Békés Megyei Népújság, 1986. május (41. évfolyam, 102-127. szám)
1986-05-31 / 127. szám
1986. május 31., szombat „Munkásaink kitűnőre vizsgáztak” A békéscsabai Unicon Ruházati Vállalat 1985. január 1. óta önálló. Kíváncsiak voltunk, hogyan birkóznak a gondokkal, milyen eredményeket produkálnak, amikor saját terveiket kell megvalósítani : — Munkásaink kitűnőre vizsgáztak — mondja erről Szabó Mihály igazgató. — Bebizonyosodott, hogy életképes a gárda, nagy feladatok megoldására képes. A ruhagyárnak nemcsak múltja, de jövője is van Békéscsabán. 1984-ben — amikor még a Fékonhoz tartoztunk — az éves termelés 266 millió forint volt, a nyereség 16 millió. Első önálló évünkben, 1985-ben, 291 millió forint volt a termelésünk, a tervezett 24 millió forint nyereséget 29 millió forintra teljesítettük. Szerencsénk, hogy a tőkés piacon már korábban megszereztük magunknak kiváló minőségi munkával a jó hírnevet. Három nyugatnémetországi céggel állunk szerződéses kapcsolatban, ez piaci biztonságot jelent. Alapjában bérmunka jellegű, de ez nagy jelentőséggel bír, mert a magyar alapanyag- és kellékháttér bizony, sok kívánnivalót hagy maga után. A németektől aránylag időben és megfelelő minőségben kapjuk az anyagot a bérmunkához, ez az alapja a jó teljesítésnek. Hollandiába is exportálunk, így a tőkés export évente a termelésünkben mintegy 30—35 százalék. — Ügy tudom, hogy a Szovjetunióba is exportálnak. — Nekünk ez a tavaly óta létező üzlet sok szempontból fontos. Egyebek között kiegyenlíti a tőkés piacokon fennálló hullámvölgyeket. Másrészt tőkés exportra egy modellből 3—500 darabot vesznek át, a Szovjetunió pedig 30 ezret. így a varrónők teljesítménye magasabb, a termelés gazdaságosabb. Évente mintegy kétezer modellt gyártunk, ennek 90 százaléka tőkés export. Meg kell mondanom azt is, hogy a szovjet partnerek a minőségre soha nem voltak még annyira igényesek, mint most. Nagyon megnézik, hogy miért adnak ki devizát. Mi álljuk a sarat! Ennek köszönhető, hogy tőkés és szocialista relációban az exportunk 1986—87-re biztosított. Nagyon széles az Unicon- skála. Egyebek között varrnak női kiskosztümöket, blézereket, szoknyákat, blúzokat, pantallókat, ruhákat, férfi- és gyermekalsóneműt, pizsamát, szabadidő-ruházati cikkeket. A 250 bedolgozónő főleg alsónadrágokat és pizsamákat varr. Most folyik a tárgyalás arról, hogy őket is bevonják a nagyobb odafigyelést igénylő szabadidő-ruházat varrásába. Az idén hétszázalékos jövedelemfejlesztést terveznek. Ennek megfelelő a terv. A dolgozók ismerik, vállalják, hiszen tudják: az ő érdekük is ezt kívánja. Árbevételi tervük 310 millió forint, a nyereségtervük 42 millió. Időarányosan 95 százalékos tervteljesítésről beszélnek. Az évközi lemaradás oka az, hogy akadozott a hazai alapanyag-ellátás. — Annak idején sok hátrányát láttuk annak, hogy a Fékonhoz tartoztunk. Idén kísérleti jelleggel az orosházi üzemünkben bevezetjük az önelszámolási rendszert, ettől nagyon sokat várunk — fűzi hozzá az igazgató. Állóeszközeik jó része elhasználódott, a nullára íródott. Keresik a módot arra, hogyan tudják gépparkjukat korszerűsíteni. A másik gond: a munkaerőhiány. Nagyon sok az olyan dolgozó, aki az ötvenes évek elején kezdte a munkát, s 1986— 87-ben nyugalomba vonul. A gyest, a gyedet is szép számmal igénybe veszik, ezért is nehéz az utánpótlás. Építettek 19 millió forintos beruházással egy nagyon korszerű tanműhelyt, szeptembertől 120 első és második osztályos tanuló gyakorol majd itt, a harmadikosok már a „felnőttek” üzemében dolgoznak. Orosházán is indítanak egy szakmunkásosztályt. A gond, hogy mire felszabadulnak, egy részük másutt vállal munkát, nem marad a szakmában, főleg a több műszak miatt. — Várnánk néhány fiút is, különösen a szabászatban volna rájuk nagy szükség. Régen rang volt a férfiszabóság — fejezte be a beszélgetést az igazgató. Ary Róza „Kemény” kömény A napokban látott napvilágot a Compack Vállalat közleménye, amely arról értesíti a vásárlókat, hogy a beszerzési árak növekedése miatt emelik a bors és a fűszer- kömény árát. A közlemény arról is tájékoztat, hogy ezzel egyidejűleg csökken a szegfűszeg ára. Termelőszövetkezeti szakember ismerősöm amikor értesült a fenti hírről, dühösen fakadt ki: — Ezt sehogyan sem értem. Nálunk már hónapok óta ott áll a raktárban a tavaly megtermelt kömény. Bár ígéretet kaptunk, hogy majd átveszik ezt a fontos fűszernövényt, eddig még nem történt az ügyben előrehaladás. A gondot csak növeli, hogy a háztájiban termesztettük a múlt évben a köményt, s így a tagok a saját zsebükön érzik a „packázás” hátrányát. Ezek után nehéz megmagyarázni, mi lehet az oka annak, hogy emelkedik a fogyasztói ár. Sajnos, ismét egy olyan problémával találkozunk, amely az utóbbi időben jellemzővé vált gazdasági életünkre. Nevezetesen, hogy az információ hiánya az egyes termesztők és kereskedők közötti ellentét a gondok, az említett jelenséghez vezetnek. Jó lenne végre tiszta vizet önteni a pohárba, mert tudomásunk szerint az idén is több tsz-ben, s elsősorban a háztájiban vetettek köményt megyénkben. Ezek után érthetetlen, hogy úgymond hiánycikk a fűszerkömény, ezért az illetékes vállalatnak a költségek növekedésére hivatkozva emelnie kelljen az árat. Ez az ügy ismét arra figyelmeztet, hogy van még tennivalónk a magas szintű gazdálkodás és kereskedelem megteremtésében. A kömény árának emelése „kemény” ügy, s hogy mikorra puhul meg végre, azt ma még nehéz megmondani. Egy azonban bizonyos: a mostani kánikulai meleg sokat segíthet ebben?! V. L. Szállítási együttműködés Szarvason Szarvas vasútállomás áru- fuvarozási munkájában meghatározó szerepet tölt be a Szarvasi Állami Tangazdaság szállítóüzeme. Az iparvágánnyal is rendelkező tangazdaságnak 1985-ben az állomás összteljesítményének mintegy 60 százalékát bonyolította le, ami közel 84 ezer tonna áru megmozgatását jelentette. De nemcsak a saját, hanem az iparvágányt vele közösen használó többi fuvaroztató küldeményét is kezeli, be- és kirakja az árukat. Tavaly 3215 kocsit fogadtak az iparvágányon, idén ennél jóval többre számítanak. E jelentős árumennyiség kezelése, a kocsik gyors kirakása, illetve újbóli megra- kása és továbbítása szükségessé teszi a vasút és a szállítópartner közötti — eddig is jó — együttműködés még további javítását. Ennek érdekében a vasútállomás és a tangazdaság szállítóüzemének vezetői és dolgozói még az év elején komplex brigádszerződést kötöttek. Ebben a vasutasok vállalták, hogy folyamatos információt adnak az érkező küldeményekről, a kocsikat időben a rakodóhelyhez állítják, biztosítják a zavartalan rakodást és a kért mérlegeléseket, darabszámlálásokat elvégzik. A tangazdaság szállításban érdekelt dolgozói pedig azt vállalták, hogy a kocsikat ki- és berakodják az előírt időn belül. Fokozott figyelmet fordítanak az idegen kocsik kezelésére, s rakodáskor vigyáznak a vasúti kocsik épségére. Közös munkájukat negyedévenként értékelik. Gellért József Csehszlovák exportra készülnek ezek a lánykapulóverek a Gyomaendrődi Kötőipari Szövetkezetben. A szövetkezet inkább exportra termel — szállítanak a Szovjetunióba és Csehszlovákiába. Az idén mintegy 80 ezer darabot készítenek külföldi megrendelésre Fotó: Szőke Margit Hasznos munkaerőmozgás a lig tíz esztendeje még nem volt kérdés, hogy mikor és mennyire hasznos a munkaerőmozgás? Csakis káros — következésképpen büntetendő — mozgást ismertünk, bár gyaníthattuk volna, hogy a piaci követelményekhez rugalmasan alkalmazkodó termék- szerkezet merev munkaerőállománnyal gyakorlatilag elképzelhetetlen. És mégis: számunkra akkoriban a 20— 30 éves törzsgárdatagság volt az ideál; az egy és ugyanazon a munkahelyen megöregedett szakit tekintette követendő példaképnek minden valamirevaló vezércikk- író. A rendeletalkotók pedig ritkán tapasztalható találékonysággal ötlötték ki a munkaerőpiac mozgását nehezítő adminisztratív szabályokat. A munkaerőpiac persze már akkor is öntörvényű mozgásvilágát élte, s a vándormadaraknak titulált munkavállaló a saját érdekeit érvényesíttetve cserélgette a munkahelyeit. S ez volt a baj, ez volt az igazán káros. Hogy tudniillik a mozgást csillapítandó. nagy-nagy igyekezetünkben végképp megfeledkeztünk a mozgásirányok valamiféle tervszerű, a gazdaság mindenkori érdekeit szolgáló befolyásolásáról. S mert a munkavállalók szfnte magukra hagyva téve- lyegtek a munkahelyek között — többnyire néhány fil- lérnyi órabéremelés reményében — egészen a hetvenes évtized végéig makacsul tartotta magát a tévhit: nincs érdemleges különbség a káros és a spontán fluktuáció, valamint a gazdasági élet vérkeringéséhez nélkülözhetetlen mobilitás között. Ezért is volt kínos meglepetés, hogy amikor — a nyolcvanas évtized elején — már elodázhatatlanná vált a termékszerkezet korszerűsítése, hirtelen kiderült, hogy ehhez gyakorta nemcsak a nélkülözhetetlen termelőberendezések, de még inkább a megfelelően képzett szakemberek is hiányoznak. Nem volt használható átképzési gyakorlatunk és intézmény- rendszerünk, hiányzott a megfelelő munkaközvetítői hálózat, s egyáltalán: felkészületlenek voltunk egy mobilabb munkaerőpiac kezelésére. Ráadásúl: a mozdíthatatlan munkaerő-állománnyal kapcsolatos — és hadd kockáztassam meg: képmutató — elméletek lehetetlen helyzetbe hozták a vállalatok munkaügyi szakembereit is. Egyfelől szünet nélkül ostorozták őket, hogy nem képesek a racionális munkaerőgazdálkodásra; hogy állandósult munkaerő-tartalékra törekszenek, másfelől viszont — nyíltan kimondva vagy pedig hallgatólagosan — a vállalatokat tették felelőssé a foglalkoztatási biztonság garantálásáért. E hamis felfogás szerint a munkához való jog munkahelyhez való joggal vált egyértelművé, holott már akkor is csak az állam felelhetett volna a teljes foglalkoztatásért. Ilyen ellentmondásos helyzetben született végre a korszakos felismerés: nincs korszerű gazdaság mobil munkaerő-állomány nélkül. Nincs termékszerkezet-váltás köny- nyen és célszerűen mozgatható munkavállalók nélkül. Egy csapásra lebontják a nagy gonddal felépített adminisztratív korlátokat, megteremtik a mobilitás eszköz-és intézményrendszerét, érvényüket vesztik a korábbi megbélyegzések, már nem ki- átkoznivaló, negatív figura a munkahelyeket próbálgató pályakezdő, s anyagilag is támogatják a szakmai átképzést. Nagyot fordul a világ az ügyben is, hogy a korábban mindenkit számolatlanul magába szívó nagyipar hirtelen létszámleadó ágazattá vált, bizonyságául annak, hogy az ipar extenzív fejlesztésének egyszer s mindenkorra vége. S milyen érdekes: amitannak idején oly sokan követeltek, hogy tudniillik a tervszerűbb irányítás eredményeként is mozduljon már végre a munkaerőpiac, az megint csak gondot okoz. Legfőképpen az ipari vezetőknek. Évek óta és egyre hangosabban panaszkodnak az ipari munkavállalók számának csökkenése miatt, s manapság már követelik e folyamat megállítását, sőt visszafordítását. Gyanakvóan kérdezik, hogy ugyan hová tűnik el a tőlük elvándorolt munkássereg, s mintha nem vennének tudomást a tényekről. Először is: az ipari és az építőipari létszámveszteség jórészt nem a fluktuáció következménye, hanem bizony a tényleges veszteségé. A nyolcvanas évek elején drasztikusan csökkent az aktív keresők száma, mert majd’ százezren vonultak nyugállományba, vagy haltak meg még a nyugdíjkorhatár előtt. A munkába lépő fiatalok pedig nem pótolhatták ezt a veszteséget. Ez persze nem vigasztalja a munkaerőhiány miatt aggódó ipari vezetőket, ám mégis gyanítható, hogy az ipar foglalkoztatási gondjai nem a mértéktelennek ítélhető spontán fluktuációra, még csak nem is a „gyanús” irányú elvándorlásra vezethetők vissza. Következésképpen az orvoslás lehetőségét sem kizárólag a szűkebb értelemben vett gazdasági szabályozás eszköztárában kell keresni — felelevenítve a „káros” mozgással kapcsolatos korábbi elméleteket —, hanem inkább és mindenekelőtt a súlyosbodó demográfiai, egészségügyi, oktatási és képzési bajokról van szó. M indez persze előidézője és egyben következménye is a most már nyilvánvalóan egyre nyomasztóbb morális gondoknak is. A fő kérdés tehát nem az, hogy káros-e, vagy hasznos a munkaerőmozgás, hanem inkább az, hogy milyen célok érdekében és mi módon befolyásolhatók a mozgásirányok? ... Vértes Csaba KITE-bemutatő Csabacsüdön A MÉM mezőgazdasági főosztálya, a KITE és a Csa- bacsüdi Lenin Tsz tegnap, pénteken gyep—gabona váltógazdálkodási tanácskozást rendezett Csabacsüdön. A vendégeket Palyov György, a Lenin Tsz elnöke köszöntötte, majd Mezei János MÉM főosztályvezető-helyettes tartott előadást a gyep— gabona váltógazdálkodás elterjesztésének szükségességéről és lehetőségeiről. Többek között elmondotta, az elmúlt év őszén hirdették meg az üzemek részére a pályázatot, amelynek lényege, hogy a gyeptörésben termett és értékesített gabona után a felvásárló vállalat — négy tonna hektár termésszintig — tonnánként ezer forint felárat fizet. A pályázat kedvező fogadtatását mutatja, hogy csaknem 30 ezer hektár területre érkeztek be pályázatok. Az elképzelések szerint a VII. ötéves terv végére országosan mintegy 300 ezer hektár gyepterületet lehet bevonni a váltógazdálkodásba, amelyből évente 80—100 ezer hektár terület vethető be gabonával. A gabona után majd ismét az eredeti művelési ág szerint, gyepként hasznosítják a gazdaságok a területet. Ezt követően a Csabacsüdi Lenin Tsz-ben meglévő tapasztalatokról számolt be a megjelenteknek Ties jár Mihály termelési elnökhelyettes. A szakemberek befejezésül gyakorlati bemutatón ismerkedtek a termelőszövetkezet gabonáival. V. L.
