Békés Megyei Népújság, 1986. július (41. évfolyam, 153-179. szám)

1986-07-17 / 167. szám

1986. július 17., csütörtök NDK fúvósegyiittes megyénkben Csütörtök Ha nem is violaszín pe­csét alatt, de ezekben a napokban érkezett meg a parancsolat mindazoknak a keveseknek, akik telefon- tulajdonosnak vallhatják magukat. A feladó a Ma­gyar Posta; s mivel „pos­taszolgálati ügy”, így ne­kik ugyebár nem kellett be­vagy kifizetni az egy le­vélért járó négy forintot ... Szóval a többség kedvéért: ebben a levélben arról ér­tesülünk, hogy július 20-án nulla órától 33 százalékkal drágulnak „az egyes távbe­szélődíjak”. Ahogy végig­böngészem a tipográfiai szempontból hibátlan cédu­la táblázatainak rovatait, egyből felvetődik bennem a kérdés: mi az, hogy „egyes távbeszélődíjak”? Mert amint felemelem a kagylót, és ne adj isten a tárcsázott szám jelentkezik is, azon­nal valamivel kevesebb, mint egyharmadával többet jegyez a felelősségre nem vonható számlázóautomata. Bár az örök optimista szomszédom szerint én csak feleslegesen koptatom a számat, mert például, ha Montserrat-val akarok be­szélni (országhívószám: 1), akkor a régi, az olcsó díjat számolják, vagyis percen­ként csupán 150 forintot. Most azonb.an megnyu­godtam, mert olvasom, hogy a plusz bevételből a posta a telefonhálózatot akarja bővíteni. Ez nagy­szerű! Hiába, még tanulé­kony vagyok. Elhiszem, mert rámragadt szomszé­dom örök optimizmusa! (— silá —) Ma délután érkezik meg Békéscsabára az NDK-beli Wünschendorfi fúvósegyüt­tes. Nyolcnapos programjuk során több koncertet adnak, és megismerkednek megyénk nevezetességeivel, és néhány szórakoztató programon vesz­nek részt. Holnap, pénteken 18 órakor adják elő hangver­senyüket Gyulán, a vízi szín­padon. A szombati napot Szarvason töltik, ahol töb­Az Interpop fesztivál első elődöntője kedden a késő esti órákban ért véget a siófoki szabadtéri színpadon. A ha­zai együttesek és énekesek mellett hat külföldi verseny­ző is bemutatkozott. A húsz elhangzott dal közül a ki­lenctagú nemzetközi zsűri — amelynek elnöke Pándi And­rás, a Művelődési Miniszté­rium főosztályvezetője — ti­zet juttatott a szombati dön­tőbe. A hét végén — folytat­va a versenyt — ismét szín­padra lép a Z’zi Labor, a Névtelen, a Napoleon BLD és a Lord együttes. Nyeső Mária, Frutti, Krasznai Krisztina, valamint Alex Busanel Belgiumból, Edyta Geppert Lengyelországból és Georghi Sztancsev Bulgáriá­ból. A legtöbb közönségsza­vazatot a Napoleon BLD együttes kapta. A fesztivál idején a siófo­ki Batthyány utcában Pop­bazár működik, ahol hangle­mezeket, posztereket, köny- nyűzenei témájú könyveket árusítanak, s több mint fél­bek között hajókiránduláson és a kosárgyár klubjában if­júsági találkozón vesznek részt. Vasárnap délután Bél- megyeren, majd kedden dél­előtt Békésen koncerteznek. A Békés megyei programjuk 23-án, szerdán délután zárul a békési ifjúsági táborban. Ezután egy napot Budapest megismerésével töltenek el, hazautazásuk előtt. száz kiskereskedő kínálja portékáját. Itt kaphatók azok a kislemezek, amelyeken a magyar versenydalok hallha­tók, s ugyancsak a popbazár­ban dedikálja majd lemezeit csütörtökön a Dolly Roll, szombaton pedig az R-Go együttes 16 és 18 óra között. A második elődöntőt július 17-én, csütörtökön — eső ese­tén pénteken — 21 órakor rendezik a siófoki szabadtéri színpadon. Ebben a szakasz­ban 19 dal hangzik el. Az énekeseket — akárcsak az első elődöntőben — a 32 ta­gú Interpop fesztiválzene­kar kíséri majd, amelynek zenei vezetője Bolba Lajos. A nézők a belépőjegyhez is­mét egy-egy szavazólapot kapnak, s a legjobbnak ítélt versenyzőt bejuttathatják a döntőbe. A csütörtöki prog­ramot is popgála zárja: ezút­tal a Dolly Roll együttes szó­rakoztatja a közönséget. Az elődöntőkről készült összefoglalókat pénteken su­gározza a televízió. Interpop fesztivál ’86 — ELSŐ HALFOGÓ verse­nyét rendezi a saját kezelé­sű téglagyári tavon a Békés­csabai Városi Tanács sport- horgász-egyesülete július 19- én, szombaton 13 órától 20- án 11 óráig. Találkozás és az előre kijelölt helyek sorso­lása a helyszínen lesz szom­baton 12 óra 30-kor. A ver­senyen csak azok vehetnek részt, akiknek a vízre terü­leti engedélyük van. — ANNA-BÄLI előké­születek. Balatonfüreden 161. alkalommal rendezik meg a nevezetes Anna-bált, július 26-án. Ezúttal is a vi­lág minden tájáról fogadnak vendégeket. A külföldi, így a kanadai cs az ausztráliai magyarok közül sokan idén is elhozzák első hálózó uno­kájukat Balatonfüredre. Jel­lemző az érdeklődésre, hogy az első jegyigénylő levelek már tavaly nyáron beérkez­tek a rendező Balaton Tou­rist Nordhoz. A bálkirálynő az idén első alkalommal az aranyalmával együtt koronát is kap. — KÉPZŐMŰVÉSZETI TÁ­BOR nyílott ezen a héten Gyulán pedagógusok részére. A pedagógusok szakszerveze­te által támogatott háromhe­tes alkotótáborban az or­szágból 30 pedagógus vesz részt. GX 36:00 Gazdára talált a Dácia Június 15. és július 1. kö­zött, akik megyénk áfész- boltjaiban, -telephelyein 1000 forint felett vásároltak, az áru mellé kaptak egy nyereményjegyet is. Nem ki­fejezetten engedményes ak­ció volt ez a vásár, de et­től függetlenül a 16 áfész több boltjában olcsóbban juthattak hozzá a vásárlók bizonyos árukhoz. A vásár sikeresnek bizo­nyult, összesen 75 000 nye­reményjegy talált gazdára ezen időszak alatt. Nemrég történt meg a sorsolás is, a kilenc — összesen 300 ezer forint értékben — tárgy gaz­dára talált. * * * A főnyereményt, egy Dá­cia 1310—L típusú gépkocsit tegnap vette át Békéscsabán a szerencsés nyertes, Gyar­mati Lajos bucsai gátőr, a Körösvidéki Vízügyi Igazga­tóság dolgozója. Építkezik, s a bucsai tüzép-telephelyen vett betongerendákat. Tizen­két sorsjegyet kapott, de egyáltalán nem gondolt ar­ra, hogy valamelyikkel is nyerhet. A telepvezető szólt neki a sorsolás után, hogy valószínűleg övé a Dácia. Először nem akarta elhinni, hiszen eddig mindig elkerül­te a szerencse, soha nem nyert semmilyen játékon. De a számok egyeztek ... — Egyáltalán nem számí­tottam a nyereményre — mondta —, teljes volt a meg­lepetés. Egy öreg Trabantom van, megtartom azt is, ez az új kocsi lesz most már az ..ünneplő”. * * * Tegnap délelőtt gördült ki a békéscsabai bútoráruház ajtaján az akció főnyeremé­nye, s ülhetett a volánja mögé Gyarmati Lajos. A ko­csit Pethő Katalin, a Mé­szöv—Áfész titkárságának főelőadója adta át neki. P. F. Pethő Katalin gratulál Gyarmati Lajosnak Fotó: Kovács Erzsébet Szépül a Árpád Az étterem faburkolata világos, ízléses, berendezése mutatós, kényelmes Hírügyeletünk U óráig hív­ható, a tele- 27*360 f önszántunk: Hírügyeletes: Pleskonics András MA: ELEK, ENDRE NAPJA A Nap kél 5.04 — nyugszik 30.37 órakor A Hold kél 16.52 — nyugszik------órakor É VFORDULÓ Befejezéséhez közeledik a szarvasi Árpád Szálló fel­újítása. A műemlék épület szobáinak, éttermének, presz- Szójának átalakítása a múlt év őszén kezdődött. Az ötmillió forintos fel­újítás nyomán a kétcsillagos szálloda minden szobája für­dőszobával rendelkezik, ösz- szesen 67 vendéget tudnák fogadni a 2-3 és négyágyas szobákban. Az étterem látványos fa­burkolatot kapott, s új „ru­hába” öltözött a presszó is. A szobák bútorát részben, az étterem és a presszó be­rendezését teljesen lecserél­Tovább folytatta munkáját hétfőn a 74 éve elsüllyedt Titanic roncsait kutató ame­rikai expedíció. Robert Bal­lard, a kutatócsoport vezető­je és két társa hétfőn is­mét leereszkedett törpe ten­geralattjáróján a négy kilo­méter mélységben fekvő ron­csok közvetlen közelébe. A mélyben töltött négy és fél óra alatt megpillanthat­ták a Titanic bálterméhez és első osztályú szalonjához ve­zető főlépcsőt. Ballard el­mondta, hogy itt indítják útjára kedden robotkamerá­jukat, hogy elkészítse az el­ső képeket a hajó belsejéről. A hely Ballard szerint külö­nösen alkalmas a behatolás­ték. Űj burkolatot kapott az önkiszolgáló étterem is. Je­lenleg a földszinten összesen 320 vendéget tudnak kiszol­gálni egy időben. Hamarosan megkezdődik_a csupadísz bálterem felújítása is. Ez szeptemberig készül el. A bálterem a karzattal és a kisteremmel együtt 430 em­bernek nyújt majd kulturált szórakozási lehetőséget. A tervekben szerepel még az udvari kerthelyiség felújítá­sa is. Az ugyancsak műem­léki értékű rész megszépü- lése a következő években várható. ra, mert a katasztrófa pil­lanatában beszakadt a főlép­cső feletti üvegkupola és így a felsőbb emeletekre is re­mélhetően könnyen fel lehet küldeni a hétfőn már siker­rel kipróbált robotkamerát. Ballard elmondta, hogy tengeralattjárójukkal a kor­mányosfülke közelében is jártak, látták a még teljesen fényes kormánykereket, amelynek csak farészei men­tek tönkre. A kutatók ezen­kívül megtalálták mind a két horgonyt, épen maradt hajóablakokra leltek és lát­ták a felsőbb szinteket is, amelyek Ballard szerint az ütközéstől előrecsúsztak. Hatvanöt éve született Sze­nes Hanna (1921—1944) köl­tő, a munkásmozgalom már­tírja. Az 1944 októberében hata­lomra került nyilasok no­vember 8-án kivégezték, összegyűjtött írásait Jeru­zsálemben adták ki, magyar nyelvű naplójával együtt. idöjArAs Kevés felhő, sok napsütés jellemezte tegnapi időjárásun­kat. A levegő hőmérséklete hajnalban 10-12 fokig csökkent, késő délutánra pedig megköze­lítette a 28 fokot — adta a tá­jékoztatást Kudlák János, a Békéscsabai Meteorológiai Ál­lomás munkatársa. Várható időjárás az ország területén ma estig: száraz, túl­nyomóan derült idő várható, csupán a déli országrészben valószínű átmeneti kisebb fel- hősödés. A változó irányú szél csak néha élénkül meg kissé. A legalacsonyabb éjszakai hőmér­séklet 10 és 15, a legmagasabb nappali hőmérséklet 25 és 3S fok között alakul. — GYEBNÄR JANOSNÉ, született Terpitkó Ilona, a Magyar Nők Demokratikus Szövetségének volt békés­csabai városi titkára, a munkásmozgalom régi har­cosa, 81 éves korában el­hunyt. Több évtizedes, ki­emelkedő közéleti tevékeny­sége során, hosszú éveken át tagja volt a városi pártbi­zottságnak is. Temetéséről később intézkednek. MSZMP Békéscsabai Városi Bizottsága Gépkocsi-átvételi sorszámok Titanic — folytatódik a kutatás Trabant Líra. Hyc. (Bp.) <68 Trabant Hyc. Combi (Bp.) 108 Trabant Lim. (Bp.) 3 724 Trabant Lim. (Debrecen) 3 372 Trabant Lim. (Győr) 3 023 Trabant Combi (Bp.) 173 Trabant Combi (Debrecen) 60 Trabant Combi (Győr) 6 826 Wartburg St. (Bp.) 280 Wartburg st. (Debrecen) 138 Wartburg St. (Győr) 235 Wartburg Sp. (Bp.) 228 Wartburg Sp. (Debrecen) 2 Wartburg Sp. (Győr) 714 Wartburg Sp. tolót. (Bp.) 5 981 Wartburg Tourist (Bp.) 291 Wartburg Tourist (Győr) 121 Wartburg Tourist (Debr.) 290 Skoda 105 S (Bp.) 10 674 Skoda 105 S (Debrecen) 8 477 Skoda 105 S (Győr) 8 468 Skoda 120 L (Bp.) 21341 Skoda 120 L (Debrecen) 12 099 Skoda 120 L (Győr) 15 290 Skoda 120 GLS (Bp.) 1449 Lada 1200 (Bp.) 42165 Lada 1200 (Debrecen) 28195 Lada 1200 (Győr) 14 396 Lada 1300 S (Bp.) 16 849 Lada 1300 S (Debrecen) 13 297 Lada 1300 S (Győr) 5 612 Lada 1500 (Bp.) 14 753 Lada 1500 (Debrecen) 10 934 Lada 1500 (Győr) 4 835 Lada Combi (Bp.) 7 467 Lada Combi (Debrecen) 3 979 Moszkvics (Bp.) 14 342 Polski Fiat 126 P (Bp.) 27 652 Polski Fiat 126 P (Győr) 9 570 FSO (Polski Fiat) 1500 5 410 Dacia Lim. (Bp.) 40 756 Dacia Lim. (Debrecen) 23 314 Dacia Combi (Bp.) 227 Dacia Combi (Debrecen) 183 Dacia Combi (Győr) 222 Zastava (Bp.) 12 928 — BALATONI FILMFESZ­TIVÁL. Nagyszabású prog­ramsorozat színhelye lesz a Balaton-part. Július 17-től kezdődik a Balatoni Film- fesztivál, amely a nyár vé­géig kínál filmeket az üdü­lőknek. A rendezvénysoro­zatban 5 reprezentatív válo­gatást vetítenek, kalandfil­meket, vígjátékokat, tudo­mányos fantasztikus, zenés filmeket, illetve krimiket. Az összeállításban már vetített sikeres filmek és bemutatás előtt állók egyaránt szere­pelnek. TV-lottó A Sportfogadási és Lottóigaz­gatóság közlése szerint a júliusi tv-lottó nyereményei a nyere­ményilleték levonása után a következők: 5 találatos szelvény nem volt; 4 találatos szelvény 61 darab, nyereményük egyenként 110 535 forint; 3 találatos szelvény 5813 darab, nyereményük egyenként 580 forint; 2 találatos szelvény 167 317 darab, nyereményük egyenként 25 forint. * * * A Sportfogadási és Lottóigaz­gatóság tájékoztatja a lottózó­kat, hogy az augusztusi előfi­zetéses lottószelvényekkel két rendkívüli akcióban lehet részt venni. Az „Ország Világ lottó­zik*’ akcióban az augusztusi nyeretlen lottószelvényekkel vehetnek részt azok a fogadók, akik az Ország Világ július 30-1 és augusztusi számait megve­szik. Ennek az akciónak a részletes pályázati feltételei az Ország- Világban és a Sportfo­gadásban jelennek meg. A „Nyereményszüret a lot­tón** akcióban az öt hónapon keresztül, augusztustól decem­berig folyamatosan megvásá­rolt valamennyi előfizetéses lottószelvénnyel lehet részt ven­ni. A főnyeremény — Magyar- országon első ízben — egy két­személyes világkörüli utazás. A részletes pályázati feltételekről a későbbiekben jelenik meg tá­jékoztatás. Ki a szemét? Hétköznap délelőtt. Távolsági buszjárat. A békéscsabai pá­lyaudvaron szép számmal szállnak fel az utasok Hajdúszo­boszló felé. Egy fiatal pár ügyesen megsaccolja a jegyváltás várható tartamát. Csomagjaikkal kijelölve „fennhatósági" területüket, leszállnak egy kurta cigarettányi időre. Igen ám, de történt, hogy egy középkorú asszony nem te­kintette magának érvényesnek a territoriális viselkedés eme, a természet világából ismert formáját — és leült a három foglalt hely egyikére. Gondolta, Békésig megül békésen. A kisgyermekkel utazó családnak így már csak egy páros ülés jutott. Maradt az ölbevétel hagyományos módja. Ám az ön­tudatos fiatalember harciason kirohant az idősödő nő ellen, amúgy magyarosan „kiosztotta” a bitorlás miatt. Mondóká- ját valahogy így fejezte be: — ... és még maguk mondják, a fiatalokra, hogy szeme­tek! Az áldozat megsemmisülten hallgatott. Nem tudott vagy nem akart válaszolni? Nem hinném, hogy bűnösnek kellett volna éreznie magát. Nem kérdezte senki — lehet, hogy ko­moly oka volt rá, hogy leüljön, azon túl, hogy nő... Elnéztem a bősz ifjút. Kedvem lett volna rögtönözve pó­tolni egy, feltehetően kimaradt osztályfőnöki órát neki, visel­kedéskultúrából. Én azonban nem szeretem az ilyen jellegű közszereplést. Inkább töprengeni kezdtem a visszataszító durvaság mélylélektanáról. Sajnos, egyre gyakoribb a tulaj­donosi szemléletnek az ilyenfajta megnyilatkozása is. Egye­sek mintha imponálni szeretnének a harsányságukkal az ilyen, ún. beolvasással környezetük és önmaguk előtt. Előt­tem soha. — plan —

Next

/
Oldalképek
Tartalom