Békés Megyei Népújság, 1987. január (42. évfolyam, 1-26. szám)
1987-01-22 / 18. szám
1987, január 22., csütörtök Telefontéma fl házasságok az égben köttetnek? — Az égben köttetnek, de a földön élünk — mondja a telefonba — a negyvenéves értelmiségi asszony. — Valójában, mit jelent ez? — Nálunk: tizenhét évi szép házasság után — válásL — Amivel egy nagy szerelemnek lett vége? — A férjem részéről feltétlenül. Egyébként tényleg sokáig tartott a nagy szerelem. Évfolyamtársak voltunk, egy padban ültünk, végzés előtt kötöttünk házasságot. Egymás nélkül élni sem tudtunk. Sokáig nagyon szegények voltunk, de nagyon boldogok. — S mire minden meglett. ..? — Igen, mire beért a munkánk, a boldogság repedezni kezdett. — Nagyon összetörte a válás? — Nagyon. Azt hittem, nem bírom ki, pedig nem haragudtam a férjemre. Talán furcsának találja, de megértem, hogy az életben nem csak egyszer lehet szerelmes valaki. S ha már így történt, becsületesebb elválni, hogy újra nősülhessen, mint kettős életet élni. De ez a végső döntés sok álmatlan éjszakájába kerül mindkettőnek. — Magának is új házasság kellene.. . — Viccesen szoktam mondani — de komolyan gondolom —, hogy minden rendes férfi házasember. S én soha senkit nem tudnék elszeretni mástól. A nőtlen meg ritka, mint a fehér holló. — Ritka, de van, és a sors jót is hozhat, nemcsak rósz-, szat. — Gondolja...?! • — A mi házasságunk tényleg az égben köttetett, vagy annak a közelében, mert huszonhat éve tart — válaszol a falusi középvezető. — Szép idő együtt. — Pedig mennyit nélkülöztünk, kínlódtunk eleinte. De bírtuk, mert addig is szegények voltunk, aztán meg nagyon megbecsültük azt, amink lett. Szerintem most azért válnak el olyan köny- nyen a fiatalok, mert mindent megkapnak otthon, ki vannak kímélve, nem is tudják, mi az élet, amikor összekerülnek. — És a maguk gyerekei? — Két nagylány. Szépek, okosak, rendesek. Az egyik már menyasszony. Dolgozni is tudnak. Házimunkát is. Az egyik süt-főz az anyjával, a másiké a lakás, ő takarítani szeret jobban. — Nem beszéltünk még a szerelemről... — Talán nem is lehet elválasztani a szeretettől, megértéstől. Nálunk például olyan soha se volt, hogy ne szóljunk egymáshoz, ha ösz- sze is vesztünk néha. Ez így van, mióta a tánciskolában megismerkedtünk. Az meg tizennégy éves korunkban volt. — És, ha a feleségét kérdezném? — Egy dolgot biztos mondana. .. Az első tíz évben iszogattam. Aztán egy incidens után egyik napról, a másikra: abbahagytam. Azóta egy korty szesz nem ment le a torkomon. Bárhol, bármilyen alkalommal, csak üdítőt iszom. — Rossz számot hívott, most lesz a harmadik válásóm — szól a kagylóba a negyvenes értelmiségi férfi. — Annál inkább beszélgessünk. Jó? — Hát... De nagyon mérges vagyok, mert nem az én hibám, és még a feleségemnek áll feljebb! — A másik kettővel is így járt? — Egyáltalán nem. — Akkor mért vált el7 — Nézze, az első házasságom merő tévedés volt. Nem illettünk egymáshoz. — Muszáj volt elvenni? — Voltaképpen nem. De... Fiatal voltam, ő idősebb. Albérletben laktam nála. Kényeztetett, meg minden. Mikor elvettem, akkor is, csak akkor már nekem ez egyre terhesebb lett. — Másodszorra jobban meggondolta magát? — Őrülten szerelmes lettem. ő is szeretett. Csakhát, lakva ismeri meg egymást az ember. Szörnyű természete volt, pokol lett az életünk, örültem, aniikor újra szabad lettem. — És meddig élvezte a szabadságot? — Sokáig, mert többet nem akartam nősülni. Tíz év házasságszünet után mégis elment az eszem. Azt hittem, hogy egy gyöngyszemet találtam. Fiatal, szép, szelíd, kedves. Elvettem. És tudja meddig tartott a házasság? Ne is beszéljünk róla. Becsapott, megcsalt. Vége. • — Hány éves házasok? — kérdem a városi kisiparos feleségét. — Huszonkettő, s két gyermekünk és egy pici kis unokánk van. — Hogy ismerkedtek meg? — Ahogy leginkább ma is: együtt dolgoztunk. Nagy szerelem, hosszú jegyesség, majd amikor a férjem kitöltötte a katonaidejét, összeházasodtunk. Utána kilenc évi albérlet következett. — A szerelem akkor sem kopott meg? — ftíem. Az volt a mindenünk. — És most? —. Még jobban ragaszkodunk egymáshoz. Szoktam is mondani, szerencsés emberek vagyunk. — Azért tányér-kanál csör- renés nélkül nincsen... — Persze, hogy nincs. Ösz- szezördülés nálunk is előfordul. de soha nem komoly. A férjem ugyan ideges természetű, de amilyen gyorsan felmérgeli magát, olyan hamar el is felejti. Én meg tudom, mikor kell hallgatni. Pedig néha nem is könnyű. Jobb annak, aki pár percig kiabál, aztán megkönnyebbül. — Ha újrakezdené? — Akkor is vele! Mert boldogok, megelégedettek vagyunk és remélem leszünk is. — A jövő héten lesz az esküvőm — lep meg válaszával az egyetemista fiú. — Hány éves? — Tizenkilenc. — Jó ég! Nem lesz ez korán? — A szerelem a legfontosabb, nem a kor. — Mióta ismerik egymást? — Régen. Három éve. Különben egyidősek vagyunk, és ő is tanul. — Tehát a szülők számlájára házasodnak? — Csak részben, mert mindketten komoly ösztöndíjat kapunk. — De mégis, mit mond a józan ész? — Azt, hogy marha korai ez az egész. De akkor is. én bízom az életben. — Mit szóltak a szülők? — Hát nem tapsoltak. De nem is ellenkeztek. « — Tudták, hogy úgyis hiába, s még mindig jobb, ha beleegyeznek? — Valahogy így. És óriásit nőttek a szemünkben! — Akkor csak ásó-kapa és a nagyharang választhatja el magukat? — Ez a régmúlt! — Csak nem azt gondolja, hogyha nem sikerül, majd elválna? — Ezt sem írom alá! Ez a másik véglet. — Ha se ez, se az, akkor hogy képzeli? — Várjon... A nagyharang mehet, de az ásó-kapa maradjon, mert tényleg egy életre gondoljuk. — Ügy legyen! Gratulálok! • Vass Márta HANGSZÓRÓ A barátság örök álom Mit tud ön Finnországról? Mit tud a finnekről? Mivel magyarázza, hogy az utóbbi években valóságos reneszánszát éli a finn—magyar barátság? A barátkozás, a figyelem, a távoli, homályba vesző, közös ősi múlt eszményeinek tisztelete? Miközben kedden délelőtt hallgattam a Társalgó műsorát, és egyértelmű szellemi élvezetben volt részen» Kulcsán Katalin okos, arányokat jól érzékelő, megfelelően. ismeretterjesztő és megfelelően érdekes, szerkesztői, műsorvezetői munkája nyomán; bennem is felötlöttek ezek a kérdések. Persze, aki nem járt Finnországban (sajnos, jómagam is ide sorolandó vagyok), az nehezebben képzeli el mindazt, ami ott vár a látogatóra, különösen, ha olyan napokra utazik ki, miként a Társalgó vezetője is, hogy egymás után felkereshet számára fontos embereket, magyarokat és finneket, társaloghat velük arról, ami éppen „a levegőben van”, amiért (ha magyarok) odakint dolgoznak, amiért (ha finnek) érdeklődnek a távol élő rokonnép mai élete iránt. Mindenképpen utalnom kell a négy éve Helsinkiben az egyetemen tanító dr. Szatmáry István professzorra, aki szintén barátságunk reneszánszára utalt több mondatával. Tapasztalatból említhette, hogy „a finnék igazán vonzódnak hozzánk”, és (találkozzon a magyar utazó bárkivel), az ismerkedés után azonnal az következik, hogy „rokonok vagyunk”. Mi lehet az, ami ezt az érzést magyarban, finnben egyre jobban erősíti? Miért nem csak „romantikus” ez, miért, hogy Észak-Európától Közép-Európáig ível úgy, ahogyan ível? A Társalgó több riportja, társalgása kereste a választ, és rá is talált többre. A legfontosabb ezek közül, hogy a kölcsönös barátság, a rokonság érzete a kölcsönös tiszteletre is épül. És arra, ami megfoghatatlan, megmagyarázhatatlan, amiről költők tudnak csak írni, akkor is ritkán. Igaz is: költői műsor volt ez a keddi Társalgó, a Kossuth rádió hullámhosszán. Hírek Olvasom az Idegen Szavak Szótárában, hogy a humor nem más, mint: „az élet ellentmondásait megértő, derűben feloldó szemlélet”. Egy másik magyarázat szerint, röviden: „jókedv, tréfa”. Nos, a mostanság hallható hírekhez a humor sehogyan sem illik. Korántsem vagyok komolytalan, nem is azért hozom párhuzamba a kettőt, hogy valaki is „rossz tréfával” vádoljon, az viszont igaz, hogy humor nélkül nehezen viselhetnők el a világ halálosan komoly dolgait. Hiszen tényleg jó a szótár magyarázata: „az élet ellentmondásait megértő, derűben feloldó” szemlélet, hírhallgatói alapállás nélkül borzasztó nehéz lenne. Kedden délelőtt 11 órakor a Petőfi rádió sávjóra . álltam, híreket hallgatni. Az egész nem tartott tovább két- hárcm percnél, mégis a teljességgel szolgált. Arról, hogy az ember különleges lény, hogy nyughatatlan, hogy bosz- szúszomjas, hogy igazságkereső, hogy elesett, hogy hivalkodó, hogy okos, hogy sötéten buta, hogy ezerarcú. És mégis-mégis: bizakodó, reményre esküdő. Hogy egyszer majd másféle hírekkel is szolgálhat a rádió, és nem a háború (Irak—Irán), nem a gyilkosság (Palme, Stockholm) kerül a főhelyekre, hanem az, hogy hármas ikrek (Szentes), tudományos konferencia arról, hogyan termeszthetünk több gabonát (Gödöllő), és a meteorológiai hírek végén mintegy jelképesen: „néhol kevés napsütés is várható ...” Hogy ezek a hírek a hírolvasók sietsége, érzéketlensége folytán össze is mosódnak olykor, meghökkentő kapcsolatokat produkálva? Nagy hiba! Miért nem mondják, mint a rádiózás hőskorában tették, két hír között: „MÁS”. Ennyire egyszerű. Néha azért előfordul, a renitenskedő hírolvasót bizonyára jól letolják érte. A sorból nem szabad kilógni, még a hallgatók érdekében sem.. Most ez a „humor”, vagy annak éppen az ellenkezője?!.. Hangszóróban a Szent lupát Kedd ez is, 12 előtt pár perccel, Petőfi rádió. Áradó zene indul, aztán a bemondó hangja: „Vitorlással a világ körül, a Szent Jupát fedélzetéről jelentjük!” Ki nem tudná, miről van szó? Hogy két magyar fiú elhatározta: a maguk építette vitorlással körülhajózzák a földet. Most éppen a Csendes-óceánon szelik a habokat. Habokat? Három-négy méteres hullámokkal dacolnak, 30 csomós (1 csomó 1 tengeri mérföld óránként) szélben, mínusz 10 fokos hidegben Dél-Amerika felé. Hétfőn talált rájuk az éterben egy lesben álló amatőr, és terítette el a hírt: a Szent Ju- páton minden rendben. Pompás rádiós pillanat volt, köszönjük! g...«. Ervin Hírességek lél évszázaddal ezelőtt Egyszer volt, hol nem volt... Több mint fél évszázaddal ezelőtti Színházi Életeket böngészek. Kik és mikről írtak akkoriban a népszerű lapban, amely mindenféle ízlést kielégítendő, kulisz- •szák mögötti pletykákat, házassági híreket közölt, külföldi és hazai filmekről és sztárokról, bálozó arisztokratákról és szépésgkirály- nőkről, csodálatos karrier- történetekről - egyaránt beszámolt, és amelyben állandó rovata volt Hatvány Lili bárónőnek (akinek Ételművészet — életművészet címmel most adták ki egy könyvét), és amelyben gyakran jelentkezett Karinthy Frigyes, aki ebben a számban „Mindenre képes Brehm vagyis Alkalmazott Állatisme” címmel írt újévi ajándékot. Párizsi magyar karrierek címmel képes beszámoló van a lapban. A többi között Vértes Marcelről, aki „Most kapta meg a becsület- rend lovagkeresztjét. Négy hónapig filmezett Emil Jan- ningsszal a főszerepben, új utakon járó filmóriás művészi irányítását végezte. A film befejezése után visszakerült rajzasztalához, újra kezébe vette a ceruzát és ecsetet, hogy elragadó rajzai és vázlatai csemegéi legyenek a párizsi pagy kiállításnak.” Az egyik pesti mozi Égi titánok című filmjével kapcsolatban kritikapályázatot hirdetett. A pályázat első díja: ingyen repülőjegy Párizsba és vissza. A rengeteg beküldött pályamű között az egyik gyermekpályázó Karinthy Cini volt, Karinthy Frigyes fia. Karinthy Ferenc. Ugyancsak nemrég jelent meg a könyvesboltokban Vízvári Mariska szakács- könyve. Nos, a Színházi Életnek ez a száma recepteket közöl tőle. Lássuk mi van az 1935. 1. számban? A Fővárosi Operettszínház bemutatta az Én és a kisöcsém című darabot (Szilágyi László, Eisemann Mihály), a főszerepekben Bársony Rózsival, Dénes Györggyel, Verebes Ernővel, Kabos Gyulával és Turay Idával. Turayval egyébként a harmincas évek Színházi Élet példányainak majdnem mindegyikében találkozunk. A „Színházi Hét Naptára” című szerény kis rovat a januári születésnapokat sorolja fel. Köztük találkozunk Petrovics Szvetiszláv, Sziklai Szeréna, Gaál Béla, ifj. Ábrányi Emil, Jaschik Álmos, Bárdi Ödön, Ódry Árpád, Henny Porten és Zu- kor Adolf nevével. Ebben a számban is van párizsi érdekesség. Eszerint „Megnyílt Párizsban az első magyar mozi. Az új mozi kizárólag magyar beszélőfilmeket fog műsoron tartani, és tulajdonosa Pálfi Jenő hentesmester.” A harisnyadivatról is beszámol a lap. Megtudhatjuk, hogy „színekben nappalra télen sötétebb árnyalatú kékróka színű, vagy barnás rózsaszín harisnyákat viselnek. estére pedig világosabb testszínű árnyalatokat.” És mi volt farsangkor? A Vígszínházban bemutatták a Fizető vendéget, a premierképekről ismerősök mosolyognak ránk. Makay Margit, mint hódító szépasszony, Turay Ida mint aranyos bakfis. A darabot annak egyik főszereplője írta: Góth Sándor. Hatvány Lili ezt írja: „Góth Sándor — aki közmondásosan jó férj és jó barát — csupa olyan szerepet írt, amelyeket öröm játszani. Majdnem túlságosan öröm játszani, mert itt-ott már veszedelmesen elhajolnak az élettől a karikatúra felé ... bár a probléma mai, sőt, legmaibb, de az alakok, a naiv, a gőgös hercegnők, a hangos csupaszív újgazdagok kissé tenapiak.” Az időpont: 1934 februárja. A hét színházi bemutatói között találni a Bál a Savoybant, a filmek között A láthatatlan embert (most jelent meg ismét könyvalakban nálunk). És milyen szép és fiatal a moziképeken Katherine Hepburn, Az igazi lány címszerepében. És az idén 81 esztendős Greta Garbo. mint Krisztina királynő. A lap egy másik híradása is kötődik a mához. Nemrég került a könyvesboltokba a Fedák Sáriról szóló kötet. A Színházi Életnek ebben a számában viszont Intim Pista azt pletykázza, hogy óriási sikerei vannak Hollywoodban. Az Iza néni ünnepélyes bemutatója február 17-én volt Los Angelesben. Talán ennyi elég is a tallózásból. Mert ezek a kiragadott apróságok is sejteni engedik, hogyan élt, szórakozott akkoriban a mélyen tisztelt olvasó. Már aki olvasta a Színházi Életet. Erdős Márta
