Békés Megyei Népújság, 1987. január (42. évfolyam, 1-26. szám)

1987-01-20 / 16. szám

1987. január 28., kedd

9000 kilométer autóbuszon

Spanyolországban jártunk

Córdobában. az akkori, decemberi nyárban

A meghívás a spanyolországi vendégszereplésre

1984-ben érkezett, de a turné főként anyagi problémák miatt nem valósulhatott meg. A meghívó, Jósé Manuel Rial Lema, a madridi Organizáción de Actividades Cul- turales igazgatója ragaszkodott ahhoz, hogy az együttes autóbusszal utazzon, mivel nagy körszerepléseket tervezett az országban.

A fő gondot az jelentette, hogy a nagy táv megtétele közbeiktatott tranzit megállók nélkül lehetetlen volt, viszont a tranzitok költségét csak az érintett országok pénznemével vagy konvertibilis valutával lehetett fizetni. Talán nem kell bizonygatnom, hogy sem fenntartónk, sem a Napsugár bábegyüttes nem rendelkezik lírával, frankkal, konvertibilis valutával. Végül is meghívónk úgy döntött, hogy oda-vissza útban vállalja a tranzitok költségeit. Külföldi útjaink közül ez volt az első, amikor a helyi erők (Békés megyei, Békéscsabai Városi Tanács, KPVDSZ) mellett a meghívó fél is jelentős mértékben hozzájárult az utazási költségekhez.

1986. december 2-án indultunk el Békéscsabáról és Ausztrián át, az olaszországi Milano, a franciaországi Montpellier, majd Madrid érintésével december 6-án megérkeztünk Sevillába, első szerepléseink színhelyére.

Itt egy fesztivál kellős közepébe pottyantunk. Andalúzia kulturális, állami és társadalmi szervei az UNI- MA Spanyol Központjának védnökségével ezekben a napokban rendezték meg a nemzetközi bábjátékok 6. ünnepét. Zömmel spanyol bábszínházak mutatták be műsoraikat, de felléptek külföldi bábszínházak is Olaszországból, Kanadából, Franciaországból, Kolumbiából, Argentínából, Portugáliából. A magyar színeket a Napsugár képviselte.

Gyönyörű, patinás színházban, a Teatro Alvarez Quin- teróban léptünk fel és egymást követő napokon játszottuk felnőtt- és gyermekprogramunkat. Felnőtteknek a Bábrevűt (Bartók: Magyar népdalok, Emberek vagyunk! Állati!), gyermekeknek a Népi játék, a Vásár és A három kismalac összeállítást.

Nagy volt az izgalom, hiszen mindkét műsorunknak ez volt a spanyolországi premierje, s ekkor kellett eldőlnie annak, hogy vajon „veszi-e” a spanyol közönség. Az izgalmat fokozta, hogy — kivált a gyermek- műsorban, pontosabban A három kismalac című játékban — a Napsugár bábegyüttes játékosai spanyolul szólaltak meg, azzal a céllal, hogy a gyerekek minél tökéletesebben élvezzék az előadást. A malacoknak és a farkasnak óriási sikerük volt. A spanyol gyerekek magukból kikelve, kipirult arccal, ordítva, visítva adták az utasításokat, ki mit csináljon, hová bújjon, szaladjon. És amikor a malacok leforrázták a farkast, óriási tapsviharban törtek ki. Azt hittük, megsüketülünk. A nagy játék hevébe bizony beleizzadt bábjátékos és gyermeknéző egyaránt.

Ana-Maria Tempestini, a színház igazgatója, valamint a Sevillában egybegyűlt bábszakemberek is élvezték mindkét előadásunkat és szerénytelenségnek tűnne, ha most részletezném a szuper- lativuszokat, amelyekkel játékunkat illették.

Sevilla tartományi székhelyen kívül még két előadásunk volt vidéken egy kis andalúziai faluban, majd ismét; Madrid érintésével, felutaztunk Északnyugat-Spanyolországiba, Galíciába. Itteni turnénkat a Galíciai Társadalmi és Kulturális Egyesület szervezte és rendezte. Bázishelyünkről, La Coruna tartományi székhelyről kiindulva mindennap felkerestük valamelyik galíciai falut vagy várost, de szerepeltünk a székhelyen is.

Megállapíthattuk a vendéglátást illetően, hogy az semmivel sem marad el a mi, legendásnak tartott, magyaros vendéglátásunktól. Némely helyen olyan traktá- ban, olyan figyelmes, baráti fogadtatásban volt részünk, hogy azt leírni nem tudom. Kivált a falvakban, de a kisvárosokban is, azt tapasztaltuk, hogy a felnőtt lakosság legalább olyan arányban jött a bábelőadásra, mint a gyermekek. Ennek megfelelően műsorunkat gyakran átalakítottuk, vegyes összeállítást szerkesztettünk. Vagyis játszottunk a gyermek- és a felnőttműsorból egyaránt. Itteni turnénk folyamán azt is megfigyeltük, hogy a falvak, kisvárosok népe rendkívül kiéhezett közönség. A kulturális rendezvényekkel való ellátottság ezeken a településeken majdnem a nullával egyenlő. A szórakozás csaknem kizárólagos eszköze a televízió, amely természeténél fogva nem alkalmas a tömeges együttlétre, holott a spanyol ember igencsak szereti a nagy társas összejöveteleket és nagyon szeret közönség lenni. Mellesleg a világ legjobb közönsége. Alapállása az őszinte, felfokozott várakozás, az apró Vészietek méltánylása és az a közakarat, amely talán így fogalmazható meg: „Ha már ösz- szejöttünk, élvezzük az együttlétet, dobjuk sutba gondjainkat, érezze jól magát néző és játszó egyaránt”. Gyakran kerestek fel bennünket egy-egy előadás után pedagógusdelegációk, hogy elmondják, ezek a gyerekek és felnőttek életükben most láttak először élő bábszínházi előadást. Így nem csoda, ha műsorunk gyakran a re- veláció erejével hatott és szokatlanul heves reakciót váltott ki.

Spanyolországi turnénk során 14 előadásunknak 7000 nézője v<?lt. Mindazonáltal meg kell jegyeznem, hogy — egy-két kivételtől eltekintve

— az előadási körülmények nem feleltek meg a követelményeknek. Előadásról előadásra egyre nagyobb és nagyobb helyiségekbe kerültünk. Amikor azt gondoltam, hdgy ezt fokozni nem, lehet, La Coruna egyik kerületében egy grandiózus szerelőcsarnokba — amelyet kifejezetten nekünk ürítettek ki — vezettek. Itt egyetlen előadásunknak 1200 nézője volt. A hatalmas csarnokok, hodályok a külvilágtól nem szeparáltak, ordítóan hidegek, huzatosak voltak. Gyakran mondtam: én a közönség helyében egy percig sem ülnék itt! De azt is mondhattam volna, hogy nem áll- nék itt, tudniillik gyakran nem voltak ülőhelyek, állt a közönség. Legnagyobb meglepetésemre a spanyol közönséget e zord helyiségek, e kedvezőtlen körülmények a legkevésbé sem zavarták. Sőt, kitűnően érezték magukat, tapsoltak, tomboltak, „olé”-t kiáltottak és rendkívül hálásak voltak.

A rendezőségek (falutanácsok, városi tanácsok voltak a helyi szervezők, rendezők) is legnagyobb megelégedettségüknek adtak hangot. Elmondták, hogy előadásaink tetszési indexe igen magas volt, így ők is és mi is elmondhattuk, hogy spanyol- országi szerepléssorozatunk

— amelynek célja: a bábjáték népszerűsítése — sikeres volt.

December 21-én kezdtük meg utazásunkat haza, Magyarországra. A társulat örömujjongásban tört ki, amikor a hózápor függönye mögül előtűnt városunk, Békéscsaba. Ebben a pillanatban elhomályosult Sevilla, Madrid, Barcelona, Monaco, Cannes, Genova, Trieszt, mert ekkor ez volt a legbol- dogítóbb látvány.

Békéscsabától Békéscsabáig összesen 9000 kilométert tettünk meg. Fáradságos út volt, de megérte, mert magunkkal hoztuk az emlékeket, élményeket, barátságokat, s ezek most már soksok szállal kötnek bennünket Spanyolországhoz, a spanyol emberekhez.

Lenkefi Konrád,

a KPVDSZ Napsugár bábegyüttes művészeti vezetője

KÉPERNYŐ

Főszereplő: a lél

Talán már utána vagyunk a nehezének, csak el ne kia- j báljuk, mert mit lehet tudni? Csak azt, ami már megtörtént, a rendkívüli hideget és hóvihart, s következmények ellen küzdeni, de magát az elemekkel vívott harcot is. Hogy ezt nem csak helyileg tudtuk, éreztük, de az egész országét is láttuk, abban oroszlánrésze volt a tévének, s egyben az is kiderült, milyen sok pluszt nyújt a vizualitás. Mennyivel másabb ha csak hallunk róla, vagy ha látjuk is a dühöngő hóvihart, a betemetett falvakat, kocsikat hófez- szú sorban. Persze csak akkor, ha olyan szerencsés az ember, hogy a karosszékből nézheti és nem szenvedő alany. De így is, úgy is megsokszorozódik a tisztelet mindazok iránt — és sokan voltak —, akik embertársaik megsegítéséért harcoltak.

A televízió nemcsak ott volt az első vonalakban szüntelen, hanem az első kritikus napon rendkívüli adásnapot is rögtönzött. A helyzetnek szentelt bőséges információval és figyelmesség gyanánt bemutatta a későbbre szánt My fair Ladyt. Közel éjfélig szórakozhatott az időjárás szörnyű rohamába belegémberedett ország, s így pár órára feledte bajait. A kétrészes filmmusicalt nem kell részletezni, nagy ; siker volt annak idején a mozikban is. A fülbemászó, szép i , zene, Cukor György remek rendezése, s a két főszereplő , régi ismerősünk. A bűbájos Audrey Hepburn, aki egyfor- : ma hitelességgel formázta a két Elisát: az utca virágárus ‘ lányát és az estélyek virágszálát. Rex Harrison pedig fe- ■ : lülmúlhatatlan Higgins volt.

Új év - új életmód 7

Lényegében ennek a jegyében indította útnak a tévé az ? egészség védelmét célzó, Az élet él és élni akar... című, sorozatát, részét annak a nagyszabású betegségmegelőzési ' hadjáratnak, amely tavaly kormányprogrammá lett. Jobb későn, mint soha — mondhatnánk —, mert bizony elég : . sokáig váratott magára a felismeréstől a cselekvésig. A statisztikák — nem csak a most bemutatottak — már húsz ’ év óta folyamatosan egyre romló helyzetet jeleztek a halálozás, de a házasságkötés, válás és a születések terén is. Ám örüljünk annak, ami van, hogy most már nagyon ko- 1 molyán tenni akar az országvezetés, s ha maga az ország kellő partner lesz hozzá, nem marad el a fokozatos ered- • mény.

De ahhoz, hogy mi mindannyian ésszerűen tenni tud- ; junk magunkért, azt is tudnunk kell, mi fenyeget bennün- j két és miként lehet azt elkerülni. Az első részben ezért állt i Czeizel doktor a kamera elé, s a tőle megszokott felelősséggel, de mégis oldottan — s ami fő: részletesen — szólt ; ; a szívinfarktusról, századunk járványáról. A műsor annyi- ;

ra jó és közérdekű, hogy előbbre kellene hozni az adás ide- ; ; jét nyolc órára. Főműsoridőt érdemelne.

Iz orvosok dilemmája

A Hírháttér alá nem dísznek van írva: nézetek, vélemé- < ; nyék közérdekű kérdésekről, meg is felel ennek a mégha- I ; tarozásnak. A széles nézőtábor, azok a milliók, akik nem j t olvassák a kisebb-nagyobb példányszámú hetilapokat, in- ;

■ nen értesülnek egy-egy kritikus ponton levő dologról. Most legutóbb a Kovács Ádám-féle rákdiagnosztikai eljárás és

a Celladam rögös útjáról. Tisztázandó a helyzetet, Mester ■ Ákos négy felelős személyt — kettőt az egyik, kettőt a l másik oldalról — hozott össze egymással és tette föl nekik j

■ a kérdéseit, melyek nyomán különös vita alakult ki.

Az Egészségügyi Minisztérium azért adta ki a készít- j l mény használatát tiltó körlevelet, mert az még nem gyógyszer, azzá csak akkor válik, ha végigjárja a kötelező hiva- i ; talos utat. De ehhez egy csomó hivatalos vizsgálat, kísérleti i i eredmény szükséges. A sürgetésre kinevezett bizottság vé- j > leménye lesújtó volt. Merőben más viszont a Kovács által l — kutatócsoportja nevében — felkért „el nem kötelezett” 1 j professzoroké: a Celladam használ és semmi mérgező ; ' anyagot nem tartalmaz. Patthelyzet. Hogy megoldás mégis j i mutatkozik, ez a mostani beszélgetésnek is köszönhető, j I melynek izgalmát a ki nem mondott szavak fokozták, a ! j sorok közöttiek.

És a két gyakorló orvos — az egyik szarvasi, a másik ; ;. szegedi — filmen bevágott nyilatkozata: a tiltás ellenére is • kezelnek betegeket Celladammal, mert jó a tapasztalatuk.

] Ha felelősségre vonják őket: állnak elébe. A szegedi or- J - vosnő még hozzátette: meggyőződése, hogy orvosi esküje | értelmében cselekszik. Habár volt, aki ezt sem fogadta el. j

Egyben azonban megegyeztek, egyetlen cél vezethet min- i [ denkit: a betegek segítése.

Kitűnő műsor volt.

Vass Márta

Szépen magyarul

Tökugyanaz és társai

A tök — mármint a sült tök — egyre inkább kiszorult az utcákról, a terekről, s helyette benyomult a nyelvbe. De mennyire ízetlenebből !

A gépesített, villamos ku- koricapattogtatónál két diáklány állt a sorban előttem, az ő szavaikat hallgattam.

— Aztán kiment a trafó a kerületben, a teremben töksötét lett. Oltári zrí volt, képzelheted.

— Nálunk tökugyanaz. Bejött a diri, tökjó fej, egy zseblámpával: hazamehetnek.

— Tökszerencsétek volt!

— Hát ... Elmentünk a moziba, a Balfácánra. Tökhülye film, tökre röhögtük

magunkat. — Fél kuki lesz, meg egy csomag pirított tökmag. — Ide is tökugyanaz!

Itt leállt a magnóm: közben megkapták a csemegét (én is a magam nyelvi csemegéjét), így nem élvezhettem tovább elmés csevegésüket.

Ha lett volna egy kis időm, s nekik is, talán együtt is elkalandozhattunk volna a farmernál is divatosabb és kopottabb „fokozószó” szinte regényes múltjában.

Kezdetben vala a tökfilkó, meg a tökfej, illetve a tökfejű. S hogy miért éppen erről a kobakos növényről kapta haszontalan, együgyű, bárgyú, bugyuta, tökéletlen embertársunk a nevét?

A tökfilkó kétségkívül a kártyázásból került mintegy kétszáz éve nyelvünkbe, ahol a piros (szín), a zöld és a makk mellett van tök is, ámbár ezen eltűnődhetnek a lapok forgatói: miért éppen ezt a nevet kapta ez a figura, mikor apró csörgők vannak rajta (mint a régi udvari bolondokon). Valójában már ez a kártyabeli tök is félreértés szülötte: német

neve ugyanis Schelle, azaz „csörgő”, de a Schellé-nek van másik, kevésbé szalonképesen csengő jelentése is, s — tévedésből? — ez lett nálunk kártyaműszóvá csörgő helyett ... „kártyához ültek (a zsiványok) és keméA tökfej bizony üres volt belül, nem volt benne semmi. Az azonosítás alapja pedig az volt, hogy a kivájt, belül üres tökhéjat már igen

nyen tökfilkóztak” — olvashatjuk 1817-ben a híres zsi- ványokról szóló történetben. (A szláv — végső soron görög — eredetű filkó jelentése: „fiú, legény”, s mint tudjuk, az egyik kártyafigura, a „tök felső” neve.)

Ám a tökkelütött, a tökfejű már jóval régebben él nyelvünkben: „Hasonló tök- kel-ütött agya vala Aktemon nevű Filosofusnak” — olvassuk már 1724-ben. S itt legföljebb csak belejátszott a kártyás szóhasználat („tökkel üti a zöldet”) a kifejezésbe. A dolog nyitját Orczy Lőrinc XVIII. századi verse adja kezünkbe; éppen a rossz diákról írja:

régóta használták különféle célokra: részben a vadászásnál, vadfogásnál, részben madárijesztőnek, de szemet, szájat vágva rá, gyertyát

rakva belé, még ijesztgető kísértetnek is. Vadkacsázáskor egy kivágott tökhéjat tett a vadász a fejére, s a vízbe ereszkedve így közelítette meg a vadkacsát.

De használták cinkefogás(Egyébként a török eredetű kobak jelentése is: lopótök, amely — mint ismeretes — szintén üres belülről.)

így aztán már könnyű megértenünk a tökrészeg kifejezést is, amelyre csak 1847-ből van adatunk. Igaz ugyan, hogy a részeg ember feje éppen nem üres, hanem nagyon is tele van, de úgy viselkedik mégis, mintha üres tökhéjat viselne a nyakán. S ha van tökrészeg, miért ne lehetne tökjózan is? „Amíg részeg vagyok, ne félts semmitől; de ha egyra is az üres, kivájt tökhéjat: a gyengén feltámasztott, belül még tökmagot tartalmazó csapdába a cinegék bebújtak, s szemecskélés köziben rájuk borult a „töksötétség”. Ezért írja Csokonai:

szer tök-józanon látsz, akkor imádkozzál értem — olvashatjuk a nagyvárosi élet írójánál, Ambrus Zoltánnál. S ha már volt tökrészeg, tökjózan — ennek a mintájára megszülethetett a tökhülye, a tökmindegy, a tökugyanaz, és a többi.

S az is valószínű, hogy a „teljes” jelentésű tökéletesnek („tökéletes sötétség borult ránk”) is szerepe volt az új „fokozó szó” elterjedésében. De nem unalmas egy kicsit mindig tökugyanazt hallani ?

Szilágyi Ferenc

Egy könyvből, másikból ír occupatiót. Üres tök fejjel vár két hó vacatiót...

Ollytól nem is tanúlok, Kinek kobakja korpavár,

S a cinke is tart tőle már.