Békés Megyei Népújság, 1986. november (41. évfolyam, 258-281. szám)
1986-11-01 / 258. szám
1986. november 1., szombat KÖRÖSTÁJ KULTURÁLIS MELLÉKLET „Öntudat már van, de önbizalom még nincs” Nemzetiségek Baranyában Egy Békés megyei újságírónak ott a helye a tanulmányi úton, amelyet egy másik megye nemzetiségeinek bemutatására szerveztek. Ez természetes, mert a mi megyénk az egyik az országban, ahol a kérdés különösen érdekes. Mégis furcsa, hogy az országos sajtó, velem együtt mindössze 6 újságíróval képviseltette magát, a múlt héten, a Művelődési Minisztérium által szervezett kétnapos baranyai körúton. Általánosan, úgy tűnik, hogy a nemzetiségi kérdés nem szerepel kellő súllyal és élénkséggel napjaink hazai közírásában. A mostani benyomásaim, a hallott vélemények is efelől erősítettek meg. A televízió, a rádió nemzetiségi nyelvű műsorai, nyilván nem a széles nyilvánossághoz szólnak. A sajtóban megjelenő túl optimista cikkek, és a felszínes, felülnézeti megállapítások helyett fontosabb lenne a köznapok életközeli, mélyebbre tekintő bemutatása. Ez az írás sem vállalkozhat többre, mint egy felszínes kép foltjainak felhordására, amelyek alkalmasak lehetnek az összevetésre, és némi tanulságtevésre. * * * A két nap alatt több nézetből is bepillanthattunk a nemzetiségek életébe. Bármelyik szeletét vizsgáltuk is a problémakörnek, kérdések sokasága merült fel, amelyek végül is a nagy, történelmileg is súlyos kérdésbe torkolltak: milyen a közérzete a nemzetiségeknek ma Magyarországon? Közelebbről: hogy élik nemzetiségi létüket Baranyában a délszlávok és a németek? Hogyan őrzik meg, hogyan él velük nemzetiségi kultúrájuk? Egyenjogúak-e gazdaságilag es politikailag is? És a nagy kérdések újabb, további kérdések erecskéire bomlanak. A látott kép, egészében tetszetős. Politikailag rendezettnek mutatkoznak az aalpvonalak. Nemzetiségi politikánk citálható, a szocializmus kép javára idézhető. Tanulmányunk útvonalán, a megelőző napon járt itt az NSZK elnöke, Weizsäcker, és példamutatónak nevezte a magyar nemzetiségi politikát, a baranyai benyomásai alapján. Kozmetika nélküli, valós helyzetképet láttunk; természetesen, a teljesség igénye nélkül. Az érintettek többségének véleménye elégedett és bizakodó. Érdekes, hogy éppen a Baranya Megyei Tanács protokolláris sajtótájékoztatóján, és az azt követő beszélgetésben kezdtek feltűnni az érzékenyebb mélységek felé vezető kérdések. Társadalmi, politikai vezetők, a közművelődés szakemberei és a megye szellemi életének képviselői élénk vitában fejtették fel a legelevenebb porblémákat. A vélemények két nézőpont felé sarkítódtak. Az egyik a közvélemény alultájékozta- tottságára vonatkozott, a másik pedig a nemzetiségek alacsony igényszintjére az önálló nemzetiségi jogok, az önrendelkezés gyakorlásában. Takács Gyula, a Baranya Megyei Tanács V. B. elnök- helyettese az utóbbi évtizedek jelentős eredményeiről számolt be, a településpolitikától a tömegkommunikációig a legkülönbözőbb területeken. Érdemes idézni a tanácselnök-helyettes szentencia- értékű bevezető gondolatát: „Most vagyunk először olyan történelmi helyzetben, hogy a nemzetiségi kérdést tisztességes feltételek mellett lehet megoldani.” Utalt azonban a problémák forrását jelentő szemléleti hibákra is. A benyomások sokszínű emlékképeiből — villanófényes módszerrel — csupán a legélénkebbeket idézzük most fel. Biztos, hogy sokat- mondóak lesznek azoknak is, akiknek ebben a megyében van közük a nemzetiségek gondjaihoz. * * * ötvenhétezer nemzetiségi él Baranya megyében. Az országban élő német anyanyelvűek 38 százaléka, a délszláv anyanyelvűek egynegyede élt ott. Boly nagyközségben a német nemzetiség aránya 60 százalékos. Az ottaniak elmondták, hogy nagy egyetértésben élnek a magyarokkal. A falu vezetőinek több, mint fele német anyanyelvű. A bólyi óvodában a sváb és a magyar gyermekek is részt vesznek a német nyelvű foglalkozásokon. Az általános iskolában is kétnyelvű oktatás folyik. (A megyében még öt általános iskola kétnyelvű.) Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a tanítási anyagot egymás után mindkét nyelven elmagyarázzák, vagy számonkérik: a történelem, a földrajz, az énekzene, a német és az osztály- főnöki órákon. * * * A mohácsi délszláv klubban meséli egy tanítónő: egy eltévedt elsős fiúcskát próbált útbaigazítani az iskola folyosóján. Megkérdezte, hogy milyen órája lesz a szipogó apróságnak. „Do- bardan-óra” (magyarul: jó napot) — szólt a válasz ... * * * Családias a hangulat a mohácsi délszláv klubban. A többszörösen — külföldön is — kitüntetett nemzetiségi közösség, minden korosztályú, és a legkülönbözőbb foglalkozású sokácokból szerveződött. A népzene, a néptánc, a színjáték amatőrművészeti tevékenységében, a hagyományőrző csoport munkájában vesznek részt a klubtagok. A beszélgetésből élénk vita kerekedett, többek között a nemzetiségi kultúra és az anyanemzet kultúrájának viszonyáról. Nem köny- nyű és nem lényegtelen kérdés, hogy van-e a nemzetiségnek saját kultúrája, amely nem azonos az eredetivel? önálló ez a kultúra, vagy valóban csupán „híd” — ahogyan kissé közhelyesen elterjedt — a többségi kultúrák között? A cél, mai szemlélettel, az identitáson, a magára talált nemzetiség tudatán nyugvó, eredeti kultúra kialakulása lenne. * * * Szinte személyes kalauznak és~ kommentátornak szegődött mellém egy fiatal, horvát családból származó népművelő, házigazdánk. Szenvedéllyel beszélt saját nemzetiségi érzelmeiről, nagy tájékozottsággal a múltról. Az út minden látnivalójához alapos magyarázattal szolgált. A délszláv nagycsaládok folyamatos tradíciójának felbomlását okolja a nemzetiségi lét kereteinek lazulásáért, a nemzetiségi tudat gyengüléséért. A mohácsi délszláv klub légköre viszont valami hasonlót idézett fel, legalábbis olyan kört, amely a familiá- ros összetartozás érzését sugallja, pótolja. * * * Ezek után nézzük, milyen szervezeti formái vannak a nemzetiségi jogok gyakorlatának Baranyában? A megye 33 tanácsi körzetében haladja meg a nemzetiségi lakosság aránya a 30 százalékot. A hatvanhat tanácsi tisztségviselő (tanácselnök és vb-titkár) közül tizenhatan beszélik a nemzetiségek nyelvét. A megyei tanács mellett több mint egy évtizede nemzetiségi bizottság működik. A nemzetiségi szövetségek megyében élő választmányi csoportjai már elfogadott programmal működnek. Jeles eredménye a munkájuknak a Dráva- menti napok. A községekben egyre több tanács mellett alakulnak nemzetiségi bizottságok. Jó gyakorlat az informálódásra és a közösségi problémák felszínre hozására a nemzetiségi fórumok összehívása. * * * Csinos és kedves, fiatal lányok. A pécsi Janus Pannonius Gimnázium és Óvónőképző Szakközépiskola negyedéves nemzetiségi tagozatosaival beszélgettünk. Mindent megtudtunk az eléggé irodalomszemléletű nyelvi órákról. Arról, hogy a tájnyelvi dialektust próbálják erősíteni. Arra a kétszer is feltett kérdésemre azonban, hogy maguk között is beszélik-e a nemzetiségi nyelvet, nem kaptam igenlő választ. * * * Visszatérve az identitás- tudatra: az egyik népművelő mesélte, hogy a sombereki sváb gyerekek semmit sem tudtak arról egy felmérés alkalmával, hogy őseik honnan kerültek ide; más: az egyik faluban egy nemzetiségi ünnepen a német nyelvű ünnepi beszéd szövegét fonetikusan, kiejtés szerint kellett leírni; más: egy .idősebb asszony felidézte, hogy ők, anno, lánykorában viseletűkkel is kifejezték nemzetiségi hovatartozásukat... Végül néhány aforizmaértékű gondolattöredék a beszélgetésekre emlékezve, a noteszból: „A nemzetiségi kultúra nem szűkülhet be a népi kultúra körére, erősíteni kell a nemzetiségi magaskultúra kialakulását is.” „Az anyanyelv oktatása nem azonos az anyanyelvi oktatással.” „A nemzetiségben ne a kisebbségre zsugorított nemzetet keressük.” „öntudat már van, de önbizalom még'nincs .. * * * írnom kell még egy elragadó pedagógusszemélyiségről. Ruzin Milán a pécsi hor- vátszerb általános iskola és gimnázium igazgatója. Ebédjeink jókedélyű, behemót házigazdája. Dörgő hang, gyermeki jókedély, szinte rusztikus közvetlenség, „ízös” humorban tálalt hétköznapi bölcsesség — mindez egyetlen termetes emberben, az ottaniak szerint is egy tetőtől talpig pedagógusban. Kedvem lett volna beiratkozni az iskolájába — már a nevem hajdani eredete miatt is. * * * (Csoda: A buszon — Szeged felé — mögöttem, szerbül beszélő fiatal lányokat hallgattam, nyugtáztam is mindjárt a szép példát. Bajánál leszálltak — jugoszlávok voltak...) Pleskonics András Délszláv népviseletek egy mohácsi gyűjteményből Vágréti János: Festő Vágréti János kiállítása Vágréti Jánosnak két évvel ezelőtt volt önálló kiállítása Békéscsabán a Munkácsy Múzeumban. A megyei vagy országos csoportos kiállításokon mindig részt vett, így az itt előforduló két-há- rom műből következtethettünk festészetének stációira. A művész szándéka szerinti ez az elzárkózás, csak akkor lép nyilvánosság elé, amikor újabb mondanivalójának tisztázott eredményeiből válogathat. így van ez a mostani gyulai kiállításon is, melyet a művelődési központban rendezett. Az itt látható 62 mű kb. az utóbbi három év termése. Ezen belül az „Arcok” sorozat 39 darabja a legutolsó periódus. Vágréti János Békéscsabán született, itt él és innen vesz részt 1961 óta különféle kiállításokon. De csak földrajzilag alföldi, festészetére külsőleg nem hatott ez a világ. (Nem számítva most természetesen a felkészülés éveit, a 25-30 évvel ezelőtti természetelvű stúdiumokat.) Festői tájékozódásában “mindenképpen lényegesek voltak a tokaji művésztelepen töltött évek, kétszeresen is. Részben azért, mert figyelme itt fordult először a szentendrei művészet felé, részben pedig azért, mert ezekben az években Tóth Menyhért is itt töltötte a nyarakat. Ha akkor közvetlen hatást nem is gyakorolt Vágrétire, művészete közelségének az emléke valószínűleg feldolgozódott benne. E két tényező végérvényesen meghatározta festői irányát és érdeklődését, s e tájékozódási pontok a kiállítás anyagából is leolvashatók. Pl. Ámos Imre festői öröksége is felfedezhető, akinek művészetét így jellemezte valaki: „szemlélődő, álmodó piktúra”. A Vágrétié is ilyen. A legszemélyesebb énből indul, mint általában a lírai szürreális festők, bár e megjelölés Vágrétire csak megszorításokkal érvényes. Erősen érzelmi indíttatású a festészete, s alapjában véve „az ember egy a világgal” problémája izgatja őt. Festészete álmok-emlékek szövedéke, a múlt és jelen élményeinek (mint pl. a „Gyermekkorom”, „Ketten"), vagy vágyainak feldolgozásai (mint a „Hétcsillag”). Az ember kapcsolódásainak és vonzódásainak titkát kutatva, a többfigurás kompozíciótól jutott el a legbonyolultabb, legkisebb „egységhez”, az archoz. Két éve festi, néha csak arasznyi, csupán egy-egy emberarcot megmutató képeit. A 39 kép: 39 közlés önmagáról és a világról. Eltűnt a megelőző finom és elsimító festésmód, helyette az energikus ecsetvonások néhol csomókban hordják fel a festéket az alapra, felszakítva, összezúzva a sima felületet. Rejtélyes és gazdag faktúrák jönnek így létre, melyek nemcsak önmaguk esztétikai értékei, hanem az alkotás folyamatát magát is a „tartalom” részévé teszik. Rendkívül színgazdagok ezek a művek. Igaz, a koloritérzé- kenység Vágrétinek mindig festői erénye volt, de most maga a szín válik elsődleges kifejezéssé, ezért is villan fel mindegyik képen a piros. Az „Arcok” nem portrék, nem valakinek az arcai, valamivel mégis azonosak, néha a szépséggel, csúnyasággal, néha a szenvedéllyel vagy szelídséggel. Mind egy- egy mikrokozmosz: „az ember világa, mint a világ kicsinyített képmása”. A szellemes és értelmező kiállításrendezés egymáshoz szorosan. 3 sorban helyezte el az arcképeket, „mintegy iko- nosztáz”-t alkotva. Amiről még külön szólni kell, az öt rajz. A rajzolás nagyon fontos Vágréti számára. Tiszta papíros, fekete vonalak — a lehető legkevesebb eszköz festő számára, a legnagyobb szigor a koloristának. Vágréti rajzai egyenértékűek festményeivel, mert szürke tónusokkal és kemény feketékkel, puha foltokkal és éles vonalakkal is képes színes titkainak megidézésére. Ibos Éva Hanzó Ildikó : Eltelt égő aranyszalaggal kötötte be fejét a Nap mielőtt elment a szalag kelet felé beletúrt a felhők hajába nyugat felé egyre élesebb kontúrral kivált s vakított a szalag úttá az út aranyfolyóvá a felhők hegyekké ... odarepültek a tvarjúcsapatok elvitték a szemedet is
