Békés Megyei Népújság, 1986. december (41. évfolyam, 282-307. szám)
1986-12-24 / 302. szám
NÉPÚJSÁG 1986. december 24., szerda Különös könyvszemle Például Magyarország és Erdély eredeti képekben Az utóbbi esztendőkben reneszánszát éli a történelmi könyvek kiadása. Divatba jöttek a hasonmás kiadások is — s mert e kötetek zöme múlt századi —, velük együtt módi lett a XIX. századi világszemlélet, ezen belül a reformkori gondolkodás népszerűsítése. Anélkül, hogy túlzásba esnénk, megállapíthatjuk: hasznunkra. Nem ok nélkül írta például Németh László még 1940-ben: „1850 és 1880 közt a magyarság nem harminc évet, hanem három századot öregedett, öregedett — bonyolultabb lett és gonoszabb. Megvalósította Széchenyi reformjait, és kiirtotta magából Széchenyi szellemét.” Hogy „öregségben”, meg „gonoszságban” hol tart ma a magyarság, ezen a háborúból való kijózanodás után négy évtizeddel talán felesleges lenne vitatkozni. De Széchenyi szelleme ma is időszerű. Mi több, soha nem volt annyira az, mint napjainkban. Elegendő talán csak a másfél száz éve megjelent munkájára, a Hitel-re gondolnunk, melynek szinte minden sora mára is érvényes intelmekkel szolgál. De ne ragadjunk le Széchenyinél! Vegyük észre, hogy az évtizedekig szuny- nyadó magyarságtudat erősödését szolgálják e könyvek. Gyakran olyan világra, földrajzi területekre nyitnak ablakot, amelyek közel tizenegy százados történelmünk több mint kilenc tizedében nemzeti politikánk terepe volt. A század elején szétesett történelmi Magyar- országot hozzák elénk, s főként egy olyan nemzedék elé, amelynek a könyvekben feltárt világ a szó legiga- zabb értelmében a történelmet jelenti — minden rossz mellékíz és .revans- vágy nélkül. Történelemben gondolkodni csak felelősen, a realitások tudatában, és a népek közötti egyetértést szolgálva szabad. Amennyire értelmetlen, és nemzetek közötti gyűlölködést szító . lenne a magyarkodás, a pucc-parádés, nemzetiszífiű lobogás, annyira történelmietlen volna múltunk egy részének ilyen-olyan okokból — főleg mások iránti tapintatból való — agyon- hallgatása. Ami az elmúlt több mint egy évtizedben itt a Kárpát-medencében történt, az a mi múltunk. Tetszik, nem tetszik, vállalnunk kell. Ennek az itt élő népnek a történelme identitás- tudatunk letagadhatatlan része. Most, hogy a magyar história lassan elfelejtett forrásai buzognak fel e könyvek lapjain, talán nem felesleges emlékeztetni múltunknak arra a felelős, marixsta kezelésére, ahogy azt Kádár János 1975-ben, a helsinki tanácskozáson oly világosan kifejtette: „Történelmünkből mi levontuk a szükséges tanulságokat. Mindenki megértheti, hogy a szocialista Magyar Népköztársaság számára az európai népek békéje, > biztonsága, barátsága és együttműködése nem pusztán szavakat jelent, hanem szilárd elveken, súlyos történelmi tapasztalatokon nyugvó, hosszú távú politikát, és a magyar nép életébe vágó érdekeit fejezi ki.” E felfogásban csapjuk fel most jelképesen a nagy karácsonyi ajándékozási láz végeztével a Kner Nyomda legújabb, az ünnepi fa alá is szánt könyvremekét, a Magyarország és Erdély eredeti képekben című munkát. Hunfalvy János 1856-ban megjelent háromkötetes művének fakszimile kiadása közel 16 ezer példányban úgy vált hiánycikké, hogy jószerével ki sem került a pultra, borsos ára — közel egy ezresért árulták — ellenére, előjegyzésre elfogyott. Joggal vetődik fel a kérdés: mi a siker titka? A történelmi Magyarországról ilyen összefoglaló, korrekt — tehát szigorúan a tényekre szorítkozó, leíró — mű közel egy évszázada nem jelent meg. A siker másik oka a könyv még ma is élvezhető stílusában, és különleges szépségű, művészi acélmetszeteiben rejlik. De ki is volt az a Hunfalvy János, aki vak megszállottsággal járta és írta le olvasmányosan az országot? Nagyszalókon született 1820ban, és 68 évesen temették el Budapesten. Halálakor mint földrajztudóst, egyetemi tanárt, akadémikust és újságírót búcsúztatták. Ö volt az első bátor hangú magyar környezetvédő és nevéhez fűződik a korszerű magyar földrajztudomány megteremtése; a Magyar Földrajzi Társaság egyik alapító tagja volt. Olyan kiváló személyeket vallhatott barátjának, mint Szemere Bertalan és Pulszky Ferenc. Hunfalvy fogékony volt a forradalmi eszmék iránt. A 48-as forradalomban játszott szerepéért a szabadságharc leverése után bebörtönözték, szabadulása után pedig egy ideig nem kapott állást. Ekkor — ez is jellemző forradalmi meggyőződésére — az Aradon kivégzett Leiningen- Westerburg Károly honvéd tábornok gyermekeihez szegődött el nevelőnek. Első, s talán legjelentősebb munkája az Egyetemes történet, amely hét kiadást ért meg, ennek ellenére hivatalos használatát tiltották az iskolákban. Ez volt az első magyar nyelvű, tudományos igényű világtörténet. A most ismét kiadott Magyarország és Erdély eredeti képekben elsőként adott áttekintést a történelmi Magyarországról, történeti, földrajzi és néprajzi vonatkozásban egyaránt. A már korábban is nagysikerű mű több olyan történelmi eseményt, részletet idéz fel, ami a mai olvasónak teljesen ismeretlen. Eközben Hunfalvy — mai értékelői szerint — „türelemmel és humanista megértéssel szemléli az akkori Magyarország nem magyar ajkú lakosainak sorsát, s közvetettebb formában a történelmi Magyarország nemzetiségi politikájának hibáira is rámutat.” A könyv 204 táj- és városképe — kettő kivételével, mert azok Herman Lüders munkái — Ludwig Rochbock nürnbergi mester rajzai alapján készült acélmetszéssel. És mellettük egy Békés megyei kép, Jankó Jánostól, az első kötet végén, A menyasszony felköszöntése. Kochbock rajzai a 48-as forradalom utáni Magyarországot ábrázolják, és megbízhatóságuk miatt a magyar történeti ikonográfia fontos részét képezik. A mostani hasonmás kiadás a békéscsabai Kner Nyomda munkáját dicséri. Az eredeti oldalakat — szöveget és rajzot — ofszet eljárással sokszorosították. Az igazán míves munka a gyomai üzemben készített bőrkötésen lelhető fel. A napjainkban általában egy színnel nyomott könyvtáblákkal szemben ennek a könyvnek a borítójára öt színt — pirosat, fehéret, zöldet, kéket és körbefuttatva .aranyat — vittek fel fólianyomással. Azt már a nyomdától tudjuk, hogy a munkát szívesen vállalták, amit — legalábbis a siker erre utal — szépen el is végezték. Tegyük hozzá : sokak örömére. Á. Z. Régi kastélyok új szerepben Még egy évtizeddel ezelőtt is Ady sorai jutottak eszébe annak, aki valamelyik hajdani főúri lak tájékán járt: „Árvult kastély gondját / Kóbor kutya őrzi...” Néhol még az sem; A kastélyok pusztulása már közvetlenül a felszabadulás után kezdődött: nagyon kevés kivétellel elhagyták tulajdonosaik a — többnyire — nagybirtokaik közepén emelt otthonaikat, a környék népe pedig — ismét ritka kivételtől eltekintve — a védtelen épületeken állt bosszút mindazért, amit azok hajdani gazdái elkövettek ellene. Vagy — csak egyszerűen lába kelt a senki által nem őrzött urasági holmiknak. Aztán megkezdődött az épületek alkalomszerű „értékesítése”. Ahol valamelyik vállalatnak raktárépületre volt szüksége, az költözött a kastélyfalak közé. Másutt iskola, tanácsháza, tsz-iroda — aminek éppen hely kellett a faluban. A szociális otthonok hálózatának szélesítése idején pedig sok helyen úgy találták: a kastélyok nem is szolgálhatnának jobb célt. Bár sok mindenre mondjuk mostanában, hogy a huszonnegyedik órában vagyunk — sokszorosan áll ez a kastélyokra. Pontosabban: állt, amikor — 1981 őszén — a Gazdasági Bizottság határozatot hozott „a veszélyeztetett műemléki kastélyok, és más középületek megóvásáról és hasznosításáról”. Ezt a határozatot, illetve ennek végrehajtását mondják azóta „Kastélyprogram”-nak. A Gazdasági Bizottság elé az' Építésügyi és Városfejlesztési Minisztérium szakemberei terjesztették a javaslatot. Mintegy száz kastélyról volt ebben szó, a legértékesebbekről. Két csoportra oszlottak ezek „hasznosítás” szempontjából: üresekre és nem megfelelően lakottakra. Az utóbbiakon főként azok értendők, amelyekbe szociális otthonokat költöztettek. Mert bármilyen szép, humánus megoldásnak látszik ez — sem a kastélyoknak nem jó, sem az idős lakóknak, hiszen az elegáns, nagy termek, a belső lépcsők a legkevésbé sem alkalmasak nyugalmat kereső, idős emberek számára. * * * S hogy mi a sorsa megyénkben a veszélyeztetett kastélyoknak, kúriáknak és más középületeknek? Erről Komlódi Elek megyei főépítészt kérdeztük: — Négy éve mértük fel, melyek azok a kastélyok, kúriák, jelentősebb középületek, melyek fenntartásának és fejlesztésének elősegítését kívántuk biztosítani, a megfelelő hasznosítását szorgalmaztuk. Az elmúlt időszakban a rendelkezésre álló, e célra biztosított központi fedezetekből nem jutott számottevő összeg megyénkre. Mindezek ellenére jelentősebb műemléki épületeink állagmegóvását, továbbfejlesztését sikerült elősegíteni, a helyi tanácsok és a létesítményt üzemeltető szervek anyagi és erkölcsi támogatásával. — Hol tudnak eredményeket elérni? — Állagmegóvási munkák történtek a gyulai Almássy- kastélyban, bár az épület célszerű hasznosítását még nem sikerült megoldani. A szabadkígyósi Wenckheim- kastély megfelelő állagmegóvására, hasznosítására is készül a .tanulmányterv. Befejeződött a bélmegyeri Kárász-kastély (vadászház) rendbe hozása; az épület jól funkcionál. Ugyanezt elmondhatom a mezőberényi Wenckheim-kastélyról, a Gyulai Vár rondellájáról, a Mezőhegyesi Vendéglátókombinátról és a Hotel Nó- niuszról. Ez utóbbit a mezőgazdasági kombinát jelentős anyagi áldozatvállalásával hozták létre. — Más műemlékek? — Ideálisnak mondható a békési zeneiskola épületének sorsa, csakúgy, mint a Kon- dorosi Csárdáé. S hogy az elkövetkezendő időszakról is beszéljek: előkészületek történtek többek között a békéscsabai Omaszta-kúria szakszerűbb hasznosítására — melyből képtárat szeretnénk kialakítani —, valamint a geszti kastély állagának megőrzésére is. A szabadkígyósi kastély Egy ünnep születése A betlehemi legenda és néhány tény Legenda vagy valóság? Nagyon sokáig nem volt fontos az ember számára, hogy e kérdésre választ adjon. A legendákat teleszőtték a valóság elemei, mint valami színes szőttest. A múlt század derekától egy- szercsak nagyon fontos lett a gondolkodó ember számára a valóság, az igazság. Történelmi kérdésekben is, vallási dolgokban is. Mint a karácsonyfát feldíszítő szülőket titokban megleső gyermek, úgy kérdezte: valóban élt-e Jézus? Ha igen, akkor mikor? Tényleg Betlehemben született? Nem egyszerűen az ateisták és a hívők vitája volt ez, az egyházak is válaszra kényszerültek, s a válaszok nem voltak egyformák. Mit válaszolhatunk — a történeti tények ismeretében — ezekre a kérdésekre? A források bizonysága Nagyon sokáig alapigazságként fogadta el a keresztény kultúrkör, hogy Jézus életét a négy evangélium — Máté, Márk, Lukács és János — írta meg először. Igaz ugyan, hogy a születésre, Máriára és Józsefre, az istállóra csak kettő emlékszik — nem is egészen egyformán —, az is valóság azonban, hogy Jézus feltételezett életét nem tudományosan írták meg, hanem igét hirdettek, mai szóval propagandát, s ezt — a tudományos kutatás már tudja —, —, Jézus élete után legalább ötven esztendővel írták le. Volt azonban egy sokkal korábbi mű,' az úgynevezett Beszédgyűjtemény, mely már az időszámításunk utáni negyvenes években szájról szájra járt, amit később le is írtak — de elveszett. A zsidó fogolyból lett nagy római törétnetíró Flavius Jo- sefus — aki az evangéliumokat író tanítványok kortársa volt — a Zsidó háborúról írott könyvében megemlíti — „azt a Jézust, akit Krisztusnak neveznek”. Sok izgalmas kérdést vetettek fel a Mandeista szekta iratai, amelyeket hosszú évek kutatómunkájával tártak fel a történészek az elmúlt években. A Mandeisták Jézus mozgalmával kortárs vallási közösség, de nem tesszük hozzá, hogy volt, mert ma is élnek hívei Szíriában. Keresztelő Jánost tartják a Messiásnak, a megváltónak. Az időszámítás utáni első évszázadban komoly vetélytársai voltak a keresztényeknek. Irataik telis-tele vannak polémiával, ellenérvekkel arról, hogy Keresztelő János volt az igazi küldött ebben a világban. Nem tekinthető éz a vallási harc közvetlen bizonyítéknak, közvetettnek azonban igen. A betlehemi jászol Ma már nem vitás sem az ateisták, sem a hívők körében, hogy Jézus élt, tehát volt valahol a Szentföldön karácsony. Bét-Lehem: a Kenyér Városa a római uralom alatt sínylődő Izrael Judea tartományában volt, a Jordán folyó nyugati oldalán. Mégis az első források közül csak kettő beszél róla, a többi Jézust názáretinek mondja. Nagyon sokáig az volt a meggyőződése a hívő embereknek, hogy a Betlehemben született kisded a Heródes- féle gyermekgyilkosságok elől menekült szüleivel Egyiptomba, s csak a király halála után tért vissza, de északabbra, Názáret városába. Később a történészek kételkedni kezdtek ebben, mondván, hogy szokatlan valakinek előneveként nem a születési helyét megjelölni. Mi szüksége lehetett akkor a korai kereszténységnek a betlehemi születés történetére? A válasz adott: az első „valódi” zsidó királyi ház: Dávidé is Betlehembe való. A proféciók már majd ötszáz évvel Jézus előtt így szóltak: ebből a városból jön el a Messiás. Ma már a történetkutatás a viták ellenére elfogadja a betlehemi változatot. Természetesen közvetlen bizonyíték nincs, de az, hogy egy polemizáló irat sem vonja kétségbe abban a korban Jézus betlehemi születését, több mint elgondolkodtató. A történet leírása is erre utal: míg Názáret a Galileai tó partján van, és tavasziasan meleg kiírná jú város, addig Betlehem hegyek között fekszik, sok-sok sziklabarlanggal, melyekben a falu állatai vannak. Ma is ígv van ez, amikor a falu túlnyomórészt arab lakosságú. Mikor volt az első karácsony? „Történt pedig azokban a napokban, hogy Augustus császár rendeletet adett ki: írják össze az egész földet. Ez az első összeírás akkor" történt, amikor Szíriában Ci- rénius volt a helytartó” —, így ír Lukács evangéliuma a születés időpontjáról. A meghatározás pontatlan. Augustus valóban adott ki ilyen rendeletet, hogy megadóztassa alattvalóit, de ez időszámításunk előtt 7-ben törtéAt. Cirenius helytartó volt ugyan Szíriában, de időszámításunk kezdete után 12-ben vette át hivatalát. Heródes ekkor már halott volt. Három egymással homlokegyenest ellenkező időpont. A történettudomány mai állása szerint tehát legalább három valószínűsíthető dátumról beszélünk. Ne legyünk azonban olyan szigorúan történészek. Mikor és hol lesz karácsony? 1986- ban — nálunk. Hívőknél és ateistáknál egyaránt, csak a közömbösöknél semmikor és sehol. A hívők a Krisztussá magasztosult Jézus születését ünnepük, aki körül ott a család,, az édesanya és az apa, aki ha nem is vérszerinti, de vállalja a gyermeket, megmenti ezzel a korabeli törvények szerint járó megkövezéstől hitvesét. Az ateisták egy legendáról beszélnek — amely azonban szép és mélységesen emberi. Gyakran ábrázolták a festők is: az előtérben Mária a gyermekkel, a háttérben József — együtt a család. Ruttkai Levente
