Békés Megyei Népújság, 1986. december (41. évfolyam, 282-307. szám)

1986-12-30 / 306. szám

1986. december 30., kedd Dz egész megyét szolgálja Videó és számítógép a „Téglá”-ban Ha a közművelődés min­dennapjairól beszélünk, előbb-utóbb a szakemberek is bevallják: majd minden­ben úgynevezett lépéshát­rányban vannak; legfeljebb csak kullognak az igények után. Ezért is jóleső érzés beszámolni olyasvalamiről, amely — ha ideig-óráig, ak­kor is — az igazi élvonalat jelenti. Ilyen a Békés Me­gyei Művelődési Központ békéscsabai „Tégla” közössé­gi házában kialakított köz- művelődési videó stúdió. Ha a televízió professzionista stúdióit nem számítjuk, az MMK-ét országos mércével is mérhetjük... Egy évtizeddel ezelőtt leg­feljebb csak a merész kép­zeletű álmodozók gondolhat­tak arra. hogy egyszer tö­megesedni fog az otthoni te­levíziózás. Hogy nemcsak rögzíteni lehet a központi­lag sugárzott műsort, de ké­szíteni is hasonlót. Viszony­lag kis pénzből. Persze, itt a „viszonylag”-on van a hangsúly: hat-hét számjegy­gyei írható le az az összeg, amibe a szóban forgó stú­dió teljes rendszere is került. S ha az elmúlt évben nem írnak ki egy országos pályá­zatot, aligha lett volna el­képzelhető, hogy ez a stú­dió kiépülhessen. Az Orszá­gos Közművelődési Ta­nács és a Békés Megyei Ta­nács anyagi segítségével lett meg tehát, amelybe a Buda­pesti Közművelődési Infor­mációs Központ is belesegí­tett. Ez utóbbi intézmény a készülékek beszerzésében, rendszerbe állításukban és kezelőik tanfolyamon törté­nő szakképzésében segített. Az elmúlt hónapokban öt ilyen videórendszert állítot­tak üzembe. Sokan vitatják, hogy va­lóban, ez-e a legjobb; de hát ez van: VHS-rendszerű a közművelődési videóstúdió berendezése. A név szándé­kosan megkülönböztető. Az MMK mellett a megyei könyvtár is tulajdonosa. Nos, ma a jaminai stúdió­ban két A—1-es hordozható és egy G—1-es stúdiókamera, a szetereó adásvételre alkal­mas hang- és egy komplett editáló- (a kép- és hangvá­gást, a montírozást végző) berendezés a szükséges kép­magnókkal áll használóik rendelkezésére. A rendszerbe állítás júniusban kezdődött. A stúdió kiépítését a MMK technikusai végezték el; ez­zel sok-sok tízezer forintot megtakarítva. Aki már látott „igazit”, mondjuk egy való­di tévéstúdiót, az itt annak kicsinyített mását találhatja. De hát mire jó mindez? Megyénk minden jelentősebb politikai és társadalmi ese­ményét rögzítik, dokumentál­ják. Hasonlóképpen a köz- művelődési intézmények je­lesebb rendezvényeit is. A stúdió segíti a kiscsoportok munkáját (gondoljunk csak arra, hogy milyen segítség a mozgásművészetekben azon­nal „visszalátni” magun­kat!), s ehhez kapcsolódóan módszertani és oktatófilme­ket is készít. S bár a fel­adatsor végén említjük, mégis ma az egyik legfonto­sabb: a békéscsabai Lencsés! Közösségi Televízió techni­kai bázisa a videostúdió. Mindezek kiteljesedését a következő év elejétől terve­zik. Ennek sorában talán az első, hogy szeretnék kölcsö­nözni is a szinte napról nap­ra gyarapodó tár műsoros kazettáit. Januárban nyílik a videóklub is. Már ma igen nagy az érdeklődés; a video­filmek készítőit (a jelen technikai körülmények kö­zött legfeljebb tizenöt je-, lentkezőt) szeretnék össze­fogni, részükre segítséget nyújtani. Februárban kezdő­dik a tízórás videó-alaptan- folyam, amelynek során a képmagnó- és kamerakezelés elemeit lehet elsajátítani. Egy féléves szaktanfolyamot is indítanak, amelynek heti egyszeri egész napos foglal­kozásaira elsősorban a már némi gyakorlattal rendelke­ző, a videózással behatóbban foglalkozni akarókat várják. Ez utóbbi 180 órás tanfo­lyam záróvizsgával fejeződik be, hallgatói bizonyítványt kapnak. A napokban kezdik meg a költségvetési építőipari üzem brigádjai a „Tégla" nagyter­mének közel egy évesre be­csült felújítását. Amint az megtörténik, minden hétfőn itt lesz a csabai videómozi. Ugyancsak a következő hó­napok feladata lesz megszer­vezni a stúdióhoz kapcsolódó szolgáltatások rendszerét. Magánszemélyek és közüle- tek megrendeléseit várják majd referencia- és reklám­filmek készítésére, editálás­ra, filmátírásra. Természete­sen a közművelődési intéz­ményeknek jelentős kedvez­ményt adnak. A videózás terjedése és ezzel párhuzamosan techni­kai fejlődése valóban ro­hamszerű. Ez két, nem ép­pen kellemes következmény­nyel is jár. Az egyik az, hogy ezen a területen na­gyon sok kérdést még nem. vagy nem egyértelműen tud­tak jogi szempontokból sza­bályozni. Ennek visszahatá­saként a hazai videózás is­mét csak lemaradozik az igényektől, s majd a nem­zetközi színvonaltól. A má­sik következmény az, hogy a technikai fejlődés nyomon követéséhez a viszonylag gyorsan elhasználódó (erköl­csi és technikai értelem­ben !) berendezések pótlása már ma veszélyeztetettnek látszik. A két dolog össze­függ, hiszen pótolni — más anyagi forrás híján — abból a bevételből lehetne, amit a szolgáltatásokért kapnak. A szolgáltatások rendszere ad­dig nem épülhet ki, amíg azt nem tudják kellően sza­bályozni. .. A közművelődési videostú­dió munkatársai is bizakod­nak abban, hogy jelenlegi monopolhelyzetüket jó ér­telemben ki- és felhasznál­va, túl tudnak jutni ezeken a nehézségeken. A közművelődésben a vi­deót szinte mindig együtt emlegetik a számítástechni­kával. Az MMK ma tíz Commodore +4 és két Com­modore 64 típusú személyi számítógéppel rendelkezik. A közelmúltban került az intézményhez a számítás- technika egyik legismertebb megyei szakembere. így csak a tervekről tudott tájékoz­tatást adni. Ezek lényege: a „Tégla”-ba szoktatni az ér­deklődőket. A téli szünet idején a jaminai gyerekeket, s majd úgy januártól azokat a felnőtteket, akik részt kí­vánnak venni az akkor in­duló negyven órás BASIC- tanfolyamon. Ezt úgy akar­ják megszervezni, hogy a tanfolyan anyaga a dolgozóit küldő vállalat sajátos igé­nyeihez igazodjék. Nyárra országos számítógépes tábort terveznek. A művelődési há­zak támogatására az is az elképzelések között szerepel, hogy kívánságra a gépekkel együtt kitelepülnek, hely­ben tanfolyamot tartanak. S végül említsünk egy távolabbi tervet is: úgyne­vezett modemek segítségé­vel (telefonvonalak igénybe­vételével) szeretnék össze­kötni a művelődési házakat, illetve számítógépeiket a központi adatbankkal, ezzel megkönnyítve az információ- szerzést, a programok, ren­dezvények szervezését. (nemesi) KÉPERNYŐ Mexikó ’86 Hozzá tartozik az igazsághoz, hogy nem akartam meg­nézni ezt az összeállítást. Elegem volt (elegünk volt) Mexi­kóból, a világbajnokságból, a kontra és rekontra könyvek­ből, az utólagos nagy okosokból, de elegünk volt az akkori jelen idő nagy okosaiból is, akik valahol, valamikor, már jóval Mexikó előtt elveszítették önkontrolljukat, azt hitték, csalhatatlanok, hogy a hatalmuk bőven elegendő ahhoz, hogy ne tűrjenek ellenvéleményt. Mondhatnám úgy is: minden úgy következett ezután, ahogyan abban a nem létező, de sokat emlegetett nagy könyvben meg van írva, és ahogyan az erre, mifelénk len­ni szokott. Egyszóval mégis megnéztem a Mexikó ’86-ot karácsony első napján, és még egyszer elszomorodtam. Csapódott eh­hez az érzéshez a kilatástalanság is: hiszen újra láthattam egy nagyra taksált társaság vergődését, láthattam, hogy úgy futkosnak szegények, mint pók a falon, és soha nem oda érkezve, ahol éppen a másik társaság a bőrlabdát bűvölve a szemükbe nevetett. Mert odanevettek, mert nem voltunk ellenfelek! Kiscserkészek voltunk, akik nem látnak ki a I butaságuk, önhittségük, félelmük, nagyképűségük széles I karimájú kalapja alól, miközben a tettrekészek, az erősek, j az egységesek (!) lekicsinylő mosollyal vertek laposra ben- I nünket. Bocsássák meg a szenvedélyes hangot, ez a karácsonykor | vetített Mexikó-film már régen nem a 6—0-ával és társai- I va! keserít el, hanem azzal az egyre jobban (nyilván a I távlat teszi) látható lelki összeomlással, mely, hogy ezt a I jobb sorsa érdemes, szerencsétlen társaságot elérte, a leg- I nagyobb bűnök egyike. Hogy honnan érkezett? Hogy miféle szörnyű „én ki va­gyok, te ki vagy, ön kicsoda, nekem mi a hatalmam, ne­ked mi, és önnek mi” tájakról érkezett, és vált elfogadót- I tan természetessé, ahelyett, hogy egyetlen erővé válhatott I volna sok részerő, sok résztudás, akarat?! Mi erre képtelenek vagyunk?! Olvasva a tárgyban meg­jelent szenzációkönyveket, nyilatkozatokat, figyelve az ol­dal- és öv alatti ütéseket, s bennük a lehető igazságot is: ide juthatunk. De miért fontosabb az nekünk, hogy ki mennyit keresett a könyvén, és hogy ki miért nyilatko­zott, illetve nem nyilatkozott; hogy a hegy megy-e Moha­medhez, vagy a próféta a hegyhez? Kicsinyes és nevetsé­ges ügyecskéken úszott el milliók vágya, egy jó mexikói szereplés. Ilyenek vagyunk. És ezt mások is jól tudják. Bizony, elég nagy baj. Linda Messzire vezetne, ha a televíziós (és más) sorozatok ürügyén azt a kérdést feszegetnénk: miért hódított már az : egykori rádióműsorokban is a sorozat, vagy miért tét- ! szett' ötven-hatvan évvel ezelőtt az újságolvasóknak a foly­tatásos regény? Sokan esküsznek rá, hogy az olvasói (hall­gatói, nézői) szokások mit sem változtak, és ma is a szó­rakoztatás egyik legjobb (ha nem a legjobb) formája a sorozat. Talán, mert beszélni lehet róla, találgatni, hogy mi következik, vagy egyszerűen csak az a jó benne, hogy időről időre találkozhatunk kedvenc színészeinkkel, akik a mi szórakoztatásunkra majd újra végigmókáznak-bolon- doznak egy-egy órát? El is állok tehát attól, hogy a soro­zat-nem sorozat kérdésbe belebonyolódjam, az élet már úgyis régen a sorozatok mellett szavazott. A Linda, ha úgy vesszük, nem is igazi sorozat, csak epizódfüzér. A történe­tek főszereplője és a többi szereplő azonban mindig azo­nos. Nem ért meglepetésként, hogy a Linda-filmeket kül­földön is megvásárolták, mert ez a Linda nagyon ki van I találva. Iskolapélda arra, hogy mit eredményez, ha a sze­rephez a legjobb szereplő áll rendelkezésre, ha nem együ­gyű és elképzelhetetlen a sztori, hanem éppen ellenkező- j leg, ha az egészet sikerül valamiféle hangulatos, kellemes bájjal ötvözni, ha a rendező (itt: Gát György) érti a dol­gát és tehetséges, ha a zeneszerző (itt: Vukán György) ér­ti a filmes-zenét és tehetséges, ha az operatőr (itt: Novák Emil) szakmai biztonsága és fantáziája nem mindennapi — lehet, hogy fel kellene sorolni az egész stáblistát, mert bennük a kétségtelen siker titka. Olyan a Linda-sorozat egy-egy epizódja, mintha nem is magyar filmesek csi­nálták volna: sajnálom, és elnézést a még találó megjegy­zésért. yagy mások a körülményeik? Jobban el vannak en­gedve ezzel, azzal, amazzal? Nem hiszem. Annyi az egész, hogy a Linda minden szereplője (különösen Görbe Nóra) telitalálat, és akik csinálják, tudják: sok minden megbo­csátható, csak az unalom nem. A Linda lendületes, izgal­mas, néha groteszk, de a groteszk humor (ha jó) úgyszin­tén telitalálat. Várjuk a következőt. Sass Ervin A karácsonyi ünnepek alatt volt alkalmam a csa­lád apraját-nagyját megsza­vaztatni a Bergendy Szalon- zenekar legújabb, Subidubi című nagylemezéről. Min­denki „megvette”, de a leg­magasabb tetszést természe­tesen a '30-on felülieknél aratta. Nyilván, a nosztal­giára kapható korosztályra építhette elsősorban a zene­kar legújabb kollekcióját. A mai hangszerelések mö­gött a 20-30 év előtti zenei ízlésvilág bújik meg; a pop­zene szeniorjainak számító Bergendy-fi vérek indulásá­nak idejét idézik az új Lp.- felvételei. Subidubi. Emlékszem, az akkori idősebbek ezzel, és később a „je-je-je”-vel csú­folták a számukra az értel­metlenséget megtestesítő ze­nei ártalmat. A „subidubi” valóban nem jelent többet annál, mint ami. Vagyis; jó ritmust és jó hangulatot vi­selő modern hújogatást. En­nél többet, címe szerint sem vállalt a szalonzenekar. Ha komolyabbért nyúlt is, mint Csajkovszkij ismert zongo­raversenyének, nyűttre idé­zett tételéért — hát, azt se túl nagy alázattal tette. Sok mindent lehetne ennek a lemeznek előnyére és ki­fogásul említeni. De abban talán mindenki egyetértene, hogy kellemesen, élvezete­sen könnyed, és a legmaga­sabb színvonalon „megcsi­nált”, mai zene a Bergen- dyéké. Ám, abban is meg­egyezhetünk, hogy az erede­tiség nem a légjellemzőbb közös ismérve a számaiknak. A mai világban persze, ez már — sajnos — nem szá­mít bűnnek. Amikor az énekhang, a fazon, a sláge­rek „koppintói” parádés karriereket csinálhatnak a szimpla utánzásból, de nem­egyszer a majmolásból. Csak ki kell várni, hogy felnője­nek a legifjabbak, akik már nem emlékeznek a másolt mintára. A „védtelen” tinik nyil­ván megeszik, ami csicsás; a felnőttkor delén túlserdültek meg elgyengülnek, ha fel­idézik fiatalkori gerjedelmei- ket, anélkül, hogy vásott le­mezeiket elő kellene kotor­ni. Egyszóval, a magamfajta fanyalgós 30-as is nyugod­tan jónéven veheti, ha Ber- gendyék újrafényezik a régi sikereket, különösen, ha ilyen mesterkézzel és mai igényességgel teszik. Az viszont nagy kár, hogy a valóban nagyon szellemes zsánerdarabok közé, olyan kisigényű, sikervadász kó­piát is csomagoltak, mint a Miss Twist című szám. A szalonzenekar többet is ad­hatna magára, mint, hogy ilyen olcsó árut vegyen át bizományba, náluk gyen­gébb „árusoktól”. Mert nem hinném, hogy a limbónak, vagy a tvisztnek még min­dig olyan jó ára lenne a börzén. Hagyni kéne már őket, a maguk fakkjában, a maguk klasszikusaival! A másik fejcsóválást Csaj­kovszkij 23-as opuszának feldolgozása váltotta ki. Elő­ször is, hogy kerül az ős­öreg, buja déli sláger, a Zambezi után (ami egyéb­ként az A oldalnak jó lezá­rása lehetett volna) ez a ze­netörténeti értékű dallam?! Hag.yján! A nagyobb szent- ségtelenség a tiszta roman­tikus zenei anyag újracsépe- lése. Na jó, ezúttal nem diszkóritmusban bedöngetve az agyba...! De miért kell annak a szegény Pjotr II- jicsnek most azért forognia, hogy valaki, ma: 50 éves esztrádstílust, negédes sweet-hatásokat, és slow- foxot bugyváljon álmodó­áradó b-moll melódiáihoz? Hacsak nem egy tiszteletlen hangszerelési ambíció miatt. Lenne azért dicsérni való is a felvételek között! Le­gyen azonban ez a figyelmes hallgatók dolga! Végül csu­pán néhány legdíjra tennék javaslatot: A leglíraibb, a Máté Péter emlékére írott, és az ő finom tónusait idé­ző: ö (A 3). A legegzotiku- sabb, a karibi hangszerelésű és hangulatú: Nézz rám, ha kérlek! (B/4). A legizzóbb muzsika, a változatos hang­szerelésű, tüzes, latin ritmu­sú: Szamba-parti (A/4). A legszellemesebb, a zenés drámából való, mólés tangó: a Ma semmi sem számít (B 8). A legérzékibb; a dzsesszesen laza, pompás női vokállal „spékelt”: Nem va­gyok szép (A/5). A legslá- gergyanúsabb, a Tóbiás. (B/l). És, a legdinkább szö­vegű: a Dinka inka...! Lehet tovább szavazni — subidubi! (pleskonics) Lemezről lemezre Olcsó (de jó) áruk boltja

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom