Békés Megyei Népújság, 1986. április (41. évfolyam, 76-101. szám)
1986-04-17 / 90. szám
1986. április 17„ csütörtök «IWJHÜM Díszpark lesz — szökőkúttal Végleges alakját jövőre nyeri el Csütörtök Végre itt a tavasz, süt a nap, dalolnak a madarak. Ilyenkor szokás kéz a kézben andalogni az árnyas fák alatt, egy szép parkban, vagy Békéscsabán a Körös-parton. Sajnos, ez utóbbi Mérni nehézségbe ütközik, mert a rövid szoborsétányt leszámítva a csabai Élővíz-csatorna partja, vagy ahogy a helybéliek mondják: a Körös-part sok mindenre alkalmas, de sétálás- ra aligha. Hajdan a város büszkesége volt a majd 5 kilométer hosszú, egybefüggő parti sétány, a szinte kristály- tiszta vizű csatorna mentén. Azóta az élővíz már csak nevében élő, most nagy erőfeszítések folynak, hogy drága pénzen helyrehozzuk, amit sikerült tönkretennünk. Nemrég végigmentem a parton, és elszomorított a látvány. Az erőműből jövő gőzvezetéket ormótlan betonaknába fektették, közvetlenül a víz mentén, talán végleg lehetetlenné téve, hogy ott valaha ismét sétány legyen. De ahol nem emelkednek mesterséges torlaszok, ott is mindent felver a gaz, a nád, nagyszerű tenyészhe- lyet nyújtva a bőségesen szaporodó szúnyogoknak. Tenni kéne valamit a Körös-part érdekében, hiszen vétek, hogy ez a ritka szerencsés adottság dísze helyett szégyene legyen a városnak. No, meg gondolni kéne arra is, hogy hiába hozunk népesedés- politikai határozatot, ha nem teremtjük meg a végrehajtás romantikus feltételeit ... L,L. Békéscsabán, a városközpontban egy tér kialakításához kezdett hozzá az elmúlt héten a kertészeti és köztisz- tatsági vállalat, mint generálkivitelező. A Mednyánszky utca szegélye, a Tanácsköztársaság útja járdája, a Korzó étterem, és a most épülő cukrászda — ahol már a belső- építészeti munkálatok folynak — által határolt terület a megyeszékhely egyik legszebb tere lesz. A virágágyakkal, fákkal, díszcserjékkel övezett terület közepén a térbe süllyedő, kör alakú szökőkút is lesz. A tér végleges alakját a jövő évben nyeri el. Addigra elkészül a cukrászda félköríves terasza is, s elhelyeznek a környezetbe esztétikusán illeszkedő három pavilont is, melyekben virágot, hírlapokat, s ajándéktárgyakat lehet majd kapni. A Csongrád Megyei Tervező Vállalat elképzelései alapján születő új tér a Korzó nevet viseli majd. p. f. Fotó: Gál Edit — A KALMÁR LÁSZLÓ ORSZÁGOS MATEMATIKAI VERSENY megyei döntőjét a múlt hét végén rendezte meg a TIT Békés Megyei Szervezete. A versenyen 112 tanuló vett részt, s a legjobbak Csillebércen a júniusi országos döntőn képviselik megyénket— GYULÁN A DÜRER TEREMBEN Rippl-Rónai Jó- zsef-emlékkiállítás nyílik április 18-án, pénteken 18 órakor a művész születésének 125. évfordulója alkalmából. Az anyagot a Magyar Nemzeti Galéria, a kaposvári Rippl-Rónai Múzeum és a Pécsi Janus Pannonius Múzeum kölcsönzi. A kiállítást Pogány Gábor művészettörténész nyitja meg. — „NÖK-NÖKNEK-NÖK- RÖL” — ezzel a címmel hirdetett olvasópályázatot tavaly márciusban a Hazafias Népfront, a könyvtár, valamint a munkahelyi nőbizottságok, s az egy évig tartó játék eredményeit az idén, a költészet napján értékelték. Tíz szocialista brigád, illetve munkahelyi közösség, valamint 38 egyéni versenyző kapott elismerésképpen könyvutalványokat, ajándék- könyveket. — KILENCÉVES ANYA. Brazíliában, Sao Paulotól 1600 kilométerre északra egy városkában a 9 éves Marija Eliana Jesus Maska- regnas egészséges, 3,2 kilós leánygyermeket hozott a világra és Dianának nevezte el. Az anya és gyermeke jól érzi magát. Az orvosok megállapították, hogy az ifjú anya hormonzavarokban szenved, s emiatt jóval korábban érkezett a pubertáskorba. Siker Veszprémben az országos kamarazenekari találkozón — KISLÁMA- Az idei év első hónapjai gazdag állatszaporulatot hoztak a győri Vadaskertben. Először van ivadéka a barnamedvepár- nak. Születtek különböző fajú majmok és láma is napvilágot látott. Ismét anyai örömök elé néz Elza, a Vadaskert nőstényoroszlánja. — „AZ ÉN VÁROSOM” — ezzel a címmel rendeznek városismereti vetélkedőt a szarvasi úttörőknek április 18-án, pénteken 15 órától a szarvasi Krecsmarik Endre Ütörőházban. Nem lopják el? Az egyik bolt előtt gyermekkocsi árválkodik, benne békésen szunnyadó csecsemővel. A környéken sehol egy lélek. Nyílik az üzlet ajtaja, s egy anyuka lép ki rajta, kisfiát kézen fogva. Szemmel láthatóan nincs semmi közük a kocsiban levő kicsihez. Ahogy elhaladnak mellette, a kisfiú aggódva szólal meg: — Anyu, nem lopják el a kisbabát? Kétévenként rendezik meg a kamarazenekarok országos találkozóját Veszprémben. Bizonyára sokan emlékeznek még a legutóbbi sikerre, amikor a csabai muzsikusok a fesztivál nívódíjával tértek haza, amely a közönség tetszésén túl a legmagasabb elismerést jelenti. Ezúttal a Békéscsabai Kamarazenekar az utolsó nap gálaestjén a legjobbak között léphetett fel. Nem kevés siker ez egy országos találkozón. A három nap alatt hét együttes mutatkozott be. Az élvonalbeli zsűri elnöke Pet- rovics Emil volt. A kötelező programban egy barokk és egy kortárs zenei darabot adtak elő. A mieink, az MRT zenekarénak vendégszólistáival Vivaldi trombita- versenyművét, majd az együttes karmestere, Sugár Miklós Találkozások című művét mutatták be. Az esemény egy alkalmas megyeszékhelyi kamaraterem ábrándját idézi fel. A színházi vigadó felújításának konkrét terveivel remélhetőleg ez már nem sokáig marad ábránd. p. a. Gondban . .. Fotó: Fazekas László Nyelvtanulás óvodáskorban Békéscsabán a Kulich Gyula Ifjúsági és Üttörőház 1982- ben szervezett először idegennyelvi ' foglalkozásokat óvodásoknak. A gyerekeket felmenő rendszerben azóta is tanítják, s évente — az érdeklődésre való tekintettel — új és új csoportokat indítanak. A foglalkozásokhoz kapcsolódóan évente nyelvi szaktábort is szerveztek az apróságoknak. Ebben az évadban ismét indítanak csoportokat angol, eszperantó, francia, német, orosz, spanyol és szlovák nyelvekből. A jelentkezett gyerekek — akik június 30- ig betöltik az 5. életévüket — egy intenzív foglalkozási szakaszban ismerkednek a választott nyelvvel, június 30. és július 12. között, a Kulich Gyula Ifjúsági és Üt- törőházban. Az érdeklődők jelentkezését április 20-ig várják. Műszaki hiba okozta a budai tömegszerencsétlenséget Műszaki hiba okozta a keddi budapesti tömegközlekedési szerencsétlenséget — állapította meg a szakértői vizsgálat. Az ellenőrzésnél átvizsgálták a villamosszerelvény biztonsági berendezéseit, kiderült, hogy a balesetet a villamosvezető által elháríthatatlan műszaki hiba idézte elő. Ezért a villamos vezetőjét, Bolla Istvánt a rendőrség szerdán délután szabadlábra helyezte. A szakértők tovább folytatják a vizsgálatot annak kiderítésére, hogy szakszerűen végezték-e a biztonsági berendezések karbantartását. Mint ismeretes, április 15- én, a XI. kerület Karinthy Frigyes út és a Budafoki út kereszteződésénél villamos és autóbusz ütközött, s a balesetnél négy ember vesztette életét, tizennégyen súlyos, tizenegyen pedig köny- nyű sérülést szenvedtek. Szerda esti közlés szerint a súlyos sérültek állapota változatlan. A könnyebb sérültek elhagyták a kórházakat. n rendőrség közleménye A rendőrség kedden, az esti órákban Budapesten elfogta a 21 éves Mezei Tibort, és társát, a 34 éves Cauner Gyulát, büntetett előéletű, foglalkozás nélküli, budapesti lakosokat. Mint azt a Kék fény legutóbbi adásában hírül adták, a két férfi — akik ellen nagy ér— A MEZÖBERÉNYI Aranykalász Termelőszövetkezetben jól halad a kukoricavetés. Eddig 450 hektáron került földbe a vetőmag. tékben elkövetett, többrendbeli betöréses lopás alapos gyanúja miatt folytattak eljárást — április 7-én megszökött a rendőrség őrizetéből. Mezeit és Caunert előzetes letartóztatásba helyezték, ügyükben tovább folyik az eljárás. — A KÉPCSARNOK VÁLLALAT Munkácsy Mihály termében tegnap nyílt és április 23-ig tekinthető meg Kovács Tamás Vilmos festőművész tárlata. HÍREK Hírügyeletünk 19 óráig hívha- __ tó, a telefon- 27”360 számunk: Ma hírügyeletes: Tóth Ibolya. MA: RUDOLF NAPJA A Nap kél 5.53 — nyugszik 19.35 órakor A Hold kél 10.52 — nyugszik 2.58 órakor ÉVFORDULÓ Hetvenöt évvel ezelőtt, 1911-ben ezen a napon született Hervé Bazin francia író és költő, a mai francia írónemzedék legjelentősebb alakja. IDÖJÓRÓS A Békéscsabai Meteorológiai Állomás ügyeletese, Zsíros György a következő tájékoztatást adta: az elmúlt napok hideg, télvégi időjárását szerdán az évszaknak megfelelő, napos, szeles, mérsékelten meleg idő váltotta fel. Hajnalban ugyan még enős volt a lehűlés, talaj- közeiben 1—3 fokos fagy is előfordult, de napközben gyorsan melegedett a levegő. Kora délután plusz 17—18 Celsius-fokot mutatott a hőmérő. Várható időjárás az ország területén ma estig: átmenetileg csaknem mindenütt beborul az ég, több helyen lesz eső, zápor. Kevesebb felhő várható, jelentéktelen eső már csak északkeleten fordulhat elő. A déli szél általában mérsékelt lesz. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 5—10 fok, a legmagasabb nappali hőmérséklet 15 és 20 fok között lesz. — BATTONYÁN a zeneiskola Liszt Ferenc születésének 175., halálának 100- évfordulója tiszteletére tanári hangversenyt rendezett. A hangversenyen részt vettek a battonyai zeneiskola, valamint a mezőhegyesi és a mezőkovácsházi kihelyezett tagozatok tanárai. Ezt követően Mezőhegyesen és Mező- kovácsházán is bemutatkoztak műsorukkal a tanári hangverseny részvevői. — A KOHÁN MÜZEUM BARÁTI KÖRE Gyulán április 17-én, ma 16 órakor tartja soros összejövetelét a helyi művelődési házban. A rendezvény vendége Pogány Gábor művészettörténész, alti Michelangelo művészetéről tart előadást, diavetítéssel illusztrálva. — NEMZETKÖZI TÁRSASTÁNCVERSENYRE utazik április 17-én, ma a megyei művelődési központ társas- táncklubjának három párosa Felczánné Nyíri Mária vezetésével. A versenyt az NDK- ban, Brand-Erbisdorfban rendezik. — A RAJKÓ ZENE- ÉS TÁNCKAR szovjetunióbeli vendégszereplése alkalmából a Rajkó zenekar nagysikerű koncertet adott kedden este a moszkvai magyar nagykövetségen. A meghívottak között volt Mihail Kapica szovjet külügyminiszter-helyettes és felesége, akik Rajnai Sándornak, Magyarország nagykövetének társaságában hallgatták végig a műsort. TV-lottó A Sportfogadási és Lottóigazgatóság tájékoztatása szerint az áprilisi tv-lottó nyereményei — a nyereményilleték levonása után a következők, öttalálatos szelvény egy volt, erre 1 millió 452 574 forintot fizetnek. Négytalálatot 55 fogadó ért el, nyereményük egyenként 105 ezer 642 forint. A háromtalálatos szelvények száma 6 334, nyereményük egyenként 573 forint’, a 179 ezer 276 darab kéttalálatos szelvény pedig darabonként 25 forintot ér. A nyertes öt szám a következő : 9, 24, 60, 81, 84