Békés Megyei Népújság, 1986. június (41. évfolyam, 128-152. szám)
1986-06-21 / 145. szám
1986. június 21., szombat Az elmúlt évadról, a társulatról, a vidékiség súlyáról, az új évad terveiről Találkozás Keczer András igazgatóval és Rencz Antal főrendezővel Június 5-én játszották utoljára Békéscsabán, a Jókai Színházban az évadzárásra választott könnyű operettet, az Egy csók és más semmi-1. A bársonyfüggöny összecsapódott, leengedték a vasfüggönyt is, megérkezett a nyári szünet. Ez a nyári szünet azonban most már évek óta nem az, kezdete (a színész és a közönség számára is) eltolódott július végéig, augusztus elejéig. A csabaiak — folytatva a két éve kezdett nyári színházi estéket — délutánonként átköltöznek a városi tanács udvarára: megkezdődtek Carlo Goldoni A fogadósné című. vígjátékának próbái. A (még mindig tenyérnyi) igazgatói irodában Keczer András igazgató és Rencz Antal főrendező (ahogy ők mondják: nyári jelmezben) az elkövetkező évadot építik, szervezik. ^ körülmények okán ez az évadépítés különösen jelentős feladat, így aztán korántsem véletlen, hogy az interjú során mérlegre helyezzük az elmúlt fél évtizedet, mely a vezető páros számára is a közös munka fél évtizede volt; a konzekvenciákat levonva értékelik azt a társulati mozgást, mely ezt az évadváltást (ha nem is első, és lényegi helyen) jellemezte. — A megyei tanács végrehajtó bizottsága, miután megtárgyalta a színház jel évtizedes munkájáról beterjesztett jelentést, elismerően foglalt állást. Ez feltétlenül olyan erkölcsi alap, mely az „örök folytonosság” jegyében biztató újabb évadokat ígér. Keczer András: Amikor ezt a kiemelkedő elismerést kaptuk, már nyilvánvaló volt, hogy az 5 éve együtt dolgozó társulatból a megszokottnál többen távoznak el. Tudni kell, hogy a színházban éves szerződések kötik a színművészeket, amikor ezek lejárnak, kölcsönös lehetőségünk van újabb szerződést kötni, vagy eltekinteni ettől. A fél évtizede együtt dolgozó vezetés nagy törekvése volt (és marad) a színésznevelés. Az a szakmai-pedagógiai munka, mely a tehetségek felkutatásával kezdődik, folytatódik ott, hogy lehetőséget biztosít fiatal színészeknek pályájuk (tehetségük) kibontakoztatásához. Többen a most távozók közül itt szerezték meg a magasabb szakmai minősítést (Hodu József, Szabó Zsuzsa és mások), természetes, hogy idő után újabb megmérettetésre, más körülményekre vágynak. Kíváncsiak egy másik város színházára, közönségére. Az is motiválhatja a távozás szándékát, hogy egy korábban ismert, nagy rendezőegyéniség vonzása erősödik; az is, hogy családi problémák szólnak közbe; és bizony az is, ha vélt vagy jogos sérelmek adódnak: nem mindig képes együttgondolkozásra színész és színházvezetés. Voltak ilyen konfliktusok (lesznek is), de ezek csak egy részét képezik az elszer- ződést vállaló tíz színművész indítékainak. Rencz Antal: Aznapokban kaptam levelet Kővári Judittól, aki Kecskemétre szerződött. Azt írta: „Hat évig játszottam Békéscsabán, őszintén mondom, otthonra találtam ott." Keczer: Szabó Zsuzsa pedig azzal ment el, hogy éveken át „szeretettel körbefont védőhálót érzett”, s most enélkül szeretné kipróbálni önmagát. Számunkra öröm, hogy (például) S^abó Zsuzsa tehetségét megérezve lehetőséget adtunk számára a kibontakozáshoz. Zsuzsa nálunk lett színésznő. Rencz: A személyes példákon túl azt hiszem, jogosan mondjuk, hogy színházunkra évek óta jellemző az előadások egyenletes színvonala. Volt persze sikerületle- nebb bemutatónk is, de jeles kiugrások is, melyeket a minisztérium és (példának említem) a Színház című folyóirat rendszeresen elismert. Ilyen volt a Darvas-bemutató, a Cyrano, az Éjjeli menedékhely és a most zárult évad nyitó előadása, Gogol színműve, a Háztűznéző, vagy a klubszínházban játszott Bűntény a Kecskeszigeten, melynek közönségsikere (!) meglepő volt számunkra. Az elmúlt évad említésre méltó eseménye még a stúdió „vizsgaelőadása”, a Fiúk, lányok, kutyák, mely minisztériumi nívódíjat kapott. Nem szerénytelenség, ha ennek kapcsán is felhívom a tisztelt olvasók figyelmét a színházunkban folyó szisztematikus színészképzés eredményeire. Arra is, hogy az évek során nyolc stúdiósunk jutott be a Színház- és Filmművészeti Főiskolára, legutóbb az a Faragó András, aki Az esőcsinálóbeli beugrásával (Jim Curry) olyannyira felhívta magára a figyelmet, hogy a Népújság is külön cikkben számolt be róla. Szeretném aláhúzni az alapgondolatot: egyértelmű, hogy színházunk vezetésének ambíciója a tehetségek gondozása, a szakmai pályaív megemelése. Az is egyértelmű, hogy a sikerek arra ösztönzik a fiatal színészt: máshol is próbáljon szerencsét, hátha magasabbra jut. Vannak aztán úgynevezett „csendes eredmények” is, ezeket nem nagyon lehet dokumentálni, ezek idővel elfelejtődnek. De hatnak és fontosak! Ilyennek tartom azt a napokban érkezett hírt, hogy óriási sikerrel turnézunk az Egy csók és más semmi Eisemann-operettel Baján, Kecskeméten, Pápán, Tatabányán, Keszthelyen, majd indulunk a Nyírségbe is. Kecskeméti előadásunkon ott voltak a Fővárosi Szabadtéri Színpadok vezetői, akik közölték: a jövő nyáron műsorra tűzik az operettet, és Kővári Juditot szerződtetik Annie szerepére. Vagy: Szegedi Dórát, aki főiskolásként játszotta színházunkban a Szabad szélben Pepita szerepét, tavaly a Leányvásárban volt sikere. az új évadban - állandó tagunk lesz, kikérte a Fővárosi Operettszínház a Bál a Savoyban egyik főszerepére. — Merem remélni, hogy magabiztosan indulnak az új évad felé. A társulat, melyből tízen távoztak, és ahová tizenegy új tag érkezik, mi több, öten egy-egy szerepre is ideszerződnek, ígéretes színi évadot sejtet. Keczer: öten távoztak főiskolai diplomával, és az állandó tagok közé nyolcán érkeznek ilyennel. A műsortervünk a teljes évadra «elkészült, meghatározva a premierek időpontját is. Szeptember 24-től Goldoni Foga- dósné-ját játsszuk, gondolva arra, hogy a nyári színházban elsősorban a felnőttek látják majd, őszre a diákokat várjuk. Az ünnepi évadnyitás október 17-én lesz, Móricz Zsigmond Űri muriját mutatjuk be Giricz Mátyás rendezésében. November 17-én lesz az első gyermekszínházi bemutató, Lionwe Vart Oliver című musicalje. Játsszuk az évad során Maurice Hennegun zenés vígjátékát, az Elvámolt éjszakát, Békés Pál Pincejáték című színművét a klubszínházban ősbemutatóként; az operettkedvelők Lehár Cigányszerelem című világsikerű operettjét láthatják majd; kivételes színházi élményt ígér Osvaldo Dragún Argentin szimfónia című művének ősbemutatója, Sándor János vendégrendezésében. Május elsejét Zerkovitz Béla A szélhámoskirály című zenés vígjátékával zárjuk az évadot, de csak a békéscsabai színházban. Előbemutatóra készülünk a Gyulai Várszínházban, itt Mikszáth—Szent- mihályi Szabó Victor Űj Zrínyiász című musicaljével lépünk színre, és természetesen, a jövő évad végén is lesznek nyári színházi esték Békéscsabán, a városi tanács udvarán. Rencz: Feltűnő talán, hogy aránylag több zenés színházi bemutatóra vállalkozunk, mint tavaly, vagy még előbb. Ez két okból is lehetséges. Először azért, mert mi semmiképpen nem nézzük le azt az általános közönségigényt, hogy a békéscsabai és a környező városok, községek közönsége szereti az operettet, a zenés játékokat, és megszerette a musicalt. Másodszor: a zenei társulat sokkal erősebb lesz az új évadban, mint eddig bármikor. Énekes-színészeket szerződtettünk állandó tagnak, többeket pedig egy szerepre. Megvalósítható tervünk, hogy országos mércével mérhető zenés színház legyen Békéscsabán. Ezért is nyertük meg Németh Gyulát, az Operaház karnagyát a Le- hár-operett, a Cigányszerelem dirigálására. Emlékeztetnem kell, hogy az elmúlt évadokban bemutatott nagyszabású zenés produkcióink a megyei tanács anyagi segítségével jöhettek létre. Ez a színvonal mára evidenssé vált, ezt a színvonalat csak túlhaladnunk szabad. Nagyon komolyan vesszük a zenés bemutatókat, merem hinni, hogy a közönség legnagyobb örömére. — Mit jelent ma az a „népszínházi koncepció”, melyet évadról évadra vállaltak, munkálkodtak érte? Rencz: Ismeretes, hogy a remek Illyés-darabbal, a Bol- habál-lal kezdődött, aztán sorban jegyezhettünk fel sikeres bemutatókat. Ilyen volt megítélésem szerint Darvas József Vízkereszttől szilveszterig című regényének dramatizált változata, az Éjjeli menedékhely és Az esőcsináló. A koncepció ma sem változott: kitekintést nyújtani a színházi életre, behozni a békéscsabai színházba mindazt, amit be kell hoznunk ahhoz, hogy széles közönségrétegek igényeit szolgálhassuk, hogy a színház nevelő funkcióját betölthesse. Közben olyan előadásokra is vállalkozni, mint legutóbb volt Örkény Forgató- könyve, melyet (el kell ismernünk) nem kísért közönségsiker, az emberek (lehet, hogy bizonyos történelmi ismeretek hiányában) nem, vagy csak kevésbé tudták átvenni, megérteni a darab keményen politizáló, különös vonulatait. Keczer: Ennek ellenére valljuk, hogy 2-3 évenként szükség van ilyen, nehezebben érthető, a nézőt is fokozott együttgondolkodásra serkentő darabok színpadra állítására. Talán több alkalommal a klubszínházban, kisebb közönség előtt. — Mindeddig arról beszéltünk, mi lesz a következő évadban, miféle vállalkozásokhoz köti le magát a színház. A békéscsabai városképet egyre jobban elcsúfító, galambguanós színházépületről azonban nem beszéltünk. Mit mondhatnak erről? Keczer: Az épület utcai arculatáról annyit, hogy nem tudjuk, mikor kerül sorra a helyreállítás és a lehetetlen helyzet megszüntetése. Több évről is szó lehet, de hogy mivé változik addig az épület, fogalmam sincs. Nekünk még arra sincs pénzünk, hogy megpróbáljuk fémhuzalok kifeszítésével elűzni a most már egyre agresszívebben támadó galambokat. A városi tanács kísérlete sem sikerült, nem tudom, készülnek-e (szó volt róla!) a megismétlésre. Egyszerűen sorscsapás a galambinvázió, és a színház épületét vette célba elsősorban. A rekonstrukció belső tereinken lassan, de megfelelően halad. Ez a tenyérnyi iroda is bizonyítja, hogy lehetne gyorsabb; ha viszont onnan nézzük, hogy a világítás, fűtés, hangosítás, festőtár, varroda, új irodahelyiségek, tanácskozó- terem: akkor a köszönet szavai is idekívánkoznak. A Corvin utcában már állnak az új üzemépület falai, december 31. a próbaüzem kitűzött napja. — Különös, de igaz: egy színházban nemcsak a művészeti munka, sok minden más is fontos, mint előfeltétele emennek. Legalább ilyen fontos az, hogy milyen a művészek közérzete az adott városban? Mit jelent Békéscsabán művésznek (színművésznek, rendezőnek) lenni? Rencz: Általában jó gázsit, előnyös szociális körülményeket (színészlakások), és figyelmes vezetést. A baj ott kezdődik, hogy Békéscsaba a legkevésbé városias megyeközpont. (Ha nem mondjuk ki, akkor is így van.) A környezet, a városi élet sokszínűsége egy művész számára igen fontos tényező. Egy kifogástalan színvonalú presszó, étterem (több presz- szó és több étterem) változatlanul hiányzik Békéscsabán. Ahol időt lehet tölteni, beszélgetni, ami megköti a ritkán adódó fölös időket, a pihenés változatosságával. Ez nincs meg itt. Ami pedig még szorosabban a színházat illeti: borzasztóan nehéz megtartani egy társulatot ilyen vidéki kisvárosban, ráadásul, ha az. országos szakmai-kritikai visszhang lekezelő. Ez kiáltó ellentmondás! Ügy tűnik, pillanatnyilag nincs ellene orvosság. Mintha a fővárostól délkeletre, 220 kilométerre már ki tudja, mi lenne? Mintha ez a távolság, és az, hogy ez a vidék valamikor az ország egyik legelmaradottabb vidéke volt, a színház produkcióira is vonatkozna. — Messzire mennénk, ha ezt a kérdést tovább elemezf nénk. Megküzdeni a nehézségekkel nagyon nehéz. De nem kilátástalan, ezt azért az elmondottak bizonyítják. Köszönöm az interjút, a lap olvasói nevében. Sass Ervin MOZI Te már nagykisfiú vagy Jópofa, szórakoztató filmvígjáték. Egy a sok közül: nem kiemelkedő alkotás, és nem is annyira gyenge, hogy bánhatná a merész néző, aki ilyen kánikulában beül a moziba, hogy megnézze a Te már nagykisfiú vagy című színes, amerikai filmet. Mókás történetet írt és rendezett — David Benedictus regényéből — Francis Ford Coppola. Mégpedig arról, hogyan lesz a 19 éves Bernard- ból nagykisfiú. Hogyan lesz a tapasztalatlan gyerekből praktikus felnőtt? Végig kísérjük útjain a főszereplőt — a gazdag, előkelő szülői háztól, a könyvtártól, ahol csak néhány hónapja dolgozik, s ahol ráadásul apja a főnök, az éjszakai életbe tett kiruccanásokon át egészen a csábos, szeszélyes színésznőig, majd végül az egykori iskolatársig, Amy igaz szerelméig. S ezalatt a fiú körül mindenkiről lehull a lepel. A közönség meg mi másra gondolhat, mint arra, hogy százszor inkább egy ilyen mulatságos, esetlen, de őszinte és eredeti gyerek, mintsem ezek a bogaras, nevetséges, szerepeket játszó, hamis, magányos, boldogtalan felnőttek! Mit meg nem tesznek a gazdag szülők Bernard önállósulásáért, személyisége kibontakoztatásáért! S még többet ártanak neki. Lakást bérelnek a fiúnak, ahol szabadon, függetlenül élhetne, hacsak nem kérnék fel egyúttal a vénkisasszony szállásadót, hogy vigyázzon a gyerekre, sőt kémkedjen utána. Mekkora hiba, s milyen megalázó! Az már Bemard hibája — vajon csak az övé? hiszen ilyenek vagyunk valamennyien —, hogy köny- nyebben, hamarabb észreveszi a külsőségeket, felszínesen ítél. Barbara szépsége vonzza, s nem Amy mély érzései, belső értékei. Bemard szexuális sikertelenségei, a megaláztatások a szülők és Raef barátja által már-már tragikomikussá teszik a filmet. Ezt jól ellensúlyozzák a válogatott figurák (válogatott sorsok), a kiélezett helyzetkomikumok, a szellemes párbeszédek. Szinte színpadra kívánkozó jelenetek és beszélgetések. Közben színek, montázsok, csupa hatásos filmes fogás. Francis Ford Coppola filmjében, a Te már nagykisfiú vagy című produkcióban valamennyi szereplő (Geral- din Page, Rip Torn, Karen Black, Elizabeth Hartman, Tony Bill), de különösen Peter Kästner Bernard szerepében igazán nagy alakítást nyújt. Ám az egészben talán mégis John Sebastian zenéje és a dalszövegek a legnagyobbak. Meglehet, hogy ez az utóbbi kijelentés, bár a zenét dicséri, bizony valamelyest elmarasztalja a filmet. Pedig a jegyzetnek nem célja a lerohanás, a kiosztás. Túl súlyos mondandóra sem vár a közönség mindig, s különösen nem ilyen fülledt estéken. Nem szégyen továbbá, hogy moziba, színházba szórakozni megyünk legtöbbször. Ennek a filmnek is a szórakoztatás volt a legfőbb erénye, kétségtelen. S a zene sokkal szórakoztatóbb volt, mint a tanulságokban bővelkedő, igazsághirdetéssel végződő kellemes kis történet. Niedzielsky Katalin Felkai Eszter és Barbinek Péter Richard Nash Az esőcsináló című színművében Fotó: Gál Edit
