Békés Megyei Népújság, 1986. szeptember (41. évfolyam, 205-230. szám)

1986-09-12 / 215. szám

NÉPÚJSÁG 1986. szeptember 12., péntek Fejér megyében, a Dégi Szabadság Tsz-ben az idén 500 hektáron termeltek naprafor­gót. A most megkezdett betakarítást új arató-cséplőgéppel végzik. A szovjet gyártmányú DON—1500 típusú kombájn könnyen irányítható, szerkezeti elemei (ürítőcsiga indítása, megállítása, magtartály, vibrátor, szalmagyűjtö stb. nyitása-zárása) a vezetőfülkéből gomb­nyomással vezérelhetők. A 6 köbméteres magtartályból 2,5 perc alatt egy tonna mag ürít­hető — (MTI-fotó: Kabáczy Szilárd — KS) Körkép a tüzelőellátásról Kint még hétágra süt a nap, élvezhetjük az „indián nyarat'’. Közben már célsze­rű a télre gondolnunk. Lesz elegendő tűzrevalónk? Erről érdeklődtünk a megye hat tüzéptelepén: Gyulaváriban Ficzere Ist­ván tájékoztat.ott arról, hogy telepükön jelenleg háromféle brikett kapható. Van jugosz­láv barnaszén, NSZK kőszén, pécsi iszap, dorogi, oroszláni és balinkai rostált dara. Hiánycikk nincs. Borsodi szénből folyamatos a szállí­tás, csak a kért mennyiség­nél kapnak kevesebbet. Tűzifaellátásuk mennyisé­gileg és minőségileg is meg­felelő. Gyulán hiába kerestem a két tüzéptelepet — a vonal másik végén —, nem volt aki felemelje a telefonkagy-' lót. Mezőbcrényben Forró An- talné elmondta, hogy kétfé­le kazánszénnel, jugoszláv dióval, várpalotai brikettel ki tudják elégíteni az igé­nyeket. Hiánycikk viszont a lengyel borsó és a tatai bri­kett. Körlevélben értesítet­ték, hogy az elmaradt szál­lítást hamarosan pótolják. Tűzifából a készlet Mezőbe- rényben is me|felelő. Gyomaendrőd. A vonal másik végén Papp László. Folyamatosan érkeznek a brikett különöző fajtái. A tatai brikett és a borsodi szenek hiánycikklistán van­nak. Értesítették körlevélben a telepvezetőt, hogy a bor­sodi bányák kimerülőfélben vannak, kevesebb szenet hoz­nak a felszínre az igényelt- nél, de ezt igyekeznek más­fajta szénnel pótolni. A be- renteire várók tehát más szénfajtából válasszanak. A tűzifa folyamatosan ér­kezik, a keresletnek megfe­lelő mennyiségben. Békéscsaba, Berényi úti tüzéptelep. Informátorom Gyeraj Mihály. Itt kétféle borsodi szenet kínálnak. Van tatai brikett is. Kapható NSZK kőszén és mosott barnaszén. A tűzifa­ellátásuk viszont — elmon­dása szerint — lehetne fo­lyamatosabb is. Battonya, Jámbor János telepvezető-helyettes: Tűzifából kevesebb van az igényeltnél. Hiánycikk a be- rentei darabos és a tatai brikett. Van viszont elegen­dő lengyel kazánszén, beren- tei aknaszén, és mecseki bri­kett. Szeghalomból Bodóczki Erzsébet arról tájékoztat, hogy kétféle import ka/án- szén és ugyanennyi koksz kapható. Van négyfajta bri­kettjük is. Hiánycikk a tatai brikett és a borsodi szén. Tűzifából minden mennyi­ségben és jó minőségben állnak a vásárlók rendelke­zésére. B. V. fl Minisztertanács megtárgyalta Mérleg a kastélyprogramról összességében kedvező változást hozott a veszélyez­tetett műemléki kastélyok és középületek megmentésére központi támogatással indí­tott program. Az elmúlt öt év mérlegéről készített je­lentést megtárgyalta és elfo­gadta a kormány gazdasági bizottsága, a munkák továb. bi támogatásáról hozott gb- határozatot pedig csütörtöki ülésén megerősítette a Mi­nisztertanács. A programkezdetkor a vé­dett kastélyállomány 29 szá­zaléka a pusztulás szélén állt, mert kezelőik elhanya­golták és műemléki érté­kükhöz méltatlan célokra — egyebek között irodai, gaz­dasági és tárolási feladatok­ra — használták az épüle­teket. Pusztulás fenyegette a védett épületeknek azt a to­vábbi 7 százalékát is, amely gazdátlanul, üresen gilt- A legpürgősebb állagvédelmi és szerkezetfelújítási munkák­ra, valamint a legfontosabb helyreállításokra nyújtott központi támogatás ösztö­nözte a megyei és helyi erők összefogását, erőforrásaik felhasználását e műemlékek védelmére. Az Országos Mű­emléki Felügyelőség ebben az időszakban központi for­rásból 190 millió forinttal támogatta ezeket a munká­latokat, amelyek az épületek jóval szélesebb körére ter­jedtek ki a korábban számí­tottnál. így a program indí­tásakor előirányzott 72 mű­emlék kastély és középület helyett 117 épület megmen­tését segítették elő. A meg­felelő célú hasznosításhoz és a teljes helyreállításhoz az Állami Fejlesztési Bank is teljesen vagy részben vissza nem térítendő támogatást nyújtott pályázattal. A múlt év végéig 21 védett kastély és középület rekonstrukciójára A Hódmezővásárhelyi Alu­míniumszerkezetek Gyára szál­lítja a szovjetunióbeli Tengiz környéki köolajfeltárásnál és -termelésnél közreműködő ma­gyar dolgozók munkásszállóinak könnyűszerkezetes elemeit. Egy- egy épület 200 embernek szolgál otthonul. kötött szerződést a helyre- állítást és hasznosítást vál­laló partnerekkel, akik így 77 millió forint támogatás­hoz jutottak. A Belkereske­delmi Minisztérium pedig az idegenforgalmi alapból — ugyancsak pályázat útján — csaknem 20 millió forint vissza nem térítendő jutta­tást és 50 millió forint álla­mi kölcsönt nyújtott 12 mű­emlék helyreállításához és idegenforgalmi hasznosításá­hoz. A központi támogatás ré­vén sok vállalat, intézmény, sőt magánvállalkozó is be­kapcsolódott e védett épüle­tek helyreállításába és hasznosításába. A nagy be­fektetés és a munka igé­nyessége miatt a magánsze­mélyek és a gazdasági kö­zösségek körében kezdetben megnyilvánult rendkívül nagy érdeklődés azonban megcsappant, s eddig mind­össze nyolc vállalkozó kez­dett hozzá valamelyik védett épület felújításához, örven­detes viszont, hogy újabban külföldiek is érdeklődnek védett épületeink iránt. Így az idén a Vas Megyei Ven­déglátóipari Vállalat és nor­vég partnere vegyes vállala­tot hozott létre, amely há­rom épületet hoz rendbe, és szállodaként, étteremként hasznosítja azokat. A program alapján a múlt év végéig 14 épületet állítot­tak helyre, s az idén továb­bi kilenc műemlék teljes fel­újításával számolnak. A felmérések szerint a kastélyprogramba bevont csaknem 120 épületből mint­egy 40-40 szolgál majd kul­turális, illetve idegenforgal­mi, 18 oktatási célokat, a többinél pedig az állagmeg­óvást követően döntik el a hasznosítás módját. Ezeknek Az idén májusban kezdődött szállítások a szoros határidőre vállalt ütemben folynak. Eddig már 12 épület szerkezeti elemeit indítottak útjára. Az előre­gyártott panelek jól csomagol­hatok, így a szállításuk a nagy távolság ellenére is viszonylag olcsó. A csomagolt elemekkel a patinás épületeknek a helyreállítása. többéves fel­adat, mert a munkák nagy szakértelmet, rendkívüli gondosságot igényelnek, s gyakran a helyreállítási ter­vet is meg kell változtatni a feltárás közben felfedezett jelentős építészettörténeti, művészettörténeti leletek megmentése és bemutatása érdekében. Az eddig átadott épületek közül kulturális központként hasznosítják a solti Vécsey-kastélyt, a nagycenki Széchenyi-kas- télyt és a bajai zsinagógát; idegenforgalmi központot rendeztek be a gálosfai Fes- tetich-kastélyban; oktatási központot a dabasi Halász Móric-kúriában, a seregélye­st Zichy-kastélyban, a vas- egerszegi Markusovszky-kas- télyban, ez utóbbit egyúttal vállalati üdülőként is hasz­nosítják. Panzióként szolgál például Váchartyánban a Rudnay; Sitkén a Nagy Pál- kastély. Bük községben a Nagy Pál-kúria. Az idén be­fejeződő munkák között sze­repel a szentgotthárdi Mag­tár templom, az egri Kis- préposti palota, a vasszécsé- nyi Ó-Ebergényi kastély és a Pácini-kastély. A kastélyprogram folytató­dik, s a munkák végrehajtá­sának fontos szakasza a VII. ötéves tervidőszak, amelyben az eddig megkezdett állag­megóvási munkák nagy ré­sze befejeződhet. Ennek ér­dekében döntött úgy a Gaz­dasági Bizottság, hogy a tervidőszak hátralévő szaka­szában az eddigi évi 50-ről 60 millió forintra növeli a veszélyeztetett kastélyok és középületek legsürgősebb fel­újítási munkáihoz nyújtott állami támogatást. ugyanis optimálisan lehet kihasz­nálni a vasúti vagonok befoga­dóképességét. összesen csaknem négyezer embernek szerelnek össze ké­nyelmes munkásszállókat hód­mezővásárhelyi elemekből. Az ásványgyapottal hősz.igetelt tér­elválasztó elemek, valamint a klímaberendezések a legnagyobb hidegben, vagy éppen főrróság- ban egyaránt kellemes belső hő­mérsékletet tartanak. niuminiumházak a Szovjetunióba . Pásztor Béla] Visszaút nem volt A családtagok mellett ismerősök, barátok, kol­légák százai kísérték tegnap utolsó útjára Bé­késcsabán, a Vasúti temetőben Pásztor Bélát, a Magyar Ellenállók és Antifasiszták Országos Bi­zottságának tagját, lapunk nyugdíjasán is aktív munkatársát. Nem érhette már meg kiadás előtt álló könyvének megjelenését, amelyből rá em­lékezve közlünk egy részletei. Vitéz Makláry Árpád ezredes eredeti meve Manksch Ár­pád volt. Igazi bánáti sváb, aki magyarosította nevét, de et­től még németérzelmű maradt. Különösen akkor szállta meg az ördög, amikor a fasiszta német hadsereg sikereket ért el a frontokon és sorra-rendre szállta meg Európa országait. Sokan egyetértettek vele. Szekszárdon a tisztikar nagyobb része német származású volt, a katonák pedig főleg a kör­nyékbeli sváb községekből kerültek ide. Makláry sehol sem szégyellte kifejezésre juttatni a fasisz­ta Németország iránti rokonszenvét. A tiszti gyűléseken sem. Amikor egy ilyen alkalommal a németek dicsőítésébe kez­dett, nem bírtam megállni, hogy oda ne szóljak: — Nem vagyunk labancok. Makláryt egy pillanatra megdöbbentette ez a megjegyzés, majd durván kioktatott a hazafiságra. Folytatásként ezred- kihallgatásra rendelt. Akkor fenyített meg először. Nem azért, amit mondtam, hanem a fegyelmezetlenségem és tisz­teletlenségem miatt. Ezután a tiszti gyűlésen már én voltam a célpont. Ilyen­fajta megjegyzéseket tett: — A németek a mi barátaink, akár tetszik valakinek, akár nem. A sváb származású tisztek elhatárolták magukat tőlem. Kerültek, mint valami leprást. Én is őket. Csak néhány ba­rátom maradt: Földváry István, majd Sólyom László és Lu- záry György hadnagy. Kockáztatni azonban ők sem mertek. Pedig a későbbi tiszti gyűléseken is elhangzottak az egész magyar népet lesajnáló, a fasizmust dicsőítő megjegyzések. Ismét önérzeteskedtem, pmi persze újabb fenyítésekkel járt. A környező sváb községekben elkezdődött a Volksbund szerveződése. Kakasdon, Cikon, Véménden, más helyeken annyira elfajult a helyzet, hogy gyakorlatok alkalmával még vizet sem adtak azoknak a katonáknak, akik magyarul be­széltek. Jó alkalom volt számomra, hogy a magukat ma­gyarnak valló sváb katonák útján értessem meg a volksbun- distákkal, hogy mi a tisztesség, amiből olykor verekedés tá­madt. A híre ennek is hamarosan eljutott sokfelé. Kaptam a volksbundistáktól az üzenetet, hogy ne merjek még egyszer a községükbe menni, mert leszámolnak velem. Ezért sem ma­radtam adós. Megtiltottam a katonáknak, hogy németül be­széljenek. Azt is, hogy Hitler nevét kiejtsék a szájukon, A hangadóktól és azoktól, akik a parancsomat nem teljesítet­ték. minden kedvezményt megvontam. Akkoriban csak néhány embert ismertem Szekszárdon, akiknek a fasizmusellenességükhöz nem fért kétség. Ők kap­csolatban álltak egymással. Szellemi irányítójuk Géczy Iván alezredes volt, a kör pedig néhány tanárból, orvosból, tiszt­viselőből tevődött össze. Géczy Iván felesége is kitűnő eredménnyel végezte el az orvosi egyetemet. Ám zsidó származású volt, emiatt állást nem kapott, a férjét pedig alezredes létére megalázóan ala­csony beosztásba helyezték. A férfi nem alázkodott meg. El sem vált a feleségétől, mint ahogy azt sokan tanácsolták neki. A tisztikarban egyet­len barátjának tartott, én pedig igen nagyra becsültem őt. Sokszor találkoztunk, meghánytuk-vetettük a dolgokat. Oly­kor otthon is felkerestem és együtt hallgattuk a rádióban Londont és Moszkvát. Tájékoztattuk egymást a laktanyában történtekről. Óvott azoktól a túlzásoktól, amelyeket német- ellenes felháborodásomban nemegyszer elkövettem. A hadsereg életében 1940-ben történt az első nagyobb ese­mény: az erdélyi bevonulás. Előtte az ezredet a Nyírségbe irányították. A századom Pócspatriba került. Egy nap jajveszékelésre lettem figyelmes. Megtudtam, hogy a sintérek házról házra járva szedik össze a kutyákat. Agyon is verik mindjárt, a tetemüket pedig bedobálják egy hátul nyitható zárt kocsiba. Kíméletlenül dolgoztak. Rúdra szerelt dróthurokkal elkap­ták a szerencsétlen állatokat és baltával addig verték, amíg mozogtak. Szétroncsolták a fejüket, a testüket, a tetemüket pedig az utcára vonszolták. A férfiak szitkozódtak, az asszo­nyok és a gyerekek sírtak. Nem volt irgalom. A sintérek nagy buzgalommal tettek eleget hivatali kötelességüknek egészen addig, amíg közbe nem léptem. — Elég volt! — mordultam rájuk és figyelmeztettem őket: — Ha még egy kutyához hozzá mernek nyúlni, maguk ke­rülnek a kocsiba. — A jegyző úr utasítása, kérem — szabadkoztak. — Nem érdekel — válaszoltam. Ám ők úgy tettek, mintha nem hallották volna. Elindultak a következő házhoz. Már be is léptek a kapun, amikor in­tettem a körülöttem álló katonáknak. Nekik sem kellett több. Megragadták a két sintért és betuszkolták őket a zárt ko­csiba, a véres kutyatetemek közé. Aztán ketten felkapasz­kodtak a bakra és ostorral a lovak közé csaptak. Derültek az emberek, akikkel a katonák nagyon együtt- éreztek. Én pedig bementem a jegyzőhöz és alaposan meg­mondtam neki a véleményem. Ő elrohant örley Zoltán őr­nagyhoz, a zászlóaljparancsnokhoz, aki menten hivatott. < Indulatosan förmedt rám: — ön semmibe veszi a rendeleteket és fellázítja a parasz­tokat. Milyen jogon mer ilyet tenni? t Meglepett a dolog, örley Zoltán soha nem magázott. Álltam és figyeltem őt. Vajon mi baja lehet velem? — Meg fogom fenyíteni. Végeztem! — tört ki belőle egy kis hallgatás után, mire én tisztelegtem, hátra arcot csinál­tam és kimentem az irodának berendezett szobából. Bosszankodtam, hogy a kutyák, a sintérek és a jegyző mi­att ennyire kikelt magából. A századkörletbe érve folytattam napi teendőmet, de alig fél óra múlva kerékpáros hírvivő érkezett, aki jelentette, hogy örley Zoltán hivat. Hamarosan megérkeztem a zászlóalj-parancsnokságra. Be­léptem örley Zoltán szobájába. Ö sem sokat teketóriázott. Az asztalról felkapott egy újságot és az orrom elé tartotta. . — Olvassa! — ordította az egyik cikkre mutatva. Kerekre tágult szemmel bámultam. Mi lehet ebben ilyen nagy szenzáció? Hamarosan megtudtam. Bosch és Mühl országgyűlési kép­viselő interpellált, hogy egyes fiatal tisztek németellenes magatartást tanúsítanak anélkül, hogy felelősségre vonnák őket. Néhányat név szerint is megnevezett a Pesti Hírlapnak az a száma. Az egyik Pásztor Béla hadrutfjy volt, aki Hitlert a katonák előtt nyomdafestéket nem tűrő jelzővel illetett. Kezdtem megérteni, hogy már az előbb miért megázott örley Zoltán. No, nem a jegyző, hanem az a cikk idegesí­tette, ami már biztosan az asztalán volt. A németgyűlöletben cinkosom volt, bár ezt nyíltan soha nem árulta el. Annál in- kább'egy bólintásban vagy mosolyban. Néha egyetértő meg­jegyzést is tett és határozottan éreztem, hogy kedvel. Most megijedt. Néztem a betűket, néztem örley Zoltánt, aztán egy idő után megszólaltam: — Hazaárulást nem követtem el, az eskümet ■ szeg­tem meg. Mi bűn van abban, ha egy németről kn £<ridom a magam véleményét? örley Zoltán közben kissé lehiggadt. Talán gondolkodóba ejtette, amit mondtam, mert barátságosabbá vált. — Légy óvatosabb! Nem lehet fejjel a falnak- menni. En­gem is kellemetlen helyzetbe sodorsz, ha folytatod. Mit válaszolhattam volna? Inkább az járt az eszemben, hogy vajon ki jelentett fel engem. Hát már odáig süllyed­tünk, hogy a németek besúgókat tarthatnak a magyar had­seregben? Csak úgy forrt bennem az indulat.

Next

/
Oldalképek
Tartalom