Békés Megyei Népújság, 1986. december (41. évfolyam, 282-307. szám)

1986-12-02 / 283. szám

1986. december 2„ kedd Új sorozat ma estétűi A falu jegyzője tévéfilmen Elment Isaura, Leoncio, Almeida és a Rabszolgasors többi, keddenként, utóbb már csütörtökön is várt sze­replője. Véget ért a szenti­mentális brazil filmsorozat, s vele sokaknak a tévékép­ernyőhöz láncolódása is. Ma este új. igaz csak négyré­szes sorozat indul, s a nagy kérdés, hogy képes lesz-e be­tölteni azt az űrt, amit a tévénézők zöménél a rab­szolgatörténet abbamaradása okozott. Hogy milyen a film, ma még titok, a könyv viszont, amiből az adaptáció készült, annál kevésbé. Hiszen a kö­zépiskolai kötelező olvasmá­nyok egyike — bár ismerve a diákfelfogást, egy regény­nek ez nem a legjobb ajánlólevél a magyar realista próza úttörője, a múlt századi magyar való­ság előzmények nélküli pon­tos ábrázolása. Nekünk, Békés megyeiek­nek különösen izgalmas le­het a filmsorozat, hiszen a könyv írójának több kap­csolata is volt szűkebb ha­zánkkal, ahonnan feltételez­hetően munkájához, A falu jegyzőjéhez is merített él­ményeket. Báró Eötvös József 1813- ban született Budán, s 1871- ben halt meg Pesten. Ercsi­ben. anyai nagyapja egyko­ri birtokán temették el, po­rai most is ott nyugszanak, a nagyközség főterén, Vilt Tibor mintázta csodaszép szobra alatt. Eötvös, Széche­nyi mellett a múlt század másik nagy gondolkodója, egyszerre volt író, költő, re­formpolitikus, államférfi, a Magyar Tudományos Aka­démia tagja, egy ideig pe­dig elnöke. Az első felelős minisztériumban 1848'ban ő kapta a vallás- és nevelés­ügyi tárcát, majd.a kiegye­zés után ismét a miniszté­rium élére került. Többször Báró Eötvös József járt Békés vármegyében, egy ideig itt is élt, Csaba- csüdön és Szentetornyán. Szűkebb hazánkhoz kötődé­sét a családi szálak magya­rázzák. Felesége, Rosty Ág­nes, Békés vármegye egyko­ri alispánjának, a csabacsü- di földbirtokos Rosty Al- bertnek volt a lánya. Sógo­ra. Trefort Ágoston, a má­sik Rosty lány férje, 1860- tól szintén megyei alispán volt Békésben. Eötvös — an­nak ellenére, hogy nagy csa­lódás éri itt 1847-ben: nem indulhat a követválasztáson, mert a konzervatív Békés megyeiek vereséggel fenye­getik — szépen emlékezik meg p vidékről és népéről. 1852 februárjában a követ­kezőket írja barátjának, Szalay Lászlónak: „Tegnap csaknem az egész napot az orosházi tanyákon töltöt­tem, ökrökre lévén szüksé­gem, magam mentém a gaz­dákhoz, s egy szállásról a másikra, míg végre elestéle- dett, s ökröket ugyan nem találtam, de igen kellemes napot töltöttem, mert talán évek óta nem szóltam any- nyi józan, s helyét tökélete­sen betöltő emberrel, mint itt. s talán soha nem érzém annyira igazolva nemzeti ön­érzetemet, mint ez egyszerű gazdák között. — Barátom, mily szép! mily büszke s mégis mily nyájas, mily egyszerű szokásaiban, s mégis mily fogékony min­den nemes érzés iránt, mennyire művelt lelkű dur­va subája alatt, s mi derült minden komolysága mel­lett." Eötvös most megfilmesí­tett regénye, A falu jegyző­je cselekményét tekintve intrikákra épülő, bűnügyi fordulatokban sem szűkölkö­dő, az elzüllött, elparlagia- sodott vármegyei viszonyo­kat feldolgozó mű. Hatal­mas vádirat a megyei kis- és nagyh&talmasságok el­len. Mindenről van benne szó, ami a korabeli várme­gyék mindennapjaihoz hoz­zátartozott : kártya, tisztújí­tás, politikai tanácskozás, zsiványüldözés, parasztnyú- zás. házi intrikák, szerelem és főispáni látogatás. Fájda­lom bevallani, de valószínű­leg Eötvös Békés vármegyei tapasztalásai is mintául szolgáltak a regénybeli Tak­sony vármegye, és annak székhelye, Porvár belső ha­talmi viszonyainak leírásá­hoz. (Talán Borsod várme­gyében szerezhetett még Eötvös a regényhez benyo­másokat, mert — vidéki tartózkodásait tekintve — az ottani Sál'yőn élt még hu­zamosabb ideig. Alakjainak egy részét is odavaló embe­rekről mintázta.) Mondanivalóját tekintve A falu jegyzője — a maga szatirikus, ironikus eszkö­zeivel — a magyar feudalis­ts viszonyok elleni fellépés, egyszersmind nyílt agitáció a polgárosodás mellett, bár Vándory alakjában már egy távoli, a kapitalizmust is meghaladó társadalom képe sejlik fel. Eötvös itt Kos- suthékka; szemben nem a parasztság és a középnemes­ség, hanem a parasztság és a Tengelyi Jónás képviselte haladó értelmiség érdek­egyesítésében látja a polgá­rosodás fő erejét. A falu jegyzője hősei hús­vér 19. századi vármegyei, alföldi emberek. Pozitív fi­gurák, mint Tengelyi Jónás, a falu jegyzője, Viola, a pa­raszt, Peti. a cigány, Jancsi, a huszár, Völgyesy, az ügy­véd, Réty Ákos és Kislaky Kálmán, a reformifjak és Vándory, a „reformált lel­kipásztor”, vagy negatívak, mint Nyúzó szolgabíró, Ré­ty alispán, Rétyné, Kenyhá- zy Bandi esküdt. Sákay Ta­más adószedő, Karvaly Ágoston megyei várnagy, Czifra Jancsi bocskoros ne­mes, Viola gyilkosa, és az angolszász Bántomyi James. A regény főhőseiben rá­bukkanunk az író életútját meghatározó személyiségek tulajdonságaira, sőt, Tenge­lyi Jónás egyes fellépéseiben maga Eötvös nézetei jelen­nek meg. Tengelyit egyéb­ként Pruzsinszky Józsefről, egykori házi tanítójáról min­tázta, akit a Martinovics- összeesküvésben való rész­vételéért súlyos börtönbün­tetésre ítéltek. Pruzsinszky — akiről a kor jeles pub­licistája, Fáik Miksa a kö­vetkezőt írta: „Derék és ér­telmes, bár rideg és nagyon prózai ember volt” — életé­nek ez az epizódja talán magyarázat is lehet Tenge­lyi felvilágosult, mi több, forradalmi, amolyan elő-48- as felfogására. A másik jói felismerhető figura a testi hibás, púpos Völgyesy ügyvéd alakja mö­gött húzódik meg. Regény­beli életútjában, alkatában Viola megaláztatása miatti felháborodásában, igazság- szeretetében és tiszta szen­vedélyességében egyértelmű­en Eötvös másik tanítómes­tere, Kölcsey Ferenc jelenik meg. Emlékezetes, szép regény, a 19. század egyik legna­gyobb irodalmi alkotása A falu jegyzője. Öröm. hogy a televízió megfilmesítette. S ma még csak remélni tud­juk, hogy örömünk a film­sorozat megtekintése után sem száll el. Arpási Zoltán Minek ez a cirkusz? avagy: mit kaptunk a „családtól” száz forintért? Ugye, fel sem tűnik, hogy a Neoton Família elnevezé­sű együttes huszonegy éve színezi a maga módján a kezdetben tarka, mára már meglehetősen elszürkült ma­gyar könnyűzene palettáját. Rajongóinak többsége még nem is élt akkor, amikor a ’68-as Ki mit tud?-on a tánczene kategóriájában (volt ilyen megkülönböztetés is!) a Nekem eddig Bach volt a minden kezdetű da­locskájukkal első díjat nyer­tek. Aztán sok minden tör­tént; az alapító tagok zöme más együttesekhez ment, újakat alapított... Jöttek a sikerek, a nagy ígéretek, a botrányszagú MIDEM-szto- ri, a japán utak... S most, kedden este az őszi-téli or­szágos turné egyik megálló­jaként két koncert a békés­csabai ifjúsági házban, a megyei művelődési központ rendezésében. Negyedszáznál is több, leginkább színes reflektor, hiperszuper (bár a szakem­berek szerint sem az iga­zi...) elektronikus dobsze­relés, s persze legeslegelöl a tízen inneniek és kicsit túli­ak kócos-kedves imádott ja, Csepregi Éva... A székso­rokban a „család” igazi kö­zönsége : zömében harmin­cas-negyvenes szülők aP" róbb-nagyobb gyermekeik­kel. Valóban családias a hangulat! De hát erre a ze­nére valóban nem lehet mást csinálni, mint tán­col (gat)ni, ha itt és mosit lenne hol... A Neoton ugyebár annyit tesz: új hang. Nos, az ötöd­száz (így leírva mennyivel többnek tűnik!) év alatt nem sokat változott ez a hang. A stílus sem. A programban régi nagylemezek és a szin­te tegnap megjelent leg­újabb számai, szépen sor­ban. Ha néha-néha valame- lyi kőjük nem mondaná, hogy az előbbi a kettes Ádám-Éváról, a következő meg a legfrissebbről való, nem lehetne észrevenni. Tudjuk, hogy a nyerő lóra érdemes legalább még egy­szer rátenni az újabb tétet. A Neotonnak sok évvel ez­előtt „bejött” ez a rágógu­mis, lágy. sokszor szétfolyós stílus. Csak hát a közön­ség ... Maradnak a gyere­kek és a középkorúak. Baj ez? Nem, miért lenne. Csak hát ugye a Neoton Família rockcsapatnak és nem va­sárnapi matinékon játszoga­tó szalonzenekarnak tartja magát. A lényeg mindenkor az: amilyenre képesek, azt nyúj­tani tudták-e? Sarkosabban fogalmazva, mit kapott a közönség a száz forintos be­lépőért? Akik tehát megvál­tották (egy négytagú család­nál szép kis summába ke­rült!), azok nem csalódtak. Éva ugrált és dalolt, dalolt, dalolt... Ügy. mnit tegnap, mint egy-sok évvel ezelőtt! S a fiúk is, valamennyien ugyanolyanok voltak. Ez tehát az egyetlen, amit fel lehet róni. Ebben a mű­fajban a lehorgonyzás nem igazán erény. Példák (kül­földiek és hazaiak) sorával lehetne igazolni: a „bejött”, az alapvető dolgokra min­den pillanatban valami újat kell pakolni. Egy példát? Rolling Stones, vagy csak (?) szólistát: John Mayall-t... Ebből következik, hogy a Neoton Famíliának nincs is igazán arca. Hiányzik az image, amely egyedivé, más­sá; össze nem téveszthetővé teszi — színpadi megjelené­süket, zenéjüket, szereplésük részeit és egészét. S ha va­lahol igazán az arctalanság­ba taszít a kozmopolitizmus, akkor a könnyűzenében az­tán nagyon! Oka van ? Kell lennie. Pél­dául az, hogy sajnos a Neo- tont (sem) tudta még felvál­tani senki. Nincsen egy olyan új, igazán fiatal csa­pat, amely a trónfosztáshoz igazán erős lehetne. Ez a szakma kegyetlen, ezt kí­vánja a közönség. Ez ellen lehet dolgozni úgy, hogy a többieknek nyújtottad; egy­két csapat lényegesen jobb lehetőségeket kap. Mondjuk lemezkiadásban, külföldi fel­lépésekben, reklámban. A Neotonnak például rendsze­resen megjelenő újságja is van... Minek ez a cirkusz? — tehetjük fel a kérdést, köl­csönözve a „család” kon­certjének címét. Valóban: minek, és cirkusz ez csu­pán? Nem több valamivel annál?... (nemesi) KÉPERNYŐ Sokféle sorozat volt már a tévében, egy közös volt mindegyikben: a nézők legtöbbjét folyamatosan foglalkoz­tatta, mondhatni azt is, országszerte egyik fő beszédtéma az éppen esedékes film főhőse (vagy valamelyik mellék- szereplője) sorsának alakulása volt. Bárkit, ha megkér­dezünk, mondani tud „kapásból” néhány sorozatcímet: Nők a púit mögött, a Kórház a város szélén, de az emlé­kezetes, régebbi filmek is „beugranak”, a Forsyte Saga, vagy Az Onedin-család. Most azonban a pálmát, legalábbis a népszerűséget ille­tően, egyértelműen a Rabszolgasors... című brazil filmsorozat vitte el, s azt hiszem, hosszú ideig nem is talál „legyőzőre”. Pedig a Rabszolgasors, vagy a gyorsan elterjedt, s beszélgetések során alkalmazott Isaura elnevezésű sorozatnak most még ellentábora is akadt, ám az ellene szólók is követték az eseményeket, vagyis, fo­lyamatosan ott ültek kedd esténként — később, a vége felé már csütörtökönként is — a tévé képernyője előtt. Be kell vallanom, nem láttam minden egyes részét a Rabszolgasorsnak. A második adásnál kapcsolódtam be először, s meg kell mondjam, nekem már akkor „gyanús” volt a dolog, le mertem volna fogadni bárkivel, bármi­lyen nagy összegben, hogy ez a szegény rabszolgalány — aki akkor úgy élt még keresztanyja jóvoltából, mint egy királykisasszony —, Isaura csak a tizenötödik részben, s annak is a legvégén szabadul fel. Persze, mindehhez nem kellett valamiféle jóstehetség, hiszen az effajta fil­mek dramaturgiája szerint ennek' így kell lennie. S tudta is ezt mindenki, de mivel szeretünk izgulni, ezért azután néztük, s együtt éltünk Isaurával, drukkoltunk neki, s közösen „útáltuk” az undok, rettenetesen ellenszenves Leonciót. Természetesen, annak rendje, módja szerint az utolsó részben minden gond megoldódott, úgy ahogy azt elvár­tuk, sőt még annál is jobban, mert arra talán kevesen „tippeltek”, hogy az összes abszolga is elnyeri a szabad­ságot. A gonosz méltó büntetést kapott, a jók pedig méltó jutalmat. De mi az, ami miatt ádáz ellenségei is voltak ennek a filmnek? Legelőször talán a vontatottságot róhatjuk fel bűnéül, mérhetetlen lassan bontakozott ki az eseménysor, s túl sok volt az üresjárat, a szenvelgés. Ezért is fogal­mazhattak így többen néhány rész után, hogy érzésük szerint két-három részben lehetett volna tömöríteni az egész mesét. Utána arról is beszélhetnénk, hogy nagyon- nagyon tanmeseszerű figurákkal találkozhattunk több hé­ten keresztül, vagyis csak jókkal és csak gonoszokkal, rosszakkal. Közbenső jellemű szereplő nem volt. Sorolhatnám még a kifogásokat, ám nem teszem, mert összességében nagyon sokan és jól szórakoztak, izgultak az utóbbi hetekben a film részletei láttán, s ez a lényeg. Ez azt is jelzi, hogy óriási az igény a sorozatfilmek iránt, s foglalkoztatja az embereket, elég, ha csak a rengeteg viccre gondolunk, melyek Isaurával kapcsolatosan egyik napról a másikra keletkeztek, s terjedtek el szélvész- sebesen. Most már azonban lassan lekerül a napirendről a sokak által megkedvelt Isaura (Lucelia Santos), de minden bi­zonnyal hamarosan újabb sorozat lesz a tévében, vagyis ez ügyben ismét lesz miről beszélnie az egész országnak. ...és más filmek Többször szóltunk már ezen a helyen arról, hogy ke­vés a jó, szórakoztató film a tévé műsorában. Most, a múlt héten igazán nem panaszkodhattunk, két kitűnő fil­met láthattunk. Az 1984-ben készült, s a csütörtök este bemutatott Kék hegyek című szovjet (grúz) film Eldar Sengelaja ren­dező munkáját dicséri. Természetesen az összes szereplőt is ki kell emelnünk, érződött, nagy élvezettel vettek részt a komédiázásban. A téma a bürokrácia volt, a hivatali aktatologatás, egymásra várás, az ügyek el nem intézésé­nek magas fokú gyakorlása. A szatírát akár Csehov is ír­hatta volna, ő is sokat foglalkozott a hivatalok ügyeivel. E mostani történet írója, Rezo Csejsvili méltó folytatója a csehovi örökségnek. S azért is állhat közel sokunkhoz ez a film, mert nekünk sem kell a szomszédba menni egy- egy hasonló történetért, sajnos, nálunk is sokszor találkoz­hatunk a különféle hivatalok zegzugos, hosszadalmas ügy­intézésével. Kacagtató, kiváló kikapcsolódást nyújtott a szombat esti francia film, az Egy kis kiruccanás is, két órán ke­resztül az egyes adón. Akik valaha is látták minden idők egyik legnagyobb komikusát, most újból örülhettek, Luis de Funes volt az egyik főszereplő, de méltó partnere volt Bourville is. (pénzes) Német kalendárium Egy nemzetiségi kiadvány elé A Magyarországi Németek Demokratikus Szövetségének kiadványa (Deutscher Ka­lender 1987) tartalmas, ér­dekes kalendárium, naptár és olvasmány. A hazánkban élő németek történelméből, mai életéből, kultúrájából ad ízelítőt, s nemcsak a nemzetiségi kisebbségnek, hanem minden, e témák iránt érdeklődő és németül tudó olvasónak ajánlható kötet. A tartalomból: vers az anyanyelv szépségéről, tudó­sítás a népfrontkongresszus­ról, találkozás Pál Lénárd­dal, az MSZMP KB titkárá­val, riport az első ifjúsági táborról, portrék híres em­berekről, közéleti személyisé­gekről. A magyarországi né­metek hétköznapjai sorozat­ban többek között Harta mutatkozik be, illetve be­számolót olvashatnak egy mohácsi tsz-ről. Az anyanyelv ápolásáért fejezet első cikke a gyere­kek nyelvtanulási gondjairól szól, ugyanitt olvashatnak a tolnai olvasótáborról, az új pécsi nyelviskoláról, és arról, hogy „Nyelvtudás nélkül semmit sem ér a népviselet!” Fotó: Kovács Erzsébet

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom