vashattak arról a kezdemé­nyezésről, amelyet a megyei tanács vb testnevelési és sportosztályának propagan­daközpontja hirdetett meg az elmúlt évben. Nos, a pá­lyázat nemrégiben lezárult, mi több, értékelték és a díjakat is átadták a közel­múltban. Az egyik kategória a „Sportinformáció eljuttatása az egyénhez” volt, itt első­sorban olyan pályaműveket vártak, amelynek alapján nemcsak eljut az információ az egyénhez, hanem kellő visszajelzést is kap az igé­nyekről a propagandaköz­kezleten közölte, hogy most első ízben megváltoztatták a csapatbajnokság lebonyolítá­si rendjét. Megszüntették a kategóriarendszert, az első „lépcsőben” csoportokban körmérkőzések lesznek, majd egyenes kiesést alkalmaznak. Február 18—24. között a csa­patmérkőzésekre kerül sor, 25-én szünnap lesz, majd február 26. és március 1. kö­zött az egyéni küzdelmeket vívják. A sorsolást január 10 —11-én tartják az Ások Szál­lodában. A magyar csapat tagjai: Férfiak: Klampár Tibor (»S3, Langenlois), Kriston Zsolt (1961, Bp. Spartacus), Harczi Zsolt (1967, Cegléd), Kreisz Tibor (19SS, Avanti Hazerswoude). Nők: Bátorfi Csilla (1969, BSE), Urban Edit (1961, BSE), Nagy Krisztina (1969, Statisztika), Káhn Szilvia (1969, Statisztika). A tervezett két egyéni résztve­vő: Németh Károly (1970, Bp. Postás), illetve Fazekas Györgyi (1965, Statisztika). pont. Ebben a kategóriában az első díjat Marik Lászlóné (Békéscsaba) tanulmánya kapta. A „Szocialista brigádok sportolási lehetősége” kate­góriában olyan szabadidős sporttevékenység kidolgozá­sát várták, amely elsősorban az üzemben ad lehetőséget a testi nevelésre. E kategó­riában a békési dr. Fucker Lajos kapta az első díjat. A „Családi versenyek le­hetőségei, formái, módsze­rei a téli-nyári időszakban” címmel meghirdetett pályá­zat első díját nem adták ki. A gyulai Horváth Béla ér­demelte ki a második díjat. Pillanatkép a reptérről Fotó: Kovács Erzsébet Értékelték a propaganda-pályázatokat — Miért nem kért? — Mert az edzőtáborozás első napján Mohácsi dok­tor arra figyelmeztetett, hogy a konyhába senki nem teheti be a lábát az ő engedélye nélkül, hogy csak azt ehet­jük, amit kimérnek nekünk. — Helyes volt-e ön szerint két héttel a Mundial előtt új étrendet bevezetni? — Utólag úgy vélem, nem volt helyes. — Ez okozhatta a nagy erővesztést? — A tésztára nem lehet ráfogni. Ez nevetséges. — Ha Nyilasi ott van, ő sem megy ki a konyhába? — Az a véleményem, hogy nem. O se teszi meg. Mi any- nyira győzni akartunk, s hittünk, hogy mindenki maximáli­san betartott mindent, amit csak kértek. — Dupla annyit is megevett volna? — A tésztából nem. Húst ettem volna, megmondom őszin­tén. — Pörköltet? Babgulyást? — Nem. Soha. Ez nevetséges. Meccs előtt senki nem eszik babgulyást, pörköltet, ahogy Végh Antal írja, hanem na­túrszeletet, krumplipürét. — Injekciókat kaptak? — Nem. Egyet se. — Ha nem jött le egy marslakó, és nem permetezte be önöket valami „erőtlenítőszerrel" — akkor létezik-e, hogy lelki tényezők miatt (a drukktól, félelemtől) beállhat testi gyöngeség? — Igen. Egyértelműen. Két perc alatt két gólt kaptunk. Én akkor vettem észre, hogy minden veszve van. Ez a csa­pat három év alatt nem volt hozzászokva a kudarchoz, ve­reséghez. Állandóan csak nyertek. Egy ilyen pofon világ- bajnokságon, két perc alatt két gól; szerintem teljesen ki­ütötte a csapatot. — Nem az volt a baj, hogy Mezey György nem a Kijev csapatára számított? — Két héttel a mérkőzés előtt jött Lobanovszkij. Gyuri bácsi akkor azt mondta nekünk, hogy ellenünk a Kijev csa­pata fog játszani. S'még mielőtt ez a váltás a Szovjetunió­ban bekövetkezett t'olna — mondta, hogy figyeljük meg, hogy be fog következni. — Akkor mlprt nem a Kijevre készültek? — Akkor már konkrétan a Kijev csapatára készültünk. — A szélső hátvédek rendre későn érkeztek vissza. A szovjetek oda tudták belőni a labdát, ahol épp nem volt senki. Gyorsabbak voltak. A magyar védők rendre lemarad­tak. De mi volt a magyar csapat elképzelése? — Mi úgy indítottuk a mérkőzést, hogy a félpályán kezd­jük a letámadást Három évig ez volt az erőssége a csapat­nak. Nem egész pályás letámadást játszottunk. Félpálya előtt kezdtük, és a szélső hátvédeknek az volt a feladatuk (mivel két ékkel játszott a szovjet csapat), mi is két be- állóssal játszottunk. Róthtal és a Garabával. A két szélső hátvéd pedig a középpályás szelvényen próbálta a támadá­sokat segíteni. Miért nem sjkerült ez a bevált taktika? Azért, mert rossz erőben voltunk. Már, akárhányszor tá­madni próbáltunk, elvesztettük a labdát. A szovjetek a két szélső hátvéd helyére indították be a két éket, és azok esz­méletlenül gyorsak voltak, úgyhogy a mieink akkor már nem tudták felvenni velük a harcot. Mit nem mondanak végig Nyilasi-ügyben? — Miért nem vonult be a magyar csapat 0—2 után vé­delembe? — Négy perc telt el — igaz — két góllal. Mi erre úgy reagáltunk, hogy a világbajnokság első mérkőzésén nem ég­hetünk le, hogy nagyon sok múlik ezen a mérkőzésen. Hogy megpróbálunk javítani. így aztán mentünk volna előre, ami persze nem ment, de próbáltunk gólt lőni. Nem álltunk be védekezésre. Utólag, most már könnyű tudni, hogy ez hiba volt. Mezei András: Ki beszél itt már Mexikóról? Válaszok Végh Antalnak — Ha ott lett volna Nyilasi, ön szerint mi lett volna? — Nem tudom, mi lett volna, de véleményem szerint ő sem sok mindent tudott volna csinálni. — Nyilasi kreatív egyéniség. Van annyi rutinja, hogy visszahozza a csapatot védekezésbe? — Nekem erről az a véleményem, hogy nagyon jó lett volna, ha Nyilasi Tibi ott van a csapattal. Nagyon sokat számított volna. De hozzá szeretném tenni, hogy a Nyilasi­ügyről nagyon sok mindent firkálnak. Leírják, hogy a Me­zey Gyuri bácsi lezavarta a buszról, de senki nem fejezi be a történetet. Senki sem mondja végig, hogy szállunk fel a buszra, és a Nyilasi Tibor jön lefelé a csomagjaival. Kér­dezzük, hogy most mi van? Azt mondja, hogy a Gyuri bácsi elküldte. Utazás után, mindjárt az első taktikai értekezle­ten Gyuri bácsi elmondta, hogy a Nyilasi Tibit azért küldte haza, mert ő úgy: jött volna ebbe az ausztriai edzőtáborba, hogy pár napig ott van köztünk, aztán elmegy az Austriá- hoz, játszik egy meccset, ott van egy kicsit, aztán jön visz- sza. Tehát ide-oda ingázott volna. Gyuri bácsi eixe azt mondta neki: próbálja meg elintézni a dolgait, mert csak akkor tud számítani rá, ha végig ott van a csapattal. Együtt készülnük a világbajnokságra. Ezért mondta neki Mezey György, hogy menjen haza; intézze el a dolgait és szere­tettel várja vissza. így mondta el Mezey György a csapat­nak. Nyilasi nem jelentkezett. De Gyuri bácsi kint Auszt­riában többször is említette, hogy várja. Hogy vele volna végül is teljes a csapat. Nyilatkozott erről Ausztriából is. Vezetőket tett felelőssé azért, hogy Nyilasi ügyét nem in­tézték el. Erre a nyilatkozatára mindenki emlékezhet. — Nyilasival, Nyilasi nélkül, lehetséges, hogy Mezey György túledzette a csapatot? — Fizikailag nagyon rossz állapotban volt a csapat, mi­előtt kiutaztunk volna Ausztriába. Azt, hogy túledzettük volna magunkat, nem tudom megítélni. Tény, hogy odakint kemény munkát végeztünk. Napi háromszori edzés! Reggel a hegyen, délben a városban pályaedzés, és este ismét a hegyen futás. — A szokottnál is kimerültebbnek érezte magát? — Tény, hogy nagyon kemény volt a munka. Tény, hogy nagyon fáradtnak éreztem magam. — Túl lehet edzeni profi labdarúgót úgy, hogy három­négy nap múlva ne legyen újra friss és egészséges? — Túl lehet edzeni. Profi labdarúgót is. Igen. Van túl- edzettség. Tudom. De itt nem merném egyértelműen állíta­ni, mert utána jó erőben volt a csapat. Ha Csak nem épp a szovjetek ellen jött ki a fáradtság? Nehéz kérdés ez, mert annyi biztos, hogy a meccs előtt öt nappal a Leon elleni mérkőzésen, csütörtökön még nagyon jó erőben voltunk. — Átélt-e már ahhoz hasonló lelki és fizikai erővesztést, mint a szovjetek ellen? — Igen. Átéltem az MTK-ban, amikor az NB I-ből kies­tünk. Számtalan olyan meccsünk volt akkor, amikor úgy vezetett az ellenfél, hogy éreztem, tudtam: nem fogunk fordítani. — És olyankor a fizikai erejük is csökkent? — Nem azt éreztem, hogy nincs erőm, hanem hogy gör­csös vagyok. Hogy semmi nem sikerül. MEZEY „GÓLZSÁKJA” (Melyben a szerző Terpitkó Andrást, a Pénz- és Vámügy­őrség egykori országos főparancsnokát arról faggatja, hogy a kilenc mexikói gól behozatalának vámügyét ki — mi — sö­pörhette át Végh Antal asztalára?) — ön mind ez ideig tagja volt az MLSZ elnökségének. Személy szerint milyennek látta az MLSZ-t? Szepesit? Me- zeyt? ön szerint van-e valami titok abban, hogy a világbaj­nokságon ennyire rosszul szerepelt a magyar csapat? — Előttem is érthetetlen a mexikói szereplés. Miért? Mert négy évtizedes tapasztalatom azt bizonyítja, hogy szerencsé­vel sorozatban mérkőzéseket nem lehet nyerni. Márpedig a magyar válogatott két és fél éven keresztül sorozatban győ­zött a selejtezők során. Mi volt a kudarc oka? Túledzés? Az emberek anatómiai felépítése más és más. Mind a 11 em­bernél sípszóra, egyszerre jött ki a túledzettség? Elfogadom a közvéleményt, mely szerint Mezeynek illett volna a dol­gok realitását megközelítő szakmai véleményt adnia. Akkor is, ha ez nehéz. Tudom, hogy az eredményes szereplésnek rengeteg összetevője van. Beteg a gyerek. Nem úgy vált el a családi tűzhelytől, ahogy kellett volna. Anyagi gondok. Betegség gondja. Mert végső soron minden az embereken múlik. A labdarúgás nemcsak szakmai kérdés. De hogy ez az emberi oldal egyszerre mutatkozzon meg mind a 11 em­bernél? Erre sem tudok választ adni. (Folytatjuk) i i Az MSZMP Békés Megyei Bizottsága és a Békés Megyei Tanács lapja, Főszerkesztő: Árpási Zoltán, Főszerkesztő-heiyet­hAEGY^El tes: seleszt Ferenc. Szerkesztőség: Bcs. Pf.: 111. Munkácsy u. 4. sz., 5601. Tel.: 27-844, főszerkesztő: 21-401. Kiadja a Békés Megyei Lapkiadó Vállalat, Bcs. Pf.: 111. Munkácsy u. 4. sz., 560L Telefon: 27-844. Felelős kiadó: Csala János. Tele- ! fon: 26-395. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a hirlapkézbesftő postahivataloknál és a kézbesítőknél. Előfizetési díj: egy hónapra 43 Ft, egy évre 516 Ft. Kner Nyomda lapüzeme, Bcs., Szerdahelyi u. 2/A, 5600. Vezérigazgató: Háromszéki Pál. ISSN 0133—0055 Kéziratokat, képeket nem őrzünk meg és nem küldünk vissza.

Next

/
Oldalképek
Tartalom