Békés Megyei Népújság, 1986. július (41. évfolyam, 153-179. szám)
1986-07-22 / 171. szám
1986. július 22., kedd Hiányzott a gyulai vár... n kékszakállú és II csodafurulya kapcsolódásai Nagyon hiányzott a vár Bartók Béla A kékszakállú herceg vára című egyfelvo- násos operájának bemutatásakor. Bartók e csodálatos színpadi műve igazán méltó környezetre talált volna a gyulai vár falai között. Ám az időjárás kegyetlen volt, s hogy tetőződjön a baj (ami sosem jár egyedül), Judit megformálója, Kasza Katalin is megbetegedett a premierre, s helyette Takács Tamara ugrott be. Stic Ferenc rendező munkája a gyulai Erkel Ferenc Művelődési Központban nem érvényesülhetett, hiszen az előadást kénytelenek voltak koncert formájában megtartani. De így is szép volt, így is érdemes volt vasárnap este beülni a nézőtérre. Mert- Bartók Béla első színpadi műve — amelyet csak A fából faragott királyfi című táncjáték premierje után, 1918-ban mutatott be a Magyar Királyi Operaház —, most is, így is izgalmas és felkavaró volt. Mihály András érzékeny, a szerzőhöz és a mű mondanivalójához hű értelmezésben vezényelte a Magyar Állami Operaház zenekarát, amely a megváltozott körülmények ellenére dicséretesen helytállt. Mert a vár mégiscsak hiányzott. Hiszen kevés olyan opera van, amelyben annyira fontos szerepe van a kép, a vizuális fényhatások és a zene kapcsolatának, mint éppen A kékszakállú herceg várá-ban. Az opera szövegírója, Balázs Béla az opera szövegét misztériumnak nevezte. Prológusában a dráma színterét az emberi lélekben jelölte meg. (Ezt Bartók — az egyfelvonásos végén keretként visszatérő — négysoros, népdalra emlékeztető, balladai dallammal fogalmazta meg zeneileg.) Az előjátékra és hét jelenetre tagolódó műben a kékszakállú vára a férfilé- lek jelképe, amelyben az élet, az emberi jellem egy- egy kockáját rejti el. Judit (a Nő) e lélek feltárására készül, meg akarja ismerni szerelmesét. Az ajtók sorra tárulnak fel, hiszen a kékszakállú (a Férfi) is ki akarja tárni önmagát szerelmese előtt, de vannak rejtett zugok, amelyeket mindenkinek őriznie kell. Judit nem áll meg, elvakultságában a titkot is fel akarja fedezni, a férfikönnyek, a hajdani szép szerelmek titkát, s ezzel elveszíti a férfit. A vár tehát hiányzott a történet látványosabb megteremtéséhez, de a zene maga olyan, hogy csodálatosan rajzolja meg előttünk a lélek változásait, a történéseket, s a szöveg és a zene együtt is képes volt megteremteni a látás illúzióját a hangversenypódiumon. A kékszakállú herceget éneklő Melis György ebben a helyzetben nem élhetett művészetének egyik erősségével, színészi képességével. De hangja, mimikája jól érzékeltette azt a tragédiát. amely lejátszódik a kékszakállúban. A reménykedő, boldog, kincseit szívesen feltáró szerelmes fokozódó aggódását, amely kétségbeesésbe, végül lemondásba torkollik. Takács Tamara igyekezett árnyaltan elénekelni Judit szerepét, ami különösen a már féltékennyé, zsarnokká vált nő megformálásában sikerült maradéktalanul. Beugrásával nemcsak megmentette az előadást, de emlékezetes élményt is szerzett. Bartók Béla művészete itthon ma is vívja harcát a megértésért. A sehova sem sorolható zeneszerzőzseni várszínházi bemutatóján is többnyire külföldiek ültek a széksorokban. Angolok, olaszok ... S ha — az eső miatt csak két — előadásban is szólalt meg a XX. század egyik legdrámaibb, legizgalmasabb operája, A kékszakállú herceg vára, a Gyulai Várszínház megpróbálta legalább szélesre tárni a kapuit. Ami szándékot megerősített, megtámogatott, egy másik magyar zenei nagyság művének „előbányászásával”. E szerző Kodály Zoltán tanítványa volt, s magyarnak vallott zenei anyanyelvébe ugyancsak beépítette a magyar népdalkincset. Veress Sándorról van szó, akinek zenéjére készült A csodafurulya című balett még 1939-ben. Nem véletlen, hogy ebben az időben az eredeti néptáncmotívumokat a falvakban kereső Milloss Aurél koreográfus és Paulini Béla Veress Sándor zenéjéhez fordult a népmeséi történet feldolgozásakor. Ebben az időben — a Gyöngyösbokré- ta-korszakban — kutatták és rekonstruálták a néptánchagyományokat is, amely kutatásoknak, de a mozgalomnak is éppen Paulini Béla volt a motorja. Millos jó érzékkel fedezte fel Veress Sándor kitűnő zenéjét a csodálatos furulya történetéhez. A Gyulai Várszínház produkciójában az egyfelvonásos balett koreográfiáját Eck Imre tervezte, felhasználva e szerzőpáros intencióit. Eck Imre koreográfiája egyszerűségével, közérthető nyelvezetével harmonikusan élt együtt a zenével. Igazi népmeséi világot elevenít fel — s ezt Scheffer Judit kosztümjei még fel is erősítik —, amelyben a majdnem halálra táncoltatott pásztorfiút a boszorkány menti meg. Ehhez mindössze annyi kellett, hogy a szépséges tündérlányok ellenében a rút boszorkányt válassza, aki hálából a szeretetért szépséges leányzóvá válik. A népmesék világából jól ismert történet ezen a várszínházi előadáson — illetve művelődési házi előadáson — ugyancsak nem bontakozhatott ki teljes szépségében, már csak a helyszűke miatt sem. Mégis egészen felszabadultan formálta meg a Madár szerepét Baráth Ildikó, s hatásosan táncolt a Pásztor alakjában Lovas Pál is. Szűcs Ágnes és Zsigmond Bodó Mercédes a tündérlányok szerepében csábítóak, kegyetlenek és szeszélyesek voltak, ahogyan szerepük kívánta. (A Pécsi Balett új arcát mutatta meg ezzel.) Veress Sándor a magyar népzenei hagyományokat egészen egyénien magába ötvöző zenéjét Mihály András vezényletével a Magyar Állami Operaház zenekara adta elő kitűnő tolmácsolásban. A zenészek ráéreztek arra a rokonságra, amely Bartók Béla és Veress Sándor zenéjében felfedezhető. Ha másképp más alkotói utat bejárva is, de mindkét zenei nagyság úgy vált a XX. század nagy komponistájává, hogy népe zenei hagyományait magas zenei szintre emelve alakította ki sajátos, egyéni nyelvezetét. A Bernben élő nagy zenepedagógus és komponista, Veress Sándor megismertetését — értékének ismeretében — vállalta fel a Gyulai Várszínház. S hogy jól, azt a nehéz körülmények ellenére is méltó bemutató bizonyítja. B. S. E. Képünk A csodafurulya főpróbáján készült. A Madár és a Pásztor találkozása Fotó: Béla Ottó KÉPERNYŐ Önismeretünk mérföldkövei Érzékelt tapasztalás nélkül teremteni jövőt mintha idea' lenne, pedig volt idő, amikor úgy hirdettük, hogy mindenen, vagy inkább minden fölött kell teremteni. De hát ebben a teremtéshirdetésben is ott volt a múlt tapasztalásának szükségessége, de úgy tűnik, ezt sokan nem értették kellően. Így tűntek el aztán értékek, olyanok, amelyek nélkül ma lenni aligha lehet, s bizony újra meg kell tanulni azokat. A történelem menetének mindig is voltak ilyen buktatói, amelyeket felülemelkedés követett. Itt Közép-, Kelet-Európábán különösen nagy jelentősége van annak, hogy múltunkkal úgy legyünk tisztában, hogy az egymás mellett élés ezernyi rezdüléseire is figyelmezzünk, mert itt sorsok fonódtak össze,- nagyhatalmak nemegyszer tollvo- násnyi döntése sorsokat pecsételt meg. Örök példázata ennek a Móricz Zsigmond-i novellák számosa, amely még az első nagy világégést idézi fel. Érdekes módon az első nagy világpusztulás élménye mintha hamar tovatűnt volna, még felvillant a Fekete kolostorban, a Szibériai garnizonban, avagy egy Hemingway-regényben, de az utóhatás foglalkoztatta behatóbban a művészeket, mint Berde Mária Tüzes kemencéje, avagy Tamási Áron Ábel című trilógiája. A második világégés döbbenetét máig sem tudtuk kiheverni, még olyan nemzedékek élményét is jelentik áttételesen, akik meg sem élhették a nagy katasztrófát, csak másodlagos dokumentumélmények alapján teremtettek újra mindent. De ezekből és az egyenes élményből fakadó alkotásokból is egyre nagyobb hanggal szólalnak meg, a hogyan is cselekedhettünk úgy, újra úgy tennénk-e, kérdések. Mint annyian, így Kovács András is ezt teszi abban a filmben, amit a televízió a sorozat keretében mutatott be a héten. S ahogyan a veszélyhelyzet nő, úgy lettek súlyosabbak Kovács András lelkiismereti filmjei. Pedig okkal adódik a kérdés, hogy ma, amikor annyira rohanunk, kell-e ilyen önvizsgálati, lelkiismereti alkotás. Igaz, hogy élni tud anélkül is az ember, hogy a lelkiismeretét vizsgálná. Élni lehet úgy is, hogy mit sem törődünk másokkal, s nemegyszer magasabb szempontok szerint kikiáltott ideák igazolásával pusztítottuk egymást (vagy tesszük ma is, csak más módon?!). De a XX. század végére eljutottunk egy ponthoz: megmaradás vagy pusztulás. A megmaradásnak azonban teljesítendő feltételei vannak; a pusztuláshoz már minden adott. S a pusztításban micsoda jártasságot szereztünk már évezredek óta! Pedig a megmaradáshoz önmagunk másfajta örökségének megtartására is szükség van, önmagunkat az igaz szó erejével kell újból és újból vizsgálnunk. A Kovács András-sorozat filmje, az 1971-es Bekötött szemmel ennek a folyamatnak egy cserépdarabja. Mit kerestünk mi a második nagy világégésben? Miért nem következett be a csodái hogy mi tiszták maradjunk? De hát a csoda nem lehet égi, s a káplán hiába akarja az igazságot, azt nem lehet kimondani. Ez az igazságkimondás kényszerítő szükségessége, szerintem, a film elévülhetetlen üzenete. De hát úgy tűnik, hogy az igazmondók nem tudják megváltoztatni a világot. S bennem a hatalmas kérdőjel: lettünk-e, lehetünk-e jobbak? Pedig sorsunkat ez dönti el. Merítés az élet sűrűjéből S íme a jelenünk, azaz a pestlőrinci szövőlányok jelene, akik elbuknak, felülemelkednek, s rendkívül nehezen tudnak igazán önmagukra találni. Az Adj király katonát! lehetne környezettanulmány is, talán akkor sokkal több mindent megértene az ember, mert így csak bukásokat, reménytelenséget láthattunk. No, persze a pénz, mint lényegi éléselem néha egyfajta megtalált célt is jelöl, de igazán elkeserítő rajzot ad a Kardos István írta film. Sokkoló hatása volt a szereplők sorsalakulásának, s állapotaink ilyetén formálásának. A megtalált boldogságpont is hamis illúziókat ébresztett csupán, s nem különben &z alig megszületett emberpalánták hányatottságának, kiszolgáltatottságának felvillantása. Akkor mi az az igazi cél, amiért élni érdemes? Mi. lesz a kiút, amire nem jelszavakat vár az ember, hanem tartalmas példázatokat? Ez most hiányzott, vagy nincs ilyen? Pedig ilyenekre is szükség lenne a jelen kritikus megmutatása mellett. Vagy nincs más mód élni? Nem hiszem. Harasztosi F. Béla Támogató kerestetik! Adott egy agilis népművelőgárda, amely az intézmény helyi és területi feladatköreit a körülményekhez képest jól ellátja, s adottak az — elsősorban anyagi természetű — gondok, melyeken mihamarabb segíteni kellene. Nagyjából így összegezhetnénk a mezőkovácsházi művelődési központ tevékenységéről szóló beszámolót, s az azt követő élénk vitát, mely a közelmúltban hangzott el a városi pártbizottság vb-ülésén. De ne vágjunk a dolgok elébe, vegyük sorjára, mi mindenről esett szó ezen a délutánon. Néhány statisztikai adat. Az intézményben évente 110-120 ezren fordulnak meg. Ebből az ismeretterjesztő rendezvényeket mintegy 29 ezren, a kiscsoportos foglalkozásokat 12 ezren, a műsoros esteket 13 ezren, s az egyéb rendezvényeket 55-66 ezren látogatják. Hogy mi van a számok mögött? A legnagyobb tömegeket az előtéri kötetlen foglalkozások vonzzák. Az asztalitenisz, a játékok, a sakk, a kártya, a színes tv, az újságok, sí persze a társalgási lehetőség. A baj az, hogy erről le kell mondjanak, ha egyéb rendezvényt tartanak. Így van ez a színházi előadásoknál, hisz a kinti zaj zavarná az előadásokat, melyeket korántsem rendeznek ideális körülmények között: „A Jókai Színház Békéscsabán nagyszerű környezetben, jobb feltételű előadásokkal. 20-50 forintos belépőkkel nyújt színvonalasabb programot: mi viszont 50-100 forintos belépőkre kényszerülünk az egyharmadban fa, a többiben is tönkrement ülőhelyeinken” — olvashatjuk a beszámolóban. A műsorok árának megnövekedéséről, a szervezőirodák, elsősorban az olcsóbb magántársulatok megbízhatatlanságáról hallva, már nem is nagyon csodálkozunk azon, hogy bár a jegyek, bérletek elkelnek, sokszor üresek a széksorok. Természetesen nem csupán a fentiekben kell az okokat keresnünk, hiszen talán nem mindig jut el az intézmény propagandaanyaga a dolgozókhoz, sí az sem biztos, hogy azok jutnak a bérletekhez, akik tényleg érdeklődnek az adott előadás iránt. Nem véletlen, ha többek között abban kérték a végrehajtó bizottság segítségét, hogy a munkahelyi pártalapszervezetek jobban figyeljenek oda a kulturális feladatokkal megbízott munkatársakra. segítsék, irányítsák és ellenőrizzék tevékenységüket. Az ismeretterjesztés területén is szép eredményeket értek el, ám hogy még többen igénybe vegyék a lehetőségeket, egy korszerűen felszerelt előadóteremre lenne szükség, ami sajnos jelenleg nincs a mezőkovácsházi művelődési központban. A kiscsoportos közművelődési formákkal is hasonló a helyzet. Hely hiányában számukat nem gyarapíthatják, holott az érdeklődést fel tudnák kelteni. f Jelenleg legeredményesebb formáik a népi díszítő- művészet, a helytörténethonismeret, valamint a társastánc. S itt elérkeztünk az ülés talán egyik legjobban vitatott kérdéséhez... * * * A mezőkovácsházi táncosok az ország minden táján versenyeztek — nem is akármilyen osztályokban —, vendégeket fogadnak Budapesttől Szegedig és Nyíregyházától Szigetvárig... Már külföldi kapcsolatokkal is dicsekedhetnek ... Igen ám, de az eddigi fenntartó, a helyi áfész az idén megvonta támogatását, így félő, hogy a virágzó közművelődési formát vissza kell fejleszteniük. A hozzászólók végül arra a közös megállapításra jutottak, hogy kár lenne lemondani a társastáncosok szép eredményeiről (melyek nem kevés nézőt vonzanak rendezvényeiken a művelődési központba), és társadalmi összefogással a jövőben is feltétlen gondoskodni kell támogatásukról. Ügy tűnik, egy probléma így megoldódott. Ám mi lesz a ház felújításával? Merthogy az épület és berendezése nemhogy az előrelépésre, de lassan a szint megtartására sem megfelelő. A nagytermi koncepció idején, több mint negyed- százada épült művelődési központ — mint az ülésen részt vett dr. Lovász Matild, a megyei pártbizottság titkára is elmondta — egykor vonzó volt, s korszerű, ma már nem az. Nőttek a követelmények, s az épület is elöregedett... Igaz, a fűtés felújítása elkezdődött. kész a felújítási, bővítési terv, ám azok megvalósulására más, sürgetőbb munkálatok miatt egyelőre nem gondolhatnak. (Leghamarabb az elektromos hálózat felújítását kellene megoldani !) Lehet. Igen, lehet, hogy kilátástalannak tűnik a helyzet. Ám az ülés résztvevői mindannyian egy emberként a segítés, a mielőbbi megoldás lehetőségeit keresték. S a társadalmi ösz- szefogás, a koordináltság itt is, csakúgy, mint más településen, nemegyszer bizonyította eredményességét. Ha Mezőkovácsházának sikerül külső segítséget is kapnia, a művelődési központ egyszer csak újjászületik. Az ott élőkön nem múlik! Nagy Agnes
