Békés Megyei Népújság, 1986. december (41. évfolyam, 282-307. szám)
1986-12-17 / 296. szám
1986. december 17-, szerda NÉPÚJSÁG Szerda Aki volt már valaha is író-olvasó találkozón, valamilyen előadáson, az tapasztalhatta, hogy az érkezők igyekeznek a leghátsóbb helyeket elfoglalni, mintha félnének az előadó közelébe kerülni. Ilyenkor azután nem marad el a népművelők, rendezők nógatása sem, mitől tartunk, üljünk előrébb, hiszen akkor eleve jobban fogjuk hallani a vendéget, aki kedvéért tulajdonképpen eljöttünk. Természetesen ez más alkalmakkor is gyakorlatilag így zajlik le, megfigyelhetjük sokszor, hiszen nagyon sűrűn veszünk részt mindnyájan különböző rendezvényeken, mert ■ugye, egyébként „tanácskozó'” nemzet vagyunk. Hogy most mégis a népművelők jutottak eszembe, az azért van, mert tegnap ők is a saját „csapdájukba” estek: a Magyar Népművelők Egyesülete Békés megyei szervezete éves közgyűlésén a résztvevők szintén, az istennek se’ akartak az első sorokba ülni... p. f. Megkérdeztük: Hogyan közlekedünk? Gyalogosan, kerékpáron vagy gépkocsival, buszon vagy motorkerékpáron — valamennyien közlekedünk. De hogyan? Hupli László „régi motoros”, mögötte van már 600 ezer kilométer. A gyulai kertészeti vállalat gépkocsi- vezetője, járja a megyét, járja az országot, bőven van tapasztalata. — Hogyan közlekedünk? Nem valami kultúráltan. Mindenki siet, mindenki ideges, és az ember önkéntelenül is átveszi ezt a ritmust. — Kire, mire ügyel a leginkább? — Az új rendszámos autókra, a kerékpárosokra, meg az erőszakos vezetőkre, akik mindig arra számítanak, hogy majd a másik lassít, lehúzódik, utat enged, óvatos lesz helyettük is. No. és tartok az első ködös, síkos téli napoktól — ilyenkor sok a koccanás, mert még nem szoktuk meg, hogy sokkal óvatosabbnak kell lenni. * * * — írja csak, hogy Jóska bácsi a Dégáztól, merthogy így ismer mindenki Gyulán — támaszkodik kerékpárjára az egyenes tar- tású idős férfi. — Jó kérdés. Szerintem a legkisebb udvariasság is hiányzik az ''emberekből, figyelmetlenek, ráadásul türelmetlenek. Rendszerint kerékpáron járok, de este, meg nagy forgalomban alig merek útnak indulni. Persze, a gyalogosok se jobbak. Képesek szinte a jármű elé lépni, azt hiszik, a zebra mindenre jogosít. Higgye el, az öregek, a gyerekek szenvednek a leginkább ettől a rohanó tempótól. * * * A fiatalasszony. Kovács József né gondosan bezárja a kocsi ajtaját a megyeszékhely központjában. — Nem sokat vezetek — mentegetőzik —, azt hiszem, én vagyok a „vasárnapi autós”, vagy hogyan is nevezik. Kilenc éve van jogosítványom. Eleinte fenn volt a T betű, de talán inkább hátrányt jelentett, türelmetlenül integettek az embernek, főleg a közlekedési lámpánál. Sokszor még azt is rovásomra írták, ha sárgánál nem „tűztem” át. Szó ami szó. lehetnénk egymással sokkal előzékenyebbek, kevésbé erőszakosak, szerintem akkor baleset is kevesebb történne. (Tóth) Napközben az éjszakáról A Petőfi adó tegnap délelőtti Napközben műsorában az éjszakai szórakoztatóipar került terítékre. A főváros kínálata e tekintetben magasan veri a vidékét, de azért néhány év óta városaink egy része is igyekszik éjszakai ízekkel, színekkel gazdagítani a szórakozási lehetőségeket. Különösen a bárműsorok szaporodtak el. Ezek törzse csaknem mindig ugyanaz: énekes, bűvész, artista, táncosok, s az erotikus show, magyarul egy lány, aki a szám végére még a nudista strandokon sem tűnne túlöltözöttnek. Ez utóbbi táncos vetkőző számok ha nagy hullámokat nem is kavarnak (különösen az éjszakai mulatók csend- háborításaihoz képest), ellenkezést mindig kiváltanak. Tény, hogy e műsorok gyakran gyengécskék, ízléstelenek. Elhangzott az is, hogy néhány vendéglátó hely becsukhatná kapuját, ha nem szerződtetne ilyen műsort. Békéscsabán idén nyílt meg a Lencsési étterem felújított bárja. Eleinte a hét minden napján volt éjszakai műsor. Mint Sándor Bélától, a Békéscsaba és Vidéke Áfész osztályvezetőjétől megtudtuk, mostanában már csak hetente két alkalommal nyit ki a rendkívül mutatós, kulturált bár. — Induláskor a vendég idecsalogatása volt a fő célunk — kezdi az osztályvezető. — Eleinte telt házzal mentünk, de aztán csökkent az érdeklődés. Egy ekkora város, ekkora lakótelepén nincs nagyobb igény. — A műsor színvonala mindig megfelelő? — Voltak jobb, és kevésbé jobb együttesek. Minden műsort igyekszünk előre megnézni; néhány szám. s főleg néhány lány azonban zsákbamacska. Nem mindig azt kapjuk, akit várunk. — Hogyan gazdálkodják ki a műsor árát? — Útiköltséggel együtt 8 ezer forintot kell fizetnünk. Ez 140 darab 60 forintos jegy eladását feltételezi. A bárban 78 hely van. Vagyis, ~t>a a belépőkből ki akarnánk gazdálkodni kiadásainkat, kétszer .kellene megtelnünk (a műsor is kétszer megy le). Természetesen mi nemcsak a bevételre számolunk, hiszen az áraink ugyan nem érik el az első osztályú szintet. de magasabbak a szokásosnál. önmagában a bár legfeljebb szolid nyereséget hozhat — fejezte be Sándor Béla. ÜT — KEVERMESEN a közelmúltban egészségügyi hetet rendezett a helyi Vöröske- reszt-alapszervezet. Több előadást tartottak a hét folyamán. melyeket filmvetítések követtek. — RÓMA, az örök város címmel tart Gyulán a TT TIT-klubban előadást Horváth László holnap, csütörtökön délután fél 4 és fél 6 órai kezdettel. — DR. KÖLÜS GÁBOR, a Keszthelyi Agrártudományi Egyetem professzora a Vadgondozás, élőhely-gazdálkodás című könyv szerzője december 19-én, pénteken délután 3-kor Békéscsabán, a Mavosz székházában tart előadást. Gépkocsi-átvételi sorszámok 1986. DECEMBER 16-AN Trabant Lim. Hyc. (Bp.) 1191 Trabant Lim. Combi (Bp.) 335 Trabant Um. (Bp.) 6 238 Trabant Lim. (Debr.) 6 97S Trabant Combi (Bp.) 1 204 Trabant Combi (Debr.) 763 Wartburg St. (Bp.) 928 Wartburg St. (Debr.) 561 Wartburg Sp. (Bp.) 1 422 Wartburg Sp. (Debr.) 1669 Wartburg Sp. tolót. (Bp.) 8 858 Wartburg Tourist (Bp.) 1 020 Wartburg Tourist (Debr.) 954 Skoda 105 S (Qp.) 10 708 Skoda 105 S (Debr.) 8 563 Skoda 120 L (Bp.) 21 668 Skoda 120 L (Debr.) 12 334 Skoda 120 GLS (Bp.) 1621 Lada 1200 (Bp.) 45 270 Lada 1200 (Debr.) 31117 Lada 1300 S (Bp.) 18 909 Lada 1300 S (Debr.) 14 264 Lada 1500 (Bp.) 15 107 Lada 1500 (Debr.) 11409 Lada Combi (Bp.) 8 787 Lada Combi (Debr.) 4 704 Moszkvics (Bp.) 14 363 Polski Fiat 126 P (Bp.) 34 908 FSO (Polski Fiat) 1500 6 261 Dacia Lim. (Bp.) 43 170 Dacia Lim. (Debr.) 609 Dacia Combi (Bp.) 1 059 Dacia Combi (Debr.) 847 Dacia TLX (Bp.) 114 Dacia TLX (Debr.) 245 Zastava (Bp.) 15 097 Evek óta hagyomány, hogy karácsony előtt Békéscsabán a Munkácsy Mihály kiállítóterem dolgozói ezüstékszer-bemu- tatóval kedveskednek vásárlóiknak. Képünkön Reményi Katalin féldrágakövekkel díszített ezüst ékszerei láthatók Fotó: Gál Edit — ARANYRÖG KÍNÁBAN. Több mint hétkilós aranyrögöt talált három kínai paraszt a múlt héten Csinghaj tartomány nyugati részén. A hírt kedden írta meg egy pekingi napilap. A 7,74 kilogrammos aranyat 280 ezer jüanért (75 700 dollárnak megfelelő összegért) vásárolta meg az állami bank. Anyakönyvi hírek SZARVAS HázasságkStések: Demjén Antal Ferenc és Jónás Klára Éva, Petykó Márton és Varga Erzsébet, Gyekinczki János és Sztancsik Gyöngyi Zsuzsanna, Rácz Sándor György és Kiss Judit, Pálcza János és Sin- kovicz Ildikó (Csabacsüd). Születések: Oncsik János és Csicseiy Judit leánya Éva Judit, Krajcsó László és Karsai Mária leánya Hajnalka, Pribelszki Pál és Lip- ták Erzsébet fia Tamás. Halálozás: Demcsák Jánosné Oravecz Mária. MEDGYESEGYHAZA Házasságkötés: Nyári Péter Pál és Rozsnyai Ildikó (Medgyesbodzás). Születések: Kanász József és Zárai Mária leánya Anita, Gyollal László és Uhrin Márta leánya Márta. Halálozás: Gulyás Pálné Gajdács Mária (Nagybánhegyes). MEZÖKO VACSHA^Z A Halálozás: Nagyfejéé Imre (Battonya). Felhívás A KISZ Békés Megyei Bizottsága és a Gyomaendrődi Béke Tsz KISZ-alapszervezete felhívással fordul a megye valamennyi ifjúsági szervezetéhez: Békés megye környezetvédelmi mintamegyévé történő fejlesztése keretében kutassuk fel azokat a lehetőségeket, amelyek a természetvédelem és környezetvédelem területén adottak. Pályázni lehet 3—5 perces videofilm készítésével, amely bemutatja a környezetvédelem eredményeit, fejlesztési lehetőségeit, valamint környezetünk kiemelkedő szépségeit. Az előzetes nevezéseket írásban kérjük beküldeni a KISZ Békés Megyei Bizottságára (Békéscsaba, Szabadság tér 11—17.) 1987. január 15-ig. (A nevezettek részére részletes kiírást küldünk.) Az elkészített videoanyagot 1987. június 1-ig kérjük beküldeni. (Egy pályázó több pályaművel is pályázhat.) Pályadíjak: I. díj: 10 000,— Ft, II. díj: 8000,— Ft, III. díj: 5000,— Ft. Bár még csak tél eleje van, az Ibusz utazási iroda most megjelent programfüzete azonban már az 1987- es év nyári külföldi utazási és üdülési lehetőségeit kínálja. A fennállásának 85. évfordulóját ünneplő idegen- forgalmi vállalat a már közismert és megkedvelt útjain kívül ezúttal ötvenhét új programmal is várja ügyfeleit. A tengerparti üdülésekhez, európai, valamint azon- túli utazásokhoz, körutazásokhoz ajánl útvonalakat, melyeket 300 szép. színes fotóval illusztrálva tesz még csábítóbbá. A programfüzetben számos hasznos tudnivaló mellett olvashatnak az érdeklődők az Ibusz által szervezett külföldi utazások általános feltételeiről is. B. A. Rendhagyó előadás Szarvason Szarvason az agrártudományi egyetem öntözéses meliorációs karán „Magyar- ország az én csendes szép hazám” címmel rendhagyó néprajzi előadást tartottak a napokban. .Az érdeklődők Szuhaj György diái. grafikái, valamint a Tessedik táncegyüttes kamaraelőadása segítségével az egyes tájegységek népi építészetével, zenéjével, táncaival, népviseletével ismerkedtek meg. A talpalávalóról a Békés banda gondoskodott. A nagy sikerű rendhagyó néprajzi előadást a jövőben több helyen is szeretnék bemutatni a szarvasiak. Négyes ikrek Debrecenben A Debreceni Orvostudományi Egyetem Szülészeti és Nőgyógyászati Klinikáján — az intézet történetében először — négyes ikreknek adott életet egy huszonnyolc éves fiatalasszony, Boda Istvánná debreceni lakos. A fiatalasszonyt a terhesség huszadik hetétől a klinikán állandó megfigyelés alatt tartották. Boda Istvánná pszichikailag jól viselte a terhességet, amely a 35. hétig rendben zajlott. Ekkor azonban a terhességi mérgezés jelei mutatkoztak a kismamán, aminek következtében december 15-én, hétfőn úgy döntöttek az orvosok, hogy másnap megszakítják a terhességet, és életre segítik a babákat. Kedden reggel Lampé László professzor tizenkét tagú orvoscsoport élén kezdte meg a műtétet, s császár- metszéssel elsőként az 1900 grammos Ágnest, utána az 1950 grammos Istvánt, majd a 2000 grammos Rózsát, végül az 1950 grammos Anitát segítette világra. Az újszülöttek mind a négyen egészségesek, s édesanyjuk is jól érzi magát. Amokfutó kamionost ítéllek el Győrött Amokfutó kamionost ítélt el kedden Győrött a Győr-Sopron Megyei Bíróság, dr. Laczó Gá- borné tanácsa. Vincze István 30 éves lajosmizsei lakos 1986. február 1-jén hollandiai úticéllal indult el Budapestről pótkocsis kamionjával. Győrben rakodás miatt megállt. Miközben kocsiját rakták, ^ inni ment. Utóbb gondolt egyet, és a kamionnal városi sétakocsizásra indult. Az elfogyasztott ital egyre jobban megártott neki; a belvárosban kidöntött egy fát, s tilosba hajtott. Közben a járókelők értesítették a rendőrséget. A rendőrjárőrt meg akarta vesztegetni, majd a kocsiba ugorva elhajtott. Az egyik rendőr a lépcsőre felugorva próbálta a kocsit leállítani, sikertelenül. Ezután társa lövéseket adott le a kamion kerekeire. Az ámokfutó kamionos ekkor egy tilos jelzésnél megállt, így sikerült elfogni. Vincze Istvánt a bíróság Ittas vezetés, közveszélyokozás és vesztegetési kísérlet miatt marasztalta el. Büntetése: másfél évi, börtönben letöltendő szabadságvesztés, a közügyektől és a járművezetéstől két évre eltiltották. Az ítélet jogerős. — KIRAKODÓVÁSÁRT rendeznek Mezőkovácsházán a művelődési központbart december 21-én, vasárnap reggel 7-től délután 4 óráig. — A HÉT VÉGEN 106 sérüléses közúti közlekedési baleset történt az országban. Kettő halálos kimenetelű, 50 súlyos és 54 köny- nyü sérüléses volt. A GYOMAI KÖTŐIPARI SZÖVETKEZET FELVÉTELRE KERES felsőfokú szakirányú végzettséggel, legalább 5 éves szakmai gyakorlattal rendelkező FŐKÖNYVELŐT ÉS TERMELÉSI OSZTÁLYVEZETŐT. Bérezés a jogszabály alapján, megegyezés szerint. Jelentkezni lehet: a szövetkezet elnökénél, vagy a személyzeti vezetőnél. Gyomaendrőd, Hősök útja 52. Telefon: (67) 31-344. MA: LÁZÁR NAPJA A Nap kél 7.26 — nyugszik 15.54 órakor A Hold kél 16.24 — nyugszik 8.53 órakor ÉVFORDULÓ Négyszázharmincöt éve halt meg Fráter György, családi nevén Martinuzzi György (1482—1551) bíboros, horvát kisnemesi származású államférfi. IDŐJÁRÁS Borult, párás, csapadékos volt kedden megyénk időjárása. Aa éjszakai ónos és havas, majd napközben a csendes esőből lehullott csapadék mennyisége 6,5-7 milliméter között váltakozott. A 0, plusz 1 fokos hőmérsékleti maximumok miatt, gyenge szél kíséretében olvadásnak indult a vékony hótakaró — tájékoztatott Unyatinszki Zoltán, a Békéscsabai Meteorológiai Állomás ügyeletese. Előrejelzés az ország területére ma estig: eleinte borult, párás, ködös idő lesz, többfelé csapadékra, keleten havazásra, másutt esőre, ónos esőre számíthatunk. Később megerősödő és északnyugatira forduló széllel felszakadozik a felhőzet, a fe] hőátvonul ásókból szórványosan lesznek hózáporok. A párásság, a köd mindenütt megszűnik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 0 fok körül alakul. A legmagasabb nappali hőmérséklet 0, plusz 3 fok között várható. Hírflgyeletünk 19' óráig hívható, a tele- tyt 4CII fonszámunk: £f*0 DU Hlrügyeletes: Pénzes Ferenc — MEGKOSZORÚZTÁK Oláh István sírját. Oláh István hadseregtábornok, a magyar munkásmozgalom kiemelkedő alakja, volt honvédelmi miniszter, az MSZMP Központi Bizottságának egykori tagja születésének hatvanadik évfordulója alkalmából kedden ko- szorúzási ünnepséget tartottak a Mező Imre úti temetőben lévő sírjánál. — AZ AVANTGÁRD Jugoszláviában. (A ZENIT-kör, 1921—1926) címmel a Belgrádi Nemzeti Múzeum kiállítása nyílik holnap délután 16 órakor a Magyar Nemzeti Galériában. A kiállítást Szilágyi Ákos író nyitja meg. — A SZARVAS és Vidéke Áfész is bekapcsolódott a Skála-kereskedelmi láncba. Ez gyakorlatban annyit jelent: valamennyi áruféleséghez hozzájutnak, amelyet a Skála gyártat. Szarvason az Áfész ruházati boltot és az Alkotmány úti ABC-t kapcsolták be egyelőre a Skála-láncba. — CSERNUS TIBOR, a jelenleg Párizsban élő festő legújabb műveiből nyílt kiállítás a Claude Bemard Galériában. A mágikus realizmus jegyében fogant nagy olajképein több változatban is kidolgozott egy-egy témát: Saul, Józsefet eladják testvérei. Az éles fény-árny kontrasztokra épülő képek között vannak csendéletek és állatábrázolások is. — BARANYÁBAN — átmeneti visszaesés után — visz- szaállt a sertéslétszám a három év előtti 550 ezres rekordszintre. Az állománynöveléssel egyidejűleg erőteljes fajtaváltás megy végbe azzal a céllal, hogy a korábbinál jobb minőségű sertések kerüljenek vágóhídra és exportra. — ORSZÁGSZERTE JARHATO- AK AZ UTAK. A hétfő este kezdődött és éjszaka is folyta** tódott erős havazás nyomán kedden országszerte nagy erők* kel láttak hozzá az utak meg* tisztításához. A közúti igazgatóságok mintegy 300 munkagépet, köztük hóeltakarító és szórókocsikat vezényeltek ki, amelyek a nap folyamán valameny- nyi országos főutat, illetve autópályát megtisztítottak. Estére jobbára csak a mellékutakon nehezítette síkosság a forgalmat.