Békés Megyei Népújság, 1986. október (41. évfolyam, 231-257. szám)
1986-10-17 / 245. szám
1986. október 17., péntek o EEHEESok új és hasznos tapasztalatot gyűjtöttünk M. V. Sarov, a penzai delegáció vezetőjének nyilatkozata Munkásőrök a hetvenöt éves Sarkad! Cukorgyárban Kovács Lajos munkásőr ellenőrzi a cukorkristályosító-állo- mást A megyénkben tartózkodó penzai tömegtájékoztatási delegáció tegnap fogadáson vett részt a békéscsabai városi pártbizottságon, majd ellátogatott a Kner Nyomdába. A küldöttség vezetőjét Mihail Vasziljevics Sarovot, a Penzai Pravda szerkesztőjét tegnap délután az elmúlt napokról kérdeztük: — Nálunk van egy közAz egészségügyben dolgozók nap mint nap látják, tapasztalják, mekkora kincs az egészséges vér. Talán ezért vállalnak közülük olyan sokan önkéntes véradást. Az idei véradóhét alkalmából ünnepséget rendeztek a megyei kórházban, melyen a békéscsabai egyesített egészségügyi intézmények legrendszeresebb véradói kaptak kitüntetéseket. Dr. Csi- kász József főorvos, a kórház párttitkára dr. Szekercés József megyei vérellátó-szervezőnek sárga szalagos, Szűrös Lászlónénak pedig zöld szalagos aranyérmet adott át. Rajtuk kívül egy arany, egy ezüst és tizenhárom bronz fokozatú kitüntetést érdemeltek ki az itt dolgozók. Dr. Ollár György, a vérellátó állomás vezetője elmondta, hogy idén 166 donor 255 alkalommal 102 litter vért adott, s ezzel megmondás, ami úgy szól, hogy saját hittel ne lépj idegen kolostorba — kezdte mosolyogva a főszerkesztő. — De komolyra fordítva a szót, azt tudomásul kell venni, hogy a szocializmus építésében minden országnak — hagyományai és történelme miatt — más-más problémákkal kell szembenéznie, s a megoldások is különbözőek. haladták az elmúlt években leadott mennyiséget. Ez a szép eredmény várhatóan még szebb lesz, hiszen a véradóhét még tart, s az állomás előreláthatólag további 10 liter vérre számíthat. A kórházi, egészségügyi dolgozók helyzetük, munkájuk révén közel állnak a betegekhez, állandó készenlétben várják az esetleges sürgős véradást. Közvetítő szerepet töltenek be a betegek és a rajtuk segíteni kész embertársaik között, s így szinte természetes, hogy ők maguk is „vérüket adják” a rászorultaknak. Dr. Fodor Sándor, a városi Vöröskereszt titkárának köszöntője után az egyik kitüntetettet, Szűrös Lászlónét kérdeztem: — Mikor és milyen indíttatásból adott először vért? — 1962 decembertől folyamatosan adok vért. Ügy Először járok Magyarországon, és ez a három nap rengeteg új és hasznos információt adott nekem. Nem udvariassági látogatás ez a mostani, dolgozni jöttünk. Beszélgetéseink során őszintén feltártuk gondjainkat, tapasztalatainkat. Igyekeztünk megismerni mindazt, ami itt már bevált kísérlet. — Mint újságíró, gondolom, ennek otthon szívesen hangot is ad majd a lapban ... — Természetesen. így például a mezőgazdasági üzemekben látott módszerekről, s arról, hogy miként bírnak az aszályos földekkel, szívesen írok majd. Tanulságos volt a háztáji gazdaságok megismerése. Ez egy rendkívül ésszerű gazdálkodási forma. Emellett érdekes volt számunkra az igazgatóválasztás módszere. Ennek tapasztalatait már csak azért is fontos feldolgozni, hiszen nálunk a 27. kongresszus egyik legfőbb célként jelölte meg a társadalom további demokratizálását — fejezte be Mihail Vasziljevics Sarov. Penzai vendégeink tegnap este ellátogattak a békéscsabai közösségi tévé stúdiójába (képünk ott készült). A szovjet delegáció ma Budapestre utazik, holnap délelőtt pedig visszaindul a Szovjetunióba. U. T. Fotó: Szőke Margit érzem, minden egészségügyi dolgozónak kötelessége ily módon segíteni a betegeken. Egyébként 0 negatív vércsoportú vagyok, s ez igen ritka, ezért van szükség néha a hirtelen jött, sürgős véradásra. — ön szerint miért félnek olyan sokan a véradástól? — Szerintem leginkább a tű ijeszti meg a donorokat, de nyugodtan állíthatom, hogy a jelenlegi modern módszerek használata minimumra csökkentette a fájdalom érzetét. Arról nem is beszélve, hogy milyen csodálatos érzés a közvetlen véradás. Nekem is volt alkalmam egyszer egy csecsemőt így megmenteni, s végig a lányomra gondoltam, akin születése után hasonló módon segített valaki leadott vére. Azóta már 18 éves kislányom is beállt a rendszeres véradók sorába ... s holnap talán már az ő vére ment életet. (gajdács) Rég volt, egy emberöltő idő telt el azóta, hogy megindult a cukortermelési kampány. A gyár most lesz hetvenöt éves. A dolgozók és a vezetők szeretnék e szép évfordulót szerényen, de méltóképpen megünnepelni. Ahogy belépek Juhász Károly főmérnök szerény, de ízlésesen berendezett irodájába, ott találom megbeszélés közben Szodorai Sándort, a gyár pártbizottságának vezetőségi tagját, az egyik alapszervezet titkárát, valamint Molnár Imrét, a Sarkadi Cukorgyárban tevékenykedő munkásőralegység parancsnokát. Már vártak. Mindjárt rá is térek jövetelem céljára. — Elsősorban az érdekelne, hogyan sikerült a vezetésnek a kampányra az üzem karbantartását elvégezni? — A dolgozók szocialista munkaverseny-vállalása volt a biztosíték. Februárban a feldolgozás befejezése után kezdjük el az üzem karbantartását. A gazdasági évnek és a naptári év szerinti felkészülésének is akkor van vége. Az üzem kollektívái együttesen kiveszik a részüket a nagy munkából. Nálunk ez a feladat jelentősen befolyásolja a termelés sikerét. Ha jól végezték el a karbantartást, nem lehet fennakadás a gyártási időszak alatt. — Ebből a komoly munkából hogyan veszik ki a részüket a munkásőrök. Mennyire lehet rájuk számítani? — A gyárban dolgozó munkásőrök mindegyike a lehető legjobban látja el teendőit. Rájuk mindig lehet számítani. A községpolitikai tevékenységük is dicséretes. Kemény munka ez, amit itt végeznek. Az üzemben a nagy meleg is próbára teszi az embereket. Amit tesznek, az emberfeletti. Nem is lehet a gyárban olyan gazdasági munka, amelyben ne ők lennének az élen. Úgy lehet mondani, hogy húzóerők a tennivalókban. Megfeszített fizikai munka van itt. Sokat vállalnak magukra. Ki is vívták a dolgozók és a község lakosai előtt az elismerést. Náluk, de az egész üzemi dolgozóknál nem nyolc óra a munkaidő, tizenkét órán túl is dolgoznak. A megfeszített munka a feldolgozási időszakra értendő. Ezt a tevékenységet hívják „meleg helynek”. S mégis olyan lelkesen teszik a dolgukat. — Milyen a gyár kapacitása. Mi várható az idei gazdasági eredmény alakulásában? — Az ez évi üzemelési időt 100 naposra terveztük. A gyártási idő alatt 40 ezer tonna cukrot fogunk készíteni. A gyár 300 vagonos. Az idei tervezéskor 315 ezer tonna cukorrépa feldolgozását jelölte meg a vezetés. Ezt nyolcezer hektáron termelik, ami 40 tonnának felel meg hektáronként. A kilátások jók, s eddig az. időjárás kedvező volt. A répapozíciónk jobb az országos átlagnál. A feldolgozás ideje alatt mintegy llOltedol- gozp vaű munkában, hogy zavartalan legyen a termelés. Ezekben a hetekben nagyon szükséges a fizikai felkészültség. A melegüzemben mindig kedvezőtlen az időjárás. Emellett nincs szombat-vasárnap, s még ünnepnap sem. Éjjel-nappal folyik a termelés. Ezért a dolgozók havonta három szabad napot kapnak. A munkásőrök munkáját minősítve minden esetben megbízhatónak tartjuk, hiszen többsége valamilyen munkaterületet irányít. Nagyra értékeljük a gazdasági és társadalmi tevékenységüket. A november 7-i ünnepségeken minden munkásőr eredményeit elismerik, éppen úgy, mint a többi dolgozóét. — Milyen a munkásörök erkölcsi elismerése? — Náluk is. és másoknál is jól tükrözik a megbecsülést a kapott elismerések — mondja Molnár Imre alegységparancsnok. — Hiszen nálunk 20 embernek Kiváló Dolgozó kitüntetése, többek-, nek Kiváló Munkásőr jelvénye van. Az Élelmiszer- ipar Kiváló Dolgozója kitüntetés sem hiányzik az alegység tagjainál. Akadnak, akik birtokosai a Haza Szolgálati Érdemérem arany 'és bronz fokozatának. Beszélhetünk az átlagéletkorról, amely 36 év. A szolgálati idő átlagosan tizenhárom év. Cserélődés előreláthatóan 1990-ig nem lesz, jelentkező, az viszont van. Ezt jónak tartjuk. Az alegység megalakulása óta a kiváló alegység címet 12 alkalommal, a kiváló raj elismerést 15 ízben érdemeltük ki. A Sarkadi Cukorgyárban dolgozó gyulai Kun Béla nevét -viselő munkásőralegység tagjai minden időben bizonyítanak: legyen az gazdasági feladat, vagy elemi csapás, ők ott vannak. Sohasem maradnak távol, ha a közösségért kell tenni valamit. Termelési eredményeikkel öregbítik az üzem hírnevét: Tudják, hogy bíznak bennük, s ezt jó munkájukkal akarják viszonozni. A gyár 75 éves jubileumát kiemelkedő helytállásukkal kívánják megünnepelni. Kép, szöveg: Back Gyula Vérüket adják a betegekért Végső búcsú Enyedi G. Sándortól Több ezres tömeg kísérte utolsó útjára tegnap Gyulán a Dobozi úti új református temetőben lapunk volt főszerkesztőjét, Enyedi G. Sándort. A megyei pártbizottság, a megyei tanács, a Békés Megyei Népújság szerkesztősége, a Lapkiadó Vállalat nevében dr. Árpási Zoltán, lapunk főszerkesztője búcsúzott tőle. A sírnál a gyulaiak nevében dr. Marsi Gyula, a gyulai városi pártbizottság első titkára vett búcsút Enyedi G. Sándortól. A tragikus baleset termékeny, alkotó életet szakított meg. Befejezetlenül maradt immár utolsó kutatómunkája, amelyet Gyula város művelődéstörténetéről készített. Búcsúzóul most mégsem sokoldalú újságírói, történész munkásságából idézünk, hanem közreadjuk azt a levelet, amely halála napján még lezárt borítékban feküdt íróasztalán. Ez a magánlevél híven tükrözi írójának tiszta emberségét, világos gondolkodását és hűségét hazájához. A címzett, dr. Szakmáry Gyula, ezt a levelet már a halálhírrel együtt olvashatta csak... > Kedves Tanár Úr! Most érkeztem haza, és még nem olvasott Népújság példányait lapozva nagy örömmel találkoztam a híradással: a közelmúltban gyémántdiplomával ismerték el Tanár Ür hat évtizedes, gyümölcsöző pedagógiai munkásságát. Engedje meg, hogy őszinte szívvel, minden emberi melegséggel gratuláljak, és még nagyon sok évig tartó jó egészséget, ■megérdemelten boldog öregkort kívánjak. Személyes hálámat is szeretném ezzel kifejezni. Én is azon egykor volt tanítványai közé tartozom, akik leginkább tudják értékelni soha nem lankadó lelkesedéssel végzett oktató-nevelő munkáját. Tanár Űr négy évig tanított engem a békéscsabai kereskedelmi iskolában, az 1938—42 közötti években magyarra, történelemre és franciára. Ennek már negyven éve is elmúlt. Sok mindenre 'mégis úgy emlékszem, mintha tegnap történt volna, sőt annál is jobban. Nemcsak a szállóigévé vált igekötők ismeretének követelményére, hanem a magyar nyelv, a helyesírás ápolásának szigorral is párosuló sze- retetére, de különösen arra az emberségre, amely történelemtanításán és emberi magatartásán keresztül ránk, rám sugárzott. 1942 tavaszán — ma is jól emlékszem a ma már dátumszerűen nem pontosítható történelemórára, amely sokunk számára meghatározó, sőt sorsdöntő volt —, osztályunkban kemény viták dúltak arról, hogy eg^ remélhetően könnyű, gyorsított érettségi reményében, miként az első világháború hadi érettségizettjei, jelentkezzen-e az osztály kollektiven katonai szolgálatra? Ekkor a nácik már hazánkban is egyre hangosabbak voltak. Működött már a magyarországi Volksbund-szervezetük, propagandájuk, a magyar sajtó zömével egyetemben a német győzelemről zengett. Igazgatónk — büszkén mesélte — fogadását, amelyről úgy nyilatkozott, mint máris megnyert fogadásról. Német származású osztálytársaink egy részét mind jobban hatalmába kerítette a nagy német nacionalizmus. A győztes oldalán lenni pedig mindig hízelgő dolog és főleg hasznos. Ekkor még a disszonáns hangok nem, vagy nem oly mértékben jutottak el füleinkhez, hogy tartósan fel is figyeljünk rájuk. Az ellenkezés az osztály egy részében inkább spontán volt, „kuruckodásból” származott. Az ilyen atmoszférában zajló és már tűrhetetlenné vált vitának azzal vetettünk véget, hogy a döntő szót mondja ki a Tanár Űr. Ebbe mindenki belenyugodott, mert előttünk Tanár Ür volt az abszolút tekintély, pedig nem is volt osztályfőnökünk, és egyik tanárunk óráján sem izgultunk annyit megmérettetéseink során, mint a Tanár Űr óráin. A legközelebbi történelemórán, amikor problémánkról kérdeztük, Tanár Űr azt felelte: „Ti akkor szolgáljátok jól magyar hazátokat, ha tanultok, mert most ez a dolgotok. Ha a hazának szüksége lesz rátok, majd hív." Többet erről nem is mondott, de az órán — mór érettségire készültünk — „véletlenül” mind olyan tételek ismétlésére került sor, amelyek a magyar szabadságtörekvésekkel, a német elnyomás elleni harcainkkal függtek össze. Utólag látom jól .magam is az összefüggést. Akkor ez nem tudatosult így bennünk, de ráéreztünk sokan a lényegre. Olyan útravaló volt ez is, amely nemcsak megmentett egy elhamarkodott, életre szólóan rossz döntéstől, de útmutatást is nyújtott a nemzeti becsületre, önbecsülésünkre. Hosszú oldalakat írhatnék még tele Tanár Űrral kapcsolatos, lassan már egy emberöltőt megért emlékeimről. Volt osztálytársaim, volt tanítványai hasonlóan tehetnék. Ön bennünk él és általunk él tovább. Tanár Ür! ön a munkára nevelt, a becsületes életre, magyar hazánk igaz sze- retetére, amely nem szavakat, hanem tetteket jelent. Már én is nyugdíjas vagyok. Sohasem tudhatja az ember, meddig él, de ilyenkor már azt teljes bizonysággal, hogy mind jobban szűkül a lehetősége. Számot vet az ember a múltjával. Nem volt könnyű ez a múlt, de ha újra lehetne kezdeni, akkor újra vállalnám azt a munkát, melyet végeznem kellett, azt a hátrányt is, amely a becsülettel gyakran jár, és ezt a sokszor szerencsétlen hazát is, mint ahogyan vállaltam és nem teherként eddig sem. Tanár Űr! önt tiszteltük és szerettük. Mindkettő a legszebb és legnemesebb emberi érzések közé tartozik. Ezt Tanár Űrtói kaptuk, kaptam. Engedje meg, hogy több mint negyven év múltán is köszönetét mondjak ezért. Számomra az ön gyémántdiplomája ezért gyémántfényű. önre mindig emlékező, volt tanítványa