Békés Megyei Népújság, 1986. május (41. évfolyam, 102-127. szám)
1986-05-10 / 109. szám
BÉKÉS MEGYEI Világ proletárjai, egyesüljetek! NÉPÚJSÁG B MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG ÉS fl MEGYEI TANÁCS LAPJA 1986. MÁJUS 10., SZOMBAT Ara: 2,2t forint XLI. ÉVFOLYAM, 109. SZÁM Magyai^törük tárgyalások Losonczi Pál és Lázár György fogadta Kaya Érdemet Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke és Lázár György, a Minisztertanácselnöke pénteken a Parlamentben fogadta Kaya Érdem török miniszterelnök-helyettest, államminisztert, aki hivatalos látogatáson tartózkodik hazánkban. A szívélyes légkörű megbeszéléseken részt vett Marjai József miniszterelnök-helyettes, jelen volt Asaf Inhan, a Török Köztársaság budapesti nagykövete is. * * * A nap folyamán a Parlamentben befejeződtek a magyar—török tárgyalások. Marjai József és Kaya Érdem az elmúlt napokban folytatott tárgyalásokon véleményt cserélt a nemzetközi politika, a világgazdaság és a pénzügyi élet időszerű kérdéseiről. Tájékoztatták egymást országaik gazdasági helyzetéről, célkitűzéseiről. Megvizsgálták a kétoldalú gazdasági és műszaki-tudományos együttműködés alakulását, az elmúlt években folytatott magas szintű tárgyalásokon elfogadott megállapodások megvalósításának helyzetét. Megelégedéssel állapították meg, hogy az országaink közötti áruforgalom növekedett, bővült a vállalatok közötti együttműködés. Egyetértettek abban, hogy az eddigi eredményekre alapozva a gazdasági és műszaki-tudományos kapcsolatok, a kulturális és idegenforgalmi együttműködés bővítésére széles körű lehetőségek vannak, ezek kihasználását mindkét kormány részéről a továbbiakban is elősegítik és ösztönzik. Kaya Érdem tárgyalt Ka- polyi László ipari, Váncsa Jenő mezőgazdasági és élelmezésügyi, Veress Péter külkereskedelmi miniszterrel, valamint Beck Tamással, a Magyar Kereskedelmi Kamara elnökével, találkozott a kétoldalú együttműködésben érintett magyar állami szervek és vállalatok képviselőivel. A török miniszterelnökhelyettes kíséretében lévő kormánytisztviselők, valamint kereskedelmi, ipari és építőipari vállalati vezetők a kormányszintű tárgyalásokkal párhuzamosan magyar- országi partnereikkel folytattak üzleti megbeszéléseket. Befejeződött az MTA közgyűlése A Magyar Tudományos Akadémia várbeli kongresz- szusd termében pénteken befejezte munkáját az MTA 1986. évi, sorrendben 146. közgyűlése. A záróülésen Berend T. Iván, az Akadémia elnöke, vitaindítójában összegezte a magyar tudósoknak az utóbbi időszakban elért eredményeit. Bevezetőjében szólt arról, hogy az évek óta nehezedő körülmények ellenére az elmúlt esztendőben is sikerült gyarapítani a tudományos isi- mereteket. A nemzetközileg is nagyra becsült eredmények sorából kiemelte a Központi Fizikai Kutató Intézet és a Budapesti Műszaki Egyetem 200 tagú kollektívájának világszerte nagy elismerést kiváltó közreműködését a Halley-üstökös, megfigyelésére szervezett Vega-űrprogramban. Emlékeztetett arra, hogy a magyar műszerek kiválóan működtek, és az ezek segítségével megszerzett mintegy kétmillió információ a magyar tudománynak is nagy sikere. Az MTA elnöke ugyancsak elismeréssel szólt az Akadémia Szegedi Biológiai Központja Növényélettani Intézetének tevékenységéről. Elmondotta, hogy az ott dolgozó kutatók a modern sejtgenetika eszközeivel a világon elsőként írták le a génkicserélődés jelenségét két növényfaj kloroplaszti- szai — zöld színtestjei — között. Ez a nemzetközileg nagy visszhangot keltett teljesítmény új utat nyitott a növénynemesíitésben. Jelentősnek ítélte a Chinoin la- boratórimában folyó ciklodextrin-kutatásokat is; itt a gyógyszervegyészetben értek el a gyakorlatban is alkalmazható eredményeket. Az elnöki beszámolóban külön hangsúlyt kapott az Akadémia szerepe és felelőssége a tudományos kutatás országos feladatainak elvégzésében. — Akadémiánk országos tudojnányirányítási szerepkörének kibővülésére hosszabb előkészítő munka után egy hónapja került sor. Az országos alapkutatási tevékenységnek mintegy kétharmadát az akadémiai intézetekben végzik, s az MTA mostantól a hazánkban folyó alapkutatások egészéért irányítási felelősséget visel, a társadalomtudományokban pedig — a társadalmi és pártintézményeken kívül — az országos kutatások ösz- szességét irányítja. Kettős céllal hozta létre 1983-ban szabadkígyós! varróüzemét a Békéscsaba és Vidéke Áfész. Egyrészt, bogy munkaalkalmat teremtsen & környékbeli asszonyok és lányok számára. Másrészt az árbevétel, valamint a nyereség további növelésének lehetőségét is várta az üzemtől. A vállalkozás beváltotta a hozzá fűzött reményeket. A varróüzem termelési értéke évről évre nő. 1985-ben már 4 millió forintot meghaladó termelési értékről adhatott számot Flender Andrásné üzemvezető. A bérmunkát végző szabadkígyós! varróüzemtől az idén 5 millió forint termelési értéket és csaknem 1 millió forint nyereséget vár a szövetkezet Kép, szöveg: Balkus Imre n szót elnökségének ülése A Szakszervezetek Országos Tanácsának elnöksége pénteken ülést tartott. A testület a társadalombiztosítás 1984-ben átszervezett irányítási rendszerének tapasztalatairól szóló jelentés alapján megállapította, hogy az állami irányítás bevezetése és a társadalombiztosítási tanácsok közreműködésének megszervezése helyesnek bizonyult. Az Országos Társadalombiztosítási Tanács, illetve a megyei (fővárosi, vasutas) társadalombiztosítási tanácsok az érdekegyeztetés megfelelő fórumai. Az igazgatási szervek rendeltetésszerűen végzik munkájukat, a szakszervezeti irányítás alatt elért eredmények az átszervezést követően is megmaradtak, s növekedett a szakszervezetek érdekképviseleti, érdekegyeztető és érdekvédelmi funkciója, valamint társadalmi ellenőrző szerepe. A SZOT elnöksége egyetért azzal, hogy a társadalombiztosítási tanácsok továbbra is önkormányzati jellegű testületként működjenek, az önkormányzati vonások bővüljenek, s ezekben a testületekben változatlanul a szakszervezeti többség érvényesüljön. A munkahelyi társadalombiztosítási tanácsok továbbra is szakszervezeti szervként foglalkozzanak a hatáskörükbe utalt szakszervezeti, államigazgatási és társadalombiztosítási feladatokkal. Bz export ' fokozásáért A Külkereskedelmi Minisztérium értékelte a konvertibilis export növelésére januárban bevezetett pályázati rendszer eddigi eredményeit. Az elbírálást követő tárcaközi bizottsághoz 115 pályázat érkezett, a legtöbb az ipar és az élelmiszergazdaság területéről. A tárcaközi bizottság a pályázatokat az eredetileg meghirdetett egy hónap helyett két- hét alatt bírálja el, előnyben részesítve azokat a jelentkezőket, akik már az idén jelentősi többletexportot vállalnak. Eddig 80 pályázatot bíráltak el, amelyből 50-et hagytak jóvá, 5-öt elutasítottak, 4-nél felsőbb szintű döntés szükséges, 21 esetben pedig arra kérték a vállalatokat, hogy egészítsék ki, pontosítsák ajánlatukat. A jóváhagyott pályázatok alapján a vállalatok a VII. ötéves terv időszakában 3,8 milliárd dollár konvertibilis exportot terveznek, amelyből 880 millió dollár a többletértékesítés. A pályázók az idén már 76,7 millió dollár többletexportra számítanak. A pályázati rendszer előnyösen hat a termelési szerkezet és az exportstruktúra átalakítására is. A pályázatok döntő többsége könnyűipari, gépipari ési magasan feldolgozott vegyipari termék gyártásának fejlesztését tűzi kj célul. A vállalatok az export növelése mellett általában a külföldi értékesítés gazdaságosságát is javítják. A visontai Gagarin Hőerőmű előtt felavatták Király Róbert Prométheusz vörösréz szobrát (MTI-fotó — Szabó Sándor felvétele — KB) MlergolAgiai és immunológiai kongresszus Pénteken Budapesten befejeződött az Európai Allergo- lógiai és Klinikai Immunológiai Akadémia XIII. kongresszusa, amelyen 37 országból 1500 szakember vitatta meg annak lehetőségeit: milyen módon lehet előrelépni a betegségek diagnosztizálásában s a gyógyításban. Dr. Szemere Pál, a kongresszus főtitkára, az Orvostovábbképző Intézet belgyógyász professzora az MTI munkatársának nyilatkozva értékelte az ötnapos esemény eredményeit- Mint mondotta a tanácskozás jó alkalom volt a gyakorló orvosok tapasztalatcseréjére- Az a tény, hogy a nemzetközi társaság Xin. kongresszusát Magyar- országon rendezték meg, a hazai orvostudomány elismerését is jelenti. Sok új eredmény hangzott el a négy szekció mintegy hatszáz előadásán; új gyógyszereket ismerhettek meg a résztvevők, például olyan antihisztamin- készítményt, amelynek a korábbiakkal ellentétben nine* mellékhatása. Az asztmával kapcsolatos tudományos megállapítások között szerepelt: fontos, hogy a beteg folyamatosan szedje gyógyszerét, ne csak akkor, amikor rohama van. Ily módon megelőzhető a rosszullét kialakulása. Az asztma mellett — amely központi helyet foglal el az allergológiai betegségek között, így a kongresszuson is ezzel foglalkoztak a legtöbbet —szóltak a szénanáthában, a csalánkiütésben, valamint az élelmiszer-allergiában alkalmazható kezelési módokról. ArutájékoztatA a Füszértnél Megjelent a gyümölcspuding - Önfényező cipőápoló szerek - Javul a fogkrémellátás Áruforgalmi szakembereknek, boltvezetőknek tartottak tájékoztatót tegnap, május 9-én Békéscsabán a Kunság Élelmiszer és Vegyiáru Kereskedelmi Vállalat mintatermében. A megjelenteket Moravszki Pálné fiókigazgató köszöntötte, majd kifejtette: a raktárház az elmúlt évben 1 milliárd 300 millió forint forgalmat ért el. Szólt a szervezeti változásokról, a legutóbbi árutájékoztatón elhangzott észrevételek, javaslatok megoldásáról. Ezután Szenes Miklósné főosztályvezető tájékoztatta a résztvevőket a nyári élelmiszer-ellátásról. Ezek szerint alapvető élelmiszerekből: sóból, cukorból, lisztből választékos készlettel állnak a boltok rendelkezésére. Igaz, margarinból jelenleg nem tudják kielégíteni az igényeket, de az ipar az étolajjal együtt a megrendelést teljes egészében visszaigazolta. A közületeknek ajánlott zsákos, törmelékes rizsből egyáltalán nem lesz. Évek óta megfelelő a kínálat száraztésztából, zsírból, az idén sem lesz másként. Belföldön gyártott kakaókból mennyiségi és választéki hiányra lehet számítani, helyettük azonban lehet kapni holland kakaóport. Befőttekből és főzelékkonzervekből szintén jó ellátást ígérnek, őszi- és sárgabarack-befőttből, valamint sóskából, parajból és natúrtökből viszont nem mindig lesz a polcokon. Megjelent az üzletekben a Nyíregyházi Konzervgyár új terméke, a gyümölcspuding. A martfűi szövetkezeti sörgyár termékeiből az igényeket nem képesek kielégíteni, lehet azonban kapni alacsonyabb szesztartalmú Aranyhordó Pilzt és megkezdik az üdítőitalok gyártását is. A vegyi áruk kínálatáról Horváthné Csörgő Erzsébet beszélt. Elmondotta többek között, hogy külföldről négyféle illatú folyékony szappant hoznak be. Nemsokára megjelenik a piacon a Me- takémiai Szövetkezet önfényező cipőápoló szere Polifix néven, amely 6 színben lesz kapható. Ugyancsak új termék az elektromos rovarirtó, ez 6—8 óráig távol tartja a kellemetlenkedő élősdieket. A hazai fogkrémellátás javulása csak május végétől várható, amikor az új töltőgép munkába áll a Caolánál. A boltokba kerül a svájci li- cenc alapján gyártott Elmox fogkrém, amely szerves flu- órt tartalmaz- A Colinost ez év december 31-ig lehet eladni, ezután egészségügyi okok miatt kivonják a forgalomból. A kérdésekre, észrevételekre dr. Csikós Sándor, a vállalat igazgatója válaszolt. S. S.