Békés Megyei Népújság, 1986. április (41. évfolyam, 76-101. szám)
1986-04-26 / 98. szám
1986. április 26., szombat NÉPÚJSÁG SPORT SPORT SPORT mmm BAJNOKCSAPAT! A labdarúgó NB I idei bajnokai a piros-fehérek — a Budapesti Honvéd csapatáé a büszke cím (MTI-fotó: Németh Ferenc felvétele — KS) fl megye sakkbajnoka: Brhlik György (GYSE) A gép a vert mezőnyben végzett A labdarúgó NB I-ben a ma 17 órakor kezdődő nyolc mérkőzésen zárórára készülődnek a csapatok. íme a sorsolás: Pécsi MSC—Békéscsabai Előre Spartacus, jv.: Plasek (Maczkó J., Kovács II. L.), Tatabánya—Ü. Dózsa, Csepel SC—Bp. Volán, Siófok—MTK-VM, Zalaegerszeg—Vasas, Debrecen—Bp. Honvéd, Haladás VSE—Rába ETO, Videoton—Ferencváros. A békéscsabaiak most már nyugodt körülmények között készülhetnek, az elmúlt hét végén, a siófokiak ellen aratott győzelmükkel bebiztosították magukat, teljesítették a célkitűzést — biztos bent- maradók lettek. Ez azt is jelenti, hogy fölszabadultan játszhatnak a záró fordulóban, az ezüstéremre aspiráló Pécsi MSC-vel szemben a Mecsekalján. Az viszont hátráltatta a készülődést, hogy Ottlakánt porcleválás miatt a könyökén megműtötték, így ma nem játszhat. Igaz, nem „veszélyes” a műtét, hiszen úgy számolnak, két hét múlva már szerepelhet az Inter ligában. Vágó a legutóbbi találkozón Ma tisztázódik az is, hogy a Csepelt melyik klub követi az NB II-be. Egyértelmű: a Debrecen, a Siófok és a Bp. Volán van komoly veszélyben. Az ő „mutatóik” a zárás előtt: 13. Debrecen 24 pont, —22 gólkülönbség, ellenfél: Bp. Honvéd, otthon. 14. Siófok 23 pont, —18 gól- különbség, ellenfél: MTKVM, otthon. 15. Volán 22 pont, —14 gólkülönbség, ellenfél : Csepel, idegenben. Kitűnik: a Volán rendelkezik a legkevesebb ponttal, de gólkülönbsége a legkedvezőbb. A mindent tisztázó forduló előtt Csiky Károly, az MLSZ titkára idézte a versenykiírást: — A kiesés kérdésében először a megszerzett pontok száma dönt. Ha ez megegyezik, következik a gól- különbség. Ennek azonossága esetén a több adott gól határoz. Ha még ebben is egyenlőek, akkor az egymás elleni mérkőzések pont- és Tegnap délután Szegeden 2000 néző előtt bonyolították le a salakmotorosok páros bajnokságának első fordulóját. A gyulaiak jól szerepeltek, s a második helyen végezve kezdték meg a pontgyűjtést. A verseny 5. futamában sajnálatos bukás következtében a szolnokiak színeiben versenyző Bráner István vállcsonttörést és agyrázkódást szenvedett. rúgást kapott, így ő sem lehet ott a pécsiek elleni záró mérkőzésen. Vagyis a következő csapat kezd a tervek szerint: Leboniczky — Vígh, Szabó II., Varga, Takács J. — Steigerwald, Pásztor, Csa- nálosi, Fecsku — Kelemen, Szekeres. Készenlétben: Szabó I., Adorján, Takács Z„ Antal, Sulija. Ebből kitűnik, hogy Sulija hosszú sérülés után játékra jelentkezett, s várhatóan bemutatkozik a nemrég hosz- szas huzavona után Nyíregyházáról Békéscsabára igazolt Kelemen is. MÉRLEG Pécsett Bcs.-n 1974—75. 1—1 3—3 1975—76. PMSC az NB Il-ben 1976—77. PMSC az NB II-ben 1977—78. 2—0 1-0 1978—79. 2—1 0—0 1979—80. 4—2 2—0 1980—81. 1—0 3—2 1981—82. 2—0 1-2 1982—83. 4—2 3—2 1983—84. Bcs. az NB II-ben 1984—85. í-i 2—1 1985—86. ? 0—1 Az eredmény a pályaválasztó szempontjából értendő. gólkülönbsége mondja ki az utolsó szót. Ezek a szabályok határoznak minden egyéb helyezés eldöntésénél is. Az utolsó fordulóra természetesen nemcsak a csapatok, de az MLSZ is kiemelten összpontosít. A megszokott ellenőrökön kívül a sorsdöntő találkozókon az MLSZ elnökségi tagjai is jelen lesznek megfigyelőként. Az egymás után három győzelmet aratott Rába ETO még nem mondott le a második helyről. Ha ez sikerül, az ritka bravúr lenne. Két bajnoki cím után sorozatban a harmadik ezüstérem kerülne a győri vitrinbe. A Rábával versenyt futó Pécs otthon, az ETO viszont idegenben küzd. Három egymást követő győzelemmel nagyszerűen hajrázik a Ferencváros is. A végére megtorpant (3 mérkőzés, 2 pont) Zalaegerszeg negyedik helyét is támadja az Üllői úti együttes. Eredmények: 1. D. Volán (Adorján 18, Tihanyi 10) 28, 1. Bcs. Volán (Gyepes 13, Rusz í) 22, 3. Szegedi V. (Kócsó 17, Csillik 4) 21, 4. Nyíregyházi V. (Petrikovics 10, Balogh 10) 20, 5. Borsodi Ép. V. (Újhelyi 12, Juhász 5) 17, 6. Szegedi V. n. (Szunyi 4, Nagy A. 4) 8, 7. Szolnoki V. (Seres 7, Bráner 0) 7 ponttal. A legközelebbi verseny Gyulán a május 2-i nemzetközi viadal lesz, amelyen 3-3 dán, osztrák, bolgár és NDK-beli vaspapucsos alkotja a külföldiek mezőnyét. Az utóbbi jó- néhány év gyakorlatában még nem fordult elő, hogy olyan kis létszámban legyenek jelen mesterjelöltek a megye legrangosabb versenyén, mint a nemrég befejeződött megyei egyéni bajnokság. Arra sincs példa, hogy ennyi III. és IV. osztályú minősítéssel rendelkező sakkozó indult volna harcba a bajnoki címért, illetve egy jó helyezés reményében. A modern megyei könyvtár nemcsak hogy ismét helyt adott a tornának, de mindent meg is tett annak érdekében, hogy a lebonyolítás technikai feltételeit a legmagasabb szinten biztosítsa. Nem mellékes az sem, hogy a színvonalas és pontos versenyeztetés Bajusz Nagy sikerrel szerepeltek a Békéscsabai Forcon Vasas testépítői a közelmúltban Szegeden rendezett országos bajnokságon. A 80 kg-ban Zimmermann Ferenc, a 90 kg-ban pedig Tibori István egyaránt aranyérmet nyert. A viadal iránti érdeklődésre jellemző, hogy már elővételben minden jegy elkelt. Az utóbbi évek legszínvonalasabb vetélkedőjén a szakemberek szerint abban sem volt vita, hogy az említett két súlycsoportban a békéscsabaiak felkészültsége és formája felülmúlta a riválisokét. Az aranyéremmel egyben jogot szereztek arra, hogy a magyar válogatott tagjaként ott lehetnek Varsóban, ezen a hét végén a sorra kerülő Európa-bajnok- ságon is. Ami a részleteket illeti, a 80 kg-ban a bajnokságon Zimmermann félpontos György és Erdős Károly nevéhez fűződik. Az egyéni teljesítményeket illetően el kell mondani, hogy az élmezőnyhöz tartozó mesterjelöltek színvonalas csatát vívtak a bajnoki címért és a továbbjutást jelentő három helyért- Az elsőség kérdése csupán az utolsó forduló, utolsó összecsapásain dőlt el, amikor a háromszoros megyebajnok, dr. Gosztolya Ferenc elvesztve veretlenségét, elvesztette a biztosnak tűnő 4. bajnoki aranyérmét is. A „trónfosztó” jelző Brhlik Györgyöt — képünkön — illeti, aki kiegyensúlyozott, jó teljesítmény után, izgalmas csatában győzte le nagy riválisát, s jutott — a pont- értékelés jóvoltából — a bajnoki címhez. A „nagy vesztes” cím az idén Petró József lett, aki időzavarában adott le olyan fél pontot, amely végső győzelmébe került. előnyt szerzett a kötelező gyakorlatok során, s ezt a szabadon választott gyakorlatoknál is sikerült megőriznie. Érdekesség, hogy a 4. helyezett is volt már magyar bajnok. A másik súlycsoportban Tibori és a Bp. Spartacus testépítője, László Csaba között különösen éles párviadal ígérkezett. Itt Tibori az „első menetben” 3 pont előnyt szerzett, s ezt később újabb hárommal növelni tudta- Teljesítményével elnyerte a kanadai body boulding szövetség által a mezőny legkidolgozottabb izomzatú testépítőjének felajánlott különdíjat is. Két másik békéscsabai is rajthoz állt, Kecskés Gyula a 90 kg- ban 9., Jakab Mária az 57 kg-ban 5. lett. Eredmények. 80 kg: Bajnok: Zimmermann Ferenc (Bcs. Forcon Vasas), 2. Bene Attila (Bp. Sp.), 3. Csepregi T. (Bp. ATTE). 90 kg: Bajnok: Tibori István (Bcs. Forcon V.), 2. László (Bp. Spartacus), 3. Széchi (Szeged). Két 13 éves résztvevő nevét kell még megemlíteni^ Az egyik a szarvasi Kovács Edit, a második Szabados Krisztián, mindketten 5—5 pontot szereztek, s bizonyították tehetségüket. A vetélkedőn, mivel páratlan létszámú mezőny gyűlt össze, harmincnyolcadiknak egy sakkprogramot is elindítottak a szervezők, „aki” csak az érdekességét növelte a bajnokságnak, a színvonalát nem: a vert mezőnyben végzett. Békés megyei férfi egyéni nyílt bajnokság élmezőnyében végeztek: 1. Brhlik György (GYYSE) 7,0, 2. dr. Gosztolya (Békés) 7,0, 3. Petró (GYSE) 6,5, 4. Gábriel (Agyagipar) 6,5, 5. Mónus (OMTK) 6,5, 6. Bánki H. I. (OMTK) 6, 7. Gál (OMTK) 5,5, 8. Hegedűs (Szeghalom) 5,5 pont. 9—17. Gombos (GYSE), Bánszki (Agyagipar), Andor (Békés), Csipái (Szarvas), Sza- szák (Agyagipar), Lukoviczki (Békés), Gál (Battonya), Kovács Edit (Szarvas), Szabados (Agyagipar) 5—5 ponttal. H. S. Békés megye fehér folt Bridzs. Az egyik legnépszerűbb kártyajáték, becslések szerint a világon több mint hatvanmillió ember játssza, Jelentőségét, elterjedtségét és népszerűségét ennek a számnak a tükrében felesleges hangsúlyozni. A kártyajáték által nyújtott (és a számítástechnika korában nem le-, hanem egyre jobban becsült) lehetőségeket a bridzs használta ki a legjobban. Ez a játék futotta be a legnagyobb karriert. A bridzsezőknek a világ csaknem valamennyi országban hivatalos szervezete van, melyek világszövetségben is tömörülnek. Az elméletét szakkönyvek és szakfolyóiratok százai tudományos alaposságig menő részletezéssel dolgozzák ki. A bridzs versenyszerű formája pedig a lapjárásból adódó szerencsemotívumot teljesen kiküszöböli. Érdemes megjegyezni, hogy Svédországban, Hollandiában a középiskolákban kötelező tantárgy, míg Lengyel- országban a középiskolákban és az egyetemeken fakultatív tantárgy. A kontrakt verseny bridzs kialakulása után a játék futótűzszerű gyorsasággal terjedt el Magyarországon. A két világháború között élcsapatunk kimagasló eredményeket ért el a nemzetközi vetélkedésben. így 1935- ben Bécsben a magyar válogatott megnyerte az Euró- pa-bajnokságot, majd 1938- ban Oslóban második helyen végzett. A magyar bridzssport 1964-ben újra bekapcsolódott a hivatalos nemzetközi versengésbe, és csapatunk váltakozó sikerrel vett részt az Európa-bajnokságokon és a világszövetség által megrendezett bridzsolimpiákon. A hivatalos nemzetközi érintkezésben a Budapesti Bridzs Egyesületet felváltotta az 1984-ben megalakult Magyar Bridzsszövetség. Röviden ® Az elmúlt évekhez hasonlóan a Gyulai Vízügy SE sítúra szakosztálya június 20-tól ismét megszervezi gleccser sítúráját az ausztriai Kitzsteinhorban. A nyolcnapos program a síelni nem tudók számára is kellemes túrázást ígér. A résztvevők látogatást tesznek az utazás során Grázba, Münchenbe, Bécsbe is. Érdeklődni a szakosztálynál lehet. ® A szövetségtől tévesen kaptuk meg a hét végi megyei II. osztályú labdarúgó-bajnokság Orosházi csoportjának programját. A helyes műsor: április 26.: Kardos-örménykút—Csabacsűd, Benyovszki. Rákóczi Vasas—Tótkomlós, Ádorfai. Vasárnap: Bé- késsámson—Kunágota, Vass. Újkígyós—Dombegyház, Veress. Pusztaföldvár—Csanádapáca, Tóth S. Magyarbánhegyes—Lö- kösháza. Szappanos. Elek— Medgyesbodzás, Pintér. Bcs. MÁV—Telekgerendás, Hári. A mérkőzések 16 órakor kezdődnek. 0 Döntőközeibe jutott a Békéscsabai Rózsa Ferenc Gimnázium labdarúgócsapata az országos diákbajnokságban. A rózsások hétfőn délután 13 órai kezdettel a Kórház utcában visszavágón fogadják a Szegedi 601. Sz. Szakmunkásképző Intézet gárdáját, akikkel az első mérkőzésen 2—2-t játszottak. A továbbjutó már tagja a győri négyes döntőnek. A bridzsezők lapja legújabb számának címoldala Az idén márciusban a Taurus Gumigyár csapata bekerült a Bajnokcsapatok Európa Kupája Párizsban megrendezett döntőjébe, és ott végig vezető pozícióban versenyezve csak kis különbséggel szorult a második helyre a győztes Dánia csapata mögött, megelőzve az összes többi — nagy hagyományú és jelentős tömegbázissal rendelkező — bridzs- nemzetet. A fővároson kívül jelenleg 18 városban vidéki bridzsszervezet működik. A március végén Esztergomban megrendezett vidéki bajnokságon 36 csapat vett részt. Békés megye — legalábbis egyelőre •— még fehér foltnak számít a bridzssportban. Ezért kézenfekvő, hogy a Magyar Bridzsszövetség kéri azokat a megyei bridzsező- ket, akiknek kedve van e nemes sport megszervezését vállalni, hogy közöljék címüket s sorok írójával, dr. Szentpéteri János (1113 Budapest, Dávid F. u. 9., telefon: 662-283) háznaggyal, aki kívánságukra azonnal Békéscsabára utazik, és a Magyar Bridzsszövetség által nyújtott valamennyi erkölcsi és anyagi segítségről információt ad. Dr. Szentpéteri János * * * 0B után„ Európa-bajnokság előtt Kanadaiak kiilöndíja Tiborinak Több országban kötelező tantárgy Szerencse kizárva! BÉKÉS MEGYEI NÉPÚJSÁG Az MSZMP Békés megyei Bizottsága és a Békés megyei Tanács lapja. Főszerkesztő: Arpási Zoltán. Főszerkesztő-helyettes: Seleszt Ferenc. Szerkesztőség: Bcs. Pf.: 111. Munkácsy u. 4. sz., 5601. Tel.: 27-844, főszerkesztő: 21-401. Kiadja a Békés megyei Lapkiadó Vállalat, Bcs. Pf.: 111. Munkácsy u. 4. sz., 5601. Telefon: 27-844. Felelős kiadó: Csala János. Telefon : 26-395. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és a kézbesítőknél. Előfizetési díj: egy hónapra 43 Ft, egy évre 516 Ft. Kner Nyomda lapüzeme, Bcs., Szerdahelyi u. 2/A, 5600. Vezérigazgató: Háromszéki Pál. Kéziratokat, képeket nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. Páros nyitány: 2. Bcs. Volán A két bajnok: Zimmermann Ferenc (balról) és Tibori István a kanadai ktilöndíjjal Fotó: Kovács Erzsébet