Békés Megyei Népújság, 1986. november (41. évfolyam, 258-281. szám)

1986-11-12 / 266. szám

1986. november 12., szerda

Várjuk Olivért!

Premier előtti beszélgetés Rencz Untai főrendezővel

Pillanatkép a próbáról: Sövény Tibor, Veitz Éva és Rencz Antal, &z előadás rendezője Fotó: Gál Edit

talán a világon egyedülálló, ilyen szempontból nálunk egészen más körülmények vannak, szinte lehetetlen gyerekekkel színházi produkciót létrehozni. Most itt a musicalt olyan nagy alkalomnak tekintjük, ahol színházunk neveltjei jelentős szerepeket kapnak, s ezekben megmutathatják képességeiket. A címszerepet Veitz Éva játssza. A fiatal csoportos szereplőkön kívül érdekesség, hogy Nancyként Gyuricza Liliannal, Fagin alakjában Széplaki Endrével találkozhat a közönség. Megemlíteném továbbá, hogy a produkcióban részt vesznek a békéscsabai 9. számú iskola 9-10 éves tanulói.

— Az 1963-as amerikai fogadtatásról szólva a kritikák elsősorban azt méltatták, hogy az előadás újat hozott az ottani zenés színházban, inivei már nem arra szolgált a látvány, hogy megörvendeztesse a Brodway közönségét. Majd negyedszázaddal később itt, Békéscsabán mi újat hoz, mit hangsúlyoz az Oliver?

— A szerzőből indulunk ki, s a rendezéssel nem tolakszunk elé. Dickens naturalista-romantikus világa, annak felháborító, groteszk volta egyszerre megható és elítélendő. Ez a világ rokon bizonyos brechti vonásokkal. Vagyis lírai naturalizmusra és brechti expresszionizmus- ra, ironikus, észre ható előadásra törekszünk. Negatív szereplők karikatúrái elemekkel — ez megfelel a gyermek látásmódjának, s ez rokon Brechttel. Jelen van ugyanakkor a gyermeki ér- zelmesség, pimasszág, s ez békíti ki a két világot.

— A téma izgalmas, az elképzelések sokatígérőek. Ám a Készülő produkcióról most többet elárulni igazságtalan lenne. Várjuk Olivért!

(—n)

Képtombola

Mint ismeretes. Köröstáj kulturális mellékletünk november 10-i, békési napján a melléklet képzőművész barátai által felajánlott alkotásokból képtombolát rendeztünk. A tombolára 33 festmény, grafika és szobor érkezett, tizen a helyszínen vették át nyereményüket. A 23 nyertes szelvény számát, színét. és nyereményét az alábbiakban közöljük:

Tóth Ernő Képzelődő című festményét a piros 44-es, Vár- konyi János Kis híd című festményét a piros 199-es, Csuta György Sziklás part című képét a piros 333-as, Szé- nási Mihály Kis puszta című képét a fekete 535-ös, Szereday Ilona Tanya című képét a fekete 212-es, Romvári Etelka Virág című tűzzománcát a fekete 120-as, Szitás Erzsébet Szent László című képét a piros 625-ös, Ruzicskay György Alkonyi fény című pasztell- jét a fekete 187-es, Diószegi Eszter Csavargó című képét a piros 334-es, Baji Miklós Csatorna című akvarelljét a piros 755-ös, Csendes Ferenc Ligetben című képét a piros 117- es. Nikula Györgyné Vízpart című képét a piros 852-es, Rajki László Tanítónő c.

bronzszobrát a fekete 427-es, Hevesi Ferenc Sziklás táj című képét a piros 195-ös,

Würtz Ádám Szerenád című alkotását a piros 196-os, Póka György Várakozó című linóját a fekete 654-es, Póka

György Krizantémok című linóját a piros 507-es, Póka

György Ecetfa című linóját a piros 751-es, Koszta Rozália Olympia című grafikáját a piros 283-as, Csendes Ferenc ősz című képét a fekete 221- es, Bartóki József Körös-parti füzes című képét a fekete 495-ös, Jelinek Lajos Szárnyalni .. . című grafikáját a fekete 266-os és Pataj Pál Tanya cimű képét a fekete 412-es tombola nyerte.

A nyereményképek átvehetők lapunk szerkesztőségében, 1986. november 13-tól, a nyertes tombolajegy felmutatása ellenében.

A nyerteseknek gratulálunk!

David Copperfield és Oliver Twist — Charles Dickens legkedvesebb gyermekei — Nyilas Misivel együtt legkedvesebb gyermekkori olvasmányaink, legjobban imádott kis hőseink. Az elhagyott kisfiúk szenvedéseit, magányosságát a gazdag, gonosz felnőttek világában sokan megsirattuk. Történetüket — könyvből és filmből, újból és újból végigkönnyezve — szívébe zárta az egész világ. Szívébe zárta őket nyilván a kis Lionel Begleiter is Whitechapelben, London keleti részének nyomor- negyedében, ahol egy zsidó szabómester kilencedik, legkisebb gyermekeként jött a világra 1932-ben. Volt Lio- nelnek egy kedvenc cukorkája, a csomagolópapíron meg a kép: Oliver cukorkáért sír. Lionel közben felnő, 1959- ben musicalt ír Olivérről, s azóta „a londoniak Bartért sírnak” — írja az 1963. január 14-i Newsweek. Beg- leiterből ugyanis Bart lett, a harmincegy éves szerzőből pedig Anglia legnépszerűbb komponistája, rockszerzője, a teenagerek kedvence, ám hamarosan nemcsak az övéké.

Az Oliver című musicalt öt évig játszották nagy sikerrel Londonban. És hazája után meghódította az amerikai közönséget is: 1963-tól négy évig szerepelt egyfolytában a Brodway műsorán. Magyar- országra viszont elég soká, 1983-ban jutott el Oliver, akkor is csak vizsgaelőadásként az Ódry Színpadra. Azóta nem játszották. Most, november végén egyszerre mutatja be az Arany János Színház Budapesten és a Jókai Színház Békéscsabán.

— Vajon miért érkezik hozzánk ilyen későn egy világsiker, illetve mi az apropója a békéscsabai bemutatónak? Hogy legyen egy, a Jókai Színház törekvéseinek megfelelő ifjúsági darab, fontosnak tartanak egy, a repertoárt gazdagító musicalt, vagy éppen egy olyan előadást, amely a szeretetet hirdeti, s ez bizony ránk fér ebben a mai világban?

Rencz Antal rendező:

— Az Ódry Színpad 1983- as vizsgaelőadása óta valóban nem játszották Magyar- országon az Olivért. Most a budapesti gyermekszínházzal egyidőben mutatjuk be, utánunk decemberben Zalaegerszegen kerül színpadra. Elég soká váratott magára, ez tény. Valójában minden musical későn érkezik el Magyarországra, s ennek főleg anyagi okai vannak, de ismertek a hazai zenés színház, illetve az ilyen irányú képzés gondjai is. Egyszerűen arról van szó, hogy újonnan borzasztó drága, s éveknek kell eltelni ahhoz, hogy számunkra megfizethető legyen egy ilyen sikerdarab. Most is tulajdonképpen csak a három színház összefogásával vált elérhetővé Lionel Bart musicalje.

A Jókai Színház már hagyományosan gondot fordít a gyerekekre, a fiatalabb közönségre. így van ez ebben az évadban is; sőt, most még igényesebben szeretnénk az ifjúságnak szóló előadást megvalósítani. Tavaly Paul Armant—Paul Vanden- berghe Fiúk, lányok, kutyák című zenés játékát mutattuk be, most az Olivért kínáljuk ugyanennek a korosztálynak. Persze, itt hangsúlyoznám, hogy az Oliver kortalan darab. A legkisebbeknek túl kemény, túl naturalista,

rette, és a színészek is. Egyébként ez az egyetlen előadás hazai magyar szerzőtől, ami több mint százszor ment! Hajdú Győző Ne szólj közbe, hallgass végig című darabja új színfolt, a politikai színház érdekes kísérlete, és mint ilyen, egyedülálló. Sinka Károly nemcsak színész és színigazgató, de színpadi szerző is, az ő drámáját is sikerrel mutattuk be. Anavi Ádám a másik temesvári szerző, akinek két mesedarabja (Csülök és a többi négy Kecskelovag, Fény pásztorok) meghódította az ifjú generációt, és ami fontosabb, a gyermek- színház precedenst teremtett, amit jó lenne folytatni. Mi mutattuk be Gellu Naum szürrealista drámáját, a Szigetet, ami nagy nyitás volt, Ionéi Hristea Kedves boldogtalanságomat, Victor Eftimiu Jómadarakja mellett olyanok is szerepelnek az ősbemutatók listáján, mint Paul Everac, akinek a Díjbeszedő című darabját mi vittük először színre. Szabó Lajos Mentségét szinte kifelejtettem, de sorolhatnám még tovább, fennállásunk óta huszonöt ősbemutatónk volt.

Higyed Imre: — Jó kezdeményezés volt és nagy sikernek örvendett a Kaleidoszkóp. Temesvári értelmiségiek egy-egy szakmájukba vágó témát művészi formában, mondjuk inkább, művészi körítéssel adtak elő, amihez a drámai illusztrációt színészeink biztosították. Huszonöt Kaleidoszkóp-előadás volt, de egy ideje mintha megrekedt volna.

Sinka Károly: — A mi

színházunk igyekszik minél szélesebb rétegeket szolgálni, a kísérletező abszurd színháztól szinte a naturalizmusig minden megtalálható resok benne a kegyetlenség, gyarlóság, gyerekrobot, adósok börtöne, gyilkosság. De- hát ma már krimin nőnek fel a gyerekek, más az igényük, más a műveltségük! A legsikeresebb előadás, a legmaradandóbb élmény azonban véleményem szerint abból lesz, ahová a szülővel együtt jön el a gyerek. Rengeteg ugyanis a műben az olyan életanyag, a dalokban jelentkező lélek- konfliktus, amit csak felnőtt érthet meg. Nancy és Fagin dalai komoly vallomások az életről.

Azt reméljük, hogy ezzel a bemutatóval egyszerre sikerül a felnőtt, az ifjúsági és a gyermekrepertoárt is színesebbé tenni. Ugyanakkor a színháznak óriási próbatétel ez a vállalkozás. Az Oliver nagy musical, s ezt meg kell oldani. Nem a revűs hatásokra akarunk építeni, ahol a tánc dominál, hanem jeleneteket adni zenei mozgásokban. Megkeresni a zenei követelményeket, s azokat színészi oldalról karakterisztikusabbá tenni, s így adni mozgásélményt — ez a célunk.

A bemutató apropójához tartozik még, hogy meggyőződésem szerint zene nélkül nem létezik színház. S azt szeretnénk, hogy a zenés színház az operetten kívül is szóhoz jusson nálunk. Tudatos tehát ez a musicalvonal.

— Angliában nagy hagyományai vannak a gyermek- színészképzésnek. Az Olivérből készült film gyermekszereplői jól ismertek világszerte. Kik játsszák itt Olivért és társait?

— Természetesen más a színpad és más a filmes feldolgozás. A film több naturalista elemet, életképet ad a korabeli Londonból; míg a színház inkább költői, expresszív eszközökkel dolgozik. Ami a gyermekszínész- oktatást illeti, ebben Anglia

GAZ SZÓ n

•OMAN!« SZOCIALISTA KÖZTÁRSASÁG IROSZOVtTSÍGÉNIK FOLYÓIRATA

pertoárunkban. És hogy melyik a jó repertoár, mihez viszonyítva jó vagy rossz — az nagyon relatív. Az eredmény a fontos. És ha felteszem a kérdést, hogyan teljesítette feladatát ez a színház, csak azt mondhatom, jól! Nem nagyon jól, de jól! — Jelentős reményeink vannak, kezdjem mindjárt A gondnokkal és az Ivanovval, két olyan előadással, amely komoly szakemberek szerint Európa bármely színpadán megállná a helyét. De sorolhatnám tovább: a Bánk bán, Csiky Gergely Ingyenélőkje, a Svejk, Emigránsok stb. Szerencsésen nyúltunk a hazai drámaterméshez, és hadd említsem meg, hogy sok olyan helyre elmentünk, ahova soha senki be nem tette a lábát, így Erzsébet- bányára, a Gyimes völgyébe stb. Társulatunk becsülettel eleget tett a gyakran komoly fizikai igénybevételt jelentő kiszállási programnak. Nagyon sok díjat is kaptunk az évek folyamán. Nem emlékszem olyan színházi konfrontációra, ahonnan valamit ne hoztunk volna haza.

Koczka György: — Megalakulásunk óta több mint 260 bemutatónk volt, ebből 25 ősbemutató. Majdnem 10 000 előadás, amit több mint 2,5 millió néző (egészen pontosan 2 616 574) látott. Átlagban negyvenszer • játszottunk egy darabot, ami nem is olyan rossz arány. Persze, volt olyan darabunk, amely több százszor, míg más csak öt-tízszer került színpadra.

B. F.: — Alapvető kérdés a színház és a közönség viszonya. Elfogadta, magáénak

érzi-e a temesvári közönség ezt a színházat? És mit tettetek ti, művészek azért, hogy magáénak érezhesse?

Szabó Károly: Differenciálódott a közönség, különböző rétegek mást-mást igényelnek. így aztán csak nagyon színes palettával lehet itt megélni. Én harminckét éve látom ezt a színházat, ezt a közönséget. Adjuk meg a közönségnek azt, amit igényel és szeretni fogja a színházat. Bátrabban kell a repertoárt alakítani. Íme egy példa: négy-öt éve felvetődött a Mágnás Miska előadásának lehetősége. Nincs hozzá szereplő — mondták egyesek —, hogy kiderüljön: dupla szereposztásra is van! — Ami a kö- sönséget illeti, két esetet mesélek el. Egyszer kiszálláson az Érdekszerelemre már nem jutott jegy. A kinn rekedtek betörték az ajtót. És amikor legelőször Útelek- re mentünk — soha nem felejtem el —, hajóval utaztunk a Begán. A hídon het- ven-nyolcvan gyermek várt ránk orgonacsokrokkal, onnan szórták ránk a virágot, elárasztva a hajó egész fedélzetét.

Sinka Károly: — Márpedig nekem az a véleményem, hogy a temesvári néző nem vallja eléggé magáénak ezt a színházat, nem áll eléggé melléje, amikor kellene. Bálba eljönnek, még ha ötven lejbe kerül is egy jegy, de színházba nem mindig. Soha el nem felejtem, amikor Erdőszentgyörgyön egy öregasszony három darab har- minclejes jegyet vett, mert hallotta, hogy a színháznak kell a segítség.

Winterfeld Sándor: — A temesvári közönséget nagyon nehéz bevinni a színházba, mert Temesváron az igénytelenebb közönség is igényes! Ennek objektív okai is vannak, hiszen három prózai színház csalogatja évi tizenöt bemutatóval a közönséget.

B. F.: — Mi az, ami a legjellemzőbb a mi színházunkra, ami megkülönbözteti az ország többi színházától?

Sinka Károly: — A hat

hazai magyár színház közül talán egy sem nyújtott any- nyi segítséget a színésznek, mint mi. Nálunk mindenki megkapta a maga helyét, ami nagy dolog. Ezért dicséret illeti a társulat minden egyes tagját. Ebben a társulatban sohasem uralkodott sztárszellem. Művészeinket mi magunk neveltük ki, a társulatból nőttek fel, mert a mi színházunk jó iskola, pedig igazán nem mondhatjuk, hogy elkényeztettek a rendezők.

B. F.: — Mi a legnagyobb probléma, ami a színház előtt áll?

Makra Lajos: — Minden színháznak életkérdése a minél több és minél jobb bemutató. A színház önmegvalósításának a kérdése is ebbe torkollik. Hdgyan állítsunk össze ma egy repertoárt, hogy minden célnak megfeleljen?

B. F.: — Gazdag tevékenységre tekinthetünk visz- sza, de ebben az évadban az Ármány és szerelem és az Egy naplopó legendája sikeresen megzenésített bemutatóján kívül bizony semmi érdemlegest nem láttunk. Márpedig bemutatók nélkül egy színház meghal.

Sinka Károly: — Erre az évre még öt bemutató szerepel a tervben: az Iglói diákok, Ahogy tetszik, Peer Gynt, Tamási Áron Énekes madara és Maxim Gorkij Nyaralók című darabja. Tervnek nagyon szép.

B. F.: — Ezt a törzsgárdát ez a színház nevelte és ezek a művészek álmaik, reményeik, életük jelentős részét itt morzsolták le. Végezetül még azt kérdem művészeinktől; hogy egyetlen mondatban mit mondanának az elmúlt egyharmad évszázadról, és azon belül önmagukról?

Bósy Anikó: — Rettenetesen nehéz volt, de megérte.

Kőfalvy István: — Ha újra kezdeném, akkor is színész lennék, és újra a temesvári színházhoz jönnék.

Bárányi Ferenc

Hz Igaz Szó írja:

Évszázadunk egyharmada a Temesvári állami Magyar Színházban

Harminchárom év nagy idő, egy emberöltő, egyharmad évszázad.

Harminchárom éves felnőtt korát ünnepli a Temesvári Állami Magyar Színház, férfias számvetéssel, a tovább dolgozni, tovább élni akarás tudatával.

Emlékezni, beszélgetni ültünk össze — úgy is mondhatnám, kerek asztal köré —, a Temesvári Állami Ma-, gyár Színház törzsgárdájával, azokkal a bizonyos „ötvenévesekkel”, akik a színjátszásban, mint minden munkaterületen, a legtapasztaltabb, a legmegbízhatóbb, a legértékesebb munkaerőt képviselik.

Ennek a derékhadnak tizenöt tagja nyilatkozott színházunkról: Bertalan Magda, Bósy Anikó, Ebergényi Tibor, Fali Ilona, Higyed Imre, Jánó János, Kőfalvy István, Makra Lajos, Mátray László, Péter Ágnes, Pé- terffy Lajos, Puhala Ernő, Sinka Károly, Szabó Károly, Vertes József, Winterfeld Sándor díszlettervező és Koczka György irodalmi titkár.

E névsor láttán fájó emlékként hasít belém két név: Balogh Éva és Fábián Ferenc, akik ehhez a korosztályhoz, ehhez a törzsgárdához tartoztak, tartoznak, de nevük előtt apró kereszt igazságtalankodik. Nélkülük el sem tudom képzelni A tanítónőt, A gondnokot... és még mennyire lettek volna képesek...

Bárányi Ferenc (B. F.): — Középiskolás koromban még én is hordtam a székeket a mai Magyar—Német Színház termébe: ez akkoriban amolyan elhanyagolt moziterem volt, amit műked-’ velők, pionírok használtak, ahol népszerűsítő előadásokat tartottak. Ezerkilencszázötvenháromban ott keltétek. Van-e valaki közületek, aki ott volt?

Bertalan Magda: — Igen, én vagyok a rangidős. Talán nem is tartozom ehhez a gárdához, hisz holnaptól n-ugdíjas vagyok, éppen ezért hadd mondjam el én, hogy a legelső előadás a Kisunokám volt, ezt követte a Kézfogó, Ingyenélők, Li- liomfi... és utána hány nagyszerű előadás: Monser- rat, A tanítónő, Dollárpapa, Kispolgárok, később A gondnok, Szünet után tör ki a háború, és még rengeteg.

Sinka Károly: — Ezt a színházat a szükségszerűség hozta létre. Állami színházzá alakulása előtti és utáni történelme is ezt bizonyítja. Temesvár nagyon erős munkásközpont volt ipari jellegénél fogva, és a jól szervezett munkásság igényelte a kultúrát. Volt idő, amikor Temesváron több mint nyolcvan (!) kórus működött és számos műkedvelő színjátszó csoport, tánccsoport, sportegylet. A munkástömegek lelki, szellemi, esztétikai igénye teremtette meg azt a tömegbázist, amely törvényszerűen az Állami Magyar Színház létrejöttéhez vezetett.

• B. F.: — Mit tett a Temesvári Állami Magyar Színház a kultúra és azon belül az anyanyelvi kultúra terjesztéséért?

Koczka György: — Számos kortárs hazai szerzőt először mi vittünk színpadra.

Ezerkilencszázötvenkilenc- ben az első ősbemutatónk az aradi Károly Sándor Égből pottyant vendége volt. Ezer- kilencszázhatvankilencben Lászlóffy Csaba Gólya, gólya, gilice című darabját mutattuk be, amit a kritika nem túl nagy lelkesedéssel fogadott, de a közönség sze-