Békés Megyei Népújság, 1986. június (41. évfolyam, 128-152. szám)

1986-06-12 / 137. szám

1986. június 12., csütörtök IZIjdUKTitá Várják a jelentkezőket Rajztagozat a Szent László utcában Aki nemcsak gyönyörködik a különböző alkalmakkor megrendezett gyermek-kép­zőművészeti kiállításokon, hanem egy-egy pillantást is vet az ifjú alkotók iskolá­jának megnevezésére, annak ismerősen cseng a békéscsa­bai 4—8. számú általános is­kola neve. Fokozva az alig­ha fokozhatót: május köze­pén a Budapesti Mezőgazda- sági Múzeumból érkezett cí­münkre egy szíves invitálás a „Hazánk mezőgazdasága, '86.” elnevezésű pályázat díjkiosztására és a kiállítás megnyitójára. A mellékelt listában hat 4—8-as iskolá­ban tanuló kisdiák nevével találkoztunk, s mi több: az öt csoportdíj egyikét is ők kapták. Csendben teszik a dolgu­kat. Pedig megérdemlik a nyilvánosságot, a méltó köz­figyelmet. Az elmúlt évek eseményeit összesűrítő törté­netről beszélgettünk Szilágyi Olivérné igazgatónővel és Szabó Julianna tanárnővel, aki az említett pályázaton díjat nyert tanulók képzőmű­vészeti szakkörét vezeti. * * * Kezdjük a „hogyan kez­dődött ?”-tel. Az átlagosnál több rajz szakos pedagógus „jött ösz- sze” a Szent László utcai központú iskolában. Köztük volt az egyik kisközségből Csabára jött, hirtelen nap­közis nevelői beosztást ka­pott, már jelentős művészi sikereket elért Szabó Julian­na is. ötlet, jóváhagyás, megvalósítás: nos, két és fél évvel ezelőtt így alakult meg a tűzzománcszakkör, majd újabb ötlet—jóváhagyás— megvalósítás sorozat után az úgynevezett rajztagozat. Áz iskolában (három, egy­mástól bizony kilométerben is mérhető távolságokra fek­vő épületekben; az egyik Mezőmegyeren...) 3-3 pár­huzamos osztály van évfolya­monként. A jelen tanévet megelőzően felvételivel az egyik első és az egyik ötö­dik osztályban nyitottak hát tagozatot. A kezdő felsősök „főnöke” Szabó Julianna, az alsósoké Batke Lászlóné lett. „Három helyről szedtük össze azt a húszezer forin­tot, amibe az égetőkemence került” — mondja mintegy jellemzésképpen az igazga­tónő. Mert mint minden új, ez is nehezen indult. Az ál­talános rajztantervet az Or­szágos Pedagógiai Intézettől úgymond készen kapták, a műhelymunka módszertaná­nak kidolgozása azonban az iskola szakos pedagógusaira maradt. Természetesen a városi és a megyei tanács művelődési osztálya szakem­bereinek, valamint a megyei pedagógiai intézet munka­társainak segítsége, támoga­tása nélkül nem juthattak volna idáig. De akkor is: út­törő szerepre vállalkoztak. Jelenleg a megyében két ilyen tagozat vgn: a másik Szeghalmon dolgozik. A pedagógusok és nem pe­dagógusok (hiszen majd mindannyian — szülők és nem szülők — szeretünk úgy tenni, mintha szakértői len­nénk ennek a jövőt megha­tározó, alapvetően fontos, s nagyon-nagyon fáradságos, nehéz, talán ezért is felcse­rélhetetlenül szép hivatás­nak) mai napig vitatkoznak a tagozatról. Ha nem mondjuk ki, mégis így van: a tagozat az átlagosnál nagyobb (eltérő?) képességű, az úgynevezett tehetséges gyerekek képzé­sét, gondozását szolgálja. Szerencsére mára már csak a hogyanról és nem a mi­értről (az okról) folytatják a polémiát. Mondani sem kell: ciklu­sonként (a nem szülőknek: ez két hetet jelent) lényege­sen több rajzórája (alkalma­sint egymást követően három is) van a tagozatos osztály­nak, mint a „simának”. Az oktatás-nevelés folyamatába itt szervesen be lehet építeni azt a bizonyos tantárgyi in­tegritást. Ez azt jelenti, hogy egy-egy ilyen óracsokorban a gyerekek a témához köz- vetve-közvetlenül kötődő egyéb tantárgyhoz kapcsoló­dó információkat is meg­kapják. Vagyis egyszerre le­het szó művészettörténetről, történelemről, kémiáról, bio­lógiáról, matematikáról, ge­ológiáról (ami sajnos nem tantárgy, mégcsak nem is téma!), földrajzról és így to­vább, ha mondjuk a rajzóra témája az ókori egyiptomi kultúra. A tagozat neve: rajztago­zat. A „kicsik” szövés-fonás­sal, a „nagyok” a már em­lített tűzzománccal foglal­koznak kiemelten. Természe­tesen lehetőség van arra is, hogy bármely más területtel is foglalkozhassék a kisdiák. Ezért szerencsésebb lenne képzőművészetinek nevezni a tagozatot. Hiszen a lényeg egyértelmű és meghatározó: minden gyereknek úgyneve­zett testre (képességre, te­hetségre?) -szabott feladatot adni, kibontani és utat en­gedni a benne szunnyadó, értékes akaratnak, energiá­nak. Ősztől városi beiskolázású a tagozat. Ez azt jelenti, hogy bármelyik olyan békés­csabai gyerek itt tanulhat, aki megfelel az idén nyáron még a beíratási időszakot követően is megtartásra ke­rülő felvételi vizsga köve­telményeinek; függetlenül attól, hogy a lakóhelyi kör­zet szerint melyik általános iskolához tartozik. A tagoza­tos osztály létszáma azonban csak 25 lehet. S akkor valamit még azok­ról a bizonyos sikerekről. Korcsok Katalin (13 éves) és Szikora Krisztián (10 éves) kapott most díjat a Vajdahunyad várbeli ünnep­ségen, de Kalina Ildikó (13). Molnár Miklós (11), Kovács F. Boglárka (11) és Kovács Csaba (9) tűzzománca is ott volt a tárlókban. Az úttörő- mozgalom 40. évfordulója tiszteletére a Szépművészeti Múzeumban szintén orszá­gos kiállítást rendeztek, amelyen az első osztályosok rajzai, s persze a „zománco- sok” is részt vehettek. De a zánkai úttörőmúzeumban is lehet nem egy olyan ifjú al­kotó munkájával találkozni, aki ennek az iskolának a ta­nulója. „Nem művészképzés a fel­adatunk. nem is lehet cé­lunk. Csupán annyit szeret­nénk, ha ezek a tagozatos gyerekek egy kicsivel jobban figyelnének a mindennapok szépségeire, s majdani éle­tüket, környezetüket is úgy alakítanák” — fogalmazott az igazgatónő és Szabó Ju­lianna. Nézem az iskola folyosóin a tárlókban, a fali poszta- menseken elhelyezett mun­kákat. A tagozatosokét, a szakkörösökét. A fenti sum- mázatot (is) igazolják. S aki nem hiszi, az személyesen is meggyőződhet róla: a jú­nius 16-i tanévzáró napján kiállítást nyitnak, amelyre minden érdeklődőt szeretet­tel várnak. Nemesi László Felvételeink egy szakköri bemutató foglalkozáson készültek, amelyen szülők, meghívottak is részt vehettek Fotó; Gá, Edit HANGSZÓRÓ Ügy adódott, hogy a kedd délelőttöt szántam arra: rádi­ót hallgatok. Böngésztem a rádióújságot, hogy mire is ér­demes odafigyelni (odahallgatni), nem kellett sokat vívód­nom, hogy kiválasszam az alábbi hármat. Nem mintha ezek lettek volna a legjobbak, de talán a leghallgatottab- bak. Társalgó Nyolc óra húszkor konferálták be a Kossuth rádióban a Társalgót, Kulcsár Katalin műsorát. Többször meghallgat­tam már, hiszen irodalomkedvelőnek tartom magam, meg szeretem, ha friss információkkal rendelkezem az irodal­mi élet berkeiből. Nos, ez a mostani Társalgó már kora reggel elfárasztott. Kezdték a könyvhét egyik meglepeté­sével, a Maller Sándor által összeállított Feleselő naplók­kal. Széchenyi István és Wesselényi Miklós egy időben írt naplójegyzeteit „hozza össze” a szerkesztő-összeállító: ho­gyan örökítette meg nyugat-európai utazásuk közös élmé­nyét a két nagy egyéniség, barát. Színesek, elevenek, kort idézőek ezek a feljegyzések, melyek (milyen különös!) oly­kor szöges ellentétben állnak egymással. A Társalgó elnevezését meghazudtoló, lanyha unalommal lengte körül az izgalmas könyvet, s ez még akkor is igaz, ha tudjuk: nem is olyan könnyű mikrofon előtt egy könyv­ről beszélni, felhívni rá a figyelmet. Ha talán többet meg­tudunk arról, hogyan válogatta-illesztgette össze az egyes naplórészleteket Maller Sándor; hogy miféle (netán kárpi­tok mögötti) érdekességekre bukkant kutatómunkája során; ha színesebben rajzolja fel a két nagy egyéniség írásai­val azt a Nyugat-Európát, melyre mindketten kíváncsiak voltak: más lesz a műsor is. Így csak poroszkált, és el­szürkült, ahogy teltek a percek. Hasonlóan sikerült a Cser- nus Mariannt és könyvét, az Eszterláncot bemutató részlet is, mely egyoldalú „társalgássá” szelídülve jószerével az írónő monológjává változott. Valóságos felüdülést hozott a Szem meglátott, szív megvert című Helikon-kötet ismerte­tése, melynek során Szűcs Ildikó és Usztics Mátyás olva­sott fel (okosan válogatott!) részleteket a népi ráolvasások gazdag tárházából. Az elfelejtett író, Asbóth János (1845— 1911) elfelejtett egyetlen regénye, az Álmok álmodója is Társalgó-téma lett ezúttal. Hogy ki volt Asbóth János? Egy börtönbe vetett 48-as honvédtábornok fia, később a kiegyezés híve. még később a kiegyezés utáni „vircsaft” szenvedélyes bírálója. A Társalgónak ez a része tetszett igazán. Annyira, hogy indulok a könyvesboltba: talán még szerencsém lesz. Két keréken Magyarországon Meggyőződésem, ha nem lenne Rockenbauer Pál és Gye- nes Károly, ki kellene találni őket! Elnézést a nem éppen „irodalmi” felvezetésért, de így igaz. Műsoruk, melyet is­métlésként tűzött programjába kedden délelőtt a Kossuth rádió, két szempontból is nagyszerű. Először, mert arra inspirál, hogy útnak induljunk, és felfedezzük ezt a kis országot; másodszor, mert ennyi szeretettel, tiszta, tündök­letes szépséggel kevesen nyújtják át nekünk, hallgatóknak hazaszeretetük ily módon (de okosan!) aprópénzre váltott fényességeit. Kerékpáron a Bodrogközben, Rétközben, országutak és falvak gyönyörű környezetében, a Felső-Tisza regényes vi­dékén: nem akármilyen élmény! És az sem, hogy kivéte­lesen érezhettük: minden faluban-városban találhatók ma is tudós tanárok, tanítók, akik a hely történetét évezredek távolából is jól ismerik, akiknek a múlt emlékei, a hagyo­mányok, a tárgyi kultúra megőrzése lelkiismeretük paran­csa. Keresni fogom a sorozat folytatásait, és ha csak tehe­tem, el nem mulasztom meghallgatni azokat. Láttuk, hallottuk A Napközben (Petőfi rádió) egyik része a Láttuk, hal­lottuk. Művészet- és művelődéskritikai rovatnak jegyzi a szerkesztő-műsorvezető, Rózsa T. Endre. Az is, csak vala­hogy egyenetlen, zaklatott, mint ez a mostani is volt, jú­nius 10-én délelőtt. Lehet, hogy nincs igazam, mégis ál­lítom: a Láttuk, hallottuk kritikái hellyel-közzel túlságo­san „magasról” érkezők, habár az sem baj, ha feltételez­nek a hallgatóról bizonyos (nem is kevés) ismeretet az adott tárgykörből. Csak a bökkenő éppen ott van, hogy a hallgatók túlnyomó többsége nem rendelkezik ilyenekkel, elsősorban azért, mert nem volt (lehet) ott a szóba hozott kiállításon, színházi előadáson stb. Így aztán a Buda visszavívása, 1686 című budapesti ki­állítással is így járunk, az elhangzottakat nem tudjuk ösz- szevetni saját tapasztalatainkkal. Nem lenne jobb inkább arra gondolni, hogy a Láttuk, hallottuk populárisabb legyen? Riportok Japánról, Kínáról és egy polbeaténekesröl fl Világ és Nyelv új száma Közli az UNESCO leg­utóbbi közgyűlésének a nemzetközi nyelv évi cente­náriumával kapcsolatban ho­zott jelentős állásfoglalását és Kádár János üdvözletét a 25 éves Hungara Vivo (Ma­gyar Élet) című eszperantó nyelvű folyóirathoz; illetve a Szövetkezetek Nemzetközi Szövetségének az eszperantó­ról szóló határozatát. A folyóirat érdekes írásai­ból kiemelkedő: Cserhalmi Imre A szót értés korszaká­ért című publicisztikája; Szenes Imre Utóhang az Európai Kulturális Fórum sajátos „előhangjához” című beszámolója egy sokáig idő­szerű kezdeményezésről. Ajándékba — ló és oroszlán címmel olvashatjuk Haszpra Ottó kínai tanulmányútjáról szóló jegyzeteinek 3. folytatá­sát, és Sugár András Nyel­velő túra Japánban című, színes, derűs írását. Magyar Katalin Romlás ellen való ének címmel hangulat«! portrét rajzol Dinnyés Jó­zsefről, az ismert polbeat- énekesről. Tudósít a lap a nyugat-európai parlamenti eszperantómozgalomról, és az angol televízió eszperantó témájú színművéről is. A figyelemre méltó írásokat a Bábeli humor és a rejtvény- rovat egészíti ki. (§z jj

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom