Békés Megyei Népújság, 1986. május (41. évfolyam, 102-127. szám)
1986-05-10 / 109. szám
1986. május 10., szombat o Fábián János: Az elsüllyedt hajó Harmincnyolc évvel a mohácsi csata után 1564-et írtak. Tavasz vége volt, nyárias, rekkenő meleggel. A gyulai várban véget ért a zsoldosztás- A fárasztó munka után a két királyi kamarai megbízott végre fellélegzett, s jólesően ízlelgette a csolti monostorból származó jóféle bort. Már csak egy feladatuk maradt: kiosztani a vésztői palánk- várban is Nagy András hajdúkapitány katonáinak zsold- ját. Talán a jó bor mámorában támadt az az ötletük, hogy saját kényelmes bárkájukkal teszik meg Vésztőre az utat. Tudták ők' is, hogy ez az út nem veszélytelen, hisz még ilyen nagy méretű vízi járművel soha nem járt arra senki. De a kapatos fejben nagyobb a tudomány, biztosabbnak látszik a szerencse is. Lóháton, nagy kerülőkkel többnapi járóföld lett volna az út. De a bárkán, a Kis-Sárrét nádasok, mocsarak közt kanyargó vízi útjain egy nap alatt célhoz érnek. Dolguk végeztével pedig előbb visz- szatérhetnek Gyulára, s el lehet még pár kellemes napot poharazgatni Kerecsényi kapitánnyal és tisztjeivel. A folyókon tavaszi áradás vonult le, a víz nagy volt. Elképzelhetetlennek tartották, hogy valami baj érhetné őket. A helybéliek hiába beszéltek a felszín alatt rejlő rönkökről, és arról, hogy ez a bárka igen mély merülésűNem volt nehéz vezetőt találni, hiszen Gyulán sok halászember ismeri a Kis-Sárrét minden zegét-zugát. Igaz, az - öreg pákász, akire a választás esett, előbb fejcsóválva, sopánkodva mondott volna nemet, de a két tallérnak, amit ez idáig még sosem látott, nem tudott ellenállni. S lám, a pénz most itt búvik meg hatalmas markában. Égette, szinte hasogatta kérges tenyerét. Nem akart úgy járni, mint nemrégen, mikor Békés alatt egy közel kétszáz fontos harcsával birkózott a nádasban. A rusnya állatot el kellett engednie, mielőtt kifárasztotta volna, mert a vékony pákászkötél mélyen belevágott tenyerébe. Napokig fájt, de az is lehet, hogy nem is a tenyere fájt, hanem az a tudat, amire most jött rá: hogy megöregedett. E keserű emlékek hatása alatt józan esze ellenére a szája igent mondott. Elvállalta a kalauzolást. Szemügyre vette a kikötőben várakozó bárkát. Hasonlókat látott már a Tiszán- Az árbocrúd tetején sárga zászló lengett, ráfestve egy kétfejű fekete madár. Az indulást napkelte előttre tervezték. Ha korán elindulnak, legkésőbb estére a vésztői palán- koknál lehetnek. Mivel fizetésének egy részét már megkapta, a bárkán töltötte az éjszakát. Fülledt meleg volt. A békák csendesebbek voltak, mint az előző éjszakák bármelyikén. Az öreg is érezte, mert sajogtak csontjai, hogy gyors időváltozás készül. A nagy hőségből ítélve vihar is lesz. A bárka legénységével nem tudott beszélni, mert az evezősök csak németül értettek. A parancsnok több nyelven beszélt, magyarul is, de ő most részegen feküdt a bárka végében. Hajnalban megérkeztek kíséretükkel a királyi kamarai megbízottak. A pákász javasolta, hogy az utat halasz- szák el, de azok figyelemre sem méltatták. A veder vízzel fellocsolt parancsnok utasítást adott az indulásra. A két pénzes vasláda a kabinba - került. A kamarai megbízottak is oda vonultak, hogy az átdorbézolt éjszaka fáradalmait kipihenjék. A bárka megkerülte a gyulai várat, majd a vésztői palánkok felé fordulva a felkelő nap sugaraiban és a nádasrengetegben eltűnt a bástyán álló őr szemei elől. Az öreg pákász ingujjával megtörölte izzadt arcát, és az égre sandallt- A nap, mint a fehéren izzó vas, vakított felettük. Dél volt. Az útnak felét megtették. Ha nem jön semmi közbe, akkor jóval alkonyat előtt a vésztői pa- lánkoknál kötnek ki. Az evezősöket gyorsabb tempóra biztatta. A fáradni lát- szót ő váltotta fel. Érezte, tudta, hogy nagyon kell sietniük. A nád nem mozdult, a madarak, békák hallgattak. Az égen egy halászó ölyvet sem lehetett látni. A természet néma csendben várt valamit. Ez a valami mély hallgatást és tiszteletet parancsolt- Ez a valami nem sietett, várt még. Ritka vendég volt e vidéken, de aki egyszer is találkozott vele, míg él, nem felejti el. Nem vihar volt, hanem maga a rettenetes orkán, egy emberöltőben egyszer vagy kétszer keresi fel a Kis-Sárrétet. Ilyen sok baljós előjellel az öreg pákász még nem találkozott. Késő délután volt. A mozdulatlan nádrengetegben csak a bárka haladt lassan előre. A pákász a tájat figyelte. Biztatta az evezősöket. A kék ég alja szemlátomást változott. Halvány, fátyolos szürke, majd fehéren gomolygó felleg alatt fekete csík jelent meg. Halkan, lomhán megmozdult a nádas- Mintha puha kéz simította volna végig. A parancsnok az evezősök nagy örömére felhúzatta a bárka vitorláját. Jót nevettek az öreg emberen, aki térden állva könyörfeött, hogy ne tegye, mert nagy szél fog kerekedni. Az, ha józan lett volna, bizonyára észreveszi a veszélyt, de most az evezősök véleményét osztotta: szél kell, hisz akkor gyorsabban és hamarabb megérkeznek. A fárasztó lapáthúzást is abba lehet hagyni. A pákász csak téblábolt tehetetlenségében. Józan esze parancsára hallgatva felmérte a bárka és a rajta lévők kilátástalan helyzetét. Saját sorsával már nem törődött. A kabinban pihenő két nagyúrnak nem mert szólni, hát megpróbálta nyugodt szóval jobb belátásra bírni a parancsnokot. Keze a nagy feketeségre mutatott, mely az égen szemlátomást gyorsan közeledett. — Ott, az jelenti a mi pusztulásunkat — mondta. A parancsnok tágra nyitott szemmel próbált valamit megfejteni. Nem azt, amit látott, hanem amit hallott. Mintha a föld mélyéből tört volna fel egy tompa, iszonyatot keltő nyögés. A pákász úgy érezte, hogy a bárkára ráborul a víz, a nád és az egész Sárrét minden poklával, mocskával és legsötétebb éjszakájával. Emelkedik, zuhan, aztán őrá zuhan valami. Végül már nem tudta, merre van fent és merre lent, ő esik-e valamibe, vagy őrá hull valami. Végre sikerült megkapaszkodnia. Először csak egyik kezével, majd a másikkal is. Nagy erő tépte volna, vitte volna, hol víz alá nyomta, hol levegőbe emelte, de két keze mint vaskapocs, szorította a nádcsomót. Nem tudta, meddig tartott ez a küzdelem. Arra eszmélt, hogy mellig érő vízben áll, és még mindig a nádcsomót szorítja. A tenyere meg nagyon fáj. Mindkettő vérzett. Világos volt. Feje fölött látta rohanni a ronggyá szakadozott, piszkos, fekete fellegeket. Élt, de még nem menekült meg. A Sárrét foglya volt. Eszébe villant, ha életben akar maradni, szárazra kell kerülnie. A nádasból minél előbb ki j kell jutnia, mert ha a madár- csőrű emberrel találkozik, az a biztos halált jelenti. A szél megcsendesedett. Nem messze tőle nádi veréb szólalt meg. Elindult a hang irányába. Időnként megállt, hallgatózott. A madarak hangjára figyelt: mindenfelől egyformán hangzik? Ahol gyengébb, ott nincs nádas, Szokolay Sándor: Tükrös ott tiszta víztükör van. De a madárfütty körös-körül egyformán szólt. Az éjszakát itt kell töltenie. Emlékezett, hogy az előbb elhagyott egy kéve nádat, és itt, előtte is van egy. Bejárta a környéket, és még többre is akadt. Ezekből már nem volt nehéz egy pákászpihenőt összerakni. Hajnalban a nádsusogás- ban messziről hangfoszlányokat vélt hallani. Gondolkodás nélkül a vízbe csúszott, és elindult a hangok irányába. Vihar után minden ép csónak, bárka a vizet járja. Ilyenkor bőven akad zsákmány: az ítéletidőben elhullott vízi állatok, a megtépázott fészkekből kiszóródott sok1 tojás. Csak akkor állt meg ismét, amikor a náddal való birkózásban kifáradt. — Hé, emberek, merre vagytok? — kiáltotta. A közelből érkezett a válasz. Két csónak állt a nádas szélében. A benne ülők csodálkozva figyelték az úszva közeledő pákászt. Az öreg a csónakban letette csuromvizes ruháját, és egy ütött-ko- pott subába burkolózott. A neki nyújtott fiaskóból húzott egyet. Jó fajta kökénypálinka volt. Csak most nézett körül. A másik csónakban katonaruhás halott feküdt. Felismerte: a parancsnok volt. Pár napon belül a bárka nyolc főnyi legénysége a vésztői palánkvárban volt kiterítve. Egyikük torka nyíllal volt átlőve. Kimondatlanul is tudták, ez túlélte a vihart, de vesztére: találkozott *a madárcsőrű emberrel. A két királyi megbízottat nem találták meg. A Sárrét nyomtalanul elnyelte őket a bárkával és a két láda pénzzel együtt. Mind idegenek voltak, és ez a vidék nem szereti az idegeneket. Ha foglyul ejti, megöli, eltünteti őket örökre. Jó, ha a holttestüket visszaadja. Vésztőn e legenda még ma is él: kincsekről álmodozó emberek még napjainkban is keresik az elsüllyedt „hajót”. Arcok közelről Szokolay Sándor Kékfestősegéd volt valamikor, aztán elindult, hogy még többet megtanuljon a szakmából. Bejárta az országot egészen fiatalon. Később az orosházi gimnázium következett, majd az egykori kékfestősegéd elvégezte a szegedi tanárképző főiskola orosz szakát és tanársegéd lett. Idő után hazahívták Tótkomlósra, ott tanított a kisgimnáziumban. Rajz szakon is diplomát szerzett, és állandó vendég lett a tokaji és a hajdúböszörményi alkotótáborban. Manapság már ritkán fest, most bútorokat farag. Díszíti azokat a legszebb komlósi motívumhagyományokkal. — Mint festő olyan világot kerestem és keresek ma is, mely sajátosan egyéni. Dömötör János, a vásárhelyi múzeum igazgatója „titokzatos világnak” nevezte a képeim. Azt hiszem, tökéletesen igaza van. Titokzatos ugyan, de mélységesen alföldi. Ebből sohasem engedtem. Az utóbbi tizenöt évben a bútorfaragás köti le az idődet. Hogy kezdődött? — Nagy érdeklődéssel foglalkoztam a békési táj és szűkebb pátriám, Tótkomlós népművészetével. Hamar felfedeztem: olyan hagyományok élnek itt, mint talán sehol másutt. A komlósi bútorok csodálatosak! Ügy éreztem, nagy hiba lenne, ha senki sem folytatná a bútorkészítést, -faragást. Gyűjteni kezdtem a régi' bútorokat. Aztán faragtam egy tükröst, több tükröst, székeket, asztalokat, tálasokat. Nem lehetett abbahagyni... Azt mondják Komlóson, hogy Szokolay Sándor néprajzi gyűjteménye sokat ér. Pedig van itt egy szlovák tájház, és egy Koppány- gyűjtemény is ... — Nem tudom mennyitér, nem is az az érdekes'. Inkább az, amiről ezek a tárgyak mesélnek. Hogy miféle üzeneteket hoznak egy eltűnt világból, amelyben a nagyapáink, dédszüleink éltek. A komlósi butellák igencsak híresek. Hatvanötöt sikerült eddig összeszedni, szebbek, mint a vásárhelyiek. Ez itt, például! Azt hiszem, a legértékesebb. 1861- ben készült, és Tuska Jánosé volt, a bekarcolt írás szerint ... A Szokolay-műhely valóságos szentély. A mester, ha dolgozik, megszűnik számára a világ. Sokan felkeresik, tanácsait kérik. — Az alkotók klubját vezetem a művelődési házban. Sajnos, eléggé ritkásan jövünk össze, de azért megrendezünk évente egy-két kiállítást itthon is, másutt is. A legközelebbi a május 19-i Köröstáj-napon lesz. Különben találkozunk azért, habár eléggé ötletszerűen. Amikor valaki valamit feltétlenül meg akar beszélni a másikkal. Csak a nap, az fut el gyorsan. Alig volt reggel, máris este van. Akkorra meg elfárad az ember. A legújabb „nagy terv’\ hogy a komlósi kerámiázást is folytatni kellene. Szokolay Sándor tanár lánya megtanulta a mesterség alapjait Szegeden, a Tömörkény Gimnáziumban. — Lehet, hogy ezt is megpróbáljuk. Ideje lenne többet gondolkozni ezen ... Sass Ervin Szúdy Géza: Visszájára fordult idő Mintha valami kiégett volna bennünk, egy fontos alkatrész talán, amely már nem cserélhető. Így ami még lehetséges maradt, a belső mozgás hiányos, suta és céltalan. Felberreg néha egy kerék, majd hosszú csend megint. Nem tudni, mi miért, minden kiszámíthatatlan. A lét hiánya teljességért kiált. De teljesség van-e akár itt, akár a legtávolabbi spirális ködökben? Kinyílt, s bezárult a világ, a hiány megmaradt, már végleges, soha ki nem egészül. Ki teremtette a hiányt? Hiány nélkül már semmi nem volna az, ami. Hiány nélkül a lét még hiányosabb volna. A lényegéhez tartozik, legalábbis a történtek szerint a visszájára fordult időben. Tomka Mihály: Szívdübörgés szerpentinen futok fenn a csúcson állsz lassan ölébe kap a végső fulladás csillagok vonulnak a földet messze elkerülve míg megfogan a láng s feldobog ragyogva melled kettős holdja csókom bicegő cinege ringatja tenyered eresze ne szorítsd megroppan csontja kalitka-ujjad halálra zúzza nincs dal csak néma száj szőke halacska vagyok ölelj légy kagyló kavics házamba gyűlnek a hontalanok házam végén réten túl a dombon kígyózik a ködlő égi tánc kék ruhában végtelen karom közt lassan elforog$z gesztenye hull hajad színe a szívemig nyilall elfutok az erdő fázó vadjaival se a hold se neon se a markomban pirosló ;cigaretta nem hozza a hajnalt hamarabb hangya vonul fekhelyemen alvadt vér tapad a tücskök kitin-hegedűin ablakomon kívül-belül zörömböl a szerelem nem hozza a hajnalt hamarabb se a hold se neon se a markomban pirosló cigaretta
