Békés Megyei Népújság, 1986. április (41. évfolyam, 76-101. szám)

1986-04-14 / 87. szám

1986. április 11, hétfő NÉPÚJSÁG TELEX • NYUGAT-BERLIN. Megalakulásának 140. évfor­dulóját ünnepelte a hét vé­gén Nyugat-Berlinben a kül­földön működő legrégibb magyar egyesület. A Magyar Kolónia Ber­linben nevet viselő egyesü­letet a pénteki bensőséges ünnepségen — amelyen megjelent Magyarics Fe­renc, hazánk nyugat-berlini főkonzulja — Kerékgyártó László, a Magyarok Világ- szövetségének főtitkárhelyet­tese köszöntötte. A nagy múltú egyesület­nek, amelynek olyan neves tiszteletbeli tagjai is voltak, mint Jókai Mór és Liszt Fe­renc, jelenleg 157 tagja van, de a családtagokat is szá­mítva ennél jóval többen járnak a rendszeresen tar­tott rendezvényekre. • DAMASZKUSZ. Több mint négyórás tanácskozást folytatott Damaszkuszban Richard Murphy Háfez Asz- szad Szíriái elnökkel. A kö­zel-keleti ügyekkel foglalko­zó amerikai külügyi állam­titkár és a szíriai államfő megbeszélésének részleteiről nem adtak ki jelentést. A SANA szíriai hírügynökség szerint „áttekintették a kö­zel-keleti helyzet széles ho­rizontját”. Az amerikai államtitkár damaszkuszi útját csak szombaton jelentették be. A látogatásból damaszkuszi megfigyelők arra következ­tetnek, hogy az Egyesült Ál­lamok ismét közeledni kíván Szíriához és fel kívánja újítani vele a párbeszédet­0 SZÁN A A. Arab orszá­gokban tett egyhetes kőr­útjának befejeztével George Bush amerikai alelnök az észak-jemeni Szanaából visszautazott Washingtonba. Kőrútjának utolsó állomá­sán, a Jemeni Arab Köztár­saságban Ali Abdullah Szá- leh elnökkel a közel-keleti helyzetről és a kétoldalú kapcsolatokról tárgyalt. Ge­orge Bush a megbeszélésen azt bizonygatta, hogy az Egyesült Államok a térség problémáinak igazságos ren­dezésére törekszik, s az Észak-Jemenbe irányuló amerikai élelmiszer-szállítá­sok megkétszerezését ígérte a következő esztendőre. Az elnököt pedig amerikai láto­gatásra hívta meg. Helyi megfigyelők emlé­keztetnek arra, hogy Bush alelnök az amerikai segélyek növelését ígérte valamennyi általa meglátogatott arab or­szágban. • KABUL. Az új infor­mációs világrend szükséges­ségerői, a tömegtájékoztatás­nak a haladásért és a nem­zeti függetlenségért vívott harcban betöltött szerepéről tanácskozott Kabulban öt­ven ország és szervezet csaknem másfélszáz küldötte. Az Afro-Ázsiai Népek Szo­lidaritási . Szervezete (AAPSO) négynapos tanács­kozása zárónyilatkozatot adott ki. Ebben a résztvevők szorgalmazták a fejlődő or­szágok fokozott együttműkö­dését a burzsoá tömegtájé­koztatási eszközök befolyá­sának visszaszorítására, ér­tékelték a szocialista közös­ség államainak tevékenysé­gét és támogatását ezen a téren. 0 BAGDAD- Az iraki haderő a front középső sza­kaszán felszabadította az eddig iráni kézen levő Sza- lah Eddin városát. Mint ezt az egyik iraki katonai szó­vivő közölte, a támadásban 700 iráni katona vesztette életét és több százan meg­sebesültek. Irak az elmúlt hetekben több ízben vetette be gya­logságát, hogy visszavonulás­ra késztesse a stratégiailag fontos állásokat birtokló iráni erőket a front északi és középső vonalán. Az el­múlt napokban Irak 136 al­kalommal támadta harci gé­pekkel az iráni célpontokat. BT-vita a földközi-tengeri válsághelyzetről Az ENSZ Biztonsági Taná­csa szombaton este megkezd­te a Földközi-tenger térségé­ben kialakult válsághelyzet megvitatását. Több felszólaló vélekedett úgy, hogy a hely­zetért elsősorban az Egyesült Államokat terheli a felelős­ség. E felszólalók egyidejű­leg elítélték a terrorizmus minden megnyilvánulási for­máját, és felszólították Wa­shingtont: szüntesse be a Lí­bia ellen irányuló katonai készülődést, és az agresszió­val való fenyegetést. A máltai küldöttség szom­bati határozati javaslata fel­szólítja a BT tagjait, akadá­lyozzák meg, hogy a Földkö­zi-tenger térségében fegyve­res összetűzés robbanjon ki. Az indítvány értelmében Ja­vier Pérez de Cuellar ENSZ- főtitkárnak gondoskodnia kell arról, hogy a nézetkü­lönbségeket az ENSZ alap­okmányával összhangban si­mítsák el. A Biztonsági Tanács ma folytatja tanácskozásait. Az újabb válságos helyzet oka, hogy Washington azzal vádolja a líbiai vezetést: ő áll az utóbbi időben Nyugat- Európában elkövetett terror­merényletek mögött. Állítá­sát azonban bizonyítékokkal nem támasztotta alá. E vádak alapján provokációs had­gyakorlatba kezdett a líbiai partok tőszomszédságában, „fenyítő akciót” hajtott vég­re az arab ország ellen, és fovábbi katonai lépésekkel fenyegeti Líbiát. A szocialista országok Tri- poliban akkreditált diplomá­ciai misszióinak vezetőit Líbia külkapcsolatainak né­pi irodájába (külügyminisz­térium) kérették, és tájékoz­tatták őket az Egyesült Ál­lamok szakadatlan fenyege­tései nyomán a Földközi­tengeren kialakult rendkívül feszült helyzetről. A JANA líbiai hírügynök­ség jelentése szerint a ta­lálkozón rámutattak, hogy az Egyesült Államok befejez­te a katonai előkészületeket, és bármikor agressziót hajt­hat végre Líbia ellen. A líbiai külügyminiszté­riumban az arab országok tripoli nagyköveteit is tájé­koztatták egy amerikai ag­resszió reális veszélyéről. Hangsúlyozták annak szük­ségességét, hogy az arab or­szágok közös erőfeszítéssel szánjanak szembe az ameri­kai imperializmus törekvé­seivel. Moamer el-Kadhafi- nak, a líbiai forradalom ve­zetőjének hivatalos képvise­lője kijelentette, hogy Líbia megteszi a szükséges intéz­kedéseket az Egyesült Álla­mok készülő agressziójának visszaverésére. A JANA közleménye ugyanakkor tájékozott for­rásokra hivatkozva rámu­tat, hogy az amerikai Köz­ponti Hírszerző Hivatal (CIA) a közeljövőben diver- záns akciók végrehajtását tervezi a világ különböző térségeiben azzal a céllal, hogy azokat Líbiának tulaj­donítva ürügyet teremtsen a líbiai nép elleni agresszió­hoz. Vernon Walters amerikai ENSZ-nagykövet, Reagan el­nök különmegbízottja va­sárnap délelőtt Párizsba ér­kezett, hogy a nemzetközi terrorizmus megfékezésé­nek jelszavával, egyeztetett intézkedésre próbálja rá­venni a francia kormányt is Líbia ellen. Walter Londonban, a leg­szorosabb szövetségesnél nem járt igazán sikerrel. Thatcher asszony a BBC hír­adása szerint nem járult hozzá, hogy az amerikaiak egy esetleges Líbia elleni ka­tonai akcióhoz igénybe ve­gyék nagy-britanniai légitá­maszpontjaikat is. A közös piaci országok külügyminiszterei ma rend­kívüli ülést tartanak Hágá­ban, hogy összehangolt vá­laszt adjanak a Líbia elleni intézkedéseket követelő ame­rikai nyomásra. Befejeződött az OKP kongresszusa Az Olasz Kommunista Párt megújulásának történelmi és politikai feltételeiről, a de­mokratikus alternatíva prog­ramjához szükséges balolda­li szövetségről, a társadalmi­gazdasági változások nemze­ti és nyugat-európai vonat­kozásairól, Nyugat-Európa világpolitikai szerepéről be­szélt Alessandro Natta, a párt főtitkára, aki vasárnap elmondott zárszavában a pártkongresszus ötnapos vi­táját foglalta össze. A főtitkár a pártfórum nagy lélegzetű céljaira emlé­keztette hallgatóságát: meg­újítani eszmeileg, programjá­ban és szervezetileg a pár­tot, hogy korszerű reform­párttá, a nyugat-európai bal­oldal szerves részévé, egyre ütőképesebb, alternatív kor­mányzati erővé váljon. Eh­hez megvannak a szükséges erők, eszmék és szándékok — hangsúlyozta. A szónok nagy múltú párt képét rajzolta fel, olyanét, amely múltjának örökségét felhasználva, az új körülményeket felismerve képes megújulni. E gondolat tükrében emlékezett meg En­rico Berlinguerről, a kommu­nista párt két éve elhunyt vezetőjéről. A kongresszuson egymás­sal sokszor nem egyező véle­mények is elhangzottak, de a különbségek az igazság al­kotórészei — mondotta Nat­ta, aki szerint nyílt, tárgy­szerű vita folyt ezen a fóru­mon, nem voltak sem össze- súgások, sem hangos vesze­kedések. Natta keményen elítélte a kereszténydemokrata—szo­cialista kormányzatot mu­lasztásai, „rossz kormányzá­sa” miatt, ugyanakkor együttműködést ajánlott fel az OKP részéről mindkét ve­zető pártnak a reformpoliti­ka talaján. Azt is világosan értésre adta: az OKP nem hajlandó még egyszer arra, hogy — mint a hetvenes évek közepén történt — kívülről támogassa a keresztényde­mokrata kormányt „nemzeti összefogás” címén. A zárszó egységbe foglalta a kongresszusi vitában el­hangzott különvéleményeket, árnyalatokban és hangsú­lyokban sokszor eltérő ál­lásfoglalásokat. „E tanácsko­záson nincsenek győztesek és legyőzöttek, egységesen ke­rültünk ki belőle, és győztes csak közös ügyünk lehet, a béke, a szabadság és a szoci­alista eszmények, értékek ügye” — fejezte be beszédét a főtitkár. II pápa a rámái zsinagógában A kereszténység történeté­ben először első ízben lépte át pápa egy zsinagóga küszö­bét. II. János Pál vasárnap ellátogatott a római zsinagó­gába, és beszédében együtt­működésre szólította föl a hívőket. A katolikus egyház feje „ünnepélyes nyilatkozatá­ban” szólt a zsidók és kato­likusok rokonságáról, közös eredetéről, és arról, hogy nincs semmilyen teológiai igazolása a diszkrimináció­nak, az üldöztetésnek. A pá­pa a keresztények idősebb testvérének nevezte a zsidó­ságot, és elítélte az antisze­mitizmust. Vallási beszédé­ben az egyházfő kijelentette, hogy „nyitott az együttmű­ködés útja, még ha hosszú is az út, amíg megszűnnek az előítéletek”. A katolikus egyházfő úgy vélekedett, hogy a kapcsolatok javulá­sának dacára még sokat kell tenni azért, hogy a zsidóság­gal szembeni és kölcsönös téveszmékre épült évszáza­dos előítéletek maradványai eltűnjenek. Elio Toaff római főrabbi méltatta a pápai látogatást, történelmi lépésnek nevezte a pápai gesztust. Giaco­mo Sábán, a római zsidó kö­zösség elnöke, aki a pápát fogadta a templom bejáratá­nál, arra szólította föl a Va­tikánt, hogy „haggyon föl bizonyos fenntartásokkal Iz­rael állammal szemben”. II folyamatosság jelképe A meghívást még Olof Palme kapta, mint a Svéd Királyság miniszterelnöke, most mégis Ingvar Carlsson az, aki Moszkvába utazik. A gyilkos lövések, melyek a svéd főváros utcáin végeztek korunk egyik legfelvilágo­sultabb államférfijával, nem téríthették el a skandináv ország politikáját az általa is képviselt, hagyományos vonaltól. Az utód, Carlsson első nagy jelentőségű hivata­los utazása oda vezet, ahová Palme is készült: a Szovjet­unióba. A svéd semlegesség Pal­me idején az európai stabi­litás egyik nagyon fontos ré­sze volt. Nem titok, hogy egy egész sor nemzetközi tárgyalás — a helsinki ne­vével jelzett folyamat ösz- szes állomása — a semleges országok, így Svédország ak­tivitásának is köszönheti az elért eredményeket. Az észa­ki királyság következetesen síkraszállt a világpolitikai légkör felmelegítéséért, ak­tíván kezdeményezett számos égetően fontos nemzetközi kérdésben — a fejlődő tér­ségek segélyezésétől kezdve a válsággócok felszámolásán át egészen a nukleáris leszere­lésig az atomfegyvermentes övezetekig. Éppen a legutóbbi problé­makör, az atomfegyvermen­tes övezetek létesítésének ügye kapott különleges ak­tualitást a napokban, a Var­sói Szerződés tagállamai ál­tal az európai országokhoz, az Egyesült Államokhoz és Kanadához intézett felhívás kapcsán. A Szovjetunió, mint a világ sorsáért felelős­séget viselő és azt átérző nagyhatalom, mindig is part­ner volt az észak-európai atomfegyvermentes övezet megteremtését célzó svéd tö­rekvések számára. Moszkva nemegyszer kinyilvánította, hogy kész megadni a szük­séges garanciákat, amennyi­ben az Egyesült Államok, a NATO is hasonló kötelezett­séget vállal. Szinte felmér­hetetlen lenne egy ilyen jel­legű megállapodás jelentősé­ge a világpolitikai légkör ja­vítása, a nemzetközi politi­kából lassan, kivesző biza­lom alapjainak helyreállítá­sa szempontjából. Palme aktívan harcolt ezért a lépésért, s utódja, Carlsson is hitet tett e poli­tikai irányvonal mellett. A folyamatosság jelképe lehet ez a mostani látogatás, s Moszkvában már előre je­lezték: itt nyitott kapukat dönget minden reális lesze­relési, fegyverzetkorlátozási javaslat. Ha Carlsson ered­ményesen tudja továbbvinni a legendás előd által meg­kezdett ügyet, az példa le­het más országok államfér- fiai számára is. Horváth Gábor Libanon: a 11. évforduló Egy libanoni hetilap új­ságírója eljátszadozott a gondolattal: mi lenne, ha egy nap úgy ébredne fel, hogy Libanonban 2040-et ír­nak. „Ma vége a libanoni háborúnak” — ordítanák a lapok főcímei. S miért ép­pen ma? Azért, mert 80 éves korában nyugdíjba megy az utolsó milicista is. A nyugdíj összege 3 675 423 libanoni font, azaz 37 dol­lár 45 cent. Az infláció ... A taxisofőr 200 ezer libano­ni fontot kér azért, hogy az újságírót átvigye a „zöld vonalon” — azért ilyen ke­veset, mert nem számítja fel az újságíró macskáját. Mihelyt azonban a macska leszáll az újságíró válláról, emelkedik a tarifa. Bejrút­ban 2040-ben nem lesznek fiatalok, mind elment vala­hová, ahol élni, dolgozni, lé­tezni lehet. A libanoniak 1975. április 13-át tartják számon a pol­gárháború kirobbanásának napjaként. Az újságíró fen­tebb idézett elmélkedése jól tükrözi a közhangulatot: 11 évvel később, 1986 áprilisá­ban sem látni a háború vé­gét. Ebben benne van a te­hetetlenség is. Ha a hábo­rúnak akkor lesz vége, ami­kor az utolsó milicista is nyugdíjba megy a fentebbi gondolat szerint — akkor ez ma azt jelenti, hogy Liba­nonban szűk hatalmi köz­pontok marakodnak egy­mással, illetve nem is ők, hanem milíciáik. A libano­ni embereknek, a túlnyomó többségnek nincs beleszólása abba, hogy a feje felett mi­lyen szerződést kötnek róla, miként rúgják fel ezt a szerződést — a nevében és rá hivatkozva. Elolvashatja az újságból. Egy bejrúti személyiség mindezt azzal magyarázza, hogy a liberális demokrá­ciának nincs múltja, hagyo­mánya Libanonban. Az or­szágot 40 évvel ezelőtt hagy­ták el a külföldi csapatok, előtte századokig az otto- mán birodalom része, majd az I. világháború végén jött a brit és-francia megszál­lás, illetve 1920-tól a francia mandátum időszaka. A független Libanonban az utolsó idegen katona tá­vozása után nyomban a klá­nok vették át a gyeplőt. A klánoknak van igazi hagyo­mányuk Libanonban. Az or­szág érvényben lévő alkot­mánya 1926-ban íródott: „A törvény előtt minden liba­noni egyenlő ... Libanonban nincs államvallás” — tartal­mazza ez az okmány. A vi­ta 1986-ban mégis az egyen­lőség és a vallás körül ír le végeláthatatlan köröket. A szembenálló felek a kettőből akarnak fából vaskarikát csinálni: felekezetbeli hova­tartozás alapján — vagy an­nak ürügyén — követelik az egyenlőséget — miközben hirdetik a felekezeti elkülö­nülés megszüntetésének fel­tétlen szükségességét.-Georges Haui, a Libanoni Kommunista Párt főtitkára! a népképviseleti rendszer megteremtésében, a vallási elkülönülés felszámolásában, a törvényhozó és végrehajtó hatalom jogkörének igazsá­gos megosztásában látja a megoldást — de közeli ered­ményt ő sem ígér. Tizenegy évvel a polgár- háború megkezdése után is nehéz eldönteni: most kez­dődik igazán a harc vagy a vége felé járunk. „Robban­tások, bombázások, harcok, gyilkosságok, hadműveletek és megtorló akciók, rablá­sok és emberrablások — az erőszak ördögi köre az egyetlen »-politikai" realitás ebben az országban” — írta pénteken a francia nyelvű L’Orient — Le Jour. Szinte tragikomikus, ahogyan a la­pok naponta más-más fő­címben igyekeznek kifejezni ugyanazt: holtponton, zsák­utcában vagyunk. 11 év alatt e kifejezések minden lehet­séges variációját elpuffogtat- ták. Időnként persze főcí­mekben jelentik az ilyen vagy amolyan megállapo­dást, egyezményt, tűzszüne­tet — de ezek éppen úgy devalválódtak, mint a liba­noni font. A polgárháború mérhe­tetlen szenvedést hozott a libanoniakra. Az áldozatok zöme nem a milíciákból ke­rül ki, s az anyagi károk sem a klánokat terhelik. Li­banoni vezetők gyakran hi­vatkoznak arra, hogy Liba­non kicsiben megtestesíti az arab világ egészét — annak minden ellentétével, problé­májával együtt. Ez az ér­velés azonban azt sugallja, hogy az ország tehetetlenül hányódik a nemzetközi és arab viharok hullámain — de maga semmit sem tehet. Az átlagembereknek nem ez a véleménye. Az ország legnagyobb vesztesége: egy egész fiatal nemzedék, amelynek való­ban nincs más vágya, mint elkerülni innen. Az időseb­bek már alkalmazkodtak. A külső szemlélő számára megdöbbentő a vitalitásuk és végtelen bizalmuk abban, hogy egyszer a háborúnak vége lesz. Fodor György Leningrad ban nagygyűlésen tiltakoztak az amerikai nukleá­ris robbantások kísérlete ellen (Teleiotó)

Next

/
Oldalképek
Tartalom