Békés Megyei Népújság, 1986. július (41. évfolyam, 153-179. szám)

1986-07-25 / 174. szám

1986. július 25., péntek jamukfcM Békéscsabán, a vasútállomás mellett a közelmúltban adták át rendeltetésének azt az autóparkolót, amelyet a Közúti Épí­tőipari Vállalat 3 millió 500 ezer forintért épített meg, alig két hónap alatt; 60 gépkocsi és 30 taxi kényelmes parkírozá­sa oldódott meg az építménnyel, amely az új autóbusz-pá­lyaudvar egyik részeként készült el Fotó: Gál Edit Megkérdeztük: Miért zár be a megyei könyvtár? Péntek Megszületett hát az MLSZ elnökségének oly­annyira várt állásfoglalása a mundial-(le)szerepléssel kapcsolatban. Most a saj­tótájékoztató után, az oko­kat illetően továbbra is ta­nácstalan maradt a szurko­lók népes tábora. Jó magyar szokás szerint ismét általánosságoktól hemzseg a kiadott MLSZ- elnökségi kommüniké, ke­vés a konkrét, kézzelfog­ható és bizonyítható meg­állapítás. A közlemény vé­gén egy mondat tájékoztat arról, mely szerint az anyagban vázolt feladato­kat novemberben kívánja értékelni a testület. Talán addigra még több, a ko­rábbiakhoz hasonlóan, az ügy szempontjából lényeg­telen, ám mégis „szenzáci­ós” mozzanatot sikerül fel­tárniuk, elterelve ezzel a figyelmet a legfontosabb­ról: a magyar labdarúgás évtizedek óta nem tud hosz- szabb távon számottevő eredményt elérni. Nos, kedves olvasó, ne­hogy azt higgye, ezúttal az MLSZ elnökségén akarom elverni a port. Társadal­munk más területein is gyakran találkozunk a ho­mályos, nem egyértelmű tá­jékoztatással. El kellene végre oda jutnunk, hogy felnőttként kezeljük a köz­véleményt, amely megér­demli az őszinte, becsüle­tes, egyenes szót. Ha mind­ez így lenne, talán keve­sebb gonddal küszködnénk. v. 1. — LENCSÉT az idén Békés megyében egyedül a Békés­csabai Szabadság Termelő- szövetkezetben vetettek. Ha az időjárás nem szól közbe, a jövő hét közepén megkez­dik a 80 hektáron termesz­tett kanadai fajtájú, közked­velt étkezési növény aratá­sát. Július.. 28-tól augusztus 25- ig zárva lesz a Békés Me­gyei Könyvtár az olvasókö­zönség előtt. Dr. Ambrus Zoltánt, a megyei könyvtár igazgatóját megkérdeztük, miért van szükség a sokunk­nak oly nehezen nélkülözhe­tő intézmény szolgáltatásai­nak szüneteltetésére? — Több okunk van a be­zárásra. Az elsődleges, hogy a könyvtár immár egy éve üzemel, így itt az ideje az épület garanciális javításá­nak. Olyan munkákat kell végezni, melyeket nyitva­tartási időben nem tudnak vállalni. — A másik ok? — Augusztus 12-től 15-ig a Könyvtáros Egyesület itt tartja vándorgyűlését. A rendezvényen mintegy 700- an vesznek részt. Mindezek mellett a szokásos állomány­ellenőrzést is el kell végez­nünk ez alatt az egy hónap alatt. — Mit tanácsol az olvasók­nak? — Nem szeretnénk láto­gatóinknak kellemetlenséget okozni, ezért kérjük, még ezen a héten vigyenek ma­gukkal elég olvasnivalót. Felszólításokat természete­sen a lejárt határidők miatt nem küldünk, ez senkit ne aggasszon. — S ha valakinek elodáz­hatatlan kérése van ez alatt az egy hónap alatt? — Telefonügyeletet to­vábbra is tartunk, s a sür­gős esetekben, ha módunk lesz rá, segítünk. — A jövőben is várható, hogy bezárják a könyvtárat? — Egy hónapig nem, de évente 2 hetes szünetre szá­mítani lehet az elkövetke­zendőkben is. N. A. j Hát azt elvágtuk! Békéscsaba egyik ut­■ cáját frissen ásott árok ■ szeli keresztül. A védö­! korlátnak két munkás : támaszkodik, a mélybe • néznek, s búsan csóvál­• ják fejüket. • — Nézd, ott, azt a csö­■ vet — mondja az egyik. : — Hát, azt bizony el­\ vágtuk... — vakaródzik • a másik. | S tényleg elvágták: az ■ árok alján egy vezeték­■ bői bugyogva tör elő a • víz... p. f. Zöldség- és gyümölcsárak egység Bcs. vásár­Bp. Debr. Szeged Bm. Zöldért Burgonya kg csarnok 8,­9,60 10 — 7,— (napi ár) 9,— Vöröshagyma kg 16,­19,70 18,­15,­9,50 Fokhagyma kg 60,— — 65,— 60,— 60—72,— Fejes káposzta kg 6,— 10,60 4,— 5.— 5,­Kelkáposzta kg 15,­19,10 16,­12,­16,­Paradicsom kg 24,— 32,30 20,— 18,— 16,— Zöldpaprika kg 16,80 27,40 20,— 18,20 20,— Uborka kg 7,30 9,90 10 — 8,50 5—10,— Tojás db 2,50 2,80 2,50 2,20 2,20 Őszibarack kg 20,­29,30 25,­20,— 13—29,— Néhány zöldség- és gyümölcsár a Békés Megyei Zöldértnél: a főzőtök 3—4 Ft/kg, a karalábé 4—6 Ft/kg, a nyári alma 11 —15 Ft/kg, fC karfiol 14—18 Ft/kg, a görögdinnye 8—10 Ft/kg, a sárgadinnye 10—14 Ft/kg, a répa 13—16 Ft/kg és a gyökér 9—11 Ft csomónként. Darvak — bronzplaketten Az elmúlt év őszén megyénkben, Orosháza mellett, a kardoskút—fehértói természetvédelmi területen rendezte meg első ülését a Nemzetközi Darualap nevű önálló természetvédelmi szervezet európai szekcióját Ennek apropóján, s a természetvédelem, a darvak iránti szere­tet indíttatásából készített egy bronzplakettet Pécsik István miskolci művész, aki a közép­iskola befejezéséig Orosházán élt, és ma is orosházinak vallja magát. A plakett eredeti mé­rete: 172x107 milliméter Bemutatón négy városban: n biztonságiöv-szimulátor Hogyan és mennyire véd egy esetleges ütközéskor a biztonsági öv? Erről győ­ződhetnek meg a gépjár­művezetők a következő na­pokban, anélkül, hogy ve­szélyhelyzetbe kerülnének. A Magyar Autóklub megyei szervezete a Közlekedésbiz­tonsági Tanács gépjárműve­zető közlekedésnevelési szakbizottságok közreműkö­désével július 26—30-ig me­gyénk négy városában mu­tatja be a biztonsági öv szi­mulátorát. A helyszíneken bárki a gyakorlatban is ki­próbálhatja a körülbelül 12-15 kilométer/órás sebes­séggel történő ütközés ere­jét, s azt, hogy mennyit véd a biztonsági öv. Emel­lett tanácsot adnak a szak­emberek az öv helyes beál­lítására és viselésére, video­filmét vetítenek a biztonsá­gi övről. Alkalmi vetélke­dőn tesztlapot tölthetnek ki a jelentkezők, s a hibátlan megfejtők jutalomban ré­szesülnek. Mind a négy helyszínen biztosítással kap­csolatos felvilágosítással szolgál a Hungária Biztosí­tó képviselője. A bemutatók helyszínei: július 26-án, szombaton 8—16 óráig Békéscsabán, az Univerzál Áruház előtti parkolóban, itt Kresz-sátrat is felállítanak. Hétfőn, jú­lius 28-án 8—16 óráig Oros­házán az Előd utcában, a Petőfi Művelődési Központ mellett, július 29-én, ked­den 8—16 óráig Szarvason, a Felszabadulás téren, a városi tanács épülete előtt, s végül július 30-án, szer­dán 8—16 óráig Szeghal­mon a Dózsa György úton, az ifjúsági ház előtt lesz bemutató. Szaktársak Csehszlovákiából A Dél-alföldi Erdő- és Fa- feldolgozó .Gazdaság és a csehszlovák Bukozai Fafel­dolgozó Kombinát szakszer­vezeti bizottságai között nemrégiben gazdasági és kul­turális együttműködési meg­állapodás született. Ennek ér­telmében kölcsönösen fo­gadnak magyar, illetve szlo­vák faipari szakmunkásokat, hogy átadják egymásnak gyártási, feldolgozási tapasz­talataikat. A Kassától nem messze lévő mintegy 3 és fél ezer dolgozót foglalkoz­tató kombinátban nagy mennyiségű bútorlapot, cel­lulózt és bútorokat gyárta­nak. De nemcsak a termelés­ben találkozhatnak a két szomszédos ország állampol­gárai. A megállapodás értel­mében — amelyet magyar részről Török György, a Defag szb-titkára, a cseh­szlovákok képviseletében pe­dig Jozef Chatrinák szb-el- nök írt alá — kulturális de­legációk is felkeresik egy­mást, valamint évente mint­egy félszáz dolgozó üdülhet a két gazdaság szervezésé­ben. A magyarok nemrégi­ben érkeztek haza Csehszlo­vákiából, a szlovák dolgozó­kat pedig tegnap, csütörtö­kön a déli órákban búcsúz­tatták el Gyuláról. B. O. Orvosi ügyeletek augusztusban Békéscsabán központi orvosi ügyeletet a Gyulai úti új kórhá­zi épületben dú. 4 órától más­nap reggel 7.30 óráig tartanak. Tel.: 23-544. Ugyanitt van gyer­mekkörzeti orvosi ügyelet is. Szombaton és munkaszüneti na­pokon folyamatos az ügyelet. Fogorvosi ügyelet szombaton, vasárnap 7 órától 14 óráig a Munkácsy u. 1. szám alatt. Békésen, a Széchenyi tér 4/2. szám alatt központi orvosi ügye­let du. 16.30-tól másnap 7 óráig, ahol ellátják Murony, Tarhos, Bélmegyer és Kamut betegeit is. Szombaton és vasárnap reggel 7- től hétfő reggel 7-ig. Ugyanitt gyermekorvosi ügyelet szomba­ton 8-tól 12-ig. Vasárnap 8-tól 10-ig. Tel.: 41-312. Gyulán felnőttkörzeti ügyelet a Dob u. 2. szám alatt du. 17 órától másnap reggel 7.30-ig, hét végén pénteken du. 17 órá­tól hétfő reggel 7.30-ig. Tel.: 61- 012. Gyermekügyelet folyamato­san a Kárpát u. 11. szám alatt. Fogászati ügyelet a kórház száj- sebészetén, a Semmelweis u. 1. szám alatt. Gyomaendrödön a mindenna­pos ügyelet Dévaványára. a hét végi ügyelet Hunyára is kiter­jed 17 órától másnap reggel 8 óráig. Címe: Gyomaendrőd, Le­nin út 3. Tel.: 31-520. URH-hí- vószám: Békés 38. Gépkocsi: Lada Niva AR 41-19, hívószám: Békés 39. Szarvason a mindennapos ügye­let kiterjed Békésszentandrás- ra, Csabacsűdre, Kardosra és örménykútra is, 1T órától reggel 8- ig. Címe: Szarvas, Béke út 18. Tel.: 225. Szeghalmon a mindennapos ügyelet hét végén kiterjed Fü- zesgyármatra, Kertészszigetre, Körösladányra is, szombat reg­gel 7-től hétfő reggel 7-ig. Cí­me:' Szeghalom, Ady u. 1/6. Tel.: 21. Füzesgyarmaton: hét közben változó telephelyű, ösz- szevont ügyelet Körösladány- ban, 17 órától reggel 7-ig ké­szenlét van. Bucsa: szombat reggeltől hétfő reggel 8 óráig központi ügyelet Karcagon. Tel.: 222. Helye: Kar­cag. Vörös Hadsereg u. 27. Sarkad: mindennapos közi>on- ti orvosi ügyelethez tartozik Sarkadkeresztúr, Méhkerék és Kötegyán is. Helye: Sarkad, Bé­ke sétány 3. Hétköznap 17 órá­tól másnap reggel 8-ig. Hét vé­gén péntek 17 órától hétfő reg­gel 8-ig. Tel: 120. Mezöberény: mindennapos központi orvosi ügyeletén a Puskin u. 1. alatt ellátják Csár­daszállás, Köröstarcsa betegeit is. Hétköznap du. 16-tól másnap reggel 8-ig. Hét végén pénteken du. 16-tól hétfő reggel 8-ig. Tel.: 51-120. Orosháza: mindennapos köz­ponti ügyelet a Könd u. 76. szám alatt, hétköznap du. 17- től másnap reggel 8-ig. Hét vé­gén szombat reggel 8-tól hétfő reggel 8-ig. Mezöko vácsháza: hét közben Végegyházával közös központi ügyelet du. 17 órától másnap reggel 7-ig. Hét végén központi orvosi ügyelet Mezökovácsháza, Battonva. Mezőhegyes, Kasza­per, Nagybánhegyes, Magyar- bánhegyes, Végegyháza betegei­nek. Az ügyelet helye: Mezőko- vácsháza, Alkotmány u. 38. szám. Tel.: 15. Medgyesegyházán: péntek 17 órától hétfő reggel 7 óráig Med- gyesegyháza, Medgyesbodzás, Gábortelep, Pusztaottlaka, Nagy­kamarás, Almáskamarás, Kever- mes, Dombegyház, Kunágota, Dombiratos. Kisdombegyház, Magyardombegyház betegei a központi ügyelethez fordulhat­nak. Az ügyelet helye: Med­gyesegyháza, Kossúth tér 1. szám. Tel.: 72. Eleken a hét végi központi orvosi ügyelet helye: Elek, Hő­sök útja 1—3. Tel.: 205. A köz­porti orvosi ügyelet kiterjed Elek, Kétegyháza és Lökösháza községekre. Az ügyelet hét vé­gén szombat reggel 7 órától hétfőn reggel 7 óráig, valamint minden ünnepnap reggel 7 órá­tól másnap reggel 7 óráig tart. A fel nem sorolt községek­ben hét közben, hét végén ké­szenlét, illetve összevont orvosi ügyelet van! Kérjük megyénk lakóit, hogy az orvosi ügyeleteket valóban csak indokolt esetben vegyék igénybe, mert másként a sürgős esetekben nyújtott segítsége« ve­szélyeztetik. Hírügyeletünk 19' óráig hív­ható, a tele­fonszámunk : 27-360 Hírügyeletes: Pénzes Ferenc MA: JAKAB NAPJA A Nap kél 5.13 — nyugszik 20.29 órakor A Hold kél 22.44 — nyugszik 9.50 órakor ÉVFORDULÓ Kilencvenöt éve született Fogarasi Béla (1891—1959) marxista filozófus, Kossuth- díjas egyetemi professzor, a Magyar Tudományos Akadé­mia tagja. IDŐJÁRÁS Derült, enyhe volt a csütör­tökre virradó éjszaka. Mindösz- sze 16—17 fokig hűlt le a levegő. Délelőtt gyorsan emelkedett a hőmérséklet, zavartalanul sütött a nap, és erős déli szél fújt. Ko­ra délután — a befelhősödött ég ellenére — 28—30 fokot mutattak a hőmérők — adta a tájékoztatást Szudár Béla, a Békéscsabai' Me­teorológiai Állomás ügyeletese. Előrejelzés az ország területére ma estig: hűvös, szeles idő lesz, zivatarokkal. Átmenetileg min­denütt beborul az ég, ország­szerte várható eső, zápor, ziva­tar, helyenként jégesővel. Az északnyugati, északi szél foko­zatosan megerősödik, főként a Dunántúlon viharossá fokozódik. A felhőátvonulásokból futó zá­por várható. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 10 és 15 fok között, a legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 23 fok között lesz. — ÜJABB NEMZETISÉGI ISKOLÁVAL gyarapszik Pécs: bevezetik a kétnyelvű — magyar és német nyelvű — oktatást a belvárosi álta­lános iskolában. Az első né­met nemzetiségi kétnyelvű osztályt ez év őszén indítják. A következő tanév kezdeté­től immár Pécsett minden is­kolafokozatban oktatnak nemzetiségi nyelveken. — LELETMENTÉS. Nagy­számú néprajzi, iparművé­szeti, egyházművészeti tár­gyat, helytörténeti és egyéb írásos dokumentumot „vett leltárba” a Tisza II. vízlép­cső üdülőkörzetében levő húsz településen a Heves, Borsod, Hajdú-Bihar és Szol­nok megye muzeológusaiból, levéltárosaiból alakult nyári expedíció. — MEGYÉNK 16 ÁFÉSZ E 1986. első felében mintegy 2 ezer tonna zöldség- és gyü­mölcsfélét vásárolt fel. Ezek a termékek az áfész-boltok­ba -kerültek, kizárólag a lakosság ellátását szolgálták. — KEMPING-VILÁGTA­LÁLKOZÓ. A Debrecen mel­letti Vekeri-tónál létesített kempingben augusztus 1. és 10. között >— 20 év után is­mét Magyarországon — ren­dezik meg a 47. kemping-vi­lágtalálkozót. A találkozó helyszínén a rendezvényso­rozat után úttörőtábort és szabadidőközpontot alakíta­nak ki. — CSÖKKENT a repülősze­rencsétlenségek száma. Az idei év első felében 12 repü­lőszerencsétlenség történt a világon, melyben 340 utas vesztette életét. Ez jóval ke­vesebb a tavalyinál, a múlt évi mérleg lesújtó, több mint 900-an vesztették életüket. — TDV-közgyűlés Moszkvá­ban. A szovjet fővárosban csütörtökön megnyílt a Tu­dományos Dolgozók Világ- szövetségének 14. közgyűlése. A TDV a világ csaknem fél­millió tudósát tömöríti. Ta­nácskozásán részt vesz a ma­gyar tagszervezet, a Műszaki és Természettudományos Egyesületek Szövetségének küldöttsége is.

Next

/
Oldalképek
Tartalom