Békés Megyei Népújság, 1986. november (41. évfolyam, 258-281. szám)
1986-11-12 / 266. szám
Világ proletárjai, egyesüljetek! N É PÚJSÁG A MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG ÉS A MEGYEI TANACS LAPJA 1986. NOVEMBER 12., SZERDA Ara: 1,89 íorint XLL ÉVFOLYAM, 266. SZÁM Befejeződött a KGST-testvérpártok vezetőinek munkatalálkozója (Telei otó) BÉKÉS MEGYEI Befejezték a karbantartási munkákat az FKFV 255 téli célgépén a vállalat szakemberei. Képünk az I. számú közterületi kommunális üzemben készült, ahol a rakodó, szóró és hóekés járművek a főváros öt kerületét, mintegy 800 kilométeres közúti hálózatot tisztítanak majd meg a télen. A vállalat e legnagyobb telepén 40 ezer köbméter anyag áll készen a szórási munkákhoz (MTl-fotó: Krista Gábor — KS) Üzemegészségügyi konferencia az SZMT-ben Tanácskoznak a résztvevők November 10—11-én Moszkvában munkatalálkozót tartottak a KGST-országok testvérpártjainak vezetői. A találkozón részt vett és felszólalt: Todor Zsivkov, a BKP KB főtitkára, a bolgár államtanács elnöke, Gustáv Husák, a CSKP KB főtitkára, Csehszlovákia köztársasági elnöke, Fidel Castro, a Kubai KP KB első titkára, a kubai államtanács és minisztertanács elnöke, Woj- ciech Jaruzelski, a LEMP KB első titkára, a lengyel államtanács elnöke, Kádár János, az MSZMP főtitkára, Dzsambin Batmönh, az MNFP KB főtitkára, a MonNemes Gyula a megyei hálózat kialakításáról az alábbiakat mondta: — Jelenleg Békés megyében hét helyen fogadja ügyfeleit a Hungária Biztosító. Eredetileg — tartva magunkat a Minisztertanács határozatához — csak a biztosítások bizonyos területein terveztük a tevékenységünk elindítását (gépjármű-, vállalati és nemzetközi biztosítások). De a két biztosítóintézet között megindult a verseny, ezért a Hungária Biztosító is a biztosítási módozatok teljes körével áll a lakosság rendelkezésére. Elsődleges feladatunknak a szervezeti és az eleve átvállalt feladatokkal kapcsolatos munka stabilitását tartjuk és a biztosítás egyéb területeire csak a lehetőségeinket figyelembe véve, józan megfontolás alapján terjesztjük ki tevékenységünket. goi Nagy Népi Hurál elnökségének elnöke, Erich Ho- necker, az NSZEP KB főtitkára, az NDK államtanácsának elnöke, Nicolae Ceauses- cu, az RKP főtitkára, Románia köztársasági elnöke, Mihail Gorbacsov, az SZKP KB főtitkára, Truong Chinh, a VKP KB főtitkára, a vietnami államtanács elnöke. A testvérpártok vezetői megvitatták a szocialista országok közötti együttműködés. fejlesztésének és tökéletesítésének alapvető kérdéseit, a szocializmus alkotó ereje minél teljesebb kiaknázásának lehetőségeit. Külön figyelmet fordítottak a Az igazgató a gépjármű- biztosításról elmondta, hogy a Hungária Biztosító a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás kapcsán gyakorlatilag a megyében élő valamennyi gépjármű-tulajdonossal kapcsolatban áll. A gépjármű által okozott károkat az üzemben tartó felelőssége alapján kizárólag a Hungária Biztosító téríti meg. A gépjárműkár-rendezési központjuk Békéscsabán az Ist- vár király tér 11. szám alatt van, az állandó gépjárműkéi-felvétel továbbra is a Békéscsabai Autójavító Vállalat telepén történik. (A hét bizonyos napjain a Hungária kárfelvételt folytat a békéscsabai Generál ISZ telephelyén, Szarvason, Gyulán, Orosházán, Mezőkovácsházán és Szeghalmon is.) A Hungária Biztosító mind a kötelező felelősségi, mind a Cascó-biztositás alapján a gazdasági kapcsolatok további elmélyítésére, a gazdasági és a műszaki-tudományos együttműködés új, az eddiginél haladóbb formáinak kihasználására annak érdekében, hogy meggyorsítsák a testvérországok társadalmi és gazdasági fejlődését, emeljék népük életszínvonalát. Véleménycserét folytattak a jelenlegi nemzetközi helyzet időszerű kérdéseiről. A találkozó résztvevői támogatták azt az elvi álláspontot, amit a Szovjetunió Reykja- víkban képviselt. Hangsúpénzbeli kártérítésen túl a három évnél nem idősebb, totálkárt szenvedett gépjármű-tulajdonosoknak önként vállalt segítséget nyújt abban, hogy soron kívül új gépkocsi-kiutalásban részesüljenek. A Hungária Biztosító Szarvason, Gyulán és a megyeszékhelyen az autójavító vállalatokkal külön fizetési megállapodást kötött, amely alapján a biztosító készpénzcsekkjeit a vállalatok pénztárában be lehet váltani. A Cascó-biztosítás- sal rendelkező ügyfeleiknek is új szolgáltatásokat kívánnak bevezetni. November 1- étől, aki egy összegben fizeti ki az éves Cascó-bizto- sítási díjat, az csak 11 hónapi díjat kell hogy fizessen. 1987. január 1-től — többletdíjért — különböző kockázatbővítésekre nyújtanak lehetőséget. A biztosító ösztönözni kívánja a baleset- mentes közlekedést, ezért tervezi, hogy a hetedik és nyolcadik kármentes évben 4-4 havi; a kilencedik és tizedik kármentes évben öt-öt havi; a tizenegyedik és tizenkettedik kármentes évben pedig hat-hat havi díjat visszatérítenek ügyfeleiknek. Nemes Gyula a lakossági Tervegyeztetö tárgyalás Budapesten Tegnap délelőtt Budapesten az Országos Tervhivatalban Békés megye jövő évi tanácsi tervének egyeztető tárgyalását tartották meg. A tárgyaláson részt vett Szabó Miklós, a megyei pártbizottság első titkára, Gyulavári Pál, a megyei tanács elnöke, Araczki János, a megyei tanács általános elnökhelyettese, Bereczki András, a megyei tanács vb osztályvezetője és az Országos Tervhivatal illetékes vezetői. Elsőként áttekintették az ez évi terv teljesítését, és megállapították, hogy a nehezebb gazdasági körülmények ellenére a főbb célkitűzések megvalósultak. Ezután került sor az 1987. évi tanácsi megyei szintű terv- javaslat megtárgyalására. A középtávú tervnek megfelelően továbbra is kiemelt feladat lesz a lakásépítés, az ivóvíz minőségének javítása, valamint az egészségügy és a közoktatás fejlesztése. A népgazdaság főbb célkitűzéseit figyelembe véve, számolva a nehézségekkel is, a megye középtávú fejlesztési tervében alapvető változás nem történik. Napirendre került a gazdaságilag elmaradt térségek fejlesztése is. A megye vezetői felvetéseiket nyomatékos indokkal alátámasztva nagyobb támogatást kértek az ebbe a térségbe tartozó 17 megyei település fejlesztésére. A tervegyeztető tárgyalás alapján készíti elő a megyei tanács az 1987. évi tervjavaslatot, melyet majd a decemberi tanácsülés tárgyal meg. biztosításokról szólva kiemelte: augusztus 1-től a Hungária a magánvállalkozók vagyonbiztosítását és a lakossági állatbiztosításokat kezdte meg terjeszteni a korábban kidolgozott módon. De ezen túlmenően a speciális igények kielégítését is megoldják, egyedi biztosítási szerződésekkel. Egyebek mellett tervezik a nagy értékű műszaki berendezések és műértékek biztosítási védelmének kidolgozását, csakúgy, mint a kisiparosok, gmk-k és szerződéses üzemeltetők alapbiztosításaihoz illeszkedő külön biztosítások bevezetését. Gondoltak az egyéni állattartók speciális biztosítási igényeire is. A Hungária megkezdte valamennyi személyi biztosítási módozat terjesztését. Megyénkben az életbiztosításokra és a balesetbiztosításokra fordítanak különös gondot. A Hungária Biztosító, mint a vállalatok biztosítója a dolgozó emberek megóvásában, megtartásában is segíteni szeretné a gazdálkodó szervezeteket. Ez vonatkozik a baleset- és betegbiztosítások rugalmasan megköthető módozataira, amelyekkel partnereik rendelkezésére állnak. A Hungária Biztosító szeretné elérni, hogy a jelenlegi piaci pozícióit megőrizze, illetve rugalmas ajánlatokkal olyan gazdálkodó szervezeteket is megnyerjen, amelyek eddig tartózkodtak a biztosítástól. Tervezik, (Folytatás a 3. oldalon) Az SZMT, a Medosz megyei bizottsága és a Teszöv a szakszervezeti hetek keretében tegnap, november 11- én üzemegészségügyi konferenciát rendezett a mezőgazdasági üzemekben dolgozó üzemegészségügyieknek, szociálpolitikusoknak és a társadalombiztosítási tanácsok tagjainak. Varga Imre, a Szakszervezetek Békés Megyei Tanácsának titkára megnyitójában hangsúlyozta, hogy az egészséges ember érdekében, a betegségek megelőzéséért kell tevékenykedniük az üzemegészségügyieknek és a munkahelyi vezetőknek. A téma ezúttal Békés megye mezőgazdasági üzemeinek üzemegészségügyi helyzete volt. Részletes beszámolót tartott erről dr. Tóth Mihály megyei üzemegészségügyi szakfőorvos. Elmondotta, hogy a mező- gazdasági üzemek egyre inkább nagyüzemi jellegűek, a változás minden előnyével és esetlegesen egészségkárosító hatásával. A mezőgazdaságban dolgozók az állattenyésztésben, a növénytermesztésben és a termelőszövetkezetek melléküzemágaiban sajátos veszélynek vannak kitéve és a munkahelyi fegyelmet, a technológiát, a munkavédelmi előírásokat nem mindenhol tartják be megfelelően. Az üzemi balesetek megelőzése kiemelt jelentőségű feladata a vezetőknek. Az elmúlt időszakban a 24 ezer 600 üzemi baleset közül 10 ezer 200 a mezőgazdaságban történt. Az okok között a már említettek, valamint a vezetői nemtörődömség, a dolgozói figyelmetlenség és az alkoholos befolyásoltság szerepelt. Szerteágazó feladatot látnak el a mezőgazdaságban is az üzemegészségügyben dolgozók. Feladatuk például az alkalmassági vizsgák végzése, a betegségek megelőzése, a beteg emberek kiszűrése, gyógyítása, gondozása és a megváltozott munkaképességűek rehabilitációjának segítése. A nem túl népszerű üzemorvosi pálya rangját orvosi igényességgel és rugalmas helyi, tanácsi szemlélet kialakításával lehet emelni. Mészáros Sándorné az Orosházi Állami Gazdaság üzemegészségügyi helyzetéről szólt. Tizenöt éve építették ki a gzadaság területén az egészségügyi hálózatot. Nagy jelentőségű dolog, hogy a munkások egy-egy orvosi vizsgálatért nem mulasztanak napokat, hanem az üzemi rendelőben rövid idő alatt sorra kerülnek. Az üzemegészségügyi adatokat számítógépes módszerrel is feldolgozták, és levonják a megfelelő tanulságokat. A Mezőhegyesi Mezőgazdasági Kombinát üzemorvosa, dr. Gu- ti Pál a 3500 dolgozót foglalkoztató nagyüzem egészségügyi helyzetének jó tapasztalatairól szólt. A következetes és rendszeres egészségügyi szervezőmunka eredménye, hogy a táppénzes napok száma, az ebből fakadó anyagi veszteség az országos átlagnál lényegesen kevesebb. Dr. Csikasz József, a békéscsabai kórház osztályvezető főorvosa a Teszöv felkérésére a megye termelőszövetkezeti vezetőinek körében komplex szűrést végzett, amelynek eredményeiről beszámolt a konferencián is. A csaknem 500 vezető vizsgálati adataiból kiderült, hogy 58 százalékuk mondható egészségesnek, közülük is a veszélyeztetettek sorában — arányosan — a férfiak körében nagyobb az anyagcsere- és emésztőszervi megbetegedések lehetősége, míg a nők körében a mozgásszervi megbetegedések vannak többségben. Csaman- gó Vilmos, az egészségügyi szakszervezet megyei bizottságának titkára elmondotta, hogy nem lehetünk elégedettek a mezőgazdasági üzemegészségügy fejlődésének gyorsaságával. Csak főfoglalkozású üzemorvosokkal képzelhető el a szűrés, gondozás és rehabilitáció egysége. Dr. Rácz László megyei főorvos hangsúlyozta, hogy mindenki tanulja meg a feladatát a megye üzem- egészségügyében és a lehető legeredményesebben dolgozzon. Az üzemegészségügy az alapellátás szerves része, és sokat segíthet a ma még hátrányos helyzetű kistelepülések egészségügyi ellátásában. B. Zs. (Folytatás a 2. oldalon) S. J. II házi elefántra is lesz biztosítás Sajtótájékoztató a Hungária Biztosító Megyei Igazgatóságán A Hungária Biztosító Békés Megyei Igazgatósága tegnap sajtótájékoztatót tartott Békéscsabán. A Minisztertanács határozata alapján 1986. július 1-én kezdte meg működését a Hungária Biztosító, amelynek megyei igazgatója, Nemes Gyula, illetve az igazgatóság vezető munkatársai az eddig elért eredményeikről és a terveikről adtak tájékoztatást.