Békés Megyei Népújság, 1986. március (41. évfolyam, 51-75. szám)
1986-03-06 / 55. szám
NÉPÚJSÁG Virágerdő nőnapra. A békéscsabai virágbolt szinte zsúfolásig megtelt a különböző, szebbnél szebb cserepes és vágott virágokkal, és nap mint nap újabb szállítmány érkezik. Valóságos virágerdő fogadja a betérő vásárlókat. A bolt dolgozói jól felkészültek a várható nőnapi forgalomra. Többek között 1500 csokor hóvirág, 2000 csokor ibolya, 1200 szál óriás szegfű, nagy mennyiségű vágott jácint és ciklámen várja a vásárlókat. Ezenkívül több mint ezer különféle cserepes virág. A hófehér jácinttól, a szerény, de szép primulától és begóniától az előkelő kffláig, és a tűzpiros virágú, igen kedvelt amaryllisig többféle cserepes virág is megtalálható. A nagy forgalomra számítva a csabai kertészet más városokból is hozatott virágokat, így Kaposvárról még hóvirág érkezik, Szegedről pedig jácint. (Békés Megyei Népújság, 1966. március 6.) Wiener. Szidtuk és hiányoltuk. Hivatalos nevén a 6604-es vonat, amely Budapest és Békéscsaba között — nem számítva a nemzetközi utat — gyorsan repíti az utasokat. Ezen a vonaton sokszor hangzott el panasz már az Utasellátóra. Legutóbb egy társadalmi ellenőrünk járt pórul, amikor a bambiért 3,— Ft-ot fizettettek vele. Többen addig biztatták a kórházból hazafelé igyekvő ellenőrt, míg végül tisztelet- teljesen megkérdezte a kosaras árusítótól, hogy vajon miért három forint itt a bambi. — Ja, kérem, ez Wiener... Ja... Igaz, tíz perc múlva, mert valaki csak felvilágosította a büfést, 80 fillérrel odasomfor- dált társadalmi ellenőrünk mellé és visszaadta a pénzt. De vajon azoknak mikor adja vissza, akiket már számtalanszor károsított meg ugyanígy? (Békés Megyei Népújság. 1966. március 6.) Elkezdődött a tavaszi munka a Békéscsabai Lenin Tsz- ben. A hét közepén két lánctalpas traktorral hozzáláttak az őszi szántások simítózásához a Békéscsabai Lenin Tsz-ben. Vrankó János és Juhász János lényegében azt szerette volna megpróbálni, hogy a tavaszi fagyok elmúltával milyen minőségű munkát tudnak végezni. Az eredmény kiváló volt. A lánctalpas traktor nem süppedt a talajba, s a 14 méter széles simító jól, morzsalékosra zárta a szántást. Március 4- én a két SZ—100-as traktor mellé egy újabbat, a DT— 75-ös típusút is beosztották erre a munkára Szovszki Jánossal. Naponta egy-egy traktor — mivel teljes műszakban még nem mehetnek a gépek — 50 hektárt simítózik el részben a cukorrépa, részben p>edig a szója alá. A szövetkezet gépműhelyében a javítások jelentős részét már befejezték. Matuska György műhelyvezető elmondotta, hogy az NDK gyártmányú E—512-es gabona- kombájnból hármat már megjavítottak, a negyediken most dolgoznak a szerelők. DT—75-ös traktorból négyet már átadtak a termelésnek, az ötödiken napokon belül befejezik a javítást. Az alkatrészellátás nem megfelelő. Egyedül a szovjet gyártmányú gépekhez tudtak kialakítani némi raktári készletet. Az NDK típusú gépekhez sok alkatrészt maguk gyártanak, a hazai gyártmányú Dqtra traktorokhoz pedig a legszükségesebb hengerhüvelyeket sem tudták beszerezni. (Békés Megyei Népújság, 1976. március 6.) Hústermelés Bogozzuk tovább... Bogozzuk tovább ... — ezt ajánlja újabb olvasói levelünk szerzője, s maga is újabb adalékokkal gazdagítja a témát. Terjedelmes levelére tekintettel, abból csak részleteket idézünk: „Tapasztalataim szerint a keresztezett állományok tenyésztési feltételei sokkal kedvezőbbek, mint a kitenyésztett hibrideké. Gyorsabban, rövidebb hizlalással érhető el jó teljesítmény, a takarmányt jobban értékesítik, tehát gazdaságosabbak, sőt a betegségekkel szemben is ellenállóbbak. Megemlíthetem azt is, hogy a szaporodás utáni állományok is jobb minőségűek.” Levelének következő oldalán így folytatja: „Valójában kevés az az ár, amit a megtermelt javakért fizetnek, a tápok összetétele pedig — bizony el kell ismerni — romlott. Azt sem kell elhallgatni, hogy a húsra termelés sok kutatással és „igen drága” tapasztalatokkal jár. Megítélésem szerint a legfőbb okok között kell említeni, hogy az állattartók, a megrögzött régi tényesztők szépen lassan elhagynak bennünket, kiöregszenek. A fiatalság többsége tanul, vagy fizikai munkában dolgozik, és a termeléshez nemcsak kedv, akarás szükséges, hanem az is, hogy az idősebb ember átadja tanácsait, megfelelő és értékes tapasztalatait. Gond az is, hogy a kisgazdaságokban az állattartó helyek állaga nagyon rossz, felújításra szorul. Meg is lehetne csinálni, akár saját erőből, akár hitelből, csakhogy hitelfelvétel esetén a megtérüléshez 15—20 év szükséges. A sertéstermelői kedv csökkenésében az is közrejátszott, hogy az urbanizáció szigorú törvényei megszüntetik a magánházakat, ezzel együtt a tartásra szánt melléképületeket.” Végezetül felteszi a kérdést olvasónk: „Miért kell adózni annak, aki munkája után még másik 8 órát dolgozik és abból kevéske jövedelme származik? A pár éve fellendült hústermelést a kiszabott adók és az elmúlt évben kialakult helyzet visszaszorította. Miért nem lehet olyan feltételrendszert kidolgozni, hogy a kistermelők szívesen termeljenek? Én úgy gondolom, hogy falun és magánházakban jobb szervezéssel, garantált, egységes kategóriákkal, pontosabb elszállítással, a vemhes anyakocák kedvező kihelyezésével ez a kedvezőtlen helyzet egy-két év alatt megoldódna.” (Név, cím szerkesztőségünkben.) Már az elmúlt héten arról írtunk, hogy vitazárás helyett az illetékeseknek adjuk át a szót. Március 17-én a Vonalban vagyunk című telefonos sorozat ez alkalommal a hústermeléssel foglalkozik. Vendégeink lesznek a Gyulai Húskombinát, valamint a Gabonaforgalmi és Malomipari Vállalat vezető szakemberei, akiknek a kistermelők feltehetik kérdéseiket, s azokra választ is kaphatnak. Akik pedig olyan témákat vetnek fel, amelyekre nem kaphatnak azonnal feleletet, azok a telefonos program után a március 24-i lapszámban olvashatnak ismét a hústermelésről. S amikor már a szerkesztőségi telefonos műsorra készültünk, kaptuk dr. Böő István levelét, aki egy újabb gondolattal gyarapította információinkat. Mint írjaj „A mai sertést másképpen kell tartani, tenyészteni, takar- mányozni, mint elődeit, mert ha ez nem így van, a legjobbnak kihirdetett fajta a legjobbnak mondott takarmánnyal sem fog eredményesen termelni.” S hogy végezetül miért illesztettük ide dr. Böő István véleményét? Azért, mert a közelmúltban jelent meg a Békés megyei szerző tollából A kisgazdaságok állatállományának egészségvédelme című munkája, amelyekben igyekszik választ adni nemcsak a takarmányozás, hanem a fajtaválasztás és a gazdaságos termelés aktuális kérdéseire is. Számadó Julianna Saját tervezés, építés és értékesítés Békésiek próbálkozása Békéscsabán Az alig 230 dolgozót számláló, 69 millió forint termelési érték mellett 3 millió forint nyereséget előállító Békési Építőipari Szövetkezet nem tartozik megyénk nagy építőipari szervezetei közé. Profiljukba, főként a középtéglablokkos technológiával a lakásépítés tartozik. Működési területük a várostól 10—15 kilométeres körzetre terjed ki. Az utóbbi esztendőkben a megváltozott, szűkült beruházási piac lépésváltásra késztette a szövetkezetét. A szövetkezet vezetői több éve foglalkoznak a fizetőképes kereslethez igazodva saját értékesí- tésű lakások építésének gondolatával. — Kétéves elképzelésünk, hogy Békésen próbálkozunk a magunk által tervezett otthonok kivitelezésével, majdani értékesítésével — fogad Tamási Géza, a szövetkezet elnöke. — Az országos irányelveknek megfelelően szeretnénk a megszokottból, a sablonokból kilépni, s valami újat, mást adni. — ... mégis a megyeszékhelyen próbálkoznak . .. — Egyszerű: ott kaptunk közművesített telket hitelben. A Békési Városi Tanács nem tudott olyan helyen közművesített telket biztosítani, ahol kereslet is lett volna. Ezért megyünk Csabára. A Békéscsabai Városi Tanácstól két területen kaptunk ajánlatot: a Len- csési út környékén, illetve Erzsébethelyen, az úgynevezett nyugati kertvárosban. Az utóbbit Választottuk, s akkor fizetünk majd, amikor a telken épült lakóházakat eladtuk — és máris az asztalra kerülnek a tervezett családi házak kiviteli tervei, melyeket teljes egészében a szövetkezet szakemberei készítettek. Az új utcában 240 telket parcelláztak, már megépült a kövesút, elkészült a víz-, a villany-, a gázvezeték és a csapadékvízrendszer. Az első ütembén, egy tömbben 8 lakásos sorház készül. Egy- egy otthonhoz 280—300 négyzetméternyi kert, valamint kis élőkért tartozik. A tervek a városrendezési elképzelésekbe szervesen illeszkednek. Az otthonok alapterülete a földszinttel és a tetőtér-beépítéssel együttesen meghaladják a 130 négyzetmétert. S mindezt úgy, ahogyan a vevő akarja! Hogy ez utóbbi mondaton mit értett a szövetkezet elnöke? íme a válasz: — Alapkövetelmény, hogy a főfalakat, a tetőt, a külső nyílászárókat, a vakolást, a kerítést, a közműveket, a szigeteléseket és belül a válaszfalakat mi csináljuk, a többit a tulajdonos. Igény szerint a belső kialakításon változtatunk. A terv úgy készül, hogy az első ütefnben a földszint a tetőtér beépítése nélkül, önálló lakásként is használatba vehető. Az építési engedélyt is két ütemre kértük. — Az árakról hallhatnánk? — Eddigi számításaink szerint a telekkel együtt négyzetméterenként 13 ezer 800 forint lesz. De ez kulcsrakészen! Még valami, s ezt hangsúlyozom: nem a legolcsóbb anyagokkal terveztük. A falak a legkorszerűbb, az ú-j hőszigetelési előírásoknak megfelelő, ther- moton téglából készülnek. Hasonlóképpen az egyéb dolgok is, így a nyílászárók, a fűtés, a burkolat és hadd ne soroljam tovább. — Hogyan tervezik az értékesítést? —- Nem árverés útján. A lakások fix árasak lesznek, s ha kulcsátadásig a saját terveink szerint mi csinálunk' mindent, valamivel több mint 1,7 millió forintba kerül egy-egy lakás. Jelentkezéseket már elfogadunk. A lakásvásárlásra bizonyos garanciát, 100—200 ezer forint közötti összeget kérünk, amit részünkre foglalóként, nem pedig előlegként átutalnak. Ha ez megtörtént, máris kötjük a szerződést. — Mikor kezdik az építkezést? — Az anyagokat folyamatosan szállítjuk, a napokban már alapozunk. Ha igények lesznek hasonló házakra, s bízunk abban, hogy e területen lesznek, úgy újabbakat építünk, természetesen másmás megjelenésben, de csak az általunk biztosított telken. — Ebből önöknek mi a hasznuk? — Az Okisz igen kedvező feltételek mellett hitelt biztosított részünkre e lakás- építési akcióhoz. Kis tőkével rendelkező szövetkezet vagyunk, a pénzünk hosszú ideig áll egy-egy nagyobb létesítményben. Bízunk benne: gyorsabban forognak forintjaink, így a hasznunk is nagyobb lesz. Ügy gondolkodtunk: mindenki próbáljon megélni abból, amihez ért, szakmán belül megkeresni azokat a lehetőségeket, ami a boldoguláshoz vezet. Mi csak ezt szeretnénk, na és egy év múlva kulcsrakészen átadni ezeket a lakásokat. » Szekeres András Kukorica-mérleg Élkészült a takarmánykukorica-termelés tavalyi mérlege a Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztériumban. Eszerint az elmúlt esztendő a második legnagyobb termést hozta a hatodik ötéves- terv időszakában. Figyelemre méltó, hogy a mezőgazdasági nagyüzemek közül 230-ban hektáronként 8 tonna feletti hozamot értek el. A tavalyi időjárás —• az adatok szerint — a termesztésre nem volt kedvező. A tenyészidőben lehullott csapadék mennyisége 20—30 milliméterrel elmaradt a sokéves átlagtól, és az ország egyes vidékein különösen kevés csapadékot kaptak a növények. Másutt éppen az ellenkezője volt a gond: a sok időszakos belvíz. A tenyész- idő alatt az úgynevezett hőösszeg 3—3 százalékkal volt kevesebb a sokévi átlagnál, és a lehűlések általában a kritikus szakaszban érték a kukoricát, a keléskor, illetve a szemképződés idején. A hetedik ötéves terv időszakában a kukoricatermelési ágazattal szemben is nőnek a követelmények. Már az idén az előirányzat szerint növelni kel! a kukorica vetésterületét: 1 150 000 hektárra szánják ezt a fontos ipari növényt. A termőterület növelésével egy időben a hozamok fokozását is előirányozta a terv. 1986. Exportálni érdemes? A nyomdaipar vezetőinek tanácskozásáról adott egy rövid beszámolót kedden a tv-hír- adó, és ebben az alig percnyi tudósításban is fontosnak tartotta a szerkesztő, hogy közreadja Háromszéki Pálnak, a Kner Nyomda vezérigazgatójának gondolatait az exportról és főleg a tőkés exportról. Jól tette, hogy megtette, mert ami ott elhangzott, az már régóta benne van a levegőben, és nemcsak nyomdaipari körökben. Mert mit is mondanak a számok? A magyar ipar nem tudta teljesíteni múlt. évi konvertibilis export-előirányzatát, nehéz helyzetbe hozva ezzel a népgazdaságot. Ugyanakkor a vállalatok többsége arról számolhat be, hogy jó évet zárt, eredményesen fejlődött, célkitűzéseit teljesítette. Valami hibádzik tehát a két érdekeltség, a népgazdasági és a vállalati között. Azt mondta a vezérigazgató a tanácskozáson, hogy rábeszéléssel nem lehet exportnövelést elérni! Ez bizony mély igazság, és visszagondolhatunk azokra az időkre, .amikör nem hogy rábeszéléssel, hanem kötelezően előírt tervmutatókkal próbálták fellendíteni az ország gazdasági életét. Emlékezzünk csak, volt idő. amikor a szövetkezeteknek előírták, miből, mennyit, mekkora területen vessenek, bány állatot tartsanak, az ipari üzemek pedig tervutasításra gyártották a mákdarálót. A végeredmény az lett, hogy búzából sem lett elég. húst is csak néhanapján lehetett kapni, és a mákdárálót is hiába kerestük az üzletekben. Így utólag visszagondolva, a kudarc előrelátható lett volna. Előadásokban gyakran hangzik el hivatkozás arra, hogy már a régi görögök is megmondták, meg a rómaiak is tudták, igazolva ezzel, hogy ősidőktől fogva közismert tényről van szó. Nos, a világért sem összehasonlítva a rabszolgaságot a tervutasításos rendszerrel, azért érdemes elgondolkodni azon: már annak idején is elmondták a tisztábban látók, hogy a rabszolga a legrosszabb munkaerő, mert parancsra teszi, amit tesz és nem érdekelt munkája végeredményében. Meg is találták a módját, hogy valamiképpen ösztönözzék a jobb munkára, mint ahogy mi is^ túljutottunk a gyermekbetegségeken, és bevezettük a szabályozókat, melyek feladata alapvetően a vállalati érdekeltség megteremtése és helyes irányba terelése volt. No, de ne menjünk bele gazdaságtörténeti fejtegetésekbe, az utóbbi időben épp elég publikáció taglalta, milyen hiba volt lefékezni az 1968-as gazdasági mechanizmus lendületét. Kanyarodjunk vissza a mához és az alapkérdéshez: érdémes-e ma dollárért exportálni? Első pillanatra értelmetlennek tűnhet a kérdés.. hiszen szinte, ha a vízcsapot kinyitjuk, abból is az folyik, hogy fokozni kell a tőkés exportot. A különböző elismerések, kiváló vállalati, szövetkezeti címek odaítélésének egyik legfontosabb kritériuma a dollárelszámo- lású export állandó fokozása. És mégis, mindezek ellenére nem akar haladni az export szekere. Rabeszelesre nem lehet exportot fokozni, mondta a vezérigazgató, és ezzel arra célzott, hogy a jelenleg érvényes szabályozók nem támogatják igazán az exporttörekvéseket. Jórészt megszűntek a korábbi preferenciák, ma már nem jár plusz bér vagy más egyéb juttatás az exportálóknak. Viselniük kell viszont jó néhány extraterhet. Ma már elcsépelt közhely, hogy a világpiacon óriási a verseny. De aki exportál, az ezt nap mint nap saját bőrén tapasztalja. Rövidek a határidők, igényesek a vevők és nyomottak , az árak. Legtöbbször tehát az a helyzet alakul ki, hogy többletráfordítással létrehozott terméket kell a hazai árnál olcsóbban eladni. És mert a vállalat alapvetően a forint- bevételek növelésében érdekelt, érthető, hogy nem ragaszkodik foggal-körömmel a tőkés exporthoz. _Ráadásul a külpiacokon v aló helytálláshoz — és ez egyre inkább vonatkozik a szocialista országokig is — csak a legújabb, legkorszerűbb termékek adhatók el. Az ilyenek gyártásához sokszor nem elegendő a meglévő géppark, vagy csak gazdaságtalanul állítható elő rajta az új termék. Fejleszteni kellene, de nincs miből, mert nagyok. az elvonások és ráadásul külön adó is sújtja a beruházásokat. Emiatt persze az alkatrészgyártók sem fejlesztenek, és máris a szintén ismerős háttéripari problémáknál vagyunk. Ha pedig ennyi a gond az exporttermeléssel. akkor nem lehet csodálkozni azon, hogy a vállalatok, szövetkezetek többsége a kisebb ellenállás irányába halad, és nem erőlteti a dollárelszámolású kivitelt. Azért — szerencsére — vannak jó néhányan, akik megpróbálnak az ár ellen úszni. Ilyen például a Kner Nyomda, melynek vezetése állandóan keresi a továbbfejlődés lehetőségeit. Most például egy világbanki hitel felvételének rendkívül hosz- szadalmas adminisztratív előkészítésén vannak túl, és vállalták a hiteltörlesztéssel járó kemény feltételeket. Vagy itt van a Szarvasi Szirén Ruházati Ipari Szövetkezet, mely a Hungaro- texszel közösen a szövetkezetben felhalmozódott szellemi tőkét forgatja ’'ügyesen. Az ő technológiai irányításukkal több üzem dolgozik már Vietnamban, Törökországban, és állandóan figyelik, hol lehetne újabb kapcsolatokat kiépíteni. Vagy vehetjük az ugyancsak szarvasi Szarvas; Vas-Fémipari Szövetkezetét, ahol 3 évenként szinte a teljes gyártmányválaszték kicserélődik, hogy eleget tehessenek a megrendelők gyorsan változó igényeinek. Az Orosházi Ka. zép állandó műszaki fejlesztéssel igyekszik megtartani helyét az élvonalban, és hogy ez a törekvésük nem sikertelen, azt a négy év alatt begyűjtött négy BNV- nagydíj igazolja. Sorolhatnánk még jó néhány nevet, de hozzá kell tennünk: sajnos, ők tartoznak a kisebbséghez, és — ha a rövid távú érdekeket nézzük — gyakran saját, maguk ellen cselekszenek. Mégis, úgy vélem, nekik van igazuk! A gazdasági törvények előbb-utóbb érvényre jutnak, a szabályozók kedvező irányba változnak, és akik most áldozatok árán fejlesztenek, azok akkor . majd learatják munkájuk gyümölcsét. Azt hiszem, mindany- nyiunk . nevében mondhatom: reméljük, erre az időre nem kell sokáig várni! Lónyai László
