Békés Megyei Népújság, 1986. április (41. évfolyam, 76-101. szám)
1986-04-10 / 84. szám
fl „Magyar kar mennyköve” Erika és Berzsenyi Dániel „találkozása” „Több keltűnek is van hozzám közeálló verse...” Fotó: Kovács Erzsébet „Nagy költő volt, akinek műveit nemcsak az esztétikai érték fémjelzi, hanem az emberi-morális hivatottság vonása is.” — írja Berzsenyi Dániel életművét elemezve Mezei Márta. Szerb Antal már bőkezűbb a költőhöz, hiszen Vörösmarty mellett a nemesi magyar költészet legnagyobb képviselőjének tartja, a „magyar kar mennykövének”. Költészetének legnagyobb értékét kifejezésmódjában találja meg. De utalhatnánk a költőutódokra, Vörösmarty - ra. Juhász Gyulára és Tóth Árpádra is, akik tisztelettel hajoltak meg emberi, költői nagysága előtt. Jól jött a kettős évforduló, hogy ismét ráirányíthassuk a figyelmet e méltatlanul háttérbe szorított nagy magyar költőre. E kettős évfordulóra 1776-os születése és 1836-ban bekövetkezett halála szolgáltatott alkalmat, és (sajnos) nem expresszív nyelvhasználata, hatása a reformkor költőire, útegyengető szerepe a romantika felé. És nem nagyszerű ódái, elégiái, a poézisről írt tanulmányai, amelyek ma is megállják a helyüket. A sokat csalódott, magányos költő A poéta című költeményében — ítélkezve önmagáról, alkotásairól — a mának, az utókornak is szólva (?) így ír: „S ha szépnek érzed férfias énekim, Benned nagynak azok, benned a honni szív, / Melyet magasztalsz, benned a hív / Honszeretet daliás erénye”. Berzsenyi versei a ma tizen- és huszonéveseinek túl dagályosnak, nehézkesnek, patetikusnak tűnnek. Csak kevesek jutnak közel versei megértéséhez, s még kevesebben megérzéséhez. Most, az évforduló révén rövid időre újból reflektorfénybe kerül. Gondolom, a Berzsenyi Dániel-szavalóverseny meghirdetőinek éppen az a nem titkolt célja, hogy legalább a versszerető fiatalok és felnőttek körében próbálják meg elősegíteni a közeledést, az újrafelfedezést. * * * A megyei versmondó verseny egyik kategóriagyőztese, aki továbbjutott szép, kimunkált, és értő versmondásával az egyházashetyei (itt született a költő) országos elődöntőbe, Bellon Erika. Az eleki nagylány ugyan nem tartja magát Berzsenyi-rajongónak — bár magyartanára, a Sebes György Szak- középiskolában tanító Tábor Lajos hitéből bizonyára ragadt rá valami —, mégis közelebb került Berzsenyi bölcs epigrammáihoz, s a kiírás révén a régi magyar irodalom — tankönyvekből csak kevéssé ismert — szerzőihez is. Ám abba is hagyom a lel- kendezést, mert Erika bizonyára neheztelne érte. ö ugyanis korát meghazudtoló- an kiegyensúlyozott, szerény, racionálisan gondolkodó tizenéves. Nehzen állt rá a beszélgetésre, kissé csodálkozó arccal vette tudomásul, hogy egy sikeres versmondásért valaki bekerülhet az újságba. Megadóan, fegyelmezetten, röviden válaszolt kérdéseimre. — Hogyan kezdődött? Nagyon szerettem olvasni, és eleinte prózát, majd, mert rövidebbek, verseket kezdtem mondani. De egyébként is úgy van mindenütt, hogy a jó tanulókat mindig berángatják valamivel az ünnepségekbe. Aztán még Eleken tanárnőm, Klampeczki Bélá- né rendszeresen foglalkozott velem. Az úttörő kulturális seregszemléken sikerrel szerepeltem. Nyolcadikban már az Arany János szavalóver- senyt is megnyertem. — Mire mindenki azt hitte, hogy a művészpálya felé kacsintgatsz ... — Hát, szörnyűlködtek is, mikor kiderült, hogy Csabára jövök, a közgébe. De én már hatodikos koromban elhatároztam, hogy közgazdász leszek. Verset csak hobbiból, kedvtelésből mondok. (A hivatalos kérdezz-felelek után még azt is megtudtam, hogy Erika családjában nem ő az egyetlen „hobbis”. ‘öccse az elektronika szerelmese, húga pedig a zoológiát kedveli.) — A középiskolában hogyan figyeltek fel rád? — Kollégiumunkban, a Kulich Gyula Középiskolás Leánykollégiumban minden évben rendeznek tehetségkutató versenyt. Az iskolánkból zsűritagként jelen volt Borsi József magyar szakos tanár, s ő figyelt fel rám. Most Szikora Lászlóné foglalkozik velem. Ö szólt, hogy induljak a Berzsenyi Dániel szavalóversenyen. Nem nagyon örültem neki, mert akkor sok minden összejött. Végül nem bántam meg, pedig az előzőekhez képest aránytalanul sokat készültünk. A kiírásban régi magyar költők versei szerepeltek Berzsenyi mellett. Akiért éppen nem rajongok, de az epigrammái nagyon tetszenek. így a Napóleonhoz, A megelégedés került a versenyprogramba, és A táncok. Továbbá egy Szenczi Molnár Albert-zsoltárral és egy Gyöngyösi Isvánt-verssel készültem. Jólesett, hogy nemcsak a szüleim, de diáktársaim is örültek a sikeremnek. — Ki a kedvenc költőd? — Nincs ilyen. Mert több költőnek van hozzám közelálló verse. A versenyre készülve Berzsenyihez sem változott meg a viszonyom, ódáiban eddig is megtaláltam az értéket, de elmondani nem tudnám őket. Azt hiszem azért, mert az alkatom és a hangom is más. Erika nem figyeli mások versmondását azért, hogy ötleteket csippentsen belőle. Mint maga fogalmazta meg: mindig az én értelmezésem a fontos. Átélem a verseket, de „nem sírom el magam”. A jövendő közgazdász mellesleg kitűnő tanuló, alapszervezeti KISZ-titkár, s a kollégiumban a diáktanács titkára. Ez éppen két emberre való társadalmi funkció, s mellette volt ereje lelkiismeretesen, eredményesen felkészülni egy országos versmondó versenyre is. Ügy látszik, Bellon Erika, ha valamibe belekezd, azt becsülettel végigcsinálja. Most, az újabb megmérettetés előtt mi csak sikert kívánhatunk neki, hogy találkozhassunk vele az országos Berzsenyi Dániel versmondó verseny döntőjében is. B. Sajti Emese Bemutatjuk a megújult Magyar Filmintézetet Lassan két esztendeje már, hogy átalakult a hazai film- intézet, s új vezetéssel, új konstrukcióval, új elgondolásokkal fogott munkához. — A Magyar Filmintézet új koncepciót igyekszik kialakítani — mondta dr. Veress József, az intézet tudományos igazgatója. — Ugyanakkor folytatja mindazt, ami már korábban is hasznos volt. Olyan intézményt igyekszünk létrehozni, amely egyrészt szorosabbra próbálja fűzni kapcsolatait a szakmával, másrészt mindazokat, akik tudatosan foglalkoznak valamilyen formában a filmmel, hozzánk kívánjuk kötni. — ön mikor került az intézetbe? — Közvetlen a megújhodás időszaka előtt, 1984. áprilisában. Kezdetben a filmarchívum vezetőjeként, majd az átszervezés után tudományos igazgatóként a művészeti-tudományos területet kaptam feladatul. A régi felállásban a Filmtudományi Intézet — ez volt a régi neve — nem volt éppen ideális helyzetben. Akkor még két különálló részre tagolódott. Az új igazgató, Nemes- kürty István olyan struktúrát alakított ki, amelyet én örömmel fogadtam. A filmtár mellett a tudományos osztályhoz tartozik a film- történeti, a filmelméleti, a filmforgalmazási és a filmoktatási, valamint a kiadványszerkesztési csoport. Van még nemzetközi és filmtechnikai osztály. — Mit tekint a filmintézet legfőbb feladatának? — A magyar film ügyét kívánjuk szolgálni. Vitákkal, értékelésekkel, vagy bármi mással, ami a hazai filmgyártást, a hazai film érdekeit képviseli. Intézetünk emellett még háttérfeladatokat is kap a Művelődési Minisztériumtól, például helyzetelemzések készítésére. De ezen túlmenően is foglalkozunk mindazzal, ami kapcsolatos lehet a filmmel. Ennek egyik leglátványosabb állomása lesz a magyar film- történet megírása és publikálása. — Ezek szerint már hozzáfogtak? — Igen. Az adatgyűjtés stádiumában vagyunk jelenleg. A nyáron pedig hozzákezdhetünk az íráshoz is. Ügy tervezzük, hogy kellő történelmi-társadalmi háttérrel és aprólékos részletességgel adunk számot a magyar filmtörténet eseményeiről, állomásairól. Indulásként, nem ragaszkodva a kronológiai rendhez, az 1963—65 közötti korszakot dolgozzuk fel, a magyar film legizgalmasabb periódusát. Előreláthatóan az első kötet 1988-ban jelenik meg. Majd sort kerítünk a többi, már némileg feldolgozott filmtörténeti korszakokra is, visszamenve egészen a kezdetekig, a némafilm időszakáig. — Munkatársaik feltételezhetően nemcsak magyar filmekkel foglalkoznak. — Természetesen a nagyvilágba is kitekintenek, hogy látókörüket bővítsék, fesztiválokra, tanulmányutakra mennek. Szép számmal kapjuk a nemzetközi meghívásokat. S ezenkívül ptt vagyunk a nemzetközi szervezetekben is, és kapcsolatban állunk más országok archívumaival, társintézeteivel. — Valójában miből és hogyan gazdálkodik a Magyar Filmintézet? — Nincs állami szubvenciónk, önmagunkat tartjuk el. Az intézmény, így érthetően, pénzért méri kincseit, de a kiadásaink sem kevesek. A Budapesten levő Filmmúzeum a mi kezelésünkben van és a kihasználtsága igen jó, nyolcvanszázalékos. Ennek jövedelmével mi rendelkezünk. Igyekszünk jó filmeket játszani, s olykor kuriózumokat is bemutatunk. Nyolc-tíz filmet vásárolunk évente, ennyire van pénzünk. így kerül vetítésre a közeljövőben a Hegedűs a háztetőn, a Love story, egykét itthon nem látott Bunu- el-film, Polansky Lakója, Bresson Lancellott lovagja. A magyar filmek persze itt is előnyben részesülnek. így vagyunk az intézeti kiadványokkal is. Főleg magyar színészek portréit jelentetjük meg. Az a törekvésünk, hogy kevesebbet, de jobbat! — Miként bővítik a filmarchívum gyűjteményét? — A régi filmtörvény ugyan kimondja, hogy valamennyi, elkészült hazai filmből egy kópiát át kell adni nekünk is, de ezt, sajnos, nem minden esetben kapjuk kézhez. így gyűjteményünk nem teljes. Igyekszünk ösz- szeszedni minden hazai vonatkozású filmet, újat is, régit is. A hungarika nálunk a filmekre vonatkozik. A külföldön felfedezett magyar témájú anyagokat elsősorban csere útján próbáljuk megszerezni. — Kétévi munka után, hogyan látja a Magyar Filmintézet helyzetét, eredményeit? — Annak idején kedvvel és lelkesedéssel jöttem ide, egy olyan intézménybe, amelynek szakmai tekintélye, rangja van, s amelyet az intézet azóta is folyamatosan kíván megtartani. Arra törekszünk, hogy a hazai filméletnek ne legyen egyetlen olyan vonatkozása sem, amelyben ne kérnék és ne fogadnák el a véleményünket — mondta dr. Veress József. Szémann Béla HANGSZÓRÓ Vannak még csemegék Hallgatás és hallgatás között óriási különbség van, és most nem a szerelmesek csendjére gondolok, ami minden szónál hangosabban igenli a boldogságot, vagy a vihar előttire, amely, mint tudjuk, egészen más minőségű; hanem a rádióhallgatáséra. Milyen más, ha valami tevékenység alatt, alig odafigyelve szól a készülék és mennyire más, amikor kereste az ember a műsort. A választás pedig külön fejtörést okoz, mert aki keres, nem mindig talál olyat, amire érdemes időt szakítani. Sok az ismétlés, isok a ..., de hadd ne soroljam fel mi minden, hisz bárki megtekintheti a műsorújságban. De nagy szerencse, hogy mindennek dacára: vannak még csemegék a rádió terített asztalán. Az egyik Darvas Iván és József Attila találkozása a költészet hetének első napján. Darvas végtelen sokoldalú színész, de nem versmondó, én legalábbis most hallottam először, amikor a Hazám és az Elégia elhangzott tőle. Kicsit száraz, kicsit -rekedtes, s hol prózai, hol költői hangján, érezve és értelmezve, de a saját, megszokott modorában, valahogy magához idomítva a verseket, úgy, hogy ketten szóltak egyszerre: ő, meg a költő. S ez a kétszólamúság felerősítette a hatást és emlékezetessé tette a versek ünnepének nyitányát. S kedvet csinált a többihez. Az óraadó Németh László Boldogok, akik tanítványai lehettek a hódmezővásárhelyi évek alatt, s hallhatták egyetemi szintű előadásait, de státusza szerint akkor is: óraadó volt. E puszta tény sem őt, sem tanítványait nem zavarta, neki egy nagy pedagógiai lehetőséget jelentett: kipróbálni az elgondolt, s papírra már lefektetett oktatási módszerét; a gimnazistáknak pedig szó szerint egy életre szóló élményt. A „Drága jó nyolcadik ...” című műsor ezt sűrítette, a volt diákok emlékezése nyomán. Rég volt, amikor ők — pedagógus, lelkész, gyógyszerész, orvos, stb. — voltak a drága jó nyolcadik osztály, de amit felidéztek pár nappal a halott író 85. születésnapja előtt, az ma is élő valóság: Németh László pedagógusi és emberi nagysága. Voltak, akik már akkor ismerték írásait, amikor oda került, főleg a lányok, ők ugyanis sokkal fogékonyabbak és érdeklődőbbek 15—16 éves korban, mint a fiúk. Rájuk a komplex tanítási módszer is nagyobb hatást tett, s a kísérlet izgalmát is megérezték, segítették. S elfogadták: a történelembe ágyazott irodalom, filozófia, gazdaságtan többet nyújt együtt, mint külön, egymástól elválasztva tárgyalva. Apróbb, nagyobb emlékek, élmények, megfigyelések kerültek elő a- majd négy évtizedes múltból, s kerekedett ki belőlük a kép. A szeretet, a kapcsolat, amelyek nélkül nem ember az ember, s nem tanítvány a tanítvány, hisz ezek híján hathatósan tanítani sem lehet. Márpedig Németh László vérbeli pedagógus volt, a művei is ezt sugározzák. Ok és cél nélkül egyetlen sort sem írt le, nem magát akarta megvalósítani, hanem hatni az emberekre. Egy nemzetet nevelni. Pedagógusi gyakorlatában a hatalmas tudású ember szerénysége fogta meg legjobban a növendékeit, s a minden iránti érdeklődés és természetesen az órák újszerűsége, élvezetessége. S míg folyt az elevenné vált emlékezés, nekem egy epizód jutott eszembe, amit A kísérletező emberben említ meg az író ebből az időből. Az egyik osztályban franciát is tanított, s az első órát azzal kezdte: maguk már sokat tudnak franciából, mivel latint tanultak. S együtt hozzáfogtak a közös szavak összeírásához, amiknek csak az ejtése más. Így csinált kedvet a francia nyelvhez, így motiválta diákjait. Ellenkabaré Hétfőn, mintha vetélkedett volna egymással a Kossuth és a Petőfi adó. Alig lett vége az egyiken a szokásos havi kabarénak, a másikon elkezdődött a négyrészes Abody-so- rozat első adása. Csupa humoros dolog, s mint kiderült, annak idején pont a Rádiókabaréban hangzott el mind. A két műsor összehasonlítása nem lenne igazságos, hiszen a mostani Abody-összeállítás sűrítés volt, egy-egy száma egy- egy kabarétömb kivonata, tehát nem egyszerre hangzott el, mint most, de akkor is a szép — vagy szebb — múltat idézte. Azt, amikor az anyósviccek nélkül is felharsant a kacagás, méghozzá spontán, minden kierőszakolás nélkül. Abody Béla egy időben sztárhumorista volt és nagyon népszerű, a tévé tette azzá. Aztán elmaradt a képernyőről, s el a rádióból is. Könyveit, kritikáit azonban az olvasók ismerték, s zenerajongását ugyancsak. Jó, hogy most újból hallható lett, és hogy még háromszor élvezhetjük nem mindennapi humorát. Vass Márta Tótkomlósiak Orosházán A tótkomlósi nemzetiségi együttes, a pávakör és az úttörő fúvószenekar közreműködésével április 26-án egész napos találkozót rendeznek Orosházán a tótkomlósi művelődési ház és az orosházi művelődési központ művészeti együttesei, szakkörei, klubjai között. A program délelőtt 9 órakor játszóházzal kezdődik, 14.30 órakor kiállításon mutatkozik be a tótkomlósi alkotóklub és a díszítőművészeti szakkör. Az úttörőzenekar, a nemzetiségi együttes és a pávakör műsora este 19 órakor kezdődik a művelődési központ színháztermében. A néptáncosok bemutatják a tótkomlósi szlovák lakodalmast, a pávakor és a citerazenekar szlovák és magyar dalokkal lép közönség elé. Tejsi Mihály, az együttes művészeti vezetője elmondotta, hogy az elmúlt években több alkalommal is vendégszerepeitek Csehszlovákiában, a Magyarországi Szlovákok Demokratikus Szövetségének szervezésében. Ugyancsak tótkomlósi hír, hogy a Magyar Televízió szegedi körzeti stúdiója április 21-én egész nap Tótkomlóson forgat. Felvételre kerülő műsorukban az úttörőzenekar, a nemzetiségi együttes és a pávakör szerepel, vendégként pedig a szarvasi néptánccsoport. A forgatás a tótkomlósi szlovák tájházban lesz, melynek gyűjteményét szintén bemutatják. Meghívták a felvételre Sajben György neves tótkomlósi citerakészítőt is, akivel a hangszerkészítés titkairól beszélgetnek.
