Békés Megyei Népújság, 1986. szeptember (41. évfolyam, 205-230. szám)

1986-09-16 / 218. szám

1986. szeptember 16., kedd llrany-, gyémánt-, és vasdiplomások Kedd Végre! Repestem az örömtől, amikor kedvenc lapomban olvastam a hírt, miszerint harmincéves vi­ta után sikerült megállapo­dásra jutni a villamos csatlakozóaljzatok és duga­szok nemzetközi szabvá­nyosításáról. Nem rándult görcsbe a gyomrom, in- Icább felvitlányozódtam, kellemes bizsergés vett raj­tam erőt ilyen siker halla­tán. Mert jó munkához idő kell, a tárgyalás színhelyén, a Genfi-tó partján külön­ben is gyorsabban telik az idő, mint mondjuk Üjfe- hértón. Az ismerősöm enyhén megmosta a fejem: most miért vagyok úgy oda, kár viccelődni ilyen komoly dolgokkal. A katonák, a rakéták leszerelése sem megy gyorsan, hogyan len­ne ez másként a konnekto­rokkal. Minden országban más-más az előírás, a fe­szültség. Megnyugtattam: eszem ágában sincs fele­lőtlenül heccelődni, vi­szont aggaszt, hogy az új szabványt nem kötelező bevezetni, csak ajánlatos, így, optimista lévén, üd­vözlöm e nem mindennapi kezdeményezést, minden megrázkódtatás nélkül tu­domásul veszem: az átál­lás nem megy egyik napról a másikra. Türelem, erre is van legalább 30 eszten­dőnk. (s. s.) Régi szép i hagyomány, hogy a felsőoktatási intézmé­nyekben a tanévnyitó ünnep­ségen, amikor a „gólyákat” avatják, megköszöntik a dip­lomájukat több mint ötven esztendeje szerzett idős pe­dagógusokat is. A Debreceni Tanítóképző Főiskolán az idén szeptem­berben tizenhét Békés me­gyei pedagógus kapta meg az ötven éve végzetteknek járó aranydiplomát, a szeghalmi Húsi Gyuliné — aki hatvan éve diplomázott — gyé­mánt-, Bokor Béla és az orosházi Farkas József né pedig a 65 éve végzetteknek járó vasdiplomát vehette át. A Debreceni Kossuth La­A Békés Megyei Tanács cigányügyi koordinációs bi­zottsága, a megyei művelő­dési központ és a Sarkadi Bartók Béla Művelődési Köz­pont megyei cigány kulturá­lis napot rendez október 11- én, Sarkadon a művelődési központban. A délelőtt folyamán elő­ször a sarkadi, majd a me­gyében élő cigányok helyze­téről tájékoztatják a részt­vevőket. Ezután Fenyvesi József magyarmecskei auto­didakta festő kiállítását nyit­ják meg, s ah érdeklődők ta­lálkozhatnak az alkotóval is. Ezzel a programmal párhu­zamosan több helyszínen filmvetítések lesznek, vala­mint Osztojkán Béla költő­jos Tudományegyetemen 60 éve végzett dr. Szakmáry Gyula békéscsabai pedagó­gus gyémántdiplomát kapott, az Eötvös Lóránd Tudo­mányegyetemen dr. Réthy Dezsőné arany-, a Szegedi József Attila Tudományegye­temen diplomázott dr. Győrffy Katalin békéscsabai pedagógusok pedig arany­diplomát vehettek át. A Szarvasi Óvónőképző Intézetben ez év szeptembe­rében Pepó Györgyné része­sült aranydiplomában. A nehéz, ugyanakkor szép, embert próbáló időket, fel­adatokat átélt színesdiplomás pedagógusainkat lapunk is szeretettel köszönti. vei beszélgetnek az iroda­lomkedvelők. Délután a sarkadi klubhá­zat keresik fel a résztvevők, ahol a helyi cigányklub tíz­éves fennállása alkalmából rendezendő kiállítást nézik meg. Utána a művelődési központban a megye telepü­léseiről érkező 10-15 fős cso­portok mutatkoznak be egy­másnak 10 perces kötetlen tematikájú műsorokkal. Vé­gül a kulturális nap zenés szórakoztató programmal zá­rul. Az I. megyei cigány kul­turális nap programjaira te­lepüléseinkről mintegy 150 résztvevőre számítanak a rendezők. P. F. Cigány kulturális nan Vonalban voltunk Ha leírjuk, hogy tegnap délután '2-től este 7-ig több mint 80-an hívtak bennünket különböző jellegű problémáikkal, akkor talán érzékeltetjük a „Vonalban vagyunk” sorozat népszerűségét olvasóink között. Talán elnézik nekünk, hogy a 80 témát most nem soroljuk fel. Azt mindenképp ígérjük, hogy egy hét múlva részletesen tájékoztatjuk olvasóinkat ar­ról, hogy sikerült ügyükben intézkedni. Volt, aki témájának diszkrétsége miatt nem kíván a nyil­vánosság elcjtt szerepelni. Természetesen, ezt is figyelembe vesszük, s nekik levélben válaszolunk majd. Hz évad első bemutatói Az új színházi évad első hónapjában négy fővárosi színház tart bemutatót. A Nemzeti Színház Móricz Zsigmond Légy jó mindhalá­lig című regényének színpa­di adaptációját, a Vígszínház Dosztojevszkij Ördögök cí­mű regényének dramatizált változatát, a Madách Kama­ra Színház Bernard Slade Romantikus komédiáját, a Radnóti Miklós Színpad Her- czeg Ferenc Kék róka című vígjátékát tűzi műsorára. Móricz Zsigmond remek­művének színházi ősbemuta­tója 1929-ben a Nemzeti Színházban volt, s azóta a kis főhőst, Nyilas Misit min­dig egy fiatal színésznő ala­kította. A mostani nemzeti színházi előadást Békés András állítja színpadra, hfyilas Misi alakját Kerekes Éva főiskolai hallgató for­málja meg. A bemutató szep­tember 21-én lesz. Dosztojevszkij ördögök cí­mű regénye a „felesleges ember” típusát örökítette meg. A magyarországi ősbe­mutatót a kaposvári Csiky Gergely Színházban láthat­ta 1974-ben a közönség. Az akkori előadást, s a szep­tember 27-től megtekinthető vígszínházi produkciót is Ascher Tamás rendezte. Bernard Slade neve a Ma­dách Kamara Színházban már garancia a sikerre. Ű volt a szerzője a Jövőre, ve­led, ugyanitt! című, több mint 500 előadást ■ megért darabnak is. Annak is, s a szeptember 19-én bemuta­tandó Romantikus komédiá­nak is Sztankay István és Schütz lla volt, illetve lesz a főszereplője. Herczeg Ferenc Kék ró­káját 50 esztendeje nem ját­szották magyar színpadon. Egyébként, az 1937-es nem­zeti kamaraszínházbeli elő­adáson "Bajor Gizi alakította a női főszerepet. A Radnóti Színpad szeptember 26-i be­mutatójának rendezője Ben- cze Zsuzsa. nzsos gálasorsjegy nyereményei A fődíjat — a Volkswagen Polo gépkocsit — egy buda­pesti házaspár nyerte a 063770 számú sorsjeggyel. Ki­sorsoltak kilenc videómag­nót, a nyertes sorsjegyek száma: 012550, 012569, 045058, 062381, 065562, 067218, 079105, 079355, 080580, ezeket októ­ber 31-ig válthatják be a Budapest I. kerület, Szenthá­romság tér 1—3. szám alatti SOS-irodában. — HEGYI-FÜSTÖS LÁSZLÓ karikaturista tartott tegnap előadást Békéscsabán, a KISZ vezetőképző iskolájá­ban. A vizuális látásmód, va­lamint a rajz- és a kapcso­latteremtés érdekes témakö­reiről. rajzos bemutatóval egybekötött előadást hallhat­tak a marxista középiskola hallgatói. A mai regionális tv-műsor szerkesztője, Megyeri Valé­ria tájékoztatott bennünket a mai körzeti adásban sze­replő témákról. A műsorban többek között szó lesz a szol­noki és Csongrád megyei kötvénypiacról, valamint Kecskemét 2000-ig szóló ter­veiről. Képes beszámolót lát­hatnak a Ferjencz—Tandari rallypáros görögországi sike­réről és megismerkedhetnek a nézők egy Szegeden élő spártai hőssel. Gazdag tudó­sítást sugároz a stúdió a hét végén rendezett Szőke Tisza táncversenyről — kerekasz- tal-beszélgetésen vitatják meg a szakemberek a most alakulgató diáksport-egyesü­letek örömeit és gondjait. A beszélgetésen részt vesz Ha­lasi Márton, a Magyar Di­áksport Szövetség ideiglenes intéző bizottságának főtitká­ra és Bercsényi Iván, az Állami Ifjúsági és Sporthi­vatal főosztályvezetője. A téma iránt érdeklődő nézők a (62) 12-715-ös telefonszá­mon kérdezhetnek délután 5 órától az adás végéig. Az UniverzáJ Áruház új vasboltja nyílt meg tegnap, szep­tember 15-én délelőtt Szarvason. Egy régi, korszerűtlenné vált épületből költöztek át a reprezentatív, 580 négyzetméte­res alapterületű üzlethelyiségbe. Jelen Mihály boltvezető el­mondta, hogy nyitáskor mintegy 16—17 millió forintos áru­készlettel rendelkeznek. A szaküzlet a mind teljesebb árukí­nálatra törekszik. A legapróbb műszaki cikkektől, a fürdő­szoba-berendezéseken át a kazánokig itt mindent egy helyen vásárolhatnak meg az érdeklődők Fotó: Kovács Erzsébet Ferenczy József kitüntetése A Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa Ferenczy Jó­zsefnek, a müncheni Fe­renczy Presseagentur tulaj­donosának a battonyai SOS Gyerrhekfalu létrehozásához nyújtott jelentős hozzájáru­lása elismeréseként a Ma­gyar Népköztársaság Arany­koszorúval díszített Csillag­rendje kitüntetést adomá­nyozta. A kitüntetést Traut- mann Rezső, az Elnöki Ta­nács helyettes elnöke hétfőn adta át. Az átadásnál jelen volt Drecin József művelődési minisztériumi államtitkár. Védetté nyilvánították a Zádor-hidat A Hortobágyi Nemzeti Park igazgatóságának kezde­ményezésére védetté nyilvá­nították a Zádor-hidat és -e. 70 hektáros szikes legelő környezetét. A hortobágyi kilenclyukúhoz hasonló híd a népi építészet számos je­gyét viseli magán. 1806-ban rakták le az alapkövét, s a monda szerint madártojással oltott mésszel építették, hogy tartós legyen. A híd már rég elvesztette eredeti funkció­ját, az alatta folydogáló pa­tak medre ugyanis a Tisza szabályozását követően tel­jesen elapadt. Régisége, szépsége azonban mindeddig megmentette a lebontástól, s a jövőben már „hivatalos” védelem is megilleti. Folyamatosan dolgoznak Gyulán, a múzeumkertben Felek Gyula századelőn felállított Erzsébet-szobrának restaurátorai. A szép, carrarai márványszobor egyre jobban visszanyeri eredeti állapotát, elsősorban a gyulaiak örömére, akik újra szeretnék látni azt, talán éppen a múzeumkertben Fotó: Fazekas László Egy életre... Az alacsony, vékony, de dagadó izmú apa csupa energia, amint oktatja el-elmélázó fiát. A lecke tart már vagy fél órája, de az apa sűrűn „visszalapoz”, ismétel, összefoglal, majd újabb példákkal kiegészít, így a lényeget akarva-aka- ratlan a szomszéd asztaloknál is hallják: — Jegyezd meg, fiam, ha egyszer odacsapsz nekik, megta­nulják a nevedet, s nem mernek szemtelenkedni veled. Sose félj, ha ütni kell! A tízéves gyerek csendes-nyugis típus, nem sok gondja le­het társaival, olyan, akit elkerülnek a forró helyzetek. Lát­hatóan nem is egészen érti, minek erről a témáról ennyit be­szélni. Az apa cseleket mutogat: a presszó asztala fölött rö­vid jelzésszerű mozdulatokkal avatja be, mit kell tennie, ha az ellenfél üt, mit, ha lefogják, vagy ha kicsavarják a kezét, s hova kell ütni, hogy az ellenfélnek ne legyen kedve foly­tatnia a küzdelmet. Aztán a fejelés tudományát veszi pontról pontra. Hogyan kell arcba, gyomorba fejelni. Majd a lecke krémje következik: a rúgások. A gyerek bizonytalanul bólo­gat Szerencsére aligha használja majd a ma tanultakat. Meg­érzi ezt ellentmondást nem tűrő „tanára” is, ezért belehajol a fiú arcába és elmondja utolsó érvét: — Ide figyelj, ha egyszer összeverve jössz haza, én úgy megverlek, mint szód ás a lovát! Megértetted? — ót — IZUmJl-TlTH Htrügyeletünk 18 óráig hív­ható, a tele- r%-» ama fons zárnunk: £f”wDU Hfrflgyeletes: Pleskonlcs András MA: EDIT NAPJA A Nap kél 6.22 — nyugszik 18.57 órakor A Hold kél 18. 34 — nyugszik 3.44 órakor ÉVFORDULÓ Hatvan éve született a du- - nántúli Bazsi községben Si­mon István (1926—1975) Kos- suth-díjas költő és műfordí­tó, a felszabadulás utáni el­ső lírikus nemzedék kiemel­kedő alakja. Költői életművének leg­főbb jellegzetessége a társa­dalmi valóságra és a változó világra való figyelés. Hu­szonegy kötet vers, műfordí­tás és tanulmány jelzi gaz­dag irodalmi pályafutását. Sok költeményét idegen nyel­vekre is lefordították. idűiúrAs Hétfőn hajnalban a zavartalan kisugárzás ellenére sem csök­kent a hőmérséklet 14 fok alá. Napközben is derült maradt az ég. A kora délután Szarvason 30, Békéscsabán 31 fok volt, ez utóbbi érték majd három fokkal magasabb az utóbbi 25 évben mért legnagyobb szeptember 15-i maximumnál — tájékoztatta la­punkat Torda t-ajos, a Békés­csabai Meteorológiai Állomás ügyeletese. Várható időjárás az ország te­rületén ma estig: az északnyuga­ti, északi megyékben már gyak­ran erősen megnövekszik a fel­hőzet, helyenként gyenge eső várható. Másutt marad a túl­nyomóan napos idő. Hajnalban néhol ködfoltok képződnek. A várható legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 11 és 16 fok, a leg­magasabb nappali hőmérséklet 25 és 30 fok között alakul. Távolabbi kilátások szerdától szombatig: eleinte változóan fel­hős idő, majd egyre több napsü­tés. Az időszak második felé­ben megélénkülő északi széllel lehűlés kezdődik. A legalacso­nyabb hajnali hőmérséklet elein­te 10 és 15 fok, majd 6 és 11 fok között várható. A legmagasabb nappali hőmérséklet eleinte 23 és 28 fok között, majd 20 fok körül lesz. Jelentős mennyiségű csapadék (legalább napi 5 mm) az ország területének 30 százalé­kán várható, az időszak elején. — KOSZTA ROZÁLIA fes­tőművész négy festményének reprodukciói jelentek meg a Heves Megyei Népújság szeptember 13-i, szombati számának művészeti oldalán. — VÖRÖS ÁRPÁD, ipari mi­niszterhelyettes, aki Prágá­ban részt vett az Öntözés- technikai Egyesületek Nem­zetközi Bizottsága (CIATF) szervezésében megrendezett nemzetközi öntészeti kong­resszuson, hazaérkezett Bu­dapestre. A bizottság a kong­resszus ideje alatt tartotta meg éves ülését, amelyen Vörös Árpádot az Öntés­technikai Egyesületek Nem­zetközi Bizottságának elnö­kévé választották. — SZENTÍVÄN YI JENŐ író hamvasztás utáni búcsúzta­tása’ szeptember 23-án, ked­den 11.30 órakor lesz Buda­pesten, a Farkasréti temető­ben. — ELHUNYT GALAMBOS LAJOS író. A Magyar írók Szövetsége és a Magyar Népköztársaság Művészeti Alapja mély megrendüléssel tudatja, hogy Galambos La­jos, József Attila-díjas és SZOT-díjas író, súlyos be­tegség következtében, 57 éves korában elhunyt. Temetése szeptember 19-én, pénteken 13 órakor lesz a Nyíregyházi Köztemetőben. — HALÁLOS BALESETEK. A hét végén 139 sérülése« közúti közlekedési baleset történt az országban. Közü­lük 7 halálos, 65 súlyos és 67 könnyű sérülése« volt.

Next

/
Oldalképek
Tartalom