Békés Megyei Népújság, 1986. augusztus (41. évfolyam, 180-204. szám)
1986-08-28 / 202. szám
NÉPÚJSÁG 1986, augusztus 28., csütörtök Legújabb kori históriánk * Új tantárgy a felsőoktatásban Interjú Izsák Lajossal, az ELTE docensével 1986. szeptemberétől az ország valamennyi felsőoktatási intézményében új tantárgy oktatását kezdik meg. A legújabbkori magyar történelem stúdiumot a magyar munkásmozgalom története helyett tanulják majd a főiskolák, egyetemek hallgatói. Az új tantárgy programjának egyik kidolgozója, a készülő tankönyv társszerzője Izsák Lajos, az ELTE BTK Űj és Legújabbkori magyar történeti tanszékének docense. — Miért vált időszerűvé az új tantárgy bevezetése? — Ez a tárgy már tananyagánál fogva is többet ad, mint amire a magyar munkásmozgalom története szűkebb keresztmetszete miatt eleve vállalkozhatott. A legújabb kori magyar történelem bevezetésének gondolatát az adta, hogy a történelemtanároknak készülő diákokat leszámítva, a felsőoktatási intézmények hallgatói érettségi után intézményesen már nem tanultak nemzeti történelmet. Ezt a hiányt súlyosbította,- hogy a középiskolás tankönyvek is csak periférikusán tárgyalják legújabb kori históriánkat. Viszont az egyetemekről, főiskolákról kikerülők — akár orvosok, akár mérnökök, közgazdászok, üzletkötők. politikusok vagy éppen diplomaták — az állami és gazdasági élet legkülönbözőbb területein fontos funkciókat töltenek be. Munkájuk feltételévé kellene hogy váljon a nemzeti történelem megbízható ismerete, mivel e nélkül nem lehet felelős, a nemzet érdekeit figyelembevevő politikai, gazdasági és kulturális döntéseket hozni. A történelem magába foglalja az emberiség, a nemzet évszázados, évezredes tapasztalatait, hagyományait. Ez a tudomány egyszerre tény és logikai tudomány is. önálló gondolatokra, megfelelő következtetésekre, s ezt követően időálló döntésekre csak az képes, aki ismeri a tényeket, s a tények halmazából — függetlenül attól, hogy ez nekünk „jó”, vagy „rossz” — képes kiválasztani az igazságot. A politika alakítása szempontjából is rendkívül fontos a magyar történelem ismerete, a nemzetközi önismeret. Azt senki nem tagadja, hogy a történeti kutatás is adhat és nyilvánvalóan ad is számos olyan tanulságot, eszmét a politikának, amelyet az nem hagyhat figyelmen kívül. De hogy mennyire használja fel a politika a történeti kutatás eredményeit, mennyire épül be a történelmi tapasztalat a politikába, az egyrészt függ a történeti kutatás minőségétől, másrészt a politikus szellemi és tárgyi felkészültségétől, kvalitásaitól, valamint nyitottságától is. Reméljük, az új tantárgy felkészültebbé, nyitottabbá teszi a jövendő politikusait. — A legújabb kori magyar történelem bevezetéséhez — könyvön, segédanyagon túl — elengedhetetlen a megfelelő oktatói gárda. .. — Talán ez a tantárgy bevezetésének egyik legsúlyosabb problémája. A bölcsészkarokat leszámítva kevés a történelemtanári végzettségű oktató, ugyanakkor sok a hallgató. Amíg a magyar munkásmozgalom története című tantárgy oktatásához a tudományos szocializmus szakot végzettek képzettsége megfelelő volt, addig a legújabbkori magyar történelem tanításához ez már nem elegendő, illetve nem megfelelő. E tantárgy oktatásához ugyanis másirányú fel- készültség, tájékozottság, átfogóbb szemlélet szükséges. Igaz, hogy szervezünk előadássorozatokat, tanfolyamokat. De ez, tudjuk, csak félmegoldás, hiszen bizonyos rossz beidegződéseket, képzettségbeli hiányokat lehetetlen máról holnapra leküzdeni. Az oktatók többsége még akkor végzett, amikor az egyetemi oktatás is más szemléletű volt, s a tudományos szocializmus tanítása, a politológiában való elmélyülés sokaknak nem tette lehetővé, hogy e mellett a történeti szakirodalmat is tanulmányozza, hogy megismerje az új kutatási eredményeket. — Tehát oktatóknak, hallgatóknak nagy segítséget nyújthat egy jó tankönyv. Hogyan épül fel, miként készült? — A tankönyv pontos címe: „Magyarország története 1918—1975. között” — Balogh Sándor professzor irányításával készült, csapatmunkával. Rajtam kívül a könyv megírásában Gergely Jenő, valamint Föglein Gizella vettek részt, akik szintén az ELTE bölcsészkarán tanítanak. A tankönyv írásában arra törekedtünk, hogy a tudomány legfrissebb, legpontosabb eredményeit használjuk fel számos új forrással is gazdagítva az ismereteket. A könyv kétharmada az 1944. utáni eseményeket taglalja, míg az első rész a forradalom, majd az ezt követő Horthy-korszak történetét öleli fel. A legfontosabb, hogy nemzeti történelmet akartunk írni, amelyen belül természetesen szerepelnek a munkásmozgalomtörténet kérdései is. A tények tiszteletére törekedtünk — ez nem azonos a pozitivista ténykultusszal!—, így akartuk elkerülni, hogy prekoncepciók, előzetes ítéletek áldozatai legyünk. — Milyen újszerű, a történelemtudományban idáig nem hangsúlyozott következtetésekre jutottak? — Másfajta megközelítésben vizsgáltuk az eseményeket jónéhány esetben. Tisztázni kívántuk például a magyar társadalom fejlődésében a korszerűség és az elmaradottság fogalmát, ugyanis ezek fejlődésünk egyes lépcsőfokain sajátosan egyszerre voltak jelen. Nem kisebb jelentőségű volt a Horthy-korszak tárgyilagos, elfogulatlan meghatározása sem, hiszen egy konzervatív uralmi rendszer nem azonos, s nem is azonosítható, mosható össze a fasizmussal, tudomásul kell venni, hogy jellegét tekintve nem egységes, homogén. Valójában e korszakban olyan rendszer működött itt. amelyben a parlamentáris demokrácia jegyei tekintélyurálmi elemekkel párosultak. Teljesen eltérő volt például a bethleni konszolidáció és a Gömbös-féle szélsőjobboldali kísérlet. A neve is jelzi azonban, hogy ez is csupán kísérlet maradt! A háborúban való részvétellel, a német befolyás fokozódásával, majd a megszállással azután erősödnek a társadalomban a fasiszta jegyek. De némileg még ez is elhatárolható a Szálasi-féle totális nyilas diktatúrától. Ma már nem elég csupán arról beszélni, hogy a nemzeti történelmet a nemzetközi eseményekkel összefüggésben kell vizsgálni, hanem azt is komolyan mérlegelni kell, hogy az említett kölcsönhatásban milyen mozgáslehetőségei vannak egy nagyhatalom szomszédságában élő kisebb nemzetnek, s hogy ezekkel mennyire képes vagy tud élni. Mi ebből kiindulva igyekeztünk tisztázni a népi demokrácia létrejöttének és sajátosságainak kérdését is. — Ahogy időben közeledünk napjainkhoz — objektív okok miatt — a tények ismertetése, a tanulságok levonása egyre nehezebb. — Valóban így van. ugyanis a történeti kutatásnak szüksége van egy bizonyos „kifutási idő”-re. Ezért nem határozott meg eddig egyértelműen számos fogalmat, s keveset foglalkozott a népi demokrácia intézmény- rendszerével is. Fontos volt, hogy az eseményeket történészi módszerekkel örökítsük meg. Valójában erre csak 1962-ig volt lehetőségünk, de az 1956. és 1962. közötti periódus is nélkülözi még bizonyos jegyeiben a teljes objektivitást. Az 1962. és 1975. közötti időszakra pedig inkább csak kitekintésre nyílott mód. Földes! Margit HANGSZÓRÓ Tündérvár és katakomba A rádióhallgató talán úgy van Lőrincze Lajos műsorával, az Édes anyanyelvűnkkel, hogy kivárja, amíg letelik az öt perc, és utána rendszerint valami komolyabb, valami hosszabb műsor következik. Persze (hiszem és remélem), olyan is van, hogy a rádióhallgató egyszercsak figyelni kezd, és végighallgatja Lőrincze tanár úr okos fejtegetéseit, intelmeit, és szelíden megcsóválja a fejét: miért csak öt percet (háromszáz másodpercet!) kap a nyelv- művelés alkalmanként* a Magyar Rádióban ... Hétfőn kettős okból is- készültem rá, hogy meghallgatom a Tanár urat. Egy: mert édes anyanyelvűnkről hallani, védeni, sohasem elég, kettő: aznap volt a Tanár úr névnapja. Ha nem is tudtam felköszönteni, .csak gondolatban, arra azonban nagyon intenzíven gondoltam: milyen jó, hogy van nekünk egy Lőrincze Lajosuk, akinek példáján sok, neves nyelvtudós, nyelvművelő sorakozott oda a küzdelembe: védeni a magyar nyelvet, magyarságtudatunk mindennapos bástyáját, gyönyörűszép épületét, virágcsokrát, muzsikáját. Sajnos, nem mindig tündöklik, és ezt a Tanár úr is fejtegette ebben a hétfői öt percben. Levelek és levélírók sokasága kérdezte: miért szerepeltetnek nyögős beszédű riportereket, írókat, minisztereket, a rádióban és a televízióban? Nos, fejtegette tovább a Tanár úr, a dolog kétoldalú. Egyrészt valóban rossz, zavaró a nyökögő beszéd, de előfordul ám, hogy a nyökögő okos gondolatokat fejteget, és ha arra figyelne, miként tudna túladni rossz szokásán, zavar támadna, az okos beszéd, a tartalmas gondolatok rovására. Nyilván, nem jó az, ha valaki nyökög, az viszont egyáltalán nem jó. ha valaki üres szócsépléssel próbálkozik. Egy másik (több) levélíró a „babezés” elterjedésétől félti nyelvünket. .Vajon ezt már nem tanítják az iskolában?” — kérdezi. Dehogynem tanítják, válaszolt a levélírónak a Tanár úr, csak hát a nyelvi restség, lezserség „babezés”~re csábítja a figyelmetlen előadót, riportert, riportalanyt, ismerősünket, a szomszédból, a nyilatkozó igazgatót, munkást, színészt is olykor. „A nyelv ma tündérvár és katakomba” — utalt az utolsó húsz másodpercben Lőrincze tanár úr az erdélyi költészet jelesére, Reményi Zsigmondra. Hogy miért tündérvár és miért katakomba, az legyen majd egy másik, alkalmi jegyzet témája. niföldi Krónika A szolnoki rádió Alföldi krónikájára úgy emlékszem, hogy változatos, érdekes műsor. Régen hallgattam, gondom is volt a szolnoki adó hallgatásával, zavaros, gyenge volt a vétel. Hétfőn este 18 órakor, nagy örömömre, tökéletes hangtisztasággal és megfelelő hangerővel figyelhettem a műsort. Most is tetszett (szerkesztője Pálréti Ágoston), habár egyetlen Békésből felvett tudósítást sem hallhattam. Pedig a szolnoki riporterek értik a dolgukat! Kitűnő tudósítás révén lehettem ott Jászberényben, ahol nyári akadémia kezdődött a tanítók részére, többek között azzal a központi kérdéssel, hogy „mit jelent az iskola és a pedagógusok megnövekedett önállósága?” (Gondoltam: évtizedek óta mást sem hallani, mint szép szavakat „a megnövekedett önállóságról”, és ezzel kész. Szavak helyett tettekre lenne szükség, és olyan körülményekre, amelyben a tetteknek értelmük van...) Körképet adtak Szolnok megye felvásárlási helyzetéről, meghúzták a Jászapáti Vegyesipari Szövetkezet félévi gyorsmérlegét, szóltak egy kisújszállási kiállításról, Békésből azonban semmi. Azaz mégis valami: lapszemle a Békés Megyei Népújság keddi számából . . . Olyan szép volt, amikor rólunk sem feledkeztek meg! Vagy objektív okok gátolják azt, hogy a Körösök völgyébe is kiutazzanak a szolnoki rátjió munkatársai? Akár igen, akár nem: hiányoljuk ittlétüket, hiányoljuk a Békésből szóló adásokat. Ha pedig koncepcióváltásról van szó, nem tartjuk megindokolhatónak. Vagy nincs rá elég „keret”? Az is hiba lenne. Sass Ervin Békésben élő festőművészek budapesti kiállításon Kenyér a képzőművészetben Koszta Rozália: Csendélet kenyérrel Dr. Kovács Károly Az akasztéfa árnyékában Téves bírói ítéletek Szeptember 15-ig látható a Budapesti és Pest Megyei Gabonaforgalmi és Malomipari Vállalat IX. kerületi székházában az a nagyszabású kiállítás, mely egy pályázat alapján összegezi képzőművészeink 1986-os termését, vallomását a kenyérről. Ez a tárlat egyik erénye, a másik a frissesség, a jelen idő érzékeltetése. Az ország minden tájáról érkezett képek közállapotot is jeleznek, részletesen megörökítik a kenyér születését. A múlt Sipőcz-konyhája a 30- as évek nyomorát idézi, a kenyérhiányt, a nélkülözést — Koszta Rozália, Várkonyi János, Lóránt János, Bánsági András, Kerekes Anna, Gy. Vad Erzsébet, Fegyó Béla, Takács Zoltán, Bazsonyi Arany kenyere azt, hogy túljutottunk rajta. Vetés, aratás, cséplés, őrlés — a kenyérrel kapcsolatos munkafolyamatok jelennek meg a műveken — poé- tikus tartalommal, nemcsak az ábrázolás, hanem a képi költészet szintjén, melynek mértékét Vecsési Sándor, Patay László, Gánóczy Mária, Xantus Gyula, Brez- nay József, Bakonyi Mihály festményei, Antal Károly, Nagy Sándor szobrai fémjelzik. Igaz, váltakozik a megközelítés, a minőség — így van ez rendjén, de a lényeg, hogy van kenyerünk, és van a festőknek mondanivalója is a kenyérről. Láthatjuk a szántóföldet a tatabányai Papp Albert értelmezésében, nagymama kenyerét a miskolci Zsignár István megközelítésében, a honvágyat is kifejező kenyeret Várkonyi Jánosnál, a régi sorsot az Egerben alkotó Lóránt János figyelme révén. E tárlat alkalmával könyvkiadvány is készült, mely bemutatja és elemzi a kenyér és a képzőművészet sok ezer éves találkozását. Az anyagot bemutatják a Mezőgazdasági Múzeumban és Nagykőrösön vagy Cegléden is. Losonci Miklós Az apa tagadta, hogy ő ölte meg az asszonyt. Az eljárás során szembesítették a fiával, de mindegyik megmaradt saját vallomása mellett. Az idézett tanúk sem erősítették meg azt, hogy az apa beismerte volna a gyilkosságot, s ezért a bíróság 1960 augusztusában elvetette az újratárgyalási kérelmet. A másodfokú bíróság is megerősítette ezt a döntést. Ennek ellenére Dusán 1962 közepén megismételte a per újratárgyalására való kérelmét, amit a bíróság újból elvetett. Teljesen váratlanul, 1964. április 21-én, az apa, V. Jo- van, önszántából jelentkezett az újvidéki belügyi titkárságon, ahol a nyomozó előtt részletesen elmondta, hogy ő is intim kapcsolatot tartott fenn Nikolijával abban az időben, amikor a fia is az asszonnyal élt, de erről fiának nem volt tudomása, s hogy az asszonyt is igyekezett rávenni, hagyja abba ezt a kapcsolatot, s hogy az asszony tagadta volna, hogy kapcsolata lett volna Jovan fiával, Dusánnál. Előadta, hogy az asz- szony magatartása miatt nagyon zaklatott lelkiállapotba került, s mivel korábban is neheztelt az asz- szonyra, eltökélte, elteszi láb alól, s valóban ő követte el a gyilkosságot. Elmondta, hogy a kérdéses napon. 1959. július 29-én követte el tettét, amikor Dusán a csordától eltávolodó tehenek után szaladt a legelőn. Azt is elmondta, ő temette el a holttestet, ahol meg is találták. Ezután rábeszélte fiát, vállalja magára a gyilkosságot. Ennek alapján V. Jovan ellen vizsgálatot indítottak, de a helyi illetékesség megváltozása folytán a Sremska Mitrovica-i törvényszék előtt a vizsgálat megszakadt V. Jovan 1964. november 9-én bekövetkezett hirtelen halála miatt. V. Dusán 1965 elején újabb perújítási kérelmet adott be édesapjának a rendőrségen tett vallomására, valamint további hat tanú elmondására, s arra hivatkozva, hogy apja halála előtt bevallotta, hogy lelki- ismeret-furdalást érez, hogy fia ártatlanul raboskodik a börtönben, s ezt igyekszik jóvátenni. Az újonnan lefolytatott eljárásban a bíróság kihallgatta a tanúkat, s 1966. június 28-án, a vonatkozó előírások értelmében elrendelte V. Dusán szabadon bocsátását. Az újabb, 1966. október 3-i főtárgyaláson megállapították, hogy V. Jovan intim kapcsolatokat tartott fenn a megölt Nikolijával, még mielőtt az asszony a fiával is viszonyt létesített volna. Erről V. Dusánnak nem volt tudomása. V. Jovan elégedetlen volt, hogy Nikolijá- nak nemcsak vele, hanem Dusán fiával is viszonya van, s ez volt tettének indítéka is. A bűncselekmény a következő módon játszódott le. A nevezett napon V. Jován ebédet vitt a fiának, s Nikolijával is beszélgetett. Beszélgetésük veszekedéssé
