Békés Megyei Népújság, 1986. július (41. évfolyam, 153-179. szám)

1986-07-04 / 156. szám

1986. Július 4., péntek

Számítógépes diáktábor

Gyerekek, felnőttek... Mintha nem is vakáció lenne, olyan a sürgés-forgás a Békéscsabai 611-es — Alfredo Limáról elnevezett — Ipari Szakmunkásképző Intézet földszintjén. Most vannak a beíratások, s ahhoz képest, hogy több mint 900 tanulót vesznek föl, mindjárt kisebbnek látszik a forgalom.

Fönt, á harmadik emeleten viszont csönd honol, pedig mindkét teremben szorgos és nem akármilyen munkát lát, aki bekukkant. Ezek ugyanis a számitógépes nyári tábor helyiségei.

Nyári tábor? Bent? Méghozzá számítógépes?

Igen!

S ez az egész a Neumann János Számítógéptudományi Társaság, a SZÜV Számítógépközpont és az iskola közös ötlete volt, a szervezést pedig a Békés Tourist vállalta magára, s így került sor a kéthetes bentlakásos képzésre.

— Jónak tartottuk a gondolatot — mondja László István igazgató —, s a gyakorlatban még jobbnak bizonyult, akkora az érdeklődés a gyerekekben, a megye különböző részéből jött 16 felső osztályos általános iskolás diákban. És már ez maga megérte.

— Távolabbi — beiskolázási —■ célok is közrejátszottak?

— Minek is titkolnám, hogy igen. Hisz nem sokan tudják, hogy nálunk magasfokú és korszerű képzés folyik, s az erős- és gyengeáramú laboratóriumunk mellett számítógépes kabinetet is kialakítottunk. S hozzá a videoláncot is az intézet mérnökei csinálják a számítógéptechnika oktatásához. A közeljövő érettségizett szakmunkásai programvezérlésű gépeken fognak dolgozni, fel kell rá készíteni őket. Indul is jövőre a számítógépkezelő- és -karbantartó- képzés.

* * *

Egyesével, kettesével ülnek a gyerekek a kis karcsú Commodore 64 számítógép és a hozzákapcsolt tévé képernyője előtt. Épp a tábor félidejében vannak és már önálló programot is tudnak csinálni. Mint a körösladá- nyi Mikó Attila és a szeghalmi Hajdú Imre. Mindketten most mennek a hetedik osztályba.

Attila még nem, de Imre már járt „olyan szakkörfélébe” és szórakoztak már játékprogramokkal. De most másról van szó. Hát miről is? Azaz, mért jöttek ide? Mintha fölöslegeset kérdeztem volna, úgy mondják, hiszen a számítógépeké a jövő és a tábor után másképp fognak rájuk nézni az iskolában.

— Mit tanultatok eddig?

— A szókészletet, az utasítást, a képernyőszínezést és a könnyebb programírást — felelik és mindjárt megkínálnak a műveletmenüvel.

Előbb a füzetben nézem meg, aztán előveszik a mágneslemezt és terítékre kerül a menü:

1. összeadás; 2. Kivonás;

3. Szorzás; 4. Osztás; 5. Hatványozás; 6. Gyökvonás; 7. Kilépés.

— Tessék választani — szólnak, s én az osztásra szavazok. Előbb csak kicsiben játszom, mintha pénzbe kerülne, aztán jöhetnek a nagyobb számok, de a gépnek az sem gond.

Biztatnak a többi műveletre is, de inkább azt kérdem meg, mennyi idő kellett a teljes program elkészítéséhez? Igazán nem sok, csak két délelőtt.

Az arcomon látszik a csodálkozás, s mindjárt meg is jegyzi a „tanító néni” — Dudás Magdolna programozó —, hogy a gyerekek általában sokkal könnyebben boldogulnak a számítógéppel, mint a felnőttek. Bátrak, s így övék a szerencse.

* * *

Egy másik géppel a gyo- maendrődi Tímár Ildikó dolgozik. Háfrom szót — almafa, körteié, harapós — szaporít, levágással, kiemeléssel.

Olyan, mint egy jó játék. És itt lenni?

— Nagyon jó, hisz délelőtt és délután tanulunk! De közben voltak kirándulások is. Megnéztük a csabai Munkácsy Mihály Múzeumot, Szeghalmon is voltunk a múzeumban és a Csolt- monostort is láttuk. Mind

nagyon érdekes! Strandoltunk is, és még megyünk a szarvasi arborétumba.

— Itt volt tegnap az anyukánk — újságolják'a kondo- rosiak: Túri Virág, Paulik Tímea és Aradi Árpád. Persze süteménnyel felszerelve jöttek a mamák, hogy megnézzék, meghallgassák, amit már a levelekből tudnak: mitől is érzik olyan jól magukat a csemetéik.

— Megmutattuk a számítógépes játékokat, az autós, a repülős és karatés versenyt, a Donald kacsást és az Aztékot. Az Azték a legnehezebb, annyi akadályt kell legyőzni.

— Egy kislány — a szeghalmi Fehér Nóra — mégis könnyedén csinálja — szól közbe Párzsa László, a tábor vezetője. — Hihetetlen érzéke van hozzá.

Mintegy végszóra jön is Nóri a másik teremből, ahol épp szünetet tartanak, s gyorsan beül a gépbe és már mutatja is a tudományt. Záporoznak a nyilak a piramist megközelítő emberkékre, de ő ügyesen kikerüli, majd elugrál a lezuhanó kövek alól, és így tovább veszi az akadályokat a közel félórás játék alatt.

— Mi kell ahhoz, hogy minden ilyen jól sikerüljön?

— Odafigyelni nagyon, nem elkapkodni és egy kis szerencse is.

* * *

— És remek reflexek — teszi hozzá Párzsa László, amikor arrébb ülünk egy kis beszélgetésre a táborról és a jól felszerelt kabinetről, amely egy iskolai számítógéppel kezdődött, s most 10 gépből áll. És magántanulással indult.

— Szörnyen izgatott a számítógép, s ez érthető is, hiszen műszaki ember vagyok, s elkezdtem csak úgy a magam szakállára. Könyveket bújtam, s mindent kipróbáltam a gépen. Mondhatom, lassan haladtam és nagyon megszenvedtem mindenért, de megérte, mert szenvedélyemmé vált.

Hárman — Nóli Sándor, Szűcs Sándor és ő — alaposan bedolgozták magukat a szakmába, - szakkört Vsinál- tak és egyik gyerekük már megyei versenyt nyert. A gépek közben szaporodtak, ma már elérték a tízet, és külön szobát is kaptak.

S így jutottak odáig, hogy ezt a nyári tábort vállalni tudták.

Szívesen, sőt örömmel, akárcsak az itt táborozó gyerekek.

Vass Márta

Fotó: Fazekas László

Szűkebb pátriánk történelmének is két nagy alakja Achim L. András és Bajcsy-Zsilinszky Endre. Áchim L. András halálának 75. évfordulójára, Bajcsy-Zsilinszky Endre születésének 100. évfordulójára emlékezünk az idén, 1986-ban. A Fan- csovics György: Áchim L. András beszédei az országgyűlésben című, és a Tilkovszky Lóránt Bajcsy-Zsilinszky irataiból című kötetet egyaránt a Békés Megyei Tanács V. B. tudományos-koordinációs szakbizottsága adta ki, 500-500 példányban. Mindkét könyv a megyei könyvtár nyomdájában készült

Két könyv — egy illőben

tilkovszky Lóránt

~ BAJCSY-ZSILINSZKY IHAfAffiOl. ;v.

ACHIM L ANDRAP BESZÉDEI AZ ORSZÁGGYŰLÉSBEN

fl farkasmenyasszony

Klasszikus finn kisregények

Az Európa Kiádó számos sorozata között aligha A finn 5 irodalom könyvtára a legismertebb — de hogy fölöttébb fontos szerepet tölt be, az bizonyos. A magunk bőrén — azaz „a magunk irodalmának bőrén” — tapasztalhatjuk nem egyszer, mit jelent kis népnek lenni Európában, a világban. Szinte már unalomig, és már majdnem mentségként is emlegetjük, hogy a nyelvi gátak, a fordítási gondok mily nehézzé teszik a klasz- szikusok, a remekművek meg- és elismertetését külföldön. Ez ellen azonban nem a sopánkodás a leghatékonyabb gyógymód, hanem a más kis népek irodalma iránti fokozott érdeklődés.

Vajon az átlagosan művelt finn olvasó hány klasszikus magyar kisregény íróját tudná megnevezni, nagyjából a XIX. és a XX. század közepe közötti időszakot gondolva át? Csak találgathatjuk a választ — ám a klasszikus finn kisregényekből megjelent válogatás, A farkasmenyasszony írói sorából bizony csak az első és az utolsó (Juhani Aho és Aino Kallas) neve, munkássága volt ismerős e sorok fogalmazójának; Ilmari Kianto, Maria Jotuni, Teuvo Pakkala és Runar Schildt nem.

A vaskos kötet egészét, válogatásról lévén szó, felelőtlenség lenne egy-két jelzővel átfogóan illetni. Egy paradoxon említése mégis megkockáztatható. Rejtelmesebb, robusztusabb, a szó néprajzi értelmében folklori- kusabb a művek többsége, mint a nekünk ismerősebb, párhuzamos hazai prózában; nem hiányzik belőle ugyanakkor — s nem a finn táj sugallja a képet — valami hópilléző lengeség, hóhullató tisztaság, a mi ' irodalmunkban megszokottól némiképp eltérő érzelmesség. A természet szeretete és át- alakulásának-átalakításának históriája is úgy rokon a mi -regényeink, kisregényeink hasonló, tematikájával, hogy — a különbségeket érezzük inkább.

Egyéni ízlés dönti el, hogy a műveli sorából — melyeknek vitathatatlan értékét olvasók nemzedékei szentesítették Finnországban — ki melyeket érzi legközelebb magához.

Tarján Tamás

Talán manapság már nem kell külön hangsúlyozni, érvekkel bizonygatni a környezet- és természetvédelem fontosságát. Az is egyszerűen belátható, hogy környezetünk épségének megőrzése aligha képzelhető el anélkül, ha ma a felnövekvőket nem neveljük rá. Ezért is határozott úgy a hazai „illetékes”, az Országos Környezet- és Természetvédelmi Hivatal, hogy úgynevezett megyei bázisközpontokat hoz létre. Ezek közül az egyik a békéscsabai, Kölcsey utcai 3-as számú általános iskola. Mindennapjaikról beszélgettünk dr. Novák Pállal, az iskola igazgatójával.

Nevelj a környezetvédelemre!

— Már évekkel ezelőtt is működött egy-két ilyen bázisiskola az országban. Az OKTH három esztendővel ezelőtt döntött úgy, hogy a környezet- és természetvédelemre nevelés és oktatás komplex kiterjesztésének érdekében országos hálózatot hoz létre. Másfél évvel ezelőtt született meg a döntés, hogy ennek a feladatnak a Békés megyei bázisa a mi iskolánk lesz.

Mint általában minden új, ennek meggyökereztetése sem ment egykönnyen. Hiszen arról dönteni, hogy ezentúl fokozottabban oda kell figyelniük a pedagógusoknak arra, hogy a természetet még jobban megkedveltessék, megszerettessék a gyerekekkel, egy tollvonás kérdése. Ahhoz azonban, hogy a nagyszerű tervből köznapi valóság váljék, az már szerteágazó, nem kevés körültekintést, szervezést igénylő munka.

— Kezdetben különböző akciókat szerveztünk itt, az iskolában. Azt hiszem, jól számítottunk, ezeknek kisugárzó hatása lett. Még az elmúlt tanévben sikerült kialakítanunk a városi-körzeti munkaközösségek hálózatát; mára már jószerével majdnem minden település legalább egy általános iskolájában van gazdája, felelőse ennek a feladatnák.

Azt hiszem, az úgymond laikus is belátja, hogy külön, kizárólagosan, mástól elkülönítetten környezet- és természetvédelemre nevelni, oktatni nem lehet. Az elv köztudott és régi, aktualitása pedig egyértelmű: környezetünk és a természet egyedeinek és objektumainak védelme, fentmaradá- sukhoz a feltételek állandó biztosítása az ember jövőjének egyetlen reményforrása. Ebből következik, hogy az erre történő nevelés csakis minden részre kiterjedően

képzelhető el. Ehhez teremt pedagógiai, módszertani alapot a békéscsabai bázisiskola.

— Az első évben 110 ezer forintos támogatást kaptunk a környezetvédelmi és biológiai kabinet kialakítására, amely összeget saját erőből meg is toldottuk. Három szakkört indítottunk, az elsőben a harmadik-negyedik, a másodikban a következő két, a harmadikban pedig a hetedik-nyolcadik osztályos évfolyam tanulói vesznek részt. A szakkörök nyitottak, minden érdeklődő gyereket szívesen látunk. Az életkori

sajátosságoknak megfeleően ezek a szakkörök például túrákat szerveznek, különböző vizsgálatokat, megfigyeléseket végeznek, saját vizsgálódásokra is lehetőség nyílik, előadókat, neves szakembereket hívnak meg, vetélkedőket rendeznek, s sajátos módon megannyi madártani- ornitológiai megfigyelésben vesznek részt.

Az iskola említett kabinetje (ha úgy tetszik: szaktan- terme) példamutatóan felszerelt, amelyhez természetesen szertár is tartozik. A tanterem sarkában egy több mint száz literes akváriumban díszhalak, a falakon más iskolákban alig-alig látható szemléltetőeszközök sokasága... A folyosón több olyan faliújság is helyet kapott,

amely kizárólagosan a szakkörök híreivel, eseményeivel foglalkozik.

— A nyitottság persze azt is jelenti, hogy a megyeszékhely minden érdeklődőjének rendelkezésére állunk. Az ősszel igen sikeres játszóházat tartottunk, amelyen több mint háromszáz gyerek vett részt. Volt azon természeti filmek vetítése és madáretető-készítés, könyvárusítás és mikroszkopizálás, kisállatbemutató és természeti anyagokból játékkészítés a legkisebbeknek ...

Szintén az ősszel hirdettek meg egy folyamatosra tervezett (be is vált!) akciót, „Egy nap Békéscsaba városáért” elnevezéssel. A városi tanács támogatásával azt hirdették meg, hogy minden iskola legalább egy napot fordítson környezetének szépítésére. Fák százait ültették el, játszótereket újítottak fel, parkosítottak, a napközis tábor környezetét tisztították meg a kisiskolások. Arról már igazán nem ők tehetnek, hogy munkájuk sokszor alig látszik, mivel nem egy esetben szinte kilátástalan küzdelemre voltak kénytelenek vállalkozni. Jó lenne, ha erről — elsősorban a lakótelepeken, és az úgynevezett belvárosban lakó, élő és dogozó felnőttek — elgondolkoznánk, s tennénk is — hasonlóan a gyerekekhez...

Ehhez az akcióhoz járult még, hogy az idei madarak és fák napja a sokévihez képest lényegesen ünnepélyesebb, meghittebb, értelmesebb volt. A 3-as iskola tanulói sok más iskola diákjaihoz hasonlóan a pósteleki parkerdőben töltöttek el — nem tétlenül! — egy napot.

A bázisszerep harmadik része a „megyei feladatok” címet viseli. Az új tanév kezdetekor minden iskolai felelősnek továbbképzés-jelleggel összejövetelt tartanak. Ezen többek között az OKTH szakemberei is részt vesznek, előadásokat tartanak. Szeretnék elérni azt, hogy minél több — a 3-as iskolaihoz hasonló — szakkör jönne létre. Ma közel harminc tevékenykedik megyénkben.

Tavaly a szünidőben Gyo- maendrődön táboroztak a gyerekek, az idén szintén kerékpárral Szanazugban lesz a „munkás” pihenés, sátorokban. Most készül az ilyen, és hasonló táborozási lehetőségeket felmérő lista, amelyet a többi iskolának is elküldenek. Hasonlóképpen a maga nemében egyedülálló báziskönyvtár címlistáját is.

— Mint az közismert, Békés megyét környezet- és természetvédelmi mintame- gvévé kívánják fejleszteni. Nem mindegy tehát, hogy az ennek megalapozását, így a jövőjét is szolgáló oktatásnevelés hogyan alakul. Nagyon sok tervünk van, s bízunk abban, hogy azok megvalósításában jó partnerekre találunk.

Nemesi László

Emlékkép egy 1985-ös nyári túráról

Fotó: Boldog Gusztáv