Békés Megyei Népújság, 1986. november (41. évfolyam, 258-281. szám)
1986-11-03 / 259. szám
BÉKÉS MEGYEI Világ proletárjai, egyesüljetek! NÉPÚJSÁG fl MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG ES R MEGYEI TRNACS LRPJR 1986. NOVEMBER 3., HÉTFŐ Ara: 1,80 forint XLL ÉVFOLYAM, 259. SZÁM Befelezte munkáját a kommunista ás szociáldemokrata pártok tanácskozása Jól halad a betakarítás November 7-re készül az ország Október 31-én és november 1-én Budapesten került sor a Belga (Flamand) Szocialista Párt, a Bolgár Kommunista Párt, a Dán Szociáldemokrata Párt, a Holland Munkáspárt, a Magyar Szocialista Munkáspárt és a Német Szocialista Egységpárt képviselőinek második ke- rekasztal-konferenciájára. A tanácskozáson a résztvevők áttekintették a nemzetközi és különösen az európai helyzet legfontosabb eseményeit, amelyek 1985 márciusa, a Hollandiában megrendezett első kerekasztal-konferencia óta történtek. Értékelték az európai biztonsági és együttműködési folyamat fejleméAz év első 9 hónapjában az ipar csak mérsékelt ütemben növelte termelését: folyó áron számolva 3,8 százalékkal, összehasonlító áron egy százalékkal a múlt év hasonló időszakához képest. Az Ipari Minisztériumban összeállított gyorsjelentésből kitűnik, hogy az energetikai ágazatokban némileg visszaesett a termelés, a többi ágazatban kismértékben nőtt. összességében az ipari termelés elmarad a népgazdasági terv előirányzatától, amely összehasonlító áron 2,8 százalékos termelésbővüléssel számol 1986-ra. Az ipari ágazatok közül a gépipar a legeredményesebb, itt 3,2 százalékkal állítottak elő több terméket, mint tavaly ilyenkor. Különösen dinamikus a termelésnövekedés a híradás- és a vákuum- technikai eszközöket, a műszeripari és a fémtömegcikkipari termékeket gyártó vállalatoknál. A kohászat 3 szányeit, megvitatták a kelet- és nyugat-európai integrációs szervezetek közötti kapcsolatokat, az együttműködés bővítésének lehetőségeit, és véleményt cseréltek az európai biztonság perspektíváiról. A tanácskozáson jelen levő kommunista és szociáldemokrata pártok képviselői hangsúlyozták közös felelősségüket Európa iránt, és rámutattak : további kezdeményezésekre van szükség az európai biztonság megerősítése és az együttműködés elmélyítése érdekében. Megállapodtak abban, hogy a következő kerekasztal-kon- ferenciára Dániában kerül sor. zalékkal bővítette termelését, míg a villamosenergiaipar csak fél százalékkal. A könnyűipari termelés eddig a tavalyi szinten alakult, a bányászaté 0,2 százalékkal mérséklődött, a vegyiparé pedig mintegy egy százalékkal esett vissza, amiben szerepet játszott a kőolajárak erőteljes csökkenése is. Az ipari termékek értékesítése sem hozta meg a kívánt eredményt az elmúlt háromnegyéd évben. A rubelelszámolású kivitel folyó áron számolva 2,3 százalékkal növekedett, kisebb mértékben a tervezettnél. Ezen belül a múlt évinél 11 százalékkal több kohászati terméket, 2,8 százalékkal több gépipari gyártmányt szállítottak a vállalatok szocialista partnereiknek, a könnyűipar kivitele viszont 2,4 százalékkal csökkent. Az ipari termékek konvertibilis exportja — ugyancsak folyó áron és dollárban számítva — 7 százalékkal volt magaAz őszi betakarítási munkák utolsó szakaszukhoz érkeztek. A kedvezőbbre fordult időjárást kihasználva a mezőgazdasági nagyüzemek folyamatosan járatják gépeiket, és így meggyorsult a korábban, a nagy szárazság miatt akadozó vetés. A MÉM adatai szerint a búza vetőmagjának mintegy 95 százaléka már a talajban van. Még néhány napra van szükség ahhoz, hogy mindenütt pihenőre vonulhassanak a vetőgépek. Az utolsó napokban, ugyanúgy, mint máskor, az átlagosnál már lassabban haladnak a munkával, lévén, hogy ilyenkor, a szezon végére kerülnek sorra a gépekkel nehezebben járható, rosszabb fekvésű északi területek. A gazdasásabb ez év első 9 hónapjában, mint tavaly ilyenkor. Itt az elmaradás körülbelül 1,5 százalék a tervezetthez képest. A könnyűipari üzemek mintegy 20 százalékkal több árut exportáltak a tőkés piacra, a gépipari kivitel 17 százalékkal volt magasabb, mint 1985 háromnegyed évében. A vegyipar viszont 6 százalékkal kevesebb árut szállított a konvertibilis piacokra. Az Ipari Minisztériumban arra számítanak, hogy az év hátralevő két hónapjában tovább tart a termelés néhány hónapja tapasztalható élénkülése, s végül is a termelés bővülése jobban közelít majd a tervcélhoz. A forint korábbi leértékelése is jobban ösztönöz az exportra, s csökkenti az importot. A gazdaságfejlesztési programok megvalósítása során született eredmények hatására várhatóan javul a munka hatékonysága az iparban. gokban újabb határszemléken ellenőrzik, miképpen kel ki a korábban elvetett mag. Az október végi esőzések közvetlen hatása csak néhány nap múlva mutatkozik meg, egyelőre még továbbra is foltos a vetés. A betakarító gépek akadálytalanul dolgoznak. Szinte ideális most a talaj állapota. A kukorica 93 százalékát törték le eddig, ezzel a munkával mintegy 10 százalékkal előbbre vannak, mint tavaly ilyenkor. Némileg hátrányban vannak viszont a cukorrépa-termelők. Az esők után porhanyósabbá vált talajból már könnyebben kiemelik a termést; a terület 30 százalékán van még munkájuk a betakarító gépeknek. Üj vasútépítő gép Vasúti kitérők szabályozására alkalmas új építőgép prototípusa készült el a MÁV jászkiséri építőgépjavító üzemében. A magás műszaki színvonalú konstrukció a MÁV és az osztrák Plasser-Theurer cég között létrejött gépgyártási megállapodás alapján született. Fődarabjait és egyes alkatrészeit az osztrák cég szállította, a többi pedig magyar termék. Az új kitérőszabályozó gép, amelyből a következő években tízet gyártanak Jászkiséren, egyszerre két feladatot lát el: elvégzi a felújításra szoruló vasúti pálya szintezését és az aláverést. Irányításához mindössze három kezelő szükséges. A gép hazai gyártása 50 százalékkal olcsóbb, mintha külföldön vásárolnánk hasonlót. A nagy októberi szocialista forradalom 69. évfordulójának megünneplésére készül az ország: a világtörténelmet formáló esemény felidézése lehetőséget teremt csaknem két emberöltőnyi idő változásainak áttekintésére, a társadalmi fejlődés eredményeinek értékelésére, a tennivalók számba vételére. A városok, falvak zászlódísze, a november 7-ét köszöntő plakátok, transzparensek a szocialista forradalom győzelmének tisztelegnek. A következő napokban országszerte ünnepségeket rendeznek, s koszorúkat helyeznek el a szovjet hősi emlékműveknél. A gazdaság, a tudomány, a kultúra területén kiemelkedő dolgozók tevékenységét számos intézménynél kitüntetésekkel ismerik el november 7-e alkalmából. Az ünnepet megelőzően, november 6-án, csütörtökön délután az Országház előtt katonai tiszteletadással felvonják az állami Zászlót. A gellérthegyi felszabadulási emlékmű előtt a Magyar Az építőanyag-ipari ágazat az idén egyszázalékos termelésnövekedéssel számolt, az élénkülő kereslet miatt azonban az év első kilenc hónapjában három százalékkal több terméket szállítottak az építőknek, mint a múlt év azonos időszakában. A korábbinál szigorúbb hőtechnikai szabványoknak megfelelően különösen megélénkült a kereslet a szigetelőanyagok és a magas hőtechnikai követelményeket kielégítő, korszerű ablakok és erkélyajtók iránt. A gyártók lépést tartottak ezekkel az igényekkel. A Könnyűbeton- és Szigetelőanyag-ipari Vállalat például 20 százalékkal, az ablakgyártó üzemek általában 23 százalékkal növelték termelésüket. összességében az építőanyag-ipar — a szocialista országokból szerződés szerint érkező termékekkel együtt — az építők kiegyensúlyozott ellátásáról gondoskodott. Egyes termékek választéka azonban hiányos és a minőség sem mindig kielégítő. Az év első kilenc Népköztársaság nemzeti lobogója és a nemzetközi munkásmozgalom vörös zászlaja emelkedik a magasba. Az ünnep előestéjén Szabó István, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a TÖT elnöke mond beszédet, amelyet a Kossuth rádió és a televízió 19.15 órától közvetít. A Parlament előtt, a Kossuth Lajos téren november 7-én, pénteken délben zenés őrségváltás lesz az állami zászlónál. E napon tartanak koszorúzási ünnepséget a Le- nin-szobornál, a Felvonulási téren: népünk nevében leróják kegyeletüket a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága, a Népköz- társaság Elnöki Tanácsa, a Minisztertanács, a társadalmi és tömegszervezetek, a fegyveres erők és testületek képviselői. Az Országházban az Elnöki Tanács a nagy októberi szocialista forradalom 69. évfordulója alkalmából kitüntetéseket adományoz párt-, társadalmi és tömegszervezetek tisztségviselőinek és aktivistáinak. hónapjában gyártott 68 millió égetett tetőcserép mellett 18 millió betoncserép egészítette ki a kínálatot. Ám az építők elsősorban az égetett tetőcserepet keresték, mert ennek ára a 44 százalékos állami dotáció miatt lényegesen alacsonyabb, mint a költségvetésből nem támogatott betoncserépé. Az utóbbi hónapokban sok építkező a megromlott minőségű etemitpala helyett ugyancsak az égetett tetőcserepet kereste. Ezért az Eternitgyárban most intézkedéseket hoztak a minőség javítására, hogy termékük ismét kiérdemelje a vásárlók bizalmát. A falburkoló csempénél is a választékhiány okozott gondot. Színes és mintás csempéből bőséges az ellátás, de a fehér színű kevés, pedig 12 százalékkal gyártottak többet ebből, mint a múlt év azonos időszakában. Nagyobb arányú gyártásra nincs sok remény, mert a fehér csempével keresnek a legkevesebbet a gyártók, sőt nem egy helyen ez a termék már ráfizetéses. Csúfos vereség a Kórház utcában Mérsékelt termelésnövekedés az iparban Bővült az építőanyag kínálata A Veszprémi Bakony Művek Keszthelyi Gyárában augusztusban kezdték meg a Lada Szamara személygépkocsik elektronikus gyújtáselosztóinak gyártását. Az új gyújtáselosztó nem tartalmaz mechanikus megszakítót, a gyújtáshoz szükséges nagyfeszültséget elektronikus úton állítja elő. Még ebben az évben több mint 23 300-at gyártanak szovjet megrendelésre. A képen: Balatinecz Tibor a gyújtáselosztót ellenőrzi (MTi-fotó: Czika László — KS) Tatabánya—Békéscsabai Előre Spartacus 4-0 (1-0) NB I-es labdarúgó-mérkőzés. Békéscsaba, 8 ezer néző. V.: Hartman (Szabó B., Szilágyi S.). TATABANYA: Kiss I. — Vin- cze J., Lakatos, Udvardi, Szalma — Moldván, Csapó, Schmidt, P. Nagy — Plotár (Szabó, 87. p), Vincze I. (Zircher, 78. p). Edző: Temesvári Miklós. BÉKÉSCSABA: Leboniczky — Ottlakán, Megyesi, Vígh (Varga, 8. p), Fabulya (Kelemen, 71. p) — Adorján, Pásztor, Takács J., Csanálosi — Kurucz, Takács Z. Edző: Csank János. Gólszerző: Adorján (Öngól, 7. p), Vincze J. (55. p), Vincze I. (62. és 65. p). Sárga lap: Udvardi (14. p), Ottlakán (36. p), Vincze J. (65. p), Pásztor (70. p). Szögletarány: 9:1 (3:1) a Békéscsaba javára. A 2. percben Pásztor a tatabányai tériéi közepéről jobbra előreívelt egy labdát, Vígh futott föl a támadással, a tatabányai védők meglökték, így a csabaiak kettes számú játékosa a földre huppant, majd a vállát fájlalva elhagyta a játékteret. (Vasárnap megtudtuk: sérülése súlyosabb, elképzelhető, hogy megrepedt a csont.) Helyére hat perccel később Varga állt be. De az időközben tíz főre fogyatkozott békéscsabai csapat megkapta az első gólt. Egy jobbról beívelt labdára P. Nagy rajtolt, s 20 méterről kapásból kapura lőtt. Leboniczky balra mozdult, de a pettyes Adorján bal válláról a visszainduló kapus mellett a jobb sarokba pottyant, 1—0. (Folytatás a 8. oldalon) Csapó (sötét mezben) volt az „agytrösztje” a tatabányai csapatnak. Szinte minden gólakció tőle indult. Ezúttal Takács J. kíséri a bányászcsapat irányítóját. Fotó: Kovács Erzsébet