Békés Megyei Népújság, 1986. augusztus (41. évfolyam, 180-204. szám)
1986-08-30 / 204. szám
■ 1986. augusztus 30., szombat NÉPÚJSÁG Akupunktúra migrén ellen Hazánkban — és szerte a világon — még ma is tart a vita, hogy az ősi kínai tű- szúrásos gyógymódnak, az akupunktúrának hol a helye, mi a haszna a mai egészségügyi ellátásban. Az akupunktúrában hívő orvosok néha kritikátlanul, szinte minden betegséget hajlandók lennének akupunktúrával kezelni, ellenzői viszont hajlandók arra, hogy egyszerűen kuruzslásnak bélyegezzék. Közben akadt jónéhány orvos, aki e két nézőpont közepén kritikus szemmel, megbízható természettudományos módszerekkel igyekezett meggyőződni az akupunktúra hatékonyságáról, vagy hatástalanságáról. Ezek közé sorolható dr. G. Kubi- ena, a bécsi Ludwig Boltzmann Intézetből, aki 672 tipikus migrénben szenvedő betegen próbálta ki az akupunktúra hatását. Ezek a migrénes rohamokban szenvedő fejfájós betegek 11 héten át, hetenként egyszer részesültek 15-30 percig tartó tűszúrásban. A betegek 77 százalékának pannaszai jelentősen csökkentek. A betegek 62 százaléka még a kezelés befejezése után is hónapokon keresztül teljesen panaszmentes maradt. A betegeknek közel egy negyede, pontosan 23 százaléka egyáltalán semmiféle javulást nem mutatott az akupunktúra hatására. Mindez nem változtat a tényen, hogy az akupunktúra hatásmódja a többféle elmélet ellenére sem tekinthető tisztázottnak, mert tulajdonképpen a migrénes fejfájás létrejöttének hatásmódja sem teljesen tisztázott. Mindezek ellenére, függetlenül attól, hogy az akupunktúra úgynevezett placeboként, tehát pszihés úton fejti ki hatásmódját, vagy másképpen, tény az, hogy a migrénes betegek háromnegyed részén segített. Ha tekintetbe vesszük e kétségtelen, objektív tapasztalati eredmények mellé még azt is, hogy a migrénes rohamok megelőzésére eddig használatos szerek hatékonysága sem nagyobb, és ezek nem mellékhatásmentesek, akkor az akupunktúra a migrén kezelésére még akkor is szóba jön, ha hatását csak úgynevezett placeboként fejti ki. Ugyanis a migrénes rohamokban szenvedő beteg számára közömbös, hogy ismeretes-e egy gyógykezelés hatásmódja, vagy sem, őt elsősorban az érdekli, hogy megszünteti-e panaszait, vagy sem. És természetesen az is, hogy mekkora a beavatkozás kockázata. Jelen esetben úgy tűnik, hogy akupunktúra esetén a hatás legalább akkora, mint gyógyszerek esetén, a kockázat viszont — feltéve ha szakavatott ember, steril körülmények között végzi — kisebb, mint a gyógyszeré. Szende! Szamócái saját szaporításból Szamócaültetvényünket három évnél tovább nem érdemes fenntartanunk, mert a termés elaprósodik, érték- tetlenné válik. Az új telepítéshez kertünkből is nevelhetünk palántát, amelyet a nyár végén célszerű elültetnünk. így még az ősszel meggyökeresedik, megerősödik, és a jövő tavasszal már termését is megmutatja. Telepítésihez az erős, egészséges, 3-5 lombleveles sarjakat válogassuk ki. Ha az ültetvényünkből elegendő számú fejlett sarjnö- vényt összegyűjthetünk, akkor azokat kiültethetjük végleges helyükre. A gyengébb gyökérzetű, három lombleveles sarjakat azonban célszerű palántanevelő iskolába ültetnünk, mielőtt végleges helyükre kerülnének. A palántanevelő iskola helyét kertünk félárnyékos, párás szegletében jelöljük ki. Fontos, hogy rendszeresen öntözhessük a területet, mert a kis gyökerű palánták hamar kiszáradnak. A nevelőiskola területét ássuk föl, és forgassunk be átlagosan öt kilogrammnyi szerves trágyát. Ebbe a növényeket 10-15 centiméter sor- és 8-10 centiméter tőtávolságra ültessük. Három-négy hét múltán az itt megerősödött szamócatöveket végleges helyükre telepíthetjük. A szamóca a könnyen művelhető, középkötött és humuszban gazdag talajokat kedveli. Noha nem kifejezetten .melegigényes, a fagyzugos területekre ne telepítsük, mert első virágai (amelyek a legértékesebb gyümölcsöt adják) a késő tavaszi fagyoktól erősen károsodnak. Miután sekélyen gyökeresedő növény, ezért vízigényes. A szamóca különösen meghálálja a telepítés előtti nagy adagú szerves trágyát. Érett trágyából vagy kerti komposztból négyzetméterenként 8-10 kilogrammot munkáljunk be a talajba. Szerves trágya híján vagy annak kiegészítéseként műtrágyákkal is föltölthetjük a talajt. Foszforból általában 5-8, kénsavas káliumból pedig 10-14 dekagramm hatóanyagot juttassunk ki négyzetméterenként. Nitrogénből 4-7 dekagramm elegendő. Az előkészített ágyásba az erős, gyökeres szamócapalántákat 40 X 40 centiméteres sor- és tőtávolságra ültessük. Három-négy soronként azonban hagyjunk legalább fél méter széles műKERT, HflZTnil velőutat, hogy ápoláskor, szedéskor ne tapossuk le a növényeket. Telepítéskor legelőször jelöljük meg a tötvek helyét. Legjobb, ha 40 centiméteres jelpálcát vágunk, és azzal, kifeszített zsinór mellett megjelöljük a helyet. Az ültetőgödröt készíthetjük ültetőfával, ásóval vagy kapával is. Akkora lyukat vájjunk, hogy a szamóca gyökérzete visszagyűrődés nélkül beleférjen. Fontos az ültetés mélysége is. A gyökeres indanövény olyan mélyre kerüljön, mint eredeti helyén volt. Az ültetést lehetőleg a reggeli vagy a késő délutáni órákban végezzük. Ügyeljünk, hogy ültetéskor ne legyen túlságosan nedves a talaj, mert a gyökerekhez nyomott föld (különösen ha agyagos) kiszáradva megkeményedhet, , és nehezíti a gyökerek eredését. A szamócapalánta gyökereit ne vágjuk vissza a telepítés előtt, mert a növény jórészt ebben raktározza tartalék tápanyagait. Ültetés után öntözzük be jó alaposan a töveket. Az öntözést száraz időben 3-4 naponként feltétlenül ismételjük meg. (valló) Egytálételek Ha nem is készülnek gyorsabban, mint a szokásos hús és körítés, előnyük hogy egy edényben elkészíthetők és tálalhatók, egyszerre lesz készen az egész ebéd vagy vacsora. ZÖLDBORSÖS PÖRKÖLT Hozzávalók: fél kiló sertés- vagy marhahús, két evőkanál zsír, egy fej vöröshagyma, egy kávéskanál só, egy evőkanál liszt, egy kg fejtett zöldborsó; őrölt bors és pirospaprika ízlés szerint. Elkészítése: a húsból pörköltet készítünk. Amikor már majdnem megpuhult a hús, hozzáadjuk a zöldborsót, s csak addig főzzük, amíg a borsó is megpuhul. Ezután meghintjük a liszttel (bestauboljuk), és még egyszer fölforraljuk. Ekkor fűszerezzük. RAKOTT KELKÁPOSZTA Hozzávalók: egy kg kelkáposzta, 30 dkg valamilyen húsból készült pörkölt, 10 dkg rizs, 2 dl tejföl, 5 dkg zsír, só ízlés szerint. Elkészítése: a kelkáposztát cikkekre vágva sós vízben megfőzzük. A korábban elkészített pörköltet (lehet maradék is!) apróra daráljuk és összekeverjük a puhára párolt rizzsel. Hőálló tálba 'lerakjuk a kelkáposztát és a rizses húst váltakozva — úgy, hogy alul és felül káposzta legyen. Közben olvasztott zsírral és tejföllel locsolgatjuk. Sütőben átsütjük, melegen tálaljuk. TÖLTÖTT SÜLT KRUMPLI Hozzávalók: 12 egyenlő nagyságú, gömbölyű burgonya, 2 tojás (egész), 10 dkg füstölt szalonna, 10 dkg füstölt hús (v. sonka, tarja), 5 dkg reszelt kemény sajt, 3 dkg zsír, só, kevés tej. Elkészítése: a burgonyákat meghámozzuk és a sütőben megsütjük. A tetejüket levágjuk, a belüket kis- kanállal óvatosan kivájjuk. A kivájt részeket áttörjük, vagy villával szétzúzzuk. Kevés tejet hozzáadva lábosba tesszük és a tűzön állandó keverés közben, forralva hozzáadjuk a kockára vágott szalonnát, a sonkát, a korábban keményre főzött, majd szintén elkockázott tojást, a sót és a fele reszelt sajtot. A kivájt burgonyákat megtöltjük ezzel a keverékkel. Végül a maradék sajttal megszórva, forró sütőben csak átmelegítjük a töltött burgonyákat. Savanyúsággal, salátával tálaljuk. (Az újvidéki Szivárvány cikke nyomán) Variálható pulóver Sokan viselik a most divatos csónakkivágású, T-vonalú pamutpulóvereket. Azt azonban kevesen tudják, hogy egy kis trükkel több változatban is viselhetjük az alappulóvert. Ehhez elegendő egy-egy csinos brosstű és egy pór jó erős csiptetőjű fülklipsz. íme: A) A pulcsi nyakát a két klipsszel kétoldalt lehúzva, négyszögletes nyakkivágást alakítunk ki, így tűzzük meg. B) Esti alkalomra féloldalra húzva a kivágást, aszimmetrikusan tűzzük meg egy brosstűvel. (Ez esetben ne rontsuk a hatást még külön a nyakba akasztott lánccal, gyönggyel.) C) strandon, nyaraláskor ez a megoldás még szellősebbé, levegősebbé varázsolja a sokarcú pulcsit. (Ezt a fogást az eleje helyett a pulcsi hátán is alkalmazhatjuk.) B. K. a skótok „életvize” és tőzegtűz felett szárított gabona. Skóciában törvény írja elő, hogy a whiskyt legalább három évig kell érlelni. Az érlelés általában elszenesített belső felületű tölgyfahordóban történik. Egyes fajtákat viszont hársfából készült hordókban érlelnek. A különleges fajták 10-15 évig is nemesednek. Az ital szesztartalma 40-43 fok. Színe, zamata, minősége függ még egyebek mellett a ,,háziasítástól”, ugyanis szokás az egyes fajták egymással való keverése. A skót whiskyt kezdetben aqua vitae-nek, az élet vizének nevezték. Két egyforma whisky nincs. Am csupán Skóciában mintegy negyvenféle ismeretes. Legnemesebb a malátából készült skót whisky. A pörkölt árpából és malátakásából készülő ital már közel sem olyan aromadús. Amerikában a whiskynek egy kukoricából készült változata terjedt el, amelyhez némi árpát és rozst is adagolnak a gyártás során. Egyes gyárak a whisky készítéséhez fekete borsot használnak fel, amelynek csípős, erős íze a whisky „füstös” ízével jól harmonizál. A végtermék minősége szempontjából sokan nagy jelentőséget tulajdonítanak a gyártás során felhasznált víz összetételének is. Sokaknak kedvelt tömény itala, a whisky tulajdonképpen egyfajta gabonapálinka, amelyet a sok évszázados hagyományok szerint kialakult technológiával állítanak elő. őshazája Skócia, Írország. Árpából, rozsból és más gabonafélékből készítik erjesztéssel, lepárlással. Az eredetit fatüzelésű kis- üstön főzték. Virágra, s kissé borra emlékeztető, gyengén füstös aromájának eredete az alapanyagként használt csíráztatott Az egyik skóciai whiskygyár jókora méretű, vörösrézből készült lepárlókészülékeit láthatjuk ; ihúiiiu —.— — — Vízellátás távollétünkben Visszatérő gond szabadságunk, rövidebb-hosszabb távollétünk idején az otthonunkban tartott növények vízellátásának megoldása. A vízben tartható dísznövények — a japán és a közönséges vízipálma, a csa- vartpálma stb. — cserép alatti alátétedényét teljesen töltsük föl vízzel. Ha ez kicsinek tűnik, cseréljük ki ideiglenesen nagyobbra; még jobb, ha cserepünket bő, több vizet befogadó öblös edénybe állítjuk. Utoljára lehetőleg közvetlenül távozásunk előtt öntözzünk. A legtöbb növénynél követ- hetőnek tűnik a közlekedő- edények törvényén alapuló régi módszer: ha jó nedvszívó pamut- vagy gyapjúszövet csíkok, esetleg kanócszálak egyik végét a cserepeknél magasabban elhelyezett víztartó edénybe tesszük, a másikat pedig a cserepek földjére fektetjük, a vízellátás általában folyamatos (1. ábra). Ez azonban nem teljesen megbízható módszer. Kedvezőbb lehet a kiszáradás ellen a cserepeket víztartó közegbe süllyeszteni. Ehhez szükséges egy vagy több, legalább arasznyi oldalmagasságú, vizet is megtartó széles edény. Az aljára terítsünk olyan vastagon rostos tőzeget, esetleg homokot, még inkább perlitet, hogy a növények cserepét legfeljebb a pereméig, de legalább harmadáig belesüllyeszthetjük. Egymás mellett álljanak, annyira szorosan, ahogyan lombozatuk összezsúfoltsága nélkül ez lehetséges. Töltsünk az edénybe annyi állott vizet, hogy teljesen átnyirkosodjon a vizet tároló anyag, de a cserepek álljanak ki a vízből legalább egy ujjnyi magasan (2. ábra). Ez nyirkosán tarthatja növényeinket visszatértünkig. A tápoldatban nevelt növények, akárcsak a vízben tartottak, külső oldattartó edényét csupán fel kell töltetnünk elutazásunkkor. A párologtatás csökkentésére (hogy veszélyesen be ne sűrűsödjék az oldat) célszerű be is borítani a növényeket. K. L. * * * (A Szivárvány cikke nyomán) Megjegyzés: hazánkban a kereskedelmi forgalomban kaphatók olyan, kimondottan erre a célra gyártott, víztartó alkalmatossággal felszerelt alátétek, amelyek ilyen formában gondtalanná tethetik nyaralásunkat, elutazásunk napjait. Sajnos, ezek ára — főleg, ha valakinek nem csak egy-két cserép növénye van otthon — annyira magas, hogy az említett megoldások viszonylagos tökéletlenségük ellenére is jobb megoldásnak tűnnek. Fontos megjegyezni azt is, hogy a fenti megoldások eredményesen csak hagyományos, tehát égetett agyagból készült, nem mázas virágtartó cserepekre érvényesek. A‘ szerk. Illlatot ha ajándékozunk... Régi, bár nem mindig betartott szabály, hogy akkor igazi egy ajándék (értékétől függetlenül!), ha az egyszerre ezerez örömet az ajándékot adónak és a megajándékozottnak. Különösen így van ez, ha úgy döntünk: élő állatot ajándékozunk az általunk szeretett, tisztelt barátnak, rokonnak, ismerősnek. Sajnos, a tapasztalás (és a töménytelen segélykérő levél) igazolja: az ajándékozók a legtöbb esetben igencsak meggondolatlanok. .. * * * 1. Élő állatot csak annak ajándékozzunk, akiről biztosan tudjuk: állatbarát. Nevetséges a feltétel, de alapvető! 2. Állatcsaládonként is nagy lehet az eltérés. Madarat fertőzésekre hajlamos, hangokra („néma” és „csendes” madár ugyanis nincs!), valamint allergiára érzékeny embernek ne ajándékozzunk. 3. Már-már modortalan- ságszámba megy mondjuk guppitenyésztőnek szumit, díszcsukát, bíborsügért, más hasonló ragadozó életmódjáról híres fajt vinni. Különösen akkor, ha tudjuk is: éppen most nincs berendezett tartalékakváriuma. 4. Prémes kisállatot (aranyhörcsögöt, tengerimalacot, burundukot, stb.) csak annak vigyünk, akiről tudjuk: ezek fogadására technikai szempontból is felkészült. Más állatcsaládok ajándékozásra szánt fajai esetében' is ez alaptörvény. 5. Tizennégy évnél fiatalabb gyereknek csak akkor nyújtsunk át ajándékképpen hobbiállatot, ha előtte szüleivel azt megbeszéltük és az „ajándék” létfeltételei minden tekintetben biztosítottak. Hat éven aluli gyereknek még akkor sem való díszállat ajándékként, ha szülei könnyelműen beleegyeznek. .. 6. Akik külföldre utaznak, azokat nem egyszer megkeresik akvarista-terrarista ismerőseik: ezt vagy azt a fajta állatot hozd be az országba nekem. Kérem a vállalkozókat, gondolják meg, mielőtt igent mondanak! A száiytás (főképpen tapasztalatlan kezdőnek, laikusnak), s nem is beszélve a vámegészségügyi procedúrákról; nem kevés gonddal, sőt áldozattal jár. Még akkor is, ha a kérelmező „minden költségedet fedezem!” ígérettel búcsúzott. 7. A díszhalak zöme 1 a trópusokról származik, tehát csak a 20 fok feletti hőmérsékletet viseli el. S mint azt valamikor mindannyian az iskolában tanultuk, minél magasabb az életfeltételeket biztosító hőmérséklet, annál intenzívebb az anyagcsere is. Vagyis: egy tropikus díszhal a kereskedő által adott „szakszerű” csomagolásban sem visel el 4-6 óránál többet.— épen, pusztulás nélkül. Belegondolni is rossz, mi van akkor, ha a „célállomás” megérkezésünkkor még nincs felkészülve a fogadásra. .. 8. S bármennyire is megbeszéltük, hogy a mi ajándékunk egy élő állat (hullámos papagáj, kismacska, kajmánbébi, líbiai faligekkó, vitorláshal pár, ékszerteknősgyerek, bármi más...) lesz, nem árt, ha az ajándékozást követő napokban, hetekben is el-ellátogatunk barátunkhoz, ismerősünkhöz és nagyon udvariasan, de figyelemmel kísérjük az „ajándék" sorsát. Mert ugye, amit ajándéknak szántunk, annak örültünk volna mi is, ha megkapjuk... Így az sem zavar és bánt néhány hét múlva, ha azt mondják: Köszönjük, de az állat érdekében inkább vidd el!... Nemesi László
