Békés Megyei Népújság, 1986. március (41. évfolyam, 51-75. szám)
1986-03-27 / 73. szám
1986. március 27., csütörtök NÉPÚJSÁG Kutyánszki Kázmér, a versíró kutya Kutyák, macskák és mindenfajta állatok kedvenc figurái a meseirodalomnak évezredek óta, s maradnak is, míg gyermekekhez szólnak a szerzők úgy, hogy felnőtt is értsen belőle. Alakjukat jól lehet karikírozni, s nemcsak állati környezetben könnyű jó helyzetbe hozni őket, hanem az emberek köré telepítve is jól illeszkednek a különböző szituációkba a rájuk ruházott emberi tulajdonságuknál fogva. S lehetnek főszereplők is, mint Csukás István legújabb mesedarabjában Kázmér és Kristóf, meg a félelmetes Felícián. De milyen is egy versíró kutya, hogyan szövődik köréje a történet? Kázmér nem akárki, hanem a postás kutyája, s egyébként is egyéniség. Kicsit beképzelt, kicsit jogosan öntudatos, hiszen ő a Csülök utca okos kedvence. Boltról boltra jár és minden áruhoz verset költ, hogy a gyerekeknek kedvére tegyen. Nem nagy ügy ez neki, néha még unalmas is. De aztán megjelenik Kristóf, az utca addig ismeretlen macskája és egy furcsa borítékot hoz. Név nincs rajta, mégis ki kell kézbesíteni. A feladat Kázmérra, a pótpostásra vár. De mi az neki, mikor a postásinduló így szól: „Eshet az eső, fújhat a szél, kézbesítve a levél”. A lanyha nyomozással, s a szapora rigmusgyártással minden boltban: el is telik az első rész. A másodikban viszont felgyorsulnak az események, mivel a levél ultimátumot tartalmazott, s annak megfelelően a félelmetes Felícián át is veszi a „tejhatalmat” a tejboltban, a boltos Bözsike nénit pedig foglyul ejti. Felícián ahhoz képest, hogy ez az első próbálkozása, jól veszi az akadályokat, akár egy valódi terrorista, mindenkit megfélemlít gőzös-gőgös pök- hendiségével; ám végül a postás és Kázmér rendet csinál. Mint látható, a mese is fejlődik, vagy inkább igazodik a szomorú valósághoz, a hétfejű sárkány, a boszorkány vagy a vasorrú bába szerepét a terrorista kandúr veszi át. A gyerekek szeme se rebben, a „Rossz” ilyesfajta megjelenését ismerik már a rádióból, tévéből, s nekik végül az a fontos — mint mindnyájunknak lenne az életben —, hogy győzzön a „Jp”, jelen esetben Bözsike néni szabaduljon ki. A modern mesétől is az örök igazságot várjuk, s a színpad és a műfaj csodákra képes. Az író viszont nem mindig. A viszonylag rövid mesejáték — szünettel együtt is kevesebb másfél óránál — első, és hosszabb része elnyújtott expozíció. Képek sorozata a kutya, a postás és az utca életéből, az igazi mese, a történés a rövidebb második részre marad. Ekkor az események gyorsan követik egymást, minden pillanatban történik valami, s még a mozdulatoknak is funkciója van. Pergő, ragyogó játékot kapunk. Igazi színházat. Az igazi színházat — BaMég egyszer Yoko Ónéról, a Spiegel cikke nyomán U „rikácsoló özvegy ff Yoko Ono, John Lennon világszerte sokat támadott özvegye először merészkedett nemzetközi turnéra. „Starpeace” (azaz Csillagbéke) című kőrútján mint a béke asszonya lépett fel. Nyugat-Berlin taxisofőrjei szokatlanul olcsó esti szórakozáshoz jutottak a múlt hét hétfőjén: Yoko Ono NSZK-beli turnéjának első koncertjére, a hatalmas diszkócsarnokba, a „Metro- pol”-ba kaptak szinte ingyen belépőjegyeket. Az ország többi városában sem ment másként a jegyárusítás. A müncheni koncertre például mindössze 360 jegyet tudtak eladni, a nagy hamburgi zenecsarnokba mindössze 200 jegy kelt el. A frankfurti vendégszereplés színhelyét a hatalmas „Évszázad csarnok”-bói a sokkal kisebb méretű neu- isenburgi stadionba tették át, a mannheimi fellépést teljesen lemondták. A lemezpiacon sem sokkal kelendőbbek Yoko Ono produkciói. Így a nagy lemezcégek levonták a következtetéseket, és az „Óceán gyermekével” való szerződéseiket nem hosszabbitot- ták meg. (Yoko Ono nevének német fordítása az „Óceán gyermeke”.) A részvétnek semmi jele. Az ötvenhárom éves japán nő New Yorkból könnyen vehetett magának saját pénzen lemeztársaságot. A meggyilkolt John Len- nőn özvegye a világ egyik leggazdagabb asszonya, túlméretezett Porsche-nap- szemüvege törékeny, félénk, ideges művésznőt és főleg egy nagyszerű üzletasszonyt takar. John Lennon készpénzhagyatékát (hárommillió dollárt) öt év alatt több százszorosára növelte. Ez a pénzhez való jó érzék az egész családjának sajátja. Yoko Ono egy tokiói bankár leánya. Ö maga anyagi sikereit földöntúli erőknek tulajdonítja. Minden nagyobb akció előtt „kikéri az istenek véleményét”. Egyik avantgarde kiállításán, a londoni Indica Galériában ismerte meg húsz évvel ezelőtt John Lennont. Yoko Ono: „Senki sem értett meg bennünket. De legalább ketten voltunk együtt, akiket félreértettek.” Az ért- hetetlenség szabályos gyűlöletkampánnyá nőtt; s Lennon felesége volt a kifáradt Beatleseknek a tulajdonképpeni kegyelemdöfés. Paul McCartney, Yoko Ono legnagyobb ellensége az együttesben utólag kért bocsánatot: „Kezdetben azt hittem, hogy Yoko alattomos, de ma már tudom: bennünket tulajdonképpen tisztasága sebzett meg.” Amikor az özvegy elkezdett egyedül lemezeket kiadni, a popsajtó nem fogadta törekvését örömmel. Japán zenei és szabad- dzsessz elemeket tartalmazó zenéjének semmi köze nem volt a Beatleséhez, de a későbbi újhullám egyik legfontosabb forrása volt. Nagy hatást gyakoroltak dallamai Lene Lovich, Lydia Lunch és Laurie Anderson zenéjére. Egyébként Lennonék a tömegkommunikáció történelmébe is beírták nevüket; filmjeik, amelyeket a hatvanas évek végétől dalaikhoz forgattak, a világ első zenevideóit jelentik. Az „Imagine”, s főleg a „Give Peace a Chance” műveikkel John Lennon és Yoko Ono zenei láncszemet teremtettek a kaliforniai hippi lelkizés és a békemozgalom között a hetvenes évek végén. John Lennon: „Yokónak köszönhetem a politikai öntudatomat.” És minél világosabban fejezték ki magukat a nyilvánosság előtt, annál erősebbek lettek a támadások ellenük. 1969-es esküvői hap- peningjüket — amikoris a fiatal pár egy egész hetet töltött egy montreáli szállodaszobában, a szerelem és a béke hatalmát hirdetve —, világszerte csak megmosolyogták. Három évvel később az FBI, egy szenátusi határozat, sőt, Richard Nixon elnök is azzal foglalkozott, hogyan tilthatná ki Lennonékat. az országból. A probléma fele az 1980- as New York-i Dakota-ház előtti gyilkoslövéssel megoldódóit. A másik felén — szavakkal — tovább munkálkodnak. A sajtó szóáradatának természetesen a zenekritikához semmi köze. Az NSZK-ban az állami magazinok és központi lapok egészen különös szövetsége lép fel, ahol a „sárga pisze orrt”, Lennon „rikácsoló özvegyét” gúnyolják, s lebecsülik bátorságát, hogy „maga^ gázsiért” ilyen turnéra merészkedik. És ha Yoko Ono először megy 33 várost érintő koncertkörút- ra (volt Budapesten és VarHANGSZÓRÓ Az Én Újságom és a többiek • Gaál Mózes, Benedek Elek, Paulinyi Béla... Az idősebb nemzedék még tudja, .hogy gyermeklapok szerkesztői voltak, nemcsak gyermek- és ifjúsági könyvek írói. S elkötelezettjei egy eszmének, a gyermekek szellemi nevelésének, tudva jól, hogy mindent a kicsinyeknél kell kezdeni. Hogy gyermekkorban kell megszokni a szép szót és a betűt, a szülői ház — a haza — szeretetét, a kulturált életet, beleértve a munkát is. Mindazt tehát, ami emberré teszi az embert, és értelmet ad az életnek. Róluk, azaz lapjaikról emlékezett meg a Tanácsköztársaság kikiáltásának ünnepén a rádió, és méltán, mert tiszta szívvel szóltak a megnövekedett gyermektáborhoz. Az akkor már három évtizedes Az Én Üjságom, a tizenegy esztendős Jó Pajtás és az új lap: a Bukfenc. A három gyermeklapból dokumentumműsort összeállítani Szebényi Cecília kitűnő ötlete volt, és a megvalósítás hasonlóképpen sikerült. Pedig a bőséges anyagból nem is lehetett könnyű a válogatás, de a szerkesztői elv segített, s az eredmény olyan keresztmetszet lett, mely a kései utódok elé tárta az akkori életet, a Gaál Mózes megfogalmazta jelszó szerint: Legyen tiétek a világ! Ezt tükrözték az írások, s özönlöttek a szerkesztőségekbe a gyermeklevelek, költői próbálkozások, rajzok és történetek. A gyerekek együtt éltek a lappal. Most meg csak arra gondolt az ember meghatódva, vajon az akkcfr kilencéves Komáromi Böske hallgatta-e most, mit írt neki a szerkesztő, verses szárnypróbálgatására? És Varga Feri Szentesen, hogy a kanalas orvosságot nem szabad megsózni-paprikázni! S vajon hányán hallgatták most az Aranyeső, szurokeső című színdarabot azok közül, akik ott voltak 1919. július 18-án a pesti gyermekszínházi bemutatóján? ... Barangolás Cserhalmi Györggyel Milyen ma Debrecen, a szülőváros, kik vannak meg a gyermek- és ifjúkori pajtások közül? A város áll, de más, a régiek pedig szinte mind hűek maradtak hozzá. Keresni a múltat dőre dolog lenne, hisz pár év után sem azt, találjuk már, amit otthagytunk, de igazán nem is erről volt szó, inkább a mostani bemutatásáról. A város pár évtized alatt rengeteget változott. Előnyére? Ha az átlagosnál jóval több lakásépítést nézzük: igen, ha a hangulatát: akkor nem. Utcák tűntek el nyomtalahul, s velük a régi Debrecen egy része, s helyükbe jellegtelen panelépületek magasodtak. Ez úgy látszik, örök vitája marad Debrecennek, s talán az igazság ott van, hogy nagy részükért nem kár, csak ne a ridegség költözött volna a helyükbe. Ma már a főépítész is így látja. Ami tovább él: a sportszeretet, és a városhoz való ragaszkodás. Sikeres orvosok nem jöttek el éppúgy, mint Bözsike néni, az Arany Bika volt főszakácsa, és még sokan, holott sokkal jobbal, többel kecsegtették őket. A színház? Nem az, ami volt, az aranykornak vége, ma már csak szájhagyomány őrzi a nagy igazgatók és színészek idejét, s a legendát, amivé lett. És a sétára invitáló Cserhalmi? Az édesanya — a volt operaénekesnő, és jelenlegi énektanár szerint: beskatulyázott színész, aki minden este erőszakot tesz magán. Egyébként a másfél órás — vggyis igen hosszú —, ingadozó színvonalú műsor legjobb riportja ez volt. Meg az, ami Bözsike nénivel készült. Hegyes! János a mikrofon előtt A hét vége és a hét eleje egy kicsit Békés t megyei volt. Előbb egy riportsorozatban a Gyulai Húskombinát termékeinek — többségében hiányzó — márkaneve került szóba, majd a kondorosi nyugdíjas Varga Jánost — a hatalmas termetűt — kérdezgették nagy erejéről, amivel könnyen rendet csinált bálban, kocsmában a verekedők között, de sohasem élt vissza vele az egyébként szelíd ember. Hegyesi Jánost füzesgyarmati otthonában látogatták meg, hogy a tavaly megjelent Utak őre című verseskötet egy-egy darabjának keletkezéséről — vagyis életútjáról — bszéljen. De hát mit is lehet röpke negyven perc alatt mondani, mikor valaki egyidős a századdal, és annak haladó mozgalmával mindig egy volt. Munkás, harcos, szép életet élt, kiváló képességeit gyümölcsöztette, s olyan szerénységgel, ami ritkaság. Megérte azt is, hogy élete nagy pillanata megismétlődött. Negyvennégyben ugyanis ő volt az Ideiglenes Kormány megalakulásakor Debrecenben a Parasztpárt vezérszónoka, s negyven esztendő múltán, a jubileumi ünnepségen ugyanazon a helyen állt föl, és idézett hosszan a régi beszédből, most már az egész ország szine előtt. Okos, ugyanakkor megrendítő szavai, s emberi tisztasága számomra felejthetetlen. Örülök, hogy tanúja lehettem akkor. V—a Hegyesi János kitüntetése Szabó Pál-emlékplakettel logh Gábor rendezésében — igazi színészék játsszák, még a legkisebb szerepet is. És jó előadást produkálnak. Szerencsés találkozásba ez a színészeknek, rendezőnek, de az eredmény nem véletlen. A parádés szereposztás, a rendezői gondolat és ötlet együttes hatása mutatkozik meg, s lesz a színpadon valódi együttessé, amelyben mindenki a legtöbbet nyújtja az egészért. Tomanek Gábor olyan bumfordi, amilyen csak egy versíró kutya lehet, végig színpadon van, s állandóan tud újítani. Kristóf, az ismeretlen macska, hálás és hálátlan szerep, s hogy az előbbi érvényesül, az Nagy Mari titka. Lelket önt a figurába, szívósan bedolgozza magát környezete tudatába. Szentirmay Éva a verskereső asszony, Gyur- csek Sándor a zöldséges, Géczi József a hentes, Dénes Piroska a hentesné, Kalapos László a csizmadia, Farkas Tamás a szabó, Cze- gő Teréz pedig Bözsi néni szerepében remekel. Mészáros Mihály, a kis keszeg postás, akit a postási lét éltet, s az a hatalmas intézmény, mely a háta mögött áll. Lényegében mindaz, ami a posta valaha volt. Dallos József könnyed eleganciával formálta meg a terrorista kandúrt a bennünk élő kép szerint, csak játékkal és humorral átszőve, mégis pa- rancsolón, mint akiben fel sem merül, hogy neki nem engedelmeskednek. A díszletet és a jelmezeket a vendég Kalmár Katalin tervezte, s mindkét feladata jól sikerült, a díszlet különösen. Az utcából kinagyított, legó-rendszerrel épített emeletes ház, alatta az üzletekkel a forgószínpadon: valóság, s ugyanakkor mesére utaló, és szép is, praktikus is egyben. A mesejátékok oly fontos kelléke, a zene sem maradt el a többiektől, Berkes Gábor pezsdítő, csupa ritmus dallamokat komponált, egyszerre fülbemászók és talp alá valók. Nem egyszer nyíltszíni tapsot kaptak a békési 3-as iskola gyerekeitől. Képünkön: Mészáros Mihály, Nagy Mari és Tomanek Gábor az előadás egyik jelenetében. Vass Márta Fotó: Fazekas László / sóban is), akkor azt nem üzleti érzéke miatt, hanem annak elíenére teszi. Yoko Ono „Csillagbéke”- üzenete egyszerre meghatóan naiv és önfejű: „Nincs ebben semmi új, hogy »békét prédikálok” — mondja. Az viszont mégiscsak újdonság nála, hogy tömegekhez akar szólni. ... „A rikácsoló özvegy” — aki egyébként klasszikus zenetanulmányokat folytatott (német muzsikát, Brahmsot és Schubertét tanult) —,' „Csillagbéke”- albumához a legjobb és legdrágább zenészeket gyűjtötte maga köré: Tony Williams dzsesszdobost, Bernie Worrellt és például Nona Hendryx énekesnőt. Fülbemászó melódiák; a tiszta kemény rock és a könnyű giccs szerencsés keveréke. A New York Times kritikusa azon kevesek közé tartozik, akik ezt felfedezik. Számára a Csillagbéke „a zene csúcsa” és „a, jövő nemzetközi, nyelveket ösz- szefogó popzenéje”. A nyugat-berlini koncert közönsége — punkok és taxisofőrök — hasonlóan látták ezt: volt éljenzés és meghatódottság bőven. Pedig nekik nem mesélt korábban senki arról, hogy létezik egy új, könnyen kezelhető Yoko Ono... A nyugatnémet NDR rádióállomás például a következő rövid tudósítást adta le a turnéval kapcsolatos sajtó- konferenciáról : „Most tulajdonképpen Yoko Onótól kellene valaminek következnie. De mivel én a hamburgi Yoko Ono Gyűlölők Klubjának szenvedélyes tagja vagyok, inkább egy Beat- les-számot játszunk be. amelyhez Yokónak garantáltan semmi köze nem lehetett.” Fordította: Niedzielsky Katalin Szombaton — március 22- én — tartotta közgyűlését a Sárréti Múzeum Baráti Köre Szeghalmon. A megjelentek elfogadták az előző évről szóló titkári beszámolót és megvitatták az ez évi tervekét. Ezt követően került átadásra a „Szabó Pál emlékplakett” és oklevél, melyet a sárréti táj fejlesztéséért és népszerűsítéséért a baráti kör vezetősége minden évben egyszer — titkos szavazással — ítél oda. Ez alkalommal Hegyesi János, a 86 éves füzesgyarmati parasztköltő és közéleti személyiség vehette át az 1985-ben alapított kitüntetést, melyet első alkalommal dr. Maróthy László miniszterelnök-helyettesnek adtak át. A kör az elmúlt esztendőben két kiadványt jelentetett meg, hat megemlékezést, ill. rendezvényt tartott nemcsak Szeghalmon, hanem a környező községekben is. Helyi csoportok alakultak Füzesgyarmaton, Biharugrán és Körösújfaluban. Az ez évi tervben közös kiadású füzetek közreadása és három kiemelt megemlékezés szerepel (többek között) a köri -munkában. Az elképzelések szerint Kertész- szigeten és Biharugrán múzeumi estre, míg a bihari— sárréten egész napos kirándulásra kerül sor.
