Békés Megyei Népújság, 1986. augusztus (41. évfolyam, 180-204. szám)
1986-08-22 / 197. szám
NÉPÚJSÁG 1986. augusztus 22,, péntek Elhunyt Benjámin László Benjámin László, kétszeres Kossuth-díjas író, az Üj Tükör főszerkesztője szerdán, 71 éves korában, súlyos betegség következtében elhunyt. Temetéséről később intézkednek. MŰVELŐDÉSI MINISZTÉRIUM, MAGYAR ÍRÓK SZÖVETSÉGE, ÜJ TÜKÖR SZERKESZTŐSÉGE Benjámin László 1915. december 5-én született Budapesten. Gimnáziumi tanulmányai anyagi okokból szakadtak félbe, 1931-től csaknem egy évtizedig fizikai munkásként, 1940-től a felszabadulásig üzemi tisztviselőként dolgozott. Költői pályája a harmincas évek elején indult: első verseit ekkor vetette papírra, s 1938-tól folyamatosan jelentek meg költeményei a Népszava, a Szép Szó és a Kelet Népe hasábjain. Egyik korai mestere, József Attila hatását már ekkor tudatosan vállalta: a felszabadulásra vágyó magyar munkásosztály költőjeként jelentkezett, s az előretörő fasizmus nehéz évei közepette nyílt szóval hirdette harcos szembenállását, humanizmusát. Már ekkor tevékenyen részt vett a munkásmozgalomban is. A felszabadulás után számos pesti és vidéki lap munkatársa volt, s két ízben — 1952-ben és 1954- ben — szerkesztője az Üj Hang című irodalmi folyóiratnak. Költészete ekkor kapott igazi lendületet, s bár az 1956-os tragédia mély intellektuális és érzelmi válságot okozott művészetében, a néhány éves hallgatás után megjelenő új versei és kötetei a megújulást, a társadalom közös gondjaival való azonosulást, a közösség keresését, reményét és humanizmusát magas művészi színvonalon tükrözték. Számos verseskötete jelenik meg, spanyol, francia és angol műveket fordított, s költeményei több nyelven olvashatók. Az irodalmi mellett közéleti munkássága is megélénkült a hatvanas évektől. 1960-tól a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár tudományos munkatársa, a Magyar írók Szövetsége költői szakosztályának vezetőségi tagja, 1963-tól a Kortárs című folyóirat munkatársa, 1988- tól a Magvető Könyvkiadó lektora volt. A hetvenes években tagja lett a Hazafias Népfront Országos Tanácsának és az országgyűlés kulturális bizottságának. 1977-től volt az Űj Tükör hetilap szerkesztő bizottságának elnöke, s 1980-tól haláláig dolgozott a lap főszerkesztőjeként. Művészete, munkássága elismeréseként két alkalommal kapott Kossuth-díjat, 1975-ben 60. születésnapja alkalmából a Munka Vöröszászló Érdemrenddel, tíz évvel később pedig a Magyar Népköztársaság Babér- koszorúval Ékesített Zászlórendjével tüntették ki. Ifjúsági béketábor Martonvásáron Béketábor ’86 elnevezéssel találkozó kezdődött tegnap Martonvásáron, több ifjúsági békeklub és az Országos Béketanács Ifjúsági Békebizottsága rendezésében. A négynapos táborozáson csaknem 30 ifjúsági békeközösség tagjai vesznek részt. Megismerkednek egymás munkájával, kicserélik tapasztalataikat, fórumokon találkoznak a hazai békemozgalom vezetőivel, előadásokat hallgatnak az ifjúsági békemozgalom időszerű kérdéseiről, illetve a békekutatás eredményeiről. A tábor programját sport- versenyek, koncertek, filmvetítések egészítik ki. A táborozás befejezéseként vasárnap békeakciót rendeznek. Ennek során az M7-es autópálya mentén, illetve a felüljárókon elhelyezik a táborban készült transzparenseket és plakátokat. Kél jelölt Űj első titkár Szeghalmon Szavaznak a pártbizottság tagjai Fotó: Fazekas László Tegnap délután ülést tartott Szeghalom város pártbizottsága. A tanácskozáson megjelent és felszólalt dr. Maróthy László, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, Szeghalom és környéke országgyűlési képviselője, valamint Szabó Miklós, a megyei pártbizottság első titkára. A testület napirendjén személyi kérdések szerepeltek. Varga István városi első titkárt nyugdíjba vonulása alkalmából felmentették tisztségéből, s helyére Kerekes Kálmánt, a pártbizottság eddigi titkárát választották meg. A megüresedett titkári helyre Hajdú István került. Varga Istvánnak nyugdíjba vonulása alkalmából eddigi munkája elismeréseként az Elnöki Tanács Szocialista Magyarországért Érdemrendet adományozott. A kitüntetést Maróthy László nyújtotta át a következő szavak kíséretében: — Az Elnöki Tanács a szocializmus építésében kifejtett áldozatos és érdemes munkája elismeréseként adományozta Varga elvtársnak a kitüntetést. Olyan személyt, pártmunkást tüntettek ki, aki sokszorosan visz- szaadta azt, amit a társadalomtól kapott. Ez a vidék nehezen fogad be máshonnan jött embereket. Varga elvtársról most mégis elmondhatjuk, hogy szeghalmi lett, de valójában itt többről van szó, ami a városban és környékén történt, ahhoz köze volt és abban érdemei vannak. Mindig ügyelt arra, hogy a központi döntéseket jól — a térség érdekeit is szem előtt tartva — alkalmazzák a területen. Az országgyűlési képviselő ezután — a régi ismeretség jogán, közvetlen hangon — Varga Istvánhoz fordult: — Pista bácsi, nézz hátra, és ha látsz magad mögött valamit, amit elvégeztél, amit teljesítettél, akkor örülj! Hosszú ideje ismerve téged, azt mondom, ez a mai legyen az öröm napja számodra! II kitüntetett Varga István szegényparaszti családból származik. A körülményei miatt már 12 évesen dolgoznia kellett. A felszabadulás után az ifjúsági mozgalomba, majd a népi kollégiumba került. Ott felfigyeltek rá, és a Szovjetunióba küldték tanulni. Amikor hazajött — immár agrármérnökként — Mezőhegyesre, az állami gazdaságba, onnan pedig Kún- ágotára, a téeszbe ment dolgozni. A megyei pártbizottság kezdeményezésére és javaslatára 1970-ben választották meg járási első titkárnak Szeghalmon. Az azóta eltelt 16 esztendőről a kitüntetés átvétele után — a gratulálok gyűrűjéből kiszabadulva — így vallott: — Szívesen emlékszem vissza erre a jó másfél évtizedre. Teljesen megváltozott ezalatt Szeghalom és a környék arculata, és úgy érzem, ebben annak a kollektívának is szerepe volt, amelynek élén én állhattam. A kollektív munkát hangsúlyoznám, mert személyes érdemekről nehéz lenne itt beszélni. Jó lenne, ha ebben a kollektív szellemben folyna tovább a munka, és optimistán. Mert mi optimisták voltunk. Erre a párt- tasgág, az itt élő és dolgozó, szorgalmas — jobb sorsot is megérdemlő — nép, valamint az irányító szervek bizalma adott nekünk okot. — Mi a holnapi programja? — Védnöke vagyok — még az első titkári funkcióból — az áfészes fiatalok országos találkozójának, így holnap a fiatalok vendége leszek. Aztán holnaputántól jönnek majd az újabb feladatok, immár társadalmi munkában. Mert a hivatalból nyugdíjba mentem, de a pártmunkából nem szeretnék, bár azt hiszem, nem is tudnék. „Kincs bennem tüske” Az első titkári funkcióra két jelölt volt. Gurmai Gyula és Kerekes Kálmán. A titkos szavazáson először — egy érvénytelen szavazat mellett — azonos számú voksot kaptak. A megismételt szavazáson Kerekes Kálmán nyerte el a bizalmat. Jelölttársa mindössze egy szavazattal maradt el tőle. Az eredmény kihirdetése után arról kérdeztük Gurmai Gyulát — aki továbbra is a városi pártbizottság titkára —, hogy vesztesnek érzi-e magát? — Kevesebb szavazatot kaptam, de lehet-e vesztesnek nevezni azt, akit a jelölőbizottság javaslatára jelölőlistára vesznek, és akinek a pártbizottság közel fele bizalmat szavaz. — Eddig vetélytársak voltak, mostantól munkatársak lesznek. Hogy fognak együtt dolgozni? — Csak látszólag voltunk vetélytársak. Közel húsz éve dolgozunk együtt. Sok emberi, baráti szál köt össze bennünket, így aztán rólunk, mint nagy vetélytársakról nemigen lehet beszélni. A közös múlt pedig azt hiszem a jövőre is biztosíték. Nincs bennem tüske. Itt mindig kollektív munka folyt, s azon leszek, hogy a jövőben is így legyen. A kettős jelölés — természetes módon — egy időre megosztotta a testületet, de ez a szakasz most lezárult. A tennivalókra, a munka megszervezésére kell gondolnunk, mert feladat van bőven. A. Z. Országos postáskonferencia A soproni Lisz Ferenc Művelődési Központban tegnap megkezdődött a 13. országos postáskonferencia. A kétnapos tanácskozáson több mint hatszázan vesznek részt. Tófalvi Gyula, a Híradástechnikai Tudományos Egyesület főtitkára mondott megnyitó beszédet, majd Tóth Illés államtitkár, a Magyar Posta elnöke tartott előadást a VII. ötéves tervben előirányzott postai fejlesztésekről és feladatokról. Tóth Illés a tanácskozás első napjának szünetében találkozott a sajtó képviselőivel és válaszolt kérdéseikre. Az államtitkár hangsúlyozta, hogy változatlanul szükséges az eszközök — az újak és a régiek — gazdaságos üzemeltetése. A lakosságot arra kérik, hogy a lehetőség szerint röviden és gyorsan bonyolítsa le a telefonbeszélgetéseket, mert ezzel is csökkenthető a hálózat terhelése. Az új kapacitásokat sem a maximális terhelésre, hanem egy megtervezett optimumra építik ki; a legkorszerűbb rendszeren sem beszélhet mindenki egyszerre, ha a hálózatot túlterhelik, ott is foglaltat jelez a telefon. Az országos postástalálkozó pénteken fejeződik be. Búcsú Bodzáson Kivirult, benépesült a falu. Nemcsak Medgyesbodzás, hanem a két társközség: Pusztaottlaka és Gábortelep is. Kimeszelték a házakat, felsöpörték az udvart. Jani bácsi elővette a keményített fehér inget, a fekete kalapot, így dukál búcsú napján. A porták előtt személygépkocsik, megjöttek a gyerekek, az unokák Pestről, Szegedről, Csabáról... Az ünnepi asztalon kakasleves, kacsasült, dinnye és sör. ' '* ' No, és a kenyér! Ott van most is, szerényen meghúzódva. Nézem az öreg barázdált arcát, csontos kezeit, amelyek egykor húzták a kaszát reggeltől estig a Zsiros-dűlőben. Emlékszem, milyen szertartás volt odahaza a kenyérsütés. Este kezdődött a liszt szitálásával, a kovász elkészítésével. A sütőteknő hótiszta fehér lenkendővel letakarva várja a hajnalt, s Anyu minden mozdulata olyan ünnepélyesnek tetszett. A korai ébredés, a dagasztás, amint húzza fehér karjait a tészta, ő mintha birkózna vele, elmondhatatlan békességgel a tekintetében. És fölfűti a kemencét, arca ebben kipirul, de a fáradozás nem zökkenti ki a harmóniából, itt minden mozdulatnak meghatározott ideje van. A szakajtóruhával bélelt kosárban kel, lélegzik a tészta, csak a vakarák marad a teknőben. Látom őt sütőlapáttal a kezében, amikor beveti a kemencébe a kenyeret, miután az utolsó parazsat is elkotorta, és lassan megtelik friss kenyérszaggal a ház, az udvar. Micsoda illat, az otthon melegének csodálatos varázsa! * Csipegetem a hófehér kenyérszeletet, ezt már modern alagútkemencében sütötték Orosházán. „Fiam, amíg van kenyér, addig van élet...” — hallom az örök érvényű szavakat. Siralmas esztendők jártak akkoriban. A beadás, a padlássöprések ideje. Ott álltam a boltajtóban a kopott szatyorral és vártam a kenyeret. Jött is, savanyú szagú, ragacsos, keletien és lapos, szalonnás meg égett veknik. Akkor ennek is örültem. Már régóta nem fűtötték be az otthoni kemencét, hiszen elbontották. Anyu szép mozdulatai örökre megálltak az időben. Eltűnt a sarokból a szénvonó, a piszkafa, a sütőlapát, széttöredezett az előte. Szent István, az új kenyér ünnepén távoli, gyerekkori képek kísértenek. Hullámzik az éneklő, zászlós tömeg Apáca és Bodzás között. Szüleim fogják a kezemet, búcsúfiát kapok; dudát, kakasos nyalókát, fatalicskát. Rejtélyes izgatottság vibrál a levegőben. „Négy hinta még szabad. Tessék, csak tessék...” — kiabálja a hintáslegény. A láncok cofba csavarodnak. A lány önfeledten sikít, pörög tovább, még a cipője is leesik. Az állami pavilonokon Rákosi Mátyás arcképe, a ranglispilt mezítlábas nebulók hajtják . . _ * De milyen a mai búcsú Bodzáson? Kíváncsian téblábolok a színes forgatagban. A templ&mtorony nagyórája elütötte a harmat. Fenyők, örökzöld tűlevelük árnyékában böngészem a kőkereszt elmosódó feliratát, amelyet 1889-ben emeltek közadakozásból. A templom előterében megállók. Hűvös, tömjénszag, a bejáraton rács, lakattal. A barna padsorok mellett, a falon a Kálvária képei. Oldalt a keskeny csigalépcsőt szintén lezárták. Jó lenne felmenni rajta, mint hajdanán, amikor a harangok, a kötelek között bolyongtunk. Lenéztünk a toronyablakból a mélybe, ahol a falu megbújt a borzas akácok alatt, mögötte a végtelennek tűnő síkság. f* Most csend van és nyugalom. A plébános úr is lepihent, a délelőtti mise véget ért, újabb egy évet kell várni a temp- Inmszentelő megünneplésével. A könyvtár melletti téren az ülő kőszobor kezei közé rejti a fejét. Pedig van itt látnivaló bőven. A vendéglő előtt dinnyével megrakott teherautó parkol. A svájci sapkás férfit cigányok kísérik az utcán. Húzzák a talpalávalót. Mulatnak. Sír a hegedű, majd csárdásra vált. Benn a presszóban hárman alig győzik a kiszolgálást. Rég nem látott rokonok, ismerősök koccintgatnak, veregetik egymás vállát, isznak és beszélgetnek. A „bolondkocsi” előtt tolong a nép. Alatta bömböl a magnózene, a tulajdonos unottan szívja a cigarettát. Megszólal a csengő. „Te meg lódulj már! — löki hátba elbambult fiát az apuka —, minek fizettelek be, ha lemaradsz...” A céllövölde az igazi szórakozás! Kettő is van belőle. Egy lövés 8 forint, de csak józanoknak. A pálcikát viszont ketté kell lőni, másként nincs nyeremény. Pedig szert lehet itt tenni sokfélére. Műanyag mütyürökre, cowboykalapra, dobozos sörre, cigarettára. A szakállas felemeli a fegyvert, s úgy érzem: még a háta mögött is halálfélelem van, nem áll jól a kezében. Csücsörít, a nyelvét is kilöki a szájából és tüzel. Nem hiába. Felkiált örömében, amikor lepottyan az óriás műanyag cumi. Büszkén mutogatja társainak, körülötte nevetnek. „Van, aki talál, van, aki csak céloz. Ilyen az élet” — viccelődik. < * A tanácsháza előtti tér egyre jobban benépesül. A sátrak gazdái kínálják portékájukat. Főleg műanyag fegyvereket: pisztolyokat, puskákat, tankokat. De van itt hosszú cukor, tötökméz, égetettmalac-persely 150-ért, csecses korsó 80-100 forintért. A szentesi kereskedő bazárjában tésztareszelő, gázláng elosztó és egyebek várnak gazdára, A papírárusnak alig van kuncsaftja, a zsákbamacskáért sem kapkodnak különösképpen. A fiatal házaspárt két gyerek és egy tar fejű dülöngélő férfi követi. A játékbazár előtt a bőgő kisboci sz.ügyét szorongatják. — Mennyi? — Százhúsz. — A patronos pisztoly? — Hatvan. Már teli a szatyor, de a kopasz férfi nem tágít. Az ingét kirángatja a nadrágból, izzadt tenyeréből aprópénzt szór az árus markába. Fújja a trombitát, a forgó kakast. Az asszony pöröl velük. „Elég legyen a hülyeségekből!” — ismételgeti. Egy másik fiatalember kezében 2-3 hetes csecsemő alszik, tílitsem törődve a körülötte zajló eseményekkel. Tiszta kékbe öltöztették, hasán békésen pihen az alig kisebb, műanyagból készült baba. Sok a bámészkodó. A fehér pólós kisfiú könnyes szemmel áll a sarkon. — Mi a bajod? — Semmi, csak „ellőttem” 100 forintot. — Hogyhogy? — Ott a céllövöldében — szipogja —, de nem nyertem semmit... v * Hazakészülök. Az útkereszteződésben sárga Ikarusz pöfög. Amott csíkos lécek jelzik, hogy készül a községi vízmű, a fényes glóbusz is ott fekszik a faluvégén. A megállóban beszélik, hogy tegnap megszólaltak a lélekharangok. Eltemették a 77 éves Kálmán Pista bácsit, oda, ahol a szülei is nyugszanak. Szépen búcsúztatták-... Seres Sándor \
