Békés Megyei Népújság, 1986. július (41. évfolyam, 153-179. szám)

1986-07-24 / 173. szám

1986. július 24., csütörtök Csütörtök Hazánk az értekezletek Pályázat fiatal amatőr képző- és iparművészek számára Tegnap délután csőtörés történt Békéscsabán, a Petőfi Sán­dor utcában. A víz néhány óra alatt — a környékbeli gye­rekek nagy örömére — ideiglenes ministranddá alakította az utca páratlan oldalát. A Petőfi utcában lakók — különö­sen a felnőttek — viszont aligha örültek a néhány órás víz­kimaradásnak. A vízművek dolgozói azonnal a helyszínre siettek, s a hibát még tegnap kijavították Fotó: Gál Edit — FELVÉTELI ÉNEK TAN­SZAKRA. A budapesti Bar­tók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola magánének tanszaka felvételt hirdet érettségizett fiatalok számá­ra. Korhatár 24 év, a képzési idő 4 év , nappali tagozaton. Az. iskola kollégiummal nem rendelkezik, vidéki növen­dék jelentkezését csak úgy fogadják el, ha budapesti el­helyezésükről a hallgatók gondoskodnak. Jelentkezni augusztus 10-ig lehet. A fel­vételi vizsga anyaga átvehe­tő az iskola portáján. (Nagy­mező utca 1). Fohász a nyárhoz Ki tudja megmondani reggel, hogyan kell öltözni az­nap? Nyirkos, opálos ősszel indult a szerdai nap is, és délután már untuk a kánikulai hőséget. Tegnap még fog­ta a fejét, aki nyaralni indult, ma pedig szitokkal ra­kosgatja az üdülőben, vagy a kempingben a meleg gú­nyát. Varietas delectat — mondaná az ember, ha utánaol­vasna a változatossággal gyönyörködtető latin szólások­nak. Valóban, miért nem tudunk gyönyörködni az idő­járás változatosságában? Ha máskor épp a változatosság a hajhászott célunk. Gondoljunk csak az öltözködésre, az időtöltéseinkre, étkezéseinkre és a női szépségre, es így tovább.. . Nos, azt hiszem, Herakleitosz folyóba lépegetése óla van egy örök vitánk az örökös változással. Egy véghe- tetlen emberi óhaj az időleges, a viszonylagos állandó­ságra, nyugalomra, az egyensúlyi állapotra is, a sok cse­rélődés közben. Magam is ennek áldoznék most egy fo­hászt — közvetve, az égieken át, a meteorológiához. Adj uram, nékünk még valódi nyarat! Ha nyár, akkor legyen már nyár! Tavasz kisasszonyról már kifejtettük elmarasztaló véleményünket.. . A nyár szerelemasszonyá­nak még van egy „dobása”: az augusztus. Gyönyörköd­tessen változatlan nyarával! _ pan _ G yorslista az 1986. július 22-én megtartott júliusi Tv-lottó jutalomsorsolás­ról, melyen a Tv-lottószelvények és a júliusi előfizetéses lottó- szelvények vettek részt. A Vásárlási utalvány (2000 Ft). B Zastava SS GTL típusú sze­mélygépkocsira szóló utalvány. C Polski Fiat 126 típusú sze­mélygépkocsira szóló utalvány. D Szerencseutalvány (30 000 Ft). E Vásárlási utalvány (10 000 Ft). F Vásárlási utalvány (9000 Ft). G Vásárlási utalvány (7000 Ft). H Vásárlási utalvány (5000 Ft). I Vásárlási utalvány (4000 Ft). J Vásárlási utalvány (3000 Ft). A nyertes szelvényeket 19B6. augusztus 15-ig kell a totó-lottó- kírendeltségek, az OTP-fiókok. vagy posta útján a Sportfogadá­si és Lottó Igazgatóság címére (1875 Budapest V., Münnich Fe­renc u. 15.) eljuttatni. A KISZ Békés Megyei Bizottsága, valamint a Békéscsaba Városi Tanács V. B. művelődési osztálya amatőr képző- és iparművészeti pályázatot hirdet 14—30 éves Békés megyei Hidalok részére. Az alkotások az emberség, a béke és haladás gondola­tait hordozzák. Egy alkotó legfeljebb három művel pályáz­hat. Az alkotások zsűrizését követően, a legjobb alkotások­ból a Békéscsabai ifjúsági hét idején kiállítást rendeznek az ifjúsági ház zsebgalériájában. A kiemelkedő alkotók pénzjutalomban részesülnek. A pályaművek beküldési határideje: 1986. szeptember 22. (Cím: Ifjúsági és úttörőház, Békéscsaba, Derkovits sor 2.) KISZ Városi Bizottsága, Békéscsabai Városi Tanács V. B. Békéscsaba művelődési osztálya Cigánycsaládok segítői nagyhatalma — fakadt ki a napokban ismerősöm. S hogy megállapítása igaz le­het, erről személyes tapasz­talataim alapján mondha­tom el véleményemet. Szinte naponta kapok meg­hívót különböző testületek, szervezetek üléseire. Igaz, most ezen a területen is érződik a nyári uborkasze­zon. Az ember annak remé­nyében, hogy hall is majd ttalami hasznos, előrevivő, gondjainkat őszintén feltáró véleményt, ezeknek a ta­nácskozásoknak a legtöbb­jére el is megy. (No, meg a tájékoztatás fontos do­log. ..) Sajnos, a forgató- könyv csaknem mindenütt azonos. Az üdvözlés után a korábban kiadott hosszú írásos jelentéshez — ame­lyet a meghívottak többsé­ge el sem olvas — szóbeli kiegészítést fűznek. Ezután következik az ülések talán legérdekesebb szakasza, a hozzászólások sorozata. Valljuk be, ezeknek a véleményeknek, nézeteknek a zömében sok jó ötlet, ja­vaslat található. Mindezt annak rendje, módja sze­rint rögzítik is a jegyző­könyvben. Aztán hónapok, évek múltán hiába várja megvalósulásukat az ember, valahol mindig elakadnak. Mert értekezni már tudunk — ezt sokszor bebizonyítot­tuk —, de most már a cse­lekvésen van a fő hang­súly. v. 1. Két éve a megyei tanács cigányügyi koordinációs bi­zottsága kezdeményezésére indult el az a folyamat, melynek eredményeként ma már megyénk cigányok ál­tal is lakott településein, a helyi tanácsok összesen 24 családsegítőt alkalmaznak. Feladatuk elsősorban az, hogy a leghátrányosabb helyzet­ben levő cigánycsaládokkal foglalkozzanak, segítsék elő életmódjuk megváltoztatását. De tanácsokat adnak a min­dennapi életvezetésükhöz is, és a családok ismeretében, valamint a jogszabályok ad­ta lehetőségeken belül támo­gatják őket törekvéseikben. A családsegítők rendszere­sen részt vesznek tovább­képzéseken, melyeken a kü­lönböző előadások meghall­gatásán túl, saját területü­kön szerzett tapasztalataikat is megbeszélik. Legutóbb e hét keddjén Üjkígyóson találkoztak, ahol tájékoztatták őket a telepü­lés életéről, s az itt élő több mint száz cigánylakos hely­zetéről. Ezután megtekintet­ték a nemrég Sarkadon meg­rendezett cigány sportnapok­ról készült videofilmét, majd az elkövetkező időszak fel­adatait, terveit beszélték meg. Így többek között — szó esett a Megyei Moziüze­mi Vállalattal közösen szer­vezendő szabadtéri filmvetí­tésekről, valamint a Magyar Honvédelmi Szövetség me­gyei parancsnokságával kö­zösen tervezett bemutatókról is. A program befejezéseként a családsegítők az öreg ut­cában cigánycsaládokkal is­merkedtek. P. F. HÁROMMILLIÓ 739 334 D 776 483 J 912 696 F NYOLCVAN­MILLIÓ 006 231 J 055 763 D 080 529 H 117 678 H 154 827 D 204 359 H 229 1 25 H 764 100 E 850 781 I 974 611 J 030 997 J 068 146 E 105 295 F 130 061 J 107 210 E 216 742 G 241 508 E 253 891 I 291 040 J 315 806 H 340 572 H 377 721 J 402 487 J 427 253 J 452 019 I 489 168 I 538 700 J 278 657 J 303 423 J 328 189 F 365 338 J 390 104 E 414 870 J 439 836 F 464 402 H 526 317 J 588 232 F 034 020 E NYOLCVANEGY MILLIÓ 009 254 3 046 403 C 071 169 H 145 467 J 182 616 H 207 382 G 269 297 G 306 446 H 331 212 H 393 127 F 417 893 G 467 425 F 504 574 E Divatos iskolaköpenyek A Habselyem Kötöttáru- gyárban már a nyár végére készülnek: teljes nagyüzem­ben dolgoznak azok a kötő- és hurkológépek, amelyeken az iskolaköpenyek alapanya­gát készítik és folyik e cik­kek varrása, csomagolása is. A vállalat, amely a legna­gyobb hazai köpenygyárto. az idén a belkereskedelem megrendelésére 930 ezer lányka-, bakfis- és fiúiskola­ruhát készít, csaknem ötven­féle fazonban. Ezek túlnyo­mó többségét — mintegy 0O százalékát — augusztus ele­jén átadják a kereskedelem­nek, így várhatóan nem lesz akadálya annak, hogy a szü­lők időben vásárolják meg e cikket. A divatos iskolaköpenyek alapanyagának negyedét azon az öt új NDK-gyártmn- nyú, gyorsjáratú lánchurkoló gépen állítják elő, melyet az idén állítottak üzembe. Tel­jesítményük csaknem két­szer akkora, mint a vállalat többi, hasonló műveletet végző gépe. 058 786 E 108 318 G 157 850 H 194 999 3 256 914 G 294 063 G 318 829 J 355 978 J 405 510 J 430 276 G 479 808 D 529 340 I A Délkelet-magyarországi Területi Lovasszövetség és a Gyulai Munkácsy Tsz lovasszak­osztálya lóversenyt rendez a gyula-szabadkai lóversenypályán augusztus 2—3-án. Lesz többek között díjugratás, galopp- és ügetőversenyek, s ménbemutató is. A versenyek ide­je alatt az érdeklődők megtekinthetik a tanyamúzeumot, s a gyerekek ilyen hintón (ké­pünkön) utazhatnak, valamint lovagolhatnak is Fotó: Béla Ottó Új lakások Békéscsabán Békéscsabán, a Jókai utca páros oldalán, a Tanácsköz­társaság útja és az Illésházi utca közötti terület roska­tag, öreg házait az elmúlt hónapiokban lebontották. Négyszintes, magastetős, te- tőtérbeépítéses lakóházak emelkednek majd itt hama­rosan, a földszinten üzletek­kel. A mintegy 200 méter hosz- szú épületek beruházója a Békés Megyei OTP, tervező­je Kovács András vezetésé­vel, a megyei tervező válla­lat egyik kollektívája. Bár a ház panelből készül, a ter­vezők az előregyártott ele­bekescsaba — A ma estére meghirdetett K-Go-koncertet — technikai okok miatt — július 26-án, szombaton este rendezi meg a Megyei Mű­velődési Központ a szabadtéri színpadon, 9 órai kezdettel. GYULA — A gyulai művésztelep tag­jainak csoportos kiállítása nyí­lik meg július 25-én, délután négy órakor a Dürer teremben. A tárlatot augusztus 31-ig keres­hetik fel az érdeklődők. SZARVAS — Július 28. és augusztus 3. kö­zött a szentesi művelődési köz­pont országos fotópályázatának anyagából aktfotó-kiállítást ren­deznek a Tessedik Sámuel Mú­zeumban. meket igyekeztek a lehető legváltozatosabban használ­ni. A 300 lakás kivitelezője a Békés Megyei Állami Épí­tőipari Vállalat lesz. A mun­kák még ebben az évben el­kezdődnek. A lakások átlagban 53 négyzetméteresek. Lesznek köztük egyszobás és két- és félszobás, ebédlős, 80 négy­zetméteres lakások is. Ami még nem dőlt el, az az épületek színe. A város- központ hangsúlyos helyén épülő házsor színdinamiká­ján jelenleg szakemberek dolgoznak. GYOMAENDRÖD — Az endrődi Déryné Műve­lődési Házban július 30-ig tekint­hető meg a „Dokumentumok Gyomaendrőd múltjából" című kiállítás. — A Honti műhelygalériában július 28-án 19 órai kezdettel Erdős Pál Visszaszámlálás című filmjének vetítése lesz, amelyet ankét követ. MEZŐHEGYES — Július 25-én, pénteken este 8 órai kezdettel a Prognózis együttes ad koncertet a József Attila Általános Művelődési Köz­pontban. KÉTEGYHÁZA — A Kétegyházán nemrég ren­dezett amatőr képzőművészeti táborban részt vettek munkáiból nyílt kiállítást július 31-ig te­kinthetik meg az érdeklődők a művelődési házban. Programajánlatunk 19 óráig hlT­27-360 Hírügyeletes: Pénzes Ferenc Hírügyeletünk ható, a tele­fonszámunk : MA: KINGA NAPJA A Nap kél 5.11 — nyugszik 20.30 órakor A Hold kél 22.28 — nyugszik 8.33 órakor ÉVFORDULÓ Százötvenöt éve halt meg Tomcsányi Ádám (1755— 1831) kiváló fizikus és mér­nök, egyetemi professzor. idűibrAs Szerdán hajnalra megyénk nagy részén sűrű, kisugárzási köd keletkezett, a hőmérséklet 13—16 fokig csökkent. Napköz­ben a mérsékelt délkeleti szél­ben és általában csökkenő fel­hőzet mellett 27 fokig emelke­dett a hőmérséklet — kaptuk a tájékoztatást Kudlák Jánostól, a Békéscsabai Meteorológiai Állo­más ügyeletesétől. Előrejelzés az ország tenületére ma estig: nyugat felől erősen megnövekszik a felhőzet, és egy­re többfelé — lassanként ország­szerte — heves zápor, zivatar alakul ki, viharos széllökések kí­séretében. Egyúttal a szél észa­kira fordul és tartósan megerő­södik — főként a Dunántúlon —, gyakorta viharos lesz. Hatására jele<ntősen csökken a hőmérsék­let. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 15 és 20 fok között, a legmagasabb nappali hőmér­séklet 26 és 31 fok között vár­ható, de délután az ország nagy részén ennél már jóval hűvö­sebb lesz az idő. — A MAGVAK TERMÉ­SZETBARÁT SZÖVETSÉG túravezetői segítségével júli­us 25. és augusztus 4. között Csillebércen az 5. természet- védelmi és turisztikai szak­tábor keretében ezernél több úttörő ismerkedhet meg a ter­mészetjárás és -védelem alap­ismeretéivel. A táborozás vé­geztével a legjobbak tagjai lehetnek a Társadalmi Er­dei Szolgálat ifjúsági tagoza­tának is. — ELŐADÁS LEMONDÁSA. A Szegedi Szabadtéri Játé­kok Igazgatósága közli, hogy „A sza'rvassá vált fiák” cí­mű táncdráma augusztus 9— 10-re hirdetett előadásait — Markó Iván betegsége miatt — a Győri Balett lemondta. V jegyeket visszaváltják, vagy más előadásra becseré­lik. — A XXV. SZEGEDI NVÁ­RI TÁRLATON — mely szeptember 20-ig tekinthető meg — 173 művész 250 alko­tása szerepel a Horváth Mi­hály utcai képtárban. Békés megyét öten képviselik a ki­állításon: Koszta Rozália, Tóth Ernő és Vágréti János festőművészek, Va*rga Géza szobrászművész és Lonovics László grafikusművész. — VÍZI TÜRÁDi vesznek részt békéscsabai és város- környéki általános iskolások a Körösökön. A 20 vállalkozó kedvő gyermek kajakon teszi meg a vízi utat Szanazug és Békésszentandrás között. A vándortábor július 28-tól au­gusztus 1-ig tart. — KÖZÜTI INFORMÁCIÓ. Bé- késcsabán, az Ihász utcai gyalo­gos felüljárón (a repülőhidon) a MÁV karbantartási munkákat végez. Emiatt július 28-tól, hét­főtől munkanapokon 8—13-ig a hidat minden forgalom elől le­zárják. A lezárás előre látható­lag három hétig tart. — RENDŐRSÉGI HlR. 1986. júli­us 22-én, 16.15-kor Békéscsabán, a Szarvasi úton a felüljáró tete­jén Deák Gábor, 26 éves helyi lakos a külső forgalmi sávból a belsőbe akart áttérni személy- gépkocsijával, de egy hirtelen kormánymozdulattól megijedve visszarántotta a gépkocsit, és az úttest jobb szélén felszaladt a járdára, s előbb egy villanyosz­lopnak, majd a védőkorlátnak ütközött. A baleset során Deák könnyebben megsérült, az anya­gi kár jelentős. A vizsgálat ed­digi adatai szerint Deák ittasan vezetett. A rendőrség bevonta a jogosítványát, és ellene az eljá­rást megindította.

Next

/
Oldalképek
Tartalom