Békés Megyei Népújság, 1986. május (41. évfolyam, 102-127. szám)
1986-05-04 / 103. szám
BÉKÉS MEGYEI Világ proletárjai, egyesüljetek! NÉPÚJSÁG D MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG ES A MEGYEI TANÁCS LAPJA 1986. MÁJUS 4., VASÁRNAP Ára: 1,80 forint XIX ÉVFOLYAM, 103. SZÁM Budapestiek felvonulása a munka ünnepén A 42. szabad május elsején a főváros mintegy negyedmillió lakosa köszöntötte a nemzetközi munkás- mozgalom kiemelkedő ünnepét. A tömegdemonstrációval kifejezésre juttatták a budapestiek, hogy büszkék a szocializmus építésében elért eredményekre, bizalmat tanúsítanak az ország vezető ereje, a Magyar Szocialista Munkáspárt iránt, készek tettekkel segíteni a párt XIII. kongresszusán elfogadott határozatok valóra váltását. A díszemelvényen ott volt Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt főtitkára, Losonczi Pál, a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnöke, Lázár György, a Minisztertanács elnöke; Németh Károly, a párt főtitkárhelyettese, Aczél György, Gáspár Sándor, Grósz Károly, Havasi Ferenc, Hámori Csaba, Ma- róthy László, óvári Miklós, Szabó István, a Politikai Bizottság tagjai; Gyenes András, a Központi Ellenőrző Bizottság elnöke; Berecz János, Horváth István és Szűrös Mátyás, a Központi Bizottság titkárai. A köszöntőt követően, pontosan 10 órakor fanfárok hangjai jelezték az ünnepi műsor kezdetét. Az ünneplő menet a főváros életének teljességét tükrözte. Felvonultak a pedagógusok, az orvosok, a vasutasok és a tudományos kutatók, a katonák és a munkásőrök, a különböző szolgáltatások dolgozói, kisiskolások és egyetemisták, közöttük a hazánkban tanuló külföldi diákok. Ott voltak a menetben a művészek, a sajtó munkatársai is. Kádár János nyilatkozata Kádár János nyilatkozik a május elsejei felvonuláson Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt főtitkára a budapesti dolgozók május elsejei felvonulásán nyilatkozatot adott a sajtónak. — Szívből üdvözlöm a televízió nézőit, a rádió hallgatóit és május elsejét ünneplő népünket; itt, Budapesten, a munkásosztály nagy nemzetközi ünnepének — most már sok éve szocializmust építő népünk ünnepének — résztvevői között. Ezt a felvonulást sokan nézik és akik figyelnek, láthatják, hogy milyen a mi május elsejénk. Mondhatjuk, olyan, amilyen hagyományosan, de mégis hozzáteszem: mindig új is. Ez a felvonulás, amelyet egyébként most az idő is segített, hangulatában kitűnő, és kifejezi népünk egységét alapvető bélés külpolitikai törekvéseink, szocializmust építő programunk támogatásában. Tradicionális vonása a mi ünnepünknek, hogy családias hangulatú. Jó dolog ez, és úgy gondolom, hogy mindenki, aki ennek a felvonulásnak a részese, itt új erőt nyer a hétköznapi munkához. És ha ebben a szellemben, ebben az egységben, összefogva dolgozunk a mindennapok során, a köznapi feladatok megoldásán is, akkor — bármilyen nehézségekkel küszködünk — megvan a reményünk, hogy megfelelő eredménnyel munkálkodjunk a párt XIII. kongresszusa programjának, a VII. ötéves és az idei nép- gazdasági tervnek a minél jobb megvalósításán. Szükséges persze, hogy jelszavaink, érzéseink, gondjaink mellett tettekkel is bizonyítsuk ezt. Bízom benne, hogy így is lesz. Itt, Budapesten és az ország más városaiban ott vannak a május elsejei felvonuláson azok a kisebb-nagyobb kollektívák, a szocialista brigádok, a kiválóan dolgozó emberek képviselői, akik ezekben a napokban megalapozottan, munkával kiérdemelten magas kitüntetéseket kaptak. Ehhez ez alkalommal is szívből gratulálok. Ilyen érzésekkel ünnepeljük mi május elsejét, a fővárosban, hazánkban. Ugyanakkor ez a demonstráció hazánk üdvözlete is a világnak. Ezzel az egységgel, ezekkel a célokkal, ilyen hangulatban üdvözöljük a Szovjetunió, a szocialista világ népeit, a nemzetközi kommunista- és munkás- mozgalom harcosait, a szabadságukért, az önálló fejlődés jogáért küzdő népeket, és minden tisztességes embert a világon, aki megérti, hogy korunk nagy feladata: a békés világért harcolni. Valamennyi külföldi eszmetársunkat, küzdőtársunkat, barátunkat szívből köszöntjük ezen a napon — mondotta Kádár János, további sikereket kívánva május elsejét ;tinneplő dolgozó népünknek. Jő hangulatban ünnepelt megyénk lakossága Békéscsaba Szép májusi napra ébredt elsején a megyeszékhely. A kora reggeli óráktól kezdve ezrek és ezrek igyekeztek az ünnepi díszt öltött városközpontba, ahol mintegy 15—20 ezer ember fordult meg ezen a délelőttön. Kilenc órakor kezdődött a hagyományos felvonulás: a megyei pártbizottság székháza előtt felállított tribünön elfoglalta helyét az elnökség: kitüntetettek, veteránok, továbbá a megye és Békéscsaba város párt-, állami, társadalmi és tömegszervezeteinek, fegyveres testületéinek vezetői, köztük Szabó Miklós, az MSZMP Békés Megyei Bizottságának első titkára. Az ünnep alkalmából Cs. Nagy Lajos, a Szakszervezetek Megyei Tanácsának titkára mondott rövid köszöntőt az MSZMP Békéscsabai Városi Bizottsága, a Városi Tanács és az SZMT nevében. Mindenekelőtt üdvözölte a megye, a város vezetőit, a veterán kommunistákat, a szocialista munkaversenyben kimagasló eredményeket elért munkáskollektívákat, szocialista brigádokat, kitüntetett dolgozókat, majd méltatta nagy májusi ünnepünket. A felvonulók hosszú sorát az Achim L. András Általános Iskola nyitotta meg, majd az általános iskolák után a középfokú tanintézetek következtek, élen a Rózsa Ferenc Gimnázium és Szakközépiskolával. Az üzemek, intézmények, szövetke„Vittük a zászlót” Nyugdíjas pár sétál a városközpontban. Lassan vége a felvonulásnak, hazafelé tartanak. — Az első felvonulás? — tűnődik el Mázán János. — 1945-ben volt. 20 évesen, mint párttag vonultam a sorban. — S melyik volt a legszebb május elseje? — Nekem mindegyik szép. Ezt a mostanit kiemelném, mert jól szervezett, és nagyon sokan vesznek részt. — Mindig megnézik a felvonulást? — Mindig. Ilyenkor visszaemlékezik az ember. Hajdan, fiatalon mi vittük a táblát, a zászlót. Most ők viszik, a mai fiatalok. zetek sorát a Békéscsabai Konzervgyár nyitotta meg, és a sportolók zárták a felvonulást. A csaknem két és fél órás felvonuláson nyolcvankét „csapat” haladt el a tribün előtt. Sűrűn felcsattant a taps; színes, hangulatos felvonulást láthattak a megye(Folytatás a 2. oldalon) Himnusz az édesanyákhoz Egy szál gyöngyvirág. Illatozó orgona, vidám tavaszi csokor. Elmaszatolt könnycsepp a szemünk sarkából. Gyöngéd simogatás, kedves mosoly. De nagyon sok módon kifejezhetjük köszönetünket anyák napján, éppen csak a szó lehet kevés. Még a csend is többet mondhat, mint az elcsukló dadogás. Mikor kezdődik, meddig tart az anyai szeretet? A fogantatás másnapjától koporsónk zárulásáig? De hiszen, aki túlvilági életben reménykedik, tudom, még a paradicsomban is óvná, puha helyet bélelne gyerekének, ha itt a földön anyai sorssal volt áldott. Legemberibb harmónia testesül meg az anya és gyermeke kapcsolatában. Nyugalom, biztatás, világot jobbító erő. És remény is, hogy a teremtés nem fejeződött be a hatodik napon. Néhány millió év alatt, amíg génjeinkbe mindenféle emlékek íródtak, készült egy tiszta üzenet, amely több mint az ösztön, szebb bármely embertákolta ideánál. Asszonyainkba vésődött, hogy utódot szülni csodálatos. Felnevelni, vele örülni, érte élni, nagyszerű hivatás. Részesei lehetünk közben a nagy körforgásnak. Értékes darabkát hasíthatunk magunknak a végtelen időfolyamból, amikor itt voltunk, és tettük, amit tennünk kell. Ám itt a bökkenő! Hiszen naponta gyötörhet a kétség: tényleg a legjobb utakat választjuk? Nem herdáljuk el a kapott alkalmat? Őrlődünk kicsinyes célokért, vagy éppen céltalanul, önpusztítón? Valóban félresikerült teremtmény az ember? Kínzó kérdésekre kevés a megnyugtató válasz. Mindössze annyi, hogy ahol olyan gyémánttörvények, megkristályosodott szeretet kialakulhatott, mint az anyai érzés, ott talán van esély, hogy egyéb dolgainkban is haladunk a jobbulás felé. Addig pedig jó lenne, ha nőnemű volna a világ. Kevesebb erőszak, rettegés, félelem zárna körül. Legszebb fogalmaink, az anyaföld, az anyanyelv, önmagukban hordozzák a kötődést. Számomra a kenyér is nőnemű: az élet, a termékenység jelképe. Lehetne már a férfias borból is öröm forrása, és könnyű mámor, a duhaj tivornyák helyett. Mert ha sokszor keserves, kába is az élet, mégiscsak boldogságra termettünk. Hála nék- tek asszonyok, édesanyák, akik okos sejtjeitekkel őrzi- tek a fennmaradás, a mindig újrakezdés bizsergését. Tavasszal, friss szerelmek, zsongító virágillatok, telt remények évadán, legyen az ünnep az anyáké. Kismamáké, akik még csak a méhükben, a szívük alatt hordják a mocorgó emberpalántát. Szülőszobában vajúdó asszonyokhoz szóljon a szíves szó: megéri a fájdalom, hiszen új élet jött a világra, amikor felsír a várva- várt hang. Gyerekeiket szoptató, bajaikban virrasztó, gondos anyukákat köszöntsünk, mert semmi tudomány nem pótolja, amit ők a mozdulataikba zártak: a sze- retetet. Munkában megfáradt, de a családjukért soha el nem fáradó asszonyoké legyen a főhajtás, velük köny- nyebb, értük érdemes az élet. Kézcsók a nagymamáknak, akik mégiscsak elégedetten nézhetnek unokáikra, hiszen megsokasodva látják önmagukat, és néha talán úgy érzik, megérte. Virágot, jó szót adjunk mindenkinek, bár a köszönet úgyse elég, soha ki nem egyenlíthetjük az adósságot. Legfeljebb, ha jut a túláradó szeretetből, szépen elosztva, máskorra is, ne csak anyák napjára. Andódy Tibor Békéscsaba, Szabadság tér — pillanatkép a felvonulásról
