Békés Megyei Népújság, 1986. április (41. évfolyam, 76-101. szám)

1986-04-21 / 93. szám

1986. április 21., hétfő NÉPÚJSÁG Folytatja munkáját az NSZEP kongresszusa Aczél György felszólalása A Német Szocialista Egy­ségpárt XI. kongresszusának harmadik napján a küldöt­tek folytatták a Központi Bi­zottság beszámolójának meg­vitatását, majd mind a Köz­ponti Bizottság, mind a Központi Revíziós Bizottság beszámolóját egyhangúlag el­fogadták. Szombat délután Willi Stoph miniszterelnök, a Politikai Bizottság tagja terjesztette elő az 1986— 1990-es népgazdasági terv- előirányzatról szóló referátu­mot. Jelentést tett a kong­resszus mandátumvizsgáló bizottsága is. A szombati vitában Oskar Fischer külügyminiszter ki­jelentette: a Német Demok­ratikus Köztársaság minden tőle telhetőt megtesz azért, hogy valósággá váljék a Mi­hail Gorbacsov által előter­jesztett új kezdeményezés. Elítélte az Egyesült Államok uralkodó köreinek agresszív politikáját, a Líbia ellen vég­rehajtott támadást, majd saj­nálattal állapította meg, hogy a nyugatnémet kormány is támogatja Washington fegy­verkezési törekvéseit. Az NSZK-nak az űrfegyverke- ' zési programhoz történő csatlakozása végzetes lépés, amit nem szabad bagatelli­zálni — mondotta. A felszólalók sorában szá­mos külföldi testvérpárt kül­döttségének vezetői köszön­tötték a kongresszust. Fel­szólalt Aczél György, az MSZMP Politikai Bizottsá­gának tagja is. Tisztelt Kongresszus! Kedves Honecker Elvtárs! Elvtársak! A Magyar Szocialista Mun­káspárt küldöttsége nevében nagyrabecsülő tisztelettel kö­szöntőm önöket, s önökön ke­resztül pártjuk minden tag­ját, az NDK valamennyi ál­lampolgárát. Megtisztelő megbízatásom, hogy átadhatom Központi Bizottságunk és pártunk fő­titkára: Kádár János „ elv­társ, a magyar kommunisták, egész népünk üdvözletét, ba­ráti jókívánságait. Honecker elvtárs minden kérdésre kiterjedő, elemző, jövőt mutató beszámolója, a küldöttek konstruktív hozzá­szólásai tárgyilagos, mégis magával ragadó képet adtak az NDK fejlődésének, pers­pektívájának. Egyenletes gazdasági növekedésük, a gazdálkodás rendje és fe­gyelme, az emelkedő élet- színvonal érdeklődést és el­ismerést vált ki hazánkban, a haladás egész táborában, és kénytelen-kelletlen tiszte­letet parancsol a másik ol­dalon is. Eredményeinek, a szocia­lizmusnak köszönhetően a korábban elszigetelt Német Demokratikus Köztársaság elfoglalta méltó helyét az ál­lamok nagy családjában. A béke és együttműködés hí­vei mindenütt nagyra érté­kelik az NDK nemzetközi te­vékenységét, a párbeszéd szélesítésére irányuló erőfe­szítéseit. A Német Szocialista Egy­ségpárt kongresszusa is azt mutatja, hogy a két világ- rendszer békés versenyében az új kihívásoknak úgy tu­dunk megfelelni, ha a szo­cializmus építésében alkotó- an alkalmazzuk a marxiz­mus—leninizmus eszméit, ha az előrehaladás új és új tar­talékait tárjuk fel. Kedves Elvtársak! Ebben a félévben testvér­pártjaink kongresszusok so­rát tartják, ösztönző az a történelmi, korszakalkotó eredményekre épülő alkotó elégedetlenség és önvizsgá­lat, amelyre az SZKP XXVII. kongresszusa adott példát. Kritikus, önkritikus hang, „az igazság elvének” érvé­nyesítése, nagy horderejű kül- és belpolitikai kezde­ményezések, energikus tett- rekészség, radikális refor­mok igénye jellemezte a szovjet kommunisták kong­resszusát. Az SZKP XXVII. kongresszusa — ahogy Ká­dár elvtárs a minap mon­dotta — „nemcsak a szov­jet fejlődés mozdonya, ha­nem az összes szocialista országé”. Kedves Elvtársak! Az MSZMP egy esztende­je tartotta meg XIII. kong­resszusát, amely megerősí­tette az élet áltál igazolt alapelveinket, a szocialista reformok gyakorlatát, és to­vábbfejlesztését a gazdaság­ban, a közéletben, a kultú­rában. A szocializmus fejlődése megköveteli, hogy szélesít­sük a dolgozók értő, felelős kezdeményezéseit. Folytatni kell gazdasági szerkezetünk és irányítási mechanizmu­sunk korszerűsítését, erősí­tenünk a vállalatok, üzemek önállóságát, felelősségét. Érdemibbé kell tenni a dolgozó kollektívák részvé­telét a döntésekben, erősítve a felelősségteljes nyilvános­ság szerepét. Sok a gon­dunk, de megszenvedett tör­ténelmi tapasztalatunk, hogy nem kényelmes, de hosszabb távon egyetlen lehetséges megoldásunk a szocialista demokrácia. Programunk az igényes­ség emelése minden téren: a termelésben, a szolgáltatás­ban, az .egészség és a kör­nyezet védelmében, a ma­gán- és közélet viszonyai­ban, kulturáltságában, az emberek szebb és gazdagabb életében. Szocialista elveink és a helyzet parancsa, hogy elvessük, ami elavult, módo­sítsuk, ami nem bizonyult célszerűnek, támogassuk, ami kezdeményezéseinkből ígéretes, és keressük az új megoldásokat is. Kedves Elvtársak! Mi, kommunisták, a szo­cializmus minden hívével együtt valljuk, hogy a tár­sadalmi rendszerek harcának békés versenyben kell el­dőlnie. Közöttünk nincs egyetlen hadiipari részvé­nyes, a szocialista országok­ban senki sem húz hasznot a fegyverkezésből, népeink kizárólag a békés építőmun­kában érdekeltek. Az imperializmus erői azonban nem bíznak a bé­kés versenyben. Tapasztal­nunk kell az egész világ szeme előtt lezajlott ag­resszív provokációk sorát. Ebbe illeszkedik az ameri­kai hadiflotta és légierő leg­utóbbi líbiai támadása is, amely a világ közvéleménye előtt demonstrálta, hogy a szélsőséges amerikai kato­nai és politikai körök meg­szállottjai a konfrontáció­nak, a terrorizmust az álla­mi politika szintjére emelik. Nincsenek tekintettel senki­re. Még szövetségeseiket is kész helyzet elé állítják. Korunk legfőbb feladata a béke megóvása. A szocialis­ta országok összehangolt külpolitikai tevékenységé­nek ez a végső értelme. Ez szemléletesen jutott kifeje­zésre Gorbacsov elvtárs teg­napi beszédének abban a megállapításában is, hogy a Szovjetunió nem az öklét mutogatja, hanem kezét nyújtja a Nyugatnak. Kedves Elvtársak! Örömmel szólhatok arról, hogy a Magyar Népköztár­saság és a Német Demokra­tikus Köztársaság kapcsola­tai, mint mindkét nép fiai tanúsíthatják, az élet min­den területén gyümölcsözően fejlődnek. Népeink nagy utat tettek meg a haladás, az interna­cionalizmus jegyében álló barátság és együttműködés mai állapotáig. Értés, meg­értés, kölcsönös bizalom jel­lemzi viszonyunkat. Heine és Petőfi, Thomas Mann és József Attila termékenyítő szellemi kapcsolata, Lukács György és Brecht egymással sokáig vitázó, ma mégis együttes hatása a baloldali gondolkodásra nemcsak a mi népeink körében, de a haladó kultúra egész táborá­ban folytatódó hagyomány. Kedves Barátaink! A világ új kihívásai min­den társadalmi rendszerszá­mára megkerülhetetlenek. Történelmi feladatunkká tették, hogy a mi társadal­mi rendszerünk a termelé­kenység magasabb szintjét érje el, hogy megtanuljunk gazdaságosan bánni az anyaggal, energiával, az em­beri munkával, képesek le­gyünk arra, hogy hasznosít­suk a szocialista társadalmi rendszerben rejlő előnyöket, új, magasabb szintre emel­jük kapcsolatainkat, mert ezek nem érvényesülnek au­tomatikusan. A valódi ver­seny kimenetele végül is at­tól függ, hogy ki tud vá­laszt adni az embert szoron­gató gondokra, milyen új le­hetőségeket nyitunk az em­beri kibontakozás, az értel­mes élet gazdagítása előtt. Korunk kihívásaira a szo­cializmus, a mi közös mű­vünk társadalmi és gazdasá­gi fejlődésünk felgyorsításá­val. összefogásunkkal kell hogy válaszoljon. Ez méltó a munkásegység megteremtésével létrejött NSZEP négy évtizedes tör­ténelmi útjához, közös esz­méinkhez. Ezután szólalt fel Milko Balev, a Bolgár Kommunis­ta Párt KB Politikai Bizott­ságának tagja, a Központi Bizottság titkára és Chu Huy Man, a Vietnami Kommu­nista Párt KB Politikai Bi­zottságának tagja, az állam­tanács elnökhelyettese. Ugyancsak a szombati na­pon az SZKP Mihail Gorba­csov vezette küldöttsége a friedrichsfelde-i temetőben a német forradalmi mozgalom kiemelkedő vezetőinek emlé­ke előtt tisztelgett. , A mandátumvizsgáló ' bi- • zottság jelentése szerint 2683 küldött vesz részt a kong­resszuson, közülük 2571-en szavazati, 112-en pedig ta­nácskozó joggal. A meghívott vendégek száma: 1202. Az 1986—90-es tervelő­irányzatról előterjesztett ja­vaslat megvitatásával folyta­tódott vasárnap délelőtt Ber­linben a Német Szocialista Egységpárt XI. kongresszusa. Az ülésen elsőnek Wolfgang Junker építésügyi miniszter szólalt fel,'majd több kül­földi testvérpárt küldöttség­vezetőjének üdvözlete hang­zott el. A kongresszusi küldöttek szombaton este is ülést tar­tottak. Ezen elsősorban a testvérpártok küldöttségve­zetőié volt a szó — többek között jó kívánságát tolmá­csolta a kongresszusnak az olasz, a francia, az argentin, a kambodzsai, a laoszi, a mongol és a román pártkül­döttség vezetője. Folytatódnak a külföldi delegációk kongresszus mel­letti programjai is: a ma­gyar delegáció Aczél György vezetésével Schwerinbe lá­togatott el- A Mihail Gorba­csov vezette szovjet pártkül­döttség Potsdamban tett lá­togatást. Vasárnap délután befeje­ződött a tervelőirányzat megvitatása az NSZEP XI. kongresszusán. A vita után a küldöttek egyöntetűen elfogadták az ötéves terv előirányzatáról szóló előterjesztést és több más dokumentumot. A tanácskozás befejeztével megnyíltak az ülésterem aj­tajai és pattogó induló hang­jaira bevonultak az üléste­rembe az NDK nemzeti nép­hadseregének katonai, tiszt- helyettesei és tisztjei, hogy tolmácsolják a kongresszus­nak a fegyveres erők üdvöz­letét. Az 500 tagú katonai küldöttséget Erich Honecker, az NSZEP KB főtitkára üd­vözölte. A kongresszus munkája ma folytatódik. n szovjet—amerikai csúcsról Azt kívánom, hogy sor kerüljön egy újabb szovjet- amerikai csúcstalálkozóra. Ehhez azonba”n a nemzetközi kapcsolatok megfelelő légkörére, s annak reális lehető­ségére van szükség, hogy ezen a találkozón ismét előbb­re léphessünk — jelentette ki vasárnap Mihail Gorba­csov, az SZKP KB főtitkára- A moszkvai televízió film­riportja szerint Gorbacsov a potsdami értekezleten szín­helyén tett látogatását követően nyilatkozott nyugati tudósítóknak Reagan elnökkel tervezett találkozójának lehetőségeiről. A főtitkár kijelentette: ha az amerikai kormányzat felismeri, hogy ezen az úton kell haladni, akkor a Szovjetunióban ehhez megfelelő partnerre talál. Ha azonban Washington folytatja jelenlegi politikáját, to­vábbra is a nemzetközi kapcsolatok szétzúzására, ki­élezésére, s Genf szellemének eltemetésére törekszik, akkor meghiúsíthat minden, a& újabb csúcstalálkozóra vonatkozó elképzelést. Gondolkozzanak el ezen Washingtonban. Rajtunk nem múlik a dolog, mi készek vagyunk komoly lépések megtételére — szögezte le nyilatkozatába^» Mihail Gor­bacsov. Űrhajós Gyulán Ki tud többet a Szovjetunióról? A hét végén Gyulán ha­todik alkalommal rendezték meg a dolgozók középisko­lájában tanulók részére meg­hirdetett „Ki tud többet a Szovjetunióról?” országos ve­télkedő döntőjét. A finisbe tíz iskola csapata került az ország legkülönbözőbb ré­szeiről. A versenyzőket és kísérőiket Szigeti Zoltán vá­rosi tanácselnök-helyettes kö­szöntötte, sikeres szereplést kívánva, majd Róta Pál, a vetélkedő országos szervező- bizottságának Békés megyei tagja üdvözölte a zsűrit, amelyben az elnöki tisztet Gálos Tibor látta el. A dön­tő egyik feladatának „szak- tekintélye” Magyart Béla kiképzett űrhajós. Jurij Gagarin űrutazásá­nak negyedszázados évfor­dulóján természetes, hogy a versenyzők feladatainak többsége az űrhajózással volt kapcsolatos. Bár a döntőbe jutott csapatok állandóan változnak, eddig és most is az országos döntő legnépsze­rűbb játékvezetője Endrei Judit, a tévé bájos bemon­dónője volt. A végig szoros és a zsűri megállapítása sze­rint az eddigi legszínvonala­sabb vetélkedő dicséretes megyei sikerrel végződött. A csanádapácai mezőgazdasági szakközépiskola csapata 2. lett, mindössze 6 ponttal le­maradva a győztes szolnoki­aktól és 7 ponttal megelőzve a várpalotaiakat. Negyedik lett Szeged, ötödik Salgótar­ján, hatodik Kiskunfélegy­háza. Az első három helye­zett csapat külföldi társas- utazást nyert, a többiek pe­dig értékes ajándékokkal térhettek haza. Ezeken kívül minden versenyző dedikált fényképet kapott Magyari Bélától. B. O. József nttila versmondó verseny Békéscsabán, a József At­tila Lakótelepi Általános Is­kola a költészet napja alkal­mából minden esztendőben megrendezi a József Attila versmondó versenyt. Ez al­kalommal is a város és a vá­roskörnyék iskoláinak leg­jobb versmondói vetélkedtek április 19-én, délelőtt három korcsoportban. A pajtásokat a vendéglátó iskola igazgatója, Benczédi János köszöntötte, majd a városi tanács művelődési osztálya nevében Galambos- né Varjú Blanka üdvözölte a versenyzőket, s a felkészítő tanárokat. Az elsős, másodikos és harmadikos gyerekek korcso­portjában az újkígyósi Varga Adrien végzett az első he­lyen, második a Padrah is­kola tanulója, Gyurkó Szil­via lett, a „bronzérmet” a 11-es számú általános iskola tanulója, Baukó Anita érde­melte ki. A negyedik, ötödik és ha­todik osztályosok korcsoport­jában Szaniszló István (Sza­bó Pál Téri Ált. Iskola) vég­zett az első helyen, második Rácz Imre (Gerendás), har­madik Pocsai Boglárka (9-es iskola) lett. A „nagyoknál” két vers­mondó részesült első helye­zésben: Havasi Imre (József A. Lakótelepi Ált. Iskola) és Fábián Tamás (10-es iskola). Második helyen Blahut And­rás, a 9-es iskola tanulója végzett, a harmadik helye­zést pedig Gyurkó Ágnes (1- es számú ált. iskola) érde­melte ki. A versenyen részt vevő pajtások mindegyike kapott oklevelet az ünnepélyes ered­ményhirdetés alkalmával, amelyen az első helyezettek újra elmondtak egy-egy ver­set, hogy ezáltal mindenki megismerhesse felkészültsé­güket, tudásukat. A hagyományokhoz híven végezetül a versmondó ver­seny résztvevői megkoszo­rúzták József Attila szobrát. (bse) Mozgáskorlátozottak közgyűlése öt évvel ezelőtt a megyé­ben elsőként Gyulán alakult meg a mozgáskorlátozottak helyi egyesülete. Az azóta el­telt időszak eredményeiről, gondjairól adott számot a vezetőség az elmúlt hét vé­gén Gyulán megtartott köz­gyűlésén, amelyen csaknem százan vettek részt. Megje­lent ezen dr. Perjést Klára, a városi tanács vb egészség- ügyi osztályának vezető fő­orvosa és Ferenczi István, a városi pártbizottság képvise­letében. Megnyitót Perjési Klára mondott, aki elismeréssel szólt az egyesület eddigi te­vékenységéről és az ötéves munkát értékelve átadta a városi tanács emlékplakett­jét Mekis Pál elnöknek. Az írásos beszámolóhoz ezt kö­vetően dr. Bereczki Sándor titkár: fűzött szóbeli kiegészí­tést. Elhangzott egyebek mellett, hogy bár az egyesü­let gyulai, mégis 37 telepü­lésen élnek a tagjai. Béké­sen. Battonyán, Dévaványán, kluDot alakítottak ki a ta­gok társadalmi életének elő­segítésére. örvendetesnek tartották, hogy bár az utób­bi esztendőkben csökkentek a vállalatok, intézmények anyagi támogatásai, a szo­cialista brigádok minden évben és rendszeresen sok­féle munkával segítik a rá­szorulókat. Sokat jelent az is, hogy a helyi tanács egész­ségügyi osztálya, az OTP, a megyei kórház KlSZ-alap- szervezete soron kívül és előzékenyen intézi a tagok ügyes-bajos dolgait. Sok di­cséretet kapott a kamuti ter­melőszövetkezet, a Körösvi­déki Vízügyi Igazgatóság, a SZOT-gyógyüdülő, a gabona­forgalmi vállalat, mert le­hetőségeket teremtenek ar­ra, hogy üdülési beutalókkal, autóbusz-kölcsönzéssel, a szocialista brigádok rendezte teadélutánokkal legalább részben feledtetni tudják a mozgásukban korlátozottak nem kis gondjait. A szóbeli kiegészítés után Jánki Sándor, az ellenőrző bizottság elnöke számolt be tevékenységükről, majd f tor került az új vezetőség meg­választására. A következő időszakra a tagok ismét Me­kis Pált választották meg el­nöknek, és a titkári teendők ellátásával dr. Bereczki Sán­dort bízták meg. jj. q. TELEX • VARSÓ A lengyel szakszervezeti vezetők — fél évvel a ter­vezett országos . értekezlet előtt — a taglétszám növe­lését tartják az egyik leg­fontosabb feladatnak. Egy­úttal kiemelik, hogy a lét­szám csak akkor nő, ha a szakszervezetek következe­tesen tudják védeni a dol­gozók érdekeit. • MOSZKVA Szakemberek értékelése szerint a Szovjetunióban ed­dig megtartott hasonló ren­dezvények közül az eddigi legnagyobb sikert hozták a Vilniusban, Litvánia főváro­sában április 14—20. között megrendezett magyar gaz­dasági és műszaki napok. • HAVANNA Igen éles szavakkal bírál­ta Reagan amerikai elnök agresszív külpolitikáját, a líbiai városok elleni bombá­zásokat Fidel Castro. A ku­bai államfő szombaton a disznó-öböli Playa Girónnal végrehajtott zsoldos táma­dás leverésének 25. évfor­dulója alkalmából rendezett központi ünnepségen mon­dott bestédet Havannában. • ŰJ-DELHI Négynapos tanácskozás után vasárnap a kora haj­nali órákban véget ért az el nem kötelezett országok koordinációs irodájának ta­nácskozása. A részt vevő, majdnem száz külügymi­niszter közös politikai és gazdasági nyilatkozatot fo­gadott el. Bgrokoord-siker Az alacsony hatékonyság­gal dolgozó termelőszövetke­zetek szakmai munkájának fellendítését segítő KlSZ-kí- sérlet újabb szakaszához ér­kezik ebben az évben. A KISZ KB Mezőgazdasá­gi Fiatalok Tanácsa gazdasá­gi társaságot alapított, hat termelőszövetkezet és az Al­kotó Ifjúság Egyesülés bevo­násával, Agrokoord néven. Az elmúlt években az Ag­rokoord ifjúsági szolgáltató közösség KISZ-es közgazdái­nak, agrármérnökeinek se­gítségével sikerült a hat tsz veszteségét csökkenteni, sőt a közös gazdaságok már sze­rény nyereségre is szert tet­tek. Nemrégiben az Agro­koord igazgatótanácsánál újabb négy tsz jelentkezett felvételre. A gyengén gazdál­kodó tsz-ek szakmai segítése tehát tovább folytatódik — a jövőben már nem kísérlet­ként.

Next

/
Oldalképek
Tartalom