Békés Megyei Népújság, 1986. április (41. évfolyam, 76-101. szám)

1986-04-10 / 84. szám

1986. április 10., csütörtök Megkezdődött az OKP XVII. kongresszusa „Korszerű reformpártot, programot és alternatívát Olaszor­szágért és Európáért” — e jelmondat jegyében kezdte meg munkáját szerdán délelőtt az Olasz Kommunista Párt XVII. kongresszusa. A küldöttek, meghívottak és külföldi vendégek, újságírók többezres tömege előtt Paolo Bufalini szenátor, az OKP vezetőségének tagja mondott megnyitó beszédet, amely­ben megemlékezett Enrico Berlinguerről, a párt 1984-ben el­hunyt főtitkáráról. Utalt arra, hogy a kongresszus egybeesik az Olasz Köztár­saság születésének 40. évfordulójával, valamint arra, hogy a nagy múltú pártnak ezen a kongresszuson meg keik újulnia, hogy eredményesen dolgozhasson céljáért, az olasz társada­lom megújításáért, az Európában és a világban kialakult új körülmények mélyreható elemzésével. Mihail Gorbacsov befejezte vidéki látogatását Javaslatok és reagálások Alessandro Natta főtitkár előadói beszédében bevezető­ként utalt arra a demokrati­kus vitára, amely a rendkí­vüli kongresszust megelőzte, és amelyet nagy figyelemmel kísért a párton kívüli rokon- szenvezők és politikai ellen­felek köre is. „Azt a felada­tot tűztük magunk elé, Hogy új szakaszt nyitunk politi­kánkban, hogy eredménye­sebben rpunkálkodhassunk céljainkért, eszmeileg, prog­ramjában és szervezetileg is megújítsuk pártunkat” — hangoztatta, hozzátéve, hogy ez a megújítás egyben fiata­lítást is jelent. Az OKP 1,6 millió tagjának közel egy- harmada 30 és 40 év közötti, s az utóbbi 15 évben csatla­kozott a párthoz — mutat­ják a statisztikák. Natta ar­ra is felhívta a figyelmet, hogy a lezajlott elemző vita a legszélesebb nyilvánosság előtt folyt, példát mutatva demokratizmusból más pár­toknak is. A vitában töme­gek vettek részt, összhang­ban az Olasz Kommunista Párt ama törekvésével, hogy igazi tömegpárt legyen, az ország megújítását tudato­san vállaló és akaró töme­gekből szervezett erő, ne szűk körre korlátozódó el­különülő csoport. Mindez összhangban volt azzal a tö­rekvéssel is, hogy a párt a társadalom tudatos erőinek szervezete legyen. A nyugat-európai baloldal előtt hatalmas feladat áll: programot kidolgozni az új viszonyok között. Az OKP ehhez kíván hozzájárulni a maga hagyományaival és ere­jével, kapcsolódva ahhoz, amit a nyugatnémet szociál­demokraták, á svéd, vagy a francia szocialisták tettek a maguk eszközeivel. Natta két veszélyre figyelmeztetett ennek kapcsán: el kell ke­rülni mind az eszmeiséget nélkülöző, értékeket elvető, pragmatikus megközelítés csapdáját, mind azt a ve­szélyt, hogy a párt utópiák, a megvalósítás persektíváját nélkülöző szép eszmék rabja legyen. „Ehhez azonban minde­nekelőtt békére van szükség. A háború és béke kérdésétől függ minden egyéb” — tért A Világbank legfrissebb felmérése szerint több mint 100 fejlődő ország tavaly 950 milliárd dollárral tartozott külföldi hitelezőinek.. Ez a tartozás az idei év végére el­érheti az 1010 milliárd dol­lárt. Az adósságok közel 60 százalékát hosszú lejáratú hi­telek adják, amelyekkel a át a főtitkár a nemzetközi helyzet elemzésére. Mint mondta, az OKP óvatos biza­kodással tekint a genfi szov­jet—amerikai csúcs utáni helyzetre, amelyben az eny­hülés új lehetőségei nyíltak meg, de újabb nehézségek és akadályok is jelentkeztek an­nak útján. Natta nagy jelen­tőségűnek ítélte az SZKP XXVII. kongresszusán kifej­tett békejavaslatokat. E ja­vaslatok célja, hgy véget ér­jen a fegyverkezési verseny, s ez teljesen egybeesik az OKP felfogásával, céljaival — hangoztatta. Natta beszédében külön fejezetet szentelt a kommu­nista párt szervezeti megúju­lásának, az egység és a párt­demokrácia kérdésének. Ta­nulságosnak nevezte a tava­lyi helyhatósági választások eredményeit. Emlékeztetett arra, hogy több városban, megyében felbomlott a ha­gyományos baloldali (szocia­lista-kommunista) szövetség. Alessandro Natta beszéde lezárásaként megállapította: bizonyos, hogy e kongresszus munkájából egy eszmeileg megújult, és az egységet te­kintve szilárdabb párt ke­rül majd ki. A kommunisták egysége a dolgozók, a de­mokrácia és a nemzet javát szolgálja — mondotta az Olasz Kommunista Párt fő­titkára. A jpeszéd elhangzása után a kongresszuson meg­kezdődött a vita. * * * Az igazi kommunista egy­ség a közös célokért, a bé­kéért és a szocializmusért ví­vott küzdelemben testesül meg — hangsúlyozzák ab­ban az üdvözlő táviratban, amelyet az SZKP Központi Bizottsága intézett az OKP XVII. kongresszusához. A szovjet kommunisták üdvözlik az OKP-nak a bé­kéért, a nukleáris háború fe­nyegetése ellen folytatott küzdelmét. Az OKP állás­pontja a béke megóvásának kérdésében lényeges össze­tevője a szovjet és az olasz nép barátsága és együttmű­ködése fejlesztésének és meg­szilárdításának — hangoztat­ja végezetül az SZKP KB távirata.. fejlődő országok tartoznak kereskedelmi bankoknak és egyéb magánkézben levő hi­telintézeteknek. A Világbank jelentése részletesen foglal­kozik a tizenhét legjobban eladósodott ország helyzeté­vel. Ezekre az országokra jut a harmadik világ 950 mil­liárd dolláros adósságának közel fele. Három napon át tartottak Mihail Gorbacsov találkozói Kujbisev és a kujbisevi te­rület lakóival. Az SZKP KB főtitkára a négyszáz éves vá­ros és az egyik legnagyobb szovjet iparvidék lakóival, üzemeivel, dolgozóival is­merkedett. Ellátogatott a Volgái Autógyárba, ahol részletesen szólt az idősze­rű kül- és belpolitikai kér­désekről, a terület helyzeté­ről, feladatairól. Az üzemek, gyárak műhelyeiben, az ut­cákon őszinte, tárgyszerű, célratörő eszmecserék foly­tak. Az SZKP XXVII. kong­resszusának határozatait mi­nél előbb konkrét tettekké kell formálni, így vélik a terület dolgozói — derült ki a beszélgetésekből. Mihail Gorbacsov a Kuj­bisevi Szerszámgépgyártó Egyesülésnél, szerdán tett lá­togatása során a rekonstruk­ció menetéről, a világszínvo­nalat meghaladó rugalmas termelési rendszerek és az automatikus esztergapadok gyártásáról beszélgetett a dolgozókkal. Ezt követően Mihail Gor­bacsov a Volga-vidék egyik legrégibb ruhagyárát, a „Krasznaja Zvezda” (Vörös Csillag) gyárat kereste fel. A női és gyermekruházati ter­mékeket gyártó egyesülés nem teljesítette márciusi és első negyedévi tervét. Az ágazat átlagánál alacsonyabb Prágában szerdán meg­kezdte tanácskozását - a Szakszervezeti Világszövet­ség (SZVSZ) Irodájának 35. ülésszaka. A testület ülését Gáspár Sándor, az SZVSZ elnöke nyitotta meg. Har­minckét ország szakszerve­zeteinek képviselői a XI. szakszervezeti világkong­resszus tartalmi és szerveze­ti előkészítésének szentelik tanácskozásukat. * * * Csehszlovákia teljes mér­tékben támogatja a nukleá­ris és a vegyi fegyverek általános és teljes felszámo­lására irányuló szovjet le­szerelési programot és a Szovjetunió indítványát a kísérleti atomrobbantások teljes betiltására, amelyet Mihail Gorbacsov, az SZKP KB főtitkára ismét kifejtett a volgai autógyárban el­hangzott keddi beszédében — hangoztatta Gustáv Hu- sák, a CSKP KB főtitkára, csehszlovák köztársasági el­nök szerdán, amikor a prá­Könnyítést jelent a neve­zett országok számára a ka­matlábak folyamatos csök­kenése. 1981-ben közel 12 százalék volt a felszámított kamat, 1985-ben 8 százalék körül alakult, s az idén újabb 1 százalék csökkenés várható. termelékenységet a vezér- igazgató azzal magyarázta, hogy a régi, elavult épületek már nem felelnek meg a korszerű termelés követel­ményeinek. A főtitkár nem fogadta el a választ, rámu­tatott, hogy az igazgatónak minden helyzetben meg kell találnia a megoldást, a kive­zető utat. A gyárban szó esett még arról, hogy a dolgozók igye­keznek minél több munkafo­lyamatot megtanulni, így tudnak valamelyest úrrá len­ni a létszámhiány okozta problémákon. — Szeretnék köszönetét mondani önöknek azért, .amit tesznek. A kifogásokat, meg­jegyzéseket szintén figyelem­be venni, különösen a vá­sárlóktól származókat. Ami­kor vásárlókként önök a boltba mennek, szintén azt nézik, mi tetszik, s mi nem. Az önök szakmája olyan, hogy termékeiket minden­nap megnézik az emberek. Ezért javítani kell a mun­kát. A legfontosabb a minő­ség. Ez mindenkire vonatko­zik, a szabókra, a cipészek­re, a háztartási gépeket gyártókra egyaránt — hang­súlyozta a beszélgetés során az SZKP KB főtitkára. A kujbisevi területen tett háromnapos látogatását be­fejezve Mihail Gorbacsov tegnap visszatért Moszkvá­ba. gai várban fogadta a Szak- szervezeti Világszövetség (SZVSZ) Irodájának 35. ülésszakán részt vevő kül­döttségek vezetőit. Csehszlo­vákia — mondotta — társ­szerzője a Varsói Szerződés tagállamainak az európai ál­lamokhoz, az Egyesült Álla­mokhoz és Kanadához inté­zett felhívásának, amely atomfegyvermentes övezetek létesítésére szólított föl az európai kontinensen. Meg­győződésünk, hogy a fegy­verkezésre fordított hatal­mas összegeket sokkal ész­szerűbben is fel lehetne használni az emberiség glo­bális problémáinak megol­dására. A megbeszélésen Gáspár Sándor, az SZVSZ elnöke tájékoztatott a szervezet munkájáról és végrehajtó testületének prágai tanács­kozásáról. Gustáv Husák vá­laszában elismeréssel szólt a Szakszervezeti Világszövet­ség tevékenységéről. Bikaviadal kínai módra Több mint fél évszázados szünet után felújítják a kí­nai Csöcsiang tartomány Csinhua városában a csak­nem ezeréves múltra vissza­tekintő bikaviadalokat. A tengerparti tartományban ugyanis a Szung-dinasztia idején a tömegszórakoztatás egyik legnépszerűbb formá­ját képezték a bikaviadalok, amelyeknek a főszereplői kü­lön erre a célra tenyésztett bikák voltak. Csinhua városban újonnan felépített amfiteátrum várja az első két bikát, amely a kínai sportrajongók és a minden látványosságra éhes külföldi turisták előtt meg­verekszik majd egymással. A hagyományok szerint ugyan­is a kínai bikfiviadalokban emberek nem vesznek részt, csupán a két bika küzd egy­mással, egészen addig, amíg az egyik fel nem ökleli a másikat, vagy — kevésbé lát­ványos esetben — mindkettő ki nem dől a végkimerült­ségtől. Biztató jel, vagy csupán át­meneti halasztás az eredeti­leg keddre tervezett amerikai nukleáris kísérlet elmaradá­sa? Ezt a kérdést teszi fel a világsajtó, azt követően, hogy Washingtonban nyilvános­ságra hozták: az előzetes be­jelentés ellenére mégsem haj­tották végre a Nevada-siva- tagban az Egyesült Államok bejelentett atomrobbantását. A Fehér Ház hivatalos meg­nyilatkozásai szerint nincs összefüggés a halasztás és a szovjet—amerikai kapcsola­tok, konkrétabban a Rea­gan—Dobrinyin találkozó között. A találgatások azon­ban tovább tartanak. Meglehet, valóban a ború­látóknak van igazuk, s a washingtoni döntést nem lehet még szerény reagálás­ként sem tekinteni a soroza­tos szovjet kezdeményezé­sekre, a nukleáris robbantá­sok teljes felfüggesztésére irnáyuló ismétlődő felhívá­sokra. Még kevésbé annak jeleként, hogy az Egyesült Államok kedvezőbben fogad­ná az átfogó szovjet fegyver­zetcsökkentési, leszerelési indítványokat, amelyeknek a moratóriúm fenntartása szin­tén fontos, nélkülözhetetlen tényezője. Az elmúlt hetekben Moszk­vából számtalanszor hangzott el a sürgetés, a biztatás: a fegyverkezési hajsza erőlte­tése, az erőpolitika folytatása helyett a két nagyhatalom az egyenlő biztonság elve alapján igyekezzen a fe­szültség csökkentésére. Leg­utóbb például világszerte ér­deklődést keltett Mihail Gorbacsovnak az a javaslata, hogy — bármelyik európai fővárosban — rendezzenek külön csúcstalálkozót a nuk­leáris kísérletek leállítása ügyében. Nem maradtak visszhang nélkül azok a ki­jelentések sem, amelyeket a főtitkár a napokban Togliatti városában a Szovjetunió kül- és biztonságpolitikai alapel­veiről mondott. S bármennyi­re is a diplomáciai időzítés véletlene hozta, szimbolikus jelentőségű, hogy épp a ne- vadai robbantás kijelölt nap­ján terjesztették elő a Var­sói Szerződés dokumentumát atomfegyvermentes övezetek létrehozásáról, Európában éppúgy, mint a világ más térségeiben. Ha a kezdeményezések so­rát áttekinteni is nehéz, an­nál könnyebb összefoglalni a washingtoni válaszok lénye­gét. Hiszen az amerikai ad­minisztráció részéről — te­gyük hozzá: sajnos — gya­korlatilag valamennyi indít­ványt elutasították, közvetve, vagy közvetlenül kifejezve az érdektelenséget a Moszkva által javasolt irányvonal kö­vetésében. A nukleáris kí­sérletekre vonatkozó mora­tórium csupán egyetlen, bár igen jellemző példa e maga­tartásra, annak ellenére, hogy Washingtonban jól tud­A hivatalos látogatáson Kí­nában tartózkodó Papandreu görög miniszterelnök Pe- kingben tartott szerdai nem­zetközi sajtóértekezletén tá­mogatásáról biztosította a Varsói Szerződés tagorszá­gainak kedden közzétett, nukleáris fegyverektől men­tes övezetek létesítésére vo­natkozó felhívását. Az MTI pekingi tudósító­jának kérdésére válaszolva a görög miniszterelnök kijelen­tette: „Válaszunk a Varsói Szerződés felhívására azon­nali és pozitív. Ehhez nem fér kétség. A nukleáris fegy­verektől mentes övezetek lé­tesítésének kérdését általá­ják: a moszkvai vezetés kü­lönös jelentőséget tulajdonít e kérdésnek. Az atomrobbantások be­szüntetése ugyanis egyike azon két témának, amelyek­ben az előrelépést a Szov­jetunió 'úgy tekinti, mint a következő Reagan—Gorba­csov csúcs feltételeit meg­könnyítő, légkörjavító ténye­zőt. A másik ilyen terület, mint ismeretes, az európai közép-hatótávolságú atom­rakéták számának csökken­tése lenne. Moszkvában több­ször hangsúlyozták: ha e problémák bármelyikében si­kerülne haladást elérni, az máris jelentősen növelné a két politikus idei eredményes találkozójának esélyeit. A csúcsértekezlet melles^ leg az elmúlt hetekben a nemzetközi atmoszférát egy­re inkább meghatározó kér­déssé válik. Legutóbb, Géni­ben előzetes megállapodás jött létre arról, hogy e talál­kozót az idén Washingtonban tartják, ám kétségtelen, hogy azóta egyetlen tárgyalási fó­rumon sem sikerült érdem­leges haladást elérni a vitás kérdésekről. Márpedig — hangsúlyozzák Moszkvában — Genfben arról is megegye­zés született, hogy meggyor­sítják a különböző leszerelési eszmecserék, így a bécsi, a stockholmi és a genfi ta­nácskozások menetét. Dobrinyin látogatását a Fe­hér Házban épp azért kísérte megkülönböztetett figyelem, hogy elhangzik-e valamilyen utalás a csúcs megrendezé­séről. Nos, a megfigyelők­nek szűkszavú megjegyzések­kel, s egy ténnyel kellett be­érniük: a következő hónap­ban Shultz és Sevardnadze az amerikai fővárosban külön találkozót tart a csúcs, előké­szítéséről. A hivatalos meg­fogalmazás szerint napirend­re kerülnek a legfelsőbb szin­tű találkozó megtartásához szükséges feltételek. A nagy kérdés tehát, hogy a májusi külügyminiszteri eszmecseréig, illetve az utána következő hónapokban ho­gyan alakul a két állam kap­csolata. Mihail Gorbacsov Togliattiban csakúgy, mint előző interjúiban, televíziós nyilatkozataiban kifejtette, hogy Genf szellemében le­hetséges a csúcstalálkozó. Moszkvában cáfolták már azokat a nyugati állításokat is, amelyek szerint a morató­rium ügyében javasolt euró­pai csúcskonferenciával a szovjet vezetés helyettesíteni akarná a másik, a washing­toni találkozót. Az időközben nagy vissz­hangot keltett egyéb kezde­ményezések — például a Varsói Szerződési tagállamai­nak javaslata az európai atomfegyvermentes övezetek létrehozására — azt bizo­nyítják, hogy a Szovjetunió és szövetségesei hajlandók lépéseket tenni az eddig kö­zéppontba nem került terüle­teken is. nosságban érintettük azo­kon a tárgyalásokon, ame­lyeket a kínai vezetőkkel folytattunk, sí azt tapasztal­tuk, hogy a kínai álláspont teljesen azonos a miénkkel. Vagyis az, hogy nukleáris fegyverektől mentes öveze­tek létrehozása előmozdítja a béke ügyét. Közismert, hogy mi magunk is, Görögország, és: a többi balkáni ország, Törökország kivételével, ecél elérésére törekszünk, vagyis arra, hogy a Balkán-félszi­get mindenfajta nukleáris fegyvertől mentes, sőt hozzá- tehetem, vegyi fegyverektől mentes övezetté váljék.” Az SZVSZ-iroda ülésszaka Andreas Papandreu támogatja a VSZ felhívását

Next

/
Oldalképek
Tartalom