Békés Megyei Népújság, 1986. november (41. évfolyam, 258-281. szám)
1986-11-17 / 270. szám
1986. november 17., hétfő o Szanazugi indulatok és tények Lefolyik-e Dobozig a Körösön a teho? A doboz-szanazugi üdülőtelek-tulajdonosok közül né- hányan a különböző fórumokon — illetve a szerkesztőségünket megkeresve — erős nemtetszésüket fejezték ki a dobozi tanács teho-rendeletéről. Hangoztatják, hogy egyáltalán nem értenek egyet a teho céljával. Nehezményezték, hogy az általuk befizetett pénzt, évi hatszáz forintot a nagyközségi tanács nem a Szanazug, hanem az anyaközség fejlesztésére fordítja. Pedig a Szanazugban lenne megoldandó probléma bőven. Hivatástudat és hazaszeretet — katonaszemmel Amikor a fenti véleményekkel felvértezve megkerestük a Dobozi Nagyközségi Tanács Végrehajtó Bizottságának titkárát, Kiss Lászlót, akkor nem kis meglepetésünkre a következőkkel kezdte: — Nagyon örülök, hogy ezekről a kérdésekről, felvetésekről a nyilvánosság előtt beszélhetek. Talán sikerül elérni, hogy elmaradnak az utóbbi időben szinte rendszeressé váló becsmérlő, nyomdafestéket nem tűrő telefonok, vádaskodások. Személy szerint az a véleményem, hogy az indulatokat nem is a teho váltotta ki. Idén a szanazugi ingatlantulajdonosok tűrőképességét alaposan próbára tették, mert nem csak a teho bevezetése jelentett plusz anyagi terhet számukra. Az épületadó bevezetésével párhuzamosan a Szanazug üdülőhely lett, ezért az üdülőhelyi díjátalány is nőtt. Együttesen az eddigi év 100—200 forintos házadó (üdülőadó) helyett 1986-ban ingatlanonként minimum 1350 forintra nőitt a családok anyagi terhe. 1987. január 1-től pedig az üdülők zöménél — nagyságtól függően — a különböző befizetések összege meghaladhatja a 2 ezer forintot. (Az épületadót és az üdülőhelyidíj-átalányt a dobozi tanács a jogszabályok által meghatározott mini— Szerencse kérdése volt, hogy egy fiatal kölyök, aki ott nevelkedik, kikhez csapódik? — A véletlennek nagyon nagy szerepe volt ebben. Ugyanakkor a családi légkör, a közösség, az érettebb emberek is hatással voltak az emberre. — Meg talán az is, hogy szakmára adtak egy fiúgyereket vagy nem? És hogyha igen, akkor milyen szakmára? És ott ki volt a mestere, kinek a keze alá került? Gondolom, ez mind sokat számíthatott. — Igen, persze. Én ’44-ben elmentem inasnak a gyárba. — A gépgyárba? — Igen. Ugye apám ott dolgozott, szinte természetes volt, hogy én ott kezdek. Akkor jött 1944 decembere, Miskolc felszabadulásának az időszaka, először a bombázások, aztán — mivel a németek a gyár jelentős részét leszerelték — a munka leállt, és az iparitanuló-kép- zés csökkent, az elsőéveseket átcsoportosították rom- eltakarításra. Anyám — aki nyomdában dolgozott, berakónő volt — rábeszélt, hogy menjek a nyomdába inasnak. És én átnyergeltem nyomdásznak. 1945 tavaszán kerültem a nyomdába, olyan március körül. Akkor már legális kommunista párt van Miskolcon. A nyomdában is van egy kis sejt, azokból, akik korábban már a kommunista párt tagjai voltak, de a szociáldemokrata pártban legalizálták mozgalmi tevékenységüket. Ök megalakítottak egy önálló pártszervezetet, és az akkor belépett ipari tanuló eldönthet- te, hogy a szociáldemokrata pártba fog-e belépni vagy a kommunista pártba. Én azért léptem a kommunista mális összegben állapította meg. A teho a megyei átlagnak megfelelő.) Egyszóval, személyes véleményem, hogy a hangadók elégedetlenségét a hármas fizetési kötelezettség együttes hatása váltotta ki, mert a tulajdonosoknak lényegesen mélyebbre kell zsebbe nyúlniuk és erre nem készültek fel! Azt is hozzáteszem, hogy a tanács tisztségviselői sem számítottak ilyen mértékű „adó”-növeke- désre. — De térjünk vissza a irhával kapcsolatos indulatokra. Miért nem jelölt meg a tanács a teho felhasználására konkrét szanazugi célokat? — Sem a teho felmérésekor, sem ma nem tudnék olyan célt kijelölni, ami a szanazugi tulajdonosok többségének támogatását élvezné. — Ez a kijelentés első hallásra furcsának tűnik. — Pedig nagyon egyszerű a magyarázat. A 251 szanazugi fizetésre kötelezett tulajdonos összesen évente 150 ezer 600 forint tehót fizet. Ebből a pénzből egyetlen olyan jelentős feladatot sem tudnánk megoldani, ami érezhetően javítaná az üdülőtulajdonosok helyzetét. A szanazugi út szélesítése, a megyei ivóvízbázisba való becsatlakozás, üzletek nyitápártba, mert apám életútja, meg a családi miliő efelé ösztönzött. — 194T—Í8—49. Ez már olyan időszak, amikor Grósz Grósz Károly 1930-ban született Miskolcon, munkáscsaládban. Eredeti foglalkozása nyomdász. Az Eötvös Loránd Tudományegyetemen tanári diplomát szerzett. 1945 óta párttag. 1946-tól a Borsod megyei nyomdában dolgozott, majd a Magyar Ifjúság Népi Szövetsége megyei titkára lett. Később a Borsod megyei pártbizottság osztályvezetője, ezt követően az Eszak-Magyarország című lap felelős szerkesztője. A pártfőiskola elvégzése után az MSZMP KB munkatársa. 1961-ben a rádió és televízió pártbizottságának titkárává választották. 1968-tól 1973-ig az MSZMP KB agitációs és propagandaosztályának helyettes vezetője. Ezután az MSZMP Fejér Megyei Bizottságának első titkára volt, majd 1974—1979 között a KB agitációs és propagandaosztályát vezette. 1979- től 1984-ig az MSZMP Borsod Megyei Bizottságának első titkára. 1980-tól tagja az MSZMP KB-nak. 1984-ben a Budapesti Pártbizottság első titkárává választották. 1985. március 38-tól az MSZMP Politikai Bizottságának is tagja. sa stb., nagyságrendekkel több pénzt igényel. — Mégis, az üdülőtulajdonosok milyen célokat jelöltek meg a teho-kérdőív kitöltésekor? — Valamennyi tulajdonosnak elküldtük a válasz- borítékkal ellátott kérdőívet, de csak mintegy felét kaptuk vissza, szám szerint 133-at. A válaszok rendkívül szerteágazóak voltak, egyik cél sem érte el a tíz százalékot. — Azok után, hogy a dobozi tanács évente 150 ezer forint tehót tesz zsebre a Szanazugból, és csaknem 150 ezer forint adót kasszíroz ugyanonnan, nincsen lelkiis- meret-furdalásuk, mert semmit sem fejlesztenek a Szanazugban? — Nincs. _ 7 — A szanazugiak közül né- hányan évek óta azt vetik a szemünkre, hogy elvesszük a pénzüket és ebből is Dobozt fejlesztjük, a doboziak meg azt mondják, hogy pontosan fordított a helyzet! De a valóság mást mutat. A hetedik ötéves tervben a dobozi tanács anyagi lehetőségeihez mérten tovább fejleszti az üdülőhelyet is. Még ez év végéig befejezzük — mintegy 3,4 millió forint bekerülési költséggel — a szanazugi út másfél méteres szélesítését. A Szanazugban érintett gazdálkodó szervek másfél millió forinttal segítenek bennünket, a többit a megyei tanács, illetve mi vállaltuk magunkra. Ezenkívül Doboz Szanazuggal együtt szerepel az ivóvízjavító programban. Községünket 5 millió forint fizetési kötelezettség terheli. Hogy ebből mennyi a Szana- zugot illető összeg és menynyi nem, azt szinte lehetetlen megállapítani. De készül Károly tulajdonképpen belesodródik a politikába ... — Igen, ez pontos kifejezés ... — ... és elviszi őt az ifjúsági mozgalom egy másik életpályára, és egy idő után nyilvánvalóan le kellett tenni a winklit, a szedővasat... — így van. — 1950—51. Az már egészen más időszak. S akkor már Grósz Károly politikai munkás. Tehát nem nyomdász. Igaz? * — 1949 végétől. — Igen. Hogy miként lett a nyomdászból politikus, az világos. Azt hiszem. Végtére is egy olyan korszakban, amikor azt lehet mondani, egy kicsike túlzással, hogy bárkiből bármi lehet... — Ügy van. — Igaz? — Igaz, igaz. — Na, de hogyan lesz valakiből nagy hirtelen katonatiszt? Hiszen, úgy tudom, hogy a Petőfi tiszti akadémiát végezted ... Most mit csináljunk? ... — Mi baj? — Azért állítottam meg magam, mert mostanáig valahogy kerülgettem a tege- ződést, de ... — Miért, zavar? — Téged nem zavar? — Engem nem. Miért zavarna? — Biztos? — Egyáltalán nem zavar. — Jó. Ott tartottunk, hogy a Petőfi tiszti akadémiát végezted, de — ezzel akartam folytatni — egyáltalán, kinek jutott eszébe, hogy ebből a Grósz Karcsiból katonatisztet kellene csinálni? — Akkor néhány szóval elmondom az előzményeket. 1949 végén azt mondták nekem a nyomdában, el kell mennem Abaúj megyébe — azt tudni kell, hogy akkor a szanazugi rendezési terv is — mintegy 100 ezer forint — és tervezzük a fürdőzési feltételek és a köz- tisztasági helyzet javítását, normalizálását. És akkor még nem beszéltem az évenkénti szúnyog-, kullancs- és aranyfarúlepke-ir- tás költségeiről. Ha ezt valaki összeadja, akkor rájön, hogy a Szanazugra fordított kiadásaink meghaladják a tehóból befolyó „bevételeinket”. Ráadásul az, épületadó nem a dobozi tanácsot illeti meg. — Ezek szerint az indulatokat a tájékozatlanság, illetve a telektulajdonosok félretájékoztatása váltotta ki. — Nem. Igyekeztünk megfelelő információkat adni a terveinkről. Például a vonatkozó tanácsrendeletet a jogszabálykivonattal együtt valamennyiüknek elküldtük. Hiszem, hogy legtöbben egyetértenek elképzeléseinkkel. Ezt igazolja, hogy a szanazugi telektulajdonosoknak napjainkig csak 16 százaléka nem fizette be a tehót, Dobozon ez az arány 23 százalék. A hangulatkeltés nem a többségnek, hanem egy töredéknek köszönhető. Persze nem tudhatom, hogy személy szerint ki, miért ferdíti el a tényeket. — Mit tehet a tanács a jövőben a hasonló intrikák elkerülésére? — Nem tehetünk mást, mint hogy az eddigieknél is nagyobb energiát fordítunk a tájékoztatásra. Ha kell kétszer vagy háromszor is elmagyarázzuk az embereknek a terveinket. Hiszen nem lehet a célunk az - ellenségeskedés szítása, egy elenyésző kisebbség miatt a többséggel való jó kapcsolat elrontása. Lovász Sándor Borsod, Abaúj és Zemplén három különböző megye volt — a megye ifjúsági szervezőjének, ha úgy tetszik, megyei MINSZ-titkárnak, Szikszóra — Miskolctól 17 kilométerre. Mikor megtörtént a megyék összevonása, az átszervezés során úgy gondolták, hogy én jöjjek fel Pestre a Múzeum utca 11- be. — Mi volt ott? — Az ifjúsági központ, a MINSZ országos központja. Közvetlen főnököm volt Nonn György, Gosztonyi János és Nagy Balázs, aki később disszidált, és a két és feles Internacionálé nemzetközi titkára lett. Tehát felkerültem, és itt laktam Pesten. Egy idő után új' döntés született, hogy menjek a Magyar Dolgozók Pártja Központi Vezetőségének az apparátusába, az agitációs és propagandaosztályon az információs alosztályra. Jártuk a vidéket, összesítettük a tapasztalatokat, készítettük a jelentéseket, ahogy egy információs részlegen ezt tenni kell. És akkor jött a hadseregben a régi tisztikar leváltásának a periódusa, az új hadsereg szervezésének az időszaka, amikor, mondjuk, bevonultatták az üzemi párttitkárt, és rögtön tiszti rendfokozatot adtak neki. A fiatalabb- ját, tehát az én korosztályomat pedig parancsra bevitték a hadseregbe. Nagyon gyorsan — mert akkor azért elég gyorsan intézték az ügyeket — kaptam egy behívót, és bevonultam a Petőfi akadémiára. Egy év után alhadnagyot faragtak belőlem, egy óra múlva már hadnagy lettem, mert a tanfolyamelsőket azonnal elő- léDtették. — És akkor irány ... ? (Folytatjuk) — Eredetileg — mondta Szálkái Ferenc alezredes, a polgári védelem mezőkovácsházi törzsparancsnoka — a folyamőrséghez szerettem volna kerülni, hogy tanult szakmámhoz közel álló pályát, hivatást válasszak magamnak. Sajnos, ez nem sikerült, mivel abban az évben nem indult képzés a .Flottilla” részére. Az érettségi' után az akkor Dózsa Lövésztiszti Iskolára vettek fel. Három év elteltével tanulmányaimat végül az időközben létrehozott Egyesített Tiszti Iskolán fejeztem be. Amikor irodájában az élethivatásul választott katonai pályáról kérdeztem, nagy megelégedéssel nyilatkozott róla, annak ellenére, hogy a hosszú csapatszolgálat, majd a különböző beosztással járó feladatok ellátása nem kis fizikai és szellemi megpróbáltatást jelentett neki. Ottjártamkor a kiújuló betegsége miatt nem dolgozott, s amint jelezte, még ebben az évben nyugállományba megy. — Hogyan telt el gyermek- és ifjúkora? — Makóról származom. Apám ácssegéd volt, és anyám háztartást vezetett. Szülővárosomban, valamint Gyulán jártam általános iskolába. Békéscsabán pedig elvégeztem a híd- és vízműépítési technikumot. Kifejezetten szerettem járni az akkori Honvédelmi Sport- szövetségbe, ahol a foglalkozásokon motoroztam és vitorlázórepülőt vezettem. A tiszti iskolán kemény kiképzés folyt. Szinte tökéletesen kellett bánni a fegyverrel. Növendékkoromban szakasz- vezető, majd rajparancsnok lettem. Örökre emlékezetes marad számomra a nagy dunai árvíz, amelynek megszűnése után az újjáépítésben magam is részt vettem. Az ’56-os ellenforradalom idején Tatán járőrszolgálatot telje- sitettem, és ezután kom- mendánsszolgálattal, vagyis rendfenntartással kapcsolatos feladatokat láttam el. — Mi a véleménye azokról a fiatalokról, akik katonai pályára lépnek? — Meglehet, hogy ez kissé tréfásan hangzik, de én mindig azt tartottam, szem előtt: katonának és papnak csak az menjen, aki igazi elhivatottságot érez. Vagyis az ilyen teendők szívvel-lé- lekkel való ellátásához belső indíttatás kell. Mindezt a több mint 30 évi katonai szolgálat alatt szerzett tapasztalatok igazolták bennem. Nem szeretnék itt nagy szavakat használni, de a soksok megpróbáltatás, erőfeszítés, fáradtság ellenére is megszerettem a hadsereget, ezt a fegyelmezett, zárt vi- lágú, ugyanakkor kölcsönös megértést és segítséget igénylő szervezetet. A katonai pályán nagyon fontosnak tartom a hazafias-honvédelmi nevelés hatékonyságát. Ezen a területen is tapasztalható az iskolai oktatás ilyen természetű gondja, pontosabban szólva fogyatékossága. Sajnos jó néhány fiatal esetében hiányoznak azok az érzelmek, amelyek más nemzetek fiataljaiban erősen élnek. Itt nem nacionalizmusra, hanem olyan, hazáját szerető, népét, embertársait tisztelő fiatalemberekre gondolok, akik — tudásuk legjavát advá — maradéktalanul képesek eleget tenni a mindennapi munkával, a katonai szolgálattal kapcsolatos kötelezettségeiknek. — Mivel foglalkozik, ha majd 'nyugállományban lesz? — Életem további részében is szeretnék közreműködni az ifjúság hazafiashonvédelmi nevelésében. Szálkái Ferenc alezredes. Mezőkovácsháza polgári védelmi törzsparancsnoka Való igaz, ha majd abbahagyom a tényleges szolgálatot, megszűnnek a kötöttségek, s egészségi állapotom javulása után szeretném fellendíteni a polgári védelmi klubéletet. E megfelelő létszámú, nőkből és férfiakból álló közösség itt Mezőko- vácsházán évekkel ezelőtt jött létre. Ügy tudom, az országban a miénk az egyetlen ilyen jellegű klub, amely éves program alapján tevékenykedik a helyi művelődési ház szabályai szerint. Betegségem miatt ez a társadalmi munkám, vagyis a csoport vezetése kissé alábG- hagyott az elmúlt évben. Általában kéthetente egyszer találkozunk a polgári védelmi létesítményünk egyik helyiségében. Sokat köszönhetünk azoknak a vállalatoknak, szövetkezeteknek, amelyek jelentős mértékben támogattak bennünket azért, hogy ez a nagy értékű bázis létrejöhessen. A gyakorlópálya és a mintaóvóhely mellett több tanterem szolgál tanulásra, gyakorlásra, vagyis egyszóval: kiképzésre. Büszke vagyok arra, hogy kapcsolataim jól megalapozottak. Mindig is azt vallottam, hogy egy törzsparancsnoknak széles tömegbázissal kell rendelkeznie, és érdeklődése ne korlátozódjék csupán a szakmai feladatok teljesítésére. Ez is inspirált arra, hogy minél több társadalmi munkát teljesítsek, így például a Vöröskeresztben, az MHSZ-ben, a volt járási hivatal pártvezetőségében, valamint a TIT-ben is tevékenykedtem. A Haza Szolgálatáért Érdemérem arany fokozatát kétszer, az ezüstöt egy alkalommal kaptam meg. Ezenkívül többször részesültem egyéb elismerésben. Ahhoz, hogy e sokirányú teendőimet lelkiismeretesen és eredményesen láthattam el, a terhek egy részének átvállalásával feleségem sokat segített nekem ... — Hogyan érzi magát Me- zőkovácsházán? — Amikor idekerültem, ez még egy elmaradott járási székhely volt. Örülök annak, hogy szinte a szemem előtt fejlődött várossá a település. Valahogy megszerettem ezt a vidéket és lokálpatrióta lettem. Amint említettem, a közös ügyért én is igyekeztem minden tőlem telhetőt megtenni a magam területén. Bukovinszky István MŰSOROS Erzsébet-bál november 21-én, pénteken 20.00 órától Békéscsabán a KORZÓBAN. ínyenc ételek, kitűnő showiműsor, szerencseasztal. Belépő, vacsorával együtt 160,—Ft. Nyitva: 02 óráig.
