Békés Megyei Népújság, 1986. július (41. évfolyam, 153-179. szám)

1986-07-19 / 169. szám

BÉKÉS MEGYEI Világ proletárjai, egyesüljetek! NÉPÚJSÁG A MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG ES A MEGYEI TANÁCS LAPJA 1986. JÚLIUS 19.. SZOMBAT Ára: 2,29 forint XIX ÉVFOLYAM, 169. SZÁM Tudósok a békéért Nemzetközi konferencia Budapesten Az uruguayi külügyminiszter látogatása Dr. Várkonyi Péter külügyminiszter meghívására július 20-án hivatalos látogatásra hazánkba érkezik Enrique Igle- sias, az Uruguayi Keleti Köztársaság külügyminisztere. (Enrique Iglesias életrajza lapunk 2. oldalán olvasható.) Magyar—görög idegenforgalmi tárgyalások „Az atomfegyverkezési hajsza társadalmi okai és hatásai" címmel pénteken megkezdődött a „Nukleáris fegyverek ellen küzdő tudó­sok” elnevezésű nemzetközi szervezet — a SANA —kon­ferenciája Budapesten a SZOT székházában. A tíz ország tudósainak részvételével megrendezett négynapos szimpózium meg­nyitóján Kiss Dezső, az MTA Központi Fizikai Kutató In­tézetének főigazgató-helyet­tese üdvözölte a megjelente­ket, majd Márta Ferenc, a Magyar Tudományos Akadé­mia alelnöke, a Békevilágta­nács tagja mondott beszédet. Szólt arról, hogy a jelenlegi bonyolult nemzetközi hely­zet jobbításához jelentősen hozzájárulhatnak a budapes­ti tanácskozás eredményei is. Rámutatott: a tudomány és az erre épülő technikai fej­lődés megteremtette a jobb életkörülmények elérésének lehetőségét a földön. A tu­dományos-technikai vívmá­nyok — például az energia­gondok megoldására az atomenergia békés célú fel- használása — azonban bo­nyolult műszaki berendezése­ket feltételeznek, amelyek­ben a legkisebb hiba is ki­számíthatatlan veszélyekkel járhat. Újfajta gondolkodás- mód kialakítására van szük­ség. hogy a fejlett techniká­val biztonságosan tudjon együttélni az emberiség. A nukleáris energia békés célú felhasználása mellett azonban lényegesen veszé­lyesebb annak katonai alkal­mazása. Bolygónknak sok pontjára atomrakétákat tele­pítettek; mindenféle szán­déktól függetlenül ezek rendszerében hiba következ­het be, s akkor már sem gondolkodási, sem cselekvési idő nem marad a nukleáris katasztrófa megállítására. Erről tanácskoztak 35 ország tudósai a nemrég véget ért moszkvai konferenciájukon. A tudományos szakemberek Budapesten is azzal a céllal ültek össze, hogy szorgal­mazzák: az atomfegyverke­zési verseny leállításának, egy esetleges nukleáris ka­tasztrófa elkerülésének első lépéseként fontos a bizalom megerősítése, az atomfegyve­rek további fejlesztésének kölcsönös megállapodáson alapuló leállítása. Ezt követően George Hud- chinson, a SANA titkára ar­ról szólt, hogy a világpoliti­kai helyzet, az atomfegyve­rekben rejlő veszély megíté­lésében nem egységes a vi­lág lakossága. Ezért rendkí­vül fontos a szakemberek egységes fellépése, az, hogy a hasonló szakmájú tudósok kifejtsék véleményüket a fegyverkezési hajsza okairól, s megállításának lehetőségei­ről. A tanácskozás eredmé­nyeit tudományos publiká­cióban közzétéve hozzájárul­hatnak a helyzet javításához. A továbbiakban előadások hangzottak el a fegyverke­zési verseny társadalmi, gaz­dasági okairól. James Thompson, a londoni egye­tem pszichológiai tanszéké­nek tanára a lélektani oko­kat elemezte, Szergej Kapi- ca, a nukleáris fegyverek el­len küzdő szovjet tudósok szervezetének alelnöke a leg­fontosabb politikai, katonai­műszaki problémákról be­szélt. Mezei Ferenc akadé­mikus, a SANA alelnöke elő­adásában annak fontosságá­ról beszélt, hogy a tudomány eszközeivel ellenőrizzék a kérdéssel kapcsolatos megál­lapodások betartását. A plenáris tanácskozás után a tudósok szekcióülése­ken vitatták meg a fegyver­kezés történelmi és politikai, gazdasági, műszaki és kato­nai okait. A konferencián a továbbiakban véleményt cse­rélnek a fegyverkezési ver­senyek a világgazdaságra és -politikára, a tudományokra, a kutatásokra gyakorolt ha­tásáról, valamint a fegyver­kezési verseny megállításá­nak lehetőségeiről. Szólnak a kölcsönös biztonság, a tu­domány eredményei békés felhasználásának jelentősé­géről, a leszerelés és a fegy­verzet ellenőrzésének prob­lémáiról. Pénteken hazaérkezett Athénből Andrikó Miklós belkereskedelmi államtitkár, aki Ptnajotisz Rumeliotisz nemzetgazdasági államtitkár meghívására július 15-től 17- ig látogatást tett Görögor­szágban, és tárgyalásokat folytatott a magyar—görög idegenforgalmi kapcsolatok bővítéséről. Megállapodtak, hogy első­sorban a két ország közötti Orosházára látogatott teg­nap, pénteken, munkatársai kíséretében a Vietnami Szo­cialista Köztársaság buda­pesti rendkívüli és meghatal­mazott nagykövete, Nguyen Lung. A vendégeket dr. Kör­mendi János, az orosházi vá­rosi pártbizottság titkára tá­jékoztatta a város és környé­ke politikai, gazdasági, kul­turális életéről. Az Orosházi Új Élet Tsz-ben Keresztes Sándor elnök és Kiss Lajos, az üzemi pártvezetőség tit­kára fogadta a nagykövetet és munkatársait. A Chemokomplex Külke­reskedelmi Vállalat bekap­csolódott az Egyesült Arab Emírségek erdősítési prog­ramjába. Erről a magyar vállalat képviselői a közel­múltban írták alá a szerző­dést az Abu Dhabi-beli part­szervezett turizmust fejlesz­tik, különösen az elő- és utószezonban, amikor a sze­zonális árkedvezményekkel olcsóbb utak szervezhetők. Nagy figyelmet fordítanak az együttműködés fejleszté­sére a gyógyturizmusban, a kulturális turizmusban, va­lamint a két országot érintő közös programok kidolgozá­sára és propagálására har­madik országokban. Keresztes Sándor részletes ismertetést adott az Új Élet Tsz gazdálkodásáról, a jelen­leg folyó aktuális mezőgaz­dasági munkákról. Ezt köve­tően a vendégek felkeresték Sóstón a közös gazdaság ma- gyarszürke-szarvasmarha- állományát és a racka juh­állományt. Délután rögtön­zött lovasbemutatón vettek részt, majd megtekintették a tsz keverőüzemét. A Vietna­mi Szocialista Köztársaság nagykövetének és munka­társainak tegnapi látogatása határszemlével zárult. nerükkel. A megállapodás alapján a ' Chemokomplex, valamint a Dánszentmiklósi Micsurin Termelőszövetke­zet 500 hektáros terület er­dősítési munkáira vállalko­zott. Az export értéke eléri a 3 millió dollárt. B vietnami nagykövet Orosházán v. L. Chemokomplex-export Két békéscsabai feldolgozóüzembe — a hűtőházba és a konzervgyárba i— szállítják a zöldbabot a Békéscsabai Májas 1. Tsz 110 hektáros területéről Fotó: Fazekas László A Mezőhegyes! Mezőgazdasági Kombinát parasztkolbásza a Szegedi Ipari Vásáron nhgydíjat kapott Fotó: Gál Edit Megnyílt a Szegedi Ipari Vásár Tegnap ünnepélyesen meg­nyitották az immár 110 éves múltú, s 1876 óta most öt- venharmadszor megrendezett Szegedi Ipari Vásárt, a lo­bogódíszbe öltözött Marx té­ren. Dr. Csikós Ferenc, a Szegedi Városi Tanács V. B. titkára, a Szegedi Ipari Vá­sár Igazgatótanácsa elnöke köszöntötte a megnyitóra ér­kezett nagyszámú hazai és külföldi vendéget, közöt­tük a kiállító finn, jugoszláv, lengyel, NSZK-beli, olasz és szovjet vállalatok képviselő­it, a testvérvárosok delegá­cióit. Dr. Juhár. Zoltán, belke­reskedelmi miniszter mon­dott megnyitó beszédet. Be­vezetőjében méltatta a Sze­gedi Ipari Vásár jelentősé­gét, amely, mint mondotta, túlnőtte a helyi kereteket, az évek során országos, sőt, mindinkább nemzetközi je­lentőségű, bizonyos területe­ken jól szolgálja a külkeres­kedelmi kapcsolatokat. A vá­sárt az idén azzal a nem titkolt céllal rendezték, hogy azon minél több új termék kerüljön bemutatásra, az ipar, a mezőgazdaság, a ke­reskedelem, a fogyasztó megismerje az igényeket, a kínálatot, ezzel is segítve, gyorsítva a versenyképes és gazdaságos termékek gyártá­sát. Juhár Zoltán elismerés­sel szólt az újdonságokról,^ elmondta azt is: a vásári díjra pályázott termékeknek 40 százaléka új, s jelentős ré­sze már kapható a kereske­delemben. A hazai boltok­ban forgalomba kerülő fo­gyasztási cikkeknek 85 szá­zalékát a magyar ipar és me­zőgazdaság állítja elő. A jö­vőben is egyre inkább az a cél, hogy az újdonságokat ne csak a kiállításokon lássák a vásárlók, hanem azokat az üzletekben minél előbb meg is vehessék, illetve azokból exportra is kerüljön. Az utóbbi évtizedben évről évre nő a határmenti forgalom­ban az érdeklődés a hazai, s ezen belül Szeged vidékének termékei iránt. A határmen­ti forgalom összege országo­san évente 100 millió dollár, aminek valamivel több mint egynegyede a Dél-Alföldön, főként Bács-Kiskun, Békés és Csongrád megyében bonyoló­dik. A VII. ötéves terv célkitű­zéseiről a belkereskedelmi miniszter kiemelte: nagy fő­próba előtt áll a magyar népgazdaság, a kitűzött cé­lok megvalósítására a ko­rábbinál is fokozottabb erő­feszítésekre van szükség, amihez a magyar gazdaság­nak megújhodásra van szük­sége. Az iparnak és a mező- gazdaságnak olyan terméke­ket kell előállítania, amelyek mind belföldön, mind hatá­rainkon túl versenyképesek. A megnyitót követően dr. Juhár Zoltán több mint más­fél órás látogatást tett a vá­sáron. A Kiváló Áruk Fóruma a hagyományoknak megfelelő­en az idén is a Szegedi Ipari Vásár alkalmából adta át a legjobbaknak az ipari szö­vetkezetek körében meghir­detett pályázat díjait. Vala­mennyi megtekinthető a sze­gedi vásáron, külön erre a célra felállított pavilonban. A vásárlók utcájában több mint félszáz vállalat, szövet­kezet, kisiparos árusítja ter­mékeit, ezenkívül több kiál­lító termékeire rendelést is felvesz. —szekeres — Korszerűsítik a meteorológiai műholdak adását mű rendszert Az Országos Meteorológiai Szolgálatnál hazai fejleszté­sű és gyártású berendezések­kel korszerűsítik a meteoro­lógiai műholdak adását vevő rendszert, s így még az idén áttérnek a digitális műhold­kép-feldolgozásra. Az Orszá­gos Műszaki Fejlesztési Bi­zottság anyagi támogatásá­val mintegy 70 millió forin­tért kialakítandó korszerű rendszer lényegesen megbíz­hatóbbá teszi a rövid távú hazai meteorológiai előrejel­zéseket. A szakemberek a je­lenleginél gyorsabban és pontosabban tájékoztatják majd az adatokat felhasználó több mint száz intézményt és vállalatot a várható ve­szélyes időjárási jelenségek­ről. A fejlesztés azért vált szükségessé, mert a meteoro­lógiai információkat szol­gáltató műholdrendszereket a hagyományos, vizuális képto­vábbítás mellett alkalmassá tették az úgynevezett digi­tális adattovábbításra is. Ilyen, a továbbfeldolgozásra alkalmas jeleket küld a föl­di megfigyelő állomásokra az Európai Űrkutatási Ügynök­ség (Meteosat), és a szovjet Meteor-műholdrendszer, va­lamint az Egyesült Államok több műholdja is. Új beren­dezéseivel mindhárom mű­holdrendszer adásait veszi majd az Országos Meteoroló­giai Szolgálat. A két egységből álló be­rendezést az OMSZ pestlő­rinci központi előrejelző in­tézetében szerelik fel.

Next

/
Oldalképek
Tartalom