Békés Megyei Népújság, 1986. október (41. évfolyam, 231-257. szám)
1986-10-07 / 236. szám
1986. október 7., kedd NÉPÚJSÁG Elmélkedések a diáksport új szervezeti rendszeréről Bába az van, de gyerek is lesz? Hogy a tanulóifjúság egészségesebb fejlődése, edzettsége és egészséges életmódra nevelése, fizikai tűrő- és teljesítőképessége érdekében valamit tenni kell, az min. denki előtt nyilvánvalóvá vált. Riasztó statisztikai adatok számoltak be arról, hogy egyre nő a katonai szolgálatra fizikailag alkalmatlan fiatalok száma, hogy gyermekeink mozgásigénye, lehetőségei riasztóan csökkentek, sok a túlsúlyos gyerek és sorolhatnánk. Nos, a változtatás érdekében 1984-ben született egy MSZMP politikai bizottsági határozat, 1985-ben egy minisztertanácsi határozat, majd jött az oktatásról szóló 1985. évi I. törvény végrehajtására szóló rendelet, hozzá a pénzügyminiszter jóváhagyása, az akkori Országos Testnevelési és Sporthivatal, a KISZ KB és a Magyar Üttörők Szövetsége Országos Tanácsának egyetértő támogatása. Legfelső és operatív szervként megszületett a Magyar Diáksport Szövetség, s most születnek — december 31-ig — a szövetség tagegységeiként a diák-sport- egyesületek és az önálló diáksportkörök. A diáksportkörök és -egyesületek megalakítását szabályozó rendeleteket, jogszabályokat — nem lévén különkiadványra lehetőség — most mellőznénk. A diáksport új szervezeti rendszerének kiépítése Békés megyében című kiadvány ezt megteszi 83 oldalon. (Ebben a kiadványban minden fontos tudnivaló, a már megtett lépések és a további tennivalók egyaránt szerepelnek.) Hogy mégis van némi bizonytalanság és sok-sok kérdőjel, az egyrészt — mint minden új bevezetésekor — természetes is, de a nagy egészet illetően jobb, ha ezeket a kérdéseket maguk az érdekeltek fogalmazzák meg, akikért és akikre számítva ez a nagyszabású mozgalom megszületett. KÉPERNYŐ Idősödvén az ember hajlamos arra, hogy egyre sommá- sabban ítélje meg a fiatalokat, avagy úgy is mondhatnám, a fiatalabbakat. Persze nyilván azok a vonásaik, azok a magatartásformáik „szúrnak” egyre jobban szemet, melyek éppen korosztályukból fakadnak — és éppen ezért természetes. Csak hát mi feledékenyek vagyunk, s tesszük a megjegyzéseket. Pedig... Pedig lenne mit tanulnunk tőlük. Nem a viselkedésük szertelenségére gondolok, hanem elsősorban az őszinteségükre, nyíltságukra, a még ha darabosan is, de megfogalmazott igazságaikra. Mindezek a szombaton délután látott Lányok — fiúk című műsor kapcsán jutottak eszembe. A nem túl hosszú adás minden mozzanatára nem térhetek ki. Ami elsősorban megragadott a riportokban, az a tizenévesek üde őszintesége, tisztasága. Külön élmény volt számomra a diósdi leányzenekar tagjaival való beszélgetés. Sugárzó önbizalmuk, magabiztosságuk — a nagyképűség határát még csak nem is súrolva — lenyűgöző volt. Biztosak a dolgukban, abban: előbb- utóbb befutnak, betörnek a „nagyok” közé. Nos, hallgatván a zenéjüket is, ez utóbbiban már kevésbé hiszek. De — és ez a lényeg — látva, tudva hihetetlen energiáikat, biztos vagyok benne, hogy erre rájönnek hamarosan ők is, és más területen tudják majd hasznosítani a bennük feszülő cselekvési vágyat. Egy másik riport kapcsán „terítékre” került az utóbbi idők egyik — fiatalokról szóló — filmjének rendezője is. A Szerelem első vérig rendezőkettősét Dárday György képviselte. Nem volt túlságosan kedvező helyzetben, a vitatkozó fiatalok nem tisztelték túlságosan a rendező korát. (Bár ő sem nevezhető különösebben öregnek ...) Gyakorlatilag megkérdőjelezték, valóban róluk szól-e egyáltalán a film? Nem köntörfalaztak, frissen, őszintén beszéltek, s nem a kritikákból olvasott-hallott véleményeket idézték, hanem saját életükben tapasztalt dolgokra hivatkozva kérdőjelezték meg a filmbeli igazságokat. Dárdaynak nem maradt más, minthogy mentse a mundér becsületét, de nemigen tudta meggyőzni alkalmi közönségét. . . Erről - arról Nem múlik el nap, hogy ne hallanánk a nukleáris háború veszélyéről. Hogy jó-e ez vagy nem, erre, azt hiszem, egyértelműen igen a válasz. Mert felnőtt már egy-két nemzedék, akik — szerencsére — már nem éltek át egyetlen háborút sem. De: mindenképpen tudatosítanunk kell bennük is, milyen veszélyek fenyegetik Földünket, az egész emberiséget. Ugyan ismétlés volt csütörtökön a kettes csatornán a Jelenés című dokumentum-játékfilm, mely egy elképzelt atomtámadás utáni állapotot idéz. A megrendítő képsorok alkalmasak arra,hogy elgondolkoztassák a fiatalokat, és persze az idősebbeket is, hogy soha ne akarjanak ilyen és más háborút sem. Sokszor kellene még vetíteni ezt a filmet... Az elmúlt hét végén újból nem kényeztették el a legfiatalabb nézőket a tévé szerkesztői. Jószerével mindkét nap délelőttjén csupán ismétlések biztosították kikapcsolódásukat, szórakozásukat, amellett, hogy a műsorok egy része nem is hozzájuk szólt. Talán azért vesztek ki a jó gyerekfilmek, különböző adások, mert nincs megfelelő alkotógárda? Nem tudom... Végül egy olyan induló sorozatról — ugyan még nem tudjuk, mikor lesz vége —, amely a legszélesebb nézőközönség érdeklődésére tarthat számot, a legidősebbektől a fiatalabbakig. A Zenélő filmkockák címet viselő sorozatban a legjelentősebb zenés-táncos filmeket láthatjuk majd szombatonként, a kezdetektől napjainkig. Egy biztos, hogy a most szombat esti Musicalmúzeum című összeállítás megfelelő „étvágyat” csinált a további adásokhoz. Pénzes Ferenc II néphatalomért, a megújulásért O 0 decemberi határozat A régi, hagyományokkal bíró középfokú intézményekben a diáksportkörök létesítéséről szóló rendelet nem hozott egetverően újat. A Gyulai Római Katolikus Reálgimnáziumban például — s erről gondosan vezetett jegyzőkönyv tanúskodik —, már 1925. április 20-án megtartották a sportkör álakuló közgyűlését. Ez alkalomból 112 diák és tanár lépett be a sportkörbe. A mai napig élő és népszerű iskolai soprtkör formája a gyulai Erkel Ferenc Gimnázium és Szakközépiskolában 1969- ben alakult ki. De ezt már a testnevelési munkaközösség vezetőjétől, Kovács Istvántól tudtam meg. — Ebben a gimnáziumban szinte mindig is voltak sportkörök. Fontosnak tartották és tartjuk mi is, hogy a testnevelő tanár mutasson példát a diákok előtt, tehát sportoljon maga is. Városunkban vannak pedagógus teke- és focicsapatok és sorolhatnám. Az alapvető változást én nem az új szervezeti rendszerben, hanem a testnevelésnek, mint tantárgynak, mint nevelési ■ területnek a megbecsülésében látom. Míg a lelátón szurkoló, ordítozó fiatal és felnőtt azt hiszi, hogy ő most sportol, addig baj van. És nem szabad csak labdarúgásban gondolkodni, még akkor sem, ha focizni egy gründen vagy a mezőn is lehet, tehát lehetőségeit tekintve a legkönnyebben űzhető sportág. Csak a cégtábla más? Harmincöt éve tanítok, sok meg- és átalakulást megértem, de a tömegsportban nagy változást nem észleltem. Kötetlen sport- foglalkozásokra nálunk mindig is volt lehetőség, de az a tapasztalatom, hogy majdnem mindig ugyanazok a diákok vesznek részt benne. Mindenkihez nagyon nehéz eljutni... A folyosón néhány negyedikes diák vállalkozott arra, hogy válaszol a kérdésekre. A lányok arra panaszkodtak, hogy minden testnevelés órájuk reggel 7-től van. Aztán egész nap ülhetnek izzadtan az iskolában! Nem vesznek részt délutáni sportfoglalkozásokon, pedig saját bevallásuk szerint „nulla” az állóképességük. Nekik a testnevelés óra állandó izomlázat jelent. A fiúk legalább fociznak, s akad, aki rendszeresen úszik is közülük. S hogy mit nem szeretnek a testnevelés órákban? A futást, óra végén. A gimnázium — helyben úgy nevezik — testnevelés tanszékén állandó a forgalom. Jó a légkör, a kis szoba a tornaterem mellett van, a diákok szabadon jönnek, mennek. A felkészültségéről és határozottságáról ismert Szigeti István a sportkörök létrehozásáról szóló „fejtágítóról” éppen tegnap jött haza. Átgondoltan, reménykedően fogalmaz. — Kezdjük az új és jó vonásokkal — vág a közepébe. — Jónak tartjuk a pályázati rendszert, s a célt, hogy nem a verseny a legfontosabb, hanem a rendszeres mozgási lehetőség megteremtése. A sikerélmény megszerzéséhez hozzájárul, hogy azonos képességűek versenyeznek egymással. így arányos lehetőség van a sikerélmény megszerzésére. Az árnyoldalt, a gondokat már bővebben sorolja Szigeti István. — Tudomásul kell venni, hogy a testnevelés tárgyi és személyi feltételei nem változhatnak meg egyik napról a másikra. A fejlődésben az üzemekre, mint pártoló tagokra számítanak. De az a vállalat, amelyik megteheti, a jövőben is az élsportot fogja finanszírozni. Azt azonban látni kell, hogy a diák-sportegyesületek szervezése sokkal nehezebben fog menni, mint a sportköröké, s ezen belül a sport- csoportoké. Egyesületet iskolánkban sem szerveztünk, mert lényegesen bonyolultabb és a vezetésére is nehéz megnyerni valakit. A gyulai Erkelben eddig sem álltunk rosszul a — mostani nevén — sportcsoportok szervezésével. De a kört bővíteni szeretnénk. A természetjáráson belül lesz sítúrázó, sífutó, kerékpáros csoport, lesz testkultúrával foglalkozó kör. Az átszervezéshez négy-öt év kell, nem szabad türelmetlennek lenni. És mi is tudjuk, hogy a gyerek, mint biológiai lény, nem szakadhat többfele. A felsőoktatási intézményekbe jutás egyre nehezebb, erre mit mond a szülő, a tanár: ülj le fiam, és tanulj! Ez ellen a szemlélet ellen pedig nehéz küzdeni. — Úgy látom, csak a cégtáblát festik át. Hiszen ennek az iskolának a diákjai eddig is jártak úszni, a szertárban irigylésre méltó felszerelés található a síoktatáshoz, eddig is működtek a sportkörök, atlétikában országosan kiemelkedő eredményekkel dicsekedhetnek. A diákság többségét bekapcsoló változás pedig továbbra is kétséges... — A gyerekek nagyon meg vannak terhelve. Mindenki a maximumot akarja kihozni belőlük. Mégsem mondhatunk le arról a régi, görögök vallotta célról, hogy a szellemi és fizikai harmóniát meg kell teremteni az emberek életében. — Futni pedig kell, de már kisgyermek korban ezzel büntetik az iskolában a gyerekeket. Mi erről a testnevelő, Szigeti István véleménye?. — Az baj, ha ezzel büntetnek. Vannak a 12 perces futások, de a diáknak meg kell magyarázni, miért csinálja. Ez egy felmérés az állóképességről, egy nemzetközi teszt. Aki 12 perc alatt 2800 métert fut, az kiváló, ha 2400-at, az jó, a 2000 közepes, az 1600 méter pedig már figyelmeztető jel. Van, hogy olykor presszióval kell a fiatallal bizonyos mozgásanyagot elsajátíttatni, hogy elindítsuk a mozgás iránti igényt benne. De ehhez — a tanterven kívül — sokfajta lehetőséget kell kínálni a számára. űz akarás megvan Az általános iskolában valóban új a diáksportkörök rendszere. A Békéscsabai 1- es Számú Általános Iskolában nem tanakodtak sokat, megvitatták az augusztusi tantestületi értekezleten a terveket, alakítottak egy előkészítő bizottságot, s ezután kiküldték a családoknak a belépési nyilatkozatot. A 900 diákból 200 egyesületben sportoló tanuló van, s a diáksportkörbe — az első hívásra 250 lépett be. — Eleinte úgy volt — mondja az igazgató, Bokor József —, hogy aki szeptember 20-ig megalakítja a diáksportkört, kap az Állami Ifjúsági és Sporthivataltól pénzt a sportkörvezető számára. Aztán meghosszabbították a határidőt november 15-ig, de mi legalább időben felkészültünk. A tagsági díjat egyelőre nem szedjük, mert szeptemberben, a nagy költekezés idején nem tartottuk volna illdomosnak. A gyerekek az alakuló ülést nagyon élvezték, jónéhány javaslattal is éltek. Az első két osztályban megoldott a mindennapos testmozgás az iskolaotthonos rendszerrel. Idén ezt kiterjesztjük a harmadik osztályokra is. Ez nehezen fog menni, a pedagógusokat is meg kell győzni. — Az iskola egyetlen tornaterme beázik, s még 10 felsős , óra is ütközik, annyira nincs hely. Az alsósok szinte egyáltalán nem jutnak be. Erre nehéz diáksportköröket tervezni. A művelődési miniszter rendelete pedig kimondja, fel kell bontani a szerződést a sportegyesületekkel, ha az az iskolai tanítás és a diáksportköri munkát gátolja. Mit tettek Önök? — Sokat. Kész a belső udvar aszfaltozása, van mászó- kás udvarunk, most festik fel a tollaslabda-pályát, és van kézilabdapályánk is. Sok szülői, társadalmi segítséggel befűvesítettük, feltöl- töttük a szomszédos templomkertet, a mindennapos testmozgáshoz nyertünk újabb területet. És a tornaterem: fél kettőtől fél háromig a mindennapos test- nevelési foglalkozások folynak, ezután két óra a diák- sportköröké, este hattól pedig a H. Szalvai SE használja a termet. A változást így fogalmazta meg a két testnevelő, Szo- kolay Kálmánná és Nyári Tamás: — Eddig a gyengébbek nem fértek be egy versenycsapatba. Most a gyengébbek játszhatnak a gyengébbekkel, mert aki egyesületben sportol, az nem kerül a csapatba. Van labdarúgó-, röplabda-, tollaslabda- és atlétika-sportcsoportunk. Tervezzük — mert a gyerekek igénylik — a tornát és a kézilabdát. De ehhez egyelőre nincs meg a tárgyi és személyi feltételünk. A lényeg az, hogy a sportcsoportokba játékos formában szerezzen a gyerek jobb állóképességet. S ha akarja, váltogathatja is a csoportokat. Fontos tehát az önkéntesség. — Szó van a külső pártoló tagok bevonásáról is. Igen ám, de ha mondjuk fizetik a havi 50 forintot, azért nekünk lehetőséget kell adni a teremhez jutásra. De hogyan — emeli fel a hangját az igazgató —, azt nem tudom. * * * Megszületett tehát a jogi formája annak, hogy az egészséges életmódra nevelés az iskolában megfelelő rangot nyerjen. Sok még a bizonytalanság, még tartalmi kérdésekben is, a tárgyi és személyi feltételekkel sincs még minden rendben. S mint az a beszélgetésekből is kiderült, éppen azokat a fiatalokat, gyerekeket nem ragadta meg az új lehetőség, akikért pedig született. Akik szenvednek a testnevelésórákon, akik — mert nem alakították ki bennük — nem igénylik a fizikai próbatételeket, a mozgást. Márpedig csak az a rendelet ér valamit, ami a valóságban élővé, gyakorlattá válik. Ehhez természetesen idő. türelem^ Az egyik nyolcadikos ősz* tály nem éppen nagy sportolási kedvéről híres. A sportkörbe mindössze 8 fiú jelentkezett, ebből három egyesületnek is a tagja. Ax egyik apró termetű fiú mondta: azért iratkoztam be, hogy erősebb legyek. De csak addig járhatok, míg jól tanulok. A lányok még ilyen lelkes akarásról sem számolhattak be. Némelyiknek valóságos kínszenvedés a testnevelés. Hogy őket hogyan lehet majd bekapcsolni a diáksportkor! munkába — ami ugyebár önkéntes —, arról nem szól a fáma.. és legfőképpen szemléletváltozás kell. Megszerettetni mindenkivel a mozgás valamilyen formáját, abban örömforrást nyújtani, a szülőknek pedig megérteni, hogy a tiltás első formája egy rossz érdemjegy miatt ne a mozgástól, sporttól való eltiltás legyen. Mert másképpen minden erőfeszítés hiábavaló. B. Sajti Emese Az ellenforradalom alapjaiban rázta meg a pártot is. 1956. december 1-én az MSZMP-nek 1980 szervezete és 37 812 tagja volt. Január közepén a párttagság létszáma már meghaladta a 125 000 főt, majd a belépések és átigazolások után a június végén tartott országos értekezletig befejeződött az MSZMP újjászervezése. Ekkor a párttagság száma 345 733, ami a volt MDP-tagság mintegy 40 százalékát tette ki, s 12 985 pártalapszervezet működött. A többség, az MSZMP tagjainak 85 százaléka tagja volt az MDP-nek isi, de nem lebecsülhető számban — több. mint 50 ezren! — az ellenforradalom hatására, a párt megtisztulása, eszmei megújulása láttán, a legnehezebb időkben, mondhatnánk, szinte demonstrálva a szocializmus aktív támogatását döntöttek úgy, hogy a kommunisták soraiba lépnek. Egyébként az MSZMP vezetése már a kezdet kezdetén nyomatékosan figyelmeztette tagjait: „Megértő, baráti, elvtársi kapcsolatot kell fenntartani azokkal a volt MDP-tagokkal, akik még az elmúlt időszak megrázó eseményeinek hatása alatt állanak, és egyelőre nem kívánnak a párt tagjai lenni.” A párt újjászületésének alapvető feltétele volt, hogy felszámolják az eszmei zűrzavart. Ebben történelmi jelentőségű tett Vólt a Központi Bizottság 1956. december 2-i, 3-i, 5-i ülése, és az ott elfogadott határozat. Ez a marxista—leninista elemzés szabatosan kifejtette az ellenforradalom kiváltó okait, a fő mozgató erőket és a jellemző sajátosságokat; olyan tisztánlátást sugárzott, olyan előrelátással fogalmazta meg a tanulságokat, hogy fő vonásaiban mindmáig érvényes meghatározója az MSZMP tevékenységének. Az ellenforradalomnak — mert amint a határozat leszögezi, az volt* nem pedig „forradalom” vagy „nemzeti forradalom”, még ha demokratikus tömegmozgalomból nőtt is ki, amelyben jobbító szándékkal vettek részt a háttérben meghúzódok ellenforradalmi céljait nem Még nem minden gyerek várja örömmel a testnevelésórákat Fotó: Gál Edit
