Békés Megyei Népújság, 1986. szeptember (41. évfolyam, 205-230. szám)
1986-09-17 / 219. szám
1986. szeptember 17., szerda NÉPÚJSÁG Hagyomány és megújulás Beszélgetés a színházi évad kezdetén Az Űri muri próbáján. Varga Kata, Giricz Mátyás rendező, Harkányi János és Felkai Észté Fotó: Béla Ottó Illyés Gyula Bolhabál című darabjának bemutatása óta már hagyománynak számít, hogy a Jókai Színház minden évadban műsorái'a tűz egy parasztdrámát. Darvas József Vízkereszttől szilveszterig, majd Gárdonyi népszínműve, A bor, legutóbb Nash Esőcsinálója, hogy csak néhány emlékezetes előadást említsünk. Az 1986 87-es évadot Móricz Zsigmond Űri muri című drámájával nyitja a színház, s ez nyilván nem véletlen. Dr. Keczer András igazgatót a nyitó előadásról, de tulajdonképpen az egész évadról kérdezem. Mit ígér a színház közönségének? — A Jókai Színház évek óta törekszik népi hangvételű, paraszti drámák bemutatására. A népszínműtől a tragédiáig, a magyar szerző művétől a külföldiéig széles a skála; az említett produkciókon kívül több okból is ide sorolnám például Lorca Vérnászát, Gorkij Éjjeli menedékhelyét. Ez a törekvésünk egyfajta arculatot ad a színháznak: jelzi és visszajelző milyen közegben alkot ez a művészi közösség. Agrárközegben élünk, ez Békés megye sajátossága. A népies hangvétel egyben nemzetközi kitekintést is ad. Tulajdonképpen a színház alapítása, 1954. óta él ez a gondolat, évről évre meg is valósult egy-egy produkcióban, de talán az elmúlt 5-6 évben lett egyre tudatosabb. Móriczot keveset játszott a Jókai Színház, az Űri murit pedig még sosem tűzte műsorára. Ezért az október 17-i bemutató békéscsabai ősbemutató lesz. — Az Űri muri előadása bizonyíték arra, hogy a színház tovább halad a maga útján, nem lényeges változásokat akar. Ugyanakkor persze keresi, mi újat nyújthat. Vagyis folytonosság egyfelől,-az újra való törekvés másfelől — ezt igazolja Móricz színművének békéscsabai ősbemutatója, s reméljük, ezt igazolja majd az egész évad. — Meggyőződésünk, hogy színház nem létezik folyamatosság nélkül. De egyben állandó változásra, állandó megújulásra van szükség. A folyamatosságot bizonyítja, hogy ősi eredete óta napjainkig áll Thália temploma. Az örökös megújulási képességet pedig mutatja a tény, hogy minden modernebb műfajjal szemben fennmarad, él a színházművészet. Űj darabok születnek, új színészegyéniségek tűnnek fel; vagyis a színház megújul. S amíg egy színház erre képes, addig nem lehet kérdés, hogy lesz-e színház a jövőben. — Goldoni-vígjáték (a nyári játékok után a kö- színházban), az Oliver című musical, bohózat, nagyoperett, a Dollárpapa, latinamerikai dráma, zenés vígjáték — hirdeti a műsorterv. Kérem, beszéljen a műsortervről, és ajrról, ami mögötte van! — A műsorterv összeállításánál a prózai és zenés bemutatók közötti szerkezeti arányokat igyekszünk tartani. Célunk a sokoldalúság is, hogy például ne csak Móricz szerepeljen műsoron, hanem mai magyar szerző is. Előbemutató lesz az évad végén, a Várszínházzal közösen, Mikszáth Új Zrínyiászából, magyarországi ősbemutatóként Szentmihályi-Szabó Péter és Viktor Máté műve. Az Argentin szimfónia a világ drámairodalmát képviseli. Ez a „latin-amerikai Kurázsi mamáról” szóló dráma az emberek békevágyát, az összetartozás erejét fejezi ki az embertelen, háborús világban. — A folytonosságra való törekvésünket tükrözi Lehár Ferenc operettje, a Cigányszerelem. Új, hogy még igényesebben, még színvonalasabban akarjuk színpadra állítani. Együttműködünk a Békéscsabai szimfonikus zenekarral, külső kórussal, az Operából szerződik ide vendégkarmester és vendégénekes, két primadonna játszik a darabban, Morvay Pálma és Szegedi Dóra. A Cigányszerelem ugyanakkor népi darab is, falusi, cigánykörnyezetben játszódik. A Szélhámoskirály című vígjátékot könnyű nyári szórakozásnak szánjuk, de azért valamivel többnek, mint akár A kaktusz virágát, vagy az Egy csók és más semmit. — Van még egy jellemző vonás, amelyben találkoznak az évad bemutatói. Az Űri muritól a Szélhámoskirályig, az Űj Zrínyiásztól a Dollárpapáig valamennyi műben főszereplő a pénz, az anyagiak iránti hajsza, a gyakran tisztességtelen úton-mó- don szerzett vagyon és rang. Pénz, üzlet, money! Szegénység és pénzsóvárság az embertelenségig. A paraszti témák mellett ennek az anyagi-egzisztenciális harcnak a megvilágítása is fő törekvésünk. Ilyen értelemben, azt hiszem, naprakész a műsortervünk; mivel igazán korunk, napjaink problémáival foglalkozó műveket kínál. — S hogy a műsorterv megvalósításához mi kell? Mindenekelőtt színészek kellenek. Műsorterv és színész két egymással szorosan ösz- szefüggő fogalom. A műsortervet csakis társulatra lehet szabni, s ezért at nem más, mint egész évi szereposztás is egyben. Talán nem eléggé közismert, hogy a művészeket éves szerződéssel foglalkoztatják a színházak. Augusztus elsején mindig új szerződés köttetik, a társulat újjászületik, s ez még akkor is igaz, ha senki nem megy el, mert az új évad új feladatokat, új feltételeket állít. S ebben a tükörben nézve már nem olyan meglepő, hogy a színészek jönnek- mennek, hogy legtöbben már számos városban, színházban dolgoztak, hogy több állomás van mögöttük. Sok kedvenc elment, igen. De a színház 32 éves története azt mutatja, hogy nagyon sok művész lett itt kedvenc, sokan elmentek, de a helyükbe mindig jöttek újak, új kedvencek. .. Egyébként kedvencek maradtak is a Jókai Színházban. S érkeztek jövőbeli kedvencek... — Ha Jókai Színház, akkor népi ihletésű darabok. De mondhatnám azt is: ha Jókai Színház, akkor gyermekszínház. — Békés József mesejátéka, a Sándor, József, Benedek népi ihletésű mű, népmeséi figurákkal. Lionel Bart musicalje, az Oliver képviseli az újat. 1970. novembere óta tudatos műsor- koncepcióval gondolunk a kisebbekre is. Évi 4 bemutatót tervezünk, kettőt a kicsiknek, kettőt a nagyobbaknak, kettőt a színházban, kettőt az ifjúsági házban. A kicsik Pavlovits Miklós A láthatatlan palota című művét, a nagyobb gyerekek Jókai Debreceni diákcsínyek című jáétkát láthatják az ifjúsági házban. A kicsiknek tudunk életkori sajátosságaiknak megfelelő előadásokat nyújtani, a nagyobbak színházával már gondunk van. Az ifjúságnak szántuk tavaly a Szentivánéji álmot, most A fogadósnét. Marad a diákság, a 12-16 éves korosztály. A felnőttdarabok közül nem tudunk kifejezetten nekik valót yálaszt^ni. Megoldás a báb- és • gyermekszínház létrehozása íen- ne a színház új tagozataként, akkor a felszabaduló energiánkat a diákszínházra fordíthatnánk. — Űj évad, új remények. Egy városnak a színház épülete többnyire szép színfoltja, ékessége. Békéscsabán sajnos más a helyzet... Reménykedhetünk? — A színház épületének rekonstrukciója két ötéves terven át tart, s ez természetesen nagyban megnehezíti a munkánkat. De haladás, hogy felépült az új festőtár, korszerűbb lett a fodrász-, a világosító- és hangosítótár, nagyobb a díszítőtár. Űj helyre költözött a szabótár. Bizakodva várjuk, vajon ez év végén átadják-e a Corvin utcai telephelyet, ahol az asztalosműhelyt helyezzük el. Ahhoz, hogy a Vigadó helyreállítása elkezdődhessen, mosodára, díszletkészítőtárra, lakatosműhelyre, jelmeztárra van szükségünk. S amíg a Vigadó felújítása várat magára, addig nem kerülhet sorra a homlokzat. A homlokzat helyreállításával végre megoldhatjuk majd a színház galambproblémáját is. De hangsúlyozom: csak a színházét! A város galambproblémáját nem tudjuk megoldani. — Sikeres bemutatókat kívánva, emlékezetes színházi estéket remélve köszönjük a beszélgetést! (—n) Finnországi útinapló Hz orosházi Alföld néptáncegyiittes Kuusankoskiban 0 Fenyvesek, szaunák, nyaralók Sajnovics János jezsuita pap 1770-ben kelt De- monstrationjával először bizonyította itthon a finn— magyar nyelvrokonságot, írása nagy vihart kavart; bősz ellenfelek támadták, és lelkes hívek támogatták ezt az akkoriban merésznek tűnő elgondolást. Külföldön ugyan már nem volt ismeretlen ez az eszme: a magyar nyelvnek a vogullal és az osztjákkal való rokonságát már a XV. században megemlíti egy veronai szerzetes, aki később, mint II. Pius pápa válik ismertté. A múlt században Reguly Antal, Hunfalvy Pál, Budenz József munkássága elsősorban a tudósok, vagy a tudomány iránt intenzívebben érdeklődők ügye máradt, Szinyei József 1882-ben megjelent könyve: Az ezer tó országa már a népszerűsítést is szolgálta, s ez az elnevezés hozzá is tapadt Finnország nevéhez. Kodolányi János: Suomi, a csend országa, Varga Domokos: Testvéreink c. könyvei is magával ragadó olvasmányok a finnekről, a finn—magyar 'rokonságról, barátságról. Tény, hogy ma már a nyelvrokonság tudata ott él mind a finn, mind a magyar emberekben, és emiatt szeretjük is egymást. Az ő szeretetük mégis más, mint a miénk. Szerettek minket együtt és külön is. Közülünk mindenkinek az volt az érzése, hogy őt nemcsak mint vendéget, hanem személy szerint, külön is szeretik. Láttuk, éreztük — hiszen családokat, baráti társaságokat ismertünk meg —, hogy egymást is szeretik, a másik személyiségét maximálisan tiszteletben tartják. Föl kellett lapoznom itthon Erich Fromm: A szeretet művészete (Bp., 1985.) c. könyvét, hogy a felebaráti szeretetről írt sorokban felismerjem: igen, ezt tapasztaltuk, ebben volt részünk.. Ebből is látszik: le kell rombolnunk azt a mítoszt, hogy az északi emberek hidegek, hűvösen kimértek! Higgadtabbak, mint mi, de hogy hidegek lennének, arról szó sincs! Ellenkezőleg. Olyan melegség árad belőlük, ami elviselhetővé teszi még a tíz fokos finn augusztust is. És hát a természet... A haragoszöld, sudár fenyők égbe nyúló törzse vörös, a köztük megbúvó házak oldala is legtöbbször vörös, vagy világossárga, halvány- szürke, ami szintén jól harmonizál a sötét hátérrel. A párás ködbe burkolózó erdőből egy-egy nyírfa fehér törzse is kivillan olykor-olykor. A tó — sok-sok tó — vize sötétkéken csillog, az égen hatalmas, szürke felhők gomolyognak, és ha a nap kisüt (gyakran csak délután, estefelé), fénye élesebb, mint mifelénk. Az erdőben vastag szőnyegként puha moha borítja a talajt, mindenütt megterem a piros és a fekete áfonya, gomba. Kipróbáltuk a szaunát is. Nemcsak a modern, elektromos szaunakályhát, de a régi, hagyományos, füstös szaunát is. De aki nem tudná, mi is az a szauna, az képzeljen el magának egy gőzfürdőt. A szauna egy tóparton lehet külön épület, de lehet a lakóházban egy külön helyiség is. A szaunát fölfűtik, és utána a forró köveket állandóan locsolgatva, gőzt fejlesztenek (mi általában 80—90 fokig bírtuk), és ebben a forró gőzben kell üldögélni. Közben nyírfavesszővel, egy leveles kis csokorral kell csapdosni magunkat. Ha valaki azt hinné, hogy ez fáj, téved, mert az ágak és a levelek az állandó vízbe mártogatástól és a gőztől megpuhulnak, így olyan, mint egy alapos masz- szírozás. Ha már nem lehet tovább bírni a forró gőzt, akkor ki kell szaladni — attól függően hol vagyunk —, vagy a tus alá, vagy az úszómedencébe, vagy a tóba. Lényeg az, hogy hideg víz érje testünket. Utána lehet az egészet elölről kezdeni, ki meddig bírja. Ezzel a szertartásnak még nincs vége: szaunázás után inni kell valamit, hogy pótoljuk az elveszített folyadékot. A baráti beszélgetés, a meghitt együttlét éppúgy része a szaunázásnak, mint a kávézás szertartásának. Kellemes bágyadtságot érzünk, majd ennek elmúltával csodálatosan felfrissülünk, mintha újjászülettünk volna. A finnek természetszeretete a környezetvédelemben is megnyilvánul. Ok nélkül nem vágnak ki egy fát sem, nem pusztítanak el semmit. Egy finn park olyan, mint egy erdei tisztás. Nem a természetet idomítják a mesterséges tárgyakhoz, hanem fordítva: úgy építkeznek, úgy terveznek szökőkutat, szobrot, hogy az belesimuljon a természetes környezetbe. A szemét nem illik a természetbe, tehát sehol nem szemetelnek. A környezetvédelem az állatokra is kiterjed. Valaki mesélte, hogy ha egy autós elüt mondjuk egy macskát, be kell jelentenie a rendőrségen, és — ha ez lehetséges — a rendőrség értesíti a tulajdonost, ill. elszállítja a tetemet. A házakat nem kerítik körül kerítéssel, anélkül is tiszteletben tartják egymás háza táját. Minden nyaralóhoz tartozik erdő is, és ki-ki tudja, meddig az övé. A tó viszont senkié és mindenkié, vagyis közös: a természet kincse. A természet sehol a világon nem maradt meg ennyire természetnek, mint Finnországban, de a fenséges, komor szépségű táj vadságában is gondozottnak, emberlakta helynek tűnik. És az is. Sehol nincs zsúfoltság. Nemcsak azért, mert a népsűrűség sokkal kisebb, mint nálunk, hanem azért is, mert pl. az üzletekben mindig minden kapható, várakozni, sorba állni nem kell. Az utakon is forgalmi dugó nélkül haladhatnak az autók: sok japán, német kocsi, és az egyik legolcsóbb, viszonylag gyakran látható ismerős autó, a Lada. Eziist-kiállitás Debrecenben Mindig öröm, ha szü- kebb pátriánkból elszármazottakról hoz hírt a posta, vagy a rádió, televízió. Ezúttal az előbbi útján értesülhettem arról, hogy Ezüst György békés- csabai-fi, SZOT-díjas fes- , tőművész Debrecenben, a • Képcsarnok Vállalat Med- gyessy-termében nyit kiállítást. és mutatja be új termését. Ez a kiállítás hosszú sorban lesz a következő. A meghívóban — mely a Képcsarnok Vállalat európai színvonalát dicséri — arra is találtak módot, hogy rövid tájékoztatót adjanak a címzettnek a Budapesten élő kiállító művészről. Hogy közöljék, miszerint Ezüst György első bemutatkozása 1961-ben volt Békéscsabán, aztán Debrecen, Szeged, a jugoszláviai Zrenjanin, Pozsony, Nyit- ra, Eperjes, majd 1972-ben Budapest következett, továbbá láthatták képeit Pécsen, Szolnokon, Szombathelyen, 1981-ben megint Békéscsabán, a Kner- tcremben, aztán az olasz- országi Merano, a máltai La Valetta, az NSZK-beli Hagen következett, dicséretére a művésznek, aki szép pályát futott meg eddig, mert kitartása és tehetsége van hozzá. A mostani meghívó színes levelezőlapként is felhasználható borítóján lovak legelnek, a távolban egy fehér falú tanya szerénykedik: alföld. Ebből a képváiasztásbói is éreznilátni: Ezüst György ide kötő gyökerei eltéphetetle- nek, példák is egyben, hogy csak így lehet Gratulálunk a debreceni kiállításhoz! (s—n) Somi Éva (Folytatjuk) Nyaralók Kuusankoski környékén
