Békés Megyei Népújság, 1986. március (41. évfolyam, 51-75. szám)

1986-03-11 / 59. szám

198<>. március H., kedd Siker volt Harkányi János Baracs Imréje és Novotni fővadásza V színészt is megviseli az átélt sors Fotó: Gál Edit — Ha korábbi szerepeiben nem is annyira, de Gárdonyi Géza A bor című népszín­művének Baracs Imréjeként mindenképp felfedezte magá­nak a békéscsabai közönség Harkányi Jánost. A színhá­zainkban oly ritkán látott népi világot, a századforduló magyar faluját tükröző da­rabban felejthetetlen alakí­tást nyújtott. Baracs Imre óta — hatásos egyéniségével, konok-masszív fellépésével, ízes beszédével — Harkányi János az igazi magyar pa­rasztember a színpadon. — Pedig városi gyerek va­gyok, városban születtem. Meg is lepett nagyon, ami­kor megkaptam ezt a szere­pet. Kíváncsi voltam, mire leszek képes benne. Gyer­mekkorom nagy részét Er­délyben töltöttem, Csikszép- vizen, a Hargita alján, édes­anyám odavaló. 1942-ben születtem, ak,kor a főváros­ban már nemigen volt mit enni. Szüleim odaadtak hát a nagyszülőkhöz a kis falu­ba, amely fölött valahogy el­szállt a háború. Szerettem ott lenni. A ház előtt kis pa­tak folyt, körbe a hegyek. De sokat hancúroztunk a gyerekekkel az utcán!... Ba­racs mindezt eszembe juttat­ta. Ami nagyon jó volt. Könnyebben sikerült felfog­ni, feldolgozni Giricz Mátyás rendező elképzeléseit. Én egyedül persze hiába lettem volna jó! Mindenki szerette ezt a darabot, a szakma is elismerte. Giricz Mátyás ak­kor is pontosan, felkészül­ten érkezett és látott hozzá a rendezéshez, öröm volt ve­le a munka. S ez nagyon fontos. A Baracs-szerep gaz­dag érzelmi világú: tiszta, egyenes, családközpontú em­ber. Közel áll hozzám, ma is szeretettel gondolok visz- sza rá. — Parasztfigura, paraszt­színész. Ritka jelenség a ma­gyar drámában és a magyar színpadon. A paraszt szó rá­adásul a mai köznyelvben nem cseng túl szépen, mivel lejáratták pejoratív jelző­ként. — Bizony, nem könnyű feladat a színész számára parasztembert játszani. A korban például a szegedi „ózó” tájszólásban beszél mindenki. Ezt meg kellett tanulni, mint egy idegen nyelvet. Nagyon nehéz volt. Hogy a tájnyelv igazán a vérünkké váljon, mindig így társalogtunk egymás között is. Egyszer azon kaptam ma­gam, hogy így szólaltam meg a közértben . . . Ügy kellett felkészülnünk, hogy a szín­padon a beszédre már ne kelljen figyelni, csak a sze­rep érzelmi világára. Sajnos, tényleg van némi negatív csengése a paraszt szónak mai nyelvhasználatunkban; rossz magaviseletű emberre vonatkoztatjuk, megszólás- képpen. De a földművesek munkájára mindannyiunk­nak szüksége van. Én tisz­telem őket .. . Édesapám is színész, Harkányi Ödön, és a család — öten vagyunk test­vérek — ahová szerződött, követte. így éltünk évekig Szegeden, Kecskeméten, s ezeken a környékeken gaz­dag a tanyavilág. Sokat utaz­tunk, kirándultunk, ismerem ezt a világot. Nem volt tő­lem távol, nem volt idegen. Semmiféle lekezelő érzés, gondolat nem élt bennem so­ha és nincs ma sem a tanyai világ, a parasztember iránt. — Örkény István Forgató- könyvében Novotni főva­dász: Harkányi János. Ügy érzem, Novotni sokban ror kona Baracsnak. Ugye, nem erőltetett a hasonlat? — Valóban van köztünk sok közös vonás. Novotni fő­vadász Visegrádon. Ez a foglalkozás közel áll a pa­rasztéhoz. A természethez, állatokhoz, növényekhez értő ember. — Míg Baracs Imre egy­értelmű főszerep, Novotni természetesen nem az. Még­is: ebből a kis szerepből óriásit alakít. Ennek az Örkény-darabnak szinte va­lamennyi jelzője, kijelentése megdöbbentő, mellbevágó. A fővadász egyéni tragédiája az ötvenes évek első felét sűríti magába. Számomra az a monológ (a második rész tizedik képében), amikor No­votni feláll és „kitálal”, a darab legmegrázóbb része. Amikor azt mondja, hogy: .......én csak azt tudom, ami vele m történt, de ha azt beszorozza tízmillióval, nem kérdezi többé, mit tegyen. Tudja meg végre, kiké lett az ország! Hatalmaskodóké. hallgatózóké, besúgóké, név­telen feljelentőké, az ártat­lanokat börtönbe juttatóké. Az egész ország rettegésben él..Ahogyan a Horthy- időszak volt fövadásza fel­sorolja. miként rúgták ki munkahelyéről, üldözték ki házából, s hogy belenyugo­dott a megaláztatásokba, bár okukat nem tudta. Új mun­kahelyén első nap ,.kioktat­ták": nem lehet konspirálni. a munkát sokallni, a bért keveselni, senkiben megbíz­ni. Ezt is tudomásul vette. Amikor motorhiba miatt ké­sett, szabotázzsal vádolták. Rádióját a Dunába dobta, még mielőtt ráfogták volna, hogy külföldi adókat hallgat. Egyszer megfeledkezve ma­gáról a régi szép időkre em­lékezett, még aznap éjjel fél. holtra verték, s egy évre in­ternálták. Arcából álarc lett. Minden iszonyat csúcsa még­is az volt számára, amikor saját fia, egyetlen gyermeke feljelentette apját, hogy el­lenforradalmár, mert a csil­lagokat nézte ... — Igen. akkor úgy nevel­ték a gyerekeket, hogy pél­dául akkor jó úttörők, ha feljelentik saját apjukat. Meg is történt, hogy így vit­tek el embereket.. . Azok­ban az időkben Kecskeméten éltünk. Egyik osztálytársam családját — mellettem ült az iskolában, szemben laktunk — egyik napiól a másikra internálták. És még csak meg sem lehetett kérdezni, hogy miért. Édesanyám félt. féltett és nem beszélt. Sose felejtem el, egy éjszaka, amikor felkeltem, anyám és apám suttogva beszélgettek a konyhában, saját lakásuk­ban, nehogy valaki meghall­ja . . . Szeretem ezt a szerepet, pedig olyan élmények tá­madnak fel bennem, ame­lyek már a gyereknek sem voltak kellemesek. Az ötve­nes évekről szóló darabokért egyébként nem lelkesedem, de tudom, hogy beszélni kell azokról az időkről. Fel kell tárni mindent őszintén, ne­hogy bármi megismétlődhes­sen! Örkény műve olyan fel­kavaró, hogy a négyórás pró­ba alatt az emberek mindig teljesen kimerültek idegileg, érzelmileg. Novotni esete egymagában is megrázó. De. sajnos, tö­megesen fordult elő az ilyes­mi. Nem szabad engedni, hogy hasonló tragédiák újból megtörténhessenek, hogy a veszély egyáltalán fenyeget­hesse a népet, az emberisé­get! A borzalom ellen min­denkinek tiltakoznia kell! És ezért is szép a mi hivatá­sunk, a színészé. Meg azért is, mert emberi szenvedése­ket felmutatni nagyon ne­héz. A színészt is megviseli, kimeríti az átélt sors, tra­gédia. De szólni, vallani kell róla, hogy soha többé meg ne ismétlődjön — s akkor már nem éltünk hiába. Mert tettünk valamit azért, hogy emberibb világot hagyjunk a gyermekeinkre. Nicdzielsky Katalin Gazdag kínálat a Budapesti Tavaszi Fesztiválon Vajon megérjük egyszer, hogy Budapest is olyan hí­res fesztiválváros lesz, mint Salzburg? Talán. Idén hato­dik alkalommal rendezik meg a Budapesti Tavaszi Fesztivált, s az eddigi ta­pasztalatok reményt keltőek. Bizonyíték a fesztivál árra is. hogy az értő módon me­nedzselt, kultúra anyagi ha­szonnal is jár, hiszen jórészt a belkereskedelmi tárca ál­tat pénzelt rendezvénysoro­zat egy másik „zsebben", az idegenforgalom növekedésé­ben hoz hasznot. Ráadásul kora tavasszal, a turistafor­galom indulása előtt csalo­gatja hazánkba a külföldie­ket. Eljuttatva hírünket a nagyvilágba, rangos kereszt­metszetet adva a magyar kulturális értékekről. Nyitot­tan, sokszínűén. Hagyományok őrzése és frissítő megújulási szándék jellemzi az idei fesztivált, amelynek közel ezer prog­ramjából csak ízelítőként sorolunk néhányat. Számos kiváló produkció közül vá­logathat a március 14. és 23. közt fővárosunkba érkező közönség. (A MÁV félárú utazási kedvezményt bizto­sít a fesztivál látogatóinak.) Tobzódóan gazdag a hang­versenykínálat. Minden nap több helyszínen is várja a zeneértő ínyenceket, akiknek a legjobb esetben is a szí­vük sajdulhat az elmulasz­tott lehetőségektől. Képte­lenség mindenütt jelen len­ni. Az első napon, március 14-én például a Budapest Kongresszusi Központban a Magyar Rádió és Televízió szimfonikus zenekara Gil­bert E. Kaplan vezényleté­vel Mahler II. szimfóniáját adja elő. A Zeneakadémián a Budapesti Filharmóniai Társaság zenekara Kórodi András vezényletével Erkel-. Weber-, Schubert-, Kodály- és Liszt-műveket ad elő. zongorán közreműködik Jan- dó Jenő. A Pesti Vigadóban kamaraestet rendeznek Liszt Ferenc műveiből, a Tátrai­vonósnégyes. Perényi Eszter. Onczay Csaba és Gulyás Mária közreműködésével. A Mátyás templomban Ma­gyar Rádió és Televízió gyer­mekkarának lesz hangverse­nye, vezényel Reményi Já­nos. közreműködik Ruppert István. A Bartók-emlékház- ban a Camerata Hungarica műsora hallható, művészeti vezető Czidra László. Mind­ez csupán egyetlen nap ze­nei kínálata, és hasonlóan bőséges a további program is. Doráti Antal dirigál, fel­lépnek a Cziffra-alapítvány fiataljai, hangversenyeznek vidéki városaink zenekarai. (Egyszer majd csak megér­jük, hogy a Békés megyeie­ket is hallhatjuk. Megérde­melnék.) Rangos műsorok sokaságával emlékeznek Liszt Ferencre, aki nemcsak modern géniuszunk volt. de talán az első nagy példa a magyar és az európai kultú­ra kapcsolatára. Páratlan érdeklődés előzi meg a Győrt Balett bemu­tatóját: Liszt; Krisztus ora­tóriumára Markó Iván ko- reografáít táncjátékot Jézus, az ember fia címmel. A mél­tán világhírű együttes pro­dukciójára mind a hét alka­lommal megtelik a Buda­pest Sportcsarnok nézőtere. Mivel a Budapesti Tavaszi Fesztivál egybeesik a Forra­dalmi Ifjúsági Napok ren­dezvénysorozatával, így a fiatalok birodalma is lesz majd fővárosunk. Jeles szakembergárda fáradozik a fesztiválhangulat megterem­tésén, s e célt szolgálja az ötödik alkalommal megren­dezésre kerülő nemzetközi kirakatrendező verseny. (Kezdetben Amerigo Tot volt a zsűri elnöke . . .) Színházaink és az Opera­ház is új bemutatókkal, va­lamint sikerdarabjaik mű­sorra tűzésével ünnepelnek, s az idén első alkalommal rendezik-meg az országos kamaraszínházi találkozót. Folklórprogramok, képzőmű­vészeti kiállítások, sportver­senyek. szakmai találkozók, gyermek, és ifjúsági prog­ramok. például a Beatles- özvegy, Yoko Ono koncert­je — még címszavakban is hosszú lenne a felsorolás. Szédülésig válogathatunk a gazdag kínálatból. A. T. KÉPERNYŐ Szép volt, fiúk! A jegyzetíró sem mondhat mást. mint amit a buszon, a munkahelyeken, az utcán, otthon és a vendéglőkben már alaposan kitárgyaltak az emberek korra és nemre való te­kintet nélkül. Az elmúlt hét legizgalmasabb és legtanul­ságosabb tévéprodukciója eszerint a férfi kézilabda világ- bajnokság volt. A közvetítések idején úgy kihaltak az ut­cák, mint bő évtizede a Forró nyár című, amerikai tévé­sorozat idején. De ez most több volt, más volt, és szívet melengető volt. Nem vagyok sportújságíró, sem szakmailag képzett a lab­dajátékokban. Csak annyit tudok róla, amennyit diákko­romban játék közben megtanultam és alkalmaztam. De ez a világbajnokság mégis lebilincselt, fellelkesített és vissza­adta a sportolókba vetett hitem. Öröm volt látni a fiúk küzdését, fáradhatatlanságát. És különösen önzetlenségü­ket, kollektív szellemüket, győzni akarásukat. Nem volt vesztett, reménytelen helyzet számukra, sem törött kéz, sem fájó végtagok. Csak a hit a győzelemben, a sportág­ban, a nemzet képviseletében. Voltak eladott labdák, kihagyott ziccerek, hetesek, és mégsem szidta őket senki. Mert tudtak és akartak meg­újulni. S ez az egy mindenkiért, mindenki egyért akarás tette igazi csapattá, nagy játékosokká őket. Mert a csapat­munka nagyon fontos. A sztárok is csak úgy tudnak érvé­nyesülni, ha mögöttük van egy emberként minden társuk. Ha ők is tudásuk legjavát adják, és annál, is valamivel többet. Egy ilyen sportsiker rengeteg tanulsággal szolgál. Külön­bül nevel emberségre, példamutatásra, hazaszeretetre, mint bármilyen jól felépített szónoklat. És természetesen a sport iránti szeretetre is. A kézilabdásaink ma olyanok nekünk, mintha aranyat nyertek volna. Volna? Ügy hiszem, min­denki győztesnek érzi őket. Bebizonyították, hogy fegyel­mezett munkával, önmagukat is legyőző akarással, hittel mire juthat az ember. Szép volt, fiúk! n jutalomjáték Igen. a csapatmunka nagyon sokat számít. A sportban csakúgy, mint a másfajta varázst, hatást és emóciókat ki­váltó színházban. A legihletettebb. legtehetségesebb mű­vész játékát is leronthatja akár egy statiszta is. Csakhogy a színházban nincs gólokban mérhető győzelem, vagy ve­reség. De Márkus László és „csapata” tudott győzni a kép­ernyőn is. Egy 1984. május 15-én felvett előadással, amely­nek különös sugárzást adott a szomorú tudat, hogy Tháliá papja, a nagyszerű művész. Márkus László már eltávozott közülünk. Utolsó, nagy jutalomjátékának lehettünk tanúi szomba­ton este a képernyő előtt.A Madách Kamaraszínház színpa­dán Túrái szerepében Márkus megmutatta, hogyan kell egy Molnár Ferenc-i figurát életre kelteni. (Ebben jó part­nere volt Gál szerepében Zenthe Ferenc, a lakáj szerepé­ben Horesnyi László, és a szívtipró, öregedő hősszerelmes szerepében Lőte Attila.) Molnár Ferenc egyik legbravúrosabb technikával megírt darabja, a Játék a kastélyban még csak a polgárpukkasztó vagy az arisztokráciát bíráló munkái közé sem tartozik. Hogy miért választhatta mégis ezt jutalomjátékul Márkus László? Mert olyan pontosan kiszámított és megszerkesz­tett darabról van szó, amely csak abszolút mesterségbeli tudással játszható el hitelesen. Partnerei igyekeztek is lé­pést tartani sodró lendületű, precízen kidolgozott hatá­sokra építő játékával, de szinte érezni lehetett a színpa­don, hogy ők is inkább csodálják, mint követik a mesteri alakítást. Sok vita folyt a színházi előadások televíziós sugárzá­sai ól. A jó előadások azonban a kétkedőket is meg kell győzzék. Mert a képernyőn ugyan — a jelenlét varázsá­nak híján — jobban előkerülnek a hibák, a hamisságok, de az értékek is. Meg arról sem szabad megfelejtkezni, hogy a fővároson innen és túl is élnek színházszerető emberek, akik másképpen, mint a televízió jóvoltából, aligha része­sülhetnének néhány kiemelkedő színházi élményben. Mint amilyen volt ez a szombat esti jutalomjáték is . . . Másnak is ajánlat? A vitáról jut eszembe. Vitatkoznak azon is, hogy miért készül oly kevés mai magyar drámaíró munkájából tévés feldolgozás. Az érvekkel — pro és kontra — egyet tudok érteni olykor. Valóban hiányzik ez a fontos alapszín a te­levízió palettájáról. Mert azt remélem, nem hiszik, hogy a Nyitott könyv — ami már régóta megszűnt —, pótolni tudta ezt a hiányt. S nem pótolhatja a Könyvek a kamera élőt című sorozat sem, ami pedig érdekes, figyelemreméltó volt a legutóbb. Tudom, a sorozat szerkesztője és kitaláló­ja nem is erre szánta, de legalább vállal valamit a mai magyar irodalom népszerűsítéséből. Behyna Károly szer­kesztő ez alkalommal Lator László esztétát, költőt hívta segítségül, hogy bemutasson néhány értékes könyvújdonsá­got. Aztán szóhoz jutott Tardy Lajos professzor is, akit még sokáig szívesen hallgattunk volna. Könyve, a Szaggatott krónika képernyőre kívánkozik. Lehet, hogy a Könyvek a kamera előtt nemcsak ne­künk. nézőknek szól? B. Sajti Emese II magyar múzeumok — 1985-ben A látogatók számának nö­vekedése mellett bővült és gazdagodott múzeumaink közművelődési tevékenysége is — egyebek között ez de­rül ki a hazai múzeumok el­múlt évi munkájáról készült statisztikai összefoglalóból. Eszerint tavaly mintegy 9 százalékkal nőtt a bemuta­tott művészi alkotások és tárgyi emlékek élményszerű feldolgozását és megértését segítő tárlatvezetések. 34 szá­zalékkal az ismeretterjesztő előadások hallgatóinak, és 50 százalékkal a múzeumi ren­dezvényeknek és résztvevő­iknek a száma. A közművelődési tevé­kenység mellett jelentős tu­dományos munkát folytattak tavaly a múzeumokban, hi­szen a hazai intézményekben őrzött tárgyak száma meg­haladja a 10 milliót, s a ki­segítő gyűjtemények még 11 millió dokumentumot őriz­nek.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom