Békés Megyei Népújság, 1986. június (41. évfolyam, 128-152. szám)

1986-06-05 / 131. szám

1986. június 5., csütörtök o EHSEEEsJ Lesz-e rá pénz? A Kamara a fejlesztésről Kamionsofőr voltam II. flz országutak vándorai között (Folytatás az 1. oldalról) hírközlésének állapota is sú­lyosbította, ott ezek a hal­mozott hátrányok meggátol­ták a fejlődést. Az országban 300 olyan település van, me- . lyek a közvetlenül veszélyez­tetett kategóriába sorolhatók, ezek saját erejükből nem ké­pesek a felemelkedésre. Jó néhányból már teljesen el­tűnt az értelmiség, nincse­nek közigazgatási intézmé­nyek a faluban, és a lakos­ság életkora vészesen magas. A népgazdaság nem mond­hat le ezekről a települések­ről sem, szükség van az ott élők munkájára, és nem utolsósorban a már méglevő lakásállományra. Ahhoz azonban, hogy ezek a falvak ne szűnjenek meg, fejleszte­ni kell őket. Meg kell oldani az infrastrukturális gondo­kat, elsősorban a közlekedést és a hírközlést. Koncepció­zus ipartelepítésre van szük­ség, olyanra, amely jól al­kalmazkodik az igényekhez és a lehetőségekhez. Elsősor­ban háttéripari fejlesztések­ről lehetne szó, olyanokról, melyek importpótló vagy je­lenleg hiánycikkeknek szá­mító árut állítanának elő. A kérdés csak az, miből lehet mindezt finanszírozni. A VII. ötéves terv erre a cél­ra 3 milliárd forintot irá­nyoz elő. Ez talán soknak tű­nik első hallásra, de eloszt­juk a segítségre váró telepü­lések nagy számával, kide­rül: egy-egy helyre mindösz- sze 10 millió forint jut, ez pedig nagyon kevés. Ráadá­sul ez a pénz is csak a terv­időszak második felében vá­lik felhasználhatóvá. És mert az ország gazdasági helyzete most nem a legjobb, reális a veszélye annak: mire el­jönne az ideje e pénzek szét­osztásának, addigra nem lesz mit szétosztani! Szóba jöhet­ne még — legalábbis elvileg — a hitelből történő fejlesz­tés, de nyereségérdekeltségű bank aligha ad pénzt ilyen rendkívül lassan megtérülő beruházásra. Maradna az a megoldás, hogy valamikép­pen érdekeltté kellene tenni a vállalatokat a vidéki fej­lesztésekben, de hát ez is pénzbe kerül, mégpedig nem is kevésbe. Mint az eddigiekből is ki­tűnik, az előadó nem látja túl könnyen megoldhatónak az elmaradott térségek fej­lesztését. Bereczki András, a megyei tanács tervosztályá­nak vezetője korreferátumá­ban elmondotta: Békés me­gyében egy picit talán ked­vezőbb a helyzet, mint mondjuk az aprófalvas Bor­sodban. Az itteni tizenhét ve­szélyeztetett településből alig egy-kettőnek ezer alatti a lé- lekszáma. Mindenütt van or­vos, iskola, és biztosított az alapellátás. Igaz, ezt az áfészek a nyereségük csök­kenésével érték el. Gond vi­szont, hogy az egész megye iparilag meglehetősen elma­radott, helyi üzemek tehát csak kivételes esetben tud­nak segíteni az elmaradott térségek fejlesztésében. Min­denképpen központi támoga­tásra van szüksége a megyé­nek ahhoz, hogy az elmara­dott területek megkezdhessék a felzárkózást. Az előadást és a korrefe­rátumot többen egészítették ki észrevételeikkel, javasla­taikkal, majd az elnökség be­számolót hallgatott meg a 48. modenai vásáron való ma­gyar részvételről. Az olasz- országi vásárvárosban me­gyénket a Gyomaendrődi Kö­tőipari Szövetkezet képvisel­te. LónyaCi László erről Irtunk.., Mosógép a tanácsházán. A minap a gerendási tanács­házán jártam. A folyosó sar­kában egy Hattyú mosógép szomorkodott. Biztosan a ta­nácsi dolgozók kényelmét szolgálja ez a masina — gondoltam magamban. Befe­lé haladva az egyik irodában Szilágyi József né gazdálko­dási előadóval találkoztam. Tőle érdeklődtem, hogy jól sejtettem-e a mosógép ren­deltetését. Hát csak félig- meddig — derült ki. Ugyan­is... de átadom a szót Szi­lágyinénak. — A mosógép a tanácsé. A múlt év novem­berében vettük községfejlesz­tési alapból. De nemcsak a tanácsi dolgozóknak, hanem az egész községnek, hogy ezzel is segítsünk az asszo­nyok gondján. — Ez bizony nemes cse­lekedet volt! Igénybe ve­szik-e az asszonyok a segít­séget? — Hogy igénybe veszik-e? Meghiszem azt! Igaz, elein­te még idegenkedtek a gép­től, de ez már rég elmúlt, mert rájöttek az asszonyok, hogy mégsem bolondság az. Lám, lám! Ebben a kis, háromezer lakosú községben is, ahol néhány évvel ezelőtt még hírből sem ismerték a mosógépet, most természetes­nek teszik. Hiába, ilyen a fejlődés... (Békés Megyei Népújság,’ 1958. június 1.) Árubőség a piacon. Va­sárnap nagy piacnak is be­illő kispiac volt Békéscsa­bán, a Hunyadi téren. Volt miből válogatni a vásárlók­nak. Csaknem 2 mázsa cse­resznye, 5—6—7 forintos áron, baromfi, zöldségfélék, virág, hal. Vagyis, amit pia­con lehet árulni, azt mind meg lehetett találni. Egy szépséghibája azonban még­is volt: borsosak az árak. (Békés Megyei Népújság, 1958. június 10.) Megkezdik az aratást me­gyénkben a jövő héten. Me­gyénkben is sárgul már az őszi árpa. A gyomai járás­ban, az ecsegfalvi Alkotmány Tsz-ben, a dévaványai és a gyomai termelőszövetkeze­tekben, valamint a gépállo­másokon nagyban készülnek az aratásra, amelyet előre­láthatólag a jövő hét szer­dáján, vagy csütörtökjén kezdenek meg. őszi árpából az idén, megyei átlagot vé­ve kb. kilenc mázsás, köze­pes termés várható. Szerdán kiadósnak ígérkező esőzés kezdődött a megyében. Amennyiben az időjárás megfelelő lesz. s végezhetik a talajmunkákat, akkor az őszi árpa után a takarmány pót­lására mintegy négyezer hol­don rövid tenyészidejű ku­koricát vetnek szemtermésre a termelőszövetkezetek. (Bé­kés Megyei Népújság, 1958. június 12.) Enyhülni fog a bútor­hiány. A bútorhiány három­éves tervét csütörtökön is­mertette Czeczei György iparigazgató. Közölte a gyá­rak vezetőivel: a bútoripari üzemek hároméves fejlesz­tésének fő célja, hogy ez idő alatt megközelítsék az ipari­lag fejlett országok termelé­sét. Több meglevő gyárat bővítenék, és egy új, fénye- zettbútor-gyárat is építenek, ami lehetővé teszi 20—22 szá­zalékkal több bútor készíté­sét. A hároméves tervet jól kezdték az üzemek, mert már az első negyedévben 4,8 százalékkal túlteljesítették előirányzatukat. A bútor­ipar a hároméves tervben 65 millió forintot kap műszaki fejlesztésre, és egy új gyár építésére. Több más üzem között a Tisza, a csongrádi, a debreceni és a Cardo bú­torgyárnál 24 milliós költség­gel rekonstrukciót hajtanak végre. A számítások szerint a hároméves terv alatt így már jelentősen enyhülni fog, 1965-ig pedig teljesen megszűnik a bútorhiány. A Gádorosi November 7. Tsz-ben szívesen foglalkoznak libaneveléssel — ebben az évben 35—40 ezer húslibát tartanak a szövetkezet több telepén. Képünk az Ér partján levő te­lepükön készült, ahol tavasztól őszig, előnevelt koruktól leadásig mintegy 9 ezer libát gon­doznak Fotó: Szőke Margit Készül a reggeli Sokadikként, a belső sáv­ban állunk a csehszlovák— lengyel határon. Tőlünk jobbra személygépkocsik vá­rakoznak, a balról levő sáv a , Lengyelországból érkező forgalomé. A zaj nagy, a ki­pufogógázok megszorulnak az emeletes házak között. Amíg várakozunk négy, 6 év forma fiúcska kapaszkodik fel a lépcsőn. Rágógumit kérnek. Kapnak, s nyomban eliszkolnak. Kis idő múltán cukorkával érkeznek vissza, nekünk hozták cserébe a rá­gógumiért. A szemben levő bolt ajtajában magyar új­burgonyát mérnek. Kelendő. Van időnk a bám?szkodás- ra, mert igen komoly ered­ménynek arámit, amikor fél óra múltán három-négy mé­tert gurulhatunk előre. Az­tán két óra hosszat egy ta­podtat sem mozdult a sor. A kamionok, az autóbuszok, a személyautók pedig egyre csak gyűlnek és gyűlnek. Nagysokára mégis átvergő­dünk. Lengyel oldalpn a szem­ben jövők nemzetközi jelzés­sel figyelmeztetnek: a rend­őrök radarral ellenőrzik a forgalmat. Le is meszelnek bennünket. Állítólag túllép­tük a megengedett sebessé­get. — Nem létezik! — magya­rázza Pali. — Ezer zloty! — szajkóz­za tört magyarsággal a len­gyel rendőr. Ügy látszik mást nem tud magyarul, mert csak ezt ismételgeti. Oroszul és németül igyekszünk meg­győzni, hogy betartottuk a sebességet. Végül is intünk neki: jöjjön a fülkéhez, együtt nézzük meg, mit rög­zített a műszer. Előtte nyit­juk fel, a kerek kartonon pedig a diagram nem éri el a 40-es számot. Nem léptük túl a 40 kilométeróra se­bességet. Nyertünk! A rend fiatal őre pedig morcosán csak int: kotródjunk. * * * Az E22-es úton esteledik ránk Brzeg határában, Wroszlavtól 40 kilométernyi­re. Ismét parkolóban és für­dés nélkül hajtottuk álomra a fejünket. Hét vége lévén, a forga­lom Lengyelországban is megnőtt. Lustálkodni nem lehet, meg aztán idő sincs rá. Az út hátralevő részében egyre több az emelkedő, a 260 lóerős motor olykor ke­ményen birkózik roppant terhével. Este 7 óra tájban érkezünk a lengyelországi kikötőbe, Swinoujsciebe. Előttünk a tenger! Mi ta­gadás, régen vártam erre a pillanatra. Piszkosszürke, ha­talmas a víztömeg. A hullá­mok verik a hajó oldalát. A levegőben fáradt, nagy testű sirályok vijjognak. A tenger rosszindulatúan háborog. Szeretni akartam, de valaho­gyan most nem tudom. Nem szégyellem, kezdek félni tő­le. A kikötőben is a legkülön­félébb típusú kamionok ad­nak egymásnak randevút. Mellettünk egy hűtő zörög. Huszonegyediknek soroltunk be. — Nyerő szám — jegyzem meg. — Várd ki a végét — hal­lom a választ. A legközeleb­bi hajó 22.30-kor indul Svéd­országba. Nem férünk fel rá. Majd talán a következő­re ... Mindenesetre csodála­tos a vízpart. Szürkületkor előszállingóznak a lányok is. Éjszakai munkára kopogtat­tak a kamionok ajtaján, egyik-másik nem is ered­ménytelenül. * * * A határőrök egykedvűen cigarettáznak, a kábítószer felkutatására kiképzett né­met juhász kutya időnként a szájkosarához kap, idegesen rázza a fejét. Néhány mé­terrel arrébb két hungaro- kamionossal egy gyöngyösi kolléga cseveg. Ók már dél óta itt dekkolnak. A gyön­gyösi pilóta éppen jubilál: tíz évvel ezelőtt újonnan kapta Edét, Rába kamionját. Na végre megfejtettem, ki, pontosabban mi is az az Ede! Hűvösödik. A tenger felől egyre erősödő metsző szél fúj. A leheletünk látszik, előkerülnek a meleg holmik. A rövidujjú inget, a szan­dált hagyjuk majd a hazai melegebb napokra. Nem va­csorázunk, majd a hajón. Ött meleg étellel várják az utast. A jegy ára teljes el­látást tartalmaz. Kollégám közben az okmányokat bön­gészi, miközben én a tengert kémlelem. Még sohasem utaztam tengerjáró hajón. Lenyűgöző, amikor a víztük­rön megcsillannak a ha­nyatló nap utolsó sugarai. Pali mindezzel most sem tö­rődik, csak számol, majd kis­vártatva kiböki. — A rakomány értéke 1,7, a kocsié 2 millió forint, s a kettőnk valutaellátmánya együttesen meghaladja a 100 ezer forintot. Nem kis pénz — csukja össze diplomata- táskáját. * * * A jelentkezési irodában a középkorú hölgy készséges. Kollégája URH-készüléken érdeklődik valamit. Nyugtat­nak, hellyel kínálnak. A rá­dió recseg, csupán azt értjük tisztán: oké. Közeledik az éj­fél, az akkor induló hajó a JAN HEWELIUS már benn áll. Meglódul a kocsisor, mi is előrébb jutunk. Aztiyi megint hosszabb várakozás következik. — Na ugrás, gyerekek! — int az egyik magyar a hajó felé. A feljáraton megjele­nik a térmester, aki a be­hajózást irányítja. A hatal­mas vízi jármű gyomrában, a vízszint alatt már megra­kott vagonok pihennek. A felső szinten a kamionok állnak. A szerelvény hossza és súlya szerint történik a besorolás. Hiába állunk az első sorban, utolsó előttinek indulunk a fedélzetre. Hatal­mas rácsos feljárón kapasz­kodunk felfelé, a hajó gyomrában állunk le. A ko­csik szorosan pihennek egy­más mellett, a szerelvénye­ket leláncolják. Vihart jel­zett a meteorológia. Az utol­só kamion is megáll mögöt­tünk, tompa puffanással csukódik a hajó hátsó ajta­ja, s máris megindul rako­mányával — a négy vágá­nyon 24 vagonnal és 3 sor­ban 12 kamionnal — ha­jónk: színházi nyelven fo­galmazva, bő fél házzal tar­tunk a Balti-tengeren a svéd partok felé. * * * A Hewelius motorja egy­kedvűen zakatol, a hullámok nyaldossák a hajó testét. Si­mán ringunk, egyre távolod­nak a parti fények. A fedél­zeten a kezembe nyomják a 13-as kabin kulcsát. A há­rom lépés hosszú és két lé­pés széles fülkében ketten leszünk. Meglep az emeletes ágy, a felső részre kis lét­rán lehet felmászni. Az ágyak fölött olvasólámpa vi­lágít, ami praktikus. Az ajtó mögött két automata mentőmellény pihen, egyi­ket fel is próbáltam. — Remélhetően nem kell majd — villan át rajtam. Elhelyezkedés után jólesik a meleg vacsora, a zsurek- leves, a natúr sertéssült sült burgonyával, amit bőséges paradicsom-, uborka-, lila káposzta- és fejes salátával tálaltak. Étkezés után egy üveg sört kaptunk, amolyan altatónak. Több mint nyolc­órás út áll előttünk. Az utastérbe egy „H” ala­kú folyosóból 16 kétszemé­lyes szoba nyílik, az étte­remmel szemben a konyha, tőle jobbra a kantin, mögöt­tünk a nyitott folyosó. Amíg bámészkodom, lekerül az asztalról a mosatlan, bekap­csolják a tévét. A képmag­nóról két programon szóra­koztató filmeket vetítenek. De kit érdekel az most? Fá­radtan indulunk a kabinba. Jólesik a fürdés — végre —, valósággal vonz az ágy. A hajó ringatása, a gépek egy­hangú zakatolása, no és a fáradtság álomba ringat. A kellemes hőmérsékletről lég­kondicionáló berendezés gondoskodik. (Folytatjuk) Szekeres András A hajó gyomrában lcláncolják a kamionokat

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom