Békés Megyei Népújság, 1986. március (41. évfolyam, 51-75. szám)
1986-03-11 / 59. szám
1986. marc ins 11., kedd SPORT SPORI SPORT SPORT Tisztelgés Kecskeméti Gábornak Hat város ifjú tornászai vetélkedtek Békésen Első alkalommal vasárnap rendezték meg Békésen a Kecskeméti Gábor-tornaem- lékversenyt. A nagyszerű kezdeményezésnek a Békési 3. Számú Általános Iskola adott otthont. A versenyt a Békés Megyei Tanács V. B. művelődési és sportosztálya, a békési Szegedi Kis István Gimnázium, a városi tanács művelődési és sportosztálya és a vendéglátó iskola szervezte. Ebből az alkalomból nyitották meg azt a kiállítást is, melynek anyagát a névadó olimpiákon, világbajnokságokon, magyar bajnokságokon szerzett dijai, emlékplakettjei, fényképgyűjteményei jelentik. A kiállítást dr. Harmati Sándor, a Magyar Testnevelési Főiskola nyugalmazott tanára nyitotta meg, méltatva az egykori sportembert, kiváló pedagógust. — Mint békési öregdiák, nekem jutott az a megtisztelő feladat, hogy megnyissam a kiállítást és bemutassam Kecskeméti Gábort, akivel jó barátok voltunk, s akiről korábban egy megemlékezést is írtam, öntudatos, célratörő diák és sportember volt. Olimpikon, válogatott edző, kiváló testnevelő és szakfelügyelő, akinek emberszeretete, mások segítése lételeme volt. Pályatársai néha a mai napig is így emlegetik: „Gábor mindenkor mindenkinek segített". Az ünnepi megnyitó után Vámos László, a Békés Megyei Tanács V. B. művelődési és sportosztályának vezetője köszöntötte az emlék- verseny résztvevőit. A tisztelgő gyászszünet után a hat város hét általános iskolájából érkezett — Békés, Békéscsaba Padrah, Bcs. 2. számú, Gyoma, Szeghalom. Orosháza és Túrkeve — 50 fiútornásza vetélkedett. A tornászpalánták először a kötelező, majd a szabadon- választott gyakorlatokat mutatták be. A csapatversenyben épp úgy, mint az egyéniben három szeren — ugrásban. gyűrűn és talajon — mérték össze tudásukat a fiatalok, akik teljesítményükkel, szép produkciójukkal gyakran ragadtatták tapsra a szépszámú nézősereget. A háromórás verseny folyamán az orosháziak és a házigazda békésiek különver- senyt vívtak. A csapatgyőzelmet végül is a békési tornászok szerezték meg. — Szoros küzdelem, nagy csata volt, bármelyik együttes nyerhetett volna. Nagyon készültünk az emlék- versenyre, hisz tornászaink zöme sporttagozatos. Örülök, hogy eddig legjobb eredményünkkel tiszteleghettünk Kecskeméti Gábor emléke előtt — mondta Izsó Gábor, a békésiek testnevelője. Az egyéni versenyben mindössze öten vetélkedtek. Dr. Harmati Sándor: „Gábor mindenkor, mindenkinek segített” Fotó: Gál Edit három orosházi és két békési tornász. Versengésük az utolsó szerig teljesen nyílt volt. A talajgyakorlatok befejezésével viszont minden eldőlt. A legeredményesebb a győztes Hégely Tibor lett. a békési csapat 13 éves, 7. osztályos tanulója, aki hatalmas ováció és tapsvihar közepette gyűjtött be négy arany- és egy ezüstérmet, valamint jó néhány tiszteletdíjat, köztük azt a vándorserleget is, amelyet a Kecskeméti család alapított. — Tartottam az orosháziaktól. Több versenyen találkoztunk már, s eddig mindig ők voltak a jobbak. Nagyon boldog vagyok, hogy ezúttal jól sikerült minden gyakorlatom, hogy győztem — mondta Hégely Tibi, az emlékverseny legsikeresebb tornásza. A legsportszerűbb csapatnak járó különdíjat is a békésiek nyerték. Eredmények. Csapatban: 1. Békési 3. Sz. Alt. Isk 133,75, 2. Orosházi 3. Sz. Alt. Isk. 133.40. 3. Túrkevei Kossuth . Lajos Alt. Isk. 133,20 ponttal. Egyéni. Gyűrű: 1, Hégely Tibor (Békési 3. Sz. Ált. Isk.) 10.60. 2. Csordás (Oh. 3. sz. isk.) 17,65, 3. Szabados (Békési 3. sz. isk.) 17.15. Ugrás: 1. Zvolenszki Zoltán (Oh. 3. számú iskola) 10.45, 2. Hégely 10,30, 3. Fekete (Oh. 3. számú isk) 18,05. Talaj: 1. Hégely Tibor 18,00, 2. Zvolenszki 17,60, 3. Szabados 17,55 ponttal. összetett (egyéni): 1. Hégely Tibor 54,90, 2. Zvolenszki 53,10. 3. Csordás. Szabados 52,65-52,05 ponttal. Gyurkó Mihály A megyei tanács nevében Vámos László osztályvezető köszönti a csapatokat Elfogytak a belépők a magyar-brazilra Rekordsebességgel keltek el a vasárnapi Magyarország —Brazília válogatott labdarúgó-mérkőzésre a jegyek. A szurkolók a belépőket néhány óra alatt „szétkapkodták". ezért a Népstadion és intézményei igazgatósága közli: a központi jegyiroda sem tud már egyetlen igényt sem kielégíteni. Ma: jön a „Poli” A Politechnica Timisoara férfi kézilabdacsapata vendégszerepei ma délután Békéscsabán. A 2. sz. iskola csarnokában 16 órai kezdettel játszanak barátságos mérkőzést a vendéglátó Előre Spartacussal. A találkozó visszavágója a nemrég lebonyolított romániai mérkőzésnek, ahol a Politechnika nyert 27—21-re. 11 YB dicsérete Csaknem két héten át a nemzetközi sportélet figyelme Svájc felé fordult, ahol 12 város 13 sportcsarnokában a 11. férfikézilabda-világbajnokságot rendezték meg. A sorozaton 54 mérkőzést játszottak, a „csúcstalálkozót” a szombati Jugoszlávia—Magyarország döntő jelentette. A VB-t végig a helyszínről kísérte figyelemmel Madarász István, a Magyar Kézilabda Szövetség főtitkára, aki az IHF egyik szakbizottságának elnökeként kapott meghívást. Sok vita volt arról, hogy a VB-etedmények révén melyik válogatott milyen világ- ' versenyre kvalifikálta magát! — A kiírás szerint a világbajnokság első hat helyezettje jogot szerzett az 1988- as nyári olimpiai rajtra. A 7—13. helyezettek jövőre Olaszországban a ,.B” VB-n szerepelnek. Innen két együttes jut el az olimpiára. Eredetileg úgy volt, hogy a 14—16. helyen végzett csapatok a kontinensselejtezőkön folytatják a küzdelmeket, de mivel a nyári ötkarikás játékok rendezője, Dél-Korea a 12. helyet szerezte meg. így felszabadult egy hely a ,.B"- világbajnokságon. Ezért a 14. helyezett Lengyelország is részt vehet az Olaszországban megrendezésre kerülő VB-n. TotónyereménYek A Sportfogadási és Lottóigazgatóság közlése szerint a totó 10. játékhetének nyereményei: 13 találatos szelvény 27 darab, nyereményük egyenként 348 128 forint. 12 találatos szelvény 765 darab, nyereményük egyenként 6143 forint. 11 találatos szelvény 9768 darab, nyereményük egyenként 481 forint. 10 találatos szelvény 77 653 darab, nyereményük egyenként 91 forint. Röviden 0 A szerdai Brazília elleni találkozóra készülő NSZK-váloga- tottból ketten ..kidőltek a sorból”. A Köln játékosa, Pierre Littbarski szalagszakadást, a Bayern München labdarúgója. Klaus Augenthaler pedig súlyos izomsérülést szenvedett a legutóbbi labdarúgóbajnoki találkozón. ® Békésen a városi kézilabda-szövetség elkészítette a női teremkézilabda-kupa sorsolását. A rendezvényen felnőtt női és serdülőcsapatok vetélkednek. Az első forduló összecsapásaira február 22-én, szombaton kerül sor. Bajnokjelölt a Hunyadi?! A megyei 1. osztályú labdarúgó-bajnokság 17. fordulójában góliszonyban szenvedtek a csapatok, mindössze tizennyolcszor rezdültek meg a hálók. Az igazsághoz viszont az is hozzátartozik, hogy mindegyik mérkőzést irreális talajon vívták. A listavezető mezőhegyesiek vereséget szenvedtek Csorváson, így a békésszentandrásiak, akik hazai környezetben döntetlen eredményt értek el a Nagyszénással, egy pontra megközelítették az MSE-t. Nagy csatában tartotta otthon a gólokban gazdag találkozón a kondorosi együttes a két pontot a Mezöberény ellen. A tavaszi idényben magára talált Medgyesegyháza Füzesgyarmaton is nyerni tudott. Meglepetés a mezőkovácsháziak pontszerzése Gyomaendrődön. A szeghalmiak biztos győzelmet arattak az egyre veszélyesebb helyzetbe kerülő kétegyháziak ellen. A gádorosiak a második félidőben lőtt góllal tartották otthon az egyik pontot a Kasza- per-Nagybánhegyesi Zalka Tsz-szel szemben. Bcs. Agyagipar—Battonya 2—1 (1—1). Békéscsaba. 100 néző. v.: Oravecz. Agyagipar: Herczegfalvi — Danicska, Bognár I.. Je- gyinák, Csányi, Sinkovics (Dunai). Turcsek. Tárnok. K rizsán (Lonovics), Mihály. Bognár II. Edző: Kovács György. Battonya: Szilágyi — Juhász M. (Adám), Kovács (Moós). Talpal. Juhász Z., Kácsor. Tóth I.. Hajdara. Szabó I.. Liszkai. Fekete: Edzőj Major László. Kiegyenlített első félidő után a második játékrészben a többet támadó hazai együttes a végig jó iramú, sportszerű mérkőzésen csak nehezen nyert a lelkesen játszó vendégek ellen G.: Csányi. Lonovics. ill. Fekete. Jó: Csányi. Bognár I.. Bognár II.. Jeg.vinák. ill. Szilágyi (a mezőny legjobbja). Talpai. Tóth I., Fekete. (Uhrin János) Gyomaendrőd—Mezőkovácshá- za 0—0. Gyomaendrőd. 200 néző. v.: Forge. Gyomaendrőd: Gulyás — Bán, Szilágyi. Pelyva. Forgács II. (Szedrák). Vári. Rácz (Bolányi). Szujó I.. Máté. Gon- da. Polonyi (Oláh). Edző: Fodor Sándor. Mezőkovácsháza: Szilva — Mákos. Szabó. Mracskó. Török. Zámbori. Kovalcsik (Juhász), Herjeczki. Agócs. Pallagi (Engelbert). Balázs. Edző: Sári Ferenc. A hősiesen védekező kovácsháziak rászolgáltak az egyik pontra. Jó: Bán, Pelyva. Máté. ill, Kovalcsik (a mezőny legjobbja). Szilva. Zámbori. (Szabados Ferenc) Békésszentandrás—Nagyszénás 0—0. Békésszentandrás. 250 néző. v.: Molnár. Békésszentandrás: Szakács — Csik. Gonda. Hamza. Horváth. Liszkai. Virág I.. Berettyán (Medveczki). Tóth. Kiss. Kondacs. Edző: Koltai Lajos Nagyszénás: Bordás — Iga. Szabovik. Tóth (Plesovszki). Le- szenyiczki, Zábrák. Lukács. Wi- netter. Takács, Török. Sebestyén. Edző: Szűcs Ferenc. A találkozó előtt egyperces gyászszünettel emlékeztek a csapatok. Gazsó Jánosra, a sportegyesület alapító tagjára. Az irreális talajon. folyamatos játék nem alakulhatott ki. A hazaiak helyzeteiket nem tudták kihasználni, ígv a két jó erőben lévő csapat találkozója döntetlennel végződött. Átlagon felüli teljesítményt egy játékos sem nyújtott. (Mrena Mihály) Szeghalom—Kétegyháza 2—0 (1—0). Szeghalom, 200 néző. V.: Majoros. Szeghalom: Pálinkás — Balázs. Bakos. Vakarcs, Tar, Hegyesi, Rith, Berke (Cserna), Zsombok II., Zsombok I., Bálint (Bence, Petruzsán). Edző: Litauszki Pál. Kétegyháza: Sze- lezsán — Dajka (Sipos), Pet- róczki, Hrubás, Tereszán. Szu- rovecz dr.. Protár II. (Rostás). Grosz, Somogyi, Önódi. Gulyás. Edző: Erdős Ferenc. A sárrétiek többet támadtak, a helyzeteik alapján győzelmük nagyobb különbségű is lehetett volna a sportszerű mérkőzésen. G.: Zsombok I., Szurovecz dr. (öngól). Jó: Pálinkás. Bakos, Rith, Zsombok I., ill. Tereszán, Somogyi. (Papp Gyula) Medgyesegyháza—Füzesgyarmat 2—1 (0—1). Füzesgyarmat. 100 néző. V.: Csonka. Medgyesegyháza: Knapcsik — Hegyi, Kovács. Néveri. Gellény, Papp. Cseh, Kituljak. Kiss (Vágási), Schmidt, Bagó. Edző: Losonczi Zoltán. Füzesgyarmat: Köleséri — Rácz. Csák II., Takács. Lőrinc, Csák III., Varga II., Varga 1.. Komoróc/ki (Kristóf), Kiss. Csák I. (Petri). Edző: Leány vári László. Az első félidőben a hazaiak nagy fölényben játszottak, a gól mellett még három kapufát is lőttek. A második játékrészben a vendégcsapat kihasználta a hazai védelem megingásait, s így értékes két pontot szerzett. G.: Vágó 2, ill. Csák IIJ. Jó: Vágó, Cseh. Schmidt, ill. Varga II., Takács. Csák III. (Szabó László) Csorvás—Mezőhegyes 2—1 (2—0). Csorvás, 200 néző. V.: Szürszabó. Csorvás: Fekete — Kaszai II., Evanics I., Varga, Tóth, Pászka. Heller, Tárnyik (Kaszai I.), Tóth II., Popol, Bencsik (Szalka). Edző: Ogrincs Pál. Mezőhegyes: Bányai — Molnár, Krecsméri, Pepó, Harangozó, Kovács, Makai, Csordás (Vigh). Hangai (Rédli), dr. Per- tics, Koszó. Edző: Dűl Árpád. Határtalan lelkesedéssel játszott mindkét csapat. A talajhoz a hazaiak jobban alkalmazkodtak — győzelmük megérdemelt. Kiállítva: Koszó (durvaságért). G.: Heller, Bencsik, ill. Kovács. Jó: az egész hazai csapat, ill. Kovács. Makai, dr. Pertics. (Les- tyán Mihály) Kondoros—Mezöberény 3—2 (2—1). Kondoros, 200 néző. V.: Bócsik. Kondoros: Dián — Lad- nyik I., Ladnyik II., Kurucz I., Nyemcsok, Szász, Bartóki, Kurucz II., Filipinyi, Sztvorecz, Szeljak (Kugyelka). Edző: Plje- sovszki Mihály. Mezöberény: Balogh — Harmati J., Varnyu, Csejtei, Ramos, Burai, Gazsó. Illés, Boldizsár. Lakatos. Harmati L. Edző: Halmosi József. Sáros, mély talajú pályán lejátszott mérkőzésen a többet támadó hazai csapat, ha némi szerencsével is, de megérdemelten tartotta otthon a két pontot. G.: Ladnyik I., Bartóki. Filipinyi, ill. Harmati L. (ll-esből). Lakatos. Jó: Bartóki, Ladnyik 1., Dián, ill. Harmati J., Csejtei, Gazsó (Sztvorecz János) További eredmény: Gádoros— Kaszaper-Nagybánhegyesi Zalka Tsz 1—1 (0—1). Ifjúságiak: Békésszentandrás— Nagyszénás 0—1, Kondoros—Mezöberény 1—2, Gyomaendrőd— Mezőkovácsháza 2—1, Bcs. Agyagipar—Battonya 1—0, Füzesgyarmat—Medgyesegyháza 3—1. Gádoros—Kaszaper-Nagybánhegyesi Zalka Tsz 3—0, Csorvás—Mezőhegyes 2—2. A Szeghalom—Kétegyháza mérkőzés elmaradt. a megyei i. o. Állasa: 1. Mezőhegyes 17 11 2 4 39-22 24 2. Bsz. Hunyadi 17 9 5 3 26-13 23 3. Nagyszénás 17 7 7 3 26-15 21 4. Mezöberény 17 7 6 4 24-18 20 5. Kaszap.-Nb. 17 7 6 4 22-20 20 6. GYESTK 17 6 7 4 17-11 19 7. M.-háza 17 9 1 7 29-24 19 8. Medgyese. 17 7 4 6 25-28 18 9. Csorvás 17 6 5 6 22-25 17 10. Szeghalom 17 6 4 7 29-35 16 11. Agyagipar 17 6 3 8 24-23 15 12. Kondoros 17 5 4 8 19-27 14 13. Gádoros 17 5 3 9 25-32 13 14. F.-gyarmat 17 6 1 10 20-30 13 15. Kétegyháza 17 3 5 9 17-29 11 16. Battonya 17 4 1 12 21-33 9 n A fordulóra jellemző, ködös felvételünk a Bes. Agyagi par— Battonya összecsapáson készült. A találkozót a vendéglátó megyeszékhelyi gárda nyerte 2—1-re Fotó: Gál Edit BÉKÉS MEGYEI Az MSZMP Békés megyei Bizottsága és a Békés megyei Tanács lapja. Főszerkesztő: Árpást Zoltán. Főszerkesztő-helyettes: Seleszt Ferenc. Szerkesztőség: Bcs. Pf.: 111. Munkácsy u. 4. sz., 5601. Tel.: 27-844, főszerkesztő: 21-401. Kiadja a Békés megyei Lapkiadó Vállalat, Bcs. Pf.: 111. Munkácsy u. 4. sz., 5601. Telefon: 27-844. Felelős kiadó: Csata János. Telefon : 26-395. Terjeszti a Magyar rosta. Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és a kézbesítőknél. Előfizetési díj: egy hőnapra 43 Ft, egy évre 516 Ft. Kner Nyomda lapüzeme, Bcs., Szerdahelyi u. 2/A, 5600. Vezérigazgató: Háromszéki Pál. ISSN 0133—0055 Kéziratokat, képeket nem őrzűnk meg és nem küldünk vissza. Az orosháziak legjobbja, Duray I’éter. Akár Guczoghy nyomdokaiba is léphet. . .