Békés Megyei Népújság, 1986. december (41. évfolyam, 282-307. szám)
1986-12-02 / 283. szám
o 1986. december 2., kedd Kedd Egygyermekes fiatal házasok nemrég átvett OTP- lakásukhan épp állami tartozásuknak igyekeznek eleget tenni. Az alig 2 éves ágy nyikorog, nyöszörög, kattog. Ezúttal a befejezés váratlanul gyorsan bur- leszkfordulattal bekövetkezik: az ágy leszakad, és 40-50 darabra esik. Lécek, merevítők, hevederek hullanak a parkettara géppus- karopogásszerű hanggal kísérve. Az ifjú férj elkeseredik. Arra gondol, hogy mindent méreteznek, csak épp az ágyat nem? Máskülönben nemcsak a garancia leteltéig kellett volna bírnia a méregdrága garnitúra leginkább igénybe vett elemének. A tervező sejthette volna, hogy egy ilyen ágyra — bár egyszemélyes — esetleg ketten is ráfekhet- nek, sőt, még mozoghatnak is rajta. Bezzeg a hidak alá, mikor átadják őket, még oda is áll a tervező. Feküdjön hát az ágy alá annak tervezője, méghozzá csúcsterhelés idején. S ha leszakad, tervezzen erősebbet. A büntetés még így is csekély, hiszen a híd mérnöke, ha műve gyenge, aligha javíthat. Pótbüntetésként az ágytervező, ha belép az étterembe, a banda húzza el az „Egyszer voltam nálatok...” kezdetű dalt. Várjuk a javaslatokat a többi használhatatlan tárgy tervezőjének méltó megbüntetésére. ut A szeghalmi városi tűzoltólaktanyát a tervek szerint 1987. közepére fejezi be a Békés Megyei ÁÉV szeghalmi leány- vállalata. A munka jól halad, a szeghalmiak nem tartanak a határidő-módosítástól. A leányvállalat másik nagyobb munkája a 29 lakásos garzonház (képünkön) viszont még a tervezett határidőnél hamarabb elkészül. Eredetileg 1987. októberében adták volna át, jelenleg azonban úgy tűnik, a ház júliusban átadásra kerül. A garzonház földszintjén egy híradástechnikai üzlet és egy cukrászda nyílik majd Fotó: Gál Edit Hangos levél — Orosházán is December 1-én a megye 19 településén vezette be a Magyar Posta új szolgáltatását: a hangos levelet. Orosházán hétfő reggel jártunk, így érthető, hogy a helyi postahivatalban még egy kazetta sem fogyott el. Érdeklődők azonban vannak, hiszen sokan hallottak már erről az újdonságról, de egyelőre csak ismerkednek a még szokatlan üzenetközvetítő módszerrel. Az orosházi postahivatalban kiragasztott matricák hirdetik a hangos levelet és az alkalmazottak szívesen adnak felvilágosítást minden érdeklődőnek. Elmondják, hogy a kazetta 2 x 10 perces, normál méretű, tehát bármilyen magnón lejátszható és az ára: 32 forint. A speciális borítékot 12 forintért kapja meg a vásárló és mivel belül műanyag bevonatú, apróbb tárgyak postázására is alkalmas. Javasolt a kis csomagot ajánlottan feladni, de nyolcforintos bélyeggel is kikézbesítik. Ha a borítékban található matricát a címzett ráragasztja a csomagra, újra felhasználhatja a hangos levelet. Az orosházi postahivatal 40 garnitúrával várja azokat akik saját hangjukon kívánják üdvözölni karácsonykor vagy újévkor szeretteiket. (gém) a mai regionális tv-műsor A Magyar Televízió szegedi körzeti stúdiójának Dél-alföldi Krónikáját ma este fél 7-töl láthatjuk a Z-es programon. A műsorban — többek között — riportot láthatunk a 25 éves Szegedi Akadémiai Bizottság tevékenységéről, valamint arról a háromnapos nemzetközi konferenciáról, amelyet Szegeden rendeztek a számítógép gyógyászatban betöltött szerepéről. A Fűzik János által szerkesztett műsor foglalkozik még a hazai videohelyzettel, a videózások rendőrségi tapasztalataival, az e téren tetten érhető visszaélésekkel, előzetest láthatunk a szegedi színház következő bemutatójáról, és szó lesz a 150 éves gyulai Mogyoróssy Könyvtárról. Vonalban voltunk Tegnap ismét vonalban voltunk. Eredetileg úgy terveztük, hogy az ünnep áruellátásával kapcsolatos kérdésekre válaszolunk. Volt is ilyen jellegű kérdés jó néhány, de legtöbben más ügyben hívtak bennünket. Szó volt — többek között — az ünnepi kenyérellátásról, nyitva tartásról, a Ja- minában várható üzlethálózat-fejlesztésről, az OTP-hitelek- ről, a Békéscsabán élő asztmás gyerekek sportolási lehetőségeiről és arról, hogy mit tehet egy lakó, ha rendszeresen beázik a fölötte lakók gondatlansága miatt. Olvasóink közérdekű kérdéseire lapunk december 8-i, hétfői számában részletesen visszatérünk. Pedagógiai napok A Békéscsabai 3. Számú Általános Iskolában pedagógiai napokat rendeznek december 1-től 5-ig. Az első napon vezetői megbeszélés, munkaértekezlet és szülői értekezlet lesz. 1-én és 2-án nyílt tanítási napokat tartanak, 3-án pedig elkezdődnek a munkaközösségi foglalkozások. Az osztályfőnöki óra megtekintése után a pálya- választási témát dolgozzák fel, majd természet- és társadalomtudományi munkaközösségek foglalkozásai következnek. A nap utolsó eseménye a napközi és a szakkörök bemutatkozása. December 4-én ideológiai és politikai előadást hallhatnak a jeleh- lévők, ezután nevelési értekezleten vesznek majd részt. A gyermekkönyvhét kapcsán (december 1—5.) árusítanak könyveket az iskolában. Társadalmi munka Békéscsabán Békéscsabán a Kulich-la- kótelep szép színfoltja a sok fa, cserje, bokor és a szivárvány minden színében pompázó virág. Az őszi lombhulláskor azonban sok a szemét. A telep lakói társadalmi munkában gereblyézik a fák alatt a megsárgult leveleket, ássák a házak előtti mini kerteket, hogy a jövő év tavaszán ismét szépek legyenek a virágoskertek. Naponta találkozunk társadalmi munkásokkal a város más pontjain is. Az Élővíz- csatorna partján például a Bajza utcától a Kórház utcáig a Vásárhelyi Pál Szak- középiskola útépítő szakán tanuló 27 I/A osztályos diák ásta ki a gödröket a faültetésre kijelölt helyeken. Karitatív női szerzetesrend Az Állami Egyházügyi Hivatal elnöke 1986. december 1-i hatállyal „Magyarok Nagyasszonya Társaság” elnevezéssel karitatív női szerzetesrend működését engedélyezte. A rend működésével kapcsolatos egyes kérdések szabályozásáról Miklós Imre államtitkár, az Állami Egyházügyi Hivatal elnöke és dr. Paskai László koadjutor érsek, a Magyar Katolikus Püspöki Kar elnöke jegyzőkönyvet írt alá. Anyakönyvi hírek BÉKÉS Házasságkötés: Varga Zoltán András és Jónás Noémi. Születések: Bátort Zoltán és Püski Zsuzsanna Julianna leánya Noémi Piroska, Háló László és Horváth Edit fia László (Murony), Fekete Lajos és Balog Ildikó fia Tamás) Lajos. Haláleset: Gál Károlyné Hajdú Márta (Kamut). SARKAD Házasságkötések: Csotye János és Gurzó Anna (Méhkerék), Nagy Gyula (Sza- moskér) és Barna Szilvia (Sar- kadkeresztúr). Halálesetek: Nagy Béláné Csvirik Márta, Tóth Gábomé Valid Irma. Ár- gyilán Mihály (Méhkerék). — BÉKÉS MEGYE termelő- szövetkezetei közül 6 nagyüzemben érték el a hektár ronkénti 10 tonnás átlagtermést kukoricából. A legmagasabb hozamot az idei őszön a Kevermesi Lenin Tsz-ben takarították be, ahol 10,14 tonnát értek el hektáronként. — A SZARVASI VASFÉMIPARI SZÖVETKEZET a VI. ötéves tervben bőví* tette a lakossági szolgáltatást. Az autószervizben bevezették többek között az alvázvédelmet, az időszakos műszaki vizsgáztatást, a színestévé-, a, képmagnójavítást. Gépkocsinyeremény-betétkönyvek sorsolása Az Országos Takarékpénztár a gépkocsinyeremény-betétkönyvek 102. sorsolását november 28- án, Budapesten tartotta meg. A sorsoláson azok a 10 000 és 5000 forintos betétkönyvek vettek részt, amelyeket 1986. július 31-ig váltottak és 1986. október 31-én még érvényben voltak. Ezúton tájékoztatjuk az érdekelteket arról, hogy a forgalomban levő gépkocsinyeremény-betétkönyvek között vannak olyanok, amelyek számában — nyomdatechnikai okokból — az értékelt szám előtt eggyel több nulla van, mint amennyi a jegyzékben szerepel. Az eredmény megállapítás.inál az értékelhető számok előtt szereplő nullás számokat természetesen figyelmen kívül kell hagyni. Az alábbi rövidítéseket használtuk: Dacia — D, Dacia Combi — DC, Dada 1310 TLX — DT, Polski Fiat — P, Trabant Combi — TC, Trabant Lim. Spec. — T. A gyorslista közvetlenül a húzás után készült, ezért az esetleges számhibákért nem vállalunk felelősséget. A sorsolás eredményének pontos adatait a december 4-én megjelenő hivatalos nyereményjegyzék tartalmazza. A jegyzék megtekinthető az OTP- fiókokban, postahivatalokban és takarékszövetkezetekben. A nyertes betétkönyvet vagy az azt helyettesítő igazolást a betétkönyvet kiállító takarékpénztárt fióknál, postahivatalnál vagy takarékszövetkezetnél kell bemutatni. 10 000 forint összegű betétkönyvek: 03 0031995 W 03 0041043 P 03 0049398 P 03 0061910 P 03 0062381 W 03 0066475 P 03 0074997 W 03 0076628 W 03 0078337 TC 03 0078964 W 03 0080120 TC 03 0082973 T 03 0084438 P 03 0086699 P 03 0087834 D 03 0092763 TC 5000 forint összegű betétkönyvek: 03 0562649 P 03 0606780 W 03 0620102 T 03 0624272 TC 03 0645916 T 03 0672309 P 03 0687014 P 03 0707772 T 03 0711585 T 03 0716040 W 03 0719975 W 03 0722732 TC 03 0727262 P 03 0739700 T 03 0740112 T 03 0742282 TC 03 0747713 TC 03 0752128 P 03 0759008 P 03 0760817 TC 03 0762954 W 03 0768063 W 03 0770300 DC 03 0772994 TC 03 0775494 W 03 0777317 T 03 0783962 T 03 0784159 TC Mi hiányzik a Skálából? a kisurranó besurranó „Hova rohan? Sietek a Skála Divatsarokba vásárolni, mert december 1-től 30- 40-50 százalékos árengedménnyel árusítanak...” A szombati lapban olvashattuk a hirdetést, és... hétfő reggel a 9 órás nyitás után néhány perccel hangosbemondó figyelmeztette a szép számmal megjelent vásárló közönséget, hogy szíveskedjenek elhagyni az üzletet. .. A helyiségből valaki kisétált, még a felszólítás előtt. Hogy vásárolt-e valamit — nem tudni. De hogy hiányzott 60-70 ezer forint értékű áru, az biztos. Ellopták. Persze ez csak feltételezés ! Mi történt tehát a békéscsabai Skálában? Az üzlet vezetője tájékoztatott bennünket. — A nyitás után pár perccel vettük észre, hogy lopás történt. Hatvan-hetven ezer forint értékű áru tűnt el. Volt az ellopott holmik között mganetofon, márkás farmernadrág, cipő és toll- kabát. — Törtek be ajtót, ablakot, ahol a tolvaj „közlekedhetett”? — Az igazság az, hogy sehol sem találtunk betörésre utaló nyomokat. Üzletünket biztosító berendezés védi. A szemben lévő pavilonos elmondta ugyan, hogy vasárnap délelőtt 11 óra körül egy rövid időre megszólalt a riasztó. .. (Miért nem szólt erről az — aki hallotta — a pár lépésre lévő rendőrségnek? Érthetetlen!) Feltételezésünk szerint a tolvaj szombaton a boltban bújhatott el, és hétfőn a nyitáskor kisétálhatott. Hangsúlyozom, ez csak feltételezés. Amikor elhagyom a divatsarkot, az elárusítók csoportokban az eseményeket tárgyalják, s arra várnak, hogy megkapják az engedélyt a nyitáshoz... Az üzletvezető telefonértesítése szerint a Skálát pár perccel 3 előtt ismét megnyitották a nagyközönség előtt. B. V. Az ellopott holmik közül kettő MA: MELINDA NAPJA A Nap kél 7.11 — nyugszik 15.56 órakor A Hold kél 8.28 — nyugszik 16.07 órakor ÉVFORDULÓ Kétszáz éve, ettől a naptól kezdve jelent meg rendszeresen korai sajtótörténetünk egyik legjelesebb lapja, a Magyar Kurír. A lap néhány évig jelent meg, s mindvégig a felvilágosodás és az antiklerikaliz- mus harcos orgánuma volt. idűiArús Borult, párás, helyenként tartósan ködös volt hétfőn időjárásunk, elszórtan ködszitálással, néhol kisebb esővel. A hőmérséklet a hajnalban mért —1 és a kora délutáni 2 fok között alakult, egész nap gyenge déli szél fújt — tájékoztatott Zsíros György, a Békéscsabai Meteorológiai Állomás ügyeletese. Előrejelzés az ország területére ma estig: folytatódik a túlnyomóan borult, párás, többfelé tartósan ködös idő. Továbbra is számítani lehet ködszitálásra, ónos szitálásra. Időnként kissé megélénkül a délnyugati, nyugati szél. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 0 és —5 fok között alakul. A legmagasabb nappali hőmérséklet a tartósan ködös területeken 0 fok, másutt 5 fok körül lesz. Távolabbi kilátások szerdától szombatig: folytatódik a ködös idő. Csapadék nem várható, ködszitálás azonban sokfelé előfordul. A legalacsonyabb hajnali hőmérséklet —5 és 0 fok között várható, a legmagasabb nappali hőmérséklet —3 és plusz 2 fok között lesz. Jelentős mennyiségű csapadék (legalább napi 5 mm) az ország területén nem várható. Hírügyeletünk ható, a telefonszámunk: Hírügyeletes: 19 óráig hív27-360 Ungár Tamás — A XI. ORSZÁGOS BÉKE- KONFERENCIA előkészítése céljából december 2-án, ma délelőtt tájértekezletet tartanak Hódmezővásárhelyen Békés és Csongrád megye OBT- tagjainak részvételével. — CSORVÁSON a könyvtárban december 3-án, szerdán délután 1 órakor Jani- kovszky Éva tart író-olvasó találkozót. — SZÁMÍTÁSTECHNIKÁI NAP. Békéscsabán az ifjúsági és úttörőházban december 4-én, csütörtökön délelőtt 10 órától Békés megyei számítástechnikai napot rendez a Neumann János Számítógéptudományi Társaság megyei szervezete. — BÉKÉSCSABÁN a megyei könyvtárban december 3-án, szerdán este 6 órakor íróolvasó találkozó lesz. Vendégek : Tuomo Lahdelma és Kiss Dénes költők. — TELEFONDOKTOR. Ma délután 2 és 3 óra között újra hívható a telefondoktor a 24-011-es számon. Téma: Amit a légutakról tudni kell. — MEGYÉNK TERMELŐSZÖVETKEZETEIBEN az adminisztrációs munkák zömét továbbra is a nők végzik. Míg 5 esztendővel ezelőtt. 1981-ben az adminisztrációban dolgozók 87 százaléka volt nő, addig tavaly már 90 százalék fölé emelkedett ez az arány. TV-LOTTÓ SZILVESZTERKOR A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság tájékoztatja a lottózókat, hogy a már kibocsátott decemberi előfizetéses lottószelvényeken feltüntetett tv-lottó sorsolási időpontja december 16-ról december 31-re változik. A változás oka, hogy a sorsolást a televízió felkérésére a tv szilveszteri szórakoztató műsora keretében rendezik. A szilveszteri tv-lottó december 8-tól külön szelvényként is kapható.