Békés Megyei Népújság, 1986. szeptember (41. évfolyam, 205-230. szám)

1986-09-30 / 230. szám

1986. szeptember 30., kedd

Őszi filmsorozatok a nagyközségekben

A megyénk nagyobb városaiban meghirdetett klubmo- zisorozatokon kívül a Békés Megyei Moziüzemi Vállalat gondolt a kisebb lélekszámú településeken élő filmbarátokra is. Három, nem egy igazi filmínyencséget tartogató sorozatra is várja a kis-: városok, a nagyközségek közönségét.

„Félelem és fantasztikum a filmvásznon" — ez a címe az október 16-án Füzesgyarmaton. 19-én Medgvesegyhá- zán. 22-én Békésen, 23-án pedig Gyomán induló, tizenkét alkotást tartalmazó sorozatnak. Többek között Fritz Lang 1926-ban forgatott Metropolis című német. Victor Fleming 1941-es Ördög az emberben című amerikai. H—G. Clouzot 1951-ben készült A félelem bére című francia—olasz (Yves Montand emlékezetes alakításával). R. Polanski Iszonyat című 1965-ös angol filmjét is vetítik.

A szarvasi nézők október 30-án. a mezőberényiek pedig november 3-án láthatják először a „Szerelem és erotika a filmvásznon" című. szintén egv tucat filmből álló

sorozat első vetítését. Néhány cím a vonzó filmeket tartalmazó listáról: Gerard

Philipe és Gina Lollobrigida főszereplésével g Királylány a feleségem című 1951-es francia, az ugyancsak ilyen nemzetiségű Bársonyos bőr című 1964-ben készített, Francois Truffaut rendezte alkotás, Claude Autant-Lara rendezésében az 1947-es A test ördöge című francia film, vagy a felejthetetlen

Kék angyal 1930-ból Marlene Dietrich-hel a főszerepben, vagy az 1970-ben forgatott amerikai Arthur Hil- ler-film, a Love story Ryan O'Neil és Ali McGraw főszereplésével.

Hat alkotást tartalmaz a Kétegyházán október 3-án induló, majd a battonyai, a mezőberényi, a vésztői, a csorvási és a gyomaendrődi mozikban folytatódó Kortársaink a filmművészetben című sorozat. Igen érdekesnek ígérkeznek a filmek, így a Tasio című színes spanyol, az Egy tanév Hakkariban című színes török és az Utazás Kithirára című színes görög alkotások.

<N. L.)

Jelenet a Tasio című új színes spanyol filmből

(Mokép — MTI-fotó)

fl mezőkovácsházi gimnázium

első évfolyamának harmincéves találkozója

Enyhe ősz dereng a tájon. A betakarításon szorgoskodó emberekre aranyló levelekkel bólogatnak a környező fák. Némelyiknek már ritkul is koronája. A természet metamorfózisa szoros fegyelemmel követi öntörvényét.

Az őszt idézi az a harmincéves találkozó is, amelyet a mezőkovácsházi Hunyadi János Általános Gimnázium kezdő évfolyama tar-1 tott ez év szeptember végén. Olyan jó ötvenesek gyűltek össze, hogy emlékezzenek a kezdet kezdetéről, a boldog diákkorról — és természetesen maguk és egymás életéről.

Ez a generáció 1952-ben kezdte el a gimnáziumi tanulmányait. Ekkoriban kezdeményezték a középiskolák széles körű elterjesztését a községekben — a gimnázium általános elvégzésének — művelődéspolitikai koncepciója értelmében. Csak később derült ki, hogy mindehhez megfelelő személyi és tárgyi feltételek is szükségeltetnek.

Ékesen bizonyítják ezt a mezökovácsházi gimnázium alapításának körülményei. A negyedíves igazgatói kinevezésen kívül nem volt tanár, tanuló, de még tanterem és iroda sem. Pedig már augusztus elején jártunk. Szeptemberben egy általános iskolai tanteremben mégis megkezdődtek ennek az osztálynak gimnáziumi tanulmányai. A 37 diák jó harmada helybeli, a többi a környező 4-5 községből verbuválódott. Falujáró iskoláztatási munkánk során nehéz volt meggyőzni a szülőket arról, hogy „ez is rendes gimnázium lesz"; itt is ugyanazt tanulják majd. s érettségi bizonyítványt szerezhetnek. mint a régi, nagyobb középiskolákban — csak hát sokkal nehezebb körülmények között.

A második tanévben egy perifériális általános Iskolai épületet kapott az intézmény. Ebben már szertári felszereléseket is lehetett gyűjteni, tárolni. Az a lelkes kis kezdő tanári csapat (öt-hat fő) munkaigényes törekvéssel küzdötte le — az első tanévekben szinte lehetetlennek látszó — nehézségeket. Azt a pedagógusgenerációt azonban kemény fából faragták! Órák után. ha kellett cipe- kedtünk a tanulókkal együtt, rendezgettük a mi kis iskolánkat. munkahelyünket. A

második évtől már a levelező oktatást is elkezdtük.

Legtöbb áldozatot azonban mégis a bejáró tanulók vállalták. Nekik naponta kétszer kellett megjárni a több mint két kilométerre lévő állomásig az utat — fegyelmezetten, dacolva az időjárás viszontagságaival. Kik voltak ezek a gyerekek? Amint a találkozó egyik jogásznőrésztvevője mondotta (aki szintén bejáró volt); mind szegény munkás-paraszt szülők (egy-két értelmiségi, pedagógus) gyermeke.

S mi lett a kovácsházi gimnázium hőskorának tanulóiból? Rendes, becsületes emberekké váltak. Olyan dolgozókká, akik a társadalmi munkahierarchia sokszínű és rangú lépcsőzetén helyezkedtek el. A maguk választotta helyen többnyire megelégedéssel élnek, dolgoznak. A pedagógus, a postatiszt. a vezető mezőgazdász, a jogász, az orvos, a pénz- ügyőrtiszt. a kutatóintézeti dolgozó, a főiskolai oktató, a lelkészi pályához közelálló, mind-mind szinte hálás a sorsnak — meg a mezőkovácsházi gimnáziumnak —. hogy életük, pályájuk az itt kapott kezdő műveltségi sebességgel vezetett a jelenbe. Még a Kanadába férjhez ment magyarbánhegyesi származású leány is ezt fejezte ki, meghatóan ragaszkodó hangú levelében. (Jelezve, hogy ott született két kisgyermekét jól megtanította magyarul beszélni.) Ebből az osztályból több mint tíznek van doktori címe. vagy ehhez kötődő foglalkozása.

Elbeszéléseikben a leggyakrabban visszacsengő motívum: „Szeretem a munkámat, munkahelyemet”, „szeretek dolgozni”, „jól érzem magam”, „boldog vagyok”. A férjezett nők különösen jó házasságukra, gyerekeikre büszkék. Néhány kivételtől eltekintve: ez az általános

kép. Felelős, -magas beosztású és a ranglépcsőn lejjebb dolgozók általában jó hangulatban beszélnek helyzetükről. Többen — a felsőfokú szakmai végzettség mellett — pártiskolát is végeztek, és pártoktatást vezetnek. Persze az egyéb társadalmi munkáról is szóltak. Tréfásan még arról is, (az esti fehér asztalos beszélgetés közben), amit gimnazista korukban a környező „virágzó mezőgazdaság" megmentésére végeztünk.

(T. i. a térdig érő gyomokat — a „támasztónövényt” — kézzel húzogattuk ki a kukorica közül, amely azután vékony gyertyaszál módjára lekókadt, elpusztult...).

Ez az osztály — a kovácsházi gimnázium legelső évfolyam — 1956-ban érettségizett. Már ekkor sokan továbbtanultak. Mint megtudtuk, volt olyan is, aki négyszer is kísérletezett a felvétellel, amíg sikerült neki. De nem adta fel, mert kitartásra, munkára, tisztes emberségre nevelte őket a gimnázium akkor még fiatal tanári testületé. Ma már az egykori kollégák is (enyhén szólva) túl vannak életük delén ... Hiszen az akkoriak közül majdnem mindenki nyugdíjas már.

Ki gondolta volna a 34 évvel ezelőtti szeptemberben, amikor az első tanulók bátortalanul beléptek a gimnáziumnak nevezett tanterembe, hogy ezzel az intézményszervező vállalkozással Mezőkovácsháza jövőjére milyen fundamentálisan hatunk? Hiszen azóta város lett ez a település (!) —

még a közelmúltban is járási székhely. (A költői gondolat így üdvözli új minőségében: „Élj, virulj te ifjú város Dolgos, művelt jó polgárok S kulturált jövő varázsa: Legyen Mezőkovácsháza!”)

Bizonyos, hogy azóta sokat fejlődött a gimnázium. Felelősségteljes, színvonalas oktató-nevelő munkát végző tanárai és vezetői — folytatva az elődök munkáját —, jelentősen hozzájárultak Mezőkovácsháza kulturális életének fejlődéséhez, a szocialista művelődéspolitika gyakorlati megvalósulásához.

Az egész jubiláló évfolyam — s volt tanáraik — elismerően mondottak köszönetét — az egykori első évfolyam tanulójának — dr. Cs. Tóth Zoltán kevermesi körzeti főorvosnak, aki tiszteletreméltó önzetlenséggel és kitartó fáradozással szervezte a találkozót.

Annyit még hozzátehetünk az eszmefuttatáshoz, hogy az évtizedekkel ezelőtt létrehozott sok-sok kisgimná- zium közül kevés váltotta be a hozzáfűzött reményeket. Többnyire megszűntek. A mezőkovácsházi gimnázium negyedik évtizede viszont biztosíték arra, hogy beérett középfokú oktatási intézmény, amely mind a maga, mind a város jövőjének útját biztonságosan egyengeti. Dr. Tóth Lajos

Borsos Miklós könyvillusztrációi

Borsos Miklós legkiválóbb szobrászaink egyike, reneszánsz egyéniség. Nagyszerű és sokoldalú életmű sorakozik mögötte. Kőbe, bronzba, márványba faragja figuráit, bronzból érmeket formáz, irodalmi igénnyel ír könyvet, naplót. Alkotótársként illusztrál. Az idén, augusztusban töltötte be nyolcvanadik életévét.

Talán ez adta az indítékot, hogy az Országos Széchenyi Könyvtárban kiállítást rendezzenek, Borsos Miklós könyvillusztrációi címmel. S ez örvendetes tény, a konkrét művészi élményen túl azért is, mert a könyvtár közművelődési feladatát széleskörűen értelmezve immár hatodik bemutatóját rendezi a nem kimondottan e célra készült, de azért kiállításra alkalmas termeiben. (A Borsos-kiállítás november 16-ig látogatható.)

„Az érzékletes formálás mestere” grafikai lapjain néhány vonallal, kevés laví- rozással teremti meg az írások hangulatát. Egyaránt

nagy beleérzéssel, akár antik poéta, akár kortárs költő világa, amit megelevenít. Homérosz, Ovidius, Szenczi Molnár Albert, Arany János, Petőfi Sándor, Babits Mihály, Ady Endre, Illyés Gyula, Simon István sorai kapnak értéktöbbletet a művészi illusztrálástól.

KÉPERNYŐ

Búcsúztató

Hiába írok alcímet, próbálom elterelni a figyelmem. Ezen a hasábon, most, Ruttkai Évát siratom. Szombat este, a Tv-híradóban hallottam a halálhírét. Nincs rá szó: megdöbbentett, lesújtott, szíven ütött? Képernyőmön sokáig villogtak a fények, hang is hallatszott, ám csak ültem kábán, arra se maradt erőm. hogy kikapcsoljam a készüléket. Bő zuhatagban, szinte egymásra fényképezve ömlöttek rám a vele kapcsolatos emlékek. Mint vidéki gyerek, természetes, hogy a ^filmjeiben láttam először. Éppen a napokban jutott eszembe a Liliomfi, amelyben de nagyon ízes-harmatos volt, mint Kányái fogadós uram leánya. Azt hiszem, egyetlen szavas szerepe volt csupán a Budapesti tavasz című filmben, mégis felejthetetlen, amint a romok közt előpattan egy friss, fiatal lány, újságárus, aki harsányan kínálja a portékát: Szabadság! Színházban, Pavel Kohut: Ilyen nagy szerelem című darabjában láttam először. Sok év múltán, egyik beszélgetésünk alkalmával említettem neki azt az előadást. Még ő köszönte, hogy emlékszem rá, hisz számára is fontos volt ez a játék. Személyesen Békéscsabán találkoztunk először. Kicsit késve érkezett az ifjúsági házban tartott estjére. Éppen akkor vette át a Lati- novits Zoltán lemezéért megítélt díjat. Fájdalmát mint az Antoniust sirató Kleopátra zokogta el, megrendítve a közönséget. Előadás után a Körös étteremben vacsoráztunk, s közben adott interjút a Népújságnak. Mindennel megbékélt, bölcs asszony volt. Kimondva-kimondatlan, a játék maradt az élete, s hirdette e csúf, gonosz, mégis csodaszép világban a tiszta szó hatalmát. Hitt az életben, de hite volt valami másban, többen, ismeretlen elrendeltetés- ben. És mert hinni tudott, most bizonyára megadatik számára, hogy társával immár örök harmóniában dúdolhassák a dalt: Hol van az a nyár, hol a régi szerelem?... elsuhant már!

Equus és a cirkuszi világbajnokok

Tanuljunk a holtak példájából, hogy egyszer majd példát mutathassunk magunk is. Akinek az a dolga, hogy tv- jegyzetet írjon, szedje össze magát, nézze a televíziót és szóljon róla. Nehéz, nagyon nehéz. Túl a hirtelen döbbenetén, még órák múlva is átsütnek gondolataimon a felkavart érzések. Megpróbálom, talán késő este tudok másra is figyelni. Végre, az Equus című film nézése magával ragad. De sok bírálat érte már — joggal! — a televízió műsorszerkesztőit, amiért „eldugnak” fontos műsorokat. Nos, a Sidney Lumet-sorozat a legjobb időben kerül képernyőre. Aki miatta fennmarad, aligha tud szabadulni a hatása alól. És milyen csodás-félelmetes kísértetjárás: Richard Burton

vendégei vagyunk! Hála a televíziózásnak, az igazi művészek halhatatlansága néhány évtizeddel meghosszabbodhat. Nyugtalan éjszaka után se találok enyhülést. Aztán, grimaszt vágva minden fájó gondolatnak, nézni kezdem a cirkuszi világbajnokságról szóló műsort. Mélyen tisztelt publikum. Hopplá! Kívánságműsorokban bizonyára sokszor láthatjuk majd Ruttkai Évát, a drága jó bohócot, amint bármerre fordul, muzsika terem mozdulataiból. Ö, aki megcselekedte a nagy mutatványt, a halálugrást, aki éveken át dacolt a kegyetlen kórral. Utolsó találkozásunk eg}' zajos eszpresszóban volt. Színházi próba után maradt egy órányi ideje, beszélgetésre. Huszárik Zoltán sírkövének avatására indult, ahol a Szózatot kívánta elmondani. Megszűnt számomra a külvilág, amikor a kopott asztal fölött, felém hajolva felidézte a költeményt. Beszívhattam a leheletét, amint emberi hanggá testesül az ige: Itt élned,

halnod kell.

(Andódy)

0 néphatalomért, a megújulásért

O Az új szakasz

Az 1953. júniusi fordulattal nehézkesen és ellentmondásos körülmények között kezdődött a szocialista építés új szakasza. Később — ugyan viták után — így jelölték ezt az időszakot, és még a kongresszusi dokumentumokba is ez a fogalmazás került be. Kezdődött azzal, hogy a párthatározatot nem teljes terjedelmében tették közzé. Ebben a Rákosi-féle vezetésnek az a taktikája jutott kifejezésre, hogy a mintegy fél évtizedes politikájuknak és irányításuknak személyre is szóló, rendkívül kemény kritikáját, felelősségüket az ország ügyeinek alakulásáért eltitkolják. vagy legalábbis erősen gyengítsék. Vagyis a megígért őszintébb, a tömegek érdekeivel, véleményével jobban számoló új politikai irányvonal érvényesítését a régi őszintétlen módon kezdték.

Az alapvető fordulatot a párt politikai irányvonalában — az addigi gyakorlattól teljesen eltérően — nem a párt-, hanem az állami vezetés, a kormány jelentette be májusi választások után, az országgyűlés alakuló ülésén. Ez a megoldás természetesen kedvére volt az új miniszterelnöknek. Nagy Imrének, hiszen így a tömegek részéről szívesen vett fordulat és sok népszerű intézkedés az élet minden területén az ő nevéhez fűződött. A későbbi időkben ezt ő és környezete alaposan ki is használta a politikai, majd egyre inkább frakciósnak nevezhető harcokban.

Nagy Imre természetesen a júniusi párthatározat alapján és szellemében mondotta el július 4-i kormányfői expozéját az országgyűlésen, de érthető okokból a pártvezetés megújításának feladataira nem tért ki. A fejlődés reális értékelését nehezítette azzal, hogy szűkén bánt a felszabadulás, illetve a fordulat éve óta elért eredmények, a korszakalkotó változások, és ebben a párt érdemei méltatásával.

Mindez azt a látszatot keltette. hogy az új szakasz politikájának megvalósításában kissé hátrébb szorul a párt, és ez bizonytalanságot és tanácstalanságot váltott ki a párttagságban. Tehát már a kezdet kezdetén jelei mutatkoztak ;l pártvezetésben a két irányzatnak, frakciónak, illetve személy szerint Rákosi Mátyás és Nagy Imre elvtelen rivalizálásának.

Ezt a benyomást tovább erősítette az, hogy a fordulat bejelentését követő bizonyos ellenséges mozgolódást, másfelől a pártapparátus és a pártszervezetek bénultságát, tanácstalanságát érzékelve. egy hétté; az országgyűlési miniszterelnöki expozé elhangzása után, július 11-én budapesti pártaktívát tartottak. Itt Rákosi Mátyás referátumához szólt hozzá Nagy Imre. Természetesen mindkettőnél a júniusi határozat volt az alap. Kiemelték a párt szervezeti, eszmei egységének létfontosságát, de némi hangsúlybeli különbségek azért felfedezhetők voltak a két vezető megnyilvánulásában. Különösen feltűnt, hogy Rákosi ez alkalommal nem szólt a párt szükebb vezetősége által elkövetett hibákról, és az ezekből következő torzulásokról.

Mindezek közül a hatásában és időbeli kiterjedésében a rehabilitációs ügyek voltak azok, amelyek mintegy gennyes gócként mérgezték a közéletet és a párt életét is. A törvényesség semmibevételével megrendezett — Rajk Lászlót, Pálffy Györgyöt, dr. Szőnyi Tibort, Szalai Andrást, Sólyom Lászlót és másokat jóvátehetetlenül megsemmisítő, Szakasits Árpádot. Marosán Györgyöt, Kádár Jánost és másokat börtönbe vető — koncepciós pereknek a felülvizsgálata csigalassúsággal folyt. Voltak, akik csak 1956 nyarán szabadultak, és például Rajk László ártatlanságát, illetve e gyalázatos hamisításban való kezdeményező szerepét is csak ekkor ismerte be. nagy nyomásra, Rákosi Mátyás. A rehabilitációt Rákosi. Gerő és Farkas éppen azért akadályozOvidius: Nyári dél