Békés Megyei Népújság, 1986. szeptember (41. évfolyam, 205-230. szám)
1986-09-30 / 230. szám
1986. szeptember 30., kedd NÉPÚJSÁG Tisztelgés id. Christian László emlékének Mint arról már beszámoltunk, szombaton dél- után Gyulán országos minősítő atlétikai versenyt rendeztek nyolc férfi- és 7 női számban — az Élésker Vállalat díjaiért, emlékezve az 1978-ban elhunyt kiváló testnevelő tanárra, id. Christi- án Lászlóra. A kissé hűvös időben, jól előkészített pályán született néhány, hazai viszonylatban is számottevő eredmény. Így mindenekelőtt a rúdugrásban, a 100 és 400 m-en, hármasugrásban, a nőknél pedig diszkoszvetésben. A szervezők álláspontját megerősítette a mezőny, mely szerint érdemes folytatni a verseny hagyományait, még- inkább arra törekedve, hogy szűkítsék a versenyszámok listáját, viszont ezen belül lehetőleg erős mezőnyt toborozzanak. Emellett pedig olyan versenyszámokat programba iktatni, amelyek az ifjúságiak fejlődését szolgálják, főként a Békés megyeiekét. Érdekes kísérője volt a versenynek Toldi — Paku- cza József — bemutatója, illetve amint kihívta alkalmi ellenfeleit egy malomkőhajító vetélkedőre. Bizony, főleg a rúdugrók, igencsak megszorították az egyébként sérült erőbajnokot, megsuhintva a 70 kilós malomkövet. Hivatalos eredményt ugyan nem regisztráltak, de 8 méter körüli eredményeket saccoltak a versenybírák. (A másik meghívott, Németh Miklós olimpiai bajnok váratlan londoni utazása miatt nem tudott eljönni.) Eredmények. Férfiak. 100 m: 1. Menczel (O. Dózsa) 10,8. 2. Havas (KSC) 10.9, 3. Lángi (Sz. MÁV MTE) 11,1. loo m: 1. Menczel 47,2 2. Szálai (Sz. MÁV MTE) 50,9, 3. Batki (FTC) 51,2. 800 m: 1. Szabó (Sz. MÁV MTE (1:57.2, 2. Gombkötő (Bcs. Előre (Sp.) 1:58.3, 3. Szvoboda (Bcs. Előre Sp.) 1:58.4. 3000 m: 1. Mikos (BVSC) 8:31.7, 2. Su- sánszki (GYSE) 9:55.7, 3. Szálai (GYSE) 10:40.7. Rúdugrás: 1. Molnár (Bp. Honvéd) 540 cm, 2. Makó (DMVSC) 500, 3. Kovács (DMVSC) 480 .. . 5. Kukta (GYSE) 330. Hármasugrás: 1. Sári (Veszprém) 15,78, 2. Orbán (Törökszentmiklós) 13.75, 3. Juhász (Bcs. Előre Sp.) 11,90. Diszkosz: 1. Ficsor (Nyíregyházi Vasutas) 62,16, 2. Saskői (Bp. Vasas) 41,54, 3, Foltic (Bcs. Előre Sp.) 39,76. Gerely: 1. Prohászka (TFSE) 62,58, 2. Rózsa (Sz. MÁV MTE) 55.84, 3. Kocsis (Szegedi TK) 47,52. Tízprő- ba, felnőtt: 1. Gerendeli (Szegedi TK) 5133 pont, 2. Oláh (Szegedi TK) 4558, 3. Molnár (Bcs. Előre Sp.) 4234. Serdülő A: 1. Jávor (Törökszentmiklós) 5065, 2. Baranyai (OMTK) 4988, 3. Béres (OMTK) 4384. Nők. 200 m: 1. Marosán (GYSE) 26.8, 2, Pánti (Bcs. Előre Sp.) 27.8, 3. Gazsó (GYSE) 28.1, 4. Sarkadi (Bcs. Előre Sp.) 28,8. 1500 m: 1. Forgách (GYSE) 4:51.2, 2. Galbács (GYSE) 4:54.5, 3. Biri (GYSE) 5:02.0. 100 m gát: 1. Barta (BVSC) 14.5. Magas: 1. Szikszai (GYSE) 165 cm, 2. Ancsin (Bcs. Előre Sp.) 155, 3. Szalai (GYSE) 150. Távolugrás: 1. Bálint (Csepel) 552, 2. Szilágyi (GYSE) 505, 3. Zsóri (GYSE) 486, 4, Sarkadi (Bcs. Előre Sp.) 481. Súly: 1. Ballainé (DVTK) 15,28 m, 2. Stefanovics (GYSE) 13,14. Diszkosz: 1. Herczeg (Bp. Vasas) 57,40, 2. Csőke (Csepel) 56,18, 3. Ballai (DVTK) 53,54, 4. Stefanovics (GYSE) 44,86. Pontversenyben: 1. Gyulai SE B3 ponttal, 2. Bcs. Előre Spartacus 42, 3. SZ. MÁV MTE 21, 4. O. Dózsa 14, 5. BVSC 14, 6—7. Bp. Vasas. Csepel 12-12. Az újpesti Menczel Gusztáv, aki a 100 és 400 m-en lett első Fotó: Béla Ottó Portisch Lajos Gvomaendrödön Október 4-én, szombaton délután Portisch Lajos nemzetközi sakknagymester tart élménybeszámolóval egybekötött szimultánt Gyoma- endrődön, az MSZMP-szék- házban. FELSZABADULÁSI EMLÉKVERSENY Békés megye felszabadulásának tiszteletére a megyei sakkszövetség emlékversenyt rendez. A verseny ideje: október 4., 5., 18., 19-én, délelőtti és délutáni, 17-én pedig délutáni fordulóval. A viadalt az új Békés megyei könyvtárban rendezik. A sorsolás a helyszínen, az első játéknapon, október 4-én, 8,30 órakor lesz. A viadal nyílt, azon minden sakkozó indulhat, minősítéstől függetlenül. Nevezni a verseny helyszínén, a sorsolás előtt lehet. Totonveremenyek A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint a 39. heti totónyeremények az illeték levonása után a következők. 13 plusz 1 találatos szelvény 2 darab, nyereményük egyenként 1 791 016 forint, 13 találatos szelvény 4 darab, nyereményük egyenként 895 508 forint. 12 találatos szelvény 609 darab, nyereményük egyenként 5882 forint. 11 találatos szelvény 8654 darab, nyereményük egyenként 414 forint. 10 találatos szelvény 58 024 darab, nyereményük egyenként 93 forint. 13 plusz 2 találatos szelvény 1 darab, nyereménye 2 791 016 forint. Három helyszín közül kettőn kifejezetten sokan gyűltek össze szombaton Gyulán, a rádió 23. futó-kocogónapja keretében rendezett játékos sportvetélkedőkre, különböző sportágakban meghirdetett versenyekre. Képünkön például a 15 km-es kerékpáros erőpróba indulói láthatók, közvetlenül a rajt előtt. A várnál mellesleg az általános iskolák közötti pontversenyt az 1. sz. iskola nyerte. második a 3. sz. iskola, míg harmadik a 2. sz. iskola csapata lett. Jól sikerült a törökzugi iskolában rendezett sportdélelőtt is. Itt elsősorban a családi vetélkedő volt a sláger. S. ha már verseny, akkor sorrend is van; legjobbnak a Szőke-család bizonyult, míg a sportszerűségi díjat a dr. Illés-család nyerte. Hogy mit? Olyan termékeket. ajándékokat, amelyek az egész napos gyulai rendezvényt támogató vállalatok, intézmények sajátjai. így többek között a tejipari vállalat, a Kövizig, a Dürer Nyomda, a Gyulatourist, a sütőipari vállalat segítette leginkább a rendezvény sikerét a már említett Élésker mellett. Mellesleg a törökzugiak tegnap, „újrajátszották" a vetélkedőt, délután ugyanis videóról levetítették a' szombati sportnap legérdekesebb eseményeit. SPORT SPORT SPORT Szervező a Kövizig Tenisz — tízek A Gyulai Vízügyi SE szervezésében díjkiosztó ünnepséggel zárult a tavasszal kezdődött Tízek teniszbajnokság Gyulán, A versenysorozatban 19 teniszező, két csoportban, erősorrend szerinti csoport- beosztással, körmérkőzéses formában játszott. Az idén először kiírt viadalt az A- csoportban dr. Albel Andor nyerte, nyolc győzelemmel. Hét győzelmet szerzett, s 2. lett dr. Vincze Árpád, 3. Gebei Béla, aki öt győzelmet aratott. A B-csoport győztese: Ökrös István, 2. Gilányi Sándor, 3. Katona László. A versenysorozat jelentősen hozzájárult a teniszsport helyi népszerűsítéséhez, így a szervezők jövőre is meghirdetik a bajnokságot. Képünkön a Gyulai Vízügyi SE teniszcsapata, amely résztvevője a megyei I. osztályú csapatbajnokságnak. Balról: Major László, Kiss Attila, Faragó Géza, Horváth László, Gebei Béla, Szelezsán Róbert, Sebestyén János. Gilányi Sándor és Horváth Béla. A gyulaiak nem hivatalos számításuk szerint a 4. helyen végeztek a hatcsapatos megyei I. o. csapatbajnokságban, mérlegük 3 győzelem és 2 vereség. Fotó: Béla Ottó Közeleg a VB Hajrájánál tart az NB i-es női kézilabdabajnokság, amely október 12-én zárul. A gyors menetelést a világbajnokság telte szükségessé. A kerettagokról tájékoztatott Barabás Zsolt szövetségi kapitány. decemberi — Kondiné Budai Ilonára szülés miatt nem számíthatunk. Hajdú Klára külföldre ment férjhez, s lemondta a válogatottságot, Gombai Katalin térd- szalag-operáción esett át, hónapokra harcképtelenné vált, Géczi Anikó poremütét miatt hiányzik, míg a békéscsabai Hankóné Jakab Gabriella családi gondok miatt nem vállalja a közös munkát a válogatottal. Helyükre eddig csak Major Katalint, az Építők játékosát hívtam meg, de a Hungar Hotels Kupa előtt 2G tagúra bővítem a keretet, mert a tornán két hazai válogatott vesz részt. Hiányposztok? — Irányítót, beállót, és mindkét oldalra átlövőt is szeretnék meghívni a kibővített csapatba. November elejére ki kell alakulnia a végleges vb-keretnek. Cselgáncs A közelmúltban Kaposvárott rendezték meg 22 egyesület 324 versenyzőjével a vidéki szakosztályok ifjúsági I—II. korcsoportjának bajnokságát, amelyen a békéscsabaiak is tatamira léptek. A H. Szalvai SE sportolóinak eredménye. 65 kg (17 induló): 1. Zsilinszki, 2. Mity- kó. 71 kg (21): 5. Gyebrovszki. 78 kg (15) : 5. Kormos. 95 kg (5): 3. Szalontai. Ifi II. kcs. 75 kg (15): 1. Zsilinszki. 83 kg (10) : 2. Lipták, 3. Szelezsán (Elek). +83 kg (4): 2. Kiss. A Ceglédi VSE körzeti rangsorversenyt rendezett nyolc egyesület 110 sportolójával a serdülőknek, illetve az úttörő korosztályúnknak. A Békés megyeiek eredményei. Serdülők. 35 kg (5): 2. Ungor (Elek), 3. Pugymer (E.). 40 kg (9): 2. Panda (E.). 44 kg (7): 2. Hoffmann (E.). 52 kg: (14): 5. Nagy (E.). 64 kg (7): 3. Ugrai (Bcs.). 5. Bánlaki (Bcs.) 56 kg (16): 5. Kocsis (Bcs.). Úttörő III. kcs. 26 kg (6): 1. Szörnyű (Bcs.). 29 kg (17): 3. Danyi (Bcs.), Bakos (E.), 5. Kovács (Bcs.). + 53 kg (3): 2. Majoros (Bcs.). Négy csapat „megszökött 99 Az idényben ilyen még nem volt a megyei I. osztályú labdarúgó-bajnokságban: minden csapat betalált ellenfele kapujába, összesen 30-szor zörrentek meg a hálók, ez 3,75-ös gólátlagnak felel meg. Egyetlen vendégsiker született a 7. fordulóban, a nagyszénásiak a Bessenyei utcából is elvitték mindkét bajnoki pontot. Három találkozó döntetlenre végződött: a Békésszentandrás—Battonya, az Újkígyós—Medgyesegyháza és a Csorvás—Mezőberény. A kaszaperiek megállították az eddig remekül szereplő sar- kadiakat, a mezöhegyesiek pedig biztosan győzték le a gyengélkedő Kondorost. A H. Dózsa SE kiütéses győzelmet aratott a Füzesgyarmat ellen. A bajnoki tabellán egy négyes csoport — Nagyszénás, H. Dózsa SE, Szeghalom, Kaszaper-Nagybánhegyes — „megszökött ÜJKfGYÓS—MEDGYES EGYHAZA l—l (0—0). Újkígyós, 250 néző. V.: Dér: Újkígyós: Nagy — Harangozó, Réti, Becsei, Ku- belák. Filó. dr. Szurovecz, Saj- ben( Volentér), Machlik. Bur- kus, Bánáti. Edző: Csatlós György. Medgyesegyháza: M-achlik — Gellény, Kovács, Kiss, Kituljak, Bálint, Koval- csik. Plástyik, Szabó, Farkas, Mocsári. Edző: Tóth Miklós. Közepes színvonalú, küzdelmes mérkőzés, igazságos eredmény. G.: Bánáti, ill. Kovalcsik. Jő: Nagy, Harangozó, Bánáti. Réti, ill. Kovács. Kovalcsik. (Cs. Gy.) NAGYSZÉNÁS—BCS. AGYAGIPAR 2—1 (1—0). Békéscsaba. 150 néző. V.: Kovács F. Nagyszénás: Pajkó — Füredi, Békési, Ple- sovszki. Winetter, Lukács. Takács, Ugró, Szabovik. Szpisják (Sebestyén), Tóth Z. Edző: Moós János. Agyagipar: Gregovszki — Molcsányi, Nagy Gy., Jegyinák, Valentinyi, Sin- kovicz (Szarvas), Zuba, Dunai, Mihály, Bognár. Turcsek (Gebei). Edző: Kovács György. A listavezető mérsékelt teljesítményt nyújtott, a játék képének a döntetlen jobban megfelelt volna. G.: Winetter. Sebestyén, ill. Bognár. Jó: Pajkó, Winetter. Tóth Z., Békési, ill. Molcsányi. Szarvas. (Uhrin János) SZEGHALOM—GYOMAENDRÖD 3—1 (3—0). Szeghalom, 400 néző. V.: Kokavecz. Szeghalom: Gazsó — Balázs, Csorba, Kovács, Tar. Rácz, Varga (Zsombok I.), Bakos, Zsombok II., Lipták, Bress. Edző: Litauszki Pál. Gyomaendrőd: Gulyás — Szedlák. Szilágyi, Vári, Bán. Molnár (Czimrák). Mesterházi. Györfi, Máté, Pelyva. Gonda. Edző: Fodor Sándor. A szeghalmiak nagy iramot diktáltak, már a 25. percben 3—0-ra vezettek. szinte eldöntötték a mérkőzés sorsát. A második játékrészben viszont kiegyenlített, nagy küzdelem alakult ki a sok szabálytalansággal tarkított, jó mérkőzésen. Kiállítva: Györfi durvaságért. G.: Lipták 2. Varga. ill. Gonda.- Jó: Gazsó, Tar. Bakos, Lipták. A vendégek közül kiemelkedőt senki sem nyújtott. (Papp Gyula) CSORVÁS— MEZŐBERÉNY I—1 (0—0). Csorvás, 200 néző. V.: Molnár. Csorvás: Fekete —Kaszai, Varga II., Varga I., Tóth I., Pászka. Béres, Bencsik, Tó- gyi. Hürkecz, Salka. Edző: Og- rincs Pál. Mezőberény: Balogh — Harmati I. (Péter), Varnyu, Kohut, Bánfalvi (Puskás). Illés. Burai M., Burai S.. Szász. Ramos. Lakatos. Edző: Halmosi József. Alacsony színvonal, igazságos eredmény, jó játék- vezetés. G.: Salka (11-esből). ill. Lakatos. Jó: Varga II., Varga I., Béres. ill. Kohut. Lakatos. (Les- tyán Mihály) MEZŐHEGYES—KONDOROS 3—1 (1—0). Mezőhegyes, 400 néző. V.: Varsányi. Mezőhegyes: Gál — Molnár. Pepó, Harangozó, Krecsméri, Kovács, Hamza, Bakai, Boros. Koszó (Varga). Rédli (Szabó). Edző: Batke László. Kondoros: Dián — Zöldi. Filipinyi, Kugyelka, Lad- nyik L., Szász, Korodi (Lónai), Bartók. Kurucz, Balázs, Karsai (Ladnyik J.). Edző: Kunstár János. A sok hibával tarkított találkozón a vendégek a védekezésre összpontosítottak — megérdemelt a hazai győzelem. G.: Rédli. Pepó, Bakai. ill. Filipinyi. Jó: Krecsméri, Molnár, Pepó, ill. Bartóki (Dr. Kató János) határőr Dózsa se—füzesgyarmat 7—1 (4—0). Orosháza, 200 néző. V.: Szilágyi. H. Dózsa SE: Lippai — Árvái, Losonczki, Gránicz, Gebri, Gre- zsa. Márki (Szujó), Tőkés, Ko- lozsi. Óvári. Karsai (Kardos). Edző: Zalai Antal. Füzesgyarr mat: Sárközi — Kiss I., Csák 11., Takács. Petri (Kristóf), Lőrinc/.. Varga L, Kiss II., Csák 111., Varga IL, Komoróczki. Edző: Zolnai Pál. A szebb napokat megélt füzesgyarmatiak eleve lemondtak arról, hogy megnehezítsék a Határőr dolgát. Kiállítva: Csák II., reklamálásért. G.: Óvári 3. Kolozsi 2, Losonczki. Sárközi (öngól), ill. Csák II. Jó: Óvári, Tőkés. Kolozsi. ill. Csák II. (Sin Géza) kaszaper-nagybAnhegyes —SARKAD 4—1 (2—0). Kaszaper. 500 néző. V.: Kalcsó. Kaszaper: Szobek — Novák, Kőszegi. Rolán. Oláh. Balia S., Balia .1.. Jámbor. Papp. Engelhardt. Mezei (Lehoczki). Edző: Patyi Béla. Sarkad: Karkus — Tóth. Sándor. Kapros. Germán, Sziics. Szatmári. Török (Szarvas). Fábián. Mihálka (Somogyi), Gurzó. Edző: Szatmári Sándor. A kaszaperi találkozót remek iram jellemezte, a szép számú szurkolósereg jól szórakozott. G.: Engelhartd 3. Papp. ill. Szűcs (11-esből). Jó: Bállá 5., Balia J., Papp, Engelhardt, ill. Karkus, Sándor, Fábián, Mihálka (Z. M.) További eredmény: Békésszentandrás—Battonya 0—0. Ifjúságiak: Bcs. Agyagipar— Nagyszénás 5—1, Szeghalom— Gyomaendrőd 1—3, Kaszaper- Nagybánhegyes—Sarkad 0—8, Csorvás—Mezőberény 0—1. Mezőhegyes—Kondoros 4—0, Újkígyós—Medgyesegyháza 3—0, Bé késszentandrás—Battonya 2—2. A megyei I. o. bajnokság állása 1. Nagyszénás 7 5 218-4 12 2. H. Dózsa SE 7 5 1 1 16-4 11 3. Szeghalom 7 5 1 1 11-6 11 4. Kasz.—Nagyb. 7 4 2 1 15-13 10 5. Sarkad 7 3 2 2 11-6 8 S. Gy.-endrőd 7 2 4 1 9-7 8 7. Mezőberény 7 2 3 2 17-10 7 8. Mezőhegyes 7 3 1 3 10-7 7 9. Bcs. Agyag. 7 2 2 3 11-9 6 10. B.-szentand. 6 2 2 2 5-9 6 11. Csorvás 7 1 3 3 9-13 I 12. M.egyháza 7 1 3 3 9-14 í 13. Battonya 7 1 3 3 7-16 í 14. Kondoros 7 25 6-15 4 15. Újkígyós 7 1 1 5 8-18 3 16. F.-gyarmat 6 15 5-16 2 BÉKÉS MEGYEI Az MSZMP Békés Megyei Bizottsága és a Békés Megyei Tanács lapja. Főszerkesztő: Arpási Zoltán. Főszerkesztő-helyeites: Seleszt Ferenc. Szerkesztőség: Bcs. Pf.: 111. Munkácsy u. 4. sz., 5601. Tel.: 27-844, főszerkesztő: 21-401. Kiadja a Békés Megyei Lapkiadó Vállalat, Bcs. Pf.: 111. Munkácsy u. 4. sz., 560L Telefon: 27-844. Felelős kiadó: Csala János. Telefon: 26-395. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a hlrlapkézbesftő postahivataloknál és a kézbesítőknél. Előfizetési díj: egy hónapra 43 Ft, egy évre 516 Ft. Kner Nyomda lapüzeme, Bcs., Szerdahelyi u. 2/A, 5600. Vezérigazgató: Háromszéki Pál. ISSN 0133—0055 Kéziratokat, képekét nem őrzünk meg és nem küldünk vissza.