Békés Megyei Népújság, 1986. szeptember (41. évfolyam, 205-230. szám)
1986-09-01 / 205. szám
1986, szeptember 1., hétfő o Finisben a tanszervásár lutalomhirándnlás Gondterhelt arcú anyuka távozik a papírbolt pénztárától, kezében telepakolt kosárral. Szóba elegyedem vele, s megtudom, hogy két általános iskolás gyerekének tanszereit vásárolta meg, nem kis összegért. Bár jó pár dolog megmaradt tavalyról, mégis sok minden szerepel a cetlin, amiről beszélgetőpartnerem „puskázik”. Kérésemre elmondja, hogy idén viszonylag zökkenőmentesen ment a bevásárlás, minden szükséges holmit megkapott, csak a csomagolópapírok minőségével elégedetlen. Mióta eltűnt a boltokból az „iskolakék” borító, csak rossz minőségű, sokszor ízléstelen színű és mintájú változatok kaphatók. Ugyanez a helyzet a tolltartókkal; némelyik, amellett, hogy iszonyúan drága, még a gyerekek kialakulóban levő szépérzékét is rombolja. Békéscsabán, a Szabadság téri Univerzál papírbolt vezetőhelyettesét, Hur- gulyné Kiss Mariannát kérdeztem az idei tanszervásárról. — Elmondhatom, hogy az első nagy „rohamon” már túl vagyunk, hiszen a diákok, és persze a szülők többsége már beszerezte a tanszereket. Idén talán előrelátóbbak voltak a vásárlók, mert már június 25-től, a tanszervásár kezdetétől folyamatosan jöttek. Egynapi forgalmunk 300 ezer forint körül volt, ez az elmúlt évekhez képest igen jónak mondható. Igyekeztünk úgy rendelni az árut az ÁPISZ- tól, a Piért-től, és néhány gmk-tól, hogy minél színesebb legyen a választék mind árban, mind pedig minőségben. Hiánycikkek alig voltak, amit mégis megemlítenék, az az egyenes vonalzó, a körző és a gyurmatábla. Iskolatáskánk sokféle minőségben van, áruk 400—500 forint körüli. A csomagolópapírok közül leginkább a színes tónus- csomagolókat, és ezek mintás változatait ajánlhatom. A szebb, betűmintás sajnos, már elfogyott, de remélhetőleg még ebből is fogunk kapni. jött egy usztasa és bejelentette, hogy a gépkocsi útra készen áll. Erre Tomljeno- vic erőszakkal a kocsiba tuszkolta Dragicát. — Könyörgésemre, hogy semmi holmi nincs nálam, Tomlje- novic „nagy kegyesen” megengedte, hogy elbúcsúzzam a szüleimtől és hogy a legszükségesebb ruhadarabokat magamhoz cegyem. Az apám nem volt otthon, hanem csak a mostohaanyám és a nestini nagynéném, akinek a „tisztogatáskor” megölték a férjét. Mindhárman sírtunk, hogy Tomljenovic magával hurcol.” Ezután Ilok felé haladva Nestinben is megálltak, és majdnem minden házból néhány ruhát elvigyen, mert Bánostoron csupán egy kabát volt nála. Dragica vallomása így hangzott: „Akkor még nem tudtam, hogy Tomljenovic Nestinben is tömegmészárlást követett el, és majdnem minden házban meggyilkolt valakit. Ilokról Vukovár felé vezetett az utunk, ahol Tomljenovic kérésemre egy ismerős családnál hagyott, akik gyakran jártak hozzám Bánostorra. Ezután még két alkalommal látogatott meg Tomljenovic, akivel mindig csak a háziak jelenlétében beszélgettem. Tomljenovic panaszkodott, hogy nagyon el van foglalva. Utoljára 1943 novemberében hallatott magáról, és egy katonájától hallottam, hogy máshová vezényelték, majd azt, hogy meghalt. Haza nem mentem, mert nagy- nénémtől hallottam, hogy otthon a közhangulat elle— Sok gondot okozott az elmúlt években a nejlonborítók válogatása, gyakran nem találták vásárlóink a megfelelő méretet. Jelenleg az általános iskolások részére osztályonkénti csomagokban áruljuk ezeket a könyvborítókat. Tanszercsomagokat is összeállítunk, s a boltban kihelyezett táblákról ellenőrizheti a vevő, hogy minden benne van-e a csomagban. Az időnkénti árkülönbségek abból adódnak, hogy bizonyos tételekből elfogy a hazai gyártású, s ehelyett drágább, külföldi kerül a zacskóba. A megyeszékhely után Mezőkovácsházán, a helyi papírboltban érdeklődtünk Farkas lmréné boltvezetőtől, hogyan zajlik itt a tanszervásár. — Most alig van valaki az üzletben, hiszen a legtöbben már túl vannak az iskolai előkészületeken, és a tanszereket már a táskákba tették. Persze, a tanévnyitó után, az első héten még várható egy utolsó csúcs- forgalom, ugyanis a tanárok ekkor közük a diákokkal, mire lesz szükség év közben. A táskakészletünk sajnos, teljesen kifogyott, de ezenkívül nem tudok hiánycikkeket mondani. A tavalyi tapasztalatok szerint úgy igyekeztem megrendelni az árut, hogy mindenből bőven legyen a raktárban. Ügy érzem, sikerült elérni azt, hogy a vevők idén tudjanak miből válogatni. nem fordult, mert hagytam, hogy Tomljenovic elhurcoljon, és mert vukovári ismerőseim is marasztaltak. Időközben megismertem férjemet, Anton Jakovcevicet. Megszerettük egymást, és összeköltöztünk. Ő hajós volt, és irtózott az usztasáktól. 1944- ben Eszékre helyezték át, s én vele mentem, és együtt is éltünk a felszabadulásig. Akkor őt a tengerészekhez osztották be, és 1945- ben leszerelt. Munka nélkül volt, és helyzetünk nem volt rózsás. Utóbb újból a hajóra került, és ezután 1947 elején házasságot kötöttünk. Az édesapámhoz nem mentünk el előbb, mert helyzetünk anyagilag nem volt megalapozott. Férjem rokonságát sem látogattuk meg előbb Solta szigetén, mert nem volt pénzünk erre az utazásra.” Dragica elmondta még, férje azért tartózkodott rövid ideig édesapjánál Bánostoron, mert másnap sürgősen hivatalos ügyben Belg- rádba kellett mennie. Dragica férje erélyesen tagadta, hogy bármilyen köze is lenne Tomljenovic usztasa tiszthez. Megerősítette, hogy hallott a Tomljenovic által elkövetett gyilkosságokról. Arra a kérdésre, hol tartózkodott 1943. október 15-én, amikor a Tomljenovic által elkövetett vérengzések történtek, azt válaszolta, hogy Vukováron volt, és hajójával éppen Bánostor felé haladt, hogy egy szerb asz- szonyt megmentsen. Magyarázatként előadta, hogy a megszállás idején alig tudott Medgyesegyházán speciális gondokkal kell megbirkózni a tanszervásár idején. Hogy mikkel, azt Márk Tünde eladó mondta el. — A papírüzlet jelenleg az áfész-áruház egyik részlegeként működik, azelőtt viszont saját helyiségünk volt. Az áruellátás átlagos, de fehér temperából, milliméterpapírból és nejlonborítóból nem kaptunk eleget. Nagy volt az érdeklődés mind a hagyományos, mind a diplomatatáskák iránt, jelenleg sajnos, egyik sem kapható. A hiányzó dolgokat már megrendeltük, várjuk a szállítmányt. * * * A három beszélgetés alapján az derül ki, hogy az idei tanszervásár sikeresen zajlik. Volt mindenből választék, és a már hagyományosnak mondható tülekedés is elmaradt.Teljesen azért még nincs vége a vásárnak, mert — mint azt évek óta tapasztaljuk — még hátra van az első tanítási nap, amikor a tanárok benyújtják különböző igényeiket. Visszatérve legelső beszélgetőpartneremhez, az anyuka miközben megtöltötte szatyrait a frissen vásárolt holmikkal, csöndben megjegyezte: „Csak azt nem értem, mitől tanszervásár a tanszervásár, amikor kedvezményesen csak a füzeteket vehettem meg?” Hát, nem tudom ... Gajdács Emese megélni, s hogy életét mentse. csempészéssel foglalkozott. Ebben az ismerős asz- szony, Ljubica Butrakovic vukovári trafikos volt a segítőtársa. Az asszony a sze- rémségi falvakban a földművesektől pálinkát vásárolt, s ezt hajójával Vuko- várra szállították, ahol az áru értékesítése után megosztották a hasznot. Az említett napon az asszonnyal hajójával Vukovárról Péter- váradra utaztak, s az asz- szony leszállt a hajóról Bánostoron, azzal, hogy két kisebb hordó pálinkát szerez, s hogy délután, amikor Péterváradról a hajó visszatér Vukovárra, ő (Jakov- cevic) megkéri a kapitányt, hogy a menetrendtől eltérően álljanak meg Bánostoron, hogy az asszonyt felvegye hajójára, és visszatérhessen vele Vukovárra. A hajó német kormányosa azonban megtagadta, hogy megálljának Bánostornál, noha a trafikosnő, a parton állva, megbeszélésük szerint integetett. Jakovcevic lelki- ismeret-furdalást érzett, mert- félt, Butrakovic Ljil- jana szerb létére nem fogja túlélni a razziát, s a hajón Vukovárról Bánostorra ment. Ott megtudta, hogy Ljubica egy pénzügyőrnél tartózkodik. Nagy örömére épen és egészségesen találta, és vele együtt visszatért Vukovárra. Sajnos, a háború fergetegében eltávolodtak egymástól, és ma nem tudják, a mentőtanú, valamint az említett pénzügyőr hol tartózkodnak. (Folytatjuk) A Békés Megyei Tanács cigányügyi koordinációs bizottsága ezen a nyáron is több tábort szervezett általános iskolás korú gyerekek részére. Most — éppen egy hete — azok a diákok, akik ezekben a táborokban kitűntek magatartásukkal, közösségi munkájukkal, háromnapos jutalomkirándulásra indulhattak. * * * Az indulás időpontja: hétfő, 3/4 6. Sokan álldogálnak már a megyei tanács bejáratánál, az úttörő- és ifjúsági ház busza is itt van, ezzel megyünk. Czipa Györgfy — akiről az út végére kiderült, biztos kezű vezető — az utolsó ellenőrzéseket végzi a buszon. Időben nem tudunk indulni, hiszen összesen tizenkét településről várjuk a kirándulókat. Hat óra után nem sokkal kezdjük meg utunkat, elbúcsúzva a szülőktől. Az idő rendkívül „bánatos”, az éjjel szinte végig zuhogott, s most is csepereg az eső. A korai felkeléstől sokan azonnal elalszanak, de sokáig nem pihenhetnek: Szarvas előtt kénytelenek vagyunk megállni. Egy pótkocsis teherautó és egy kamion karamboljának lehetünk tanúi. A pótkocsi felborulva eltorlaszolja az utat, dinnyerakománya a földön, a kamion félig az árokban... Nemrég történhetett a baleset, a rendőrség még nem helyszínel. Reménytelennek tűnik ezen az úton a továbbhaladásunk, ezért kerülőutat választunk, mert Szarvason is vannak még felszállók. Ha késve is, de odaérünk. Megvártak bennünket, most már teljes a csapat. S elhagyva a megyét, Józsi bácsi (Hevesi József, a kirándulás vezetője) bemutatja a kísérő felnőtteket, pedagógusokat, s ismerteti a „játékszabályokat”. Megalakul a négy őrs is, akiknek ettől fogva együtt kell lenniük, vigyázniuk egymásra. Mire Budapestre érünk, az idő is kitisztul, ragyog a nap, s mintha megrendeltük volna, így volt ez mind a további három napon is. A Gellért-hegyre megyünk fel először, s két pajtás virágot helyez a Felszabadulási emlékmű talapzatára, miután a hegyről nyíló látványban gyönyörködtünk. Ebéd után, amire mindenki fente a fogát, az állatkertbe megyünk. Természetesen lehetetlen bejárni az egészet, időnk rövid, s még hátra van egy pesti program, a vidámpark. Ez persze, még vonzóbb a gyerekek számára, s el is szabadul a „pokol”. Mindenki mindent ki akar próbálni. Fogynak a forintok... De indulnunk kell tovább, hogy időben érjünk szálláshelyünkre. Estefele érünk Komáromba, ahol egy kollégiumban rendezkedünk be, s gyors vacsora után: fekvés, mert reggel korán kell kelni. * * * Kedden reggel, ha nem is frissen, de hamar ébredünk, sok látnivaló vár bennünket ezen a napon. A Dunán — a határon — gyorsan átjutunk, s máris Szlovákiában, a bal parti Komáromban vagyunk, összesen fél óránk van a városban, Jókai Mór írónk — aki itt született — szobrát nézzük csak meg, virágcsokorral tisztelegve emlékének. Néhány perc azért még marad, s a legélelmesebbek találnak módot arra is, hogy egy-két koronától megszabaduljanak. .. Azután irány: Pozsony, Szlovákia fővárosa. Duna- szerdahelyen állunk még meg út közben, egy fagylaltra, hot-dog-ra (3,50 korona csak itt!). Pozsonyban a várat — mely a magyar egyetemes történelem sok jeles eseményének volt helyszíne — keressük fel először. A kilátás csodálatos innen, különösen az óváros lenyűgöző. Majd a Slavin hegyre megyünk fel, ahol a szlovák nemzeti felkelés emlékére készült monumentális emlékmű nyűgözi le a csoport tagjait. Itt történik az első baj is, Hajdú Ilonának elszakad a hungaroringes papucsa. Keservesen sír egy darabig — ajándékba kapta a lábbelit —, de a buszban megvigasztalódik, s a papucs is újra „működőképes” lesz, értő kezek összedrótozzák. Dévény — a történelmi Magyarország legnyugatibb települése — felé tartunk. A dévényi várrom lábánál lévő vendéglő asztalainál esszük meg a hazulról hozott ebédet, majd „bevesszük” a várat. Itt találkozik a Duna a Morva folyóval, felülről egyszerűen marasztaló a látvány. A vár lábánál azután a csoport előtt Hajdú Ilona elszavalja Ady Endre Góg és Magóg fia vagyok én című versét. Látvány ide, látvány oda, a gyerekek már türelmetlenek egy kicsit, vásárolni is szeretnének valamit közvetlen hozzátartozóiknak. Újra Pozsonyban vagyunk, s megrohamozzuk a Prior áruházát. Azt nem mondhatni, hogy kő kövön nem marad. de az bizonyos: kevés korona csörög a vásárlás végén a gyerekek kezében. (Zárójelben hozzátehetem azt, jól vásároltak, legtöbben gondoltak már a kezdődő . új tanévre is.) Pozsonyban sem lehetünk sokáig, hiszen hogy pihenni is tudunk, időben vissza kell indulnunk. Ugyanott szál- lunk meg, mint előző este, óriási adag vacsora elfogyasztása után... * * * A harmadik napon már kicsit később kelhetünk. Ez a nap is sok érdekes látnivalót tartogat számunkra. Először Esztergomot, az ottani várat, székesegyházat csodáljuk meg. Indulnánk tovább, de hiányzik Gurbai Gyuszi. Pont ő, aki szinte hozzáragadt a tanár nénihez eddig, mert attól félt, hogy elveszik. Nagy baj azért nincs, gyorsan megtaláljuk, így már mehetünk Viseg- rádra. Mátyás király vára még romjaiban is különös érzelmeket kelt a gyerekekben, s bennünk, s a panoráma is csodálatos innen. Éppen csak a darazsakkal nem vagyunk kibékülve, „akik” csapatostól keringenek köriMöttünk. . A pozsonyi vár A szerző felvételei Mint minden jónak, ennek a kirándulásnak is vége volt egyszer. Még láthattuk a Ferihegy—2 repülőtér épületeit, egy-két gép fel- és leszállását is, azután hazafelé vettük az irányt. Zengett az ének a buszon, s Éva néni (Szabó Éva) ujjai a gitárhúroktól a harmadik napon már igencsak „rojtosak” voltak. Bármennyire fáradtak is voltunk, Józsi bácsi nem hagyta a gyerekeket, hazafele szellemi totói költhettek ki, az elmúlt három nap élményeire alapozva. A legtöbb találatot Hrahovszki András érte el, tizenhárma- sa lett, míg 12-est Czesznak Zsuzsi ér‘ . . Jutalmuk csokoládé volt. S hogy milyen volt a kirándulás? Erről talán Gáspár Ildikó véleménye a legérdekesebb, aki még nem volt külföldön, s a szüleitől is csak másodszor volt hosz- szabb időre távol: — Először úgy gondoltam, jobb lett volna otthon maradnom. Azután egy kicsit megváltozott a véleményem. Az igaz, szokatlan volt számomra mindez, örülök, hogy itt lehettem, sok barátnőt szereztem, akikkel levelezni is fogok majd. Pénzes Ferenc Egy nyugodt pillanat a mezokovacsházi papírboltban Fotó: Szőke Margit Hajdú Ilona Ady versét szavalja a dévényi vár alatt
