Békés Megyei Népújság, 1986. május (41. évfolyam, 102-127. szám)
1986-05-09 / 108. szám
BÉKÉS MEGYEI Világ proletárjai, egyesüljetek! N É PÚJSÁG g MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG ES A MEGYEI TANACS LDPID 1986. MÁJUS 9., PÉNTEK Ara: 1,88 forint XLI. ÉVFOLYAM, 108. SZÁM Sarlós István látogatása megyénkben Ülést tartott a Minisztertanács A kormány Tájékoztatási Hivatala közli: A Minisztertanács csütörtöki ülésén elfogadta budapesti agglomeráció regionális rendezési tervét, amely az ezredfordulóig terjedő időtartamra határozza meg a területfelhasználás és az érintett települések rendezésének legfontosabb elveit. A kormány megtárgyalta és jóváhagyta az Országos Munkavédelmi Főfelügyelőség vezetőjének a munkavédelem 1985. évi alakulásáról, valamint az időszerű feladatokról adott jelentését. A kormány a feltárt tapasztalatok alapján szükségesnek tartja a megelőző és a felvilágosító munka további javítását, valamint a munkavédelmi előírások betartásának fokozott ellenőrzésétA Minisztertanács áttekintette a testnevelés és a sport fejlesztésének feladatairól hozott minisztertanácsi határozat végrehajtását. Megállapította, hogy egyes területeken előrelépés történt, az iskolai testnevelésben és a szabadidősportban azonban nem kielégítő az előrehaladás, ezért felszólította az illetékeseket, hogy gyorsítsák meg a végrehajtást. A tanítóképző főiskola leendő épülete előtt Az Országos Béketanács ünnepi ülése Sarlós István, a Magyar Szocialista Munkáspárt Politikai Bizottságának tagja, az Ország- gyűlés elnöke tegnap, május 8-án egész napos látogatásra megyénkbe érkezett. Délelőtt a megyeszékhelyen tájékoztatót hallgatott meg Békés megye és Békéscsaba helyzetéről. Ezt követően új építkezéseket tekintett meg és sétát tett a városban. A Politikai Bizottság tagja a délutánt a Békéscsabai Lenin Termelőszövetkezetben töltötte, ahol a gazdaság életével ismerkedett. Sarlós Istvánt reggel a megyei pártszékházban Szabó Miklós, a megyei pártbizottság első titkára fogadta. A találkozón részt vett Németh Attila, a Központi Bizottság munkatársa, dr. Lovász Ma~ tild megyei titkár, Zsilinszki András városi titkár és Sa- sala János, a városi tanács elnöke. A Politikai Bizottság tagját a megyei első titkár tájékoztatta a térség életéről. Ezen belül részletesen szólt a gazdasági helyzetről, a sikerekről és a gondokról. Többek között elmondta, hogy az első negyedévi export a múlt év hasonló időszakának szintjén volt, ezen belül azonban, sajnos, némileg csökkent a tőkés kivitel és dinamikusan emelkedett a rubelelszámolású export aránya. A megyében 13 vállalat és szövetkezet pályázott meg exportbővítő hitelt, ami a jövőre nézve biztató. Gondok vannak a korábbi sikerágazatoknál — az építőanyag-iparban és az élelmiszeriparban —, amelyek termelése az utóbbi időben visszaesett. Az előbbi a kereslet hiánya, az utóbbié az állatállomány csökkenése miatt. Más ágazatoknál az előző évinél kisebb rendelésállomány okoz gondot. A mezőgazdaságról szólva örömmel újságolta, hogy az állatállomány csökkenése megállt, bár a felvásárlásban ez még nem érzékelhető. Szabó Miklós a tájékoztató további részében az állami munka helyzetével foglalkozott. Elmondta, hogy a múlt Csütörtökön a Magyar Tudományos Akadémia várbeli kongresszusi termében megkezdődött a Magyar Tudományos Akadémia 1986. évi közgyűlése. A sorrendben 146. közgyűlés ünnepélyes megnyitásán az elnökségben foglalt helyet Maróthy László, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Miniszter- tanács elnökhelyettese, Pál Lénárd, az MSZMP Központi Bizottságának titkára, Faluvégi Lajos, a Miniszter- tanács elnökhelyettese, az Országos Tervhivatal elnöke, továbbá Berend T. Iván, az MTA elnöke és Láng István, az MTA főtitkára. Az Akadémia 146. közgyűlését Berend T. Iván akadémikus nyitotta meg. Az Akadémia elnöke megnyitójában szólt arról a köévi választások után a tanácsok tevékenysége élénkült, a demokratizmus erősödött, az állampolgárok közéleti aktivitása növekedett. Az első titkár végezetül megköszönte azt a figyelmet és támogatást, amivel a központi vezetés hozzájárul a megye történelmileg kialakult hátrányának felszámolásához. Ezt követően Zsilinszki András rövid tájékoztatást adott a megyeszékhely gazdasági helyzetéről, és a városépítés, városfejlesztés kérdéseiről. Szavai jól előkészítették Sarlós István délelőtti programját, ami a békéscsabai építkezéseken kezdődött. Először a Penza- lakótelepen épülő házakat tekintette meg. A 168 lakás építési területén a megyei építőipari vállalat vezetői — Jámbor Ferenc igazgató és Tóth Sándor, a pártbizottság titkára — fogadták a kedves vendéget. Megmutatták a félig kész lakásokat, amelyeknek egy része — elsősorban fiatal házasoknak — garzon lesz. Elmondták, hogy a boldog tulajdonosok — akiknek egyébként a lakásokért négyzetméterenként 13—14 ezer zegről, amelyben a ma kutatói munkájukat végzik. Hangsúlyozta: — A tudomány munkásai is fel-fel- kapják fejüket ugyan a brutális politikai terror egyéni vagy állami megnyilvánulása, egy-egy véres repülőtéri mészárlás, vagy városok elleni bombatámadás megany- nyi drámáján, megborzonga- nak az űrre is kiterjeszteni szándékozott fegyverkezéstől, a békés reménykeltés és háborús ijesztgetés hideg-meleg zuhanyának váltakozásaitól, attól, hogy teljesítményeiket a rombolás eszközeinek soha nem látott tökéletesítésére is felhasználják. Mindez azonban nem szegi kedvüket a békés létért, a progresszióért és a tudomány forintot kell majd fizetni — a félév végétől költözhetnek be, folyamatosan. A Politikai Bizottság tagjának és kíséretének útja innen a tanítóképző főiskola leendő épületegyütteséhez vezetett. Borbola László, a megyei beruházási vállalat igazgatója fogadta ott Sarlós Istvánt és kalauzolta végig a többszintes épületen. A megye vezetői — felhasználva a környezet adta lehetőséget — a vendéget tájékoztatták arról, hogy az új tanítóképzőben szeptemberben már megkezdődik az oktatás, igaz egyelőre ideiglenes helyen, a megyei pártiskolán. Az intézmény jövő év nyarán költözik végleges helyére, ami eredetileg középiskolának készült és a főiskola mielőbbi elhelyezése miatt tervezték át és építik gyorsított ütemben. A teljes berendezéssel együtt mintegy 160 millió forintba kerülő intézményközpont építéséről és a további tervekről — tornacsarnok és étterem — Sarlós István nagy elismeréssel szólt. Kérdésére, hogy hányán tanulnak majd itt, elmondták: a főiskola első évfolyamára 50 békés célú alkalmazásáért folytatott alkotó munkában. Az Akadémia tagjai, intézetei és munkatársai nem veszítették el küzdő- és cselekvőkedvüket az elmúlt években megnehezült munka- és életfeltételek belső feszültségeinek közegében sem. Mindezt nagyobb kihívásnak tekintve, igyekeztek a felvetődő tudományos kérdésekre megoldásokat találni — állapította meg Berend T. Iván. Ezt követően átadta az akadémiai aranyérmet és az akadémiai díjakat. A díjak átadása után Faluvégi Lajos emelkedett szólásra. Bevezetőjében az MSZMP Központi Bizottsága és a Minisztertanács nevédiákot vesznek fel, de a továbbiakban évfolyamonként 100 hallgatója lesz, s emellett levelező oktatást is terveznek. Az Országgyűlés elnökének programja az épülő sportcsarnokban folytatódott, ahol Vantara János nyugalmazott városi tanácselnökhelyettes fogadta. Az építészetileg lenyűgöző látványt nyújtó sportközpontot — aminek alapozásához 3 éve kezdtek hozzá — jövő év áprilisában szeretnék átadni a csehszlovák építők, akiknek vezetője, Hradisky Jozef is üdvözölte a vendéget. A 65 méter átmérőjű és 15 méter magas épületben nemcsak sportversenyeket lehet majd rendezni (a nemzetközi szabvány szerinti pálya a labdarúgás kivételével minden labdajátékra alkalmas), hanem színházi előadásokat és más tömegrendezvényeket is. A biciklikerék küllőzeté- re emlékeztető tetőszerkezet és az impozáns, 2300 férőhelyes tribünegyüttes láttán Sarlós István nagy megbecsüléssel szólt a tervezők és az építők munkájáról. (Folytatás a 3. oldalon) ben köszöntötte a közgyűlés résztvevőit. Rámutatott a mostani tanácskozás társadalmi és politikai fontosságára, kiemelve, hogy a közgyűlés gondolati középpontjában az MSZMP XIII. kongres_szusán elhatározott, és a VII. ötéves tervben testet öltő társadalmi és gazdasági kibontakozás áll. A tudományos kutatásokról szólva kiemelte: — Apiilyen fontos a minőség szerinti válogatás az alapkutatásokban, olyannyira szükségszerű a célok szerinti válogatás az alkalmazott kutatásban és a fejlesztésben is. Ha nem ügyelünk erre, s ha a tudomány berkeiben nem érvényesül példamutató, határozottabb minősítés, szelekció és rugalmasabb irányítás, akkor semennyi pénz nem lesz elegendő a feladatok végrehajtására. Az Országos Béketanács ünnepi ülésével csütörtökön megkezdődött a béke- és barátsági hónap eseménysorozata. A Parlament kongresszusi termében Sebestyén Nándorné, az Országos Béketanács elnöke, a Béke-világtanács alelnöke mondott megnyitó beszédet. Rámutatott: a magyar békemozgalom hagyománya, hogy évről évre megrendezi a béke- és barátsági hónapot, amelynek kezdete május 9-hez, a győzelem napjához kötődik. Amikor a fasizmus felett aratott győzelem 41. évfordulójára emlékezve köszöntjük a békét, tisztelettel hajtjuk meg az emlékezés zászlaját mindazok előtt, akik a fasizmus ellen, az emberiségért, a szabadságért harcoltak — mondotta. Ezt követően szólt a világbéke megőrzésének fontosságáról, rámutatva: a békéért küzdő erők fontos feladata, hogy 1986-ot, a nemzetközi békeévet változtassák a fordulat évévé, a bizalom, a megértés és az együttműködés erősítésének, a békeszerető államok és népek hatékony, közös cselekvésének esztendejévéAz ülésen ezután Szűrös Mátyás, az MSZMP Központi Bizottságának titkára tartott előadói beszédet. Bevezetőben köszöntötte azokat a honfitársakat, akik — világnézeti, felekezeti, nemzetiségi hovatartozásuktól és társadalmi helyzetüktől függetlenül — cselekvőén kívánnak hozzájárulni hazánk és a világ békéjének megőrzéséhez, biztonságának megszilárdításához, a népek közötti megértés elmélyítéséhez. Szólt az SZKP XXVII. kongresszusának jelentőségéről, kiemelve a szovjet békekezdeményezések fontosságát- Beszélt a nemzetközi politikai helyzetről, a NATO szélsőséges köreinek arról Békés megye településeinek tanácselnökei és a tanácsi elöljáróságok vezetői tegnap Békéscsabán a megyei tanács nagytermében megbeszélést tartottak. A tanácsi vezetőket és a meghívott vendégeket, köztük dr. Herczeg Ferencet és Kiss Sándort, a megyei pártbizottság osztályvezetőit Gyulavári Pál, a megyei tanács elnöke köszöntötte. Az első napirendi pontban Araczki János, a megyei tanács végrehajtó bizottságának titkára a tanácsok tervezési és gazdálkodási munkájával összefüggő kérdésekről tartott tájékoztatót. Többek között elmondta, hogy a közelmúltban jelentős tervezési szakasz zárult le a tanácsoknál a VII. ötéves tervek, illetve az ez évi terv elkészítésekor. A megyei tapasztalat az, hogy a tanácsok tervei alapos előkészítés után születtek meg. Kitért a hiányosságokra is. Ilyen volt a határidők betartása. A 64 tanácsból 44 küldte meg az elkészült tervét a megadott határidőn — a nemzetközi kapcsolatok konfrontációs elemét erősítő — igyekezetéről, hogy katonai fölényre tegyenek szert, minőségileg új fegyverek és fegyverrendszerek létrehozására, a katonai erőegyensúly megbontására törekedve. Rámutatott, hogy különösen mély aggodalmat váltottak ki világszerte a regionális válságokat tovább élező amerikai akciók. E lépések sorában a legsúlyosabb a Líbia elleni agresszió volt, amelyet a nemzetközi terrorizmus elleni harc ürügyén hajtott végre az Egyesült Államok. A terrorizmussal ösz- szefüggésben Szűrös Mátyás leszögezte: a magyar külpolitika elvi alapon elítéli a terrorizmus valamennyi megnyilvánulását. Az ENSZ nemzetközi békeéve jó alkalmat nyújt ahhoz, hogy a békemozgalom hazai és nemzetközi teendőit áttekintve, erőit felmérve minél több embert mozgósítson, s minél több külföldi barátot nyerjen meg a közös cselekvés gondolatának. Ha a békemozgalmak és szervezetek, a békepolitikát folytató kormányokkal karöltve képesek lesznek fellépni a közös, nagy célok valóra váltásáért, akkor 1986 valóban kiemelkedő éve lehet a nemzetközi békemozgalomnakMihail Jakovlev, a Szovjet Békevédelmi Bizottság hazánkban tartózkodó küldöttségének vezetője tolmácsolva a szovjet békemozgalom üdvözletét, rámutatott: a Szovjetunióban nagy jelentőséget tulajdonítanak a kapcsolatok erősítésének, a magyar béketanács és a szovjet békevédelmi bizottság együttműködése fejlesztésének. Sebestyén Nándorné zárszava után az ünnepi ülés a Szózat hangjaival ért véget. belüli Egynémelyik tanácsnál nehézséget okoztak a szabályozás változásából eredő új elvárások, illetve az egységes pénzalappal való gazdálkodással járó magasabb követelmények. A második napirendi pontban Medovarszki János, a megyei tanács építési osztályának vezetője az építésügyi igazgatási munka időszerű kérdéseit foglalta ösz- sze. Kiemelte, hogy emelni kell a tanácsoknál folyó építésügyi igazgatási munka színvonalát. Különösen igaz ez az első fokú hatósági munkára. Az elmúlt időszakban napvilágot látott új rendelkezések magasabb követelményeket állítanak a szakemberek elé. Sajnos a tanácsok szakember-ellátottsága nem a legjobb. Nagy a fluktuáció és rossz a dolgozók anyagi megbecsülése. A jövőben arra kell törekedni, hogy az építésügyi hatósági,' igazgatási dolgozók anyagi és erkölcsi megbecsülését javítsák. Végül bejelentések hangzottak el. l, g. Megkezdődött az Akadémia 146. közgyűlése Tanácselnökök értekezlete