Békés Megyei Népújság, 1987. január (42. évfolyam, 1-26. szám)
1987-01-03 / 2. szám
1987. január 3., szombat Emlékkiállítás Martonvásáron Brunszvik Teréz törődő szeretete KULTURÁLIS MELLÉKLET Nincs szebb, mint az emberi esendőség Beszélgetés Kiss Anna József Attila-díjas költőnővel A költónö, egy nemrégiben készült felvétele Moszkvában Az idei első komoly hóeséssel együtt érkeztem látogatóba Kiss Anna költőnőhöz. A macskáknak már hasig ért a hó, amikor átvergődve a bajos pesti közlekedésen, letopogtam a havat magamról a zuglói hajlék ajtajában. Le is illett, mert a lakás illetődést keltő. A falak, mint kint az új hó, és mint a gyermekkor vásznai... A berendezés múzeumba illő tárgyai otthonosan illeszkednek az összképbe. Tárgyak, a maguk önálló értelmével. Jelentéssel. Látszólag távoli az egzotikus maszk és a hazai rokka, ám a sokféle eredet az eredetiség közös jegyében találkozik. Azokon kívül, amit a huszadik század kényszerít a háztartásba, valamennyi holmi valami tiszta, ősi folklór jegyét viseli. Több ez, mint dekoráció. Egy körülhatárolt világ, amelyben a „Nagyvilág” oda tartozó elemeit tárgyak képviselik. Könyvek — csaknem kizárólag kézikönyvek; régiből, újból, csak az egyetemes és az örök! Mindkét szobában egy-egy, jó származású, kiérdemesült, szebb időket is látott írómasina. Egyedül Kopie hiányzik az otthon teljességéből. Megkapott szabadsága lett a veszte, mint sok más kandúi'if- júnak, aki emberrel tanult meg „szót érteni” előbb, mint pajtásaival. Ö volt jó ideig a társ, a társalkodó, ha éppen nem torzsalkodó... Az emberek pedig: jönnek- mennek. Sok barátja, tisztelője keresi meg Kiss Annát. Elvonultsága nem magány. Amikor ott jártam, éppen egy mongol orvos barátjának a gondjával volt elfoglalva, aki Budapesten került kórházba, és a feleségét kellett erről táviratban értesíteni. A közeli kis postahivatalban nem kis derültséget keltett, ahogyan a költőnő az ulán- bátorbeli közigazgatást magyarázta a postáskisasszonynak. * * * Kiss Anna. Hasonlíthatat- lan egyéniség a kortárs magyar irodalomban a Békés megyei származású költőnő. A mindennapi életében, magánemberként is egyéni az ő létezése. A személyiség áhított azonosságával, önmagával való azonosságával rendelkezik. A lélek, a gondolat, a környezet és a munka harmóniája világol ebben az — egyébként panel- — otthonban. Beszélgetünk. Készülhettem világnagy kérdéseimmel ... ! A bölcsesség függetleníti magát a riporteri praktikától. A mondott beszéd mély és szövevényes, mint a prózavers folyása a legutóbbi kötetben, Az időben. Széjjel-elemezhetetlenül van együtt ebben a szárnyaló élőbeszédben: örökre- bakfis frissesség, kisördögös- kópés háztáji humor, irónia: kifelé-befelé sámános megszállottság, boszorkányos át- látósság; mindez, a tudományok nagy nyugalmában elegyítve. * * * A „születés, házasság, halál hanyagul vázolt kronológiája”. .. „a páros galamb szisztémák”... „a csapda a szerelem és a vele tisztázatlan viszonyban sunyító világ között”... Az idegen, régi fotók át- lelkesítéséből költőileg rekonstruált családtörténet, és egyben életünk visszatérő kérdéseiről szól a példázatos élőbeszéd. Közben illatozik a tea: tulipánfavirágot és barackízt egyszerre. Azután utazásokról, a Kelettel való nagyszerű találkozásról szól a beszéd. — Tíz éve vártam, hogy eljussak Mongóliába, míg tavaly májusban sikerült. Ott értettem meg, hogy az embernek mitől van nyugalma. Arrafelé ismeretes a türelem, más a viszony a természethez, az emberhez, az idegenhez. Mintha a mi egyik, korábbi, nyugodtabb állapotunkat látnánk ott. Sajnos, hogy ilyen messzire kell elmenni bölcsességért, mert errefelé már csak egykét öreg és gyerek rendelkezik vele. Keleten, ahogy látom, kötelező a tökéletesség. A közepes nem engedheti el magát! — Mik a meghatározói az ottaniak életének? — A kánon érvényes, de arra is fel tudják használni, amit nem a kánon ír elő. A másik pedig az, hogy a nehezebb körülmények, az elemi dolgok szentségére tanítanak. A harmadik meg az, hogy a muszájtól lényegtelenné válik a te csörgős úti órád. — Merre gyűjtött még élményeket az utóbbi időben? — Jártam Hollandiában, de az benne van a könyvben. Az írószövetség küldöttjeként Szibériába is eljutottam: voltam Lenin száműzetésének helyszínén, Susensz- kojéban, a jenyiszeji tatárok földjén. A régi és az új Szibéria találkozásának, egy heroikus helyzetnek lehettem a tanúja. A hideg miatt nagyon nehéz ott az élet. — Milyenek az emberek? — Nagyon otthon éreztem magam. Mintha rokonok volnának, csak rájuk kellett néznem és már éreztem, hogy van miről beszélnünk. Aztán megszólaltak. Bölcsességük: anyagismeret, emberismeret, humor és nyugalom. Képzettségük: hogy tudás van abban, amit csinálnak, és nem is feltétlenül egyetemen tanulták. Ott. van idő a gondolkodásra. A gyökereiket mélyen megtartják, ugyanakkor teljesen modern emberek. — Sok bajunk van ‘,az idővel! Ez a címe a kötetnek is... — Az idő olyan fontossá lett, hogy az emberiség rovására is fontos. Ott van egy nagy tévedés, hogy a dolgok értéke nem attól függ, hogy milyen távúak. Van úgy, hogy ritkák, aztán van, amikor összesűrűsödnek a pillanatok. Sokszor, évekig várunk arra, ami egy pillanatban lehet teljes. Aki egy pillanatig él, az is lehet boldog! A mai ember meg van verve az idővel. A nagy sietségből az van, hogy az ember soha nincs jelen. Folyton a múltból élünk és a jövőért kapaszkodunk. Más kérdés, hogy a múltat és a jövőt komolyan kell venni! Az az értelmük, hogy volt, és hogy lesz, de ezek már közösségi ügyek, és máshol számoljuk el. Viszont, csak a jelen mutatja meg, hogy a» a bizonyos jövő jöhet-e belőle. A jelen: affajta kötelesség, hogy a jövő legyen, és affajta kulcs is, ami a múltat nyitja. Nekünk pedig jobban kell figyelnünk a kapcsolatokra. SstéísÉár. j Egy, a költői képzeletet elindító fotók közül: a mesélő legkisebb testvér, akinek szerepébe a költőnő helyettesítette be magát, Zsofa nénjével, aki végül is mindig arra jut, hogy utál minden férfiembert A könyv meg szintén arról szól, a legfontosabbról: ne féljetek az élettől...! — Mit kezd a művészet az idővel? — Ahhoz képest, amit úgy hívnak, hogy élet, minden művészet csak falevél a vízen. Azért van, hogy lássuk, az: az élet! Ami számít: az élet művészete. A szeretet, ennek a műfaja. Azért nem eldobandó a művészet ! Lehet tanulni tőle... A múltat nem élhetjük, a jövőt megint nem! Márpedig, nincs olyan nép, amelyik ne akarná tudni, hogy milyen volt a múltja, s milyen lesz a jövője. A jelenben szokták eltemetni a halottakat, hogy ne díszte- lenkedjenek a jövőben. A halottakat tisztességgel eltemetni, a gyerekeket becsülettel felnevelni; benne van ez a drámákban, a görögök óta. Mindez egy csomó bölcseleti közhely. Kit olvastam, kit magam találtam ki. Különben, ha összeül hat em-J bér, biztos, hogy ugyanerre jut! — Van egy mondat a könyvben: „A világ, láthatóan lejárt a tengelyéről”. Hol lehet a hiba? — Az ember abban a legostobább, hogy amije van, nem tudja használni, nem tudja becsülni. Azért ke- peszt, amije nincs. így az egész baj „végtelenítve van”. Feltalálta hát magának végül is a perpetuum mobilét. .. Nem tudja, hogy a Holdat nézni van olyan élvezet, mint egy, suba árán vett videófilmet. A Hold érzelmeket és gondolatokat provokál a puszta láthatóságával, és lehet, hogy az a videofilm a puszta jelenlétével elpusztítja, szétveri azokat. És azt, hogy a kenyér és a víz milyen fontos, azóta tudjuk, amióta nincs! Minden akkor válik fontossá, amikor hiányzik. Hátha a hiány hibbantja majd vissza a világot... — „Az idő" egy elképzelt, de az életből kivonatolt család történetéből idéz képsorokat „képzelős mozijával". A család egyik tagjának „állt be” képzeletben a költőnő, Kiss Anna. A három lány közül a legkisebbnek, a mesélőnek. Úgy tűnik, a történet még nincs kimerítve: Lesz-e folytatás? — Ezen dolgozom éppen nagyban. Tulajdonképpen, egy háromkötetes családregénynek készül ez, prózaversben elbeszélve. Természetesen, magamról, úgy, hogy a világról... Én még nem tudom az egészet. Az idő mozdítja el, hogy kiből mi lesz. A következőnek az lesz a címe, hogy Azonosság (zárójelbe: identitás, ahogy mondjuk, ugye), a harmadik pedig: Az esély. Az elsőnek az is lehetne a címe, hogy: Nem. A másodiknak, hogy Igen, a harmadiknak pedig az, hogy De miért?, ami az első kettőre vonatkozik. Az utóbbi szól majd valami olyanról, hogy, ha az ember hazugság és fátylak nélkül tudná szemlélni a valóságot és önmagát, akkor tudna kezdeni velük valamit. Mondjuk például, hogy: elfogadja. Például... — Hogyan dolgozik? — Én jókat derülök4 miközben írom a könyveimet. Nincs szebb, mint az emberi esendőség, azért...! * * * Közben, eltelt a délután. „Az -idő.” A sült gesztenye nem sikerült, de okosodni igen! Pleskonics András Brunszvik Teréz történelmi méretű nőalak, akit nem Beethovenhez, a muzsikus zsenihez fűződő vélt vagy valódi kapcsolata tesz nagy- gyá, hanem az az életmű, amelyet ő maga alkotott. *Most, halálának 125. évfordulóján hazánkban először láthatók martonvásári emlékkiállításán ereklyéi, amelyeket múzeumok, könyvtárak, kép- és levéltárak küldtek e jeles alkalomra. Minden ékes szónál beszédesebben vallanak nagyságáról, gazdag szellemiségéről és lelkületéről levelei, naplói, emléktárgyai, szobra, arcképei. Vajon miért nincs még Martonvásáron állandó Brunszvik-kiállítás? Miért csak Beethovennek emeltünk múzeümha jlékot ? Tudom, hogy a martonvá- sáriaknak nincs hőbb vágya, mint Teréznek is megadni a méltó emlékezést. Csak a tordasi Csupor Zoltán és a martonvásári Kovács György magángyűjtő ereklyéiből is meg lehetne tölteni egy múzeumot. * * * Koporsóját 125 évvel ezelőtt, akárcsak most, Mar- tonvásár népe vette körül. Akkor a szelíd, jóságos nőt gyászolták, aki betért egyszerű hajlékukba, hogy szereteted megértő szót, segítséget vigyen a rászorulóknak. Vallotta: „Minden ember egyformán nagy lehet... a parasztember, a kocsis, a konyhalány és mindenki, aki hivatását teljesen betölti, olyan tiszteletreméltó, mint a király, aki trónján teljesíti kötelességét.” A hajdani jobbágyok, zsellérek utódai erre az alkalomra felújított, aranyozott koporsójánál helyezték el az emlékezés koszorúit, kicsik és nagyok tisztelegtek mauzóleumánál. Itt már az óvodások is ismerik Brunszvik Teréz nevét. Tudják róla, hogy ő alapította e hazában az első kisgyermekeket óvó intézményeket, sőt a martonvásári t is. Hitvallása 1837-ben Géniben jegyzett naplójából: „Szellemi törekvésem és képességem a tanulásra, meg a tevékenységre, valamint Pestalozzi arra tettek hivatottá, hogy megváltsam a népet az elnyomástól, tompaságtól, szolgaságtól és tudatlanságtól. Istentől rendelt hivatásommá lett, hogy segítsek a szegényeknek, kezemet nyújtsam minden szerencsétlennek, és ez a hivatás egész lelkemet magával ragadja. Így példa gyanánt, pedagógusként boldogan és irigyelten élek, és megosztom a keveset embertestvéreimmel. Látom: szent küldetésem, hogy az igazságot és a boldogságot terjesszem a földön, különösképpen azokban az Osztályokban, amelyek díszei a hazának és amelyekre egy léha és felA tiatal Teréz (Borsos Miklós portréja) fuvalkodott arisztokrácia lenézéssel tekint...” Teréz pedagógiai munkásságának gyakorlati alapjait a családban rakta le. Húgai gyermekeinek nevelése rendkívül sok kínnal, de haszonnal is járt. Legsikeresebb családi „vállalkozása” szellemi gyermeke, Teleki Blanka fejlődése volt. Óvodaszervező tevékenysége közismert, de iskolaszervezőként is jegyzi nevét a neveléstörténet. Űj típusú, a kor szükségleteit kifejező iskolák életre hívásáért küzdött. Sürgette a nemesi és polgár nők művelődését. Perelt a nemesség leányainak nemzeti szellemű neveléséért, bírálta a főrangú hölgyek hazafiatlanságát, idegen nyelvét és szokásait. Felismerte az anyák szerepét: „Ha a süllyedt nevelést gyökeresen és a haza javára reformálni akarjuk, az anyák neménél kell kezdenünk..." „Másokat rábírni a jóra példa és tett által — ez volt életem célja”, vallotta. Emlékiratában ez áll: „A tömegeké lesz erőm, időm, s a jövő nemzedéké szeretetem”. Teréz gazdag hagyatékában számomra legkedvesebb két üzenete. Az egyik: nem az a gazdag, akinek sok van, hanem aki sokat ad. A másik: a szeretet cselekvő törődés annak az életével és fejlődésével, akit szeretünk. Zágoni Erzsébet Márvány mellszobra Aradi Zsigmond alkotása, amelyet a szarvasi óvónőképző adott kölcsön a martonvásári emlék- kiállításra
