Békés Megyei Népújság, 1986. március (41. évfolyam, 51-75. szám)
1986-03-29 / 75. szám
o 1986. március 29., szombat NÉPÚJSÁG Aránytalanságok - Több kiállítóhely kellene Vonzó a gyulai vár - Vésztő felzárkózik... Beszélgetés a múzeumok kiállítási programjairél A napokban vehettük kézbe a Békés megyei múzeumok idei kiállítási program- füzetét. A mennyiséget illetően — úgy tűnik — elégedettek lehetünk, de vajon a választék is elég gazdag, elég sokszínű? S egyáltalán, milyen meggondolások papján állítják össze szőkébb hazánk múzeumainak kínálatát? Többek között erről érdeklődtünk a közelmúltban a Békés Megyei Múzeumi Szervezet igazgatójától, dr. Szabó Ferenctől. — Természetesen kialakítottunk egy koncepciót, melynek kifejlesztése nem egyszer akadályba ütközik. Néha úgy érezzük, ideálokat kergetünk, mikor arra törekszünk, hogy a múzeumok saját anyaga és a behozott anyagok aránya megfelelő legyen, ugyanakkor arra is törekednünk kell, hogy a képzőművészeti kiállítások mellett történeti, irodalomtörténeti, néprajzi, természettudományi és régészeti anyag is szerepeljen a programban. — Mindezek mellett, gondolom, ügyelniük kell arra, hogy a tervezett tárlatok találkozzanak a közönség érdeklődésével. —■ Valóban így van, ám ez sem ilyen egyszerű, nem csak az ízlés és érdeklődésbeli különbségek miatt, hanem azért, mert ezt az érdeklődést nemcsak kiszolgálni, de irányítani is kell, Olyan fontos témakörökre ráterelni p figyelmet, melyek nélkülözhetetlenek a megye jobb megismerésében, s az általános műveltség kialakításában. — Nézzük tehát, hogy az előbb említett arányokat miként . sikerült megtalálni az elmúlt években? — Békéscsabán 14-ből hat, Gyulán pedig 12-ből három kiállítás nem volt képző- művészeti jellegű. Ez bizony némi eltolódást mutat az egyéb anyagok kárára. Szerencsésebb volt a helyzet Szarvason, Orosházán és Békésen, ahol nagyjából egyenlő mértékben szerepelt a két terület. Ez áll a korábbi évekre is ... — Ha tudják, mi a probléma, miért nem valósítják meg a célkitűzéseket? — Amíg Békéscsabán és Gyulán nincs elég olyan kiállítóterem, melyben az élő képzőművészek bemutatkozhatnának, nem tudjuk az aránytalanságokat megszüntetni. Ki tudja, miért, de úgy tűnik, veszít patinájából az a kiállítás, melyet nem múzeumban rendeznek. Legalábbis a köztudatban ez a helyzet. Holott azt a tendenciát kellene kiteljesíteni, hogy több helyen, folyamatosan lehetőséget, adni a bemutatkozásokra, s itt a folyamatosságra helyezném a hangsúlyt, melyet napjainkban csak rajtunk kérnek számon. Egyelőre azt kell mondjam, megfelelő, mozgékony kiállítóhelyek hiányában kénytelen a múzeum ezt az aránytalanságot felvállalni. Azt mindenesetre mihamarabb el keli érnünk, hogy minden kiállítási lehetőséget kihasználjanak a megyében élő alkotók. Addig is, mi feltétlen szaporítani szeretnénk a történeti, néprajzi, irodalomtörténeti, természettudományi és régészeti kiállításokat, döntően a saját raktárainkban (bőségesen) lévő anyagokra támaszkodva. Egyre sürgetőbb lenne a megye régebbi képzőművészeinek kiállítása is... — A programfüzetet fellapozva, úgy tűnik, hogy Békéscsabán 1986-ban mégis minden marad a régiben... — Sajnos, korábbi elígér - kezéseink „áldozatai” vagyunk. A városi gyeírnek- rajzkiállítást évek óta nálunk rendezik meg. Vagy itt van a Megyei Művelődési Központ képzőművészszakkörének jubileumi tárlata... Mindkettőt rendezhetnék múzeumon kívül is. Az Alkalmazott Grafikai Bien- nálé már ötödik alkalommal nálunk kap helyet. Az „Én műhelyem” sorozatot sem hagyhatjuk félbe, bár lassan kifut minden alkotó. A megyére, adott esetben megyén kívülre kell kiszélesíteni e sorozatot, legalábbis az innen elszármazottakra. Egy szó, mint. száz, szívünk szerint jobb programot is el tudnánk képzelni. — A közönség hogyan fogadja a képzőművészeti tárlatokat? — Gyakran, meg kell mondjam, nem igazán széles körben ismert művészeket állítunk ki. így aztán a megnyitóra eljön a művész ismeretségi köre, baráti köre, mások nemigen... Az sem biztos, hogy a múzeum falain kívül megoldott a megye művészeinek népszerűsítése. Hogyan tehetnénk vonzóbbá ezeket a tárlatokat? A jövőben jobban szorgalmazzuk a csoportos kiállításokat. Érdekesebb, ha 2-3 művész mutatkozik be, mondjuk együtt a festő, a szobrász, vagy kerámikus, grafikus, és így tovább. — Azért nem csak képző- művészeti kiállításra készülnek a megyeszékhelyen... — Még az előző témakörhöz kapcsolódva, hadd említsem meg, júliusban nyílik Ruzicskay György festőművész kiállítása, mely talán a legjelentősebb programunkban. Nagy előkészítő munka nyomán születik két történeti kiállításunk, melyet Achim L. András szü. letésének 115., halálának 75. évfordulója, illetve Bajcsy- Zsilinszky Endre születésének 100. évfordulója alkalmából láthat a közönség május 16. és 31., illetve június 6. és 22. között. E kiállítások anyagának jelentős része eddig még sehol nem került bemutatásra. — Ne feledkezzünk meg a tagmúzeumok terveiről sem! A Békési Galériában nagy érdeklődés kíséri az Iparművészeti Múzeum gyűjteményéből összeállított „Dohányzó Európa” című kiállítást... — A Békés; Galéria a művelődési központtal karöltve mozgékony kiállításpolitikát igyekszik megvalósítani. Az előbb említett anyagot egyébként Szarvason és Orosházán is bemutatják. De maradjunk Békésnél. Bizonyára legalább ennyien kíváncsiak lesznek a novemberben nyíló néprajzi kiállításra, mely a népi gyógyászat témaköréből merít. Nagy vonzása lesz várhatóan Jantyik János nyugalmazott tanár . képeslapgyűjteményének is. — És Orosháza? — Sporttörténeti kiállításuknak hatalmas visszhangja volt, még meg is hoszszabbították néhány nappal a kiállítás idejét. Az irodalmi hagyományok körébe tartozó megyei értékek feltárásában, megőrzésében, népszerűsítésében úgy hiszem, komoly elmaradásaink vannak. Ritkán rendezünk i rodalomtörténeti kiállítást, ezért is nagy jelentőségű a Darvas József irodalmi emlékkiállítás, mely az író fiatalságából meríti anyagát, s az év végén nyílik. — A Szarvasi Tessedik Múzeum programjáról még nem szólt. — Elsőként kell említenünk a legkiugróbbat, Kosz- ta Rozália életmű-kiállítását, mely május 23-tól június 29-ig lesz nyitva. A helyi művelődési központ kapcsolatai révén két Somogy megyei képzőművészeti kiállítást is bemutatnak. Az elmúlt évben néprajz; kiállítássorozatot indítottak, melynek célja feltárni egy- egy új tájegység jellegzetességeit. Somogy megye után ősszei a Galga menti néprajzi hagyományokból kapnak ízelítőt a látogatók. — Ä programfüzetben olvashatunk a Békés Megyei Múzeumi Szervezet állandó kiállításairól... Ezekről is szólna néhány szót? — Örülök a kérdésnek, hiszen a legnagyobb látogatottságot e kiállítások vonzzák. Békéscsabán például a Munkácsy-emlékszoba kedvéért keresik fel múzeumunkat legtöbben. Nagy fellendülést hozna az anyag bővítése, s a régen vajúdó Munkácsy-emlékház létrehozása. E mellett természetesen sokan kíváncsiak a néprajzi és természettudományi állandó kiállításunkra is. Megbízható forgalma van a múlt esztendőben felújított szlovák tájháznak. Gyulán — márcsak a várható átalakítás miatt is — az ideiglenesség hatja át a várbeli kiállítást. Egyébként a várnak van évek óta a legnagyobb vonzereje, a múlt esztendőben például 147 ezren jártak a várbeli kiállításokon és a várban. Sokan megnézték a felújított Erkel-házat és az emlékkiállítást (képünk), a Kotlán Múzeum nemrég cserélt anyagát. Békésen, a Galériában stabilizálódott a forgalom, Orosházán felújítás miatt zárva tart az állandó kiállítás, melyet némi anyagváltoztatással, tartalmi megújulással a nyárra ismét meg szeretnénk nyitni. Szarvasi kiállításunk még mindig a legjobb, legfrissebb. Évente 18 ezren látogatják. De említhetném a szárazmalmot is, melyet tavaly 15 ezren néztek meg. Forgalmát tekintve lassan felzárkózik a vésztő-mágori történelmi emlékhely, mely a helyiek jelentős áldozat- készségének köszönhetően egyre több látnivalót kínál. Az idén a kisebb domb feltárására készülnek, melynek eredményeként több mint 5 ezer év régészeti településrétegei válnak majd láthatóvá. S hogy a választék teljes legyen, megemlítem végűi a gyomaendrődi Kner Múzeumot és a békéscsabai gabonamúzeumot. Azokat is érdemes felkeresni! — Köszönjük a beszélgetést. Nagy Agnes Fotó: Szőke Margit A helytörténet ünnepe Meggyőződésem, hogy minden további nélkül nevezhetem a „helytörténet ünnepének” Bartóki József könyvét a mező- berényi német evangélikus templomról. Két okból is: először, mert a könyvben megjelenített, rajzokkal és fotográfiákkal bőven illusztrált tanulmány párját ritkítóan kiváló munka; másodszor pedig azért, mert az előállítást vállaló és kivitelező Kner Nyomda az egykori, gyomai hagyományoknak megfelelően, látványos, szép könyvet alkotott. Benne van ebben a tipográfia megjelenítésében Kállai Júlia tervezői munkája is, aki a már említett hagyományokhoz ragaszkodva szerényen és tehetségesen tette a dolgát. A szerző édesapjának, a templom negyedszázadon át volt kántortanítójának ajánlja könyvét, melyhez Nagy Ferenc, a népfront mezőberényi titkára írt előszót. „Az elmúlt negyedévezred alatt ma is létező és ható anyagi és szellemi kultúra jött létre. A háromajkú lakosság helyzetének és kulturális igényének megfelelő módon teremtett olyan tárgyi és szellemi környezetét, amely ma is meghatározó a nagyközségben élő és dolgozó lakosság tevékenységére. Az egykori nemzetiségi közösségek önálló egyházi élet megteremtésére, anyanyelvi iskoláztatásra törekedtek, megépítve ezekhez a szükséges — többségükben -ma is meglévő — épületegyütteseket ... A tudományos alapokon álló, történelmi hitelességű könyv dokumentumok sorával mutatja be a templomépítő ősök döntését és annak előzményeit.” Bartóki József a bevezető fejezetekben a földrajzi környezet és Mezőberény történeti fejlődésének rövid felvázolására is vállalkozik, mi több: európai kitekintéssel kalauzolja el olvasóját a XVII—XVIII. századi protestáns templomépítészet kialakulásához. Ezután tér rá — figyelmes részletezéssel — a herényi német templom külső és belső megjelenési formáira. Külön kis fejezetekben tárgyalja — például — a torony és a harangok, a belső tér, a karzatok és a padok rendjét, a templom orgonáját és egyéb felszereléseit, az oltárképfestő Orlai Petries Soma életútját, és külön az „Engedjétek hozzám jönni a kisde-. deket!” című oltárképének leírását, műértékelését. Az értékes, szép könyvet a Mezőberényi Nagyközségi Tanács adta ki. MOZI Idő van Ha valaki megy előttünk az utcán és megbotolva valamiben, néhány másodpercig kalimpálva egyensúlyoz, az komikus. Ha elesik és mondjuk lábát töri, az már tragikus. Ha azonban kiderül, hogy az eltört Iába mű, protézis és például fából van, akkor az groteszk. Legalábbis így tanították a két alapvető drámai műfajból levezetve a hazánkban a hatvanas években igazán elterjedő, divatossá váló harmadik műfaj megközelítő meghatározását példával, helyzettel illusztrálva.Nos, minden hasonlat sántít, ahogyan a faláb is az igazihoz képest; ahogyan a további is talán bicegni fog. Mégis Esterházy Péter forgatókönyvíró hőse, Halasi Mihály a protézishez hasonlóan törik össze. Kicsit romos életének darabjai, soha nem volt karrierjének lehetősége, szinte mindenfajta emberi kapcsolata, de aztán belső énje, tükre is. Vagy talán az is lehet, hogy nem is ezek zuhannak le valami meghatározhatatlan magasságból, hanem az ezeket mindig megmutatni kész tükörbe vágódik bele egy szintén meghatározhatatlan eredetű másik valóság, és a kép törik apró cserepekre. Go- thár Péter rendező új színes filmjében, az Idő van címűben (korábban Gothár nagy feltűnést keltett az Ajándék ez a nap és a Megáll az idő című alkotásaival) ilyen törés-zúzásról van szó. S mint mindig az ő esetében, most is képletesen, átvitt és ugyanakkor kiterjesztett éiv telmében. Manapság gyakran használnak egy meghatározást: akciófiira. Olyan történetre, amelyben a cselekménysor él, s annak részei folyamatot képezve valamilyen logikai rendben épülnek egymásra. Nos, Gothár filmje a nem-akciófilmek kategóriájába sorolható, már ameny- nyire a fiatal rendező besorolható valahová is. Űj filmjének műfaját groteszk vígjátékban határozta meg. S bár az ilyen rendezői kitételek az esetek túlnyomó részében nem állják meg a közönség próbáját, most mintha igaznak tudhatnánk mi is. Nem akciófilm, ennek ellenére természetesen mégis van valamiféle cselekménye, sőt: túlságosan is sok minden történik ebben a másfél órába sűrített- mosolyog- tatós, groteszk drámában. Egy nemzedék (azokban a bizonyos ötvenes években születettek) tengődése, egy nem mindig optimista társadalmi közérzet kénnyel- kedvvel felmutatott röntgen- lelete, egy protézisvilág be- helyettesíthetőségének lehetősége, egy kiutat is mutató oknyomozás jegyzőkönyvszerű története. S bár a helyszín egyértelműen a mi magyar fővárosunk, nem feltétlenül csak a mai magyar valóságról szól(hat) ez a film. Izgalmasságát, tanulságait csak növeli, jobban plasztikussá teszi ennek felismerése. A főszerepet a forgatás után tragikus hirtelenséggel elhunyt Zala Márk (a képen jobbra) formálja meg Dávid Zoltán operatőr kamerája előtt a szintén kitűnőt nyújtó Lázár Kati (a feleség) oldalán. Epizódszerepben nyújt parádés alakítást Básti Juli és Kern András: nélkülük kevesebb, szegényebb lenne a mi élményünk, továbbgöngyölíthető meditálásunk. És tán groteszk sem lenne az Idő van igazán ... (nemesi)
